GARDI BOLDOG TERÉZ

GARDI TERÉZ

 SZűZ, III. r. 

(1769-1837)

Élete feledésbe ment volna, ha feljegyzéseit, melyeket lelkivezetője kérésére leírt, nyilvánosságra nem hozzák. Egyszerű családból származott az itáliai Emília tartományban, Gyermekkorától nagy tisztelettel volt a szentségi Jézus és a Boldogságos Szűz iránt. 32 éves korában lépett be Szent Ferenc III. rendjébe; s hogy nem volt középszerű tagja a rendnek, mutatja, hogy Szent Ferenc többször is megjelent neki. Egy alkalommal azt mondta neki: „Amióta a terciárius ruhát hordod s elhatároztad, hogy engem követsz, atyád lettem, te pedig a leányom.” Arra is intette, ne keresse az emberek szórakoztató társaságát, csak Isten dicsőségét. Elöljárójának mint Isten helyettesének akaratát kövesse s legyen alázatos. - Szülei halála után gyermekek nevelésével foglalkozott. Szívbetegsége miatt azonban egy idő múlva abba kellett hagynia ezt a tevékenységet, s mindinkább a szenvedés útját járta. Más misztikusokhoz (Szt. Kreszcencia) hasonlóan a sátán különféle zaklatását, kísértését viselte el. Majd lelki szárazság, Istentől való elhagyatottság, kétségbeesés környékezte meg. Mindezek fölött azonban úrrá lett Isten iránti nagy szeretete és lelkiatyjának mutatott engedelmessége által. Ilyen próbákkal és szenvedésekkel készítette elő az Úr szeretett leányát rendkívüli kegyelmi adományaira. Mint Kreszcencia, Schaffer Anna, Fidelis Weiss, o is bizonyos napokon (különösen pénteken) átélte az Úr Jézus szenvedéseit, részesült a szent sebek (stigmatizáció), valamint a misztikus eljegyzés kegyelmében. Ez utóbbi egy ünnepen történt, amikor megjelent neki az Úr Jézus Szent Anyjával és a szeretett tanítvánnyal, Szent Jánossal s őt jegyesének nevezte. 68 éves korában költözött át égi Jegyeséhez az emiliai Imolában, 1837, jan. 1-én. Boldoggá avatási eljárását 1918-ban indították el.
„Tőlem azonban távol legyen másban dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nekem a világ megfeszíttetett, és én a világnak. Én az Úr Jézus jegyeit viselem testemen.” (Gal 6,14.)

Imádság:

Istenünk, te tiszteletreméltó Teréz szüzet sok küzdelem közepette vezetted el

az istenszeretet tökéletességére, és Szent Fiad szenvedése jeleivel kitűntetted.

Add, hogy mi is növekedjünk az Isten- és a felebaráti szeretetben. A mi Urunk

Jézus Krisztus által.

Pápai Lajos püspök újévi körlevele

A győri megyéspüspök újév napjára írott, a Győri Egyházmegye templomaiban elhangzott körlevelét olvashatják.

Kedves Testvérek!

Szentatyánk, Ferenc pápa tavaly december 8-án a római Szent Péter-bazilikában megnyitotta az Irgalmasság Rendkívüli Szentévét. A következő vasárnap pedig a katolikus Egyház minden székesegyházában – így Győrben is – megnyílt a szent kapu, elkezdődött a szentév.

Az isteni irgalmasságról való elmélkedés ma különösen is időszerű. Szent II. János Pál pápa második enciklikáját (Dives in Misericordia) e témának szentelte. Mikor az enciklikát bemutatta 1980. november 30-án, Advent I. vasárnapján, a következőket mondta: „(az enciklika) legfőbb célja, hogy az Isten szeretetére emlékezzen és emlékeztessen, amely Krisztus egész messiási művében megnyilvánult, világra jövetelétől a kereszthalálig és feltámadásáig. […] Az Egyháznak és a világnak szüksége van az irgalomra, amelyben testet ölt a szeretet, amely erősebb – bűnnél és mindenfajta rossznál, amely az embert földi élete folyamán behálózza.” Ebben az enciklikában a pápa mindenekelőtt kiemelte, hogy napjaink kultúrájában feledésbe merül az irgalmasság. Korunk embere „megpróbálja, hogy az emberi szívből kiirtsa és az életből kiiktassa az irgalmasság gyakorlatát is” (Ferenc pápa Misericordiae Vultus kezdetű bullája, 11.p. – a továbbiakban: M.V.). A modern ember, aki soha nem látott tudományos és technikai fejlődése jóvoltából hatalma alá vetette a földet, úgy gondolja, hogy a föld feletti uralom „nem hagy helyet az irgalmasságnak…” (M.V. 11.p.) A diktatúrák világa ezt világosan megmutatta nekünk, és ma, a „relativitás diktatúrájának” korában is tapasztaljuk, hogy az uralom vágya és igénye nem hagy helyet az irgalom számára. Szent II. János Pál szerint: „…kortársaink nagy részének meglátása szerint az irgalmasság igen nagy veszélyben forog. Krisztus misztériuma […] arra is szólít, hogy hirdessük az irgalmat, mint a könyörülő Isten Krisztus misztériumában bemutatott szeretetét” (M.V. 11.p.).

Ferenc pápa Misericordiae Vultus bulláját e szavakkal kezdi: „Jézus Krisztus az Atya irgalmasságának az arca” (M.V. 1.p.). Minden Isten, az Atya szeretetével és szeretetéből fakadó irgalmasságával kezdődik. Aquinói Szent Tamás szerint: „az irgalmasság gyakorlása isteni tulajdonság, melyben különösen megmutatkozik mindenhatósága” (M.V. 6.p.). Ugyanezt a gondolatot fogalmazta meg szépen Nagy Szent Leo pápa is (+461), mikor arról írt, hogy létezik Istenben „egy lehajlás, ami irgalmas, de ami nem a hatalom hiánya” („Inclinatio fuit miserationis, non defectio petestatis”). „»Isten a szeretet«, írja Szent János első levelében (1Jn 4,8.16), és ez a szeretet vált láthatóvá és tapinthatóvá Jézus egész életében. Benne minden az irgalmasságról szól; benne semmi nincs együttérzés nélkül” (M.V. 8.p.). Ha Isten, az Atya csak az igazságosságot nézné, mindnyájan méltatlanok lennénk barátságára. Az Isten szeretete minden elképzelésünket felülmúlja, és irgalmas irántunk.

Ahogy Szent II. János Pál írta: „Isten […] az irgalmasság és a szeretet teljessége, mégpedig úgy, hogy az igazságosság a szeretetre épül, a szeretetből következik és arra irányul. Krisztus szenvedésében és halálában […] az abszolút igazságosság azért mutatkozik meg, mert Krisztus az emberi nem bűneiért viseli a szenvedést és a halált. […] De ez a fajta igazságosság, amely teljes egészében Isten »mértéke szerinti« igazságosság, a szeretetből születik, még pedig az Atya és a Fiú szeretetéből; és teljes egészében a szeretetben hozza gyümölcsét” (Dives in Misericorida 114.p.).

Isten irgalmassága, amint megtapasztalhattuk Jézus Krisztusban, folytatódik Krisztus testében: az Egyházban. Ferenc pápa ezt írta: „Mennyire szeretném, ha a következő éveket áthatná az irgalmasság, hogy mindenki találkozhasson Isten jóságával és gyöngédségével! Mindenkihez – hívőkhöz és távolállókhoz is – jusson el az irgalmasság balzsama, ami Isten már köztünk jelen lévő országának jele” (M.V. 5.p.).

A szentév egyik célja, hogy az Egyház is úgy jelenjék meg a világban mint Isten irgalmasságának a jele. „Az Egyház egész lelkipásztori tevékenységét át kell(ene) hatnia a hívők felé forduló gyöngédségnek; egyetlen igehirdető szava, és a világ felé közvetített tanúságtétele sem nélkülözheti az irgalmasságot” (M.V. 10.p.). S a Szentatya idézi II. János Pál enciklikájából, hogy „Az Egyház akkor él hiteles életet, amikor vallja és hirdeti az irgalmasságot, […] és amikor az embereket az Üdvözítő által őrzésre és osztogatásra rábízott irgalmának forrásaihoz vezeti.” (M.V. 11.p.) S ezek közül a források közül az első és legfontosabb a bűnbocsánat szentsége: a szentgyónás.

Az Egyházon belül minden egyes keresztény ember kell, hogy az isteni irgalmasságot sugározza és jelezze hívők és hitetlenek felé. Ez azzal kezdődik, hogy mi magunk döbbenünk rá először, hogy Isten irgalmas hozzánk is. Hogy „úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte”. Hogy Isten Fia irgalmasságában értem is meghalt. Ez a szeretetből fakadó isteni irgalmasság bátorítson fel arra, hogy az Istenhez forduljak, és bocsánatát kérjem.

A Szentatya, Ferenc pápa gyakran ismételgeti, hogy Isten soha nem fárad bele abba, hogy megbocsásson, csak mi fáradunk bele, hogy bocsánatot kérjünk. Az irgalmasság szentévében az első lépés a miénk: „felkelek és Atyámhoz megyek!” A jó szentgyónás – az új élet kezdete.

Aztán a Szentatya figyelmeztet arra, hogy fedezzük fel a csend értékeit, hogy meghallgassuk a hozzánk intézett Szót, az Isten Szavát. Imádság, elmélkedés, a Szentírás egyéni és közös olvasása segít ebben. Megnyitottuk a szent kaput, s ez arra is figyelmeztet, hogy zarándokolni kell, hogy ezt átléphessük. Az ember homo viator, s a zarándoklat erőfeszítést és áldozatot is kíván. S ez a zarándoklat kell, hogy a megtérésre késztessen minket. Majd külön is felszólít minket a Szentatya, hogy

1. ne ítéljünk és ne ítélkezzünk,

2. tudjunk megbocsátani, és megajándékozni megbocsátásunkkal és szeretetünkkel másokat.

Életünk zarándokútján Isten segítsége abban áll, hogy „elfogadtatja velünk jelenlétét és közelségét” (M.V. 14.p.).

A Szentévben Ferenc pápa figyelmünkbe ajánlja az Egyház hagyományos tanítását az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiről. Az irgalmasság testi cselekedeti mindig jelen voltak az Egyházban intézményes szinten is, például: kórházak, öregotthonok, kallódó fiatalok mentése, stb. Ma is vannak ilyen intézményes segítségek, például: egyházi karitász, gyűjtések. De a keresztény ember itt nem állhat meg: mindig meg lehet találni a lehetőséget a konkrét, személyes segítésre is. Az irgalmasság lelki cselekedetei még inkább személyes jellegű jócselekedetek: jó tanácsot adni bizonytalanoknak, inteni a bűnösöket, vigasztalni a szomorkodókat, megbocsátani, elviselni kellemetlen embereket, imádkozni élőkért-holtakért. Keresztes Szent János OCD misztikust idézi a Szentatya: „Az élet alkonyán a szeretet alapján ítéltetünk meg.” Külön is kiemeli a Szentatya a búcsú jelentőségét.

Sokan nem értik az Egyház búcsúgyakorlatát, és Istenhez méltatlan büntetést, illetve büntetéselengedést látják benne. Mintha az üdvösséget meg lehetne vásárolni imádsággal, jócselekedettel. A valóság azonban az, hogy Isten nem ró ki cselekedeteinkre, magatartásunkra külön büntetést. A bűn magában hordja büntetését. Így, mikor valaki halálos bűnt követ el, elszakítja magát Isten szeretetétől. S a kárhozat pont azt jelenti, hogy Istentől megfosztva, magába zárva marad valaki örökre. Isten a bűnbánónak a szentgyónásban újra felajánlja szeretetét és barátságát. De ezután is, ahogy a Szentatya írja: „a bűneink által magatartásunkban és gondolatainkban hagyott negatív lenyomat megmarad”.

A búcsú bűneinknek – még a megbocsátásuk után is – megmaradó nyomait tünteti el. A Szentatya így írja: „Isten irgalma még ennél is erősebb. Az Atyától nyert búcsúvá-megbocsátássá válik, mely Krisztus Jegyesének (az Egyháznak) közvetítésével érkezik a bocsánatot nyert bűnöshöz, megszabadítja a bűn következményének minden maradványától, és készségessé teszi arra, hogy szeretettel cselekedjen, és inkább a szeretetben növekedjék, mint hogy visszaesne a bűnbe” (M.V. 22.p.). Búcsút mindenki – már a kegyelem állapotában – elnyerhet saját maga számára, de felajánlhatja a megholtakért is.

Kedves Testvérek!

„Gondolataink most az Irgalmasság Anyja (a boldogságos Szűz Mária) felé fordulnak. […] Máriát az Atya szeretete öröktől fogva arra készítette, hogy a Szövetség Szekrénye legyen Isten és az emberek között. […] Mária tanúsítja, hogy Isten Fiának irgalmassága határtalan, és kivétel nélkül mindenkihez eljut. Forduljunk hozzá a Salve Regina ősi és mégis mindig új imádságával, hogy bele ne fáradjon irgalmas szemeit felénk fordítani, és tegyen méltóvá bennünket Fiának, Jézusnak, az irgalmasság Arcának szemlélésére” (M.V. 24.p).

Ámen.

Győr, 2016. január 1.

Dr. Pápai Lajos győri megyéspüspök

Az Irgalmasság Éve 33.

„Igéjét Jákobnak hirdeti az Úr, Törvényét és végzéseit Izrael népének”
Isten Ábrahámot választotta ki a bálványimádó emberiségből, hogy előkészítse a megváltást A tőle származó nép kétezer év alatt milliós létszámúvá fejlődött. Isten áldását adta Ábrahámnak. Eleinte lassú tempóban, aztán robbanás szerűen szaporodott unokája, Jákob ága, amely szent néppé gyarapodott és belőle született meg a megígért Messiás.Néhány évszázad múlva Jákob utódai két államot alapítottak. Az északi királyság az Isten szíve szerinti király, Dávid fia, Salamon halála után jött létre tíz törzsből, és Izrael néven kezdett élni két bálvány-templom árnyékában. Kr.e.722-ben az Úr haragja rájuk zúdította a környező nagyhatalmakat. A déli királyság Júda és Benjamin közösségéből alakult. Egy ideig a salamoni templom megmaradt az egyetlen Isten szolgálatában, de már Kr.e.587-586-os ostrom előtt lesüllyedt a bálványokhoz, és a kétéves kegyetlen ostrom végén rommá gyalázták a templomot Nebukednazár babiloni király katonái az Úr templomával együtt. A babiloni rabságot felváltotta a médek és a perzsák uralma. Amikor a Jerermiás próféta által megjövendölt hetven esztendős rabság ideje lejárt, Dániel próféta könyögésére az Úr angyallal üzente meg, hogy a nép hazamehet, de adófizető rabjai maradnak uruknak.A kemény rabságot felváltja Isten irgalma: „Ébredj föl, ébredj föl, kelj föl, Jeruzsálem! Te, aki megittad az Úr kezéből haragja poharát, a mámorító kelyhet fenékig ürítetted. Nem volt senki sem, aki gyámolította volna a fiai közül, akiket a világra hozott. Nem volt senki, aki kézen fogta volna, akiket fölnevelt. Két csapás ért –- ki sajnálkozik rajtad? Pusztulás és romlás, éhinség és kard, -- ki vigasztal meg téged? Fiaid ott hevertek tehetetlenül az utcasarkokon, mint a hálóba esett zerge. Telve az Úr haragjával, Istened fenyegetésével. Azért halljad, te megalázott, aki részeg vagy, de nem a bortó. Ezt mondja Uralkodód, az Úr, a te Istened, aki megvédelmezi népét: Nézd, kiveszem kezedből a mámorító kelyhet, és haragom poharát nem kell többé innod. Kínzóidnak kezébe adom, azoknak a kezébe, akik így szóltak hozzád: Görnyedj meg, hadd tapossunk rajtad! És te olyanná tetted hátadat, mint a föld, mint az utca, amelyen járnak- kelnek. Kelj föl, kelj föl, öltözz erőbe, Sion! Öltsd fel legszebb ruhádat, Jeruzsálem, mert nem megy át többé rajtad sem körülmetéletlen, sem tisztátalan” (Iz 51,17-52,6)

Karácsonyi idő szombat

Karácsonyi idő szombat

Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus?”
1Jn 2,22-28; Jn 1,19-28 

Az Isten országa az igazság és a szeretet szellemisége. Az a birodalom, amely örök, amelyben nincs semmi hazugság, sem gyűlölet. Igaz az, ami megfelel a fogalmának. A Messiás, a Krisztus, a Második Isteni Személy, aki érettünk emberré lett. A kinyilatkoztatás részletesen beszámol nekünk arról, hogy a teremtés során Isten megteremtette az angyalvilágot is. Ez nem szerepel a teremtmények sorában. Ők Isten legkiválóbb teremtményei. Tiszta szellemek. Értelmük és akaratuk sokkal nagyobb, mint az embereké. Mielőtt Isten a mennyországba bevitte volna, tehát meglátták volna Istent a maga csodálatos valóságában, Ki kellett állniuk s hűség próbáját. Elmondta nekik az Úr, hogy Istennek három személye van. Mindhármat természetesen minden teremtménynek, az angyaloknak is imádniuk kell. El is fogadták, hiszen az isteni Személyek végtelenül fölöttük álltak. Ekkor közölte velük Isten, hogy majd ez a Második Isteni Személy felveszi az angyaloknál kisebb rangú teremtmény, az ember természetét, személyi fősége alatt oda csatolja az istenségéhez, és ezért Őt mi mindkét természetében imádni kell. Ezt az angyalok hatalmas tábora megtagadta. Nagy szellemi harc keletkezett a hűséges és a hűtlen angyalok tábora között. Ezt a harcot írja le János apostol a Jelenések könyvében (12,7-11) De a további fejlemények aggasztók: „Örvendezzetek tehát egek, és akik benne laktok! Jaj a földnek és a tengernek, mert hozzátok szállt le az ördög nagy haraggal, és tudja, hogy kevés ideje van” (12) Ezek után érthető, hogy János megállapítja levelében: „Ki a hazug, ha nem az , aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az Antikrisztus az, ő tagadja az Atyát és a Fiút. Ha valaki tagadja a Fiút, akkor az Atya sem az övé. de ha valaki vallja a Fiút, akkor az Atya is az övé”. (1Jn 2,22-23) János apostol előre látja, hogy Isten táborában könnyen bizonytalanságot szül Jézus messiási küldetése, ha valaki tagadni kezdi, hogy Jézus Krisztus a Messiás. Úgy irányította Jézus perét, hogy a legfontosabb kérdést ne tegye fel a főpap az Úrnak „Honnan származol?” Mert akkor Jézus megmondta volna: Betlehemben születtem. Az elmúlt kétezer év alatt sem vette a kezébe senki úgy a Bibliát, hogy utánanézett volna ennek. Így maradt a régi válasz. Jézus káromkodott, mert nem lehet a Messiás, aki Názáretből jön. Az újkori szakadárságok is többnyire ebbe a tévedésbe estek. Az akkori zsidó felfogást fogadják el, gyűlölik Jézus Krisztus híveit, legjobban az Édesanyját. Mi védjük az igazi tant, mert az Atya tanúsága, Jézus halottaiból való feltámadása eltagadhatatlan tények. „Amit kezdettől fogva hallottatok, maradjon meg bennetek. Ha megmarad ennetek, amit kezdettől fogva hallottatok, ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. Ez az ígéret, amelyet nekünk ígért: az örök élet.”

PARENTI SZENT JÁNOS

PARENTI JÁNOS

 (1180-1250)

A ferences Martyrologium ezeket írja róla: „Korzika szigetén febr. 8-án Parenti János, az első miniszter generális a szeráfi atya halála után, buzgó lelki ember, érdemekben gazdagon, csodákkal ékesen ment a mennybe.” Firenzében született, ahol jogi doktorátust szerzett, majd dél-Itáliában, Castellanaban bíró lett. Különös eset lett életszentségre lépésének kiindulópontjává. A környéken sétált, amikor egy gazda sikertelenül próbálta behajtani disznóit az ólba. Egyszer csak rájuk kiáltott: „Hé, disznók! Befelé az ólba, mint ahogy mennek a bírók a pokolba.” S a disznók tényleg nyílegyenesen szaladtak be az ólba. János megdöbbent. Ilyen veszélyes az ő hivatása? Egyszer hallotta beszélni Szent Ferencet. Kérte felvételét a rendbe. Szent Ferenc

nemsokára Spanyolországba küldte tartományfőnöknek. Valószínű, hogy 1220-ban õ vette fel a rendbe Coimbrában Ferdinánd kanonokot, aki Páduai Szent Antal lett. Szent Ferenc halála után 1227-ben õ lett a rendfőnök. Illés volt ugyan az esélyes, de a miniszterek a világias, uraskodó Illés helyett a buzgó, szerény és tanult János testvért választották meg. Az õ rendfőnöksége alatt történt Ferenc szentté avatása (1228), másnap a tiszteletére építendő bazilika alapkövének letétele. Ennek fő építésze a pápa bizalmából Illés testvér

lett, aki generális miniszterként viselkedett s a legközelebbi káptalanon (1230-ban) önkényesen beült Parenti János székébe. János elsírta magát (egyébként is hajlamos volt a sírásra) és kiment. A miniszterek azonban ezt nem hagyták jóvá, ezért Illés visszakozott, de két év múlva, amikor Parenti János lemondott, őt választották meg generálissá. János generálissága alatt igyekezett megőrizni a rendben Szent Ferenc szellemét, csökkenteni a feszültséget a lazább és a szigorúbb irányzat között, védte a minoritás s a pápához való hűség lelkületét, szabályozta a novíciusok helyzetét. Lemondása után Korzika szigetén az Istennel való bensőséges kapcsolat ápolásának élt. 1250-ben halt meg.

„A bölcsesség kezdete az Úr félelme; már anyjuk méhében megkapják a hűek. A legfőbb bölcsesség az Úrnak félelme: békét és egészséget teremt maga körül... Ha bölcs akarsz lenni, tartsd meg a parancsokat... Az Úrnak félelme bölcsesség és műveltség, s ami kedves neki, az a hűség és a szelídség.” (Sir 1.)

Imádság:

Istenünk, te boldog emlékű Parenti Jánost a világi életből különös módon vezetted el Szent Ferenc rendjébe, ahol, mint rendfőnök nagy bölcsességgel irányította rendtársait. Add, hogy mi is mindennél jobban keressük Isten országát és igazságait. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Ferenc pápa: A jó mindig győz, még ha időnként gyengének és rejtettnek tűnhet is!

December 31-én a Szentatya hálaadó szertartást vezetett a Szent Péter-bazilikában. Az esti dicséret elimádkozását a Te Deum eléneklése, szentségimádás és szentségi áldás követte. Ferenc pápa homíliáját teljes terjedelmében közöljük.

Igazán jelentőségteljes az, hogy egybegyűltünk és hálát adunk az Úrnak az év végén!

Az egyház számos alkalommal érzi annak örömét és kötelességét, hogy énekét Istenhez emelje ezekkel a dicsérő szavakkal, melyek a negyedik századtól kezdve kísérik imádságát földi zarándoklásának fontos időszakaiban. Ez a hálaadás öröme, amely magától árad imánkból, hogy elismerjük Isten szerető jelenlétét történelmünk eseményeiben. De ahogyan gyakran megesik, érezzük, hogy imánkban nem elég a mi hangunk. Rászorul arra, hogy megerősítse Isten egész népének társasága, mely kórusban zengi hálaadó énekét. Ez az oka annak, hogy a Te Deumban az angyalok, a próféták, sőt az egész teremtés segítségét kérjük istendicséretünkhöz. Ezzel a himnusszal végigjárjuk az üdvtörténetet, amelyben Isten titokzatos terve szerint életünk elmúlt évének különböző eseményei is bele vannak foglalva.

A mostani szentévben különlegesen szólnak ennek az egyházi himnusznak a befejező mondatai: „Irgalmazz, Uram, irgalmazz, híveidhez légy irgalmas. Kegyes szemed legyen rajtunk, tebenned van bizodalmunk.” Az Úr irgalma világosságot áraszt, hogy jobban meg tudjuk érteni azt, amit megéltünk, és bizakodással, reménnyel tölt el az új év kezdetén.

Az elmúlt év napjait úgy is végigtekinthetjük, hogy pusztán felidézzük az örömteli és fájdalmas történéseket, de úgy is, hogy megpróbáljuk felismerni ezekben Isten jelenlétét, aki mindent megújít, és segít, támogat minket. Meg kell vizsgálnunk, vajon a világban zajló eseményeket Isten akarata szerint valósítottuk-e meg, vagy pedig főleg emberi tervekre hallgattunk, amelyeket gyakran csak az önérdek, a csillapíthatatlan hataloméhség és önkényes erőszak vezérel.


Ma mégis arra van szükségünk, hogy szemünkkel Isten nekünk adott jeleit keressük, hogy kezünkkel érezhessük irgalmas szeretetének erejét. Nem felejthetjük, hogy az év mindmegannyi napját erőszak, halál, ártatlanok sokaságának, hazájukat elhagyni kényszerülő menekülteknek, állandó lakhely, élelem és ellátás nélküli férfiaknak, nőknek és gyerekeknek kimondhatatlan szenvedései jellemezték. De a jóság, a szeretet és a tevékeny együttérzés mily nagy gesztusai is betöltötték a tavalyi év napjait, még ha nem kerültek is be a híradásokba! A jó dolgokból nem lesz hír! A rossz erőszakossága nem homályosíthatja el a szeretetnek ezeket a jeleit! A jó mindig győz, még ha időnként gyengének és rejtettnek tűnhet is!

Róma, a mi városunk sincs kivonva ebből az egész világra jellemző állapotból. Szeretném, ha a város minden lakosát elérné őszinte felhívásom arra, hogy emelkedjünk felül a jelen időszak nehézségein. A törekvés, hogy visszaállítsuk a szolgálat, a tisztesség és a szolidaritás alapértékeit, segítse legyőzni a súlyos bizonytalanságokat, amelyek ennek az évnek a színterét uralták, s amelyek annak tünetei, hogy kevés odaadással szolgáljuk a közjót. Kívánom, hogy sose hiányozzon a keresztény tanúságtétel pozitív hozzájárulása ahhoz, hogy Róma – történelméhez méltóan, és Máriának, a Salus Populi Romaninak anyai közbenjárására – a hit, a befogadás, a testvériség és a béke kiváltságos tolmácsolója legyen.

„Téged, Isten, dicsérünk. […] Te vagy, Uram, én reményem, ne hagyj soha szégyent érnem!

Az Irgalmasság Éve 32.

A Szűzanya így lelkendezik Erzsébetnél: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben” (Lk 1,46) Olyan, sohasem hallott nagy tisztességre emelt föl engem az Úr, mondta, hogy az emberi nyelv semmiképp sem tudja elmondani, de még az emberi szív sem tudja egészen felfogni, ezért mondok lelkem minden erejével hálát Istennek az ő végtelen fölségét megsejtve. Teljes életemmel, szívemmel és értelmemmel hálát adok neki, mert Jézusomnak, azaz Megváltómnak, örök Istenemnek örvendezik lelkem, és őt hordom a szívem alatt.„Mert nagyot tett velem a hatalmas: szentséges az ő neve”(Lk 1,49) Így utal éneke első mondatára: Magasztalja lelkem az Urat. Mert csak az a lélek magasztalhatja méltó énekével az Urat, akivel maga az Úr ilyet művelt. És másokat is magasztalásra csak az ilyen lélek buzdíthat így: Magasztaljátok az Urat velem együtt, nagyszerűnek hirdessük az ő neét mindnyájan” (Zsolt 33,4) Mert ha valaki tudja, hogy ki az Úr, és nem törekszik nevét magasztalni és áldani, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában” (Mt 5,19) Szentséges az ő neve, mivel abszolút végtelen hatalmával minden teremtménye fölött van, és egészen más, mint bármely alkotása.Gyermekét, Izraelt, gondjába vette, irgalmasságáról megemlékezett. (Vö.Lk 1,54) Mily kedvesen nevezi az Úr gyermekének Izraelt, akit azért karolt fel, hogy üdvözítse, hiszen Izrael az ő engedelmes és alázatos gyermeke, miként Ozeás prófétánál is mondja:Izrael a gyermekem, és szeretem őt (Oz 11,1) Ábrahám utódait nem testi, hanem lelki értelemben kell érteni, azaz nemcsak azokat, akik az ő családjából valók, hanem mindazokat, akár zsidók, akár pogányok, akik követik Ábrahám hitét. Hiszen Ábrahám hitt, mielőtt még Isten szövetséget kötött volna vele, és ez a hite tette őt megigazulttá. Az ígéret fiainak volt megígérve a Megváltó eljövetele, amint írva van: „Ha Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is,az ígéret szerint örökösök is” (Gal 3,29) Csodálatos tény az Irgalmasság Szentéve.

Mária Isten Anyja

Mária Isten Anyja 
„Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született”

A katolikus Egyháznak meg van a maga liturgikus éve, amely advent 1. vasárnapjától tart évközi 34. vasárnapig. Ám híveivel együtt megtartja a polgári évet is, és ennek első napját, karácsony nyolcad napját a Szűzanya istenanyaságának megünneplésére szenteli. Amíg pukkannak a pezsgősüvegek, rokonok, jó barátok reményteli szívvel kívánják a boldog újévet, az Egyház is üzen az ünnepi liturgia gondolataival.„Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, alávetette magát a mózesi törvénynek, hogy felszabadítson minket a törvény szolgaságából, és a fogadott fiúságot elnyerjük” (4-5) Az Egyház szerint van reális alapja a boldog újévi kívánságnak: már nem vagyunk a félelem rabjai, nincs a nyakunkon valami kemény, érzéketlen törvény igája. Isten gyermekének lenni óriási kiváltság, már a földi életben is, hát még a mennyországban. Ezt a kiváltságot még megtetézte: „Isten szívünkbe elküldte Fiának Lelkét, aki ezt kiáltja: Abba! Atyám!” Ezt a nevünkben kiáltja, hiszen a Szentlélek nem fia Istennek, nem születik az Atyától, hanem származik az Atyától és a Fiútól egy leheléssel. Ha pedig mi azt kiálthatjuk Istennek: Atyám! - akkor kell-e - félnünk bárkitől vagy bármitől, ami vár ránk az újévben? Isten ugyanis végtelenül gazdag és jó mihozzánk. A kérés lehetősége nemcsak egy-egy alkalommal korlátlan, hanem időben is, a másvilágon is: „Nem vagy tehát többé szolga, hanem fiú, és ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is” (7) Ennek tehát maradéktalanul örülnünk lehetne. És örülünk is félelem nélkül? Egyre többen és kendőzetlenül írnak arról, hogy a legutóbbi hónapok kellemetlensége egyetlen célt szolgált, hogy meg tanuljunk újra félni. Ne akarjuk ismét megtanulni az elmúlt évtizedek rettegését, de azt igen is tanuljuk meg: Isten Atyánk, Jézus Krisztusa testvérünk, Édesanyja örökös Királynőnk, Nagyasszonyunk. Tanuljunk meg újra hinni, csak nekik hinni és őbennük bízni. Ebben az esetben biztosak lehetünk, hogy boldog lesz minden keserű előjel ellenére is az Úr 2016. esztendeje. „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a hegynek, menj innen oda, elmegy és semmi sem lesz lehetetlen nektek” (Mt 17,20)

LABOURÉ SZENT KATALIN

LABOURÉ SZENT KATALIN 

a rendben november 28. *Fain-les-Moutiers, 1806. május 2. +Párizs, 1876. december 31. 

Catherine Labouré jámbor parasztházaspár tizenegy gyermeke közül kilencedikként született a burgundiai Fain-les-Moutiers-ben 1806. május 2-án. Amikor anyja korai halála után nővére belépett az Irgalmas nővérekhez, Katalin a húgával együtt kiválóan ellátta a háztartás vezetését. Élete munka, imádság és vezeklés volt, szabad idejét a templomban töltötte, pénteken és szombaton böjtölt. Apja azt az álláspontot képviselte, hogy elég a kolostorba egy lánya, s Katalintól, kedvelt leányától több évig megtagadta, hogy beléphessen a rendbe.

Katalin körülbelül tizennyolc éves korában azt álmodta, hogy egy markáns arcvonású ősz pap szentmisét mutat be. Erős késztetést érzett, hogy odamenjen hozzá, mégis ijedten a helyén maradt, amikor a mise után intésével hívta. Egy másik alkalommal azt álmodta, hogy meglátogat egy beteget, s a betegágynál ismét találkozott ezzel a pappal. Akkor egy hang így szólt hozzá: ,,Leányom, jó dolog ápolni a betegeket. Most menekülsz előlem, egy napon azonban boldog leszel majd, ha hozzám jöhetsz. A jó Istennek terve van veled. Ne felejtsd ezt el!'' Amikor néhány évvel később az Irgalmas nővérek egyik társalgójában meglátta alapítójuk, Páli Szent Vince képét, fölkiáltott: ,,Ez az a pap, akit álmomban láttam!''

Végre 1830 áprilisában novícia lett az Irgalmas nővéreknél Párizsban. Ebben az időben gyakran voltak látomásai az Eucharisztia Jézusáról, s fölébredt benne a szent vágy, hogy láthassa egyszer a Szűzanyát is. Vágya elsőként 1830. július 19-ének éjjelén teljesedett. Így mondta el ezt ő maga:

,,Ekkor érkezett el életem legboldogabb pillanata. Lehetetlen lenne leírnom, amit tapasztaltam. A Szűzanya elmondta nekem, hogyan viselkedjem a gyóntatóatyámmal, és sok mindent rám bízott, amiről nem kell beszélnem. Beszélt arról is, hogyan viseljem a rám váró szenvedéseket, miközben bal kezével az oltárra mutatott, amely előtt térdre borulva ki kell öntenem a szívemet; ott találok meg minden vigasztalást. A jó Isten küldetéssel akar megbízni téged -- mondta.''

Gyóntatóatyjával, akire később a társulat vezetését bízták, közölnie kellett: tegyen meg minden lehetőt, hogy bizonyos visszaélések megszűnjenek, s a regulához való hűség ismét helyre álljon, különösen ami az olvasmányokat, az idő kihasználását és a látogatásokat illeti. Ha aztán megint hűségesen megtartják majd a regulát, s egy másik társulat akar hozzájuk csatlakozni, bele kell egyezniök az egyesülésbe. -- Egy püspöknek aggodalom nélkül nyújtsanak menedéket a Szent Lázárban, a lazaristák anyaházában, Szent Vince másik alapításában.

Elképzelhetjük, micsoda belső küzdelembe került egy vidéki novíciának, hogy ilyenféle megbízásokat adjon át a gyóntatóatyjának, és milyen kételkedéssel fogadhatta azokat a fiatal, harminc éves lazarista atya, másrészt pedig mennyire meg lehetett lepve, amikor 27- én kitört a júliusi forradalom, és a Szent Lázár-kolostor kapujánál meglátta a menedéket kérő Frayssinous püspököt, X. Károly kultuszminiszterét.

1830. november 27-én Katalin a közös elmélkedés alkalmával látta a Szűzanyát. Egy félgömbön állt, lába alatt eltaposott kígyó tekergőzött. Kezében gömböt tartott, rajta arany kereszt állott, kezének ujjait gyűrűk díszítették, amelyekbe különböző nagyságú drágakövek voltak illesztve, és csodás fény sugárzott belőlük. A látnoknő a bensejében hangot hallott: ,,Ez a gömb, amelyet látsz, nemcsak az egész világot ábrázolja, hanem Franciaországot és minden embert külön-külön is.'' A kövekből előtörő sugarakról pedig megjegyezte: ,,Azoknak a kegyelmeknek a jelképei ezek, amelyeket kiárasztok mindenkire, aki csak kéri tőlem.'' Azt is megértette azonban, hogy egyes sötét drágakövek, amelyek nem sugároztak fényt, azokat a kegyelmeket jelképezték, amelyeket senki sem kért. Ezután hirtelen megváltozott a látomás. A Boldogságos Szűz már nem tartotta a földgömböt, hanem leeresztett fénysugarakat árasztva, karjai irgalommal telve tárultak a föld felé. Alakja körül ovális keretben arany betűkkel formálódtak ki ezek a szavak: Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekszünk! Szívében pedig megkapta a megbízatását: ,,Veress érmét e minta szerint! Aki hordja, nagy kegyelmeket nyer, különösen ha a nyakán viseli. Elárasztja a kegyelem azokat, akik bizalommal hordják az érmet.'' A nővér azután látta az érem másik oldalát is, melyen Mária nevének kereszttel koronázott monogramja, alatta Jézusnak töviskoronával körülvett, illetve Mária tőrrel átdöfött Szíve volt látható; a képet tizenkét csillag vette körül.

E látomásai többször ismétlődtek, gyóntatóatyja azonban elutasítóan viselkedett, és csak 1832-ben beszélt a megbízatásról Párizs érsekével. Ez nem ellenkezett, s így 1832. június 30-án kibocsátották az első 2000 érmet. Egy érmet magával vitt az érsek egy halálos beteghez, akit ki akart békíteni Istennel és az Egyházzal. (A Napóleon által mecheleni érsekké emelt Msgr. de Pradt volt az, aki csípős tollával sokat írt az Egyház ellen.) Eleinte úgy tűnt, nem jár sikerrel az érsek. Már az ajtó felé indult, amikor sietve visszahívták. Teljes fordulat történt: a haldokló megsiratta tévedéseit, és igazán épületes halállal halt meg. Ez a csodás megtérés Párizs érsekét megerősítette a jelenések valódiságában, ez volt az első eset, amelyet oly sok követett.

A nép az érmet mindjárt csodásnak nevezte. 1834 áprilisában megjelent az első írás, címében a ,,csodás érem'' névvel. Az érem csakhamar elterjedt egész Európában. Tény, hogy diadalútja révén a katolikusokban tudatossá vált Mária szeplőtelen fogantatásának titka, s hogy nagy örömmel fogadták, amikor azt 1854-ben dogmaként hirdette ki IX. Pius pápa.

Katalin negyvenhat éven át élt irgalmas nővérként Párizsban az öregek otthonában. Először a konyhában foglalkoztatták, majd az öregek és betegek ápolásában, végül pedig a kapunál. Tökéletes példája lett az irgalmasságnak, amely nem ismer mást, csak a betegek, öregek, gyermekek gondozását, feladatát egészen csöndben, szerényen, alázatosan teljesíti, mert szívében az istenszeretet emésztő tüze ég.

Amikor egyszer az iránt érdeklődtek, hogyan imádkozik, ezt válaszolta: ,,Imádkozni nem nehéz. Amikor a kápolnába megyek, letérdelek a jó Isten előtt, és így szólok Hozzá: ťUram, itt vagyok. Add, amit akarsz!Ť Ha ad nekem valamit (lelki vigasztalást, felüdülést), vidám vagyok és megköszönöm neki. Ha semmit sem ad, azt is megköszönöm, mert tudom, hogy semmit sem érdemlek. Utána pedig elmondok Neki mindent, ami az eszembe jut, elbeszélem szenvedéseimet és örömeimet, és hallgatom Őt. Ha ti is hallgatjátok, hozzátok is szól majd. A jó Istennel ugyanis beszélni kell és hallgatni kell Őt. Mindig szól, ha egyszerűen és szerényen átadjuk Neki magunkat.''

Fiatalabb rendtestvéreinek ezt tanácsolta: ,,Ha bánatod van, menj a szentségház elé, és mondj el mindent a jó Istennek! Ő senkinek sem adja tovább, és megadja az erőt elviseléséhez.'' -- Az otthon egyik öregje, aki meghasonlott Istennel, a világgal és önmagával, minden alkalmat felhasznált arra, hogy a nővéren töltse ki a mérgét és bosszantsa őt. Valaki egy ilyen alkalommal vigasztalni akarta, és így szólt hozzá: ,,Nővér, ez az ember itt... micsoda közönséges lélek!'' ,,Hát akkor -- válaszolta ő -- imádkozzék érte!'' Máskor ilyen nehéz esetekben ezt mondta magának csöndesen: ,,Ezt a jó Istenért'', vagy: ,,Istent kell keresnünk mindenben.''

1876. december 31-én halt meg. Teste épen maradt, és az Irgalmas nővérek párizsi templomában nyugszik. 1933-ban boldoggá, 1947. július 27-én szentté avatták. 

A helyi muszlim közösség védelmezte a katolikus templomot az éjféli mise idején Lens városában

Idén karácsonykor a helyi muszlim közösség gondoskodott a katolikus templom és a szertartások biztonságáról az észak-franciaországi Lens-ben.

Másfél hónappal a párizsi terrortámadások után, idén szentestén és karácsony első napján fokozott rendőri védelmet rendeltek a keresztény templomok, imaházak számára Franciaországban. 120 ezer rendőr, csendőr és katona látta el a hívők védelmét.

Az észak-franciaországi Nord-Pas-de-Calais régióban, Lens városában a katolikus templom külön védelmet élvezett a helyi muszlim közösségnek köszönhetően. Az éjféli mise idején tucatnyi muszlim szimbolikus védelmet nyújtott a templomnak – számolt be a Le Figaro napilap.

A helyi muszlim közösség azután döntött az akció mellett, hogy a francia belügyminisztérium figyelmeztette a lakosságot, hogy legyenek különösen elővigyázatosak és éberek a karácsonyi liturgiák idején.

„A muszlimok tisztelik a többi vallást; a gesztusunkkal ki szeretnénk fejezni, hogy a muszlimok a polgártársaink mellett állnak” – nyilatkozott Abdelkader Aoussedj, a Nord-Pas-de-Calais régió iszlámhitű polgárait tömörítő szövetség elnöke. A kezdeményezés egyik célja az volt, hogy a muszlimok egy másik oldalát is megmutassák, a párizsi terrortámadások és a közeli Calais környékén gyakran tapasztalható etnikai konfliktusok árnyékában.

Aoussedj elmondta, a 2013-as eseményekből merített ötletet, amikor Egyiptomban a muszlimok védelmezték a kopt keresztényeket a fundamentalisták támadásaitól.

„Szeretnénk, ha máshol is így tennének, különösen most, amikor a muszlimokat megbélyegzik. Ez a valódi iszlám, aminek semmi köze azokhoz a bolondokhoz, a rossz gyümölcsökhöz” – tette hozzá Abdelkader Aoussedj.

Mintegy kétszáz hívő vett részt az éjféli misén Lens-ben. A lelkipásztor azzal fejezte ki, mennyire nagyra becsüli a helyi muszlimok gesztusát, hogy átnyújtott a közösség képviselőinek egy mécsest a betlehemi lángból.

„Nagy örömet szerzett, hogy ebből a lángból kaptunk ma, mely a békét fejezi ki – mondta az iszlámhitű közösség egy képviselője a hívők előtt. – Az iszlám is olyan vallás, amely a békére szólít fel.”

„Ők is a testvéreink – nyilatkozta a plébánia egyik híve. – És mivel a testvéreik vagyunk, nincs rá okunk, hogy ne osszuk meg velük a betlehemi lángot. Sok közös van bennünk, és kevés a különbség.”

Az Irgalmasság Éve 31.

„Halljátok az Úr szavát, ti, nemzetek, a föld végső határáig hirdessétek!” Az Irgalmasság Szentéve sorozatból Isten Anyaszentegyháza átlép az adventi Messiás várás kerersztény gondolatvilágába ezzel a zsolozsmás imárahívással. Az Ábrahámnak adott áldás ugyanis ezzel a gondolattal fejeződik be: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) Ábrahám állandóan magával hordozta az általános bálványimádás foglyaként ősei és saját bálványai garmadát. Az Úr, a Seregek Ura, az ég és föld egyetlen Ura és Teremtője a kegyelem segítségével lép közbe: nem Baál a teremtő, hanem Én vagyok. Baál a maga kisebb és nagyobb hordó-testével ócskavas. Az igaz Isten előtt undorító látvány. Ábrahám, dobd el ezt és minden ócska bálványodat. Én, az Úr áldásommal megtisztítalak és kétezer év múlva többmilliós családod egyik tagja, az Isten Fia, az én Isteni Szülöttem a te egyik késői leányunokád fia lesz. Ő veszi magára minden ember minden bűnét és büntetését és lemossa drága vérével.Izajás próféta így fogalmazza meg ezt:„Így panaszkodik Sion: Elhagyott az Úr! Megfeledkezett rólam! De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttéről? S még ha az meg is feledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad. Nézd, a tenyeremre rajzoltalak; falaid szemem előtt vannak szüntelen. Sietve jönnek, akik fölépítenek, s akik leromboltak és kifosztottak, azok elmennek. El lehet-e venni a zsákmányt az erőstől, és megszabadulhat-e a fogoly a vitéz harcostól? Igen! Mert az Úr mondja: Az erőstől megszabadulénak a foglyok, és a vitéz harcostól elv eszik a zsákmányt. Magam szállok harcba azokkal, akik ellened harcolnak, és én mentem meg gyermekeidet. Ellenségeidet megetetem a saját húsukkal; úgy megittasodnak a saját vérüktől, mint az új bofrtól. Akkor mindenki megtudja majd, hogy én, az Úr vagyok a te Szabadítód, és a te Megváltód, Jákob erőse. Ezt mondja az Úr: Hol van anyátok válólevele, amellyel elbocsátottam? Vagy ki a hitelezőm, akinek eladtalak benneteket? Bizony, gonoszságaitok miatt adtalak el titeket, és bűneitek miatt bocsátottam el anyátokat” (Iz 49,14-50,1)

Karácsony 7. napja

Karácsony 7. napja 

„Itt az utolsó óra” 

(1Jn 2,18) 

Jézus tanításában sokszor szerepel ez a fogalom: az utolsó óra. Mivel az utolsó az valamilyen sorra utaló kifejezés, lehet szó több féle változatról, amikor a Szentírásban az utolsó óráról esik szó. Szent János apostol levele most úgy értelmezhető, hogy Szent Szilveszter pápa mennyei születésnapján zárul a leköszönő esztendő, és ezt a napot a társadalmi és gazdasági évben záró akkordnak kell tekintenünk. A lényege ennek az, hogy tudomásul vesszük, anyagi dolgainkat rendbe kell szednünk, el kell számolnunk illetékeseknek egy évi munkánkról. Arra is gondolhatunk, hogy a felséges Isten minden órára, sőt minden percre öröktől fogva kijelölte feladatainkat. Ha komolyan vesszük ezt az isteni tervet, naponta elszámolunk Urunkkal az esti imában, így az év utolsó napján felelevenítjük a végzett munkánkkal kapcsolatosan: megtettem-e mindent, amit Istenem nekem rótt ki feladatnak? És milyen szándékkal végeztem dolgomat: az igazságot és a felebaráti szeretetet szolgálta-e minden percem? Bűnbánó szívvel kérek bocsánatot Istentől, legfőbb Uramtól, ha nem sikerült minden a legjobban, különösen pedig akkor, ha fontos kötelességet teljesen elfeledtem, netán készakarva elhagytam? Ha pedig élt bennem a jó szándék, hogy semmit nem teszek magam kényelmére, tehát nem az önszeretet irányította akaratomat, akkor boldogan adok hálát Uramnak, hogy hányatott életemben az Ő kegyelme rányitotta figyelmemet mások, a mellém rendelt emberek boldogító szolgálatára, és megadta hozzá a kegyelmeket, a lelkierőket, és meg is tudtam tenni azt a jót, ami nem nekem, hanem mások boldogítására szolgált tevékenységemben. Próbálom megérteni Jézus logikáját: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, ahol tolvajok nem törnek be, és nem lopnak” (Mt 6,19-20) Ezeket a boldogításból szerzett mennyei valutákat senki nem játszhatja el nyomorult földi tőzsdén. Halálod napjáig maga Isten őrzi, összegezi, és örök boldogságod mértékéül ez szolgál egyedül. Sürgősen bankot kell váltania sok embernek. Hálával mondjunk köszönetet Urunknak, hogy az utolsó időket nem hozta ránk, a sötétség urai nem tudtak bennünket félrevezetni, nem szédültünk bele sem hazugságba, sem gyűlöletbe. Jó szerencse helyett kérjük mennyei Atyánktól bőséges kegyelmét állandósult áldását, egész gondolkodásunkra, teljes életünkre.

NIKODÉMIAI SZENT FILETER

Szent Fileter vértanú

Szentünk a nikomédiai prefektus fia volt. Keresztény módon élt, különös testi szépséggel rendelkezett. Dioklécián császár ezért magához hivatta és hittagadásra próbálta rávenni. Fileter ennek ellentmondott, azért tüzes kemencébe került. Mivel sértetlenül került ki belőle, Dioklécián szabadon engedte. Később, Makszimián császár alatt újra kínokat kellett elszenvednie hitéért. Őt azonban mindezek között Krisztus Isten erősítette. A császár ezért kardhalálra ítélte. Két hóhér keze is elszáradt az ítélet végrehajtásánál. Mindketten hivőkké lettek és ezért mindkettőjüket lefejezték. Filetert börtönbe zárták, és utána a Márvány tenger partján levő Prokonniszba vitték. Az úton sok csodát tett, ezekkel 6 katonát, és vezérüket kereszténnyé tette. Békében halt meg a kisázsiai Küzike közelében 311-ben.

Először nyílt ki a moszkvai katolikus székesegyház szent kapuja

A világ sok más templomához hasonlóan, a moszkvai katolikus székesegyház szent kapuja is először nyílt ki az irgalmasság szentéve kezdetén. December 13-án Paolo Pezzi, a moszkvai, az Istenszülőről nevezett érsekség főpásztora vezette a liturgiát a Szeplőtelen Fogantatás-székesegyházban.

Szentévi üzenetében Paolo Pezzi bátorított minden keresztényt, laikusokat és klerikusokat egyaránt, hogy fedezzék fel az irgalmasság küldetését, és gyakorolják nap mint nap, rendszeresen; forduljanak a hozzájuk legközelebbi rászorulókhoz: egy szükséget szenvedő családhoz, kórházi betegekhez, vagy árvákhoz.

Az érsek homíliájának középpontjában az Atya irgalmassága állt, aki Jézus által eljön az emberekhez. „Mint mindenki más, én is megtapasztaltam ezt, hála azoknak, akik szeretnek és elfogadnak engem. Nincs szebb és értékesebb az életben, mint az, ha valaki örül neked, úgy, ahogy vagy, különösebb ok nélkül, csak azért, mert te vagy te” – fogalmazott Paolo Pezzi.

A főpásztor felhívta rá a figyelmet, hogy a szentév advent idején kezdődött, a várakozás, a Krisztus utáni vágyakozás idején. „Mivel Isten a szeretet, az irgalom, ráébredünk, hogy nem csak Ő hiányzik nekünk, hanem mi is hiányzunk Neki.”

„Erről van szó. Isten az, aki hiányzik nekünk, az Ő hiányát érezzük. Tudjuk csillapítani szomjúságunkat az Isten iránt, ha hazamegyünk, ha válaszolunk örök hívására” – mondta Pezzi érsek a tékozló fiú példázatáról szólva.

„Semmi nem vonzza jobban az embereket, mint ennek az önzetlen szeretetnek a megnyilvánulása, amely átjárja az életüket” – tette hozzá.

„Semmi nem késztet jobban az Atya házába való hazatérésre, mint a feltétel nélküli szeretetnek ez a sejtelme, ez az emléke. Szeretünk, még ha nem is érdemeljük meg. Azt hisszük, ez a dolgok rendje, holott valójában ez nagyon is rendkívüli.”

„Ha valaki felismeri ezt az irgalmas és önzetlen szeretetet és Isten fáradhatatlan kezdeményezését, csoda történik. Az emberek el tudják fogadni önmagukat, s át tudják adni magukat ennek az átalakító szeretetnek.”

2016-ban mind a négy orosz katolikus egyházmegye tervez zarándoklatot Rómába; a moszkvai érsekség ezen kívül még két szentévi zarándoklatot hirdetett meg.

Az Irgalmasság Éve 30.

Mire az elsőszülöttségi áldás átadásának ideje elérkezett, az áldást nem József kapta meg, hanem akinek azt az Úr szánta: Júda, a negyedik fiú. Az apa így szólt fiaihoz: „Gyűljetek össze Jákob fiai, és halljátok, hallgassátok meg Izraelt, atyátokat! Rúben, elsőszülöttem, te erősségem és férfierőm zsengéje. Első a tekintélyben és első a hatalomban. De kiáradtál, mint a víz, ezért a jövőben nem leszel első. Mivel atyád fekhelyére léptél, s ellenemre beszennyezted fekhelyemet. Simon és Lévi, test szerint testvérek, teljessé teték csalárdságuk hatalmát. Nem ülök le tanácsukban, körükben nem veszek részt, mivel haragjukban férfiakat öltek meg, s gőgjükben bikákat szelidítettek meg. Átkozott legyen a haragjuk, ami heves volt, s a dühük, ami kegyetlen volt. Elosztom őket Jákobban, szétszórom őket Izraelben.Júda, téged dicsérnek majd testvéreid, kezed ellenségeid nyakán lesz. Atyád fiai meghajolnak előtted. Fiatal oroszlán lesz Júda, s a zsákmánytól kelsz öl, fiam. Azután elnyújtózkodik, s úgy fekszik ott, mint egy oroszlán, mint egy nőstényoroszlán. Ki ingerelné? em tűnik el a jel Júdától, sem a királyi pálca a lábától, amíg le nem róják neki az adót, és a népek nem engedemeskednek neki. A szőlőtőhöz köti csikóját, és a szőlővesszőhöz és a szőlővesszőhöz a nőstény szamár fiát. Borban mossa köntösét, s a szőlő vérében ruháját. Szeme sötét, mint a bor, foga fehér, mint a tej.” (49,1b-12) Ez az utolsó bekezdés a messiási áldás.

Karácsony nyolcadának hatodik napja

Karácsony nyolcadának hatodik napja

Simeon után Izrael másik igazáról, Anna prófétaasszonyról olvasunk a mai Evangéliumban, aki „dicsérte az Urat, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Izrael megváltását”. Két dolgot is magunkkal vihetünk ebből a jelenetből. Az első, hogy az Úrról való tanúságtételt meg kell hogy előzze az ő szívből jövő dicsérete. Az Egyház és minden keresztény ember tanúságtételének is előfeltétele az Isten imádásában és dicséretében történő elmerülés, mert ez a világ elmúlik, de Isten dicsérete örökre fennmarad. A másik megfontolásra érdemes dolog, hogy Anna prófétaasszony csak azoknak beszélt Jézusról, akik várták Izrael megváltását, nem pedig mindenkinek. Nem arról van szó, hogy bizonyos emberek nem érdemesek az örömhírre, de valódi mélységére csak azok képesek figyelni, akik tudják, érzik, hogy Jeruzsálem, Budapest, New York – az egész világ megváltásra szorul.

