Évközi 23 hét péntek

Évközi 23 hét péntek

1Tim 1,1-2.12-14 Lk 6,39-42

„Kegyelem, irgalom és béke az Atyaistentől és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól"

A mai napon Szent Pál apostolnak tanítványához, Timóteushoz írt első levelét olvastatja részleteiben Egyházunk. Az apostolnak három olyan levele maradt ránk és került az újszövetségi Szentírás kánoni gyűjteményébe, (1-2 levél Timóteushoz és levél Titushoz), amelyeket nem hívek közösségéhez, hanem tanítványainak címzett az apostol. Erről a két tanítványról biztosan tudjuk, hogy mindkettejüket püspökké szentelte, aztán Timóteust Efezus, Tituszt pedig Kréta püspökének nevezte ki. Tehát mindketten lelkipásztorok lettek. Ezért ezt a három levelet lelkipásztori leveleknek hívjuk. Pál pogányként ismerte meg Timóteust, akinek apja pogány, anyja pedig zsidó keresztény volt. Tanítványa, majd munkatársa lett. Mivel Pál sokszor keresett fel zsidó imaházat, zsinagógát, körülmetéltette, tehát a zsidó nép tagjává tette Timóteust, hogy beléphessen oda a tanítványa is. Ezt a lépést jogosnak és ebben az esetben ésszerűnek ítélte Pál, máskor azonban keményen elítélte, mert a körülmetélés kizárólag ószövetségi szinten volt fontos, a kereszténységhez nem adott semmit, (vö. a Galata-levél nagy vitáját 1-3. fejezet) A mai levélrészlet mondandóját ezek a szavak vezetik be: „Pál, Istennek, a mi Üdvözítőnknek és Krisztus Jézusnak, a mi reménységünknek rendeletéből Jézus Krisztus apostola Timóteusnak, kedves fiának a hitben".(1,1) Istent,az Atyát, rendkívül hangsúlyosan Üdvözítőnknek mondja az apostol. Talán a zsidókból lett keresztények, esetleg a közülük való édesanya kedvéért teszi ezt az apostol? Szokatlan, de igaz kifejezés, hiszen az Atya minden jó forrása, Ő küldte és hatalmazta fel Fiát, hogy Üdvözítője legyen zsidónak és pogánynak. Utána említi Jézust, mint a mi reményünket. Ha ugyanis a Fiúisten nem vállalja a megtestesülést, nincs reményünk az üdvösségre, az Atyával való kiengesztelődésre és a mennyországba jutásra, mert ez akkora jótétemény, hogy ember nem, csak Istenember érdemelheti ki. A címzett Pál apostolnak nem természetes fia, hanem fia a hitben. Ez azt jelenti, hogy az az édesapa, aki az emberi életre indítja el fiát, és az, aki a hitet ajándékozza térítő munkájával, az apa a hitben. Pál másutt is örömmel mondja volt tanítványainak, a korintusiaknak: „Ha tízezer tanítótok volna is Krisztusban, atyátok nincs sok, hiszen Jézus Krisztusban az evangélium által én adtam nektek életet".(lKor 4,15) Pál így folytatja a megszólítást: „Kegyelem, irgalom és béke az Atyaistentől és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól". (2) A kegyelem, mint tudjuk, Isten természetfeletti ajándéka. Timóteusnak régebben is adott az Úr kegyelmeket: édesanyja az Ószövetségből nyilván tanította az egy igaz Isten létére, sok-sok adományára. Most azonban olyan kegyelmeket kapott Jézus érdeméből, hogy Isten gyermeke lett, a keresztség, bérmálás és Eukarisztia szentségeivel beavatták az Isten felnőtt gyermekei sorába, sőt pappá, majd püspökké szentelte az apostol. Pál még a Jézustól neki adott kegyelmekről tesz tanúságot. (12-14)

Szűz Mária Szent Neve

Ferenc pápa: Szemléljük Jézus kínszenvedését és Mária gyengédségét!

Az evangélium igényes, erőteljes dolgokat kér a kereszténytől: a megbocsátás képességét, a nagylelkűséget, az ellenség iránti szeretetet. Csak egyféle módon valósíthatjuk meg mindezt a gyakorlatban: ha szemléljük Jézus kínszenvedését, emberségét és ha követjük anyja magatartását.

Ferenc pápa Máriának szentelte homíliája első gondolatát. A mai ünnepet régebben „Mária édes nevének” nevezték. Később az elnevezés megváltozott, de az imában megmaradt nevének édessége.

