Krisztus kiengesztelt bennünket, hogy szentté és szeplőtelenné tegyen.
2011. szeptember 3. szombat
A tetteiben boldog ember.
A teremtés célja a boldogság. Végső cél az ember számára a tökéletes boldogság. Ennek az utóbbinak értelme: Minden jót egyszerre birtokolni, és biztos lenni abban, hogy ezt az állapotot el sem veszthetem.. Isten a teremtményeket pazar bőségben és szépségben teremtette. Gondoljunk a virágos rétre. Megszámlálhatatlan fajta virág a tavaszi réten: színek, illatok Pazar bőségben. Élvezettel, mondhatnánk boldogan szemléli az ember, aki általában néhány fajta és mennyiség birtokosa. Eme bőségtől boldog? Tehát sem a szép mérhetetlensége nem tesz boldoggá senkit, sem a földi szépség nem birtokolható örökké. Más a helyzet az örökkévalósággal. Ott minden együtt van, ami boldogítani képes az üdvözült embert. Semmi nem hervad, nem megy tönkre, meg nem unhatóan változatos. Annyit birtokol belőlük mindenki, amennyire rászolgált a földi önzetlen szeretetszolgálattal. S mindez örökké tart. Maga a szépség teljessége, az Isten, Ő is a mienk: szemmel, füllel, értelmünkkel, akaratunkkal birtokoljuk, amennyire rászolgáltunk erre a földön.Ez a földi rászolgálás jelenik meg Szent Jakab apostol levelében a tükörbenézés hasonlattal. Két eshetőséget említ: az egyik: belenézés felületesen, érdektelenül, aztán tovább megy és el is felejti rögtön, mit látott. A másik beletekint szabadon, komolyan megnézi, amit a tükör mutat, elmélyül benne és teljesíti a tudomásul vett feladatot. Mire céloz az apostol? Amit már régebben fejtegettem én is: Isten elkészítette öröktől fogva minden ember élettervét. Ez a tükör, amibe naponta, esetleg többször is bele kell néznünk: Az állapotbeli kötelességeinken kívül mit kíván tőlem Uram, hogy megtegyem itt és most? Aki unottan, érdektelenül rápillant, aztán önmagával eltelve megy tovább, az nem látott semmit. Annak nem mondott semmit a kép. Nem látja meg és nem is teszi meg, amit Isten elvárna tőle a saját örök boldogsága érdekében. Aki viszont érdeklődve, tudatosan tanulmányozza, vállalja a napi külön feladatot, aztán ezért semmi viszonzást nem követel itt az életben, tehát csak más boldogítása érdekében teljesíti a meglátott jót, az boldog lesz tetteiben, mert Isten eme jótetteknek megfelelően utalja ki egy egész örökkévalóságra az értük járó jutalmat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése