Szikeóta Szent Tivadar

Szikeóta Szent Tivadar 

főpap

Tivadar a galáciai Szikea helységben született. Atyja Jusztinián császár testőre volt, anyja Mária. Hatéves korában anyja katonaiskolába akarta adni, de megjelent neki szent György nagyvértanú álmában és lebeszélte erről. Szokása volt a gyermeknek, hogy éjszaka titokban elhagyta szülei házát és a város közeli szent György templomba ment reggeli istentiszteletre. 14 éves korában e mellett a templom mellett egy szűk barlangba zártózott és önmegtagadások között élt benne. Szent élete miatt pappá szentelték. Kívánva látni a szent helyeket Jeruzsálembe ment, majd felkeresett több szentéletű atyát és a Szent Városban szerzetes lett. Visszatérve onnan hazájába, a szent György templom mellett kolostort épített és abban elöljáró lett. Szent élete arra indította Anasztaziopulosz lakóit, hogy megválasztották püspöküknek. 40 éven keresztül volt hívei főpásztora, azután újra visszatért előbbi kolostorába, amelyben azután csendes, hallgatag életet élt. Életében türelmes, hittől, reménytől, szeretettől és alázatosságtól ragyogó ember volt. Imádságával sok beteget meggyógyított és sok más csodát is tett. Halála idejét előre tudva, békében hunyt el 613-ban.

Ferenc pápa az olasz karitásztalálkozó résztvevőihez: A karitász bölcsője és otthona a család

Olaszországban az egyházmegyei karitászszervezetek idén ünneplik létrejöttük 45. évfordulóját. Ebből az alkalomból ünnepi találkozóra gyűltek össze április 21-én, csütörtökön Rómában. Ferenc pápa délben a vatikáni VI. Pál teremben fogadta az összejövetel hétszáz résztvevőjét.

Beszédében a pápa az olasz Caritast alapító VI. Pál pápa tanítására utalt, aki határozottan kérte, hogy az egyházmegyei karitászszervezetek profilja legyen erősen lelkipásztori és nevelői jellegű: „Tegyétek fogékonnyá a helyi egyházakat és a híveket a karitász értelmére és a karitász iránti elkötelezettségre.” A Caritas missziós küldetése irányuljon a nevelésre és a közösségre az egyházban, ami azt jelenti, hogy konkrétan, elkötelezetten, szeretettel forduljanak az emberek felé, fordítsanak megkülönböztetett figyelmet a szegényekre. Ez szeretetgesztusokon keresztül jut kifejezésre, amelyek a karitász természetéből adódó pedagógia megjelenési formái – tette hozzá. Ferenc pápa XVI. Benedek szavait is idézte: „Tegyétek beszédessé ezeket a gesztusokat, legyenek belső motivációtok jelei, hiszen ezek a művek a hitből születnek, és ezek az egyház művei, melyek a szegények felé irányulnak, hogy növekedjenek a méltóságukban!”

Napjaink kihívásai és ellentmondásai közepette nehéz, de alapvető feladat, hogy a szeretetszolgálat gyakorlásában mindenki elkötelezett legyen, vagyis az egész keresztény közösség gyakorolja a karitászt. Létezésetek és tevékenységetek fő célja ösztönzést adni az egész közösségnek ahhoz, hogy növekedjen a szeretetszolgálatban és mindig képes legyen megtalálni az utakat ahhoz, hogy közel legyen a legszegényebbekhez; képes legyen megismerni azokat az élethelyzeteket, amelyek testvéreink millióit tartják elnyomásban, és változtatni tudjon rajtuk. Különösen fontos az a képzési tevékenység, amelyet a Caritas az önkéntesség különböző formái esetében végez. Kialakul így egy olyan önkéntesség, amely – ha eljön az ideje – képes idejét, erőforrásait és tudását adni ahhoz, hogy az egész keresztény közösséget bevonja az általa végzett segítő tevékenységbe.

A jelenkor nehézségei, a környezetszennyezés, a háborúk, a pénzügyi spekulációk közepette fontos szempont a nevelés, mely előmozdítja a másik embert és a másik népet tisztelő és megbecsülő találkozás kultúráját, a teremtett világ védelmét egy átfogó ökológia érdekében. Fokozott erőfeszítéssel meg kell előzni, hogy az emberek mindinkább peremre szoruljanak.

Bátorítalak benneteket abban is, hogy álljatok elkötelezetten a bevándorlók mellé. Napjainkban a migráció jelenségének vannak kritikus vonásai, ezeket a politikának kell jól szervezett és távolba tekintő módon kezelni. Ezzel együtt a migráció sok szempontból gazdagságot és erőforrást jelent. Nagyon fontos a külföldiek és az olaszok közötti integrációra irányuló tevékenység. Fontos, hogy azok, akik ezen a különleges területen munkálkodnak, megkapják a megfelelő kulturális és szakmai hátteret ennek az összetett jelenségnek a kezeléséhez – hangsúlyozta Ferenc pápa az olasz egyházmegyei karitászszervezetekhez intézett beszédében.

A szeretetszolgálat akkor hiteles és hihető tanúságtétel, amikor az élet minden pillanatában és minden kapcsolatunkban jelen van, ugyanakkor bölcsője és otthona a család, a családegyház. A család maga a „karitász”, mert Isten maga alkotta így: a család lelke és küldetése a szeretet.

Ferenc pápa arra kérte az olasz egyházmegyei karitászszervezetek képviselőit, legyenek Isten simogató irgalmának kinyújtott kezei, simogatásuk közvetítse az emberek felé az Atya gyengédségét, közelségét.

Az Irgalmasság Szent Éve 143.

Újra köveket ragadtak

„A zsidók újra köveket ragadtak, amikor ezt mondta: Én és az Atya egy vagyunk.Jézus megkérdezte tőlük: Láthattátok, mennyi jót vittem végbe Atyám erejéből. Melyik jótettemért akartok megkövezni? Nem jótettedért kövezünk meg, felelték a zsidók, hanem a káromlásért, azért hogy ember létedre Istenné teszed magadat. Jézus folytatta:Hát nincs megírva törvényetekben:Én mondtam,istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondta, akikhez Isten szólt, és az Írás nem veszítheti érvényét, akkor hogy vádolhatjátok káromlással azt, akit az Atya megszentelt s a világba küldött, azért mert azt mondtam: Isten Fia vagyok? Ha nem Atyám tetteit viszem végbe, ne higgyetek nekem. De ha azokat viszem végbe, akkor ha nekem nem hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és értsétek: az Atya bennem van, s én az Atyában vagyok. Erre ismét el akarták fogni, de kiszabadult kezük közül”. (Jn 10,31-39) Jézus ismételten életveszélybe került, mert Isten fogadott gyermekeit, Ábrahám családtagjait isteneknek említette. Nem állt bosszút a rosszakaratú polgártársakon. És főként nem rótta meg az egész nemzetét egyes rosszindulatú állampolgárok viselkedése miatt. Irgalmas maradt: „Ezután Jézus ismét átment a Jordánon túlra, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan fölkeresték, mert így gondolkodtak:János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit mndott róla (Jézusról), az mind igaznak bizonyult. És sokan hittek benne” (Jn 10,40-42) „Jóllehet ennyi csodát tett a szemük láttára, mégsem hittek benne. Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése:Uram, ki hitt a szavunknak, és az Úr ereje ki előtt vált nyilvánvalóvá? Nem tudtak hinni, amint Izajás ezt is megjövendölte (Jn 12,37-39) Szemüket elvakította, szívüket megkeményítette, hogy ne lássanak a szemükkel, és ne értsenek a szívükkel, nehogy megtérjenek, és meggyógyítsa őket. (40-41) Ezt mondta Izajás, amikor látta dicsőségét, és jövendölt róla. Mégis még a tanács tagjai közül is sokan hittek benne, de a farizeusok miatt nem vallották be, nehogy kizárják őket a zsinagógából. Mert többre tartották az emberek megbecsülését, mint az Isten dicsőségét. (42-43) Jézus azonban fennhangon hirdette: Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött, s aki lát, azt látja, aki küldött. Világoságul jöttem a világra, hogy aki hisz bennem, ne maradjon sötétségben. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. Van annak bírája, aki elvet, és nem fogadja el szavaimat: a tőlem hirdetett tanítás ítéli majd el az utolsó napon. Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött, az Atya hagyta meg, mit mondjak és mit hirdessek. S tudom, hogy parancsa örök élet. Így amit hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta” (Jn 12,44-50) Isten régebben a prófétákkal üzent, Jézus nyilvános működése megkezdése után Szent Fiával is. Ha az emberek meg is haragították,megengesztelődött, megbocsátott, mert az Atya irgalmas Atya. Ezekre a szentírási idézetekre jó visszaemlékezni, mert a megbocsátás is kegyelem, a kegyelmet pedig csak imával, könyörgéssel, alázattal lehet kieszközölni. Az Irgalmasság szentévét Atyánk több pápával is előkészíttette (Szent XXIII. János, Boldog VI. Pál, II.Szent János Pál) és időben elrendelte Ferenc pápa. Hívjuk fel imádkozni tudó híveink figyelmét és magunk, Szent Ferenc Atya késői utódai se maradjunk ki a könyörgő Egyház élvonalából.

Húsvét 4. hete Péntek

Húsvét 4. hete Péntek
ApCsel 13,26-33 Jn 14,1-6
„Én vagyok az út, az igazság és az élet”

A názáreti angyali jelenés az égből hozta az örömhírt: lejön közénk, megtestesül az Isten Fia, és ezzel a Magasságbeli Fia, emberfia is lesz. Mindez azért történik, hogy az embereket Isten fiaivá tegye, és fölvigye maga mellé az Atyához. Mondhatnánk úgy is, hogy az Istenfia járni kezdte a földi élet útjait, hogy a természetfeletti élet lelki útjára emelje, és azon járni segítse az embereket. Édesanyját arra ösztönözte, hogy útra keljen és Őt is vigye szíve alatt. Ott vár rá az első kegyelemosztó feladat Zakariás házában. Elvégzi küldetését: eltölti kegyelemmel Jánost és az édesanyját. Munkás életében is ugyanezt teszi észrevétlenül. Nyilvános élete során rengeteg utat járt be szárazon és vízen, hogy mindenhová elvigye az Atya ismeretét, beleoltsa az ember szívekbe a szeretetét, embereket indítson el felé. Mielőtt a halál ösvényén elindulna, nyíltan figyelmezteti tanítványait: „elmegyek helyet készíteni nektek. Aztán eljövök értetek, és magamhoz viszlek titeket is”(2-3) Az apostolok földiesen gondolkodnak, nem értik még a lényeget. Ezért mondja ki nyíltan: „én vagyok az út, az igazság és az élet”(6) A földi út a földi célba visz,célba vezet. Jézus mennyei út, a mennybe vezeti azokat, akik Őt megtalálják, és elvezeti, elviszi őket Atyjához. Egyetlen eszköze az örök életnek. „senki sem jut az Atyához, csak általam.”(6) Boldog az az ember, aki az Ő útját járja. Legyen hálás, segítsen mindenki mást, aki más utakon tévelyeg.

 

KAMPÁNIAI SZENT JANUÁR

Szent Január 

és vértanútársai

Diokiécián és Makszimián császárok üldözése alatt 305 körül elfogták és Kampánia helytartója elé állították Január püspököt. Mivel nem akart a bálványoknak áldozni, tüzes kemencébe dobták. Ő, mint a 3 ifjú sértetlen maradt benne. Kifeszítették, és úgy verték, vadállatok elé dobták, sok időre börtönbe zárták, de mindezek után is állhatatos maradt keresztény hite megvallásában. Látva a szörnyű kínzásokat Fauszt és Dezső klerikusok, ők is megvallották Krisztust, őket is börtönbe zárták Puteoli városában. Ott szenvedtek hitükért Proklosz és Szosziosz, Puteoli város diakónusai is, két világi emberrel Eutichesszel és Akütionnal. Mindnyájukat vadállatok elé dobták, de sértetlenek maradtak. Láttára a pogányok közül sokan hittek Krisztusban. Végül mindnyájukat lefejezték. Testüket több helyre vitték el. Szent Január Nápolyban van eltemetve, ereklyéi a csodák forrásai. Ez 305-ban történt.

Ferenc pápa beszéde az olasz karitász-találkozóhoz: a karitász bölcsője és otthona a család

Az olasz karitász tagjai a pápánál - 

Az olasz egyházmegyék karitászai idén ünneplik fennállásuk 45. évfordulóját. Ebből az alkalomból  ünnepi találkozóra gyűltek össze április 21-én, csütörtökön és Ferenc pápa a VI. Pál teremben fogadta délben az összejövetel 700 tagját.

A karitász missziós küldetése nevelői jellegű és irányuljon a közösségre

Hozzájuk intézett beszédében a pápa az olasz karitászt alapító VI. Pál tanítására utalt, aki határozottan kérte, hogy az egyházmegyei karitászoknak a profilja legyen erősen „lelkipásztori és nevelői jellegű”: „Tegyétek fogékonnyá a helyi egyházakat és a híveket a karitász értelmére és kötelességére”. A karitász missziós küldetése legyen nevelői jellegű és irányuljon a közösségre az egyházban, ami a konkrét szeretet elkötelezettségét jelenti az ember felé, elsődleges figyelemmel a szegények felé. Ez a szeretet gesztusokon és jeleken keresztül jut kifejezésre, amely a karitász természetéből adódó pedagógia megjelenése. Ferenc pápa XVI. Benedek szavait is idézte: „Tegyétek beszédessé ezeket a gesztusokat, főként a benső motivációi révén, hiszen ezek a művek a hitből születnek, és ezek az egyház művei, melyek a szegények felé irányulnak, hogy növekedjenek a méltóságukban”.

A karitász legyen mindnyájunk elkötelezettsége

Napjaink kihívásai és ellentmondásai közepette a karitász nehéz, de alapvető feladata, hogy annak a megvalósítása legyen mindenki elkötelezettsége, vagyis az egész keresztény közösség gyakorolja a karitászt. Ösztönözzön és éltessen benneteket, hogy az egész közösség gyarapodjék a szeretetben, hogy mind közelebb legyen a rászorulókhoz.  Fontos szempontként emelte ki a pápa, hogy a karitász olyan módon formálja a közösséget, hogy abban a szolgálat mind tudatosabban önkéntes jelleggel valósuljon meg. Az önkéntes szolgálat pedig időt, erőfeszítést és nagylelkűséget igényel.

Szolgáljátok a találkozás kultúráját

A jelenkor nehézségei, a környezetszennyezés, a háborúk, a pénzügyi spekulációk közepette fontos szempont a nevelés, mely előmozdítja a másik személyt és a másik népet tisztelő és megbecsülő találkozás kultúráját, a teremtett világ védelmét egy átfogó ökológia érdekében. Fokozott erőfeszítéssel előzzétek meg, hogy az emberek mind inkább peremre szoruljanak. A migráns személyek iránt elkötelezettséggel és a közelség révén fejezzétek ki a segítséget - buzdította a pápa az olasz karitász tagjait.

A karitász igazi helye, bölcsője és otthona a család, a családegyház

A hiteles és eredeti karitász tanúságtétele az élet minden pillanatában és bárhol kötelez, de igazi helye, bölcsője és otthona a család, a családegyház. A család létrejötténél fogva Caritas, mert az Isten maga akarta ezt így: a család lelke és küldetése a szeretet. Ferenc pápa végül arra kérte az olasz egyházmegyei karitászok képviselőit, hogy legyenek Isten simogató irgalmának a kinyújtott kezei, majd Boldog VI. Pál és Szűz Mária oltalmába ajánlotta őket.

Az Irgalmasság Szent Éve 142.

„az ég felhőiben valaki jött”

 
Amikor közeledtek Jézus szenvedésének napjai, fölvitte magával három tanítványát egy hegyre. ő imádkozni ment, tanítványait tanúknak szánta. Jézus imája abból állt, hogy megbeszélte Atyjával, mit kell tennie az üdvösség szolgálatában. Meg kellett dicsőítenie Atyját, ez volt a feladata. Evangélisták szokták írni: „hogy beteljesedjék az írás.” Imája közben „arcának színe elváltozott, a ruházata fehér lett és fényben sugárzó.”(Lk 9,29) Mózes és Illés jelent meg mellette, és jeruzsálemi szenvedéséről beszélgettek vele, tehát arról, ami az Írásokban szenvedéseiről szólt. Ezután felhő borította be őket, és a felhőből az Atya hangja hallatszott:„Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok”(9,35). Ez az apostoloknak szól: Jézusnak szenvednie kell, meghalnia és feltámadnia, így menni be az ő dicsőségébe. (Lk 24,25) hogy milyen dicsőségről van szó, azt Dániel próféta látta és írta le. Az Atya, mint ős öreg, minden előtt létező megközelíthetetlen fényességben lakik. Megszámlálhatatlan angyal szolgál neki, tehát örökkévaló és mindenek Ura. A történelmet jelentő felhőkben megjelenik az Emberfia, jön, gyalogol az Atya felé. Aki a felhőn jár, az az Isten. Végigjárja útját, eljut az Atyáig, és ott hatalmat kap az egész világ felett.(Lásd: Dán 7,9-14) íme, ez a látomás fél évezred elmúltával most teljesedik be. Az apostolok akkor nem értették meg. Amikor a szenvedés bekövetkezett, eszükbe sem jutottak ezek a szentírási helyek és a saját élményük. Szomorú dolog, de még szomorúbb, ha valaki ezeket a történéseket utólag nem ismeri, és nem tudja egységben látni, főleg a saját szenvedései idején.

 

 

Húsvét 4. hét csütörtök

Húsvét 4. hét csütörtök

A húsvéti szent időben lényeges a visszatekintés Húsvét előttre. Szent Pál arról beszélt a zsinagógában, hogy Isten nagy tettei mind Jézusra mutattak, nekünk viszont Húsvét fényénél tárul fel Jézus földi életében elhangzott szavainak, végbevitt cselekedeteinek teljes értelme. Hiszen ha ő nem Isten Fia, aki feltámadt a halálból, tanítása nem egyéb, mint jó szándékú, de erőtlen, meg nem alapozott erkölcsi jótanácsok gyűjteménye, tettei nem többek a földi életműködés egyes hibáinak ideiglenes érvényű kijavításánál, halála pedig nem több csúfos kudarcnál. Ebben az esetben azonban mi késztette volna az ősegyházat arra, hogy ebből a bukott prófétából Istent csináljon? Ha viszont a dicsőséges Isten Fiát ismerték meg, mi szükségük volt arra, hogy azonosítsák őt egy földi emberrel?

Ha Szent Pál és a többi apostol, illetve az evangélisták mégis hangsúlyozzák a földi Jézus és a megdicsőült Krisztus közötti azonosságot, ez sem lelkiállapotukból, sem a zsidó hitből nem magyarázható, hanem csak a sugalmazó Szentlélektől fakadhat. Éppenséggel a józan ész logikája követeli, hogy Jézus Krisztusban élő, valóságos embert lássunk, ugyanakkor az emberi ésszel megragadhatónál többet is, és történelmi vagy erkölcsi leckék, mitikus magyarázatok helyett a kinyilatkoztatás fényénél szemléljük őt, elfogadva az apostolok megrendítően hiteles tanúságtételét.

Hálát adunk Neked, Urunk, a Rólad szóló szent kinyilatkoztatásért, melyet a Szentlélek sugalmazására a szent írók és az evangélisták leírtak nekünk. Köszönjük, hogy nem csupán egy történelmi dokumentumot hagytak ránk Rólad, hanem feltárták előttünk az egész üdvösségtörténet mozgatórugóját, azt a szent összefüggésrendszert, melynek középpontjában Te magad állsz, akiben Isten minden tette és ígérete találkozott. Ne engedd, hogy szem elől tévesszük a folytonosságot a Húsvét előtti és utáni események között, s add, hogy készségesen kövessünk Téged, aki nem vagy bezárva a földi történelembe, hanem feltámadásoddal új, örök jövőt nyitottál nekünk.

Trichinás Szent Tivadar

Trichinás Szent Tivadar 

atya

Tivadar atya Konstantinápolyban született. Szülei gazdag emberek voltak. Korán elhagyta szülei házát, Thrákiába ment és egy puszta helyen remete eletet_élt. Vezeklő szőrövet: trichinát hordott, ezzel is sanyargatta testét. Innen van mellékneve is. Életében önmegtagadásban, alázatosságban, hosszútűrésben tűnt ki. Istentől megkapta a hatalmat a gonoszlelkek felett. Sok csodát tett az emberekért. Sírjából halála után jóillatú gyógyító olaj fakadt. Életének vége teljesen ismeretlen. Feltételezik, hogy a IV. és IX. század között hunyt el.

Megkezdődött Cserháti Ferenc püspök észak-amerikai lelkipásztori látogatása

Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök az Egyesült Államok északi részén található magyar plébániákon kezdte meg egy hónapos lelkipásztori látogatását. A püspök április 18-i programjáról Juhász Imre káplán tájékoztatott.

Április 18-án reggel Cserháti Ferenc püspök Juhász Imrével, a New Brunswick-i Szent László tiszteletére szentelt magyar templom és a Szent Család-plébánia káplánjával folytatott megbeszélést a Szent László-templomban folyó munkáról és a Szent László-plébánia jogi személyként való megszüntetése után kialakult helyzetről, valamint tájékozódott a New York-i eseményekről is.

Ezután New Yorkba, a Magyar Főkonzulátusra érkezett a püspök, ahol Kumin Ferenc főkonzullal és Szakács Imre konzullal a helyi Szent István-templom bezárását követő állapotot vitatták meg.

Délután James Boniface Ramsey, a New York-i Szent József német templom plébánosa fogadta Cserháti Ferenc püspököt. A magyar templom bezárását követően a német templom lelkipásztora fogadta be saját templomába a templom nélkül maradt magyar híveket.

A találkozó után Cserháti Ferenc szentmisét mutatott be a Szent József-templomban James Boniface Ramsey-vel, Vas László passaici, Juhász Imre New Brunswick-i és Csete Iván New York-i lelkipásztorok koncelebrálásával. A szentmise keretében elsőáldozásra is sor került. Ezt követően a világi bizottság fogadást adott a magyar püspök tiszteletére, mely alkalommal a hívek személyesen találkozhattak Cserháti Ferenccel, illetve a New York-i Magyar Színház előadását is megtekinthették a jelenlévők.

* * *

Cserháti Ferenc április 17-én, vasárnap a passaici (New Jersey állam) Szent István magyar templomban ünnepi szentmisét mutatott be, és kiszolgáltatta a bérmálás szentségét az egyházközség fiataljai részére.

A külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök április 19-én a washingtoni magyarsággal találkozott a tavaly felszentelt Magyarok Nagyasszonya-kápolnában.

A lelkipásztori út során a püspök több magyar közösséget is meglátogat az USA-ban, illetve Kanadában, majd május 10. és 12. között részt vesz a Kanadai Magyar Papi Egység találkozóján.

Az Irgalmasság Szent Éve 141.

Erre vita támadt

„Erre vita támadt a zsidók közt:Hogy adhatja ez a testét eledelül? Jézus ezt mondta rá: Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyböl alászállott kenyér nem olyan, mint az, amit atyáitok ettek, és mégis meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él’. Ezeket mondta, amikor Kafarnaumban, a zsinagógában tanított.”(Jn 6,52-59) Tanítványai kzül, akik ezeket hallották, többen azt mondták:Kemény beszéd. Ki hallgatja? Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: Botránkoztok rajta? Hátha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet. de vannak köztetek, akik nem hisznek Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek, és ki fogja elárulni. Aztán így folytatta: Azért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha az Atya meg nem adja neki” (60-65) Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, s többé nem jártak vele. Jézus azért a tizenkettőhöz fordult: Ti is el akartok menni? Simon Péter felelt neki: Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás. Mi hittünk és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje. Jézus így válaszolt:Nem tizenkettőtöket választottam ki? De egyikőtök ördög. Júdást értette rajta, az iskarióti Simon fiát. Mert ő lett az árulója, egy a tizenkettő közül”(66-71)

Húsvét 4. hete Szerda

Húsvét 4. hete Szerda
Jn 12,44-50
Jézus számot vet küldetéséről.

Jézus tudta, hogy halála pár nap múlva bekövetkezik. Három év tanító munkája során igyekezett világossá tenni a küldetését. Megismertetni az Atyát, aki láthatatlan, de mindennek ős oka, minden jó forrása, a legjobb gondviselő. Ő küldte Fiát, hogy jóságának tanúsítója legyen, hogy általa eszközölje a megváltást, és Isten gyermeke legyen az ember. A Fiúban megismerhető az Atya, Ők egyek. „Atyám és én egy vagyunk.”(Jn 10,30) A Fiú csodáival igazolja magát bőségesen. Mindent megtesz, hogy az emberek hihessenek benne, mert „hit nélkül” - a Szentháromság hite nélkül - „nincs üdvösség.” „Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni”(Zsid 11,6)”Aki hisz, annak örök élete van”(Jn 6,47) Jézus tudja, hogy személyes jósága, tiszta tanítása ellenére sokan nem hisznek. Izajás is előre mondta, nem meglepő, Jézus mégis szomorú. De ennek ellenére nem ítéli el a hitetleneket sem. Ő végtelen jóság, üdvözíteni akar, nem elítélni. Megtoldja majd hamarosan a tanítását megváltó halálával, szeretete utolsó nagy tényével. Aki ennek sem hisz, azt Jézus tanítása ítéli majd el az utolsó napon, amikor mindenki tisztán fogja látni az igazságot. Jézus világossága ma sem kelendő, szeretete nincs viszonozva. Nem hiszik el sokan, hogy egyedül Ő a fontos. Ne ítéljük el őket, inkább mentsük meg lelkeiket!

Ó-LAURAI SZENT JÁNOS

Ó-laurai Szent János

 atya

Ó-lauránk: szerzetestelepnek Szent bariton kolostorát nevezték. Ez a kolostor volt a legelső azon a környéken. Ebben a kolostorban élt János atya, aki korán elhagyta a világ hiúságait, vidékről-vidékre vándorolt, aztán eljutott Jeruzsálembe, Onnan visszatértében talált rá szent Khariton kolostorára, és ott maradt. Szent élete miatt a papság kegyelmében részesült. Nagy önmegtartóztatásokkal harcolva testi szenvedélyei ellen, a régi atyák nyomdokain haladt a szent életben. Miután hosszú időt töltött a kolostorban, a VIII. század második felében hunyt el.

Ferenc pápa üzenete a Jezsuita Menekültszolgálat olasz központjának jubileumára

A Szentatya jubileumi videoüzenetét április 19-én délelőtt tették közzé Rómában azon a tájékoztatón, amelyen ismertették a Jezsuita Menekültszolgálat 35 éve alapított olaszországi központja, a Centro Astalli 2015-re vonatkozó éves jelentését.

Kedves menekültek, a Centro Astalli kedves önkéntesei, munkatársai és barátai!

Az irgalmasság szentévében lett 35 éves a Jezsuita Menekültszolgálat Olaszországban, amely mindenekelőtt egy közös út, amelyen egy közös népet alkotva jártok. Milyen szép és igaz ez!

Továbbra is bátran kell haladni ezen az úton: „Idegen voltam, és befogadtatok.” (Mt 25,35)

Idegen voltam… Ti, menekültek, akik ajtóinkon kopogtattok, mindnyájan Isten arca, Krisztus teste vagytok. Fájdalmatok és reményetek arra emlékeztet bennünket, hogy mindnyájan idegenek és zarándokok vagyunk ezen a földön, akiket valaki nagylelkűen fogadott, nincs semmilyen más érdemünk. Bárki, aki hozzátok hasonlóan elmenekült saját otthonából az elnyomás, a háború, a környezetszennyezéstől és az elsivatagosodástól eltorzult természet vagy a bolygó javainak igazságtalan elosztása miatt, testvér, akivel megoszthatjuk kenyerünket, otthonunkat és életünket.

Sokszor azonban nem fogadunk be titeket! Bocsássátok meg társadalmunk elzárkózását és közönyét, amely fél attól, hogy ha itt vagytok, meg kell változtatnia élet- és gondolkodásmódját. Teherként, problémaként, költségként kezelnek benneteket, jóllehet ajándék vagytok.

Tanúságtevői vagytok annak, hogy könyörületes és irgalmas Istenünk – mindenki számára – át tudja alakítani jóvá a rosszat és az igazságtalanságot, amitől ti is szenvedtek. Hiszen mindnyájatok lehet híd, amely összeköti a távoli népeket, amely lehetővé teszi a különböző kultúrák és vallások közötti találkozást, lehet út, amelyen fölfedezhetjük közös emberségünket.

„…és befogadtatok. Idegen voltam, és befogadtatok.” Igen, a Centro Astalli is, mint ennek a befogadásnak konkrét és hétköznapi példája, Pedro Arrupe atya prófétai látomásából született. Ez volt az ő hattyúdala, Ázsia egyik menekülttáborában. Köszönöm mindnyájatoknak, nőknek és férfiaknak, világiaknak és szerzeteseknek, munkatársaknak és önkénteseknek, hogy tettekkel is megmutatjátok, hogy ha együtt járunk rajta, akkor kevésbé félelmetes az út.

Arra bátorítalak benneteket, hogy folytassátok! Ez a harmincöt év csupán kezdete annak az útnak, amelyre egyre nagyobb szükség van, amely a békés együttélés egyetlen útja.

Legyetek mindig tanúi a találkozás szépségének! Segítsétek társadalmunkat meghallani a menekültek hangját!

Továbbra is bátran haladjatok mellettük, szegődjetek melléjük, és engedjétek, hogy ők is vezethessenek titeket: a menekültek ismerik azokat az utakat, amelyek a békéhez vezetnek, mert ismerik a háború bűzét.

Az Irgalmasság Szent Éve 140.

Mert ez a törvény

„Mert ez a törvény és a prófétálás”

 
A tíz parancs nagy része tiltó formában van megfogalmazva. Az Ószövetség Istene félelmetes Isten. A Sinai hegy alatt táborozó zsidóság egész testét-lelkét megrázta a félelem, amikor Isten érzékelhető módon szólt az egész néphez, Isten mondta is: azért jöttem így, hogy a félelmem legyen bennetek.(Kiv 20,20) Az Újszövetségben Jézus rá akarja ébreszteni híveit, hogy a „tíz parancsot” a szeretet parancsa fogja egységbe. Ezt kell éreznie mindenkinek: „a törvény és a próféták” erről a szeretetről szólnak. A szeretetről, amelynek az a lényege, hogy magamról megfeledkezve csak azt teszem, ami mások javát, boldogságát szolgálja. Az emberek nagy csoportja úgy gondolja, hogy az az okos, aki önző módon keresi a saját önös érdekeinek érvényesülését. Jézus éppen ellenkezőleg tanít: először is úgy gondolkodjatok, hogy ami nekem jó lenne, azt megteszem másnak. Ezzel a ténnyel valóra váltom Isten tervét, a szeretet stílusát. Ha a megajándékozott okos és jó, akkor maga is igyekszik ezt a gesztust viszonozni, de ha elfeledné ezt megtenni, Isten semmit el nem felejt, hanem bőségesen megjutalmaz mindenért. Sőt így szól az Úr hozzánk is, mint Ábrahámhoz: „Ne félj, Ábrahám! Én vagyok az oltalmazód vagyok, és igen nagy lesz a jutalmad!” (Ter 15,1) Fiataljainkat gyakran csábítják azzal, hogy: ne törődj semmivel és senkivel, hanem valósítsd meg terveidet bármi áron. Isten terve rólad, veled végtelenül tökéletesebb, mint a sajátod. Jobb azt választani, és vállalni eszközét, a szeretetet.

 

Húsvét 4. hét kedd

Húsvét 4. hét kedd

Hogy mit is jelent az Úrnak, a jó Pásztornak szavára hallgatni, arra a mai Szentleckében találjuk meg a választ: Barnabás arra buzdította az antiochiai híveket, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban. Pásztor és nyáj kapcsolatában mindenekelőtt erre a bensőséges ragaszkodásra kell odafigyelnünk, s magunkat is erre nevelnünk. Először is azt vizsgáljuk meg, hogy halljuk, hallgatjuk-e a jó Pásztor szavát. Erre való az Ige mindennapi olvasása, szívünkben forgatása, átelmélkedése. Mert ha az Úr szava átszövi, átjárja napjainkat, egész életünket, akkor nem csupán egyes tanításait fogjuk megérteni, hanem legalapvetőbb üzenetét: hogy juhai közül vagyunk, mert hiszünk benne. Örömteli felfedezés lesz, hogy hitünket ajándékba kaptuk, s minden gyarlóságunk, gyengeségünk ellenére az örök élet az osztályrészünk.

Ezt az ajándékot azonban óvni és ápolni kell. Hitünket nem úgy óvhatjuk meg, hogy elrejtjük, szívünk mélyére temetjük, hanem ellenkezőleg: úgy, ha megvalljuk. Az élő hit a tanúságtételek során tettekké válva erősödik és fejlődik, ahogy arról a mai Szentlecke is tanúskodik. Az Egyház az üldöztetésben sem pásztor nélküli nyáj, amely pánikszerűen menekül – hiszen éppen most hallja legtisztábban a jó Pásztor hangját, s azt követi. Az Úrhoz való szívbéli ragaszkodásunk végső soron abban nyilvánul meg, hogy nincs olyan esemény, döntés, élethelyzet, amelyben ne hallanánk meg az ő szavát és ne azt követnénk.

Jézusunk, jó Pásztorunk, add meg nekünk, hogy mindenkor meghalljuk a Te hangodat, mely szól a nyáj fölé rendelt pásztorok, az Egyház elöljárói szavában; szól a lelkiismeretünkben, úgy, hogy a szentírásolvasás és elmélkedés által érzékennyé tesszük szívünk fülét a Lélek finom, de határozott indításaira; és szól embertársaink szavában, mikor örömükkel-gondjukkal hozzánk fordulnak, így adva értésünkre, hogy a világnak is Rád van szüksége, hogy egy akol legyen és egy pásztor.

 

HIBERNOI BOLDOG ANDRÁS

HIBERNOI BOLDOG ANDRÁS

 (1534-1602) 

 
A Hibernoi elnevezés (latinul Hibernonius) arra utal, hogy valamelyik őse Írországból származott (Hibernia: Írország). Murciában, Spanyolország délkeleti részén régi nemesi szülőktől született. Ifjú korában Valenciában nagybátyjánál nevelkedett. Itt azokban az években szentéletű szerzetesek működtek (B. Factor Miklós, Bertran Szt. Lajos), akiknek példája bizonyára felkeltette András érdeklődését a szerzetesi élet iránt. A döntést azonban egy profán és kellemetlen eset hozta meg: Amikor Valenciából hazája, Murcia felé vándorolt, rablók támadták meg és elvitték minden pénzét. Bizonyára gondolt az Úr szavaira: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a rozsda és a moly megemészti s a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek kincset a mennyben.” Elhatározta, hogy maradandó kincseket fog gyűjteni. 22 éves korában jelentkezett ferencesnek a valenciai tartományban. Habár származása és iskolázottsága szerint a klerikusok közé kerülhetett volna, ő laikus testvér akart lenni, hogy az alázatosság útján törekedjék a tökéletességre. Különböző kolostorokban sokféle beosztásban tevékenykedett, de mindenhol azt kereste, miben lehetne más segítségére. Ha azt látta, hogy a másik testvérnek valami feladatot nehéz ellátni, segített neki, vagy átvállalta a munkát, még ha az nehéz vagy kevésbé kívánatos is volt. Életírói állítják, hogy ifjúkori ártatlanságát egész életén át megőrizte. Természetesen sok önmegtagadással, imával. Imái, különösen ha azt a Szent Szűz képe vagy az Oltáriszentség előtt, vagy a szenvedő Jézusra gondolva végezte, sokszor extázisba mentek át. Jóllehet teológiát nem végzett, a hit dolgában meglepő jártasságot árult el, ezen teológusok is csodálkoztak. Istenhez igyekezett vezetni az eltévedtéket, mohamedánokat is. A szenvedő lelkeken sok imával, búcsúnyeréssel segített. Istentől rendkívüli karizmákban (jövendölés, betegek gyógyítása) részesült. Életszentségét Szent Paszkál és a valenciai érsek is elismerte. Gandiában halt meg a szentek halálával. Temetése inkább ünneplés volt, mint gyász. Életszentsége s csodatételei hatására VI. Piusz boldoggá avatta. „Mint Istennek szent és kedves választottjai, öltsetek magatokra szívbeli irgalmat, jóságot, alázatosságot, szelídséget és türelmet. Mindezen fölül pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke… Éljen bennetek elevenen Krisztus igéje. Tanítsátok és intsétek egymást nagy bölcsességgel.” (Kol 3, 12 sk)

Imádság:
Istenünk, te Boldog Andrást felékesítetted a szemlélődéssel és csodálatos ártatlansággal. Add meg közbenjárására, hogy a világ csábításai közben egész szívvel hozzád ragaszkodjunk. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

Ferenc pápa Leszbosz szigetéről hazafelé tartva: Ma tényleg sírni tudtam volna!

Április 16-án Ferenc pápa sajtótájékoztatót tartott az újságíróknak a repülő fedélzetén, hazatérőben Leszbosz szigetéről, Görögországból, ahol menekültekkel és bevándorlókkal találkozott.

Federico Lombardi: Szeretettel köszöntjük körünkben a Szentatyát, hogy beszélgessen velünk ezután a rövid, de rendkívül intenzív utazás után. Most felolvasom a közleményt, melyet megkaptatok, hogy, ha valaki nem hallotta volna, vagy nem kapta volna meg a telefonjára, akkor is ismerje a teljes szöveget. A pápa azt akarja, hogy világosan lássátok annak teljes tartalmát.

„A pápa egy befogadási gesztust kívánt tenni a menekültek irányában azzal, hogy elkísér Rómába saját repülőjén három, Szíriából menekült családot, összesen tizenkét főt, köztük hat kiskorút. Olyan személyekről van szó, akik már ott voltak a leszboszi táborokban az Európai Unió és Törökország közötti megállapodás előtt. A pápa kezdeményezése az Államtitkárságnak a görög és az olasz illetékes hatóságokkal való tárgyalása révén valósult meg. A családok tagjai mind muszlimok. Két család Damaszkuszból, egy pedig az Iszlám Állam által elfoglalt térségben található Deir Azzorból származik. Otthonaikat lebombázták. A családok befogadásának és eltartásának költségeit a Vatikán állja majd. Kezdeti elszállásolásukról a Szent Egyed közösség gondoskodik.”

Most pedig azonnal megadjuk a szót kollégáinknak, és azt kérjük, hogy főleg az útjával kapcsolatos kérdéseket tegyenek fel, még ha, miként tudjuk, a pápa mindig készségesen válaszol is nekünk. Az első Ines San Martin, a Cruxtól.

Ferenc pápa: Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani nektek ezért a munkával töltött napért, amely nagyon erős hatással volt rám, nagyon erőssel… bizonyára rátok is. Parancsoljon, asszonyom…

Ines San Martin (Crux): Szentatya, remélem, nem okozok kellemetlenséget, de két eltérő témáról szeretném kérdezni. Az első kimondottan az utazással kapcsolatos. Erre az utazásra az Európai Unió és Törökország közötti megállapodást követően került sor, ez a megállapodás pedig a Görögországban lévő menekültek kérdését kívánja megoldani. Ön szerint olyan terv ez, amely működhet, vagy csak egy politikai kérdés, melynek az a célja, hogy időt nyerjenek, és lássák, mi történik?

A másik kérdés pedig, ha megengedi: ma reggel ön találkozott Bernie Sandersszel, az Egyesült Államok elnökjelöltjével a Szent Márta-házban. Szeretném megkérdezni, miként vélekedik erről a találkozóról, és hogy ily módon kíván-e beavatkozni az észak-amerikai politikába. Legyen kedves olaszul válaszolni. Köszönöm!

Ferenc pápa: Nem, először is: nincs semmi politikai spekuláció az Európai Unió és Törökország közötti megállapodással kapcsolatban, azt nem is ismertem eléggé. Az újságban láttam… hanem ez [a kezdeményezés a menekültek befogadására] tisztán emberi dolog. Humanitárius tett. Egy héttel ezelőtt sugallatként jött egyik munkatársamtól, én pedig azonnal elfogadtam, azonnal, azonnal, mert azt láttam, hogy a Szentlélek szólt. Minden a jogszabályok betartásával történt: ők [a menekültek] dokumentumokkal jönnek, a három kormány – a Vatikán, az olasz kormány és a görög kormány – megvizsgálta azokat, megnéztek mindent, és megadták a vízumot. A Vatikán fogadja be őket: a Vatikán fog – a Szent Egyed közösség közreműködésével – munkahelyet keresni számukra, ha van, vagy ellátásukról gondoskodni… A Vatikán vendégei lesznek, ahhoz a két szíriai családhoz csatlakoznak, akiket két vatikáni plébánián már befogadtak.

Második: Ma reggel, amikor jöttem ki a házból, ott volt Sanders szenátor, aki a Centesimus Annus Alapítvány konferenciájára érkezett. Tudta, hogy akkor indulok majd el, és olyan kedves volt, hogy köszöntött engem. Én köszöntöttem, kezet fogtam vele, feleségével is, és egy másik házaspárral, akik vele voltak, ők ugyanis a Szent Márta-házban laktak, mert – úgy tudom – a konferencia résztvevői mind a Szent Márta-házban voltak elszállásolva, a két elnök kivételével, akik nagykövetségükön szálltak meg. És amikor lejöttem, ő bemutatkozott, köszöntött, kezet fogtunk, és semmi több. Ez jólneveltség kérdése; jólneveltségnek hívják, nem pedig politikába való beavatkozásnak. Ha pedig valaki azt gondolja, hogy egy üdvözlés politikába való beavatkozást jelent, annak azt javaslom [mondja nevetve a pápa], keressen magának pszichiátert!

Federico Lombardi: A második kérdést Franca Giansoldati teszi fel, aki jól ismeri a pápát, és a pápa is jól ismeri őt, tehát… már jön is…

Ferenc pápa: Készülnie kell Örményországba, önnek… [nevet].

Franca Giansoldati (Il Messaggero): Köszönöm, Szentatya! Ön sokat beszél a „befogadásról”, de talán túl keveset az „integrációról”. Ha megnézzük, mi történik Európában, főképp a migránsok e tömeges méretű beáramlása következtében, azt látjuk, hogy jó néhány város szenved gettónegyedektől. Mindebből világosan látszik, hogy a muszlim bevándorlók azok, akiknek nehezére esik integrálódni a „mi értékeinkbe, a nyugati értékekbe”. Azt szeretném kérdezni, vajon az integráció szempontjából nem lenne-e hasznosabb muszlim bevándorlók helyett keresztények érkezését, bevándorlását előnyben részesíteni? Aztán pedig: ezzel a nagyon szép, nemes gesztussal ön ma miért három teljesen muszlim családot részesített előnyben?

Ferenc pápa: Nem választottam keresztények és muszlimok közül. Ennek a három családnak rendben voltak a papírjai, a dokumentumai, és velük meg lehetett tenni. De volt például két keresztény család az első listán, ám nekik nem voltak rendben a papírjaik. Ez nem kiváltság! Ők mind a tizenketten Isten gyermekei. A „kiváltság” az, hogy Isten gyermekei: ez igaz. Ami a migrációt illeti: nagyon okosan beszélt. Megköszönöm önnek. Mondott egy szót, amelyet a mostani kultúra, úgy látszik, már elfejtett, a háború után… Ma vannak gettók. A terroristák közül néhányan, akik terrortámadást követtek el, néhányan tehát, olyan emberek gyermekei és unokái, akik már itteni országban, Európában születtek. És mi történt? Nem valósult meg az integráció politikája, pedig ez alapvető jelentőségű számomra. Ezen a ponton (hadd említsem meg), ha ön megnézi a családról szóló, szinódus utáni buzdításban – persze ez egy másik probléma –, a nehézségben lévő családok három lelkipásztori problémájának egyike az egyház életébe történő integrálás. Ma Európának vissza kell szereznie az integrálásnak ezt a mindig meglévő képességét. Mert érkeztek Európába nomádok, normannok és sok más nép, és integrálta őket, és (ezzel) gazdagította saját kultúráját. Azt hiszem, szükségünk van az integrációra való tanításra és nevelésre. Köszönöm!

Federico Lombardi: Szólítjuk Elena Pinardit, az EBU-tól.

Elena Pinardi (European Broadcasting Union): Szentatya, manapság egyes európai országok határainak megerősítéséről, ellenőrzésekről beszélnek, sőt katonai egységek alkalmazásáról. Ez vajon Schengen vége, az európai álom vége?

Ferenc pápa: Nem tudom. Én megértem a kormányokat, a népeket is, akiket eltölt bizonyos fokú félelem. Ezt megértem, és nagy felelőséggel kell eljárnunk a befogadás tekintetében. E felelősség egyik szempontja ez: hogyan integráljuk ezeket az embereket közénk. Mindig azt mondtam, hogy a falak emelése nem megoldás; láttuk az egyik ledőlését a múlt században. Nem old meg semmit. Hidakat kell építenünk. De hidakat okosan kell építeni, párbeszéden keresztül, integrációval. Épp ezért megértem azt a bizonyos félelmet. A határok lezárása azonban nem old meg semmit, mert az a lezárás hosszú távon árt az ott élő népnek. Európának sürgősen ki kell dolgoznia a befogadás és az integráció, a fejlődés, a munka, a gazdasági reform stratégiáját. Ezek a dolgok együttesen azok a hidak, amelyek arra vezetnek, hogy ne emeljünk falakat. A félelmet teljesen megértem; de azután, amit láttam – témát váltok, de szeretném ezt ma elmondani –; és amit ti magatok is láttatok abban a menekülttáborban… sírhatnékom volt! A gyerekek… Elhoztam magammal, hogy megmutassam nektek: a gyerekek nagyon sok rajzot ajándékoztak nekem. Íme, az egyik: mit akarnak a gyerekek? Békét, mert szenvednek. Ott, a táborban vannak foglalkozások… Mit láttak azok gyerekek? Nézzétek ezt a képet: látták azt is, amint egy gyermek a tengerbe fullad. Ezeket hordozzák a gyerekek a szívükben! Ma tényleg sírni tudtam volna! Sírhatnékom volt! Ugyanezt a témát rajzolta meg ez az afganisztáni kisgyerek: az Afganisztánból érkező bárka kiköt Görögországban. Ezek a gyerekek megőrzik ezt emlékezetükben. És hosszú idő kell ahhoz, hogy feldolgozzák! Itt van ez: a nap néz és sír. De ha a nap képes sírni, akkor nekünk is sírnunk kell: jót tesz nekünk, ha végigcsorog egy könnycsepp az arcunkon.

Federico Lombardi: Fanny Carrier a France Presse-től.

Fanny Carrier (Agence France-Presse): Jó napot! Miért nem tesz különbséget azok között, akik a háború elől, és akik az éhség elől menekülnek? Európa be tudja fogadni a világ összes nyomorát?

Ferenc pápa: Ez igaz. Ma azt mondtam beszédemben: vannak, akik a háborúk elől, és vannak, akik az éhség elől menekülnek. Mindkét jelenség a kizsákmányolás következménye, a földé is… Egy hónapja, körülbelül, azt mondta nekem egy afrikai kormányfő, hogy kormánya első döntése az újraerdősítés volt, mert kiszikkadt a föld a kizsákmányolás, az erdőirtás miatt. Jó tetteket kell végbevinni mindkét embercsoporttal. De van, aki az éhség, és van, aki a háború elől menekül. Én arra hívnám a fegyverkereskedőket – a fegyverek gyártásáról, bizonyos pontig, vannak megállapodások, de ott vannak a kereskedők, akik azért adnak el fegyvereket, hogy háborút robbantsanak ki bizonyos helyeken, mint például Szíriában, tehát akik fegyvereket adnak a különböző csoportoknak –, tehát arra hívnám ezeket a fegyverkereskedőket, hogy töltsenek el egy napot abban a menekülttáborban. Hiszem, hogy üdvös lenne számukra!

Federico Lombardi: Most pedig Néstor Pongutának adjuk meg a szót, a Colombia Rádiótól, aki a spanyol nyelvcsoportot képviseli.

Néstor Pongutá (W Radio Colombia): Szentatya, jó estét kívánok! Spanyolul kérdezek, de válaszolhat olaszul. Ma reggel mondott egy igen különös dolgot, ami nagyon felkeltette a figyelmemet, még pedig azt, hogy ez egy szomorú út, és szavai is azt tanúsították, hogy nagyon meg van hatódva. De valaminek meg kellett változnia a szívében is, hiszen tudja, hogy már itt van tizenkét személy, és ezzel a kicsiny gesztussal leckét adott azoknak, akik inkább elfordítják tekintetüket a sok szenvedés elől, ez elől a részletekben zajló harmadik világháború elől, mely ellen ön felemelte hangját.

Ferenc pápa: Most plágiummal fogok élni! Olyan mondattal válaszolok, amely nem az enyém. Ugyanezt kérdezték Teréz anyától: „De hát ön miért igyekszik annyira, miért dolgozik annyit, csak azért, hogy segítse az embereket meghalni… Semmi haszna annak, amit tesz! A tenger óriási!” Ő pedig így válaszolt: „Egy vízcsepp a tengerben! De e vízcsepp után a tenger már nem lesz ugyanaz!” Ezt válaszolom tehát. Ez egy kicsiny gesztus. De ilyen kis gesztusokat kell tennünk mindannyiunknak, férfiaknak és nőknek, hogy kinyújtsuk kezünket a rászorulók felé.

Federico Lombardi: Az amerikai csoport következik.

Joshua McElwee (National Catholic Reporter): Köszönöm, Szentatya! Egy migrációs országba jöttünk, de olyan országba is, mely mértéktartó [megszorító] gazdaságpolitikát folytat. Mondana néhány gondolatot a megszorító gazdaságról? Egy másik sziget, Puerto Rico számára is. Ha van néhány gondolata erről a mértéktartó politikáról?

Ferenc pápa: A mértéktartás [austerità] szónak különböző jelentései vannak, attól függően, milyen szempontból nézzük: gazdasági szempontból egy program fejezete; politikailag mást jelent, a lelki élet szempontjából és keresztény megközelítésben ismét más a jelentése. Amikor én mértéktartásról beszélek, akkor a pazarlással szemben beszélek róla. Azt hallottam a FAO-tól [az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetétől] – talán a FAO egyik közgyűlésén hangzott el –, hogy a kidobott étellel mindenkinek az éhségét meg lehetne szüntetni a világon. Mi pedig az otthonunkban mennyit, de mennyit pazarolunk akaratunk ellenére. Ez a kidobás, a pazarlás kultúrája. Ebben az értelemben, keresztény értelemben beszélek mértéktartásról. Álljunk meg itt, és éljünk egy kicsit mértéktartóan.

Federico Lombardi: Most pedig Francisco Romerót hívjuk, a Rome Reportstól, őt követi Francis Rocca, utána befejezzük.

Francisco Romero (Rome Reports): Szentatya, egyszerűen annyit szeretnék megjegyezni: ön azt mondta, hogy ez a menekültválság a legsúlyosabb válság a II. világháború óta. Azt szeretném kérdezni: mit gondol azoknak a bevándorlóknak a válságáról, akik az Amerikai Egyesült Államokba érkeznek Mexikóból, Latin-Amerikából?

Ferenc pápa: Ugyanaz! Ugyanaz, mert az éhség elől menekülve érkeznek oda, főleg. Ugyanaz a probléma. Ciudad Juárezben a kerítéstől száz méterre – talán kevesebbre is – mondtam a misét. A túloldalon ott volt vagy ötven püspök az Egyesült Államokból és ötvenezer fő egy stadionban, akik óriáskivetítőn követték a misét; ezen az oldalon, Mexikóban pedig ott volt a tábor, tele emberrel… De ugyanaz! Mexikóba Közép-Amerikából érkeztek. Biztosan emlékszik arra, két hónappal ezelőtt konfliktus robbant ki Nicaraguával, mert nem akarta átengedni a menekülteket: a helyzet megoldódott. Repülőn vitték őket a másik országba anélkül, hogy Nicaraguán kellett volna áthaladniuk. Ez világméretű probléma! Beszéltem erről ott a mexikói püspököknek; kértem, hogy gondoskodjanak a menekültekről.

Federico Lombardi: Francis Rocca jön, utána pedig Guénois. Így, ahogy kezdtük, a francia nyelvcsoporttal fejezzük is be.

Francis Rocca (Wall Street Journal): Köszönöm, Szentatya! Látom, hogy már feltették a bevándorlással kapcsolatos kérdéseket, melyeket én is akartam, és ön nagyon jól válaszolt. Ezért, ha megengedi, a közelmúlt egy másik eseményével, mégpedig az apostoli buzdítással kapcsolatban szeretnék feltenni egy kérdést. Miként jól tudja, sokat vitatkoztak a sok pont közül az egyiken – tudom, hogy sokan foglalkoztunk vele – a közzététel után: egyesek azt vallják, hogy semmi sem változott azon fegyelmet illetően, amely az elvált és újraházasodottak szentségekhez járulását szabályozza, és hogy a törvény, meg a pasztorális gyakorlat és nyilvánvalóan a tanítás ugyanaz maradt; mások ellenben azt vallják, hogy sok minden változott, és sokféle új nyitás és lehetőség van. A kérdés pedig, amely felmerül egy emberben, egy katolikusban, ez: vannak-e konkrét új lehetőségek, amelyek nem léteztek a buzdítás közzététele előtt, vagy nincsenek?

Ferenc pápa: Mondhatnám, hogy igen, és pont. Ez azonban rövid válasz lenne. Javaslom mindannyiótoknak, hogy olvassátok el annak a bemutatásnak a szövegét, amelyet Schönborn bíboros tartott, aki nagy teológus. Ő tagja a Hittani Kongregációnak, és jól ismeri az egyház tanítását. Annak a bemutatónak a szövegében meg fogjátok találni a választ. Köszönöm!

Federico Lombardi: Köszönjük! Most pedig Guénois következik, ő az utolsó.

Jean-Marie Guénois (Le Figaro): Ugyanezt a kérdést akartam feltenni, de egy kiegészítő kérdéssel, mivel nem értettük, miért írta ezt a híres lábjegyzetet az Amoris laetitiában az elvált és újraházasodottak problémáiról, a 351- lábjegyzetről van szó.

Ferenc pápa: Micsoda memóriája van!

Jean-Marie Guénois (Le Figaro): Igen. A kérdés tehát ez: hogyhogy csak lábjegyzetben szerepel egy ennyire fontos dolog? Előre látta az ellenállásokat, vagy azt akarta ezzel kifejezni, hogy ez a téma nem annyira fontos?

Ferenc pápa: Nézze, az egyik utóbbi pápa, amikor a zsinatról beszélt, azt mondta, hogy két zsinat volt: egyik a II. vatikáni zsinat, amelyet a Szent Péter-bazilikában tartottak, a másik pedig a „média zsinata”. Amikor meghirdettem az első szinódust, a média többségének az volt a nagy gondja, vajon az újraházasodott elváltak áldozáshoz járulhatnak-e. És mivel én nem vagyok szent, ez egy kicsit zavart engem, és egy kicsit szomorú is voltam miatta. Mert én ezt gondolom: Hát az a média, amely ilyesféléket mond, nem veszi észre, hogy nem ez az igazi probléma? Nem veszi észre, hogy a család az egész világon válságban van? Pedig a család a társadalom alapja! Nem veszi észre, hogy a fiatalok nem akarnak megházasodni? Nem veszi észre, hogy a születési arányszám csökkenése miatt Európában sírni kellene? Nem veszi észre, hogy a munka hiánya és a munkalehetőségek hiánya miatt kénytelen az apa és az anya két munkát is vállalni, s így a gyerekek egyedül nőnek fel, és nincs lehetőségük az apjukkal és anyjukkal párbeszédben felnőni? Ezek az igazi problémák! Nem emlékszem arra a lábjegyzetre, de az biztos, hogy ha ilyesféle téma lábjegyzetben szerepel, az azért van, mert benne van az Evangelii gaudiumban [az előző apostoli buzdításban]. Biztosan! Az Evangelii gaudiumból vett idézetnek kell lennie. Nem emlékszem a számára, de biztosan így van.

Federico Lombardi: Köszönjük, Szentatya, hogy ilyen hosszan elbeszélgetett velünk erről az utazásról, most pedig még a buzdításra is kitért. Jó utat kívánunk, és munkája sikeres folytatását!

Ferenc pápa: Köszönöm társaságotokat! Tényleg nyugodt vagyok veletek. Nagyon köszönöm! Köszönöm a társaságot!

Az Irgalmasság Szent Éve 139.

A templomszentelés ünnepét....

A templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben.Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon csarnokában. A zsidók körülvették, és kérdezték tőle:Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyiltan. Mondtam már nektek – felelte Jézus --, de nem hiszitek. A tettek, amelyeket Atyám nevében végbeviszek, tanúságot tesznek mellettem. Mégsem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. A juhaim hallgatnak szavamra, ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki. Atyám adta őket nekem, s ő mindenkinél nagyobb: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. S én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,22-30) Jézus válaszában két érvre is hivatkozik. Vannak már tanítványai, akit a pásztorok nyelvén juhainak nevez. Ez azt jelenti, hogy Ő és tanítványai csodálatos szeretetben élnek egymással. Nem állítja, hogy egyenlőknek tartják egymást, hanem azt érzékelteti, hogy a pásztor a maga éles eszével és szellemi és testi képességeivel messze felülmúlja a rábízott nyájat: mindig azt teszi, ami azoknak kedvező.A legtáplálóbb rétre irányítja őket, védi a leselkedő ragadozóktól, viszont a juhok ismerik és követik a hangjában feléjük röpülő parancsot. Jézus nem dorgálja a támadóit,amit már nem egyszer nekik is felajánlott, de visszautasították. Arra akarja felhívni támadói figyelmét, hgy az egyik fél, aki öröktől fogva saját erejéből birtokolta a végtelen isteni lényeget (természetet, állagot) át akarta adni maradéktalanul annak, „akit isteni szüléssel szült meg az idő kezdete előtt” (Nicea-Konstantinápolyi hitvallást, amit minden vasárnap és nagy ünnepen imádkozunk) Dávid Krisztus előtt már ezer évvel elénekelte: „Azt mpondta az Úr az én Uramnak: Ülj jobbomra, és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul!” Az Úr kinyújtja hatalmas jogarod Sionból uralkodj ellenségeid közepette! Születésed óta tiéd a királyi méltóság a szent hegyen, anyád méhétől kezdve, ifjúságod hajnala óta. Az Úr megesködött és nem bánja meg: Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint” (Zsolt 110,1-5) „S én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30) „Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltöve, kezükben pálmaág. Nagy szóval kiáltották és mondták: Üdv Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak. Az angyalok mind a trón, a vének és a négy élőlény körül álltak, arcra bofrultak a trón előtt és imádták az Istent, mondván: Ámen, áldás, dicsőség, bölcsesség, hála, tisztelet, hatalom és erő a mi Istenünknek örökkön örökké! Ámen. Akkor a vének közül az egyik megszólított: Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek? Így válaszoltam: Te tudod, uram. Ezek a nagy szorongatásból jöttek, magyarázta meg, ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében. Ezért állnak Isten trónja előtt, s éjjel-nappal szolgálnak neki a templomban. A trónon ülő közöttük lakozik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, a nap nem égeti őket, mert a Bárány , aki a trón közepén áll, legelteti és élő vizek forrásához tereli őket, az Isten pedig letöröl a szemükről minden könnyet” (Jel 7, 9-17) A sok próbatételt átvészelt mennylakók láthatják igazán, hogy mennyire szükséges a földi próbatételek jutalmazása odafönt.