Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. december 29., kedd

Karácsony nyolcada 5. nap.




Karácsony nyolcada 5. nap.
„Amint az Úr törvényében írva van”
1Jn 2,3-11, Lk 2,22-35

Mária tiszta szűz, testben és lélekben egyaránt tökéletes ember. Akit szült, az Isten egyszülött Fia. Mégis tartja a Törvényt, az Ószövetséget, amint később megfogalmazza: „Nem azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt, hanem hogy beteljesítsem”. (Mt 5,17) Mária sem lélekben, sem testben nem szorul tisztulásra, de Ő is aláveti magát a törvénynek, ezért negyven napos kisfiával együtt átmentek Betlehemből Jeruzsálembe a templomba, „hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvényében írva van: Minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve, és hogy áldozatot mutassanak be, amint az Úr törvénye mondja: Egy pár gerlicét, vagy két galambfiókát”. (Lk 2,22-23) A parancs azért volt fontos az Ószövetségben, hogy Izrael fiai el ne feledjék, Isten nemcsak az egyiptomiak fiai felett élet-halál Ura, hanem a zsidók felett is az. A menekülés előtt percek alatt elvette az Úr az egyiptomi családok elsőszülött fiainak életét, de megkímélte a zsidó fiukat. Erre emlékezve kellett a templomban felemelni Isten felé a templom ajtajában az elsőszülötteket. Utána az anyák rögtön visszakapták gyermeküket. Mária tudta, hogy az Ő Fia harminchárom évesen majd újra felemeltetik a szomszéd hegyen, a Golgotán. De teljesítette a törvényt, adta értünk örök áldozatul. A hívek Isten szavához igazodnak. Tudják, hogy az mindig beteljesedik. Erre utal az agg próféta, Simeon bizalma. Régóta könyörgött, hogy Isten ne vegye el földi életét, amíg szemével meg nem látja a Megváltót. A Szentlélek most jelezte neki, hogy a világ Megváltóját ma mutatják be Istennek. Gyorsan a templomba ment tehát. A hosszú sorban álló kismamák között ugyanígy a Szentlélek mutatta meg neki, melyik pólyás kisfiú a Messiás. Aki hisz Istennek, az számíthat az Ő irányítására.Erre hivatkozik János levélrészlete: „Szeretteim! Nem új parancsot írok nektek, hanem régi parancsot, amelyet kezdettől fogva ismertek. A régi parancs az ige, amelyet hallottatok. De új parancsot is írok nektek, s ez rá is, rátok is vonatkozik, mert a sötétség elmúlt, és a világosság világít már. Aki azt mondja, hogy világosságban van, és testvérét gyűlöli, az még most is a sötétségben van”. (1Jn 2,7-9) Itt János utal arra, hogy a zsidók tökéletlen szeretet-szemléletét Jézus keményen elítélte: „Hallottátok, hogy azt mondták: szeresd felebarátodat (Lev 19,18), és gyűlöld ellenségedet. Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad az igazaknak és gazembereknek”. (Mt 5,43-45) Isten szeretetparancsa régen is ugyanaz volt. Emberek torzították el. Aki most is ezt teszi, az sötét alak: „Aki gyűlöli testvérét, az sötétben van, sötétben jár, és nem tudja, hova megy, mert a sötétség megvakította szemét” (1Jn 2,11)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése