Évközi 32. hét szombat

Évközi 32. hét szombat

A szent liturgia Karácsony éjszakáján, az örök Ige megtestesülésére vonatkozóan olvastatja velünk ezt a költői szépségű, titokzatos Olvasmányt, mely az eredeti szövegösszefüggés szerint egyértelműen Izrael Egyiptomból való szabadulásáról beszél. Isten nagy tettei mind mély csöndben, az éjszaka közepén mennek végbe, hiszen mindegyik teremtő aktus, a nem létezőnek a létezésbe való hívása. Ebben a mélységben történik Krisztus fogantatása és dicsőséges feltámadása, s ebben fog végbemenni a mi feltámadásunk és az utolsó ítélet is.

A mély csönd és az éjszaka emberségünkre vonatkozó kifejezések. Egyik is, másik is több, mint a misztikusok által használt költői kép: mind a csönd, mind az éjszaka mélységes valóság, melyben részünk van mindaddig, míg az utolsó napon fel nem virrad az új világ hajnala. Ez a csönd azonban nem süket csönd, és az éjszaka nem vaksötét. A csöndben visszhangzik Isten kimondott Igéje, és szívünkig elérve válaszra vár; az emberi történelem sűrű sötétségébe pedig újból és újból belehasít az isteni cselekvés villámfénye. Ez segít megőrizni a hitet, azt a bizalommal teli és tettekben megnyilatkozó hitet, melyet Urunk keresni fog a földön, amikor az utolsó napon visszatér.

Urunk Jézus, köszönjük Neked a kinyilatkoztatás teljességét, melyet megadtál, amikor feltártad előttünk belső, szentháromságos életed csodálatos titkát. Adj nekünk olyan hitet, amely magában foglalja az értelem hódolatát is a minket mérhetetlenül felülmúló isteni misztérium előtt, s amely mintegy ostromolja és megnyitja az eget, siettetve a Te dicsőséges eljöveteledet és sürgetve az ítéletet. Jöjj el, ó, Urunk, teljesítsd be az ember és a világegyetem történelmét, teremts új eget és új földet, s töltsd be önmagaddal mélységes vágyakozásunkat.

 

HIDEGGEL HÁLÓ SZENT PÁL

November 14.

Hideggel háló Szent Pál. Közelebbről meg nem nevezett forrás nyomán Takáts Sándor elmondja,^* hogy télen a várbeli virrasztóknak kijárt a vártafa. Ezt Hideggel háló Szent Pál napjától fogva kapták meg. Ennek tüzénél melegedtek. Takáts közelebbi hely és időjelöléssel nem szolgál. Nem mondja meg azt sem, hogy Pálnak melyik ünnepéről van szó. Az ünnepnév máshonnan ismeretlen. A télidőt tekintve Remete Szent Pál (január 15) és Pál fordulása (január 25) jöhetne számításba. E napok azonban már ugyancsak benne vannak a szigorú télben, nem lehetnek télkezdő terminusok.

Remete Szent Pál rendjének, a magyar pálosoknak nemzetünkkel való sokszázados kapcsolatait ismerve, aligha lehet másra, mint arra a pirosbetűs rendi ünnepre gondolnunk, amelyet a pálos kalendárium translatio S. Pauli primi Eremitae címen tartott számon és a szerzetesközösség, meg a pásztorsága alá tartozó nép november 14-én ült meg.^* A szent Velencéből hozott ereklyéit ekkor vitték át a budai várból Budaszentlőrincre (1381). Emlékünnepe egyúttal egészen a török időkig messze földön híres búcsúnappá is vált.

Elmélkedések 10.

Megváltásunk megszerezte számunkra a természetfölötti élet lehetőségét

 
A megigazulás előkészítését és megszilárdítását vannak hivatva szolgálni a különféle segítő kegyelmek. Megváltottságunkkal együtt jár az érdemszerzés lehetősége, az érdemek fejében pedig megkaphatjuk az örök boldogságot. Végül a világ is teljesen vissza fog találni Teremtőjéhez. Isten Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket (Ef 1,3) Mindannyian az ő teljességéből merítettünk, kegyelmet kegyelemre halmozva (Jn 1,16) A természetfölötti életnek és az azt biztosító kegyelmeknek a megváltás útján való megszerzését az egyházi tanítóhivatal egyetemes tanítása és több zsinati megnyilatkozás szerint is, dogmának kell vallanunk. A megváltás megtörte a sátán uralmát, erről legtöbbet Szent János apostol írásaiban olvasunk. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy a sátán művét romba döntse (1Jn 3,8) A sátán a Szentírás szerint a személyes gonoszság, aki Krisztusra is kinyújtotta kezét (Mt 4,1-11) ellenségeit ő sugalmazta (Jn 8,44; 13,2), Jézus követőit veszélyezteti és nyugtalanítja (Lk 8,12; 22,31; 2Kor 12,7) Krisztus nemcsak ördögűzéseivel bizonyult erősebbnek,hanem megváltói műve által megtörte hatalmát (Zsid 2,14; Jn 16,11; 12,31).

A cigányság integrációjáról is szó volt a Magyar Katolikus Családegyesület családkongresszusán

November 12. és 14. között rendezik a 22. családkongresszust a máriabesnyői Mater Salvatoris házban Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke vezetésével. A második napon többek között Székely János, az MKPK Caritas in Veritate bizottságának elnöke tartott előadást.

Székely János esztergom-budapesti segédpüspök Mit tehetünk a társadalom integrációjáért? címmel egy, a magyar nép számára sorsdöntő témáról beszélt: a cigányság integrációjáról. Hangsúlyozta: csak úgy képzelhető el a jövő, ha megtanulunk egymást tiszteletben tartva élni – mi, keresztények azonban nem csak ezért fordulunk a cigányság felé.

A püspök egy édesanyjához odabújó cigány gyermeket ábrázoló fényképet vetített ki, és elmesélt mellé egy történetet egy munkahelyi pszichológiai vizsgálatról, melynek során a pszichológus erősködött és fenyegetett, hogy az anyuka mondja meg, melyik gyerekét szereti legjobban. Az édesanya végül azt felelte: „ha valamelyik elesett és sír, azt jobban szeretem, (...) ha valamelyik beteg és az ágya mellett virrasztok, azt jobban szeretem.” Így van Isten is velünk: mindegyikünket végtelenül szeret, de talán különösen is szereti a gyöngét. „Preferenciális szeretetnek” nevezi az egyház ezt a kitaszítottak, gyengék felé irányuló szeretetet, és ez a szeretet önmagában is gyógyító cigány testvéreink számára.

Székely János beszélt arról, hogy a legtöbb cigány ember átoknak, bélyegnek fogja fel származását, ami érthető is, hiszen ha belép egy szupermarketbe, rögtön biztonsági őrök veszik körbe. Gyógyító a saját méltóságának felismerése, hogy ő is Isten remekműve, az Ő szeretetéből van – a cigánypasztoráció egyik legfőbb célja ennek a felismertetése.

A rendszerváltás utáni időszakban sok cigány fiatal került idegösszeomlással orvoshoz, ennek hátterét kutatva később kiderült: egyrészt a munkahelyek elvesztése okozta ezt, másrészt az, hogy ezek a fiatalok megpróbálták leplezni származásukat, megszakítottak minden kapcsolatot a családjukkal, cigány ismerőseikkel, elvágtak minden gyökeret. A gyökerek hiánya viszont boldogtalansághoz, néhány esetben tragédiákhoz vezetett.

A cigánypasztoráció fontos vonulata, hogy a cigányságot megismertesse saját múltjával – emelte ki a püspök. Fontos annak hangsúlyozása, hogy a cigány identitás nem ellentétes a magyar identitással – egyikről sem kell lemondani. Nem az a kérdés, hogy a „magyarok” mit tesznek a cigányokért, hiszen ők is magyarok. A hazai cigányság javarészét alkotó romungro csoport az 1300-as évek végén érkezett a Kárpát-medencébe – sokunknak a sváb ősei például jóval később.

Más országokkal ellentétben Magyarországon viszonylag kevés konfliktus volt cigány és nem cigány lakosság között, nem voltak olyan üldöztetésnek kitéve, mint például a mai Németország, Dánia vagy az Egyesült Királyság területén. Kivételt jelentett a Mária Terézia uralkodása alatti rendelkezés, amikor kettő-négy éves cigány gyerekeket elvettek szüleiktől és minél távolabb élő magyar családoknak adták oda őket. Ez tragédiák sorát eredményezte. A II. világháború alatt nem tudni, pontosan hány cigány származású ember vesztette életét, félmillióra becsülik az áldozatok számát. Ezt a két időszakot leszámítva viszonylag békés együttélésről beszélhetünk a Kárpát-medencében, és ezt kellene ápolni most is – emelte ki a püspök.

Az 1893-as összeírás idején százezer fő alatt volt a cigányság létszáma az országban; jelenleg a lakosság 7–8 százalékát teszi ki. Több gyermeket vállalnak, és fiatalabb korban válnak szülővé – ez áll a gyors népességnövekedés hátterében.

A rendszerváltás után nagymértékben visszaesett a foglalkoztatás, emellett bezárt sok munkásszálló – azzal pedig senki nem törődött, hogy mi lesz például azokkal, akik állami gondozásban nevelkedtek, nincs mögöttük családi háttér. A roma származásúak kiestek a munkaerőpiacról, és érdemben azóta sem tudott ezen egyik kormányzat sem változtatni. A közmunka jelent némi segítséget az „emberi talpraállásban”, minimális jövedelmet biztosít – ugyanakkor ezek nem igazi munkahelyek. A célzott munkahelyteremtés az állam feladata, a probléma a szabadverseny logikájával sohasem fog megoldódni – hangsúlyozta Székely János.

A vezetékes víz, a fürdőszoba hiánya az első lépés a szegregáció felé; a kicsi szag is azt eredményezi, hogy elhúzódnak a gyermektől a közösségben, ami sok esetben már kisgyermekkorban keserűséget, dühöt vált ki; rossz irányba indul el az élet. A katolikus egyház által működtetett 54 közösségi ház egyik alaptevékenysége a tisztálkodás biztosítása.

A másik alaptevékenység a korrepetálás, amely leginkább önkéntesek segítségével valósul meg. A családban rengeteg szeretetet kapnak ezek a gyerekek, de kevés nevelést, hiszen a szülők maguk sem kaptak irányokat; ez pedig megnehezíti az iskolai beilleszkedést. Figyelembe kell venni, hogy a romák hatvan-hetven éve léptek be intenzívebben a nyugati kultúrkörbe – hangsúlyozta Székely János. Rámutatott: kezdetben a magyarságnak sem volt könnyű az európai normákhoz való alkalmazkodás, például a magántulajdon tiszteletben tartása; őseinket is papok, szerzetesek tanították, segítették a keresztény közösségbe való beilleszkedésben.

Ugyanakkor a cigány népesség iskolázottságára büszke lehet a magyar társadalom; a mutató az egyik legjobb Európában. Csak Spanyolországban tudnak hasonló eredményt felmutatni, ahol szintén régóta jelen van a cigányság, régen letelepedtek, és jó a társadalom hozzáállása.

Az egyház romapasztorációs stratégiája kapcsán Székely János elmondta: a 2005-ös szentszéki dokumentum a cigánypasztoráció minden kérdését bölcsen érinti – ez a dokumentum jelenti az alapot. Emellett az MKPK romapasztorációs terve és a Boldog Ceferino Intézet jó irányba mutat; önálló entitással rendelkezik most már ez a terület, ami nagyon fontos a tevékenység kibontakozásához.

A nélkülözhetetlen három oszlop az oktatás, a munkahelyteremtés és a szív – hangsúlyozta az előadó –: a szív, vagyis az evangélium örömhírének átadása és befogadása. Beszélt a cursillós hétvégi intenzív lelkigyakorlatok áldásairól, a megtérésekről: az evangélium gyógyító, életmegváltoztató hatásáról.

Nem a szociális segítség a legfontosabb, hanem a befogadás, ez a cursillós találkozások alkalmával is mindig kiderül. Felmérhetetlen hatása van annak, hogy várják őket, hogy a nem cigány testvéreik segítenek vinni a csomagjaikat, figyelnek rájuk – ilyet soha nem tapasztaltak előtte. „A cigány és nem cigány emberek közötti szakadékot ők nem tudják átlépni, csak mi” – fogalmazott Székely János. A papoknak viszonylag könnyen megy ez, mert nagy szeretettel fogadják őket mindig; volt, ahol az segített, hogy a pap kitette a zászlók közé a cigány zászlót is, ez jelezte a falubeli romák számára, hogy szívesen látják őket, és egyre többen jelentek meg a szentmiséken; érezték, hogy itt nem kell a sarokban meghúzódni, mindig a zászlójuk közelében foglaltak helyet.

Hívni kell, elhozni, személyesen segíteni; mint az a tanítónő, aki elsős kis tanítványáért elment szinte minden reggel a cigánysorra, ő ébresztette a gyermeket, összekészítette, elvitte az iskolába, mert az egyébként jó képességű, tehetséges gyerek nem tudta még komolyan venni az iskolába járást.

A nagy társadalmi projektek, törvények sok mindent nem tudnak megoldani – a személyes segítség sokszor többet jelent, például amikor az ügyintézés útvesztőjében kellene boldogulni. Ebben tudnának segíteni keresztény családok, ha fölvállalnának elesettebb családokat.

* * *

Bíró László családreferens püspök, az eseményt szervező Magyar Katolikus Családegyesület elnöke szerkesztőségünk kérdéseire válaszolva elmondta: a családkongresszus egyik fő kérdése, mi az a társadalmi közeg, ahol szólnunk kell a családokhoz. Beszélt Baritz Laura előadása kapcsán az érdekek és az értékek kiengeszteléséről; majd a november 13-i előadásokat mutatta be. Székely János után Diósi Dávid kolozsvári teológus beszélt arról, hogy a mai ember lassan elveszíti a magabiztosságát, elindul a keresés felé – fontos, hogy mi erre hogyan reagálunk, hogy ne taszítsunk, hanem vonzzunk – hangsúlyozta Bíró László.

A tábori püspök elmondta, a következő előadó, Martos Balázs Jézus Te-központú hozzáállásáról fog beszélni – mert csak ez a hozzáállás valóban családbarát. November 14-én Vértesaljai László SJ osztja meg a résztvevőkkel a családszinódussal, illetve a szinódus üzenetével kapcsolatos gondolatait és tapasztalatait, majd Bíró László számol be a családok 8. világtalálkozójáról, amelyet Philadelphiában rendeztek meg szeptember 22. és 27. között.

TOURSI SZENT BERECK

Szent Bereck püspök
 [november 13.]

Bereck (Brictius) Szent Márton diákonusa volt, aki nagy féltékenységében sokat szidalmazta a szentet. Egy alkalommal, amikor egy szegény ember Márton után kérdezősködött, azt mondta neki Bereck: „Ha azt a tébolyultat kérded, nézd csak a távolban, ő az, aki mint egy eszelős, az eget kémleli.” Miután a szegény ember megkapta Mártontól, amit kívánt, a szent férfiú Berecket magához kéretvén, megkérdezte: „Bereck, te tébolyultnak tartasz engem?” Amikor az nagy szégyenkezve tagadta, hogy mondta volna, Márton így szólt: „Vajon az én fülem nem volt az ajkaidnál, midőn ott távol ezt mondottad? Bizony mondom neked, az Úr megadta, hogy te légy az utódom a püspökségben, de tudd, hogy püspökként sok ellenségeskedést kell majd elszenvedned.” Bereck ezt hallván, kinevette: „Nem megmondtam, hogy elment az esze?”

Márton halála után Berecket választották meg püspöknek. Ettől kezdve imádságban töltötte idejét, s bár még gőgös volt, testi tisztaságban élt. Püspöksége harmincadik esztendejében egy jámbor viseletű asszony, aki az ő ruháit szokta mosni, teherbe esett és fia született. Ekkor az egész nép köveket ragadva a kapuja elé gyűlt, mondván: „Márton iránti kegyeletből sokáig elnéztük bujálkodó természetedet, de tovább nem csókolgatjuk bemocskolt kezedet!” Ő azonban hevesen tagadott, s így szólt: „Vezessétek hozzám a gyermeket!” Amikor odavitték hozzá a harmincnapos csecsemőt, azt mondta neki: „Az Isten Fiára kérlek, jelentsd ki mindenki előtt, hogy én nemzettelek-e téged!” Ő pedig megszólalt: „Nem te vagy az apám.” A nép sürgette, hogy kérdezze meg, akkor viszont ki az apja? Erre így válaszolt: „Az nem az én dolgom. Megtettem, ami rám tartozik.” De a nép az egészet bűbájos praktikának tartotta, mondván: „Nem fogsz rajtunk hamis pásztor módján uralkodni!” Ekkor ő, hogy ártatlanságát bizonyítsa, palástjában mindenki szeme láttára izzó parazsat vitt Szent Márton sírjához, s ledobva a parazsat, öltözéke sértetlen maradt. „Amiképpen a parázstól sértetlen az öltözékem, úgy tiszta a testem is az asszonyi érintéstől” – mondotta. De a nép nem hisz neki, és Berecket gyalázkodásokkal, szitkokkal illetve elűzik méltóságából, hogy beteljesedjék, amit Szent Márton mondott.

Ekkor Bereck sírva ment a pápához, és hét évig ott tartózkodván, bűnbánattal jóvátette mindazt, amit Szent Márton ellen vétett. A nép pedig Justinianust választotta meg Bereck ellenében, és Rómába küldték, hogy védje meg püspökségét Bereckkel szemben. Amikor erre készült, Vercelliben meghalt, s a nép Armeniust állította a helyébe. A hetedik évben Bereck a pápa felhatalmazásával visszatérőben, a várostól hat mérföldre megszállt, Armenius pedig még azon az éjszakán kilehelte a lelkét. Erről Bereck látomásban tudomást szerezvén, kérte övéit, hogy keljenek útra, és siessenek vele együtt a tours-i püspök, Armenius temetésére. Midőn Bereck a város egyik kapuján belépett, a holttestet akkor vitték ki a másik kapun. Miután eltemették, Bereck elfoglalta püspöki székét, és még hét évig uralkodott, példaadó életet élvén. Püspökségének 47. évében hunyt el, békében.

 

Ferenc pápa üzenetet küldött a Világiak Pápai Tanácsa tanulmányi napjára

A Világiak Pápai Tanácsa tanulmányi napját november 12-én tartották a Szent Kereszt Pápai Egyetemen a következő témáról: „A világiak hivatása és küldetése. Ötven évvel az Apostolicam actuositatem kezdetű zsinati dekrétum után”.

A II. vatikáni zsinat a rendkívüli kegyelem eseménye volt, egyik gyümölcse a világiak hivatásának és küldetésének újszerű felfogása az egyházban és a világban. A zsinati dokumentumok ugyanis a világi híveket Isten népe egészében vizsgálják, amelyhez a papokkal és a szerzetesekkel együtt tartoznak, és amelyben a maguk módján részt vesznek magának Krisztusnak a papi, prófétai és királyi működésében – olvasható Ferenc pápa üzenetében. –A zsinat nem úgy tekint a világiakra, mintha másodrendű tagok lennének a hierarchia szolgálatában, vagy pusztán felsőbb utasítások végrehajtói volnának, hanem Krisztus tanítványaiként, akik a keresztségük erejében és a világban való természetes jelenlétük révén arra kaptak meghívást, hogy minden környezetben, minden tevékenységben, emberi kapcsolatban az evangéliumi lelkületet hirdessék.

Vigyék el mindenhova a Krisztustól kapott fényt, reményt és szeretetet. Náluk jobban ugyanis senki nem tudja ellátni azt az alapvető feladatot, hogy az isteni törvényt beírják a földi város életébe – buzdít a Szentatya, majd az Apostolicam actuositatem zsinati dokumentumra utal, amely a világi apostolkodás természetével és területeivel foglalkozik behatóbban. Erőteljesen leszögezi, hogy a keresztény hivatás természetéből fakadóan az apostolkodás hivatása is, ezért az evangélium hirdetése nincs fenntartva a misszió úgynevezett „szakértői” számára, hanem minden világi hívő törekvése kellene, hogy legyen. A világi hívek ugyanis arra hivatottak keresztségük révén, hogy ne csak a világi valóságokat töltsék meg keresztény szellemiséggel, hanem kifejezetten evangelizáló, hithirdető tevékenységet is folytassanak és az emberek életszentségét segítsék.

Mindez a zsinati tanítás növelte az egyházban a világiak képzését és már számos gyümölcsöt termett idáig – állapítja meg üzenetében meg a pápa. – De a II. vatikáni zsinat, mint minden zsinat, a lelkipásztorok és a világiak minden nemzedékéhez szól, mivel a Szentlélek felbecsülhetetlen ajándékát hálával és felelősen kell fogadni. Mindaz, amit a Lélek adott nekünk és az anyaszentegyház közvetített, újra és újra megértésre vár, arra, hogy befogadjuk és átültessük a gyakorlatba.

Szent II. János Pál pápa egyik legfőbb célkitűzése az volt, hogy alkalmazza a zsinatot, elvigye azt minden keresztény közösség hétköznapi életébe. A 2000-es nagy szentévkor azt mondta: „Új korszak nyílik meg szemünk előtt: a zsinati tanítások elmélyítésének ideje, a termés learatásának ideje, amit a zsinati atyák elvetettek és az elmúlt évek nemzedéke meghallgatott és várt.” A II. vatikáni zsinat valódi prófécia volt az egyház élete számára, és az is marad a nemrég megkezdődött harmadik évezredben is – figyelmeztet Ferenc pápa.

Imádkozom az Úrhoz, hogy a lelkipásztorok és a világi hívek szívét töltse el ugyanaz a vágy, hogy megéljék és megvalósítsák a zsinatot és elvigyék a világnak Krisztus világosságát – zárja a Világiak Pápai Tanácsa tanulmányi napjára küldött üzenetét a Szentatya.

Elmélkedés 9.

Aki Krisztusba öltözött, annak halála nem a kárhozat, hanem az örök boldogság kapuja.

 
Annak az újfajta létmódnak kezdete, amely a test feltámadásával és az egész teremtett világ megdicsőülésével fog betetőződni. Üdvözítőnk nem a meghalás kényszerét vette le rólunk, hanem a halál fullánkját vette el (1Kor 15,55) amennyiben megszüntette reménytelenségét és ezzel a borzalmasságát. A krisztusi ember a Keresztre feszített példája szerint bízvást mondhatja halála pillanatában:Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet (Lk 23,46) A halál megszűnt a bűn zsoldja lenni, kénytelen kiadni zsákmányát, a halhatatlanságra teremtett embert (Róm 8,10) A keresztény ember nagyon is kénytelen, sőt köteles is, sok gyötrődés közepette küzdeni a rossz ellen, és el kell szenvednie a halált is, de részesedik a ,húsvét titkában, mert a halálban Krisztushoz válik hasonlóvá, és a reményből erőt merítve jut el a feltámadásra. Krisztus kereszthalálában való részesedésünk következtében a halálnak előjelei, a rá emlékeztető és útját előkészítő szenvedések is szakrális jellegűvé váltak. Sőt, ha krisztusi lélekkel viseljük azokat, jelzik és növelik a bennünk működő kegyelmet. A jó halál előkészítőinek annyiban mondhatók, amennyiben leszoktatnak a földi dolgok túlértékeléséről, könnyebbé teszik az elválást. Szolgálhatjuk mások lelkének javát is, a krisztusi titokzatos Test kiépítését is munkálhatjuk: Testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, Testének, az Egyháznak javára (Kol 1,24)

Évközi 32. hét péntek

Évközi 32. hét péntek
Bölcs 13,1-9; Lk 17,26-37
„ennek Urát ugyan miért nem tudták előbb megtalálni?”

 
Óriási gond a bölcs ember értelme számára, hogy a gondolkodni tudó ember miért tud meglenni komoly isten ismeret nélkül? A bölcs ugyanis kikutatja az egész világot. Mindenek az okát is keresi, nem marad meg a felszínes ismereteknél. A fészken ülő madár nem töpreng azon, hogy mit történt vele, miért csicseregte be a maga kis életkörébe azt a másik hasonló tollú, alakú, kicsit mégis másik madarat. Aztán a kedves közös csicsergések után nekiálltak fészket rakni. Dolgoztak rendületlenül. Nem hajtotta őket senki. De amint a fészek elkészült, neki bele kellett ülnie, mert a testéből kikívánkozott néhány fehér tojás. Rájuk kellett telepednie, majd kis időre felváltotta a párja. Aztán egy idő múlva megmozdultak a tojások, és kikelt belőlük egy fészekalja csipogó, enni kérő, szorgalmasan tátogató kismadár. Valami azt parancsolta nekik, a madár-szülőknek, hogy hajrá! Hozzatok neki a nyüzsgő kukacok, legyek világából eledelt. Mindezen nem töprengtek, csak követték a természetükbe oltott törvények utasításait. Az emberek gondolkodni tudnak. A párkeresés is ésszerű folyamat. Nem néhány hétre raknak átmeneti fészket, hanem állandó lakást készítenek. Közben dolgoznak tudatosan a családért, a közösségért. Gondolkodnak: Miért élünk? Figyelik a természetet: gyönyörködnek a hegyeket látva. Elbájolja őket a füvek, fák sokasága. Ezek mind egy helyben állnak. De ott vannak a szárnyasok: vidáman röpködnek a levegőben. A hal félék úszkálnak, a vizekben- Lábatlanok csúsznak-másznak a földön. Az erősebb, nagyobb testű állatokat be fogja az ember a munkájához segíteni. Úgy találja a gondolkodó ész, hogy ez a tarka, kavargó, gyönyörű világ csodálatos rendben él. Aztán időnként kiszárad a föld, fonnyadni kezdenek a növények. Szomjasak. De jönnek a felhők, esni kezd az eső, felüdül minden. Ha didereg kissé a hajnali hűvösben a természet, felkel a nap, felmelegszik a talaj, vidáman élvezi minden élő a jótékony napsugarat. A növények mindezt látják, természetesnek tartják. Az emberi és azonban gondolkodik: mindez csak úgy magától lett? Ugyanabból a földből a sok virág miét nem egyforma? Miért van annyi féle állat? Aztán elgondolkodik: a házamat céllal építettem: eső, szél, hó elöl, el tudok bújni. Széppé teszem, akkor szép benne minden. A növényeket én úgy vetem, hogy az teremjen, amit én meg tudok enni. Gondozom is őket. Amire eszem találékonysága és erőm futja, azt meg tudom csinálni. A világban is kell, legyen ész, erő, hatalom. A bárgyú ember azt mondja: Ezek az erők istenek. A szél, a nap, a sötét, a föld: ezek felettünk álló erők. Ezek parancsolnak nekünk is és minden létezőnek. Ezek az emberek gondolkodnak, de nem okosan. Mert okot keresnek. Csak nem elég okosan. „Amikor ugyanis alkotásaival foglalkoznak, s azokat vizsgálják, megejti őket azok látása, mert annyira szép, amit látni lehet! Ezeknek azonban még sincs mentségük, mert ha tudásban annyira vitték, hogy át tudták kutatni az egész világot, ennek urát ugyan mért nem tudták előbb megtalálni?” (7-9) A katolikus dogmatika ezzel a tétellel kezdődik: Isten léte azokból, amik vannak és létrehozattak, az emberi ész természetes világánál biztosan felismerhető. Aki ezt mégis elmulasztja, súlyosan vétkezik. És ezt a világ millió ténye kiabálja. Ne legyen értetlen senki sem.

Alamizsnás Szent János főpap

Alamizsnás Szent János főpap

Ciprus szigetéről származott. Epifán fejedelem fia volt. Jámbor és istenfélő nevelést kapott. Felnőtt korában, szülei akaratából, házasságra lépett és gyermekei születtek. Nemsokára azonban elvesztette gyermekeit, majd feleségét is. Ezután életét az imádságnak és jócselekedeteknek szentelte. Ezért Alexandria pátriárkájává választották. Új feladatában még inkább törekedett a szegényeknek, szenvedőknek és a többi ilyen embernek gondját viselni és rajtuk segíteni. Mindenkin segített, aki csak kérte. Szellemi nyáját egy akkori tévedéstől is megtisztította. Hogy mindenkin segítsen, szerdán és pénteken egész nap a templom kapujánál ült, hogy mindenki hozzáférkőzhessen. Tisztelői között olyan is volt, aki drága ágytakaróval ajándékozta meg. Egy éjszakán át használta, aztán eladta, hogy árán a szegényeket segítse. Egy alkalommal egy vezető ember megsértette. Naplemente előtt üzent neki, hogy lemenőben a Nap, ki kell békülni. Ez annyira szíven ütötte az embert, hogy nemcsak kibékült a szent főpappal, hanem feltette, hogy soha, senkivel nem keveredik vitába. Amikor a perzsák Egyiptomra támadtak, a szent főpap Konstantinápolyba akart menekülni. Ciprus szigetére jutott, és ott halt meg 62o-ban. Ereklyéi később Magyarországra kerültek.

A CCEE Caritas in Veritate Bizottságának közleménye Európa társadalmi helyzetéről

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) Caritas in Veritate Bizottsága november 11-én, Szent Márton napján közleményt adott ki, amelyben Európa társadalmi helyzetével kapcsolatos meglátásait teszi közzé.

Gondolatok Európa társadalmi helyzetéről

Az alábbiakban a CCEE Caritas in Veritate Bizottságának a megfontolásait tesszük közzé Szent Márton napja alkalmából (2015. november 11-én), a szent születése 1700. évfordulója alkalmából meghirdetett jubileumi év kezdetén. A dokumentum tervezetét a CCEE Szentföldön megtartott közgyűlésének nyújtottuk be, 2015. szeptember 13-án.

1. A történelem jelen szakaszában Európa önmagával és a saját jövőjével küszködik, igen nehéz helyzetben. Ugyanakkor a külső tényezők súlyosan ránehezedő nyomása nem feledtetheti el, milyen gazdag belső tartalékokkal rendelkezik a kontinens. Az út e szakaszának nehézsége arra kell, hogy ösztönözzön bennünket, hogy még mélyebben kutassuk az anyagi és lelki erőforrásainkat.

2. Napjainkban a különböző ideológiák arra törekszenek, hogy Európát megfosszák értékeitől, és megosszák aszerint, hogy támogatják vagy ellenzik azokat a modelleket, amelyeket nem a közös európai történelemre építettek, hanem ideológikus alapon konstruáltak meg. A nyomást gyakorló gazdasági és kulturális érdekcsoportok tevékenyen dolgoznak Európában Európa ellen. A földrész intézményei megszenvedik azt az ellentétet, amely az európai népek identitása és az apparátusok nagysága között feszül, mivel ez utóbbiak elvont paramétereknek felelnek meg és olyan funkcionáriusok vezetése alatt állnak, akik nem ritkán távol állnak az európai polgárok valós életétől. A vallások együttélését veszélybe sodorja a vallási közönyön alapuló politika és az a törekvés, hogy a vallást eltávolítsák a közszférából a magánszférába. Ugyanúgy, mint az európai történelem bizonyos más korszakaiban, úgy állítják be, mintha a vallás jelensége veszélyt jelentene, ám ez csak annak a politikának köszönhető, amely nem hajlandó olyan közgondolkodásra építeni, amely megkülönbözteti a vallásokat az egyetemes emberi értékek alapján. A gazdasági aggodalmak sokszor a politikai vagy pénzügyi aggodalmak függvényei. A valós gazdaság és a munka kézzelfogható volta két elvont megközelítés foglya: az ideologikus politikáé és a pénzügyi világé, amelyet a spekuláció vezérel. Az államok rossz állapotban vannak és nehezen közvetítenek tényleges módon a népek és az európai nemzetek feletti intézmények között.

3. A nehézségeknek ebben a kontextusában Európa új problémákkal és régi problémák új aspektusaival kénytelen szembesülni. Ezekre válaszul bölcs realizmussal meríthet a saját történelméből, innen nyerve a hivatásához tartozó erkölcsi és lelki energiát. Jelenleg folyamatban van az európai összetartó egység meggyengítése, csakúgy a népek, mint az államok közötti találkozásban. A részleges megoldások előtérbe kerülését könnyű „populistaként” megbélyegezni, miközben ezek, még ha nem a kellő formában, mégis a széles körben elterjedt értetlenség megjelenítői. Az egyes államok között új megosztottságok jönnek létre: az erős és a gyenge államok között, az uralkodó kultúra mellett felsorakozó és az azzal szemben ellenállást tanúsító államok között, és ez utóbbiakat sem lehet másodrangúaknak tekinteni. A közös értékek keresése nem jelentheti azt, hogy mindenkire ráerőltetjük egyesek értékeit, hanem azt, hogy osztozunk a mindenki számára igaz és érvényes értékekben. Úgy tűnik, újra előtörnek olyan szembenállások, amelyekről már azt hittük, hogy eltemettük a múltba, s olyan félelmek és feszültségek kerülnek előtérbe, amelyek más korszakokat jellemeztek. Görögország jelenlegi súlyos helyzete olyan problémákat hozott felszínre, amely jóval meghaladják a kicsiny ország, sőt egész Európa látóhatárát. Igen súlyos aggodalmak fogalmazódnak meg az ukrajnai nyílt konfliktussal kapcsolatban, ezen a kontinensünk számára történelmileg is olyan fontos földön, amelynek kultúrája Kelet és Nyugat találkozópontja.

4. Mindezekkel a témákkal kapcsolatban Európának alapos önvizsgálatot kell tartania. Olykor az európai intézmények magatartását a népek arrogánsnak értékelik. Éppen ezért az integrációs folyamat megfordulni látszik. A népek attól tartanak, hogy olyan csapdába kerülnek, amely megmásítja történelmi és kulturális sajátosságaikat. Ahhoz, hogy megbizonyosodhassanak ennek ellenkezőjéről, valós garanciákra van szükség.

5. Európa első számú céljának a béke megteremtését kell tekinteni, ám ehhez földrészünknek realistább látásmódra van szüksége. A béke a rend nyugalma, vagyis egy mindent átfogó igény, nem csupán katonai kérdés. A biztonságos és biztonságot nyújtó Európa a rend kontinense, ahol a különböző társadalmi intézmények az őket igazságosan megillető helyre kerülnek. Ha valahol nem tisztelik az életet és a családot, azzal konfliktust hoznak létre és meggyengítik a békét. Ugyanez érvényes a vallással, kiváltképpen a keresztény vallással szembeni megvetésre vagy üldözésre is, és ugyancsak a fiatalok etikai anarchiában történő nevelésére. Amennyiben nincsen biztosíték az igazságosságra, és a bírói hatalom lép nem csupán a két másik hatalmi ág helyébe, hanem a népek ethoszát is helyettesíti és át akarja rendezni, akkor a konfliktusokból nincsen kiút.

6. Ahhoz, hogy szembenézhessen az új problémákkal és a régi problémák új vetületeivel, az európai kontinensnek mindezeken a területeken aktív szereplőnek és nem a folyamatok passzív elviselőjének kell lennie. A migrációt bölcsen és felelősen irányítani szükséges, nem pusztán elviselni. „E jelenség összetett volta, s ennek elkerülhetetlen sokfélesége azt kívánja meg az egyes, alapvetően eltérő helyzetű államok részéről, hogy kellő figyelemmel és megfelelő gyorsasággal reagáljanak az azonnali segítséget és befogadást igénylő emberek szükségleteire, akiket a háború, az üldöztetés és a nyomor okozta kétségbeesés hajszol. Az egyes államok, az erre a célra szolgáló intézményeken keresztül fenn kell, hogy tartsák a közrendet, mindenki számára biztosítaniuk kell az igazságszolgáltatást és nagylelkű segítséget kell nyújtaniuk mindazoknak, akik valóban szükséget szenvednek abban a reményben, hogy a tisztelet és az együttműködés szellemében integrálni lehet őket. Nagyon komoly elkötelezettséggel dolgoznak ezen Európa egyházai, amelyek Ferenc pápa iránymutatásait követve együttműködnek az egyes államokkal, amelyek a népek társadalmi és gazdasági életének első számú felelősei. A már megvalósult kezdeményezések arra bátorítanak bennünket, hogy folytassuk a munkát és fokozzuk erőfeszítéseinket (a CCEE plenáris ülésének üzenete, 2015. szeptember). A migráció kezelésében, amely napjainkban a humanitárius szükséghelyzetet jelent, Európának nem szabad lemondania saját jogi kultúrájáról és alapvető értékeiről, amelyek a természetes erkölcsi törvényen alapulnak, s amelyeket a keresztény hagyomány gazdagított és hagyományozott tovább a földrészen, miközben ugyanúgy jelen van más kultúrákban és vallásokban is. Nem vonhatja ki magát az alól az elkötelezettség alól sem, hogy a válsághelyzetben ne csupán a befogadással foglalkozzon, hanem főként olyan külpolitikát valósítson meg, amely szembeszegül a mondott jelenségeket kiváltó alantas érdekekkel. Ám Európa egymaga nem tudja mindezzel felvenni a küzdelmet. „Minthogy a helyzet igen összetett és a humanitárius tragédia igen széles körben kitapintható, kívánatosnak tartjuk, hogy az ENSZ is vegye komolyan fontolóra a helyzetet és hozzon hatékony intézkedéseket nem csupán az elsődleges befogadás terén, hanem azokban az országokban is, ahonnan a migránsok érkeznek. Olyan kezdeményezésekre van szükség, amelyek véget vetnek az erőszaknak és létrehozzák a békét, valamint biztosítják a fejlődést minden nép számára. A Közép-Kelet és Észak-Afrika békéje létfontosságú Európa számára” (uo.).

7. Európa nem tud megfelelőképpen megküzdeni ezzel a fontos helyzettel, ha önmagát elhagyja, és visszavonulót fúj. Éppen ellenkezőleg: fel kell mutatnia a saját arcát, annak a földrésznek az arcát, amely történelme során megtapasztalta, mi az igazság az emberekkel és az emberi együttéléssel kapcsolatban és hajlandó felelősséggel osztozni e gazdagságán. Az ökológia konkrét problémáját leszűkítések nélkül kell megoldani, a „teljes értékű ökológiai szemlélet” jegyében, amely tekintetbe veszi a természetes környezet ökológiája mellett a humán ökológiát is. A munka égető kérdését is együttes erővel kell megoldani, a tényleges európai térben, új életre keltve régi és új mesterségeket, felszabadítva az energiákat a pazarlástól való elszakadás, a pozíciókból fakadó jövedelmek és az eltúlzott adóterhek felszámolása által, amelyek az általános elven működő, nem mindig kellőképpen a szubszidiaritáson alapuló jóléti rendszerek nyugszanak.

8. Ugyancsak a bölcs és konkrét megoldást kereső lelkület, amely nem habozik felmutatni tipikusan európai arcát, segíthet számunkra, hogy megtaláljuk a vallások közötti, s főleg az iszlámmal való párbeszéd útját. Az emberi jogok, a béke, a kézzelfogható, de nem csupán anyagiakat, hanem lelkieket is jelentő közjó, a család, a személyek egyenlő méltósága, a politika és a vallás közötti korrekt szétválasztás egyszerre európai és emberi értékek. Európának védelmeznie kell ezeket, s ezeken alapuló vallások közötti párbeszédet kell megvalósítania.

9. A katolikus egyház, amely jelen van a különböző európai nemzetekben, jól tudja, hogy első számú feladata Jézus Krisztus hirdetése, mivel a fejlődés legfontosabb tényezője az evangélium. Tudja, hogy ezt úgy kell tennie, hogy ápolja a barátságot mindenkivel, s eközben megőrzi önmaga felépítését, amely Jézus Krisztus igazságán alapul. Krisztus hirdetésének elfogadásából új kapcsolatok, új látásmódok születnek, a szolidaritás és az emberek közötti barátság új lendületet kaphat, új meggyőződés jöhet létre, hogy küzdenünk kell az egyes személyek emberi és transzcendens érdekeiért.

* * *

A CCEE Caritas in Veritate Bizottságának elnöke Giampaolo Crepaldi trieszti érsek. Három szekcióból áll, melyeknek elnökei: Josip Bozanić bíboros, zágrábi érsek (Migráció); André-Joseph Léonard nyugalmazott mechelen-brüsszeli érsek (A teremtett világ megőrzése); valamint Giampaolo Crepaldi trieszti érsek (Társadalmi kérdések).

Elmélkedések 8.

Krisztus által felszabadultunk a törvény alól. 

 
A kijelentés elsősorban az ószövetségi törvény számtalan előírásaira utal. Bár Pál Apostol azt vallja, hogy a törvény és parancs szent, igaz és jó (Róm 7,12), mégis leszögezi, hogy a törvény képtelen volt megszabadítani a bűntől. Bizonyára azért, mert kicsinyes előírásaival szinte megbéklyózta a szabadságszerető ember önállósági hajlamát, és ezzel lázadásra ingerelte (Róm 7,8.11) Aki viszont beletörődött sokirányú megkötöttségébe, az önhittségre vezette. Erre utalhat Szent Pál, aki nem az álszent alakoskodást szokta szemére vetni a farizeusoknak, mint Jézus, hanem az önhittséget, mert Pál ebben a formában találkozott a farizeusi lelkülettel. Kora ifjúságától fogva belénevelték azt a meggyőződést,hogy a törvények pontos megtartóinak jogaik vannak Istennel szemben, üdvösségünk egyedül a mi erőfeszítésünkön múlik, nem pedig Isten kegyelmén. Ezt az önhittséget kárhoztatja, különösen a Galatáknak és a Rómaiaknak írt leveleiben (Gal 2,15-21; 3,1-3; 5,4; Róm 4,1-16; 7,1-13) Nemcsak az ószövetségi törvényről beszél. A törvény rabságáról szólva azt a kicsinyes lelkületet tartja szem előtt, amely bármely törvénnyel szemben kialakulhat az emberben, ha nem az Isten iránti hála és szeretet, hanem saját üdvösségének biztosítása vezeti a törvény megtartásában. Ezzel az aggályoskodó lelkülettel állítja szembe a krisztusi szabadságot.

Évközi 32. hét csütörtök

Évközi 32. hét csütörtök

„A bölcsesség ékesebb a napnál és minden csillagképnél”

A bölcsesség erény. Az erény lelki erő, álladó készség, hogy a jót könnyen és gyorsan gyakorolni tudjuk. A bölcsesség erénye értelmünket irányító csodálatos erény. Tárgya a cselekedeteinknek az üdvösség szolgálatába állítása. A szentíró sok-sok elmélkedés után juthatott ennek a gyönyörű ismertetésnek a birtokába, amelyet az imént végighallgattunk. Az emberi élet millió cselekedetét áthatja a bölcsesség erénye, és rendezi Istennel való csodálatos, a megigazult ember Istenhez való kapcsolatát. Átragyogja túlvilági fénnyel: „Benne ugyanis lélek van, értelmes és szent, egyetlen, sokféle és finom, ékeden szóló, gyors és szeplőtelen, biztos, biztos, kellemes, jót kedvelő és éles, akadályt nem ismerő, jótékony, emberbarát, kegyes, állhatatos, szilárd, minden erővel teljes, mindent látó, minden szellemen átható, az értelmeseken, tisztákon, legfinomabbakon. Mert minden gyorsnál gyorsabb a bölcsesség, tisztaságánál fogva mindenen áthatol, mert Isten erejének lehelete, a mindenható Isten dicsőségének tiszta csordulása”.(22-25a) Ezután a bölcsesség további magasztos tulajdonságait. Ismerteti a szentíró: „Nincs benne semmi szenny, mert az örök világosság kisugárzása. Isten felségének szeplőtelen tükre és jóságának képmása. Bár egymagában van, mindent megtehet, bá egyedül marad, mindent megújít, nemzedékről nemzedékre beér a szentek lelkébe, őket Isten barátaivá és prófétákká avatja” (25b-27) Itt kapunk magyarázatot arra a sokszor feltett kérdésre, hogyan lehet az Árpádházban annyi szent. Szent István és felesége, Szent Gizella, fiuk Szent Imre, Szent László és leánya Szent Piroska (görög császárné), Szent Erzsébetünk és bátyja, IV. Béla családjának számos tagja.Az életszentség nem öröklődik ugyan, de a bölcsesség, mint hallottuk, „nemzedékről nemzedékre betér a szentek lelkébe”, az öröklött hajlandóságot könnyebben emeli életszentséggé. A Szentírás korunknak is megfontolásra ajánlja a bölcsesség tévedéstől visszatartó erejét: „Mert Isten csak azt szereti, aki a bölcsesség bizalmasa, mivel az ékesebb a napnál és minden csillagképnél, a fényhez hasonlítva különb annál is, mert azt felváltja az éjjel, a bölcsességen azonban nem vesz erőt a gonoszság!” (28-30) A bölcsesség Istentől van, de nem Isten. Még kevésbé Isten a csillag vagy azok csoportja, a csillagképek. A szent szerző ezzel a korábban elterjedt bálványimádásra is utalhat, hiszen Jeruzsálem pusztulása előtt sok zsidó volt ennek a súlyos tévedésnek rabja. Jeremiás és Ezekiel próféták sokszor hirdették a holdimádók, a napimádók vétkeinek utálatosságát. Isten pedig ezeket a bűnöket is büntette azzal, hogy nyakukra küldte Babilon királyát, aki a csillagvilágot istenítette, és hadseregének egységeit képükkel jelölte, mozgásukat is eme csillagképek érzékelhető mozgása szerint irányította. Lerombolták végül Jeruzsálemet és benne a megszentségtelenített templomot is.Végül a bölcsesség Isten kezének erejét is szimbolizálja? „Elér tehát erejével egyik határtól a másikig, és a mindenséget üdvösen igazgatja”. (8,1) Vigyázat! Nem a csillagok irányítják az Isten gyermekeit és nem befolyásolnak embersorsokat. Az Úr nagyságát és emberszeretetét Isten bölcsessége segít megérteni.

SZTUDITA SZENT TEODOR

Sztudita Szent Teodor atya

Konstantinápolyi születésű volt. Fiatal korában nagy műveltségre tett szert. Kiváló szónok és jó filozófus volt. Abban az időben kazár Leó császár halála után felesége Iréne császárnő uralkodott. Ő összehívta az egyetemes zsinatot a képromboló eretnekség felszámolására. A zsinat után Platon, Teodor anyai nagybátyja, magával vitte Teodort és két társát, akik szerzetesi életre vágytak. A Szakudion kolostorban éltek, Teodor a szerzetesi élet példáját mutatta életével. Iréne császárnő uralkodása alatt megalapította Konstantinápolyban a Sztudita kolostort, ebben előljáró lett. Nagy szent Bazil szabályait is figyelembe véve kolostori szabálytatot alkotott, és a teljes közös életet igyekezett elterjeszteni. Mivel egyre jobban nőtt a kolostorba belépők száma, Teodornak pedig sem ereje, sem ideje nem maradt, hogy mindent egyedül intézzen, különböző tisztségeket hozott létre. Ezek számára írásos utasításokat adott, kezdve az elöljárótól a legkisebb szerzetesig. 826-ban adta vissza lelkét Istennek Akrita helységben. Hagyatékában sok levél, költemény, egyházi ének – az istentiszteletek számára – maradt. A nagyböjti istentiszteletekre sok háromódás kánont szerkesztett. Testvérével Szaloniki József atyával a nagyböjti énektárt: a Triódot állította össze. 

Erdő Péter Pannonhalmán: Szent Márton megmutatja az isteni szeretet mélységét

Szent Márton emléknapján, november 11-én Erdő Péter bíboros mutatott be ünnepi szentmisét Pannonhalmán a Szent Márton-év megnyitása alkalmából. Az ünnepen jelen volt és beszédet mondott Áder János köztársasági elnök.

A szentmisén koncelebráltak: Várszegi Asztrik OSB pannonhalmi főapát; Márfi Gyula veszprémi érsek; Pápai Lajos győri megyéspüspök; Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök; Korzenszky Richárd OSB tihanyi perjel; Labancz Zsolt SP tartományfőnök, a Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciájának elnöke; Dékány Sixtus OCist zirci főapát; Fazakas Márton OPraem csornai apát; Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára és a bencés kongregáció tagjai.

A pannonhalmi ünnepen jelen volt Deák Hedvig OP, a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának elnöke; Puskás Tivadar szombathelyi és Bagó Ferenc pannonhalmi polgármester; valamint Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős miniszteri biztos.

Erdő Péter homíliáját teljes terjedelmében közöljük.



Igen Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!
Főtisztelendő Főapát Úr!
Kedves Ünneplő Közösség!

Szent Mártont ünnepelni jöttünk Pannonhalmára, Szent Márton hegyére. Különös alkalom a mai. Most nyitjuk meg azt az emlékévet, amelyet Szent Márton püspök születése 1700 éves jubileumának szentelünk.

Márton püspök itt született Pannóniában, alig három évvel a keresztényüldözések korát lezáró milánói rendelet után. A súlyos válsággal küzdő Római Birodalom a kereszténységből új erőt merítve igyekezett ismét magára találni. De messze volt még a lakosság nagy része a keresztény vallástól. Márton édesapja is hivatásos katonatisztként inkább a háború istenére, Marsra gondolt, amikor fiát Martinusnak, kis Marsnak nevezte el. Évekkel később, amikor a család az apa áthelyezése miatt már Észak-Itáliában élt, Márton valahogyan – talán társai révén – megismerkedett a kereszténységgel. Alig lehetett több tíz évesnél, amikor már szeretett volna a keresztségre jelentkezni. De közben a hittanulók útját járta. Évekig tartott a felkészülés. Valószínűleg a helyi püspök számára sem volt sürgős, hogy konfliktusba kerüljön a tábornok családjával. Közben a jó képességű fiatalember az akkori időkben lehetséges korkedvezmény alapján már tizenöt éves korában belépett a hadseregbe, hogy letegye a katonai esküt és hivatásos tiszt legyen. A keresztséget valószínűleg csak huszonkét vagy huszonhárom éves korában vette fel. Bár életrajzírója rövidebb katonáskodásról beszél, a mai kutatások szerint mintegy húsz éven át szolgált a hadsereg kötelékében. Olyan időket élt akkor a társadalom és az Egyház, hogy sokan cserélték volna fel a közigazgatásban betöltött tisztviselői szerepüket vagy a katonai pályát az egyházi hivatással. Az Egyház saját szabályai azonban tiltották, hogy hivatásos katonát fölvegyenek a klérusba.

Ebből a háttérből emelkedik ki a híres epizód, hogy Márton még keresztsége előtt megosztotta köpenyét a didergő koldussal. Csodálatos eseménynek tulajdonították a kortársak azt is, ahogyan Mártonnak sikerült leszerelnie a hadseregből. Egy ütközet előtt, amelyre a mai történészek szerint 354-ben kerülhetett sor, a parancsnok pénzt osztott a katonáknak. Márton ezt visszautasította és azt kérte, hogy elhagyhassa a hadsereget. A tábornok erre gyávának nevezte. Márton csak azt felelte, hogy másnap a csata előtt egyedül és fegyvertelenül megy ki az arcvonal elé, csak a kereszt jele fogja védeni. Szaván is fogták. Láncra verve őrizték másnap reggelig, és egyedül küldték előre a hadsereg előtt. Amikor elindult az ellenség felé, a barbárok követet küldtek, hogy békét kérjenek. A keresztények pedig azt kiáltották, hogy csoda történt. Markáns vonásokkal rajzolódik ki Márton képe: hivatásos katona, szolgálatmegtagadó, kemény ember, aki nem félti az életét. Hilarius, Poitiers püspöke vette fel először a klérusba, ördögűzővé avatta. Minden bizonnyal itt szentelték diakónussá és pappá is.

Közben pedig a városon kívül lakott, ami akkor még nem volt magától értetődő. A papok ugyanis, a presbiterek testületet alkottak a város püspöke körül. A IV. század az az időszak, amikor nyugaton még nem szilárdult meg a plébániarendszer, amikor a kereszténység még többnyire városi vallás volt, a falusiak pedig, a paganusok, még a hagyományos pogány kultuszokat követték, vagy ha keresztények voltak is, igen keveset tudtak a hitről. Ekkor ismerte fel Márton, hogy milyen nagy szükség van a falvak lelkipásztori gondozására. Márton szerzetes módjára élt tanítványai körében, így hirdette az evangéliumot a környék lakóinak: már ebben az időben terjedni kezdett csodáinak híre. Azt beszélték, hogy halottakat támasztott fel, előbb egy katekument, aztán pedig egy fiatal rabszolgát, aki felakasztotta magát. A goromba életkörülmények hátteréből az irgalmas szeretet megrendítő képe bontakozik ki ezekben az eseményekben. És egy olyan csodatevő arca, aki nem azt nézi, hogy mekkora a bűne a vidéki birtokon öngyilkosságba menekülő kétségbeesett rabszolgának, hanem megmutatja az isteni szeretet mélységét. Ilyen a híre Mártonnak, amikor meghívják, hogy Tours város püspöke legyen.

Ezt a küldetését újszerű, személyes és nagyszabású tettek jellemezték. Látogatta a környék falvait, ismerte a szegény telepesek és a nagybirtokon élő rabszolgák nyomorúságát. Addig az ő érdekükben szinte semmi sem történt. Márton nagy koncepciója, ha tetszik: püspöki stratégiája, a vidék evangelizálása volt. Felismerte, hogy ehhez papokra van szükség. Tehát a városban élő papi testületen kívül vidékre is papokat, méghozzá jól képzett papokat kell küldeni az egyes közösségekbe. Ez az a folyamat, amit ma a plébániarendszer kialakulásának nevezünk. Ehhez alkotta meg Márton egész Galliában elsőként azt a központot, ahol a klerikusokat az egyházmegyei szolgálatra kiképezték. Szerzetesi ihletésű életeszmény és lelkipásztori elkötelezettség jellemezte munkásságát.

Fontosnak tartotta, hogy a papság egyszerű életet éljen, de könyveket másoltatott, mert érezte, hogy a papi munkához sok és jó könyvre van szükség. Igazhitű és jó prédikátorokat akart képezni.

Márton püspöki tevékenysége alkotó és küzdelmes volt. Harcolt a keresztény köntösben is megjelenő babonaság, a szegénység, a nyomorúság és minden fajta gonoszság ellen. Katonás, bátor és egyszerű életet élt, ami távol állt püspöktársai előkelő életmódjától. Ezért is zárták szívükbe az emberek, akik a csodatevőt is elbűvölten tisztelték benne.

Amikor a szinódus végén Ferenc pápa mindnyájunknak egy könyvet ajándékozott, egy válogatást a püspöki küldetésről szóló beszédeiből és írásaiból, Szent Márton jutott az eszembe. Mikor a pápa azt mondja, hogy a püspök legyen jó pásztor, akin megérezni a nyáj illatát, megjelenik előttünk a tours-i püspök képe, aki papjaival együtt az egyszerű földművesek módján élt, hogy mindenkihez elvihesse az evangélium jó hírét.

Ez az emberközeli élet a szegények szeretetét is jelentette, amiről a mai evangélium szól. Amikor az idők végén az Emberfia magához hívja a népeket, ő is pásztor módjára választja el a juhokat a kosoktól. És nem a divatot és nem az illendőséget kéri számon, nem is a földi értelemben vett sikert, hanem azt kérdezi majd, hogy hogy is volt az a dolog az éhezővel. Hogy tudtunk-e segíteni, önzetlenül szeretni, mindenkinek az igazi javát akarni és szolgálni. Hogy miért kell ezt tennünk, arra ad választ a hitünk, az a hit, amelyet Márton hirdetett, az a hit, amelyre Európa népeinek és az emberiségnek ma is szüksége van.

Kérjük az idén Szent Márton közbenjárását népünkért, Európa népeiért és minden emberért, hogy válságoktól, az átalakulás kínjaitól terhelt korunkban hitünk fényében értelmét lássuk minden igaz emberi erőfeszítésnek, és el is tudjuk végezni azt a munkát, amely ránk magunkra és egész nemzedékünkre hárul. Szent Márton püspök, könyörögj érettünk! Ámen.

* * *

A szentmise végén Áder János köztársasági elnök beszédében úgy fogalmazott, Szent Márton természetességével erős közösséget épített, szerény és tiszteletre méltó vezetőként kormányozta a rábízottakat, példát adott a kitartásra, a bátorságra, a jólelkűségre. Ezért lett Márton számos élethivatás apostola. Katonák védelmezője, betegek gyámola, szerzetesek oltalmazója, királyok lelkiismerete, földművesek és borászok védőszentje – legfőképpen és mindenekfelett pedig a szolgáló, a felemelő szeretet szentje.

A köztársasági elnök Pannonhalma történetét felidézve rámutatott: a pannonhalmi bencések Szent Márton örökségének őrzőivé, minden történelmi viharban országunk lelki támaszává váltak, és ma sem szűnnek imádkozni „pro stabilitate regni”, „az ország fennmaradásáért”. Hivatásukká lett nemcsak a regula szerinti élet, de az is, hogy példájukkal figyelmeztessenek minket a változatlan, örök értékekre.

E monostor szerzetesei több mint ezer éve tanítják a magyaroknak a keresztény hitet – hangsúlyozta Áder János, majd Szent II. János Pál pápát idézte, aki 1996-ban így jellemezte a millenniumát ünneplő Pannonhalmát: „mint hegyre épült város”, mint „fényforrás e vidék és az egész nemzet számára”.

Az államfő arra figyelmeztetett, hogy Szent Márton példáját követve meg kell mutatnunk, hogy van bennünk figyelem és megértés a körülöttünk élők gondjai iránt. Meg kell mutatnunk, hogy az alázat nem divatjamúlt tulajdonság. Hogy egy több mint ezeréves kultúra nem régi, hanem ma is élő alkotóerő. Hogy a hagyomány nemcsak köt a múlthoz, de megtart a jövőben is. Hogy az emberi munkának ma is célja, értelme és becsülete van.

A köztársasági elnök szerint a Szent Márton-év üzenete az, hogy gazdag szellemi örökségünk nemcsak kulturális értékeket jelent, hanem az erkölcsi tanítások folytatását is. És országunkban minden adott ahhoz, hogy a jóság és tisztesség közösséget formáljon, de ehhez bátraknak és nagylelkűeknek kell lennünk.

A szentmisén elhangzott Orbán György Missa Sancti Martini című műve az Officina Mariae kórus és zenekar előadásában, Déri András vezényletével. Szólót énekelt Patak Zita.

 

Elmélkedések 7.

A Krisztusban történt felszabadulás nem azonos a szabadossággal, hiszen Jézus nem felbontani, hanem teljesíteni, tökéletesíteni jött a törvényt
Miben áll a tökéletesítés? A földiektől elszakadni tudó, és teljesen Istenre hagyatkozó lelkületben, amelyről a Hegyi beszédben hallunk. Az önmaga földi vagy akár túlvilági boldogulását kereső ember helyett mindentől független, és ezért mindenre kész embereket akar létrehozni a krisztusi törvény. Ez a lelkület eredményezi, hogy a kegyelemre építő ember nem a lelke üdvéért való kicsinyes szorgoskodásból, hanem Krisztus mintájára és Vele egyesülve az Atya iránti és felebarátai iránti szeretetből, valamint megváltottsága miatt érzett hálából keres és tesz meg mindent, amit Isten tőle kíván. Többé nem a személytelen törvényhalmaz uralkodik az emberen, hanem Krisztus szeretetéből táplálkozó személyes önátadásunk(Gal 5,18)A szabadság,megszabadulás,megváltottság nemcsak valamitől való megszabadulást jelent, hanem felszabadulást jelent, szabad utat a magasabbrendű élet elnyerésére. Ez vonatkozik a halálra és szenvedésre is, hiszen ezeknél is a szabadság diadalmaskodott, amikor értelmet nyertek, és az örök dicsőség megszerzésének eszközeivé váltak (1Pt 4,13; 2Kor 12,9)

Toursi Szent Márton

Toursi Szent Márton

Az első keresztény évezred első évszázadaiban a Dunántúl Pannonia néven a Római Birodalom egyik provinciája volt. A Rómából kiinduló és az egész birodalmat behálózó, kövekkel kirakott hadi utak mentén 40-50 km távolságra katonai telepeket, pihenőhelyeket, helyőrségeket építettek a jól képzett mérnökök. A gyalogos csapatoknak ekkora távolságot kellett megtenniük egy nap alatt. Ilyen római helyőrség volt a Dunántúl nyugati vidékén Alsólendva-Salla (Zalalövő),Savaria (Szombathely). Ebben az utóbbi helyőrségben teljesített hosszabb ideig katonai szolgálatot az a római tiszt, akinek 316 körül született egy kisfia. Mivel az apa ízig-vérig katona volt, csecsemőjét a hadistenről, Mars-ról Martinus-nak nevezte el. Később, tizenöt éves korában be is vonultatta fiát, nehogy jámbor természete más pályára vonja. Lehet, hogy megsejtette benne a jövendő keresztényt, sőt szerzetest, püspököt? Márton születése előtt négy évvel mondott le Diocletianus császár. Nyugat-európai mellék császárának (Caesar) a fia, Constantinus hatalmas harcban legyőzve trónkövetelő ellenfelét, átvette az egész birodalom kormányzását, majd a következő évben, 313-ban kiadott császári rendeletével megszüntette a kétszázötven-éves keresztényüldözést, és teljes szabadságot adott a keresztény Egyháznak. Az apa fiát pogány katonának szánta. Mivel Márton beiratkozott a keresztény hitet tanulók közé, apja sürgősen Galliába helyeztette át. Egyik hideg este egyedül lovagolt be állomáshelyére. A kapuban rongyos koldus nyújtotta kezét a jól öltözött ifjú vitéz felé némi kis alamizsna reményében. Mártonnak nem volt semmi értéke, amit a koldusnak nyújtani tudott volna, hirtelen lekanyarította válláról palást szerű katonaköpenyét, majd kirántva a hüvelyéből kardját, egyetlen lendülettel kettévágta a meleg ruhadarabot Aztán belovagolt a kaszárnyába. Éjjel álmában különös látomása volt. Megnyílt fölötte az ég, és Jézus tűnt fel egy sereg angyallal, vállán Márton fél-köpenyével. Az Úr boldogan mutatta, hogy ez a fiatal katona adta neki a fele köpenyét, pedig még csak hit tanuló. Márton nem akart életet csonkítani, főleg nem kioltani. Megvádolták azzal, hogy gyáva. Erre nyíltan kihirdette, hogy a soron következő ütközet előtt egyedül kimegy a két csapat közé akár fegyvertelenül is. Nem akar halált osztani, mert az élő Isten tisztelője. Ezek után leszerelték. A galileai Ligugé város közelében szerzetesházat alapított, ahol egy ideig élt. Majd pappá, később Tours város püspökévé szentelték. Szentként élt, úgy is halt meg. 1777-ben a Szombathelyi Egyházmegye az alapításakor nem kaphatott volna nála remekebb védőszentet.

TIANIAI SZENT ORESZTOSZ

Szent Oresztosz és apostoltársai

Szent Oresztosz a kappadókiai Tianában élt. Orvos volt, és közben Krisztus hitére tanította az embereket. Dioklécián császár megbízottja Makszimin megfogatta, hittagadásra akarta kényszeríteni, de a szent erős maradt. Ezért megverték, fáklyákkal sütögették testét, végül vad lóhoz kötözték, és úgy vonszolták hosszú ideig, amíg a kínok között kilehelte lelkét. Szent Olimposz apostol szent Péter kísérője volt Rómában. Ott az istentelen Néró parancsára karddal lefejezték, azon a napon, amelyen szent Pétert keresztre feszítették. Szent Rodion először Patrasz város püspöke volt, később szent Péter kísérője Rómában Lefejezték szent Péter vértanúságának napján. Szent Szoszipater Áchajából származott. Rodionnal együtt rokonai voltak szent Pálnak (Rm. 16. f.). Jázon apostollal együtt szent Pál tanítványa volt, aztán Ikonium püspöke lett. Hosszú élet után békében hunyt el. Szent Kvartusz apostol (Rm. 16,23.) Beritusz Püspöke volt. Jámborsága miatt sokat szenvedett, sok görögöt térített Krisztus hitére. Békében hunyt el. Szent Erasztosz (Rm. 16,23.) először a jeruzsálemi egyház diakónusa volt, majd a palesztinai Paneád püspöke.