Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. július 8., kedd

Negyedszázad az Egyház szolgálatában



Negyedszázad az Egyház szolgálatában


Ezüstmiséje alkalmából köszöntötték Böjte Csabát Árkoson. Salamon József gyimesbükki plébános szintén pappá szentelésének 25. évfordulóján mutatott be hálaadó szentmisét szülőfalujában, Lujzikalagorban. Összefoglaló a romkat.ro nyomán.

A felújítás alatt levő árkosi, Szent István oltalma alatt álló kis kápolnában július 4-én este ünnepi szentmisét mutatott be Fekete József plébános és Böjte Csaba ferences szerzetes. A jubileumi szentmisén a sepsiszentgyörgyi életvédők, a falu lakossága és az Irgalmasság Anyja Kismamaotthon lakói is részt vettek.
A férfikórus énekkel köszöntötte az ezüstmisés Csaba testvért, aki homíliájában a maradandó és a bűnös örömöket hasonlította össze. Kiemelte: az Istennek kedves örömök közé tartozik a jó cselekedetek öröme, a létezés öröme, a bölcsesség öröme, a tudás öröme, az alkotás öröme. Sajnos a gonosz léleknek is megvannak a maga örömei, „bolondgombái”: a fogyasztás öröme, a birtoklás vágya, a kapzsiság, a hatalomvágy. Vajon milyen örömre nyitom meg a szívemet? – tette fel a kérdést a jelenlevőknek. Az életadás örömére utalva megkeresztelte a kismamaotthon két kis lakóját.
A szentmise végén Kovács Zita gyermekgyógyász, a Pro Vita Hominis Társaság vezetője köszöntötte Böjte Csabát, akinek segítségével sokéves imáik meghallgatásra találtak: a ferences nővérek átvették és szeretettel működtetik a lányanyaotthont; sok, veszélynek kitett élet került itt oltalom alá az évek során. Az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővéreinek közösségéhez tartozó Franceska elöljáró nővér megköszönte, hogy hazahívta őket Csaba testvér Magyarországról, és le tudtak telepedni Árkoson, ahol készül a kolostor. Pacifika nővér régi magyar áldással, egy kismama Szent Ferenc imájával, az otthonban született kisgyermekek pedgi egy-egy szál fehér szegfűvel köszöntötték az ezüstmisés szerzetest – szerepel Józsa Zsuzsanna tudósításában.
A Csíki Anyák Egye­sületének tagjai mosható pelenkákat adományoztak a kismamaotthonnak, és elmondták: kreativitásuk és lelkesedésük nyomán elindult egy mozgalom, amely az életet szolgálja.
Salamon József gyimesbükki plébános július 6-án Gyimesbükkön, július 7-én pedig szülőfalujában, a Bákó melletti Lujzikalagorban mutatott be hálaadó szentmisét pappá szentelésének 25. évfordulóján. A felcsíki esperesi kerület idei egyetlen ezüstmisése felszentelését követően Gyergyóditróban, Szászrégenben, Óradnán, Gyergyóhodoson, Galócáson és Gyimesbükkön teljesített szolgálatot. A közelmúltban Jakab Antal-díjjal tüntették ki.
Salamon József az ünnepi szentmiséken hálát adott Istennek és mindazoknak, „akik papságának 25 éve alatt érte imádkoztak, papi szolgálata alatt a mindennapi fenntartó és éltető tervek, munkálatok kivitelezésében segítették”.
A gyimesi ezüstmisére papságának minden eddigi állomásáról érkeztek hívek, hogy köszöntsék őt; a luijzikalagori magyar nyelvű szentmisére pedig négy autóbusznyi gyimesi hívő utazott el. Salamon József mindkét helyszínen ezüstmisés áldásban részesítette híveit. Édesanyja már nem érte meg fia ezüstmiséjét, ám édesapja részt vett a lujzikalagori ünnepségen – írta Dobos László.
Amint arról korábbi hírünkben is olvashattak: tizenkét, 1989-ben Gyulafehérváron felszentelt pap volt idén ezüstmisés. A jubiláns papokat a felszentelés évfordulóján, június 25-én Jakubinyi György érsek meghívta Gyulafehérvárra, ahol hálaadó szentmisét mutattak be a kapott kegyelmekért, a kitartás ajándékáért és minden megpróbáltatásért.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése