KONSTANTINÁPOLYI SZENT TEOFYLAKT

Konstantinápolyi Szent Teofylakt püspök

A képromboló Konstantinosz Kopronimosz császár uralkodása alatt két istenfélő férfi jött Konstantinápolyba: Teofylakt és Mihály. Mindketten közeli ismerettségbe kerültek Szent Tarázzal, aki akkor még magas rangú császári hivatalnok, világi ember volt. A császár halála után, Iréné császárnő uralkodása alatt, Tarázból a császárváros pátriárkája lett, Teofylakt és Mihály pedig szerzetesek. Taráz küldte őket a kolostorba. Teofylakt és Mihály mindketten kitűntek szent életükkel, ezért Teofylakt Nikomédiai püspök lett, Mihály pedig szinnadéi. Székvárosában Teofylaktr sokat törődött a rá bízott hívekkel. Templomokat épített, de kórházakat és zarándokházakat is. A szegényeket, szerencsétlen sorsúakat felkarolta, a leprásoknak saját kezeivel mosta sebeit. Amikor Örmény Leó császár idején újra fellángolt a szentképek elleni üldözés, szentünknek is szenvednie kellett. Mivel állhatatosan elvetette a téves tanítást, számkivetésbe kellett mennie a kisázsiai Sztrovillába. 30 évig kellett a száműzetésben tartózkodni, egészen haláláig. Sok szenvedésben volt része ez alatt. 845 körül hunyt el.

 

NŐNAP 2014.

NŐNAP 2014.

Kedveseim! Húgocskáim!

Úgy gondolom, hogy honlapom tisztelt látogatóinak hölgy tagjait koromnál fogva bizalommal szólíthatom húgocskáimnak. A nőnap alkalmával kitüntető szeretettel köszöntöm kedvességüket, és a jó Isten bőséges áldását adom személyükre és életükre. Kívánom, legyenek boldogok. Fogadják el tőlem jó szívvel. A Bibliát és kiváló költőinket kell idéznem, hogy az új reménység fontos forrásaiként megfelelően tudjam köszönteni nemzetünk kincseit:„Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére, Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,27) Amíg csak Ádám élt, Isten jelezte: „Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is. Az ember ekkor azt mondta: Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból! Legyen a neve feleség (isa), mert a férfiból (is) vétetett”(Ter 2,18.23) Amikor a kísértő az asszonyt becsapta, bűnbe vitte, Isten így büntette meg: „Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod”. (Ter 3,15) és aki akkor gyengének bizonyult, a sorssal küzdő férfifő támasza lesz Madách Imre látomása szerint: Karod erős, szíved emelkedett: Végetlen a tér, mely munkára hív, s ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd szünetlenül, mely visszaint s emel, csak azt kövesd. S ha tett dús életed Zajában elnémul ez égi szó, E gyönge nő tisztább lelkülete, az érdekek mocskától távolabb, meghallja azt, és szíverén keresztül költészetté fog és dallá szűrődni. E két eszközzel álland oldalodnál, balsors s szerencse közt mind-egyaránt, vigasztaló, mosolygó géniusz. (Az ember tragédiája XV szín) Ha szíved és eszed felfedezi társadat, tarts ki mellette egy életen át:„Nem fáradsz-e reám mosolyogni, ha csüggedek, és ha megszédít a gond, tűrni szeszélyeimet? Nagy feladás vár rád: fiatal szívednek erényét tenni napul megtört életem árnya fölé (Vörösmarty Mihály: Nem fáradsz-e.) Ha pedig úgy érzed, hogy nem néznek megfelelő társnak, jusson eszedbe a Zsigmond király seregébe induló férj. Felesége is menne vele: „Mit keresnél, gyenge asszony Véres ütközetben?” Aztán az ütközet elveszett, a király a folyóban gyötrődik: „hej! Ki hozza, kormányozza felém azt a gályát? Vagy már senki meg nem menti Magyarok Királyát? Én, én hozom, gyenge asszony hajómat az éjben. Ülj fel, Uram, Zsigmond király S te is, édes férjem!”(Arany János: Balladák) Tudom, sok családnak gondterheltek a napjai. Adjon rengeteg kegyelmet az Úr, hogy kölcsönös szeretettel sikerüljön úrrá lenni minden nehézségen. Az egészséges életösztön, a mindent elviselhetővé tevő szeretet, a szebb és jobb jövőbe vetett remény fénye ragyogja be mindannyiuk életét! Ezért imádkozom egész szívvel.

Bánk atya 

Francisco de Osuna: 21. Bensőségesen nyugtasd és csöndesítsd el értelmedet.

Francisco de Osuna

Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények

válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM

21. Bensőségesen nyugtasd és csöndesítsd el értelmedet.

Intimamente asosiega y acalla tu entendimiento.

Hogyan értsük azt, hogy "ne gondoljunk semmire"?

Akik lelki dolgokban nem jártasak, rendszerint sok kérdést és kétséget fogalmaznak meg ennek a betűnek a jelentését illetően, miközben azt gondolják, hogy az csupán annyi, hogy semmit ne gondoljunk. Ha viszont értelmünket pihentetnünk kell és bensőséges módon el kell azt nyugtatnunk, ez nyilvánvalóan igényli, hogy gondoljunk valamire. Ha tényleg arról lenne szó, hogy ne gondoljunk semmire, akkor erre illene a szatirikus szava: "A semmiből nem jöhet semmi, és a semmi nem tud sehová visszatérni."A durva emberek rendszerint leszólják a szent áhítat gyakorlását ebben a dologban. Ahogy Nazianzoszi Szent Gergely írja: "Jóllehet mindenkinek szabad dicsérnie a saját imamódját, vigyázz, hogy ne szóld le azt, aminek az értékét te nem ismered, mert azon túl, hogy vakmerőség, esetleg botránkoztatod azokat, akik Istent a tudós tudatlanság által közelítik meg, amit világ bölcsei és tudósai nem érnek el."Nem nyomd el annyira értelmedet, hogy az már ne higgyen semmiben, amit nem ért, máskülönben kevés tudásra jutsz. Ne mondd, hogy értelmedet csak a hit dolgaiban nyomod el; hát nem szoktunk hinni az elöljáróinknak, bizonyítékot nem kérve, még akkor is, ha értelmünk ellen van, amit mondanak? Azután, ez az áhítatgyakorlat a katolikus hiten alapul, amely megtisztítja az összeszedettek szívét és kivet belőle minden teremtett dolgot. Nem rosszak a teremtett dolgok, de kevésbé jók, mint az Úristen, akit tiszta lélekben kell megközelítenünk, ahogy az Úr mondja az evangéliumban. Ha te nem érted Szent Dénest, az nem jelenti azt, hogy ő mindenestül érthetetlen, mert Gerson és más szentéletű teológusok megértették őt és tanáccsal és intéssel szolgáltak az ördög incselkedéseivel szemben, aki annál inkább megpróbál becsapni minket, minél magasztosabb dolgokba hatolunk. Ha pedig eltérít azoktól, akkor azt gondolja, hogy valami nagydolgot ért el, mert jól tudja, hogy saját rendeltetési helyünkről zavart el, amikor rávett, hogy félelemből meghátráljunk. Az összeszedettséget gyakorlók nem tartják úgy, hogy a tökéletesség egyenlő lenne azzal, hogy semmit sem gondolunk. Ha így lenne, akkor azok lennének tökéletesek, akik alszanak, hacsak nem álmodnak, illetve a csodálkozók. Ha valahol azt olvasod, hogy hasznos dolog semmire nem gondolni, akkor tudj róla, hogy ez az utasítás az ezen a téren újoncoknak szól, hogy tanuljanak meg alázatosan Istenhez fordulni az elkalandozásból, uralni értelmüket és igaz szívvel mondani a zsoltárt: "Mert szívem lángra lobbant és bensőm elváltozott. Semmi lettem és semmit sem tudtam: olyan lettem előtted, mint az oktalan állat, és mindig veled vagyok." Dávid szavait arról, hogy "semmi lettem és semmit sem értek", Gerson az összeszedett ima fényében értelmezi, ugyanis itt az értelem elnyugszik és olyanná válunk, mint a kicsi állat, amin az Úr bevonult Jeruzsálembe, mert ez a szív igazi békéje, ahol az értelmet csak az istenhit kantára tartja kézben. Ha csak ennyiből állna a nem-értés – vagyis annyiból, hogy semmit nem értünk – akkor nemcsak hogy elmaradna a tökéletességtől, de az elpocsékolt időt hasznosabban töltöttük volna jó gondolatokkal. A helyzet viszont az, hogy ebben a dologban akkor érjük el a tökéletességet, ha azért hagyunk fel az értelmi működéssel, hogy csakis Istennel foglalkozzunk képességeink legjavát bevetve. Szükséges ugyanis, főleg a kezdőknek, hogy megtanuljuk kivetni az összes gondolatot, ami szétszór minket, mert, ahogy Gerson megjegyzi, az összeszedettségben a legnehezebb feladat a szellem elszakítása az értelmet lefoglaló képzelgésektől. Sokáig tart, amíg megszokjuk, hogy elvessünk minden olyan értelmi mozgást, ami teremtményekre irányul, azért, hogy értelmünket a hit szabadon és tisztán irányíthassa az Úristennel való egységre, ami az egyetlen szükséges dolog, amit Krisztus kért, hogy mint jobbik részt válasszuk.
Akik ezt az utat követik, csak azért dolgoznak és gyakorolnak, hogy az istenszeretetet lángra lobbantsák magukban, egy olyan szeretetért, ami érett és magáért beszél. Nem érdekli őket, hogy indokokat kutassanak Isten szeretetére; nem mintha ez önmagában rossz volna, viszont ők már elhatározták és eldöntötték, hogy egyedül Istent fogják szeretni mindenek fölött, és fölemelik lelküket a jóság forrásához, ahonnan a szeretet kiárad. Akik átgondolják ezeket és gyakorolják az összeszedett imát, azok tudják, mennyire más dolog az értelem és a szeretet munkája. Jóllehet nem tudjuk szeretni, amit nem értünk, mégis elég, ha Istent évekig a hitben ismertük, és már értjük szívünk mélyén, hogy egyedül ő méltó arra, hogy önmagáért szeressék. Hozzá vonulunk vissza, amikor szívünket összeszedjük, hogy bensőségesebben szeressük őt és mintegy a jelenlétében időzzünk. Amikor az Imádottal vagyunk együtt, akkor nem állunk le átgondolni, hogy hogyan fogjuk majd szeretni, hanem máris szeretetet érzünk iránta. Ismerd hát fel, hogy ez az egész dolog a semmit-se-gondolásról jóval többet jelent, mint ahogy általában beszélnek róla. Megmagyarázni nem lehet, mert Istenre vonatkozik, aki leírhatatlan. Én mégis azt mondom, hogy nem gondolni semmit-annyit tesz, mint mindent gondolni, amennyiben lemondunk az értelemről, látva az Egyet, aki mindennél csodálatosabb. Ebben a semmit-se-gondolásban a legelső jó dolog az, hogy az összeszedett ember egészen egyszerűen és nagyon finoman egyedül Istenre figyel. Gerson azt mondja, hogy ilyenkor zárva az ajtó az ördög minden cselvetésének, amely az érzékszervek egyikén lép be mindig. Végül pedig, ez a semmit-se-gondolás, amiről írunk, akármennyire kezdetlegesnek is tűnik, előkészít minket arra, hogy elszakadjunk és függetlenné váljunk, hogy szívünk egyedül Istenhez szárnyaljon, aki szabadnak és egésznek kívánja azt. Az elmondottakból rájöhetsz, hogy amikor elnyugtatod az értelmedet, és hagyod pihenni a szent tétlenségben, amiről Szent Ágoston ír, akkor erőfeszítéseid korántsem szünetelnek, hanem igyekszel feléleszteni a szív szándékát, a lélek hozzáállását, és egész figyelmeddel egyedül Isten felé fordulni hittel és áhítattal, abban a meggyőződésben, hogy az Ő szent Fölsége ebben a magasztos műben leli tetszését. Bár a mi részünkről sohasem tökéletes a mű, amennyiben mi magunk képtelenek vagyunk teljesen tartózkodni a gondolkodástól, Urunk fogja tökéletessé tenni azt, amikor felülről meglátogat és kiterjeszti fölénk a kegyelem jobbját, hogy csöndet parancsoljon bennünk. Akik tapasztaltak ebben az áhítatgyakorlatban, azoknak az emlékezete és értelme annyira nyugodt és csöndes, amikor Istennel vannak és kegyelmének örvendenek, hogy semmit sem fontolgatnak, még azt sem, ami akkor éppen történik velük, mert teljesen elmerülnek abban, és megrészegülnek attól, amit lelkükben éreznek. Ez az állapot egy mélységes figyelemből fakad, amely olyan, mint amit akkor érzünk, amikor olyan tisztelettel beszélünk egy úrral, hogy már nem is gondolunk arra, személyre, akinek a jelenlétében vagyunk. Az összeszedettségben lévő ember megelégszik a hitnek a fényével, amit bárki birtokolhat; elnyugtatja és lecsendesíti értelmét, arra utasítja, hogy ne kutassa Isten dolgait, mert a hitből tudja, hogy Isten létezik és megjutalmazza őt bármilyen szolgálatért. És mivel én hiszem, hogy – ahogy Szent Ágoston írja – Isten közelebb van hozzám, mint én önmagamhoz, ezért összeszedett lehetek Istenben, önmagamban, és beléphetek a saját házamba, hogy bensőségesen elpihenjek annál, akinek szavaiban nincs keserűség. Szent Gergely szerint mivel a lélek nem lehet meg gyönyörűség nélkül, azért ha lezárjuk az érzékek kapuját, akkor önmaga fölé emelkedik, hogy mennyei gyönyörűséget keressen. A hit irányításával, ahogy a három királyok a csillag után, a lélek mindenen áthalad, míg nem találkozik a legfőbb jóval, aki túl van testen és véren és minden elképzelhetőn, túllép minden teremtett dolgon, és annyira eltávolodik az elképzelhetőktől, hogy csak a minden gondolattól megtisztított tiszta öntudat egyesülhet vele. Torlaszold hát el a forrást lelkedben, ahonnan a szeretet, ahogy Szent-Viktori Richárd mondja, mindig és egyre csak előtör, és ezzel kényszerítsd, hogy fölfelé áradjon. Ha pedig nem emelkedik föl, akkor – csöndben maradva és önmagában nyugodva – látni fogja Isten képét saját tiszta víztükrében, és az jobban ragyog majd ott, mint bármi más, feltéve, hogy elül a gondolatok kavargó örvénye. Nem véletlenül parancsolja meg oly gyakran a Szentírás, hogy térjünk önmagunkba és lépjünk be szívünkbe. Mindenkinek önmagában kell nyugodnia és nem szabad kijárkálnia; be kell csuknia maga mögött az ajtót, bezárva önmagát, hogy Isten titokban egyesülhessen a lélekkel. A léleknek nem szabad kinyitnia az érzékszervek ajtaját vagy elhúznia a virrasztás reteszét, amely az ajtót zárja. Mert ha így tesz, elmegy tőled az, aki vigasztalt téged az ajtó bezárásakor, amiből "áldás származott gyermekeidre" (ezek a te vágyaid). Minél jobban bezárod az érzékek kapuját, Isten annál jobban megerősödik lelkedben. Mivel mindig velünk van, ezért nem kell ajtót nyitni neki, csak rábólintani, és minden mást elutasítani, mert ha egész szeretetünket feléje fordítjuk, az hevesebb lesz. Nem szabad lebecsülnöd ezt a gyakorlatot csupán azért, mert egy filozófus vagy egy zsidó alkalmazta. Ugyanilyen okból elutasíthatnád a szent Passió áhítatgyakorlatait, amelyeket a régiek annyian kedveltek. Azt sem szabad gondolnod, hogy csupán azért, mert valamit jó és rossz emberek egyaránt gyakorolnak, attól az kevésbé jó, mert mindenkiben az illető beállítottsága szerint fejti ki hatását, és önmagában hordozott értékét ez nem érinti. (V. fejezet)

Hamvazószerda után Szombat

Hamvazószerda után Szombat

Iz 58,9b-14;Lk 5,27-32

„Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a hamis beszédet”

Izajás 750 évvel Jézus nyilvános működése előtt gyönyörűen összefoglalja az Isten által nagyra értékelt böjti programot. Nemcsak igaz ez az ige, de költőien szárnyaló, képekben, gondolatokban gazdag.„Eltávolítod az igát”(9), az iga az az eszköz, amit az ökrök nyakába tesznek, hogy a kocsi vagy az eke rúdjának segítségével húzza azt az állat. Nyilván nem a barmok igájáról beszél a próféta, hiszen ezek munkája természetes. Akadnak viszont gonosz emberek, akik embereket, sőt gyerekeket fogtak be, a kézi malom rúdját mozgatni. Meg is vakítottak egyeseket, hogy meg ne bolonduljanak a körbejárástól. A szöveg értelme tehát, szabadítsd fel embertestvéredet ez alól az iga alól. Lehet átvitt értelemben is, mert minden szolgaságot meg kell szüntetni. Isten az embert szabadnak, testvérnek teremtette.„Az ujjal mutogatás”-t meg kell szüntetni. Az egyik formája, hogy nem adok fel senkit, nem leszek árulója senkinek. A másik, hogy nem csúfolom, gúnyolom a másik embert.„A bor mellett is rólam énekelnek”(Zsolt 68,13),mert a gúny a legveszedelmesebb lelki marószer.„Ha lelked adod az éhezőkért”Add
a kenyeredet szíves szeretettel a szegénynek. Ezt teszed, ha életedet is arra szánod, hogy munkát, kenyeret biztosítasz a társadalom szegényeinek, vagy a kenyérharcban melléjük állsz, ha szóban, írásban pártolod ügyüket. Jutalmad: híres ember leszel, szeretni fognak, értékelnek, és Isten megerősít téged, bőven ellát javaival. Hazádat romjaiból fel tudod építeni, őseid országát megerősítheted. Mai programod legyen ehhez a sok ima.

Ferenc pápa: „Add nekem a felét a te irgalmasságodnak”

Ferenc pápa tegnap több személyes történetet osztott meg a római papokkal, egyházmegyéje lelkipásztoraival. Többek között elmesélte egy mindig magánál hordott kis kereszt történetét, melyet a Vatikáni Rádió spanyol nyelvű honlapja és a Catholic Herald írása nyomán összegezünk.

A Szentatya híres gyóntatókról emlékezett meg, köztük a Buenos Aires-i José Aristi atyáról, aki szinte a város összes papjának gyóntatója volt, s még II. János Pál is gyónt nála argentínai látogatása alkalmával a nunciatúrán.

Ferenc pápa általános helynökként szolgált a Buenos Aires-i egyházmegyében, amikor José Aristi atya 95 éves korában meghalt. Az egyik húsvét reggelén kapta a hírt, hogy hajdani gyóntatója előző este, nem sokkal a vigília kezdete előtt elhunyt. Jorge Mario Bergoglio húsvét vasárnapján elment a Legszentebb Oltáriszentségről nevezett (Santísimo Sacramento) templomba, hogy végső búcsút vegyen Aristi atyától, aki egész életében ott szolgált.

Lement a templom kriptájába, ahol csak két idős asszony imádkozott a ravatal mellett, és megdöbbenéssel látta, hogy sehol egy szál virág. Arra gondolt: „Itt van ez az ember, aki az egész Buenos Aires-i papság bűneit megbocsátotta, köztük az enyémeket is, és sehol egy virág...” Kiment egy virágárushoz és rózsákat vett, hogy feldíszítse velük a ravatalt. Amint rendezgette a rózsákat, észrevette Aristi atya kezében a szentolvasót – és valami hirtelen bátorságot érezve leszakította róla a keresztet, ránézett Aristi atyára, és azt kérte a szent paptól: „Add nekem a felét a te irgalmasságodnak”.

A kis keresztet mindig az inge zsebében hordta, egészen pápává választásáig. Mivel a pápai reverendának nincs zsebe, azóta a reverendája alatt hordja, kis textil tasakban, a szíve fölött. „Amikor eszembe ötlik valami rossz gondolat valakivel kapcsolatban, odateszem a kezem – mutatott a szíve felé –, akkor rögtön érzem a kegyelmet, és jobban leszek.”

BOLDOG CARITAS PIRCKHEIMER

CARITAS PIRCKHEIMER

 klarissza szűz 

(1467-1532) 

 
„A legnagyobb német klarissza” - mondta róla a 20. századi egyháztörténész, Hardick. Nürnbergben igen tisztes patrícius családból származott. A szerzetesi élet, melyre 16 éves korában fogadalommal kötelezte el magát,nem oltotta ki tudásszomját. Műveltsége és lelkiélete egyre fejlődött, míg 1503-ban, 36 évesen a közösség apátnője lett. Élénk levelezésben volt kora kiváló papjaival, tudósaival. Húszévi békés kormányzás után elérkezett számára a. próbatétel ideje. Nürnberg protestáns kézre került. A városban minden kolostor elnéptelenedett vagy protestánssá lett. Csak a ferenceseket s a lelki irányításuk alatt lévő klarissza rendház 60 apácáját nem bírta rávenni semmilyen nyomás, rábeszélés, fenyegetés, hogy elhagyják hitüket, megszegjék fogadalmukat. Élükön Karitásszal határozottan kitartottak. Hol tanácsurak, hol hűtlen papok, hol lutheri prédikátorok zaklatták őket. Karitász egyiküknek így felelt:
„Ha az új tanok prédikátorait akarjátok hozzánk küldeni, inkább hóhért küldjetek, hogy mindnyájunkat fejezzen le.”
A helyzet napról-napra rosszabb lett. 1525 óta nem volt szabad katolikus papnak a zárdában misét mondani, szentségeket kiszolgáltatni. Kényszerítették őket, hogy lutheránus prédikátorok beszédeit meghallgassák. Semmire sem mentek. „Semmiképp nem fogadjuk el ezt a hitet - mondta Karitász. Egyek vagyunk mindnyájan: sem az életben, sem a halálban Isten kegyelmével nem szakadunk el anyánktól, a szent kereszténységtől.” A mérsékelt Melanchton ajánlata ellenére tovább tartott a bátor csapat szorongattatása. Szentmise, szentségek nélkül az imádságból és a szentírás olvasásából merítettek erot. A kolostort be is zárták. Ennek ellenére a novérek maradtak Karitász halála, 1532 után is egészen az utolsó nővér haláláig, 1596-ig. Az erős lelkű apátnő mások számára is a hit oszlopa volt, sőt még a hitújítókból is tiszteletet váltott ki.
„Tanúságtétele azt példázza, hogyan lehet elkeseredés és a szív megkeményedése nélkül kitartani meggyőződésünk mellett, remélve szilárdan és bizakodóan, hogy elobb-utóbb felragyog az igazság napja.”

Életrajzából.

Imádság:

Istenünk, te Caritas nővért a hivatásban való hűség példaképeként állítod elénk. Add, hogy hivatásunkban mi is kitartsunk; és a mindvégig való állhatatosság kegyelmét elnyerjük. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen!

Francisco de Osuna: 20. A kísértések a kegyelem előhírnökei.

Francisco de Osuna

Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények

válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM

20. A kísértések a kegyelem előhírnökei.

Xaropes son tentaciones de la gracia mensajeros.

Maga az összeszedett ima az ellenszer

Mivel az égvilágon minden erény komoly kísértéseknek van kitéve, ne lepődj meg azon, hogy az összeszedettség is heves ostrom alatt áll. Gondold meg viszont, hogy, ahogy Gerson mondja, ez a gyakorlat, bár ádázabb kísértéseknek van kitéve, mégis kevésbé legyőzhető, mint mások. Ha megijeszt a szüntelen harc, akkor erősödj meg az összeszedettség ügyes fogásaival, mert ezek annyira hatékonyak, hogy ha rendesen betartod azokat, szembe fogsz tudni szállni azzal a sok kísértéssel, amelyet az ördög azokra küld, akik a szent passióról elmélkednek. Mivel az ördög a legsebezhetőbb pontunkon akar megtámadni, ezért szinte minden kísértés az érzékszervek egyikéből indul ki. Éva és Dávid veresége a szemeknél kezdődött, Ádámé a fülnél, amellyel feleségére hallgatott, Júdásé a szaglásnál, mert enélkül nem gondolt volna az illatos kenet árára, amely kiöntetett. A tapintással és az ízleléssel kezdődik a tisztátalanság és a falánkság. Az ördög azonban csak az érzékek és a képzelődés által dolgozik ellenünk, itt ered minden megtévesztő manővere, ezért nem nagyon tud mit tenni az összeszedett emberrel, akinek első célja az érzéki fölé emelkedés.Aki az áhítat bármely más útját követi, annak külön kell valamilyen harcmódot találnia a kísértések ellen, az összeszedett ember viszont magának az összeszedettségnek a gyakorlása révén már rendelkezik olyan pajzzsal, amely megvédi az ördögtől, és ez a pajzs a szív szüntelen őrizete, ahová visszavonul, és faképnél hagyja az ellenséget. Hasonlít a sündisznóra, amelynek az a legjobb menekülési módja, mikor a vadászkutyák körülveszik, hogy összegömbölyödik és önmagában bújik el, úgyhogy nem látják, hol a feje és hol a lába. Amikor a kutyák így látják az állatot, megzavarodnak, és nem tudják, hová tűnt. Így aki visszavonul a szívébe, az könnyen legyőzi az ördögöt és kigúnyolja, bár néha, amikor nagy dühe fellángol mert zárt kaput talált, kemény csapásokkal, rettegéssel és jelenésekkel próbál harcolni azzal, akit más módon nem tud legyőzni.(III. fejezet)

Isten olykor megvonja a vigasztalást

Az összeszedett ima nagy magányában a kísértés leggyakrabban olyankor jön, amikor Isten kiszárítja az áhítat patakjait, melyek a hosszú és kemény munka miatt ebben a pusztaságban jobban áradnak, mint másutt. Szent Bernát szerint Krisztusban szikla és föld van: a szikla az ő istensége, a föld az ő embersége. Az összeszedett imában a sziklába hatolunk be, míg a passióról elmélkedve inkább a földbe. Akár így, akár úgy, vigasztalást nyerünk, mert az Úr oldalából fakadó vér és víz mindenkit táplál.Mindenki Krisztusban igyekszik gyarapodni, némelyek istenségénél lépnek be, mások emberségénél lépnek ki, de mindnyájan csodálatosan felüdülnek. Néha azonban az Úr elzárja a forrást, kiszárítja a pusztában virító oázist. Meg kell értenünk, hogy ezt bűneink miatt teszi. Kétféleképpen történik ez: az egyik úgy, hogy megvonja a lelki élvezetet és megelégedést, amely gyakran megédesíti az imádságot, és különösen is vigasztalja a lelket az összeszedett imában, ahol a kenyér, mivel rejtett, még ízesebben táplál. Amikor az Úr ezt az ajándékot visszavonja, vigasz nélkül hagyja a lelket, hogy majd meghal a szomjúságtól.A másik mód keményebb és félelmetesebb. Amikor úgy érezzük, hogy Isten szeretete eltűnt, akkor már nem gondolunk rá és nem vágyunk rá, hogy úgy keressük őt, mint előtte. Hiába próbáljuk összeszedni magunkat és imádkozni, az egykor élvezett figyelem és áldott vágyakozás elveszett, elhagyatottnak érezzük magunkat, nélkülözve minden vigasztalást, és – ami még rosszabb – azt se tudjuk, hogyan enyhítsünk nyomorúságunkon. Isten azért veszi vissza ajándékát az első módon, mert a jelen életünkben van egy kisebb bűn vagy a múltunkban egy nagyobb bűn, amiért már bocsánatot nyertünk. Az a célja ezzel, hogy bátorítson: minél előbb térjünk vissza a bensőséges, egyszerű imához, bár már megtapasztaltuk a belénk öntött szeretet kegyelmét. Azt olvassuk, hogy Isten megtagadta Mózestől a bemenetelt az ígéret földjére régi bűnei miatt, bár régóta barátságban volt Istennel. Ezek szerint Isten gyakran megbünteti barátait régi tetteikért, hogy ne hibázzanak ismét. Ne lepődj meg, ha Isten még egy kisebb bűnért is kiszárítja benned az áhítatot. Ha imádság közben tudatosan hagyod elkalandozni a gondolataidat, ez már elég ok arra, hogy száműzzenek a vigasztalásból. Isten nem engedi, hogy idegen élvezet keveredjen az általa nyújtott vigasztalásba. Az igazán áhítatos embereknél, akik minden vétségen bánkódnak, bármilyen kicsiny is legyen az, az Úr elfordíthatja tekintetét és büntetlenül hagyhat sok mindent.
A második módon Isten azért vonja vissza ajándékát, mert a jelen életedben van egy súlyos bűn, és nem adja meg újra addig, amíg egészen meg nem bánod. Igyekezz szorgalmasan Istent keresni, ahogy az áhítatos emberek, mert ha a bűn miatt kioltja vágyunkat, semmink se marad. E kísértés ellen nem az az orvosság, hogy megpróbálsz a kövekből kenyeret nyerni, nem is az, hogy engedsz a hiúságodat tápláló kísértéseknek, hanem az, hogy a könnyek kelyhét iszod éjjel és nappal. Ne csak az elveszített vigasztalásokért sírjunk, vagyis éjjel, hanem nappal is, amikor ismét érezzük Isten enyhületét, hogy ne hagyjon el minket, amikor erényünk kudarcot vall. Ha így a bánattal kapcsoljuk össze a kötelességet, olyanok leszünk, mint a megijedt kisgyerek, aki anyja keblén talál nyugalmat, és most boldogabb mint azelőtt volt, mert anyja szerető szavakkal édesíti tejét és ölelésének melegével vidítja szívét. (IV. fejezet)

Péntek hamvazószerda után

Péntek hamvazószerda után

Iz 58,1-9a; Mt 9,14-15

„Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?”

A kérdés érthető: Keresztelő János az Ószövetséghez tartozik. Mint az egész Ószövetségnek a lényege az volt, hogy felkészítse a zsidóságot a Megváltó eljövetelére és szülje is meg az összes nemzet örömére, ahogyan megmondta Isten Ábrahám kiválasztásakor: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3), úgy a mózesi szövetségkötésnek is ez volt a végső célja. Az ószövetségi gyakorlatok később mintegy önállósultak. Jézus kifogásolta egy alkalommal, hogy az ősök hagyományait kortársai eléje helyezik az Isten rendelkezéseinek, hogy a maguk csinálta magyarázatokat kiemelhessék (Mt 15,1-9) Jézus rögtön tudta, hogy János tanítványai is ebben a hibában élnek. Számon kérik Jézuson, hogy tanítványai nem böjtölnek, holott ők is meg a farizeusok is gyakran böjtölnek. Ha merték volna, talán még azt is hozzátették volna kérdésük végéhez: Micsoda dolog ez! Jézus egy könnyen érthető példával válaszol nekik: „Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek” (Mt 9,15) Így figyelmezteti János tanítványait, hogy most örömünnepet kellene nekik is, és az Ószövetség minden tagjának, farizeusoknak és írástudóknak, legfőképpen a zsidó papoknak vele együtt lakodalmas örömben úszniuk, mert itt van a világ óriási oka az örömre: itt van a megtestesült Istenfia, elhozta a megváltást, az üdvösséget. Jézusnak egyébként többször is alkalma nyílt arra, hogy ezeken a hibás döntéseken próbáljon javítani. Gondoljunk csak a szombat megtartása körüli kifogásokra, elevenbe vágó vitákra. Az olvasmányban is ezt mutatja be a liturgia, amikor az ószövetségi zsidó böjt fonákságaira figyelmeztető prófétai tanítást idéz nyolcszáz évvel Jézus előtti időből. Izajás próféta is azzal korholja Isten nevében kora hívő népét, hogy azt gondolják: az Istennek tetsző böjtnek az a lényege, hogy az ember nem eszik, ezt kellőképpen érzékelteti is az egyszerűbb, éhenkórász szegényekkel. Aztán jön a böjtnek megcsúfolása: „íme, böjtöléstek napján is találtok kedvtelést, és minden robotmunkásotokat hajszoljátok. Íme, perlekedés és civakodás között böjtöltök, ököllel lesújtva gonoszul… Vajon ilyen a böjt, amely nekem tetszik, az a nap, amelyen az ember sanyargatja lelkét? Hogy lehajtja fejét, mint a káka, és zsákruhát meg hamut terít maga alá? Vajon ezt nevezed böjtnek, és az Úr előtt kedves napnak? Íme, ez az a böjt, amely tetszik nekem: Oldd le a jogtalan bilincseket, oldozd meg az iga kötelékeit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, és minden igát törj össze! Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba. Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el! Akkor majd előtör, mint a hajnal, világosságod, és sebed gyorsan beheged, színed előtt halad igazságod, és az Úr dicsősége zárja soraidat. Akkor majd, ha szólítod, az Úr válaszol, ha kiáltasz, így szól: Íme, itt vagyok!” (Iz 58,3-9) Jézus a lényeget akarja előbb megértetni és megvalósíttatni, utána érthetők lesznek a többi tennivalók.

Arnold Chrapkowski a pálos rend új generálisa

2014. március 1-én kezdődött Lengyelországban, Częstochowában, Jasna Górán Első Remete Szent Pál Rendje, a pálosok nagykáptalanja – adta hírül a Magyar Pálos Rend.

A hatévenként összehívott testület a megválasztott képviselőkből és a hivatalból jelenlévő szerzetesekből áll. Elsődleges célja, hogy a legfőbb rendi vezetést megválassza, és a pálosok életét szabályozó Konstitúció és Direktórium esetleges módosítását, kiegészítését megtárgyalja, amennyiben arra szükség van. A magyarországi tartományt Bátor Botond pálos tartományfőnök és Csóka János pálos atya képviseli.

A nagykáptalan 2014. március 6-án Arnold Chrapkowski eddigi vikárius atyát választotta meg Első Remete Szent Pál Rendje új generálisának.

BOLDOG BAYS MARGIT

BOLDOG BAYS MARGIT

 szűz, III. r. 

