Nagy Szent Gergely egyháztanító

Krisztus kiengesztelt bennünket, hogy szentté és szeplőtelenné tegyen.



2011. szeptember 3. szombat



A tetteiben boldog ember.



A teremtés célja a boldogság. Végső cél az ember számára a tökéletes boldogság. Ennek az utóbbinak értelme: Minden jót egyszerre birtokolni, és biztos lenni abban, hogy ezt az állapotot el sem veszthetem.. Isten a teremtményeket pazar bőségben és szépségben teremtette. Gondoljunk a virágos rétre. Megszámlálhatatlan fajta virág a tavaszi réten: színek, illatok Pazar bőségben. Élvezettel, mondhatnánk boldogan szemléli az ember, aki általában néhány fajta és mennyiség birtokosa. Eme bőségtől boldog? Tehát sem a szép mérhetetlensége nem tesz boldoggá senkit, sem a földi szépség nem birtokolható örökké. Más a helyzet az örökkévalósággal. Ott minden együtt van, ami boldogítani képes az üdvözült embert. Semmi nem hervad, nem megy tönkre, meg nem unhatóan változatos. Annyit birtokol belőlük mindenki, amennyire rászolgált a földi önzetlen szeretetszolgálattal. S mindez örökké tart. Maga a szépség teljessége, az Isten, Ő is a mienk: szemmel, füllel, értelmünkkel, akaratunkkal birtokoljuk, amennyire rászolgáltunk erre a földön.Ez a földi rászolgálás jelenik meg Szent Jakab apostol levelében a tükörbenézés hasonlattal. Két eshetőséget említ: az egyik: belenézés felületesen, érdektelenül, aztán tovább megy és el is felejti rögtön, mit látott. A másik beletekint szabadon, komolyan megnézi, amit a tükör mutat, elmélyül benne és teljesíti a tudomásul vett feladatot. Mire céloz az apostol? Amit már régebben fejtegettem én is: Isten elkészítette öröktől fogva minden ember élettervét. Ez a tükör, amibe naponta, esetleg többször is bele kell néznünk: Az állapotbeli kötelességeinken kívül mit kíván tőlem Uram, hogy megtegyem itt és most? Aki unottan, érdektelenül rápillant, aztán önmagával eltelve megy tovább, az nem látott semmit. Annak nem mondott semmit a kép. Nem látja meg és nem is teszi meg, amit Isten elvárna tőle a saját örök boldogsága érdekében. Aki viszont érdeklődve, tudatosan tanulmányozza, vállalja a napi külön feladatot, aztán ezért semmi viszonzást nem követel itt az életben, tehát csak más boldogítása érdekében teljesíti a meglátott jót, az boldog lesz tetteiben, mert Isten eme jótetteknek megfelelően utalja ki egy egész örökkévalóságra az értük járó jutalmat.

Elmélkedés a Család évben CCXXXIV.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CCXXXIV.



Sára imája.



Tóbittal azonos időben ért Sára is az elkeseredés tetőfokára. Fölment apja felső szobájába, hogy véget vessen életének, mert a cselédlányuk valamiért megorrolt rá, és vádolta kegyetlenül: „Te ölted meg férjeidet! Íme, már hetet adtak hozzád, és egyikkel sem volt szerencséd. Miért büntetsz minket férjeid miatt, mivel meghaltak? Menj utánuk te is, ne lássunk tőled soha se fiút, se leányt!” (Tób 3,8-9) Igen, ezt kikerüli,- gondolta. De amikor felért, elgondolkodott: „Ne gyalázzák esetleg érte apámat, és mondják: Egyetlen kedves lányod volt, és felakasztotta magát, és idős atyámat szomorúsággal viszem az alvilágba. Helyesebb lesz, ha nem akasztom fel. magamat, hanem kérem az Urat, hogy haljak meg és ne halljam már a gyalázkodást életemben. És ez után az ablaknál kitárt karral fohászkodott, és ezt mondta: Légy áldott, Uram, irgalmas Isten, legyen áldott a szent és tiszteletreméltó neved mindörökké. Áldjon téged minden műved örökké. És most Uram, feléd irányítom arcomat és tekintetemet. Add meg, hogy elhagyjam a földet, és ne halljam a gyalázkodásokat. Te tudod Uram, hogy tiszta maradtam a férfi minden tisztátalanságától, és nem szennyeztem be nevemet, se atyám nevét fogságom földjén. Egyedüli lánya vagyok atyámnak, nincs más gyermeke, aki örökölhetne utána. Nincs testvére sem közeli rokona, aki miatt meg kellene maradnom, hogy felesége legyek. Hét férjet már elvesztettem, mi értelme van még az életemnek? De ha nem akarod elvenni az életemet, Uram, tekints rám és könyörülj rajtam, ne kelljen több gyalázatot elviselnem”. (10-15)

Szeptemberi vértanúk

Krisztus előbb van mindennél, s minden benne áll fönn.



2011.09.02. péntek



Az Egyházat nem emberek találták ki, mint a klubokat, társulásokat, sportegyleteket. Isten társas lénynek gondolta ki az emberiséget, amelynek alapja a család. A természetes család: férj, feleség, gyerekek. Célja: megvalósítani teremtett síkon a teremtetlen Isten Szentháromságának szeretetközösségét. Jól belenőni itt a földi életben az igazság ismeretébe és a szeretet gyakorlásába. Odafönn a mennyországban kell aztán beilleszkedni az angyalok társaságába, akiknek nincs testi valóságuk, színtiszta lelkek. Sem férfiak, sem nők. Nem ismerjük napi tevékenységüket, de egyformán – földi fogalommal: éjjel-nappal – együtt kell lennünk velük. A földi viszonyok, családi, faji, nemzeti összetartozás milyen lesz, nem tudjuk. Aztán közbejött a bűn, itt lenn a fáradságos munka, szenvedés, halál. A két végállomás tudata: mennyország és pokol. Felemás élet a testünk nélkül a mennyországban is átmenetileg, aztán a feltámadás öröme. Egyetlen változatlan pont maradt: Isten és a hozzá való viszonyunk üdvözülten vagy elkárhozottan. Ezt a földön kell eldöntenünk. Nehezíti a bukott angyalok gonoszkodása, kísértése: igazság helyett hazugság, szeretet helyett gyűlölet. Ez változtatható Isten kegyelmével, amit a Megváltó érdemelt ki, és feltámadása után azonnal rá is bízta a bűnbocsánat eszközlését az apostolokra és azok utódaira, a felszentelt papokra. A családi élet sem tiszta öröm, kell benne a vezeklés. A társadalom egy része kimondottan vezeklő állapot: ez a szerzetesség. Az emberi élet célja ugyanaz marad: az igazságban és szeretetben felnőni a mennyei boldogságra, angyali közeggel együtt élni Istenben. Aki a sátánt választja: itt is hazugság és gyűlölet, a pokolban ugyanaz: szakadatlan szenvedés a gonosz lelkekkel. Dönteni kell!

Elmélkedés a Család évében CCXXXIII.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CCXXXIII.



Sára tragédiája.



Amikor Anna elkeseredésében kigúnyolta Tóbitot, a férjét, mivel pontosan eleget akart tenni Isten törvényének az Asszír birodalom területén 722-ben szétszórt izraeli rabokat segítve, és e miatt sok kellemetlenség érte, ugyan akkor a médiai Ekbatanában egy rokonuk házában is nagy volt a szomorúság. Ráguel és családja jó módban élt. Ezt a viszonylagos jólétet valami nagy csapás kerülgette. A ház szemefényét, Sárát, nem tudták boldoggá tenni. Láttuk már az izraeliták régebbi történetében is, hogy ők az ősi isteni parancsot, a szeretet és az élet szolgálatát igen komolyan vették. A lányok szüzességükre nagyon vigyáztak, de azn életük célja mégis az volt, hogy jó házasságot kössenek, és Isten akarata szerint tegyék boldoggá férjüket szépségükkel, szorgalmukkal és mindenek előtt azzal, hogy sok gyermeket, főleg fiúkat szülnek a családnak. Mert a család volt a fontos. Itt, Rágueléknál sem gondolkodtak másként. Sára fölserdült, és várta, hogy édesapja, Ráguel férjhez adja. Kívánatos az lett volna, ha jómódú, csinos zsidó legény jelentkezik vőlegénynek. Azon a vidéken viszont csak médek éltek, így hát bele kellett törődni abba, hogy Sára előbb-utóbb egy méd legény boldog felesége lesz. Jelentkezett is egy alkalmas férfi. Sára megszerette, apja jónak találta: megtartották tehát a házasságkötést és a lakodalmat. A remek hangulatú est, mint minden házasság-kötés, a fiatalok számára a tiszta ifjúság után boldog nászéjszakát, tényleges beteljesülést ígért. A diszkréten visszavonult apa és vendégei azonban szörnyű sikolyra figyeltek föl. A nászházba rohanva .az ajtó mellett holta feküdt az erős, egészséges ifjú férj, az új asszony pedig összetört lélekkel zokogott. Telt-múlt az idő. Sára sebzett szívét új vőlegény vigasztalta. Rendben is volt minden, egészen a nászház küszöbéig. És –sajnos--, összesen hét megkötött házasság végződött ilyen tragikusan. Hét halott férj, s mind akkor, amikor a boldogsága beteljesülni látszott. Végtére így fogalmazták meg a sorozatos halál okát: „Azmódeus, a gonosz szellem megölte őket, mielőtt megtörtént volna vele, ami az asszonyokkal történni szokott”

Szent Egyed

Isten kiragadott minket a sötétség hatalmából.



2011.09.01. csütörtök



Krisztus jelenléte, az Egyház misztériuma.



Jézus sokat imádkozott az utolsó vacsorán azért, hogy a tanítványai egy legyenek, ahogyan Ő és az Atya is egy. Az isteni személyek egysége gondolkodásban és akarásban természetesnek mutatkozik a maguk szentháromságos benső életében, hiszen ugyanazzal az egyetlen végtelen értelemmel rendelkeznek és azzal az egyetlen végtelen akarattal akarnak, ami az istenséget, más szóval az isteni természetet jelenti. Egészen más a helyzet az értelmes teremtményekben. Az ő értelmük nagyon is véges. A valóságnak csak részletét ismeri meg, csak azt érti. Ezért ha ketten vagy többen vannak együtt Jézus hívei, nem olyan egyszerű dolog egyetérteni, hiszen ki tudja, a másik értelme a megismerendő valóság melyik csücskénél tart, és azt milyen pontosan ismeri. Ezért olyan óriási ajándék, amit Jézus kifejezetten ígért: „Ha ketten egyetértenek közületek a földön bármely dologban, mindent, amit csak kérnek, megkapnak Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük”. (Mt 18,19-20) Jézus tehát külön kegyelemmel lép ilyenkor közénk, és teremti meg az egységet gondolatban és akarásban. Most döbbenek rá, miért nem tud nem tízmillió, de két vagy három magyar sem egyetérteni. Mai naptól kezdve meg kell sokszoroznom a magyarok egységéért végzett imámat.

Elmélkedés a Család évében CCXXXII.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CCXXXII.



A vak Tóbitot kigúnyolja felesége is.



Tóbiás nem tudott dolgozni, külső segítség már nem volt, b izony nagyon elszegényedtek. Akkor a felesége vállalt munkát: gyapjút font munkabérért. Mivel szép volt a munkája, megkapta bérét, sőt még egy kecskegidát is kapott ráadásul. Az árva kis jószág az idegen helyen mekegni kezdett. Tóbit megijedt, netán lopott jószág került udvarába. Szóvá is tette a gyanúját. Felesége megsértődött és mérgesen így válaszolt: „Hol vannak alamizsnáid? Hol vannak jócselekedeteid? Íme, látszik rajtad mindez”. (14b) A magatehetetlen férfi elkeseredetten imával fordult Isten felé: „Igazságos vagy, Uram, s minden tetted igazságos, és minden utad irgalom és igazság s te ítéled meg a világot. Ezért tehát, Uram, emlékezzél meg rólam és tekints reám. Ne állj bosszút bűneim és hanyagságaim, sem pedig atyáim bűnei miatt, amelyeket elkövettek előtted. Mert nem engedelmeskedtünk parancsaidnak, ezért átadtál minket fosztogatásra, fogságra, halálra, szóbeszéd, gúny és intő példa lettünk a nemzeteknek, akik közé szétszórtál minket. És most számosak igaz ítéleteid, amelyeket végrehajtasz rajtam bűneim és atyáim bűnei miatt, mert nem éltünk parancsaid szerint, és nem jártunk hűségesen előtted. Nos tehát tégy velem úgy, ahogy neked tetszik, parancsold meg, hogy visszatérjen lelkem, hadd költözzék el a föld színéről, s visszatérjek a földbe. Jobb nekem meghalni, mint életben maradni, mert hamis gyalázkodást hallottam, és igen nagy a szomorúság bennem.Parancsold meg, Uram, hogy megszabaduljak e szorongatásból,és bocsáss el az örök helyre

Lindisfarnei Szent Aidan püspök

Az evangélium az egész világon gyümölcsöt terem.



2011.08.31. szerda



Isten nem a haragra szánt, hanem az üdvösség elnyerésére.



Ami többet ér.

Mindennél többet ér, ha Jézus köztünk van. Akkor mindenünk megvan. Ha pedig nincsen köztünk, akkor nem egy nemzet, de még egy szűk családra való –négy-öt—ember sem ér semmit, mert nem tudnak összetartani. A 2. világháború után nyakunkra ültették Európa és a velük tartó nagyhatalmak ellenségeinket. Fájó szívvel kellett látnunk, hogy többet ártanak nekünk saját polgártársaink, min az ellenségeink. Keserű szájízzel kellett emlegetnem Tompa Mihály. A gólyához c. verséből: „a kidőlt fában őrlő szú lakik, Honfi honfira vádaskodik. – Testvér testvért, apát fiú elad. Mégis ne szóljon erről ajakad! Nehogy ki távol sír e nemzeten, Megutálni is kénytelen legyen ” Nem mertem eddig rá gondolni sem: Jézus ennyire nincsen közöttünk Mária országában? Pedig valóban csak ezzel magyarázható, hogy egy nagy múltú nép ölbe tett kezekkel nézze, hogy kótyavetyélték el országa minden javát. Nem hiába imádkozom tehát naponta: Istenem, Atyám, add vissza hitetlenné vált magyar testvéreim hitét! Add vissza népemnek a Magyarok Nagyasszonyába vetett bizalmát és tiszteletét! Add meg a kegyelmet, amit sosem kaptunk meg eddig: hogy magyart a magyarral se belső, se külső ellenség ne tudjon többet összeugrasztani.

Elmélkedés a Család évében CCXXXI.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CCXXXI.



Tóbit megvakul.



Tóbit bár az Ószövetségben élt, és akkor a törvény szigorú megtartása volt a lényeges szempont a vallásosság területén, nagyon helyesen látta és élete céljává is tette, hogy mások boldogítására törekszik: ahol csak tud segít, igyekszik a melléje rendelt vagy csak melléje került embereket szeretetében részesíteni. Volt ilyen törvénye is a zsidóknak, hogy a tehetősebbek az asztalukra mindig, de főként jelentősebb ünnepeiken tegyenek pótterítéket váratlan vendég, esetleg egy-egy szegény vendégül látására. Pünkösd, vagyis a hetek ünnepe volt. Felesége finom ebédet főzött. Amikor a család asztalhoz ült, Tóbitnak eszébe jutott a vendéglátás törvénye. Így szólt fiához, Tóbiáshoz: „Menj, s ha egy szegényre akadsz testvéreink közül, akiket ide hurcoltak Ninivébe, s egész szívével az Urat szolgálja, hívd ide s egyék valamit. Megvárlak , fiam, amíg visszatérsz”. (Tób 2,2) Tóbiás elment körülnézni, aztán nem vendégel, hanem nagyon rossz hírrel tért haza: „Valakit meggyilkoltak a mieink közül, oda vetették a piactérre, s ott fekszik még; megfojtották”. Tóbiás éhesen felugrott, kirohant a piactérre, elvitte a holttestet egy házba azzal a céllal, hogy ha bealkonyodik, a sötétség leple alatt eltemeti. Ezután hazatért, megfürdött, és szomorúan fogyasztotta el ebédjét. Közben Ámosz próféta egyik jövendölése járt az eszében: „Ünnepeitek gyásszá változnak, és minden éneketek kesergéssé”. (6) Amikor besötétedett, eltemette a holttestet. A szomszédok persze hogy észrevették, hogy este szerszámmal megy az udvarából kifelé. Ki is gúnyolták: „Ez az ember már megint nem fél. Ilyen dolog miatt már halálra keresték, és megmenekült, s íme már újra halottakat temet”. (8) Éjjel még megfürdött, aztán a meleg miatt csak a falnak dőlve az udvaron aludt. Nem vette észre, hogy az eresz alá verebek költöztek, s a lehulló verébtrágya a szemébe hullott. Orvoshoz fordult, de kenőcse nem segített. Megvakult. Ahikár, az unokaöccse gondoskodott róluk két évig. Akkor aztán Elimászba helyezték el. Megszűnt a támaszuk.

