Nagyböjt 2 hete szombat

Nagyböjt 2 hete szombat

Mik 7, 14-15. 18-20; Lk 15, 1-3. 11-32

„Egy embernek volt két fia”

Érdekes lehet első pillantásra, hogy Jézus példabeszédében olyan édesapára hivatkozik, akinek mindössze két fia volt. A zsidó családoknál ugyanis a sok gyerek volt a megszokott. Azt a családot tartották áldottnak, amelyikben sok volt a gyerek. Itt azonban Jézus elsősorban nem a gyerekekről akar beszélni, hanem az apai szeretettel akarja bemutatni a mennyei Atya kimondhatatlanul nagy szeretetét. A példabeszéd megértéséhez tudni kell, hogy az apa halála után van csak örökösödés, az apa életében minden az övé. Halála után öröklik az ingatlan vagyont a fiúk. A törvény értelmében a vagyon felét az elsőszülött fiú kapja, a másik felén osztozik a többi fiú. Itt tehát alapvető mondanivalója a példabeszédnek, hogy a kisebbik fiú ugyanannyit örököl, mint elsőszülött bátyja. Örököl, ha meghal az édesapa. Amikor tehát odaáll a makkegészséges édesapa elé és így szól az öcsi: „Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét” (12), az apa úgy érezheti magát, mint akit kisebbik fia halottnak tekint. Durva szeretetlenség, szörnyű sértés, a negyedik parancs otromba megszegése. Így is válaszolhatna mihaszna magzatának: Te kis tejfeles szájú! Még semmi hasznodat nem láttam, és életemben örökséget követelsz? Mars dolgozni. Ő azonban kettéosztja minden vagyonát, és odaadja a fiatal legény részét. A sértegetés még nem ért véget. Néhány nap múlva a fiú összecsomagol és elutazik messze földre. A sértett apai szív borzasztóan szenvedhetett a váratlan távozás miatt. Az édesapa, pedig ott maradt szorgalmas elsőszülöttével. Művelték a földet, kemény munkával teltek a hónapok. A fiatalúr, pedig élte a maga szabadnak vélt nagyúri életét. Mindaddig nem is volt semmi gondja, amíg az apai örökség el nem fogyott. A csapos már nem hajlongott tovább, az örömlányok csórót láttak benne, a szállodai szobából kitették. Dolgozni kellene, de hát semmihez sem ért… a zsidó ember számára a legtaszítóbb munka volt a disznópásztorkodás. Mégis azt kellett vállalnia, mert más nem akadt. Akkor felfogta végre, mennyire ostoba volt eddigi élete. Otthon emberséges körülmények között tisztes munkában hasznosíthatta volna fiatal erejét. A kalandvágy elvette a józan eszét. Itt undorító állatok közt dolgozik. Ennivalója nincs, mert csak este adják ki a bérét. Enne már a moslékból is, de nem engedik. Élet ez? Vissza kellene mennie apjához. Bocsánatot kérne és emberséges munkát. Meg is teszi, amit kitervelt. A hűtlenül elhagyott apa messziről megismeri tékozló fiát. Felejti a sértéseket, öleli a mihaszna gyereket. Fürdőbe küldi, ruhát rendel neki, és lakomát parancsol a konyhán. Étkezés után táncra perdül az összes alkalmazott. Ők megértik az apai magatartást. A munkából hazatérő bátynak is el tudják magyarázni az apjuk boldogságát:
„Megjött az öcséd, és apád levágatta a hízlalt borjút, mivel egészségben kapta őt vissza” (27) De jött ki az apa is, ő indokol:„Fiam, te mindig velem vagy és mindenem a tiéd. De vigadozni és örvendezni kellett, mert ez a te öcséd meghalt és feltámadt, elveszett és megtaláltatott”(31-32) Jézus a mi Atyánkat mutatta be nekünk, aki mindig vár ránk.

Nagyböjt 2 hete péntek

Nagyböjt 2 hete péntek

Ter 37, 3-4. 12-13a. 17b-28; Mt 21, 33-43. 45-46

„Példabeszédeit hallgatva a főpapok és a farizeusok megértették,hogy róluk beszél”

„Volt egy gazda, szőlőt ültetett”. (Mt 21, 33) Ez a szőlősgazda maga a fölséges Isten. A teremtés befejeztével Isten életteret adott az embernek. A szőlő önmagában is ehető, lehet belőle kitűnő italt készíteni. El lehet adni a fölösleges termést, a bor is értékesíthető. Tehát a megélhetést nagyszerűen biztosítja a gondos gazdának. A példabeszédbeli gazda elkészítette a szükséges berendezéseket is. A védelmet szolgálta a kerítés és az őrtorony. A taposógödör már a szüretre készült. Amikor aztán mindenről gondoskodott, kiadta bérlőknek. Megegyeztek, hogy a termésből mennyit kell majd átadni a Gazdának. Ő, pedig messze földre elutazott. Amikor aztán a szőlőtermőre fordult, a szőlősgazda megbízott embereket, hogy az őt, illető termésmennyiséget szedjék be a bérlőktől. Azok azonban nem fizették meg a jogos járandóságot. Kit megvertek, kit elzavartak, kit meg is öltek a küldöttek közül. A gazda értetlenül állt az események előtt, azért úgy döntött, hogy egyszülött fiát küldi a vita rendezéséhez, remélve, hogy őt tisztelettel és eredményesen fogadják. Mint hallottuk, őt kegyetlenül megölték, remélve, hogy megkaparinthatják az örökségét. Ez a példabeszéd a zsidó népről szól. Isten nekik szánta az ígéret földjét, azaz Kánaánt. Oda hívta választottját, Ábrahámot. Megmutatta neki a termőföldet, amely a kenyérgabonát biztosítja, a pompás legelőket, ahol birkanyájak legelésznek, a nagyszerűen megépített, megerősített városokat. A gyümölcsösök pompásan teremtek. Ennek a jólétnek mintája volt a csodálatos szőlő, amely akkora fürtöket nevelt, hogy két ember tudta csak fölemelni. Ez mind utódaidé lesz majd hat évszázad múlva, mert ezek a mostani lakók nem adják meg nekem az imádás méltó hódolatát, ellenségemet, az ördögöt imádják bálványképeikben. El fogom majd pusztítani ezeket a hálátlan népeket, és a te utódaidnak adom néhány évszázad múlva, remélve, hogy ők kizárólag engem szolgálnak hálás szívvel. El is jött a megjelölt időpont. Mózes elvezette népét egészen a határig. Onnan, pedig Józsue vezetésével indultak a Jordánon átkelve a honfoglalásra. Úgy történt minden, ahogyan Isten annak idején megígérte: kipusztított előlük hét népet. Minden készen várt rájuk. Csak el kellett foglalni a kisorsolt örökséget. Az első évtizedek rendben teltek. De aztán kezdődött a lopakodó hűtlenség ideje: a bálványozás. Voltak Istenhez hűséges vezetők, akik gondoskodtak az egyistenhit ápolásáról, de aztán elromlottak a vezetők is a néppel együtt. Dávid király csak egyetlen egy volt. Már a fia és utódja, Bölcs Salamon is helybenhagyta a bálványozást, amikor megöregedett. Utódai, pedig üldözték az igaz hitet, Isten küldötteit, a prófétákat rendszerint kivégeztették. Isten szörnyű büntetést küldött rájuk: 722-ben az északi tíz törzset, majd 587-586-ban a déli királyságot pusztíttatta el. Elérkezett a Gazda Fia. Az időszerű vezetők: farizeusok és főpapok minden erővel ellene vannak. Már elhatározták, hogy megölik, csak a rajongó tömeg miatt még nem merik megtenni. De jól értik, hogy Jézus átlát rajtuk.

Az Élet Igéje – 2013. március

„Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” (Jn 8,7)

Miközben Jézus a templomban tanított, az írástudók és farizeusok egy asszonyt vezettek elé, akit házasságtörésen értek. „Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” (Jn 8,5) – kérdezték tőle. Így akartak csapdát állítani neki. Ha ugyanis Jézus a megkövezés ellen szól, úgy megvádolhatják, hogy szembeszegül a törvénnyel, amely szerint a népnek meg kell köveznie a bűnöst, és azoknak kell először követ vetniük rá, akik tetten érték. Ha viszont Jézus a halálbüntetés mellett dönt, szemére vethetik, hogy ez ellentétben áll azzal, amit Isten tanít a bűnösök iránti irgalmasságról. Jézus teljes nyugalommal lehajolt és ujjával írni kezdett a földön, aztán fölegyenesedett és így szólt hozzájuk:

„Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!”

Ennek hallatára azok egymás után mind eloldalogtak, kezdve a véneken. A Mester ekkor e szavakkal fordult az asszonyhoz: „Hova lettek? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram!” – felelte az asszony. „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” (Jn 8,10-11)

„Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!”

Jézus válasza természetesen nem azt jelenti, hogy elnézi a bűnt, jelen esetben a házasságtörést. „Menj, de többé ne vétkezzél!” – mondja. E szavak világosan megfogalmazzák, mi Isten parancsa.
Jézus egyszerűen csak a képmutatást akarja leleplezni, azokat, akik bíráskodnak testvéreik felett anélkül, hogy beismernék saját bűnösségüket. Így emeli ki a jól ismert mondást: „Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéljenek! Amilyen ítélettel ítéltek, olyannal fognak megítélni titeket.” (Mt 7,1-2)
Jézus szavai azokra is vonatkoznak, akik könyörtelenül megítélnek másokat, nem számolva azzal, hogy a vétkes esetleg meg is bánhatja bűnét. Viselkedéséből egyértelmű: Ő irgalmas azokhoz, akik hibát követnek el. Amikor a házasságtörő asszony vádlói egymás után távoztak, „ketten maradtak – mondja Szent Ágoston, Hippo püspöke –, a nyomorúság és az irgalom.”

„Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!”

Hogyan váltsuk életre ezt az igét?
Bárki álljon is előttünk, emlékezzünk rá, hogy bűnösök vagyunk! Mindnyájan vétkeztünk, s még ha úgy tűnik is, hogy nem követtünk el súlyos hibát, figyelembe kell vennünk, hogy talán nem ismerjük elég jól embertársunk nehéz körülményeit, amelyek miatt ilyen mélyre süllyedt és távol került Istentől. Vajon mi hogy viselkedtünk volna hasonló helyzetben?
Mi is sokszor megszakítottuk a szeretetkapcsolatot, amely egyesít Istennel, és nem maradtunk meg a hűségben.
Ha Jézus, az egyetlen ember, aki mentes a bűntől, nem vetett követ a házasságtörő asszonyra, akkor ezt mi sem tehetjük meg senkivel.

Legyünk tehát irgalommal mindenki iránt, fékezzük meg indulatainkat, amelyek arra késztetnének, hogy könyörtelenül ítélkezzünk mások felett! Tudnunk kell megbocsátani és felejteni. Ne maradjon szívünkben ítélkezés, szemrehányás csírájában sem, mert abból harag és gyűlölet fakadhat, készen arra, hogy eltávolítson testvéreinktől. Új szemmel tekintsünk mindenkire!
Ha szeretet és irgalom lakik a szívünkben a bírálat és az ítélkezés helyett minden felebarátunk iránt, ezzel segítjük majd, hogy új életet kezdjen, és bátorítjuk az újrakezdésre is.

Chiara Lubich

Nagyböjt 2. hete csütörtök

Nagyböjt 2. hete csütörtök

Jer 17, 5-10; Lk 16, 19-31

„Csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit”

Mint most, Jézus korában is voltak dúsgazdagok és nagyon szegények is. Isten törvényét viszont komolyabban vették a segítő szeretet dolgában. A lakomákon külön szoktak teríteni arrafelé tévedő koldusoknak. Ennek a példabeszédbeli dúsgazdagnak nem az volt az igazán nagy bűne, amiért a pokol büntetését mérte rá Isten, hogy gazdag volt, naponta előkelően étkezett, hanem a szívtelenség. Az utcára nyíló ebédlőben egymás után hozzák a finom ételeket. A vendégek degeszre eszik magukat. Az ajtó előtt ugyanakkor ott áll halálosan kiéhezetten egy csont-bőr, sebekkel teli koldus. Nem lázad, nem átkozódik, nem hivatkozik Isten törvényére, hogy a szegényt is meg kell hívni az asztalhoz. Csak azt kéri, hogy a félig rágott és asztal alá dobott csontokat engedjék fölszedni. Nem és nem! A szerencsétlen Lázár feladja a harcot az életéért. Nem tud már állva maradni, lecsúszik a fal tövébe. Ki törődik egy szerencsétlen páriával? A környék kóbor kutyái. Azok jönnek és nyalogatják gennyes fekélyeit. És jön a jótékony halál. Isten irgalmas üzenetét hozza: Fiam, elég volt a nyomorból és a szenvedésből. Sorsodat türelemmel viselted, nem bántottál miatta sem, Istent sem embert. Gyere haza! „Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték”. (22) persze, csak a lelkét vitték át a másvilágra. Rozzant teste az utcán maradt. Jézus nem mond semmit a temetéséről, nyilván megették a kóbor kutyák. De azt hangsúlyozza, hogy lelke a személyével együtt az ószövetségi igazak közé. Egyenesen Isten barátja, Ábrahám ölelte kebelére. Mindez a pokol tornácán történt, ahol Ádámtól kezdve minden igaz lélek várta Jézus megváltó halálát.„Meghalt a gazdag is, és eltemették”. (22) Nála a temetési pompa volt a záróakkord. A lelke viszont ugyanazon az úton indult a túlvilágra, amelyen Lázárét angyalok vitték, csakhogy az ő végállomása a pokol büntető területe lett. Ott tüzes kínok, állandó, megszakítatlan szenvedés várta. Ebben a borzalmas kínlódásban megmutatta neki Isten Lázárt, aki boldogan beszélget a világ remek embereivel. Megalázza magát, és könyörög: „Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet, mert kínlódom ebben a lángban!” (24) Hasztalan immár az alázatos kérés: „Ábrahám ezt felelte neki: Fiam! Emlékezz csak vissza, hogy életedben elnyerted javaidat, Lázár, pedig ugyanígy a rosszat; ő most itt vigasztalódik, te, pedig gyötrődsz. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék is van, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnan hozzánk ne jöhessen senki”. (25-26) Két dúsgazdag beszélget odaát. Ábrahámnak háromszáztizennyolc szolgája volt a földön. De becsületesen élt, fizette szolgái bérét, segített mindenkin élete kockáztatásával is, tűrt némán, dolgozott és tartotta Isten parancsait. Ezért nemcsak üdvözült, de a hívők atyja lett. A katolikus egyház, pedig minden hívő koporsójánál Lázárhoz igyekszik elsegíteni a megholtakat. Az ítélet alapja: másokért éltél-e, vagy önmagadért. Az előbbiek üdvözülnek, az utóbbiak elkárhoznak.

Nagyböjt 2 hete szerda

Nagyböjt 2 hete szerda

Jer 18, 28-20; Mt 20, 17-28

„íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak”

Jézus harmadszor és utoljára jövendöli meg szenvedését és megváltó halálát. Nem enged magával népes zarándokcsoportot felvonulni. Nem akar galileai szimpatizánsokat szembeállítani az ellenséges fővárosi közösséggel. A harcot neki kell megvívni egyedül. Az apostolokra viszont szüksége van, mert ők szemtanúk, kell, legyenek halála és feltámadása mellett. A világ megváltásáról van szó, nemcsak az akkori nemzedékekről, hanem a hátralévő egész történelemről. „Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik”. (Mk 16, 16) Egyelőre a tizenkettő sem hiszi el, amit Mesterük immár harmadszor és végérvényesen elébük tár. Ha hinnék, akkor vagy tiltakoznának, mint az első bejelentés alkalmával Péter tette döbbenetében, vagy idegesen megpróbálnák lebeszélni Jézust, hogy bemenjen az oroszlán barlangjába, esetleg megpróbálnának hazájukból, Galileából, egy megbízható csapatot összeszedni Jézus mellé. De nem ezt teszik. Még mindig a nagy zsidó birodalom igézetében nézik Jézust. Azt remélik, hogy az Úr titokban zászlóbontásra készül, és megindul a messiási offenzíva. Erre enged következtetni a szeretett tanítvány és bátyja, János és Jakab karrier-építése. „Akkor Zebedeus fiainak az anyja odament hozzá a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Jézus megkérdezte: Mit kívánsz? Az így válaszolt: Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön országodban”. (20-21) Tehát titokban a két főminiszteri bársonyszék várományosai ők legyenek. A harmadikat is kinézte már magának valaki, a karióti Júdás, aki az apostoli kollégium szerény filléreinek a kezelője volt eddig abban a reményben, hogy majd hamarosan ő pénzügyminiszterként a birodalom dús pénzei fölött fog bábáskodni. A többiek viszont azonnal megharagudtak a biztos törtetőkre. Jézus helyre akarta tenni a vérmes elképzeléseket. Először felteszi a kérdést a két testvérnek: „tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én inni fogok?” (22) a kehelyből inni az együttszenvedést jelentette. A két főminiszter aspiráns valószínűleg a harci cselekmények szenvedéseire gondolt, amit kitüntetésnek vettek volna. Ezért felelik készségesen: „Tudunk!” Az Úr válasza tökéletes: „a kelyhemből ugyan inni fogtok, de azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké, akiknek Atyám készítette”. (23) a megváltás megtörtént. Az apostolok hite megroggyant, sőt elveszett nagycsütörtök éjjel és nagypéntek délelőttjén, délutánján. Jézus egyedül itta a maga kelyhét, de azt hősiesen fenékig. A feltámadása kijózanította összes tanítványát. „Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe? És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt”. (Lk 24, 26-27) Urunk, Jézus Krisztus! Mi, magyarok a te és Édesanyád népéből hogyan lettünk a sátán martaléka? Teljes romlásunkból Te magad, Édesanyád és a Neked hívők milliói tudnak csak kimenteni. Kérjük, tedd meg mihamarabb! Azokat válogasd munkatársaidnak, akiket a Mennyei Atya rendelt újra alapozni és felépíteni.

