Évközi 13. hét Péntek

Évközi 13. hét Péntek

Ter 23,1-4.19. 24,1-8.62-7;Mt 9,9-13

Ábrahám

Ábrahám eltemeti feleségét. Tisztességgel meggyászolja, nem temeti idegen földbe, hanem a kiszemelt barlangot kellő pénzen megveszi. Csak azt a sziklát, a többi földet majd az Úr adja utódainak. Ábrahám gondoskodik fia, Izsák jó nősüléséről. Szolgáját esküvel kötelezi, hogy nem vesz feleséget Izsáknak a kánaáni lányok közül, hanem kizárólag a Háránban maradt rokonságból. A szolga elmegy arra a földre, és Istenre bízza a választást. A kockázatot nem vállalhatja, ismeretlen a vidéken, honnan tudja majd, hogy ki Isten választottja? Imádkozik, add Uram, hogy a városszéli kútnál találkozzam a lánnyal, a napi családszolgálat közben jöjjön elém, s ha inni kérek: adjon, sőt tevéimet is itassa meg. Vendég és idegenszeretet, az állatok szeretete és sajnálata legyen meg benne, vagyis: jószívű, dolgos lány legyen! Minden így történt. Ezután megismeri a szülőket, és tőlük kéri meg a lány kezét. Vállalja-e az ismeretlen vőlegényt a lány? A házasságot akarni kell, felelősséggel, Istenben bízva. Izsák örömmel fogadja, feleségül veszi, és beteljesítik a Teremtő parancsát: boldoggá teszik egymás életét. Ma vajon milyen szempontok szerint történik a párválasztás?

A gazdagság mulandósága

A gazdagság mulandósága

A fiatalabb Jakab apostol szigorú erkölcsi mércét állított kora keresztényei elé. Ez a norma a most élő keresztényeket is próbatétel elé állítja. Jobbító célzattal egy - egy morális témakört érintő kérdéseket tesz szóvá, hogy a keresztények földi életüket az örök boldogság biztos előkészítésére használják fel. Tapasztalatai alapján felszólítja őket: ami hátráltathatja vagy megakadályozhatja a végső cél, az örök boldogság elérését, még életükben szüntessék meg.A korabeli gazdagokat kemény szavakkal figyelmezteti súlyos, égbekiáltó bűneikre és azok következményeire. A gazdag ember azért kapta tehetségét és életét felvirágoztató szerencséjét, hogy a kevésbé élelmes embertársainak munkalehetőséget nyújtson, a rászorulóknak segítséget adjon. Isten rendelkezései, a főparancs, a szeretet parancsa arra kötelez mindenkit, hogy önzetlenül segítse a szegényebbek boldogulását. Aki a vagyonát nem használja jótékonykodásra, előbb-utóbb megbűnhődik. A gazdagok feleslege a szegények jogos tulajdona.”Rajta gazdagok, jajveszékelve sírjatok a rátok törő nyomorúság miatt. Vagyonotok oda, ruhátokat megette a moly. Aranyotokat és ezüstötöket belepte a rozsda és ez a rozsda tanuként szolgál ellenetek, megemészti testeteket, mint a tűz” (1-3) Annak a vagyonos embernek, akit halála előtt nem a bűnbánat gondolata foglalkoztat, hanem a vagyonának további gyarapítása, különösen nagy a vétke. A vagyongyarapítás egyik gonosz formája az igazságos bér visszatartása. A bűnnek ezt a formáját az Egyház égbekiáltónak minősíti.” Nos az a bér, amelyet, a földeteket learató munkásoktól visszatartottatok, íme felkiált, és az aratók szava felhatolt a Seregek Urának fülébe”(4) Az apostolnak ezek a gondolatai közel kétezer évvel ezelőtt hangzottak el a hívek számára. Figyelmezteti a mindenkori gazdagokat, hogy a jogos munkabér kizárólag a munkásokat illeti meg, az anyagi javak elosztására pedig gondja van Istennek. Az éhségre szorított családok szava most is eljut Istenhez.

Évközi 13. hét csütörtök

Évközi 13. hét csütörtök

Ter 22,1-19; Mt 9,1-8

„Vedd egyszülött fiadat, Izsákot, akit szeretsz, és menj el a Mória földjére. Áldozd fel ott egészen elégő áldozatul az egyik hegyen, amit majd mutatok neked”

Izsák ebben az időben legény lehetett. Ő volt az álmok álma szülei házasságkötése óta. Akkor még Ábrámnak hívták Isten választottját, egy Rám nevű bálvány volt a „házi istene”. Tőle remélte a sikeres életet. Nagyon szép feleségétől sok szép gyermeket várt, ezért eleve Sárainak, azaz Úrnőmnek nevezte őt. A vagyon szépen gyarapodott a káldeai Úr nevű városban, tehát nem a Perzsa-öböl parti Úrban. Hatvan vagy talán már hetven éves volt, amikor megkapta a legnagyobb kegyelmet: az egy igaz Isten szólt hozzá. Ősszüleink Isten-fogalmát értette meg: az az Isten, aki öröktől fogva van, nem lett mástól, - akinek végtelen értelme és akarata van, tehát mindent tud és mindent megtehet. Aki az egész világmindenséget teremtette. Isten, az egyetlen Úr, rámutatott: a bálványimádás ostobaság, hagyd el, fogadd el Istenednek azt, aki igazán Isten, nem ember csinálta fából vagy kődarabból, élettelen semmi. Ha hittel elfogadja, akkor a világtörténelem egyik leghíresebb szereplője lesz, mert majd születik fia, az nagy nép őse lesz, és utódai közül születik a Megváltó. aki majd visszasegíti az egész emberi nemet Isten ismeretére és az üdvösségre. Legalább harminc évig kellett még várni erre a fiúra! De most már legény! Öröm nézni termetét, mozgását, benne a nemzedékek életerejét, és a csúcsot, az emberi nem Megváltóját. De a mai reggel Isten, az egyetlen, igaz Isten szólt hozzá újra: „Vedd egyszülött fiadat, Izsákot és áldozd föl nekem egészen elégő áldozatul!” Vagyis te végezd ki, tedd a magad építette oltárra, égesd hamuvá! De a Megváltót, a minden nemzet áldását? Istenem! Én hittem neked! Sem Te, sem a beléd vetett hitem meg nem csalhat. Ha ezt is meg kell tennem annyi próba után, amit eddig kértél tőlem, megteszem ezt is. De hiszem, hogy akkor Te feltámasztod hamvaiból ugyanezt a fiút, újra élni fog, és nekem végleg megnyugszik a lelkem. Három nap szörnyű lelki tusája után nem üres vigaszként mondja szolgáinak: „Várjatok itt a szamárral: én meg a gyermek elmegyünk amoda, s miután imádkoztunk, visszatérünk hozzátok!”(5)A hegyre mászó két ember, apa és fia, hittel és reménnyel, mégis irgalmatlan lelki kínokkal küzdve eljut addig, hogy a fiúnak is meg kell mondani az isteni utasítást, de nem szabad összetörni benne a reményt. Aztán fel kell emelni a kardot, amikor angyal sikoltja bele a hegytető már-már halotti csendjébe: „Ábrahám, Ábrahám! Ő azt felelte: Itt vagyok! Azt mondta neki: Ne nyújtsd ki kezedet a gyermekre, és ne árts neki! Most már tudom, hogy féled Istent, s a kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél! Erre Ábrahám felemelte a szemét, és meglátott maga mögött egy kost, amely szarvánál fogva fennakadt a bozótban. Elhozta és a fia helyett azt áldozta fel egészen elégő áldozatul”. (Ter 22,11-13) Lám, lám, kishitű és kapkodó népem! Csak hinni, remélni és szeretni érdemes!

Szent Tamás apostol

Szent Tamás apostol

Ef 2,19-22; Jn 20,24-29

„Hacsak nem látom kezén szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalára nem helyezem, én nem hiszem”

Az emberi megismerés mindig az emberi érzékszerveknél kezdődik. Őseink, akik a filozófia alapjait igyekeztek lerakni, így fogalmazták meg az erre vonatkozó alaptételt: „Nihil est in intellectu, nisi prius fuerit in sensu”. (Semmi sincs az értelemben, hacsak előbb nem volt meg az érzékben) Ez a tétel nemcsak a filozófia világára érvényes, hanem minden biztos megismerésre is. A hit világa sem kivétel. Biztos ismeretre három féle módon tudunk szert tenni: az érzékeinkkel, következtetéssel és hittel. A fizikai, anyagi dolgokat kizárólag öt érzékszervünk egyikével vagy több érzékszervünkkel együttesen tudjuk megtapasztalni. Ha a megismerendő tárgy anyagból van, és ott található, ahol én vagyok, tapintással, nézéssel, hallással, szaglással és ízleléssel gyűjthetek róla biztos ismereteket. Ha érzékelés útján egy anyagot (a fát) megismertem, eszemmel csalhatatlanul következtetni tudok arra, hogy a belőle készült bútor anyaga ugyanolyan fa volt egykor, mint ami most az erdőn nő. Ha ez a két tapasztalati mód nem áll rendelkezésünkre, viszont van valaki, aki ismeri az általam keresett valamit, s ennek a közvetítőnek a becsülete biztos tény, akkor tőle teljesen biztos ismereteket fogadhatok el. Ez az ismeretforma nagyon fontos az iskolában és a gyakorlati életben is. Amit tanítanak nekem, igen nagy százalékban csak hittel használhatom fel. Nekünk a hit a vallás terén fontos. A mai evangéliumban olvasott történet kiváló példa erre. Az apostolok és a Szűzanyán kívül mindenki más nagypénteken elvesztette Jézus Krisztus istenségébe vetett hitét.Az Úr egész húsvét vasárnapja azzal telt el, hogy a feltámadásába vetett hitet elsősorban azok kapják vissza, akik most nem tudnak hinni.„Aki hisz és megkeresztelkedik,az üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik”,tanítja maga Jézus. Az apostolok sem kivételek. Ezért mutatja meg nekik sebhelyeit kezén, lábán és oldalán. Ezt a testet ismerték három éven keresztül. Látták keresztre feszítve függni, látták holtan, és most élve. Következtetés: feltámadt. Ha fel tudott támadni, akkor Isten. Egy hét múlva ugyan ezt külön bebizonyította Tamásnak is. Ettől kezdve ő is nyugodtan látta Jézust és hitt neki újra. Mivel társaival együtt ők lettek a történelem összes hívő emberének a hitéhez a szemtanúk, hogy hinni tudjanak, nekik ezért kellett a tapasztalati biztonság. Köszönjük meg Jézus biztos tanítását.

Sarlós Boldogasszony

Szűz Mária látogatása Erzsébetnél

Szof 3,14-18; Róm 12,9-16b;Lk 1,39-56

„Íme, Erzsébet a te rokonod is fiat fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, ő, akit magtalannak hívtak, mert Istennél semmi sem lehetetlen”

Isten az élet Istene. Ószövetség utolsónak íródott bölcsességi könyvéből idézzük: „Isten a halált nem alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában” (Bölcs 1,13) Valóban, Isten úgy teremtette az embert, hogy anyagi teste és szellemi lelke egységesen alkossa lényegét, és ami a szülők szerelméből fogantatik, azt a parányi embertest-kezdeményt azonnal igazi emberré avatja azzal, hogy a semmiből megteremti a szellemi lelket, azonnal egyesíti a kis testtel, teremt rögtön, egy-időben egy új személyiséget, és mindazt, amit a szülők és Isten együtt életre keltett, a személy birtokba vegye és az emberi nem új tagjaként élni kezdjen.Isten ezt az új élet kezdetére lépett embert olyan szeretettel szerette, hogy örök rendelkezéssel neki is megadta az Isten fogadott gyermekévé avató ajándékot, a megszentelő kegyelmet, amit az ősszülők el is nyertek Teremtőjüktől. Isten nem akarja az emberek halálát, minden édesapát és édesanyát azzal a joggal ruházta fel, hogy közös gyermekük apai-anyai jogon örökölje a fogadott fiúság ajándékát. Amikor az angyal köszöntötte Máriát, neki a köszöntésben fogalmazta meg, hogy az ősszülők vétkük miatt a maguk kárára és az összes leszármazottaik kárára is elvesztették ezt a kiváltságot, de Mária a Szeplőtelen Fogantatással lelke megteremtésével együtt visszakapta. Új neve ezért: Kegyelemmel teljes. Az angyal azért említi meg az idős rokonasszony rendkívüli anyaságát, mert Mária anyasága is a mindenható erejéből lesz szűzi foganás, de figyelmeztetni akarja: ha majd a Megváltó foganása után elmegy az idős várandós rokonasszonyhoz, a benne növekvő magzatot nem a lelke teremtésével egy időben, de még születése előtt megajándékozhatja az istengyermekség csodálatos ajándékával.

Az Élet Igéje – 2013. július

„Az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” (Gal 5,14)

Ez Pál apostol tanítása: rövid, csodálatos, tömör, megvilágosító.
Azt mondja el, hogy a keresztény magatartás alapja és ösztönzője a felebarát iránti szeretet.
Ennek a parancsnak a megvalósításában látja az apostol a törvény tökéletes beteljesítését. A törvény ugyanis azt mondja, hogy ne kövess el házasságtörést, ne ölj, ne lopj, ne kívánd másét… és tudjuk, hogy aki szeret, az mindezt nem csinálja: aki szeret, nem öl, nem lop…

„Az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

Ám aki szeret, az nemcsak egyszerűen kerüli a rosszat. Aki szeret, megnyílik mások felé, akarja és teszi a jót, odaajándékozza magát: oda tudja adni életét azért, akit szeret.
Ezért írja Pál, hogy a felebarát iránti szeretet által nemcsak megtartjuk a törvényt, hanem „be is teljesítjük”.

„Az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

Ha az egész törvény a felebarát iránti szeretetben áll, akkor a többi parancsot olyan eszköznek kell tekintenünk, mely megvilágosít és vezet bennünket, hogy az élet szövevényes helyzeteiben meg tudjuk találni az utat a mások iránti szeretethez. A többi parancsból ki kell tudnunk olvasni Isten szándékát, akaratát. Azt akarja, hogy azért legyünk engedelmesek, tiszták, önmegtagadóak, szelídek, irgalmasok, szegények, hogy jobban megvalósítsuk a szeretet parancsát.

„Az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

Itt feltehetnénk a kérdést: hogy lehet az, hogy az apostol nem beszél az Isten iránti szeretetről?
Tény, hogy az Isten és a felebarát iránti szeretet nem versengenek egymással. Sőt az egyik – a felebarát iránti szeretet – kifejeződése a másiknak, az Isten iránti szeretetnek.
Hiszen Istent szeretni annyit jelent, mint tenni az akaratát. S az akarata az, hogy szeressük felebarátunkat.

„Az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

Hogyan váltsuk életre ezt az igét?
Világos: úgy, hogy szeressük felebarátunkat, igazán szeressük. Ez azt jelenti, hogy odaadjuk magunkat neki, de érdek nélkül.
Nem szeret az, aki eszközként használja felebarátját saját céljai érdekében, legyen az akár a legmagasztosabb lelki cél, amilyen például a saját szentté válása. Felebarátunkat kell szeretnünk, nem saját magunkat.
Biztos, hogy aki így szeret, az tényleg szent lesz, „tökéletes, mint az Atya”, mert a lehető legjobbat vitte végbe: rátalált az Isten akaratára, megvalósította, s így tökéletesen beteljesítette a törvényt.
Életünk végén talán nem kizárólag erről a szeretetről fognak bennünket megítélni?

Chiara Lubich

Évközi 13. hét hétfő

Évközi 13. hét hétfő

„pénzért eladják az igazat, és egy pár saru miatt a szegényt”

A közelmúltban sokszor magyaráztam az Ószövetségből vett olvasmányokat.Úgy gondoltam, frissíteni kell Isten igéjének ismertetését.Ámosz prófétának a könyvének olvasása közben rádöbbentem, hogy sok dologban rokonságot mutat mostani életünkkel. Vigaszunkra szolgálhat, hogy a nehéz szociális helyzetben lévők, nyugodtan kimondhatom, hogy népünk nagy részének gazdasági és erkölcsi helyzete igen hasonló az északi zsidó ország pusztulása előtti utolsó évtizedek állapotához. Ezen a héten erősítést keresünk Istennek akkor mondott, de most is érvényes üzeneteiben. Ámosz próféta Júdeában született Jeruzsálemtől délre Tekoában. Felnőttként Isten meghívja, hogy üzeneteinek közvetítője, tehát próféta legyen. Az Úr az északi országba, Izraelbe küldi. Ott nagyobb a baj, mint délen, kevesebb az Úrnak a prófétája, csak bálványtemplomok találhatók, és sokkal közelebb van hozzájuk a teljes pusztulás büntetése. Jobban kell tehát sietni a megtérés felajánlásával. Akkor ott II. Jeroboám volt a király (782-747). A királyságot megalapító I. Jeroboám politikailag is, vallásilag is teljesen elszakította ezt az új országot Jákob Istenétől. Megváltozott a közjogi helyzet is. Isten minden családnak ingyen adott földet és házat, hogy ott élve, dolgozva el tudja látni a családját, nyugodtan és függetlenként éljen. Kialakították a király mellett az előkelőbbek és gazdagabbak rétegét, akik elfogadták az előnyöket, szegénységbe taszították kis földjükön élőket, akik előbb-utóbb szolgák, sőt rabszolgák lettek. Erre hoz üzenetet Ámosz:„Izraelnek három, sőt négy gonosztette miatt nem fordítok el róla semmit sem: mert pénzért eladják az igazat, és egy pár saru miatt a szegényt. Akik a föld porába sújtják a szegények fejét, és az alacsonysorsúak útját elfordítják” (2,6-7a) Ezzel egy időben jön az erkölcstelen vagy rossz erkölcsű élet: „Fiú és apa egy leányhoz járnak, hogy meggyalázzák szent nevemet”. (7b) Isten tiltotta a paráznaságot, az ilyen formáját pedig külön fenyítette. Hiába mondják királyaitok, hogy a két bikaszobor volt a szabadítótok Egyiptomból, mert az az egy Isten műve.„íme, én rátok nehezedem, ahogy a kévével rakott szekér a földre nehezedik, és nem lesz menedéke a gyors futónak, s az erős nem ér el erejével semmit sem, s a vitéz sem menti meg életét”. (12-14) Amikor Ámosz mindezt leírta, még nem készült Izrael ellen Asszíria serege. Isten előre üzent, talán meg lehet menteni az országot. Nekünk, magyaroknak is több lehetőséget kínált az Úr kisebb büntetésekkel megtérni. Amíg azonban a pénzes emberek belelovalják a szegényt kölcsönök esztelen felvételébe, addig könnyedén elintézik azt is, hogy fillérekért ússzék el a zálogként megjelölt ház vagy lakás. Vissza kell térni Istenhez, dolgozni tisztességesen, Ez a két eszköz biztos tényező. Az igazság és szeretet meghonosítása sokat segít.

Évközi 13 vasárnap

Évközi 13 vasárnap

1Kir 19, 16b. 19-21; Gal 5, 1. 13-18; Lk 9, 51-62

„a szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk”

Amikor Isten teremtette a világot, a Fiúisten jövendő emberi természetét tette meg minden teremtmény minta okának. Az anyag mintája Krisztus jövendő emberi teste lett, a szellemi lété, tehát az ember lelkéé és az angyalok természetéé az Istenember jövendő ember lelke. A szellemi léthez hozzá tartozik az értelem és az akarat. Az értelem a szellemi megismerő, az akarat, pedig a szellemi vágyó képesség. A szabad akarat tehát a Teremtő ajándéka az ember részére. Az akarat szabadsága azt jelenti, hogy dönteni tud külső kényszertől mentesen, cselekszik-e vagy nem, s ha elhatározta, hogy cselekszik valamit, eldönti, hogy ezt vagy azt teszi meg. A szabad akarat nincs kötve belsőleg sem, mint az állatok, amelyeket ösztönviláguk irányít, és annak engedelmeskednek. Föllépő külső kényszer vagy akár a saját ösztöneink befolyásolhatják akarati döntésünket, de a szabadságunkat el nem vehetik, tehát felelősek vagyunk tetteinkért.„Szabadon bűn és erény közt Választhatni mily nagy eszme, S tudni mégis, hogy felettünk pajzsul áll Isten kegyelme” (Madách Imre: Az ember Tragédiája XV. Szín) énekli az angyalok kara, amikor az ember elcsügged, látva a jövő történelem sok szörnyű döntését. Az első ember a sátán rabságába esett az ősbűn következtében. Az Egyház tanítása szerint az ember értelme elhomályosult, akarata rosszra hajló lett, tehát nehezen tudott jó döntéseket hozni, mert erősen megroggyant szellemi megismerő és vágyó képessége is. Arról nincs szó, amit Luther Márton hitújító hirdetett, hogy az ember az ősbűn következtében teljesen képtelen jót tenni Isten természetfölötti segítsége, tehát kegyelem nélkül, mert kegyelem híján is tud az ember tenni jót, de az üdvösségre hatékony, érdemszerző cselekedetekhez valóban kell a Megváltó kegyelme. Ezt a kegyelmet Jézus Krisztus szerezte meg nekünk. Szent Pál a Galata-levél egészében azt bizonyítja, hogy az ószövetségi törvényszolgaságot jelentett sok-sok megkötöttségével, de mindezektől megszabadított bennünket Jézus.
Már csak a krisztusi hit számít,álljatok tehát szilárdan,és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak titeket.(1)
Ne a törvény szavait vegyétek figyelembe, hanem a legfőbb törvény szellemében magyarázzatok minden törvényt.A legnagyobb törvény ugyanis a szeretet:„Mert az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: Szeresd felebarátodat,mint saját magadat”(14)Ez a megállapítás, pedig nemcsak a szentírási törvényekre érvényes,hanem minden törvényre, amely az emberi életet hivatott igazítani. Következtethetünk:azok a törvények, amelyek nem az egész társadalom javát szolgálják, hanem egyes csoportok önzését, tulajdonképpen nem lehetnek érvényesek, sem számon kérhetők a másik megfontolandó apostoli tanítás: „De ha egymást marjátok és rágjátok, vigyázzatok, nehogy felfaljátok egymást.(15)Törvényeink mázsaszámra születnek. Arra jók csupán, hogy kibúvókat találjanak ügyes jogászok a pénzes emberek mentségére, ha nem a másik ember szeretetének a szellemét sugározzák. A napi hírek azt mutatják,hogy a szeretetlenség rendszeresen mások felfalásához vezet.