Szent Pammachiusz hitvalló

Isten nem a haragra szánt, hanem az üdvösség elnyerésére.



2011.08.30. kedd



Az evangéliumi szépség elragad.



Romlott világban élünk. Azok, akik szenvednek e miatt, szíves örömmel változtatnának ezen a helyzeten, hiszen tudják, hogy a romlottság boldoggá nem tett, és nem is tesz senkit. A papok eleve olyan környezetben nőnek fel, hogy nemcsak a fegyelem erejével legyenek védve a romlott, istentelen és erkölcstelen környezettől, hanem a biztos és örökké érvényes igazságok meg a kegyelem természetfeletti ereje olyan mértékben szolgálja a lelki immunrendszerüket, hogy átvészeljék a lelkileg veszélyes időszakot, és érett emberekként kerüljenek a hívek közé. Ott ugyanis nekik kell segíteniük a sérült, előbb-utóbb közömbös vagy egyenesen boldogtalan testvéreiket. Nagy lehetőség nyílik elrettentő módszerekkel kísérletezni. Mennyivel célravezetőbb, ha megmagyarázzuk az evangéliumból vett gondolattal az igazságot, vagy a költő szavaival: „Mi az, mi embert boldoggá tehetne? Kincs, hír, gyönyör? Legyen bár mint özön, a telhetetlen elmerülhet benne, S nem fogja tudni, hogy van szívöröm. Ki virágot akar, nem hord rózsaberket, A látni vágyó napba nem tekint. Kéjt veszt, ki sok kéjt, szórakozva, kerget, csak a szerénynek nem hoz vágya kínt” (Vörösmarty Mihály: A merengőhöz)

Elmélkedés a Család évében CCXXX.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CCXXX.



Tóbit gyakorolja az irgalmasság testi cselekedeteit.



„Kenyeremet az éhezőknek, ruhámat a mezíteleneknek adtam, s ha láttam, hogy meghalt valaki népemből, és kivetették Ninive falai mögé, eltemettem. Eltemettem azokat is, akiket Szanherib király ölt meg, amikor Júdából menekült a büntetés idején, amelyet az Ég Királya művelt vele a káromlásokért, amelyekkel káromolta Izraél fiai közül sokakat megölt haragjában --, én elvittem és eltemettem őket. Szanherib kereste és nem találta őket. Ekkor a niniveiek közül valaki megmondta a királynak, hogy én temettem el őket. Amikor megtudtam, hogy a király ezt tudja rólam, és keres, hogy megöljön, elrejtőztem és elmenekültem. Erre minden vagyonomat elkobozták tőlem a kincstár számára, és nem maradt számomra más, mint feleségem, Anna és fiam, Tóbiás. De nem múlt el negyven nap, és két fia megölte, majd az Ararát hegységébe menekültek. Fia, Asszarhaddon uralkodott utána, s Ahikárt, testvéremnek, Anaelnek fiát tette főkincstárnokának és kormányzójának. Ahikár szólt az érdekemben és visszatérhettem Ninivébe. Ahikár volt ugyanis a főpohárnok, a pecsétőr, az adminisztráció és a pénzügyek vezetője Szanherib assziria király alatt. Rokonságomhoz tartozott, nemzetségemből való volt.”(Tób 1,17-22) Tóbit tehát nagyon ügyes és értelmes férfiú volt, s ezeket a tulajdonságokat nem a maga előnyére akarta felhasználni, hanem, amint láttuk, mindenkinek javára fordította képességeit. Az üldözötteket mindig az ilyen típusú egyének tudták és merték menteni a legnagyobb veszélyek idején. Aztán veszélyek múltán igen sokszor meg sem köszönték jótevőiknek a saját életüket. Isten azonban nem felejt el semmit.

Keresztelő Szent János vértanú halála

Megerősített várossá, vasoszloppá és ércfallá teszlek téged.



2011.08.29. hétfő



Mit jelent „tanácsot adni" az Egyházban?



Sok szentírási hely van, amelyekben Szent Pál apostol eligazítást ad bizonyos kérdésekben. Ezek az eligazítások jóindulatú ötletek bizonyos helyzetekben tanácsot kínálnak a lehető legjobb megoldásra. Ilyen jó tanács sorozat található lKor 14,26-4-ben. Ezek a tanácsok a közösség összejövetelén szólni vágyók beosztása, magyarázata. Kellenek ezek az okos tanácsok, mert akadnak bőbeszédű testvérek netán nővérek, akik hosszan igénybe vennék a közösség figyelmét, és nem jelentenének akkora lelki hasznot, amekkorát el lehet érni rendező elv alapján. Szent Pál sokszor ad parancsokat, utasításokat, amelyek kötelező jellegűek. De amikor tanácsot ad: férjhez adja-e a lányát az édesapa, vagy tartsa meg szűznek, akkor hangsúlyozza, hogy ez az ő tanácsa (lKor 7,25), amely bizonyos körülmények között jól jön a családnak, vagy a közösségnek, de nem akar a teremtő Istennel szembeszállni, aki az embert férfinak és nőnek teremtette, hogy házasodjanak össze, családot alapítva tegyék egymást boldoggá kölcsönös szeretettel (Ter 2,24), és adják tovább az emberéletet, hogy teljesítsék Isten parancsát: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!" (Ter 1,28) Az Egyházra nézve is áll, hogy vannak felelős vezetők, akik tudnak és kötelességük dönteni. Ezért felelősséggel tartoznak. Nem kötelesek tanácsot kérni minden döntésük előtt. De vannak olyan döntések, amelyek csak akkor érvényesek, ha a hivatalos tanácsadó testületüket megkérdezték.(püspök a káptalanját, szerzetes főelöljáró defmitóriumát). Ne tévesszen meg senkit, ha hallja, hogy valakit kineveztek püspöki tanácsosnak. Ez cím, kitüntetés. Lehet, hogy soha nem fognak tőle tanácsot kérni. Viszont vannak jó szakemberek különböző szakokban, akiket érdemes megkérdezni bizonyos kérdések eldöntésénél.

Elmélkedés a Család évében CCXXIX.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CCXXIX.



Tóbit családja Ninivébe kerül.



Salamon király halála után Izrael fiainak tíz törzse elszakadt Dávid házától, mert nem voltak hajlandók magas adót fizetni Roboámnak, Salamon utódjának. Isten egyébként maga akarta, hogy Salamon király ilyen büntetést kapjon halála után, mert ezer feleségéből sokan voltak pogány származásúak, és kedvükért Salamon bálványuknak a Jeruzsálemet környező hegyeken templomokat építtetett, ott részt vett maga is az áldozatokban. Az északi tíz törzs Izrael néven vált új országgá. Ennek a polgára lett Tóbit családja is. Királya, Jeroboám, két templomot emeltetett, egyiptomi bikaborjúk formájában bálványszobrokat állított bennük és hirdette, hogy ezek az istenek hozták ki Izrael fiait Egyiptomból. Ezekkel a templomokkal akarta a király megakadályozni, hogy alattvalói a jeruzsálemi templomba járjanak évente három alkalommal imádkozni és ott templomadót meg tizedet fizetni. Tóbit az izraeli királyok ellenére minden évben felment Jeruzsálembe az igaz Isten templomába. Nem lett bálványimádó. Mivel hite és jó módja is megvolt, szívesen segítette népe szegényeit. Amint nagykorú lett, és Asszíria elfoglalta Izrael országot, Tóbit Ninivébe költözött. Ott a testvérei és nemzetségének tagjai megették a pogányok ételeit, Tóbit viszont ragaszkodott a zsidóknak előírt ételekhez. „Mivel emlékeztem Istenemre egész lelkemmel, a Magasságbeli kedvessé tett Szalmanasszár előtt, és én vásároltam be neki mindent, amire szüksége volt. Médiába mentem, és haláláig vásároltam neki, és a médiai Rágesben Gábaelnél, Gábri testvérénél letétbe helyeztem tíz talentum ezüstöt. Miután meghalt Szalmansszár, fia , Szanherib uralkodott helyette. A Médiába vezető utak nem voltak biztonságosak, és már többé nem utazhattam Médiába, Szalmanasszár idejében bőséges alamizsnát adtam testvéreimnek, akik népemhez tartoztak”( Tób 1,12-16)