Nagyböjt 2. hete kedd

Nagyböjt 2 hete kedd

Iz 1, 10. 16-20; Mt 23, 1-12

„Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg, de a tetteiket ne kövessétek"

Mózes a zsidó nép Istentől rendelt vezére volt. Isten megmentette a gyermekgyilkosságtól, majd a fáraó bosszújától. Negyven éven át tanulhatta Egyiptom minden tudományát. Aztán újabb negyven évig pusztai pásztorként edződhetett, elmélkedhetett. Nyolcvan évesen az égő és el nem hamvadó csipkebokor mellett állva találkozhatott személyesen atyái Istenével. Megtudta az Ő nevét: Jahveh, aki Van. Itt kezdődött hivatalos küldetése, amikor az Úr megbízta népe kivezetésével Egyiptomból. Neki kellett a fáraóval tárgyalnia, majd tíz rettenetes csapást zúdítania a birodalomra, amelyek megtörték a nyakas fáraó ellenállását. Ő választotta szét a tenger vizét, hogy átmenekülhessenek a zsidók a túlsó partra, majd az üldöző egyiptomiakra zúdította a falként álló víztömeget. Persze mindezt Isten parancsára és az Ő hatalmával művelte, és pillanatra sem érezte úgy, hogy ő valaki nagy: Szép és igaz címe maradt százhúsz éves korában bekövetkezett haláláig: Mózes, Isten szolgája. Isten az ő közvetítésével kötötte meg a zsidó néppel az ószövetséget. Ő szentelte pappá bátyját, Áront és az ő fiait. Mózes kapta az utasításokat a szentsátor elkészítéséhez, felszereléséhez, a szertartás elrendezéséhez. Mégsem végzett papi ténykedést. Az ő széke tehát a vezér széke maradt. Az írástudók és farizeusok ezt a vezéri ténykedést kapták és gyakorolták Jézus korában nemzeti szinten. Tevékenységüket a római helytartók is elfogadták. Jézus is elismerte küldetésüket: „Mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg, de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik”. (3) Részletesen rá is mutat a hamis gyakorlatra: „Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat”.(4) Jézus sokat vitázott velük, pl. a szombati munkatilalom terén. Kifogásolta szándékaikat is: „Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek”. (5) Feltűnő ruhabojt, imaszíj, sarki ima, előkelő helyek zsinagógákban és vendégségben, megtisztelő címek emelik rangjukat. Jézus ezért tiltakozik a címek ellen, mert azokat nem, mint Isten helyettesei viselik, hanem ők maguk akarnak fontosnak látszani. Ez viszont tönkreteszi a vezetők értékeit, hiszen Mózes módjára mindenkinek Isten alázatos szolgájának kell maradnia. Erre ösztönöz bennünket az Úr, mert akit önmagáért becsülnek itt a földi életben, az megkapta jutalmát, nem várhat semmi boldogságot a mennyben. A földi díjak mind elenyésznek, a mennyeiek örökké tartók, és az üdvözültek milliárdjai tisztelegnek birtokosaik előtt. Istentelen hölgyek és urak nagyon ráfizetnek múlékony tündöklésükre. Mert aki önzően magáért tesz valami jót, elveszíti a szeretet érdemeit. Aki pedig az Isten országáért adja életét, az igazságért és a szeretetért, jutalma bőséges és örök. „Aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják”

Nagyböjt 2. hete hétfő

Nagyböjt 2 hete hétfő

Dán 9, 4b-10; Lk 6,36-38

„Legyetek irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas”

A mai evangélium arról szól, hogy ne akarjuk elvenni a jogot Jézus Krisztustól, akit Isten az élők és holtak bírájául rendelt. Ez vonatkozik az élet kicsinyes bíráskodásaira is, főként, pedig az örök kárhozatra, való ítéletre. Lehet, hogy pillanatnyilag igazunk lenne, ha embertársunkat keményen elítélnénk, de mivel mi nem ismerjük teljesen az összes körülményt, amelyeket a helyes ítélethez föltétlenül figyelembe kell venni, sem azt nem látjuk előre, hogy a vétkes majd bűnbánatot tart, jóvátesz minden kárt, ezért tiltja az Úr a könnyelmű ítéletet. Bíró is csak az lehet, aki kellő felkészültséggel rendelkezik, ezen kívül még érvényes megbízatása is van. Jézus nem régen magán kinyilatkoztatásban mondta valakinek: soha senkinek nem adtam engedélyt, hogy bárkit is elítéljen. Ezért adja ki Jézus az általános rendelkezését: „Legyetek irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas”. Irgalmas az, aki a bántást nem viszonozza, bár megtehetné. Irgalmas az is, aki elengedi más sértését. Megkönyörül a bajt okozón, nem bosszulja meg a rosszat a bántalmazó családján, nem okoz kárt adott alkalommal a vétkeseknek. Az irgalmas ember az irgalmas Isten példáját követi. Isten elpusztíthatta volna ősszüleinket a bűnbeesés után, hiszen előre megmondta nekik, hogy esetleges engedetlenségükért halál jár. A háttérbeszorulása miatt testvérét gyűlölő Káint figyelmezteti előre, bűne elkövetése után mégsem bünteti azonnal. Nem pusztította el a Sínai hegy lábánál bálványt öntő és azt imádó zsidó népet, pedig iszonyú haragra gyulladt ellenük. Nem pusztítja el többé vízözönnel a vétkes emberiséget, pedig hányszor megérdemeltük volna már eddig is. Isten sokszoros jóindulatára figyelmeztet tehát Jézus: „Legyetek irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas”. Ne ítéljetek, hangzik el Jézus ajkáról többszörösen is a figyelmeztetés. Ne ítéljetek, mert nem Ismeritek tökéletesen az okokat és körülményeket, amelyek között létrejött a bűn. Különben is sok esetben a maga bűnéről akarja elterelni a figyelmet az ítélkező. Még a mindennapos ítéletmondástól, a pletyka gyakorlásától is őrizkedjetek! Kicsinek tűnő bűnnek látszik ugyan, egyszerű nyelvköszörülésnek, de senki sem tudja lemérni igazán a következményeit. Valaki ezt a bűnt papírlaptépéshez hasonlította: amint a széttépett papírt a régi formájára összeragasztani nem lehet, de ha lehetne is, amit a szélbe szórtunk, össze sem tudjuk szedni többé, így állunk a pletyka esetével is. Széttéptünk egy becsületet, és a többé makulátlan nem nagyon lesz újra. Különösen tiltja az Úr, hogy valakinek iszonyú bűnéért a pokol büntetését próbáljuk megítélni. Ha ennyire nem szabad ítélkeznünk senki fölött, akkor hagynunk kell életünk tönkretevőit büntetlenül elmenni? Vagy nem szabad keresnünk a megsértett igazság orvoslását? Dehogyis nem! Csak mindig ragaszkodjunk a törvényes formához. Bízzuk Istenre ügyünket, ha a földi igazságszolgáltatás netán késik vagy a tények ellen, dönt. Az örökké tartó boldogságban minden kitisztul. Amit pedig itt a földön elszenvedtünk, amikor irgalmasak voltunk; vagy nem ítéltünk el másokat, szeretetünk jutalmát odafönn bőségesen meg fogjuk kapni.

Az MKPK hirdetménye a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésre

Az MKPK hirdetménye a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésre

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia immár hagyományos módon az idei nagyböjtben is tartós-élelmiszergyűjtést szervez országos szinten. Az adományozásra buzdító körlevelet, amelyet az alábbiakban közlünk, hazánk valamennyi katolikus templomában felolvassák február 24-én, vasárnap.

Ősi hagyomány az Egyházban, hogy a nagyböjti önmegtagadások idején a krisztushívők megtakarított javaikat a szegényeknek adják. Ezt a hagyományt felelevenítve és az elmúlt években kialakult szokást folytatva az idei nagyböjtben is tartós élelmiszereket gyűjtünk rászoruló testvéreinknek.

Kérjük, hozzák el a szentmisékre tartósélelmiszer-felajánlásukat és tegyék a templomban erre kijelölt helyre. Ezt megtehetik a jövő heti vasárnapi szentmiséken és az azt követő hétköznapokon, március 3-tól 10-ig. Adományaikat a Katolikus Karitász juttatja majd el a rászorulókhoz. Telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatunk a Karitász segítő munkájába. Ha hívjuk a 1356-os telefonszámot, hívásonként 500 forinttal segítünk. A legkisebb adománnyal is a felebaráti szeretet csodája valósul meg közöttünk.

Isten áldja meg segítőkész családjainkat! Hálásan köszönjük minden kedves testvér jó szándékú adományát.

Budapest, 2013. február 18.

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Nagyböjt 2. vasárnap

Nagyböjt 2 vasárnap

Ter 15, 5-12. 17-18; Fil 3, 17-4, 1; Lk 9, 28b-36

„Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek”

Jézus azért jött a világra emberi alakban, megtestesülten, hogy szenvedésével és halálával megváltson és üdvözítsen bennünket. Ennek a nagy műnek előkészítse volt nyilvános működése. Addig ugyanis, amíg Názáretben élt, Édesanyján, Márián és Szent Józsefen kívül nem tudta senki, hogy Ő Istennek egyszülött Fia, aki a mi üdvösségünk visszaszerzéséért vette magára az emberi természetet. Az emberek is, a túlvilág lakói is tudomásul kellett, hogy vegyék: Ő az Istentől küldött Megváltó. Ennek igazolása lépésenként történt. Keresztelő Szent János a Szentlélektől kapott biztos jelet: „János tanúságot tett és azt mondta: Láttam, hogy a Lélek, mint galamb leszállt az égből és rajta maradt. Nem ismertem őt, de aki azért küldött, hogy vízzel kereszteljek, azt mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni és rajta maradni, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. Én láttam, és tanúságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia”.(Jn 1, 32-34) Ezt János tanítványai hallották, és néhányan Jézushoz csatlakoztak azonnal. Jézus ezután tanításaival és csodáival hívta fel az emberek figyelmét rendkívüli küldetésére: „Erre mindnyájan elcsodálkoztak, s azt kérdezték egymástól: „Mi ez? Új tanítás, hatalommal? Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki? Egyszerre elterjedt a híre Galilea egész vidékén”(Mk 1,27-28) Aztán Péter fogalmazza meg tökéletesen kilétét: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”. (Mt 16,16) Jézus jóváhagyja, és megteszi jövendő Egyháza sziklaalapjának. De hozzáfűzi a fontos tanítást: „hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell, hogy öljék, de harmadnapra föl kell támadnia” (21) Ezt nem akarták elhinni a tanítványok. Ezért fölvitte az Úr három tanítványát egy hegyre: „Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom.Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit".„a felhőből szózat hallatszott: Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok”(35)Jézus aztán egyedül maradt. A hegyről lemenőben megparancsolta nekik, hogy erről a látomásról senkinek se beszéljenek! Íme, Jézus félremagyarázhatatlanul igazolta önmagát és küldetését.De azt is közölt velünk, hogy követőinek is sokat kell szenvedniük vele és érte. Így telik be Isten akarata: Jézus szenvedéseivel megvált minket, de nekünk is hagy részt ebben a csodálatos műben: „Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemen azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének, az Egyháznak a javára” (Kol 1, 24)Mondjuk ki ezt mi is Szent Pállal. Fűzzük hozzá: Most elsősorban a mi édes, sokat szenvedett, de rengeteget vétkezett hazánk, népünk javára. Váljék dicsőséges feltámadásunkra!