Szükségünk van ma Mária kedvességére, hogy megértsük mindazt, amit Jézus kér tőlünk – folytatta szentbeszédében a pápa. Olyan felsorolásról van szó, amit nem könnyű megélni. A Szentatya utalt a napi evangéliumi szakaszra (vö. Lk 6,27-38), amelyben Jézus így szól követőihez: „Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket”. Adjatok anélkül, hogy viszonzást várnátok, aki arcul üt téged, annak tartsd oda a másikat is, aki lerántja rólad kabátodat, attól ne tagadd meg ruhádat sem.

Erőteljes dolgok ezek, nemde? – tette fel a kérdést a pápa. Mindezt azonban a Szűzanya, a maga módján élte át: a türelem és a szelídség kegyelmével.

Szent Pál a Kolosszeiekhez írt levelében (Kol 3,12-17) arra szólítja fel a keresztényeket, hogy öltsék magukra a gyöngédség, a jóság, az alázat, a szelídség, a béketűrés, a kölcsönös megbocsátás érzületét. Felmerül azonnal a kérdés: hogyan tudom mindezt megtenni? A válasz világos – állapította meg Ferenc pápa. – Saját erőnkből nem vagyunk rá képesek. Csak a kegyelem képes arra, hogy bennünk működve mindezt megtegye. Ez a kegyelem pedig egy határozott úton jut el hozzánk.

Gondoljunk csak Jézusra! Ha szívünk, értelmünk Jézussal van, a győztessel, aki legyőzte a halált, a bűnt, a sátánt, akkor mindent meg tudunk tenni, amit maga Jézus kér tőlünk, és amit Pál apostol kér tőlünk: a szelídséget, az alázatot, a jóságot, a gyöngédséget, a béketűrést, a nagylelkűséget. Ha nem tekintünk Jézusra, ha nem vagyunk Jézussal, akkor mindezt nem tehetjük meg. Kegyelemről van szó, és a kegyelem Jézus szemléléséből fakad.

Ferenc pápa homíliájában ekkor rámutatott Jézus életének egy sajátos aspektusára, amelyre a keresztény szemlélődésének irányulnia kell: ez pedig Jézus kínszenvedése, szenvedő embersége. Így Jézus szemléléséből, Jézussal való, Istenben rejlő életünkből kiindulva növekedhetünk ezekben az erényekben, amelyeket az Úr kér tőlünk. Nincs más út – szögezte le Ferenc pápa, majd így folytatta: Gondolj szelíd csöndjére – ez lesz a te erőd. A többit ő teszi meg. Ő egészíti ki azt, ami hiányzik. De ezt kell tenned: rejtsd el életedet Istenben Krisztussal. Ezt pedig Jézus emberségének, szenvedő emberségének szemlélődésével kell tenni. Nincs másik út: nem létezik.

Hogy ezt a tanúságot megtehesd, hogy megbocsáss: szemléld a szenvedő Jézust! Hogy ne gyűlöld testvéredet: szemléld a szenvedő Jézust! Hogy ne pletykálj testvéredről: szemléld a szenvedő Jézust, az egyetlent! Rejtsd el Krisztussal való életedet Istenben, ezt tanácsolja az apostol. Azt tanácsolja, hogy legyünk alázatosak, szelídek és jók, nagylelkűek és gyöngédek – fejezte be csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.

***

Bécs városa 1683. szeptember 12-én szabadult fel a török támadás alól. Boldog XI. Ince pápa ennek a tiszteletére rendelte el Szűz Mária nevének ünnepét.

Évközi 23.hét csütörtök

Évközi 23.hét csütörtök

Kol 3,12-17; Lk 6,27-38

„Öltsétek tehát magatokra, mint Isten szent és kedves választottjai, az irgalom érzületét”

Ez az apostoli felszólítás itt és most nekünk, magyaroknak szól. Hazánk tíz millió lakosának, akik 1920. június 4-e óta hazánk területének kétharmadától, öt millió magyar testvérünk lakásától erőszakkal megfosztva, hegyeink, erdeink, bányáink kincseitől elzárva teljesen új életformát kellett találnunk. Negyed század múlva a nyakunkra ült egy vadidegen óriás-birodalom, aki itthon milliókat, bányáiba munkásnak elhurcolva százezreket nyomorgatott, kiforgatta jogos tulajdonából akit csak lehetett. Szülőföldünket végzetesen és szisztematikusan eladósította, elszegényítette, s ami még rosszabb: tudását, erkölcsét meggyengítette, elrabolta népünktől Istenét és Máriáját. Ilyen körülmények között zendül meg az apostol szava: „Öltsétek tehát magatokra, mint Isten szent és kedves választottjai, az irgalom érzületét, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és a béketűrést!”(Kol 3,12) Ebből hálatelt szívvel kihalljuk, kiolvassuk, hogy népünket az apostol, mint Isten követe „Isten szent és kedves választottjainak” nevez. Nem úgy dicsér, hogy hibátlanok vagyunk, hanem úgy, hogy a szent és jóságos Isten gyermekeinek mond és vall minket. Bizalommal üzeni, hogy a rengeteg rossz torzítás ellenére maradt bennünk Istenhez való hűség, szelídség, jóság. Megdicsér bennünket, hogy ellenségeinkké aljasult emberek felé maradt bennünk keresztény érzület, meri kérni tőlünk. „Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen!” (13) Úgy látja szívünk retekét, hogy a sátán nem tudta kiirtani belőlünk Jézus kegyelmét: „Ahogy az Úr megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is!” (13b) Igen, ehhez ismerni kell Jézust, tudni, hogy Ő a felebaráti szeretet mércéjét nagyon magasra emelte az utolsó vacsorán: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért”. (Jn 15,12-13) Ő pedig még többet tett: ellenségeiért is meghalt. Mi sem vagyunk különbek:„Krisztus békéje, amelyre meghívást kaptatok egy testben, uralkodjék a szívetekben! Legyetek hálásak!” (Kol 3,15) A forrást is megjelöli Szent Pál: „Krisztus igéje lakjék bennetek gazdagon! Minden bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Bármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úr, Jézus Krisztus nevében tegyetek és adjatok hálát az Atyaistennek általa!” (16-17) Aki, mintha közénk tartozna,de közben romlott szívvel ócsárol bennünket, ajánljuk neki: Olvassa el Szent Pál üzenetét.

Évközi 23 hét szerda

Évközi 23 hét szerda

Kol 3,1-11; Lk 6,20-26

„Ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafönt valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve"

„Ha Feltámadtatok Krisztussal:" Nézzük a leírt fogalmakat sorjában. Jézus Krisztus valóban a halál fogalmának megfelelően meghalt. Egyedül az ember tud meghalni. A halál ugyanis azt jelenti, hogy a lélek elválik és eltávozik a testből. A lélek nem tud tovább halni, mert szellemi léte van. A testnek van újabb „halála", teljes szétbomlás. A feltámadás a halál ellentéte: az ember lelke visszatér a testébe, egyesül vele, ezáltal a test és az egész ember újra él. Jézus Krisztus valóban meghalt, mert az emberi lelke elhagyta testét. Ezt bizonyítja Jézus egyértelmű felkiáltása: „Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet! E szavakkal kilehelte lelkét". (Lk 23,46) Jézus nagypéntek délutántól húsvétvasárnap hajnalig halott volt. Teste Arimateai József új sírboltjában nyugodott, emberi lelke alászállt a poklokra. Onnan azonban isteni ereje visszahozta a földre. Angyalok kísérték diadalmenetét. A sírban ők szolgáltak Jézusnak. Agyongyötört testéről levették a fejet borító kendőt, majd az egész testet takaró lepedőt, összehajtogatták és fejtől, lábtól elhelyezték. A test rendbetételét már isteni erő végezte. Amikor ez megvalósult, az emberi lélek visszatért bele: Jézus tehát feltámadt, újra élt. A két angyal ott maradt: ők tanúsították a feltámadás tényét a holttestet kereső asszonyoknak. Húsvét napján Jézus több kijelölt tanúnak is megjelent. Igazolta a feltámadást. Negyven nap múlva a tizenegy apostol látta a mennybe menni. Pál apostol később találkozott vele a damaszkuszi úton. Az apostol levelét élő kolosszeieknek írja. Furcsa, hogy mégis feltámadtaknak szólítja őket, sőt: Krisztus széke mellé küldi őket, hogy ott a jót keressék. Itt az apostol már arra utal, hogy Jézus halála nem a mi fizikai halálunkat közömbösítette. Édesanyját kivéve minden embernek meg kell halnia. Az ember erkölcsi halálát oldotta fel Jézus. A kolosszeiek tehát a bűn halálából támadtak fel: „Hiszen meghaltatok (a bűnnek), és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben. Amikor pedig Krisztus, a ti életetek megjelenik, akkor majd ti is megjelentek vele együtt a dicsőségben"(3-4) Az apostol az erkölcsi haláltól óvja keresztény testvéreit. Azoktól a bűnöktől, amelyek miatt Jézus halála és feltámadása után is lelki halálba lehet sodródni, a testi halál után pedig az örök halálba is eshet a bűnös. Ezért kell az életben arra törekedni, hogy csak olyan tetteket szeressünk és tegyünk meg, amelyek már most is illenek Jézus mennyei trónszékéhez. Építsük az Isten országát, az igazság és szeretet szellemiségét gyakoroljuk. Abba a közösségbe törekedjünk, amelyben nem a test szerinti származás számít, hanem az istengyermekség. Meg kell fontolnunk ezeket, éljünk józanul: a bűnöket jó megbánni, de legjobb eleve elkerülni.

Évközi 23. hét kedd

Évközi 23. hét kedd

Kol 2,6-15; Lk 6,12-19

„Ahogyan elfogadtátok az Úr Jézus Krisztust, úgy éljetek is benne”

Ábrahámot az egy igaz Isten, az öröktől fogva való meglátogatta. Megtanította arra, hogy valamennyi közismert nemzetsége tévedésben él. Szinte minden nép bálványt imád,egy szörnyű téveszme rabja: azt hiszi, hogy Isten helyett vagy még inkább Isten gyanánt kézzel faragott vagy festett torzókat lehet és kell imádniuk, mert azok hatalommal rendelkező segítőik. Őseink, hála az igaz Istennek, soha nem voltak bálványimádók. Ők abban az Istenben hittek, aki láthatatlan,végtelen,mindentudó, és végtelen erős vagyis mindenható. Ábrahámnak adott egy jelet, amit a férfiak testébe véstek kőkéssel, és körülmetélésnek nevezték el. Ezzel a jellel a fiúkat Istennek szentelték, a beléje vetett hitre építették a hitüket. Jézus megszüntette ezt a testi jelet. A benne hívőknek, férfiaknak és nőknek, meg kellett keresztelkedniük vízzel és Szentlélekkel. Ez a jel emberi szemnek láthatatlan, de Isten és a szellemi lények látják a lélekre írt jelet, a keresztségi karaktert. Ez a szentség, amelyet Jézus rendelt el: „Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig”. (M 28,19-20) Megszűnt tehát a körülmetélés, vele együtt elmúlt a lehetőség, hogy Ábrahám hitére rá lehet építeni az üdvösséget. Ott volt helyette az örök értékű alap, a krisztusi hit, a keresztség szentsége, amely közölte a megkeresztelttel a megszentelő kegyelmet, az isteni életet, amelyet tovább lehetett építeni vagyis növelni újabb szentségekkel, imákkal, jótettekkel. Ettől a jézusi keresztségtől kezdődően minden természetes jótett természetfeletti, tehát üdvösséges érték. Megszűnt minden más alap? Jézus kimondja fentebbi nyilatkozatában, Pál apostol megismétli: „Vigyázzatok, hogy senki rabul ne ejtsen titeket bölcselettel és hiú megtévesztéssel, amely emberi hagyományhoz, a világ elemeihez, nem pedig Krisztushoz ragaszkodik. Mert őbenne lakik az istenség egész teljessége testi formában, és benne jutottatok teljességre, benne, aki minden fejedelemségnek és hatalmasságnak a feje. Benne körül is metélkedtetek, nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem az érzéki test levetésével, a Krisztus szerinti körülmetéléssel, amikor vele együtt eltemetkeztetek a keresztségben, és vele együtt fel is támadtatok annak az Istennek erejébe vetett hit által, aki őt feltámasztotta halottaiból”. (Kol 2,8-12)

Évközi 23.hét hétfő

Évközi 23.hét hétfő

Kol 1,24-2,3; Lk 6,6-11

„Örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének, az Egyháznak javára”.

Engem is meglep ez a mondat a Kolosszei levélből, azért tisztázni szeretném, mit is jelent ez:„Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének, az egyháznak javára, amelynek én szolgája lettem az Istentől értetek kapott tisztségnél fogva, hogy teljesen érvényt szerezzek Isten igéjének, a titoknak, amely századok és nemzedékek óta el volt rejtve, de amelyet most kinyilatkoztatott szentjeinek”.(Kol 1,24-26) Hiányzik, hiányozhat valami Krisztus szenvedéseiből? Ha ez így lenne, akkor nem lennénk megváltva. Az isteni igazságosság nem lehet bolt, ahol az ismerős kereskedőnek azt mondhatom: szükségem van erre az árucikke, de, nincs elegendő pénzem. Ígérem, hogy majd én, vagy a gyerekeim ki fogják fizetni a tartozást. A kereskedő megfontolhatja, elfogadja-e ezt a lehetőséget vagy nem? Gondolkodik: ez az árucikk nem keresett darab. Régóta itt áll. A vevőt ismerem, megbízom benne. Áll az alkú! Valami efféle elképzelhető lenne a megváltás dolgában is? Isten is mondhatná netán: Olyan régen nincs megoldva ez a nagyon fontos dolog, rengeteg ember került a pokolba Ádám és Éva kora óta! Most ráakadtam erre a jó emberre, Ábrahámra a nagy hitű emberre. Kibírja még pár évtizedig, ha nem születik meg a fia. A maradék adósságot, amit nem tud megfizetni, letörlesztik majd az unokák. A nagyapa elég garancia a nemzedékéért. A felséges Isten nemcsak végtelenül igazságos, de végtelenül okos. Ábrahámot betervezi a megváltásba, de inkább úgy fogalmaz a felajánlott áldásszövegben: mindenki áldott lesz miattad, de az igazi áldott a Megváltó lesz, akiben Isten teljesen megbízik, akiben valóra válik az isteni áldás minden betűje: „Benned nyer áldást minden nemzedék” (Ter 12,3). Az az áldások teljessége. Akire hivatkozik Isten az ősbűnért kijáró büntetések kiosztásánál: „Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod”. (3,16) Igen, Jézus Krisztus egyedül a Megváltó! Az „Asszony” a sátán nagy ellensége,Szűz Mária. Akkor Péternek, Pálnak és minden másnak mi jut és mi szükséges Jézusnak? A megmart sarok. Az is kegyetlenül tud fájni, és Jézus annyira szeret minket, hogy engedi, sőt várja is: gyógyítsátok!

 

Évközi 23. vasárnap

Évközi 23. vasárnap

Bölcs 9, 13-19; Filem 9b-10. 12-17; LK 14, 25-33

„Tehát mindaz, aki közületek, nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom”

„Amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom”.(Lk 14,25)Úgy érzem, hogy ti, akik rendszeresen itt vagytok nemcsak a szigorúan kötelező vasárnapi Szentmisén, hanem köznaponként is vállaljátok a korábbi kelést, a nyári hőséget, a téli havat és csikorgó hideget, félek, hogy megdöbbenve hallgatjátok Jézusnak kemény szavait. Isten folyton azt üzeni, és magam is ezt visszhangozom a szószékről, hogy Isten maga a szeretet. Fia, Jézus Krisztus tiszta szeretetből vállalta értünk az ember sorsát, a szenvedéseket és a kereszthalált: és íme, most ezt állítja: gyűlölnöd kell mindazokat, akiket legjobban szeretsz, sőt még saját magadat is! Nem valami tévedés ez? Igen, ez így tévedés. Az Úr kimondott egy héber vagy inkább arám szót, ami ezt is jelenti édes magyar nyelvünkön: jobban, hevesebben szeret mást, mint engem. Mi pedig nem az értelmi különbséget nézzük, halljuk. Hanem a szót magát a nekünk rettenetes formájában. Mi lenne az eredménye, ha most valaki azt suttogná kedvesének: maga nekem a legnagyobb marha. Régen ez a szó szarvasmarhát jelentett, értékes jószágot és egyben igen nagy értékű kincset. Aztán Jézus tovább már mai magyar nyelven is érthetően példálózik: „Aki tehát nem hordozza keresztjét és nem így követ, nem lehet az én tanítványom”. (27) Jézus másutt mondott tanítása erről: „Az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért”. (Jn 15, 12-13) Az Úr tehát a másokért vállalt szenvedést saját példájával szentelte meg. Viszont a két példázattal arra mutat rá, hogy abban a harcban, amelyet ő vív a sátánnal, emberi erővel győzni nem lehet. Az építő ember tőke nélkül csúfot űz magából. A hadba induló király rettenetes vereségre számíthat az ütközetben, ha katonái kétszeres túlerővel kerülnek szembe. Úgy érzem, Jézus és az Atya is nekünk üzen. A magunk ereje a világot elnyelni akaró sátán és óriásira nőtt csatlós tábora ellen kétes erő. Adja hozzá bőven erejét.