Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CCXXX.
Tóbit gyakorolja az irgalmasság testi cselekedeteit.
„Kenyeremet az éhezőknek, ruhámat a mezíteleneknek adtam, s ha láttam, hogy meghalt valaki népemből, és kivetették Ninive falai mögé, eltemettem. Eltemettem azokat is, akiket Szanherib király ölt meg, amikor Júdából menekült a büntetés idején, amelyet az Ég Királya művelt vele a káromlásokért, amelyekkel káromolta Izraél fiai közül sokakat megölt haragjában --, én elvittem és eltemettem őket. Szanherib kereste és nem találta őket. Ekkor a niniveiek közül valaki megmondta a királynak, hogy én temettem el őket. Amikor megtudtam, hogy a király ezt tudja rólam, és keres, hogy megöljön, elrejtőztem és elmenekültem. Erre minden vagyonomat elkobozták tőlem a kincstár számára, és nem maradt számomra más, mint feleségem, Anna és fiam, Tóbiás. De nem múlt el negyven nap, és két fia megölte, majd az Ararát hegységébe menekültek. Fia, Asszarhaddon uralkodott utána, s Ahikárt, testvéremnek, Anaelnek fiát tette főkincstárnokának és kormányzójának. Ahikár szólt az érdekemben és visszatérhettem Ninivébe. Ahikár volt ugyanis a főpohárnok, a pecsétőr, az adminisztráció és a pénzügyek vezetője Szanherib assziria király alatt. Rokonságomhoz tartozott, nemzetségemből való volt.”(Tób 1,17-22) Tóbit tehát nagyon ügyes és értelmes férfiú volt, s ezeket a tulajdonságokat nem a maga előnyére akarta felhasználni, hanem, amint láttuk, mindenkinek javára fordította képességeit. Az üldözötteket mindig az ilyen típusú egyének tudták és merték menteni a legnagyobb veszélyek idején. Aztán veszélyek múltán igen sokszor meg sem köszönték jótevőiknek a saját életüket. Isten azonban nem felejt el semmit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése