Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. december 30., szerda

Először nyílt ki a moszkvai katolikus székesegyház szent kapuja



Először nyílt ki a moszkvai katolikus székesegyház szent kapuja


A világ sok más templomához hasonlóan, a moszkvai katolikus székesegyház szent kapuja is először nyílt ki az irgalmasság szentéve kezdetén. December 13-án Paolo Pezzi, a moszkvai, az Istenszülőről nevezett érsekség főpásztora vezette a liturgiát a Szeplőtelen Fogantatás-székesegyházban.


Szentévi üzenetében Paolo Pezzi bátorított minden keresztényt, laikusokat és klerikusokat egyaránt, hogy fedezzék fel az irgalmasság küldetését, és gyakorolják nap mint nap, rendszeresen; forduljanak a hozzájuk legközelebbi rászorulókhoz: egy szükséget szenvedő családhoz, kórházi betegekhez, vagy árvákhoz.

Az érsek homíliájának középpontjában az Atya irgalmassága állt, aki Jézus által eljön az emberekhez. „Mint mindenki más, én is megtapasztaltam ezt, hála azoknak, akik szeretnek és elfogadnak engem. Nincs szebb és értékesebb az életben, mint az, ha valaki örül neked, úgy, ahogy vagy, különösebb ok nélkül, csak azért, mert te vagy te” – fogalmazott Paolo Pezzi.

A főpásztor felhívta rá a figyelmet, hogy a szentév advent idején kezdődött, a várakozás, a Krisztus utáni vágyakozás idején. „Mivel Isten a szeretet, az irgalom, ráébredünk, hogy nem csak Ő hiányzik nekünk, hanem mi is hiányzunk Neki.”
„Erről van szó. Isten az, aki hiányzik nekünk, az Ő hiányát érezzük. Tudjuk csillapítani szomjúságunkat az Isten iránt, ha hazamegyünk, ha válaszolunk örök hívására” – mondta Pezzi érsek a tékozló fiú példázatáról szólva.
„Semmi nem vonzza jobban az embereket, mint ennek az önzetlen szeretetnek a megnyilvánulása, amely átjárja az életüket” – tette hozzá.

„Semmi nem késztet jobban az Atya házába való hazatérésre, mint a feltétel nélküli szeretetnek ez a sejtelme, ez az emléke. Szeretünk, még ha nem is érdemeljük meg. Azt hisszük, ez a dolgok rendje, holott valójában ez nagyon is rendkívüli.”
„Ha valaki felismeri ezt az irgalmas és önzetlen szeretetet és Isten fáradhatatlan kezdeményezését, csoda történik. Az emberek el tudják fogadni önmagukat, s át tudják adni magukat ennek az átalakító szeretetnek.”
2016-ban mind a négy orosz katolikus egyházmegye tervez zarándoklatot Rómába; a moszkvai érsekség ezen kívül még két szentévi zarándoklatot hirdetett meg.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése