Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. november 10., kedd

Méltó munkát mindenkinek, vessenek véget a kizsákmányolásnak – a pápa Pratóban



Méltó munkát mindenkinek, vessenek véget a kizsákmányolásnak – a pápa Pratóban


Prato kínai lakosai is köszöntötték a pápát a dóm előtti téren - OSS_ROM


Kötelességünk megküzdeni a munkahelyi kizsákmányolás rákos betegségével és a törvénytelenség mérgével. Közel kell állnunk a társadalom kiszolgáltatottabb rétegeihez, a szegényekhez, a bevándorlókhoz, de a családokhoz is. Ferenc pápa ezt az üzenetet bízta Prato városának lakóira, toszkánai utazása első állomásán.
Kis Kína az olasz városban
Isten hozott! – hirdette a felirat, amely a Pratóba érkező pápát fogadta. A meglepő mindebben csupán az, hogy az olasz kultúra bölcsőjének számító Toszkána egyik ősi városában a köszöntést kínai jelekkel írták. Ennek oka az, hogy az etruszkok óta lakott település 191 ezer lakosából több, mint 34 ezer külföldi bevándorló, akiknek túlnyomó része kínai, akik így az összlakosság 8 %-át teszik ki. A városban sétálva egyre több a kétnyelvű: kínai-olasz felirat, gyakran hallani kínai szót. Milánó után Pratóban él az Olaszországba vándorolt kínaiak második legnagyobb számú közössége. Ebből következően a textiliparáról és gyapjúfeldolgozásáról híres toszkán város az elmúlt évtizedekben a kínaiak által működtetett textilüzemek központjává vált. Az alkalmazottak közül sokakat illegálisan foglalkoztatnak, akik gyakorlatilag a gyárakban élnek. Két évvel ezelőtt tragikus baleset történt a város egyik kínai tulajdonú textilgyárában, ahol tűz ütött ki. Az ideiglenesen összetákolt hálóteremben többen életüket vesztették.
Kényszerű együttélés és jószomszédi viszony
Ferenc pápa tehát a „műhelyvárosban” kezdte toszkánai látogatását, amely éppen a különböző népek együtt élésével kapcsolatos problémákkal küzd. A pápa hangja mennydörgésként suhant végig a pratói Szent István-dóm zöld-fehér márványfalain, előtte a 30 ezer emberrel, akik a téren szorosan egymás mellett állva figyelték Péter utódát. Színes volt nemcsak a templom fala, de a tömeget alkotó emberi arcok sokfélesége is: a számtalan kínai mellett ukránok, lengyelek, románok, pakisztániak, de nigériaiak és fülöp-szigetekiek is voltak.
Bizonytalanság és félelem helyett befogadás és szolidaritás
Köszönöm nektek – szólt a pápa -, hogy igyekeztek mindenkit a közösség szerves részévé tenni, ellenállva a közöny és a kiselejtezés kultúrájának. Ma, a bizonytalanság és a félelem közepette dicséretes, hogy igyekeztek a gyengébbeket és a családokat segíteni, és mindenkit befogadni. Ne csüggedjetek az együttélésben mutatkozó nehézségek láttán, munkáljon bennetek mindig a jó szomszédi viszony vágya – buzdított a Szentatya.
Méltó munkakörülményeket mindenkinek
A bevándorlási hullám nyomása feltartóztathatatlan erőként jelentkezik Prato városában, ahol az együttélés, az együtt dolgozás megtanulása elkerülhetetlen. A kirekesztettek iránti figyelméről ismert Ferenc pápa pedig arra figyelmeztet, hogy az emberi lény szent mivolta miatt mindenkit megillet a tisztelet, a befogadás és a méltó munka. Éppen ennek ellenkezője ölt meg embertelen módon két évvel ezelőtt hét kínait, két nőt és öt férfit, akiket rabszolgák módjára dolgoztattak a pratói külvárosban, egy „lágergyárban”. Ez a kizsákmányolás és az embertelen életkörülmények tragédiája! Ez nem méltó munka. Minden közösség élete azt kívánja, hogy a végletekig küzdjünk a korrupció betegsége ellen, a munkahelyi kizsákmányolás és a mérgező illegalitás ellen. Önmagunkban és a többiekkel együtt soha ne fáradjunk bele az igazságért és az igazságosságért folytatott küzdelembe – kérte erőteljes hangon a pápa. Ez a harc egy igazságosabb és tisztességesebb társadalomért zajlik, mivel ha a hazugságra és a nem átlátható dolgokra építünk, abból semmi jó nem születik.
Kilépő egyház, bizakodó fiatalok
A fiatalokat arra buzdította a Szentatya, hogy ne engedjenek a pesszimizmusnak és a csüggedésnek. A helyi egyház legyen mindig kifelé nyitó, önmagából „kilépő” egyház, melynek megújult missziós lelkülete a remény sátrait emeli föl azok számára, akik sérültek és már nem várnak semmit az élettől. Az a dolgunk, hogy kilépjünk önmagunkból és megközelítsük a mai embereket. A kilépés persze mindig kockázatot is hordoz, de nincsen hit kockázat nélkül. Az a hit, amelyik csak önmagára gondol és bezárkózik a négy fal közé, az nem hű az Úr hívásához, aki azt kéri az övéitől, hogy kezdeményezzenek, és félelem nélkül menjenek előre.
Egy órányi kegyelem. Harc a fekete munka ellen
A gondviseléstől kapott egy órányi kegyelem – így jellemezte Prato püspöke, Franco Agostinelli a pápa rövid látogatását városukban. Maga a Szentatya úgy fogalmazott: zarándokként beugrott hozzájuk, rövid időre, de legalább látszik a jó szándék… rögtönzött szavait a tömeg óriási tapssal fogadta.
Bátorító volt a pápa beszéde a polgármester, Matteo Biffoni szerint is, aki elmondta, hogy már évek óta sokat tesznek a feketemunka felszámolásáért; a helyi intézmények elkötelezetten dolgoznak a városban élő mintegy 116 különböző nemzetiség beilleszkedésén. Az illegális munkában érintettek az olasz és a külföldi vállalkozók egyaránt – mondta el az AdnKronos olasz hírügynökségnek a város püspöke. Az is igaz, hogy a kínai vállalkozók és munkások egyaránt furcsállják a szabályos munkaidő és munkakörülmények vizsgálására szolgáló ellenőrzéseket. Eltérő a hozzáállásuk sok kérdésben, nem értik, miért lepődünk meg azon, hogy egy munkás napi 12-14 órát dolgozik. Számukra ez normális - fűzte hozzá a püspök, aki hangsúlyozta: az illegális munka elleni küzdelmet minden nap folytatniuk kell. Egy dicsőséges múltú és kultúrájú közösség a pratói, amelynek ma szembe kell néznie a kihívásokkal. Ez pedig pozitívumokat is hordoz magában az együttműködésre és a közös fejlődésre.
(gá)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése