MILÁNÓI BOLDOG KRISTÓF

MILÁNÓI BOLDOG KRISTÓF

 (1418-1485) 

 
Az előkelő milánói Macassoli* családból származott. Ártatlanságban eltöltött ifjúság után 1435-ben lépett be a Ferenc-rendbe. Kitűnt a szív tisztaságával; Istenbe vetett szilárd reményével és a szegénység szeretetével. Pappá szentelése után az igehirdetésnek szentelte életét, ezt kb. 50 éven át folytatta Milánóban és környékén. Milánóban a nagy Sienai Bernardin örökébe lépett. Bernardin 1417-42 között több ízben is hirdette az igét Milánóban (ez a város különösen a szívhez nott). 1439-ben kénytelen volt a herceg (Visconti*) viselt dolgait szóvá tenni, mire az halállal fenyegette és száműzte a városból. Két év múlva azonban jobb belátásra jutott és visszahívta Bernardint, aki 1442-ben elmondta búcsúbeszédeit a városban. Kb. ekkor kezdte meg Kristóf igehirdető pályáját, melyhez a talajt Bernardin mintegy előkészítette számára. Évek során szentségének; csodáinak híre annyira megnőtt, hogy az emberek tömegesen keresték fel, hogy imáiba ajánlják magukat és tanácsát, segítségét kérjék. Sok csodás esemény kísérte működését s tett bizonyságot szavainak, közbenjárásának erejéről. 1474-ben igehirdető társával, Ceranói Boldog Pacifikkal együtt kérelemmel fordult az akkori milánói herceghez, Galeas-Mária Sforzához és IV. Sixtus pápához, hogy Szűz Máriának, a kegyelmek Anyjának tiszteletére a Milánóhoz közeli Vigevano* városban rendházat építhessenek. Az engedélyt meg is kapták, s Kristóf élete utolsó tíz évét ebben a rendházban töltötte. Itt is fejezte be életét 1485. márc. 10-én. Tiszteletét XIII. Leó pápa hagyta jóvá.
Szent Ferenc az igehirdetőkről:
„Kérve-kérem valamennyi igehirdető testvéremet, törekedjenek mindenben megalázni magukat; ne dicsekedjenek, ne leljék örömüket magukban; ne legyenek bensejükben túlfűtöttek tetszetős beszédeik és jó tetteik miatt, sőt semmi jó miatt, amit Isten olykor bennük és általuk mond, tesz és művel… Legyünk szilárdan meggyőződve arról, hogy a hibákon és bűnökön kívül semmi mást nem vallhatunk magunkénak. És inkább örülnünk kell annak, ha különféle kísértésekbe esünk; és ha az örök élet elnyeréséért mindenféle testi-lelki kínt és gyötrelmet szenvedünk ezen a világon.”
A meg nem eőosített Regulából. 17. p.

Imádság:
Istenünk, te Boldog Kristófot az igehirdetésben kiválóvá tetted. Segíts, hogy erényeit követve s a Kegyelmek Anyja közbenjárását kérve, Istentől a kegyelmek bőségét elnyerjük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.”

Felelősségünk a teremtett világért – kerekasztal-beszélgetés a Párbeszéd Házában

Felelősségünk a teremtett világért – kerekasztal-beszélgetés a Párbeszéd Házában

„Ökológiai megtérés – Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcseit” címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést a Párbeszéd Házában március 9-én, a házigazda Sajgó Szabolcs SJ, az intézmény igazgatója volt.

A beszélgetés témáját a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület honlapján – most már hagyományosan – nagyböjtre közzétett „teremtéstudatos nagyböjt” felhívás adta, melynek középpontjában idén a Szent II. János Pál pápa által bevezetett és Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy) kezdetű enciklikájában is kiemelt „ökológiai megtérés” fogalma áll. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői Rohály Gábor, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület elnöke, Sipka Júlia, az egyesület elnökségi tagja és Zlinszky János egyetemi docens voltak.

Bár az ökológiai megtérésről már évtizedekkel ezelőtt írt és beszélt Szent II. János Pál pápa, talán kevesen vannak, akik jelentésének tartalmát, mélységét ismerik, s életükben alkalmazzák. A három előadó és a házigazda a böjt, a megtérés és a bennünket körülvevő teremtett világ kapcsolatát próbálta a hallgatóságnak kézzelfogható példákon keresztül bemutatni.

Mindhárman hangsúlyozták, környezetünk állapotáért, értelmetlen mértékű károsításáért mindannyian felelősek vagyunk, sokszor hazugságokkal leplezzük pusztításunkat.

Zlinszky János az ökológiai megtérést a bűnbánat keresztények által ismert és gyakorolt példáján keresztül mutatta be. Mint mondta, a megtérés lényege, hogy azokat a cselekedeteinket, gondolatainkat, melyek nem jók, azonban kellemesek voltak, a megtérés, a bűnbánat során elhagyjuk, ezáltal életünket megváltoztatjuk. Hozzátette, a ma embere már akkora pusztítást végzett az Isten által teremtett, de ránk bízott természetben, hogy a mostani állapot hasonló annak a családnak a helyzetéhez, amely harminc éve csak kölcsönökből él, de törleszteni semmit nem tudott vagy nem akart, ezért teljesen reménytelen, hogy anyagi helyzetét valaha is rendezni tudja. Az előadók kiemelték, pár évtizede még arról beszéltünk, vajon élhető, szép világot hagyunk-e unokáinkra, ám a folyamatok annyira felgyorsultak, hogy mostanra már saját és gyermekeink környezetében okozunk visszafordíthatatlan károkat.

Ezért fontos tehát lelkünk ápolása mellett rendezni kapcsolatunkat az anyagvilággal is. Jó sáfárként kell az Istentől kapott világgal bánnunk. Isten ugyan ránk bízta, sok mindent tehetünk vele, ám tudnunk kell, nem a miénk. Mi csupán társteremtők vagyunk, a világ Isten alkotása, övé minden, az ő dicsőségét kell hogy hirdesse.

Zlinszky János Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájának alábbi részletét emelte k:

„Ha a külső sivatagok azért szaporodtak el a világon, mert a belső sivatagok szétterjedtek, a környezeti válság mély belső megtérésre hívó felszólítás. De azt is el kell ismernünk, hogy vannak olyan elkötelezett és imádságos keresztények, akik – a realizmus és pragmatizmus ürügyén – nemegyszer kinevetik a környezet miatti aggodalmakat. Mások passzívak, nem határozzák el magukat szokásaik megváltoztatására, és így inkoherenssé válnak. Ökológiai megtérésre van tehát szükségük, amely azt jelenti: engedik, hogy Jézussal való találkozásuk minden következménye megjelenjen az őket körülvevő világhoz fűződő kapcsolataikban. Annak a hivatásnak a megélése, hogy védelmezői legyünk Isten művének, lényegi része az erényes életnek, nem valami szabadon választható feladat s nem is a keresztény tapasztalat másodlagos szempontja.”

Az Egyház, a pápák tehát évtizedek óta igyekeznek az emberek figyelmét felhívni arra, hogy meg kell őriznünk a teremtett világot, annak kincseit használhatjuk, de nem szabad értelmetlenül és visszafordíthatatlanul kizsákmányolnunk. 2015-ben az ENSZ egyhangúlag fogadta el a klímacsúcson előkészített és a párizsi klímakonferencián is megfogalmazott vállalásokat, ami azt bizonyítja, hogy a világ országainak többsége tisztában van azzal, hogy Földünk súlyos válság előtt áll, melynek okozói jelentős mértékben mi magunk vagyunk. Érdekességként említették meg a beszélgetés résztvevői, hogy ma már van olyan ország, ahol törvény biztosít jogokat a teremtett világnak, a „Földanyának”.

Összefogásra és ökológiai megtérésre van tehát ahhoz szükség, hogy a ránk bízott teremtett világot utódainknak tovább tudjuk adni. Szent II. János Pál pápa az 1990-ben, a béke világnapjára írott üzenetében arról szólt, hogy az ökológiai válság erkölcsi válság. Ennek kapcsán az előadók kiemelték, hogy a természet ember általi pusztítása akkor is erkölcstelen, ha az olyan mértékű, amit a szakemberek még „fenntartható” pusztításnak tekintenek, tehát nem okoz visszafordíthatatlan károkat. Éppen ezért a jelenlegi helyzet felismerésekre kell hogy ébresszen bennünket. Nem lehetünk közömbösek, mondván „én nem tehetek semmit, hiszen másokon múlik a környezetkárosítás” – vagyis személyes felelősségünket hárítva. Mi is tehetünk világunkért. Elhatározhatjuk, hogy kevesebb műanyag csomagolású élelmiszert vásárolunk, például nem palackos vizet iszunk. A böjt időszaka ennek tudatos megélésében segíthet – emelték ki a beszélgetés résztvevői.

Az ökológiai megtérés tehát hasonlatos a hitbeli megtéréshez. Felismerhetjük a rosszat, a visszásságokat, és átértékelhetjük ezekhez való viszonyunkat. Ferenc pápa is arra figyelmeztet bennünket, hogy a hívő ember Istenhez és embertársaihoz való viszonyát többen, de a természethez való viszonyát kevesen vizsgálják, pedig az is lelkiismeretünk része kellene hogy legyen. A környezetünkhöz való helyes hozzáállás embertársainkkal való viszonyunkra is kihat, mivel a kevesebb pusztítás több lehetőséget hagy a szegényebb, elesettebb, hátrányosabb helyzetben lévő embereknek – így őket segítjük, támogatjuk.

A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület honlapján nagyböjt vasárnapjain egy-egy új írás jelenik meg, amely az ökológiai megtérést segíti. Abban nyújtanak ezek segítséget, hogy Jézussal való találkozásunk minden következménye megjelenjen a minket körülvevő világhoz fűződő kapcsolatainkban is. Hivatásunk, hogy védelmezői legyünk Isten művének, ami lényegi része az erényes életnek, nem szabadon választható feladat.

 

Nagyböjti kalendárium 10.

Nagyböjti kalendárium – 2017. március 10.

Idei nagyböjti készületünkben XVI. Benedek pápa Deus caritas est [Isten a szeretet] kezdetű enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

Ezen az alapon kell Jézus nagy példabeszédeit megértenünk. A dúsgazdag (vö. Lk 16,19–31) a kárhozat helyén azért jajgat, hogy vigyék hírül a testvéreinek, mi történt ővele, aki a szükséget szenvedő szegényen egyszerűen keresztülnézett. Jézus szinte folytatja ezt a jajkiáltását és felénk mondja, hogy figyelmeztessen, s ezáltal a helyes útra tereljen bennünket. Az irgalmas szamaritánus példabeszéde (vö. Lk 10,25–37) mindenekelőtt két fontos dolgot közöl. A „felebarát” addig alapjában az izraelitákat és az Izrael földjén megtelepedett idegeneket, azaz egy ország és egy nép szolidáris közösségét jelentette. Most ez a határ eltűnik: mindaz, akinek szüksége van rám, s akin segíteni tudok, a felebarátom. A „felebarát” fogalma egyetemessé válik, mégis konkrét marad. Annak ellenére, hogy minden emberre kiterjed, nem egy kötelezettségek nélküli távszeretet kifejezője, hanem itt és most gyakorlati beavatkozásomat követeli.

Az Egyház feladata marad, hogy e távoli és közeli pontok összekapcsolását mindig újra értelmezze tagjai gyakorlati életében. S végezetül hangsúlyozottan kell említenünk az utolsó ítélet nagy példázatát (vö. Mt 25,31–46), amikor a szeretet válik egy-egy emberi élet értéke vagy értéktelensége fölötti végső ítélet mércéjévé. Jézus azonosítja magát a szükséget szenvedőkkel: az éhezőkkel, a szomjazókkal, az idegenekkel, a ruhátlanokkal, a betegekkel és a foglyokkal. „Amit egynek a legkisebb testvéreim közül tettetek, nekem tettétek” (Mt 25,40). Az isten- és felebaráti szeretet összeolvad: a legkisebbekben magával Jézussal és Jézusban Istennel találkozunk.

(Deus caritas est, 15.)

Urunk, Istenünk, add meg híveidnek, hogy töredelmes szívvel készüljünk húsvét ünnepére. Engedd, hogy a magunkra vállalt nagyböjti önmegtagadás
mindnyájunk lelki javára váljék. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen

Nagyböjt 1. hét péntek

Nagyböjt 1. hét péntek

Mellbevágó kijelentés: Isten maga küld el az oltártól, hogy bocsánatot kérjünk testvérünktől. Az Istentől való bocsánatkérés, de még a legtiszteletreméltóbb vallásos cselekedet, az áldozatbemutatás sem boríthat fátylat arra, ha valami rendezetlenség van emberi kapcsolatainkban, hiszen az ajándék önmagunk felajánlását jelenti. A tékozló fiú jól tudta ezt, amikor így beszélt atyjához: „Vétkeztem az ég ellen és teellened.” Aki tehát szívében negatív érzelmeket táplál testvére iránt, és aki nem kárpótolja testvérét az általa okozott sérelemért, annak ájtatossága merő képmutatás, mely csak arra alkalmas, hogy botránykő legyen. Bizony, sokan vannak, akiket az tart távol a templomtól, az oltártól, hogy látják: olyanok vonulnak áldozni nap mint nap, akik gyilkos haragot táplálnak szívükben rokonuk vagy szomszédjuk ellen, becsapják ügyfeleiket, megszólják ismerőseiket, illetve pletykákat és rágalmakat terjesztenek felebarátaikról.

Az őszinte bocsánatkérés első feltétele: az érzékeny lelkiismeret. Hányan vannak, akik még idáig sem jutnak el! Akik meg vannak győződve tökéletességükről, akik észre sem veszik, hogy a másik embert megbántották, megkárosították! Akik esetleg aprólékos gonddal meggyónják, hogy pénteken húst ettek (holott az a nagyböjti időt kivéve nem tilos), de eszükbe sem jut meggyónni, hogy szeretetlenek voltak.

Urunk, Te tudod, mi lakik az emberben. Ismered szívünk nehézkedéseit, és tudod, mennyire nehezünkre esik elismernünk, hogy valami nincs rendben, hogy valamit helyre kell hoznunk. Azt is tudod, hogy mekkora erőfeszítést jelent bocsánatot kérnünk, s még ilyenkor is milyen gyakran alázzuk meg újra a másik embert, még jobban beledöngölve őt fájdalmába, kiszolgáltatottságába. Adj nekünk kiengesztelődésre kész szívet, hogy ne féljünk önző énünk meghajlásától, megtörettetésétől, s a bocsánatkérésben megízlelve az önmagunk súlyától való megszabadulás hasonlíthatatlan örömét kedves áldozatot mutathassunk be az Atyának, a szentáldozásban pedig befogadhassunk Téged, a legnagyobb Ajándékot, kiengesztelődésünk zálogát.

 

Nikaiai Szent Cezariosz

Szent Cezariosz

Szentünk Hittudós Szent Gergelynek volt a testvére. Ragyogó képzést kapott Alexandriában, és Konstantinápolyban a császári udvarnál lett orvos. Konstancius császár barátja is volt. Tudós és szelíd erkölcsű ember volt. Egyeseket testi betegségekből gyógyított, másokat szegénységükben segített. Tudományával sohasem kérkedett. 368-ban, Nikaiában, a nagy földrengésben sértetlenül megmenekült. Az események hatására és Szent Gergely rábeszélésére elhagyta a világot és Isten szolgálatára szentelte magát. Keresztsége után röviddel megbetegedett és meghalt 369 körül.