Aki olyan naiv, hogy azt hiszi, az emberi társadalom képes saját erejéből célba érni és megteremteni a földi paradicsomot, az nincs felkészülve az evangélium befogadására, annak csak „karácsonyi rege”, vallási mese Isten legnagyobb tette, hogy Fiában „értünk, a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből, megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lett”. Azok a jeruzsálemiek, akik nem várják Jeruzsálem megváltását, azt szeretik a világban, ami nem az Atyától van: a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége uralkodik szívükön. Ebből a háromból épül fel az Isten ellen fellázadt ember világa.

Megvalljuk, Urunk, hogy nincs másban megváltásunk, szabadulásunk, békességünk, csak egyedül Benned. Adj nekünk tiszta szívet, hogy ne elégedjünk meg a vallásosság külsődleges cselekedeteivel, hanem mindenekfölött Rád és a Teáltalad ígért üdvösségre vágyakozzunk. Rombolj le bennünk, életünk különböző területein mindent, ami ettől eltántorítana minket, s add, hogy ne a következő évtől, ne a sorstól, ne önmagunk erejétől várjuk, hanem Benned, Megváltónkban keressük életünk végső megoldását.

 

SZENT DÁVID KIRÁLY

Dávid Jézusnak a Jesse fájából sarjadt királyi őse.

Életét, a Királyok könyve előadását rövidre fogva, a Debreczeni-kódex mondja el.^* Ebből csak néhány mozzanatot ragadunk ki. Amikor Sault az ördög gyötörte, Szent Dávid hegedülvén előtte, megkönnyebbödik vala. A zsoltárkönyvet az Úristen tisztösségére szerzé, kik közül mindinikben inkább emléközik a mi Uronk Krisztus Jézusnak embörré lételéről, kénszenvedéséről, feltámadásáról, és egyéb jótétiről, mely könyvet az isteni szent írásoknak könyvi között Anyaszentegyház éjjel-nappal az isteni dicsíretre tuladoníta...

Némelyek azt mondják, hogy a kertbe temetteték, hol Uronk Jézus megfeszítteték és eltemetteték. Szálla lölke limbosra az Szentatyákhoz, honnan Idvözíténktől kiszabadíttatván, feltámadásának napján. Mene Uronkkal áldozó napján az örök boldogságba…

Dávid király és próféta miséjét már a Pray-kódex emlegeti. Számos későbbi misekönyvünkben is előfordul. Középkori, az üdvösségtörténetet; illetőleg Jézus családfáját ábrázoló freskóinkon a próféták karában, továbbá szárnyasoltárainkon is megjelenik: Berzenke (Bzinov, 1450, Szépművészeti Múzeum), Hervartó (Hervartov, 1460), Jánosháza (Janošovce, 1480), Liptószentmária (Liptovska Mara, 1450), Mateóc (Matejovce, 1450).^*

A musica sacra patrónusaként ábrázolják barokk templomaink kórusképei. Így Nova orgonakarzatának freskóján, Dodrffmeister alkotásán, a jobbjába fogott papírlapon ezt olvassuk: LAUDATE EUM IN SONO TUBAE, LAUDATE EUM IN PSALMIS. Magyarul: dicsérjétek őt harsona szavával, dicsérjétek őt zsoltárokkal.

Mint láttuk, Dávid neve beleszövődött az Aprószentek legendájába és népi hagyományvilágába is. Kiegészítésül idézzük itt a vesszőzés gyergyóalfalusi kisérőszövegét:

Dávid, Dávid, korcsolyázik. Elromlott a korcsolyája, Van bükkfája, megcsinálja. Fúrja, faragja, Mégis hátán hordozza. Adjon Isten erőt, egészséget, léleküdvösséget! Isten éltesse!

*

Országszerte ismeretes hiedelem szerint a Holdban Dávid király hegedül, Cecília meg táncol.^* Annyira együtt emlegetik őket, hogy ismétlés elkerülése végett utalunk a Cicölle napjánál mondandókra.

Dávid nevéhez több szólás is fűződik. Kárbament, elveszett vagy kölcsönadott, de vissza nem került dologra mondja a szegedi nép: elhegedülte Szent Dávid. Így is: elírta Szent Dávid, el is magyarázta.

Bíró László tábori püspök karácsonyi köszöntője

Az alábbiakban Bíró László tábori püspök 2015 karácsonyára írt köszöntőjét tesszük közzé.

Már csak néhány óra választ el bennünket karácsonytól. Az előttünk álló órák a karácsonyi készülődés hajráját jelentik: bevásárlás, ajándékok csomagolása, utolsó simítások otthonunkban. Ilyenkor könnyen elbillenünk a pusztán külső munkálatok irányába. Alig marad energiánk a belső készületre, az egymásra figyelésre, pedig, ha csak külső vidámságokra készülünk és a belsőt, kapcsolatainkat elhanyagoljuk, karácsonyunk kongó ürességét készítjük elő. Karácsony több akar lenni!

Karácsony a közelség ünnepe

A hívő ember azt ünnepeli, hogy az örök Isten keresi a közelséget, keresi a lehetőséget, hogy minél közelebb kerülhessen az emberhez. Az örök Ige emberré lett, apró gyermekként jött közénk, rászorulva egy édesanya gondoskodására. Isten gyengédsége ez az ember iránt. Karácsonyunkhoz hozzá tartozik a gyengédség, a közelség. Egyik kortárs gondolkodónk mondja, a szék akkor is szék, ha senki nem ül rajta; a ház akkor is ház, ha senki nem tartózkodik benne, de az otthon csak akkor nevezhető otthonnak, ha szeretetteljes közelség. Karácsonyi készülődésünk, rohanásaink közepette, vagy azok ellenére, próbáljuk már most gyakorolni a közelséget, a gyengédséget, a tapintatot, hogy az ünnep szent napjai ne valami furcsa, idegen testnek tűnjenek majd számunkra.

Karácsony az emberi méltóság ünnepe

Ha valaki veszi a fáradságot és meglátogat bennünket, megtiszteltetésnek éljük meg. Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy maga Isten látogatja meg az embert. A klasszikus gondolat szerint: „Isten emberré lett, hogy az ember istenivé válhasson”, így válik az ember fölemelésének ünnepévé. Az ember méltósága nem abból fakad, hogy öreg vagy fiatal, tehetséges vagy kevésbé tehetséges. Az ember méltósága létéből fakad. Egyazon méltósággal bír az ereje teljében lévő fiatal, az éppen megfogant magzat és az elaggott öreg. Karácsony ünnepe arra is hív, hogy családunkba senkit ne írjunk le, ünneplésünkbe integráljuk öregjeinket, akik talán már egy szociális otthon homályában élnek csupán. Figyeljünk azokra, akik családunk vagy városunk perifériájára sodródtak.

Karácsony a realitások ünnepe

Jézus Urunk nem ideális körülmények közé született. Egy városszéli barlangistállóban látta meg a napvilágot. Ferenc pápánk a Szűzanyáról elmélkedve rácsodálkozik arra, hogy a Szűzanya olyan embertársunk, aki néhány darab rongyból és egy istállóból is képes otthont varázsolni. Lehet, hogy nincsenek ideális körülményeink, anyagi lehetőségeink a karácsony előkészítésére, de mert az otthon szeretetteljes közelség mégis „otthonossá” tehetjük készülődő ünnepünket.

Karácsony a remény ünnepe

Lelkesen tudjuk énekelni: „Mennyből az angyal lejött hozzátok”. Valaki föntről érkezett le. Aki a fönthöz tartozott, most lent, közöttünk van. A „fent” azonban létezik. Nagy kísértésünk, hogy megfeledkezzünk róla és pusztán a „lent”-ben, az egysíkúságban gondolkodjunk, ellaposodjunk, reményvesztettekké legyünk. Amikor az örök Ige közénk testesülve emberré lett, nem szűnt meg a „fent”. A létnek távlata van, értelme van, nem lehetünk soha reményvesztettek.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok további áldott készülődést és boldog karácsonyt!

Bíró László tábori püspök