SZENT DÁNIEL PRÓFÉTA

Dániel próféta ünnepe már a Pray-kódex misenaptárában fölbukkan. A pécsi egyházmegyében a középkor végén különösen tisztelték.^*

Lajta Edit kutatásaiból^* tudjuk, hogy a besztercebányai Thurzó-ház mostanában föltárt falképein többek között Dániel próféta is fölbukkan. Az ábrázolás régi hazánkban egyedül áll. Már most tudnunk kell, hogy a próféta a középkorban a bányászoknak egyik kedvelt védőszentje volt (Tirol, Svájc, Csehország, Szilézia) egy legenda alapján. Eszerint egy Dániel nevezetű sziléziai bányász álmában angyal jelenik meg és így szól hozzá: menj reggel az erdőbe. Ott emelkedik egy magas fenyő, ennek ágai között majd egy arany tojásokkal telt fészket találsz. Másnap reggel csakugyan kiment az erdőbe, de a fészket nem találta meg. Ekkor egy ággal a fa gyökerénél kezdett kutatni, és gazdag ezüstlelőhelyet talált.

Georg Schreiber feleletet próbál adni^* arra a kérdésre, hogy miért és hogyan lett Dániel a bányászok védőszentje.

Az oroszlánbarlangba vetett Dániel az ókeresztény művészetben a halottaiból feltámadott Krisztust jelképezi: a bányászok is hasonló épségben jöjjenek a föld mélyéből a napfényes világba. Schreiber arra is gondol, hogy a próféta tiszteletét Jövendöléseinek egy részlete is előmozdította. Szól bennük Nabukodonozor király álmáról, aki azonban fölébredve megfeledkezik róla. Maga elé hívatja a kaldeus bölcseket és fejvesztés terhe alatt követeli tőlük, hogy mondják meg, és fejtsék meg neki, mit álmodott. Dániel égi sugallatra elmondja (Dániel 2, 32 – 49), hogy a király álmában képszobor jelent meg, amelynek

feje finom színaranyból vala, melle pedig és karjai ezüstből, hasa pedig és tomporai rézből, szárai pedig vasból, lábai pedig részint vasból, részint cserépből valának.

Így látád, míglen kiszakada egy kő a hegyből kéz nélkül, és megüté a képszobornak vas- és cserép-lábait, és összetöré azokat.

Akkor összetörének egyetemben a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek, mint a nyári szérű polyvája, melyet a szél elragad, hogy helye sem található; a kő pedig, mely megütötte vala a képszobrot, nagy heggyé lőn, és betölté az egész földet.

Nabukodonozor az aranyfő, utána ezüstország, majd rézország, végül vasország keletkezik. A próféta könyvének következő versei már a tüzeskemencére, az ércolvasztás alkalmas jelképére is utalnak.

Dániel eucharisztikus előképként számos barokk úrnapi játékban, illetőleg felvonuláson megjelenik: Trencsén (1663, 1676, 1768), Szakolca (1672, 1750), Kassa (1674), Selmbecbánya (1760), Buda (1763).^*

Dániel próféta tiszteletét a keresztnév, továbbá Dániel, székelyesen Dánél, továbbá Dán, Dani, Daniss, Danyi, Dános, Danés családnevünk is tanúsítja.^*

A papi hivatás 1.

„A papi hivatás titok. „Egy csodálatos csere” (admirabile commercium) 

Isten és az ember között. A pap Krisztusnak adja emberségét, hogy Krisztus föl tudja azt használni a saját maga számára, mint az üdvösség eszközét, szinte másik önmagát alkotva belőle. Ha sikerül megértenünk ennek a „cserének” a titkát, akkor érthetjük meg, mi történik abban a fiatalban, aki meghallja a hívást: Kövess engem! És ezért mindent megtagad Krisztusért. Abban a biztos tudatban, hogy ezen az úton embersége kiteljesedik” (Szent II. János Pál)
Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, Atyja örökös szándéka szerint emberré lett. Emberi természetének két lényeges összetevője van: az anyagi test volt a teremtendő világ anyagi formáinak ősmintája, szellemi lelke pedig az angyalok és az emberi lelkeké. Isten az összes embert üdvösségre hívta meg, tehát arra, hogy viszonylag rövid földi élet után teste és lelke romlatlan egészében azonnal a mennyországba kerüljön Istenboldogító színe látására. Ősszüleink súlyos bűne miatt az ember ezt a lehetőséget elvesztette. Örök rendeltetése ugyan megmaradt, de teljesíteni nem tudta. Ezért volt arra szükség, hogy Isten Fia ne csak, mint a teremtés beteljesítője jöjjön el emberként a földre, hanem az ősbűn következményétől, az örök kárhozattól is mentse meg az embereket. Ezt, mint örök főpap emberi életének feláldozásával valósította meg. Meghalt értünk, majd feltámadva előkészíti számunkra a helyet a mennyországban. Ezt a szolgálatot Jézus az emberek közül válogatott papok közreműködésével alkalmazza. Már földi életében azzal kezdte üdvözítő szolgálatát, hogy tanítványokat választott az akkori férfiak közül, és meghívta őket: Jöjj, kövess engem! (Mk 1,16-20) Nem magyarázta meg, mire szól a tényleges meghívás. Azért lassanként minden tisztázódott: Jézusnak vissza kell térnie a mennyországba, de művét, az emberek üdvözítését folytatni akarja munkatársai, a papok közreműködésével. Ma is választ és hív műve folytatására papokat. A Szentséges Atya ezt csodálatos cserének nevezi. Jézus meghív valakit a papságra. Miért éppen őt? Titok. Annyit azonban megsejthetünk ebből a titokból, hogy a meghívottat Jézus jól ismeri. Testét és lelkét egyaránt alkalmasnak ítéli, sőt egyenesen alkalmasnak tervezte és alkotta meg a papságra. Jeremiás prófétának mondta:„Mielőtt megformáltalak az anyaméhben,ismertelek, és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek, prófétául rendeltelek a nemzetek számára”  (Jer 1,5) Jézus olyan papot akar küldeni, akinek egész lénye, testi és lelki minősége az adott időben és körülmények között a lehető legalkalmasabb arra, hogy Jézust jelenítse meg, a céljait rajta keresztül tudja megvalósítani, a jövendő hívei rajta keresztül kapják meg, amire az üdvösségük érdekében szükséges a számukra. Isten megadja a lehetőséget. Meghívja örök választottját. Túl kevés a papi hivatás? Vagy eleve nem értik meg a hívó szót? Vagy annyira erős a földi hatás, hogy a mennyei vonatkozások eltörpülnek? Esetleg annyira földhöz tapad még a meghívott is, hogy nem látja értelmét Jézus kezére adni önmagát? Ha a meghívott megértené, hogy milyen nagy és fontos csere kell, hogy végbemenjen benne azért, hogy megértse: Jézus itt és most csak az eszével, jóindulatával, testi energiájával tudja és akarja célját elérni. Hogy önző, elzüllött világunkat csak azzal tudná jó útra vezetni, ha magát átengedné Jézus céljára; megértené, hogy orvosságnak van szánva kora társadalmi betegségeire. Ekkor ő is, mi is könnyebben értenénk meg, hogy működik Jézus  üdvözítő ereje papjain keresztül. Minden meghívottnak, meg kellene értenie Isten rendelkezését: boldog csak az lehet, aki kizárólag mások boldogítására szánja életét. 

Sirák Fiának Könyve 37.

Megfontoltság és nyugalom.
„Amíg utána nem jársz a dolognak, ne kárhoztass senkit, vizsgáld ki az ügyet, csak azután korholj" (Sir 11,7) Sirák fia nagyszerű példát olvashatott Izajás könyvéből: „Halljátok, egek, és te, föld figyelj, mert az Úr beszél:Fiakat neveltem, és naggyá tettem őket, ők mégis hűtlenné váltak. Az ökör megismeri gazdáját, és a szamár urának jászolát, csak Izrael nem ismer meg, népem nem tud semmit megérteni. Lám, a bűnös nemzet, a gonoszsággal terhelt nép! Gonosztevők nemzedéke, elvetemült fiak! Elhagyták az Urat, s megvetették Izrael Szentjét, hátat fordítottak neki. Még hol verjelek meg benneteket, amiért hűtlenségre hűtlenséget halmoztok? Beteg az egész fej és a szív teljesen erőtlen. Tetőtől talpig sehol sem ép, csupa sebhely, zúzódás és nyílt seb. Mégsem nyomták ki, és nem kötözték be, és olajjal sem puhították. Országotok pusztává lett, városaitokat elnyelték a lángok. Földeteket szemetek láttára idegenek élik fel: pusztasággá lett, mint Szodoma földje a pusztulás után. Sion leánya magára maradt, mint a kunyhó a szőlőben: mint a csőszkunyhó az uborkaföldön, mint az ostromlott város. Ha a Seregek Ura nem hagyott volna meg némi maradékot, olyanok volnátok, mint Szodoma, és hasonlítanánk Gomorrához” (Iz 1,2-9) Isten kivizsgálja az ügyet. „Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija irály (Kr.e.742-738 között), láttam az Urat. (írja Izajás) Magas és fönséges királyi széken ült, és uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok lebegtek fölötte: mindegyiknek hat-hat szárnya volt. Kettővel befedték arcukat, kettővel befödték lábukat, s kettővel lebegtek. És harsány hangon mondogatták egymásnak:Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet! Még a küszöbök alapjai is megrendültek harsány hangjuktól, és a templom tele lett füsttel. Erre így szóltam: Jaj nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép közt élek, mégis szememmel láttam a Királyt, a Seregek Urát. Akkor az egyik szeráf odarepült hozzám, a kezében izzó parazsat tartott, amelyet csípővassal az oltárról vett. Megérintette vele az ajkamat és így szólt: Nos, azáltal, hogy ez megérintette ajkadat, eltűnt gonoszságod és bocsánatot nyert a bűnöd. Aztán hallottam az Úr szavát, amint így szólt: Kit küldjek el? Ki megy el nekünk? Így válaszoltam:Itt vagyok, engem küldj el! Erre így szólt: Menj, mondd meg ennek a népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne fogjátok föl. Tedd érzéketlenné e nép szívét, süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy ne lásson a szemével, ne halljon a fülével és ne értsen a szívével, s így ne térjen meg és ne gyógyuljon meg”(Iz 6,1-10) Izajást néhány év múlva kötéllel ketté fürészelték nemzettársai. Könyvét Jézus, Sirák fia nyilván olvasta, értette és tanította. Jó kétszáz év múlva az Isten megtestesült Fia,Jézus Krisztus újra elmagyarázta. Őt keresztre feszítették. A büntetésük: harminc év múlva a rómaiak a fővárost, Jeruzsálemet a földdel egyenlővé tették és csak 1900 év múlva kezdték újjá építeni az utódok.Az Ószövetség szent, tehát kiválasztott népéből 2015(+4-5-6-7) éve megszületett az Isten Fia, Jézus Krisztus, ahogy azt Ábrahámnak az Úr megígérte. Harminchárom évesen kereszthalálával megváltott minden embert, aki Őt hittel elfogadja és ennek jeléül megkeresztelkedik. Mennybemenetele perceiben ezt parancsolta apostolainak: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik” (Mk 16,15-16) Jézus nyilvános működésének mintegy felénél Péter apostolt nevezte meg az általa alapítandó Egyház fejének. Ezt a hatalmat örökölték a pápák, akik Péter hatalmát, római katedráját öröklik a világ végéig Jézus ígérete szerint. Az első keresztény évezred végén Európa volt az egyetlen keresztény földrész. Ebbe kapott meghívást magyar népünk, aki addig pogány volt (kereszteletlen), de egyisten-hívő. (nem bálványimádó) Jézus üzenete szerint feladatunk lett, amit Édesanyja, Mária közvetített Géza fejedelemnek: védjük a keresztény Európát, Krisztus titokzatos testét ( 1Kor 12,12-31) Ezt a csodálatos küldetést híven teljesítettük 1000-től. XII.PIUS pápa szerint (1939-1958) „Európa missziós terület”

Szent Benedek apát

Szent   Benedek   apát   
Európa fővédőszentje       
Péld 2,1-9; Mt 19,27-29

„így  minden ország támasza, talpköve  a tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledől s rabigába görbed”. (Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz)
Az Anyaszentegyház a mai napon Nursiai Szent Benedeket ünnepli. Ünnepeljük mint a nyugati szerzetesi életforma atyját, úgy is, mint Európa fővédőszentjét, mint népünk történelmének bástyáját, egyik legnagyobb jótevőjét. Benedek Umbriában, Nursiában  született 480-ban. A hatalmas Római Birodalom  ebben az időszakban már megroppant. Területe még megvolt, híre-neve ismert volt Európában, Ázsiában és Afrikában, hiszen ezen a három földrészen értékes tartományai voltak. A mostani jogtudomány alapjait ők rakták le, ebből fejlődött a modern kor, jogtudománya. Az állam fogalma is egy római császár, Diocletianus felfedezése. A birodalmat jól felszerelt katonaság védte. Kultúrája magas szintű volt, az is él a történelemben. A görög-római nyelv önmagában is bámulatra méltó alkotás, irodalma versben és prózában nehezen múlható felül. A nyugat-európai nyelvek nagy része latin származéknyelv. 312-ig kettőszázötven éven át véresen üldözte a Birodalom a keresztény vallást. Az új császár, Nagy Konstantin 313-ban viszont teljes vallásszabadságot adott a keresztényeknek (Milánói edictum). A pogány vallás, főleg annak erkölcstana oda vezetett, hogy a hatalmas birodalom a tudományos képzésen túl már nem tudott élet-eszményt adni Benedeknek. Ezért elhagyta az állami pályát és keresztény férfiközösséget alapított. Kemény fegyelem, napi sokszori és hosszú közös ima, sok fizikai munka. Iskolába jártak, hit és erkölcstant tanultak, tanítottak rendtársaknak és a világi híveket.(Kolostori iskola). Ápolták a civil kultúrát, olvasták és másolva mentették át a gazdag görög-római irodalmat. Jelmondatuk: „Ora et labora!” (Imádkozzál és dolgozzál!”) Mozgalmuk ezért él ma is,ezért írta Berzsenyi Dániel nekünk is figyelmeztetésnek:  „Így minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledűl s rabigába görbed” Berzsenyi Dániel (1776-1836) rádöbbent: figyelmeztetnek az ő alapelvei és a tiszta erkölcs, vagyis az a törekvés, hogy a tetteink mindig megfeleljenek Isten parancsainak, ami az ország fennmaradásának egyetlen biztosítéka.

Évközi 14. hét péntek

Évközi 14. hét péntek

Amikor szembesülünk elkövetett bűnünkkel és az arra válaszoló isteni irgalommal, két veszély fenyeget. Az első, hogy nem tudjuk elfogadni, hogy Isten megbocsátott, hogy helyrehozta, amit mi elrontottunk. Természetesen kell hogy bűneink, Isten iránti hűtlenségünk elszomorítsanak, és fájdalom járja át szívünket. Ennek azonban nem szabad krónikus lelkifurdalássá változnia, amely bezár a félelem börtönébe és kétségbeesésbe hajszol. A másik veszély az előző ellentéte: az isteni irgalom csodájának megtapasztalásából azt a következtést vonjuk le, hogy mindaz, amit tettünk, szükségszerű előzménye volt annak, amit Isten tett velünk, holott bűneinket nem megmagyarázni kell, hanem őszintén bevallani és szívből megbánni.

Ez a két végletes magatartás megegyezik abban, hogy emberi logikát akar Istenre kényszeríteni, korlátozva mindenhatóságát. Figyelmen kívül hagyja, hogy Isten a saját logikája szerint cselekszik, úgy rendezve a dolgokat, hogy mindig az élet, a nagyobb, a bőségesebb élet felé haladhassunk. Ahol mi bezárunk egy ajtót, ott ő egy vagy akár több másikat nyit ki előttünk, s nem kerülhetünk olyan helyzetbe, ahonnan ne volna kiút. Ha máshogy nem, hát a vészkijáraton át, amikor végső szorongattatottságunkban egyenesen Isten karjaiba vetjük magunkat.

Urunk Jézus, földi életünk labirintusában minden út végül is ahhoz az egyetlen kapuhoz vezet, amelyet Te, a mi testvérünk, akit kiszolgáltattunk és rútul halálra adtunk, áldozatoddal előre menve kinyitottál nekünk. Hálát adunk Neked megváltó művedért, mellyel megszerezted nekünk a kiengesztelődést és békét, s alázattal kérünk, hogy földi útjainkon mindenkor a Te küldetésedben járjunk, felajánlva ennek a kiengesztelődésnek és békének ajándékait mindenkinek, akihez csak betérünk.

 

 

Keresztfához megyek 6.

6. „Most a lelkiismeret életemnek átka lett, Istenem, hová legyek?  Nincs lelkemnek csendessége, rettent a bűn szörnyűsége Jaj, kétségbe kell esnem”

Először azoknak a lelkiismeretét próbáljuk megismerni, akik Jézus kortársai voltak és élesen szembehelyezkedtek vele. Az első, akinek a lelkiismerete pozitívan alakult, egy pogány római százados volt. „A hatodik óra körül sötétség támadt az egész földön, s egészen a kilencedik óráig tartott. A nap elsötétedett, a templom függönye középen kettéhasadt. Jézus ekkor hangosan felkiáltott: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet. E szavakkal kilehelte lelkét. Amikor a százados a történteket látta, dicsőítette az Istent, s azt mondta: Ez az ember valóban igaz volt (Lk 23,44-47) Aztán az összeverődött kíváncsiak tömege. „És ez az egész kíváncsi tömeg, amely összeverődött, a történtek láttán mellét verte és szétoszlott” (48) Ott voltak Jézust és apostolait követő segítő asszonyok: „a hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták. Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, már két férfi jelent meg mellettük ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegeződött a tekintetük. De azok így szóltak hozzájuk: Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: az Emberfiának, mondta a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad. Erre eszükbe jutottak e szavai. A sírtól visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek. Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik” (Lk 24,1-11) Nem beszél a Szentírás minden nekünk szánt isteni üzenetről. Imádkozva sok fontos eligazítást ad. Üdvünket szolgálja minden, ami tőle származik.