(1815-1879) 

Svájcban, Fribourgban született földműves, vallásos szülőktol, akik vallásos nevelésben részesítették gyermekeiket. Az iskolában kitunt tehetségével, szorgalmával. 15 éves korában ipariskolába került, a noi varró szakmát sajátította el. Ebben a munkakörben dolgozott később is, közben segített otthon a házimunkában vagy a mezőn. Részt vett kisebb testvérei nevelésében is, akik szerették, ezért hajlottak szavára, akkor is, ha valami miatt hajba kaptak. Tevékenyen részt vett a plébánia életében, foként jó példájával volt másokra nagy hatással. Naponta hosszú utat tett meg a templomba, akármilyen zord időben. Épülésére volt a híveknek az oltáriszentség és Jézus szenvedése iránti tiszteletével. Vasárnaponként a szentmise után még sokáig imádkozott a tabernákulum előtt, majd egy óra hosszat keresztutat végzett. Korán felkelt, hogy jusson ideje az imádságra, néha egész éjszaka imádkozva virrasztott. A rózsafüzért elmélkedve imádkozta. Szívesen vett részt zarándoklatokon - legtöbbször valamelyik Mária-kegyhelyre. Nagy buzgósággal törekedett mások üdvének elomozdítására. Gyermekeket oktatott a hitre, imára s hogy Jézus szeme előtt éljenek. A betegeket buzdította: „Isten végtelenül jó, sohasem szabad kételkedni irgalmasságában.” A szegényeket Isten kedvelt barátainak nevezte, s irgalmas szívvel hajolt le hozzájuk. Alázatos volt: sohasem várt emberi elismerést. Betegsége miatti szenvedéseit felajánlotta Isten országa ügyéért: tudatosan részt vett Krisztus szenvedéséből. Életében, halála után is szentnek tartották. Boldoggá avatása 1993-ban történt Scherer Teréziával és Bütler Bernardával együtt.
A boldoggá avatási dekrétumból:
„Ami odafönt van, arra irányuljon figyelmetek, ne a földiekre. Hiszen meghaltok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve.” (Kol 3,2-4.) E szavak találóan jellemzik Margit életét. Minden tettét Istenre irányította, az ő szolgálója akart lenni. Istenben elrejtve törekedett a megfeszített Jézushoz hasonlóvá válni.

Imádság:
Istenünk, Boldog Margit példát adott az erényes és munkás életre. Közbenjárására add, hogy mindennapi kötelességeink hűséges teljesítésével, Isten jelenlétében élve, eljussunk az örök életre. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.

Francisco de Osuna: 19. Növekedjék benned az alázat, hogy jobban haladhass.

Francisco de Osuna

Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények

válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM

19. Növekedjék benned az alázat, hogy jobban haladhass.

Humilidad crezca contigo para bien aprovechar.

Ha valaki belegondol, talán kifogásolja, hogy ezt a témát miért nem az elsők közé helyeztük, minthogy az alázat az az árok, amit egy épület alapjának meg kell ásnunk. Az alázat minden áhítatgyakorlat alapja, és minden olyan fa gyökere, amelytől gyümölcsöt várunk. Ha a "gyökér" szót a szeretetre alkalmazzuk, akkor az alázat legyen az a trágya, ami a fát táplálja és bőségessé teszi. Mivel az alázat minden gyakorlat előfeltétele, ezért a szimbóluma a só, amely minden ételnek ízt ad, és így ezt minden áldozattal együtt fel kell ajánlani. Alázat nélkül semmit sem tudunk felajánlani Istennek, és enélkül semmi nem ér el hozzá, mert elpusztul minden, ami a bárkán kívül rekedt, az pedig az alázat, és az alázat azokat emeli magasra, akik benne keresnek menedéket. Így az alázat minden áhítatgyakorlathoz szükséges,és, ahogy Szent Ciprián állítja, mindennek a kezdete.Az alázat a belépés a szerzetbe, ahogy ez volt Krisztus első lépése is a világban. Úgyhogy mindnyájan, akik jámborul szeretnénk élni, hordozzuk magunkban az alázatot, és ne gondoljuk, hogy bármiben is különbek vagyunk másoknál, mert mindig is az alázat volt az életszentség szegletköve.Az alázatról szóló fejezetet azért hozom ezen a helyen, mert az alázat és az összeszedettség annyira hasonlók, hogy (Keresztelő) Szent János szavai mindkettőre állnak: "Neki fel kell magasztaltatnia, nekem pedig kisebbednem kell" . Az alázat célja megfelel a összeszedett imádságénak, mert mindkettőben arról van szó, hogy kiüresedünk önmagunktól, hogy Isten töltse be szívünket. Amit ezek az erények az egyik kezükkel elvesznek, a másikkal visszaadják, ahogy Szent Pálnál látjuk, aki arra sem érezte magát képesnek, hogy egyetlen jó gondolata legyen, másutt pedig azt írja, hogy mindenre képes abban, aki vigasztalást nyújt neki.Ennek az erénynek a fönséges voltát akkor látod be kellőképpen, ha megérted, hogy az alázat és a nagylelkűség annyira testvérek, hogy az egyiket a másik nélkül soha nem találjuk meg. Olyanok, mint két szárny, amellyel a lélek Istenhez száll a szemlélődés magányában. Mint ahogy a lelki szegénység nem merül ki abban, hogy megvetjük a földi dolgokat, hanem szárnyalva dicséri a mennyei gazdagságot, úgy az alázat sem marad meg azon a szinten, hogy megveti a megtiszteltetést, hanem fölrepül a lelki kegyelmek magasságába.(I. fejezet)

Hamvazószerda után Csütörtök

Hamvazószerda után Csütörtök

MTörv 30,15-20;Lk 9,22-25

„Eléd tártam ma az életet és a jót, de a halált és rosszat is”

Mózes a Moáb mezején halála előtt elismételte Isten üzenetét, amelyet negyven éven át általa küldött az Úr a zsidó népnek. Záradékul mondta eme sorokat: „Eléd tártam ma az életet és a jót, de a halált és a rosszat is.”(15) Mi ez az élet, amelyről Mózes szól? Izrael népe megkapja Istentől az Ígéret földjét, és azon örökké boldogan élhet, ha nem tér el hitében az egy igaz Istentől, és megtartja a parancsait, amelyek az Isten és a felebarát-szeretetet gyakorlását írják le. Mert ez az egyetlen jó, amely a népet boldogíthatja. A halál? Nem az egyes emberek haláláról van szó. Az mindenkit elér a maga idejében. A nép pusztulását jelenti, ha Istent elhagyja és bálványokat imád, és letér az Isten és emberszeretet útjáról. Ennek büntetése lesz a nép „halála”: ellenségei előbb átmenetileg sanyargatják, s a sok visszaesés után hosszabb büntetés, országuk pusztulása, a nép elhurcolása következik. Mózes könyörög: „Válaszd az életet, hogy élj te is és utódod is!”(19) Magad választod meg sorsod. Ismerjük a zsidó nép sorsát, a Biblia részletesen elénk tárja. A mi okulásunkra kell, hogy szolgáljon, mint minden isteni üzenet. Őseink nem negyven éven át vándoroltak. Az egy igaz Istent imádták előéletük során is, megőrizve ezt a hitet az emberiség eredetétől fogva. Új és végső hazájukban az Ószövetségnél sokkal tisztább Újszövetséget kapták. Ez beteljesítette az ősi hitet, és nem kioltotta azt. Bár voltak régen is hitehagyók, de az igen nagy elpártolás Istentől a XX. században történt. Ha élni akarunk, akkor térjünk vissza a beteljesült hithez és Isten parancsaihoz.Nincs más út a fennmaradáshoz.

ISCIAI SZENT JÁNOS JÓZSEF

ISCIAI SZENT JÁNOS JÓZSEF 

hitvalló, I. r. 

(1654-1734) 

 
Nápolyhoz közel, Ischia szigetén született nemes szülőktől. A vallásosságot az anyatejjel együtt szívta magába. Már ifjú korában vonzódott a tökéletesebb életre. Igen buzgó volt az imában; önmegtagadásban, a Szűzanya iránti tiszteletben. Tizenhat évesen mint olasz, elsőként lépett be az Alkantarai Szent Péter fegyelmét követő kolostorba. Még nem volt pap, s már kolostort alapított. Örökfogadalma után három évvel engedelmességből pappá lett. Teológiai ismeretekben kiváló jártasságot árult el; úgy tűnt; hogy ezeket nem tanulással szerezte. Amikor az általa alapított remeteség épült (ennek számára maga írt szabályzatot), saját vállain hordta az építőanyagot, úgyhogy izzadságával vére is vegyült. Novíciusmester, majd több alkalommal az általa létrehozott alkantarínus tartomány provinciálisa volt. Közben sok ellenkezést, támadást kellett elviselnie. Önmegtagadása olyan szigorú volt, hogy áll rá: inkább csodálandó, mint követendő. Gyakori extázisok jelezték magasfokú imaéletét. Böjtölése rendkívüli: 24 éven át - a pusztai remeték módján - csak kenyeret, vizet s gyümölcsfélét fogyasztott. Ezen csak engedelmességből enyhített. Különös szeretettel viseltetett Krisztus szenvedése és az Oltáriszentség iránt. 80 éves korában halt meg: szemét ártatlan gyermek módjára függesztve a Szent Szűz képére. Nápolyi sírját nagy tiszteletben tartják. XVI. Gergely pápa (1831-46) avatta szentté.
Szent Bonaventura tanítása Krisztus követéséről:
„Aki nem hordozza keresztjét a tökéletes önmegtagadás által s nem követ engem helyes szándékkal, nem lehet az én tanítványom. A kereszt viselésében van a tökéletesség teljessége: a legmélyebb alázatosság, a legnagyobb szegénység és a legszigorúbb vezeklés - a zsoltár szavai szerint: „Átlyuggatták kezemet és lábamat, megszámlálhatom minden csontomat.”

Imádság:

Istenünk, te Szent János József hitvallódat a szegénység, alázat és türelem keskeny ösvényéről a mennyországba vezetted, add, hogy példáját követve s magunkat megtagadva, az örökké tartó örömök részesei lehessünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen!

 

Ferenc pápa nagyböjti üzenete 2014

Szegénnyé lett, hogy szegénységével gazdagítson minket (vö. 2Kor 8,9)

Kedves Testvéreim!

Nagyböjt alkalmából néhány gondolatot ajánlok figyelmetekbe, melyek segíthetnek a megtérés egyéni és közösségi útján. Szent Pál kifejezéséből merítem az alapgondolatot: „Hiszen ismeritek a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek” (2Kor 8,9). Az apostol a korintusi keresztényekhez fordul, és bátorítja őket, hogy nagylelkűen segítsék a szűkölködő jeruzsálemi hívőket. Mit mondanak Szent Pálnak ezek a szavai  nekünk, mai keresztényeknek? Mit mond nekünk ma a szegénységre, az evangéliumi értelemben vett szegény életre való meghívás?

Krisztus kegyelme

Ezek a szavak mindenekelőtt elmondják, hogy milyen Isten stílusa. Isten nem a világi hatalom és gazdagság eszközeivel mutatja meg önmagát, hanem a gyengeség és szegénység eszközein keresztül: „bár gazdag volt, értetek szegénnyé lett…”. Krisztus, az Isten örök Fia, aki hatalomban és dicsőségben egyenlő az Atyával, szegénnyé lett; lejött közénk, mindannyiunkhoz közel jött. Mindenétől megvált, „kiüresítette önmagát”, hogy mindenben hasonló legyen hozzánk (vö. Fil 2,7; Zsid 4,15). Isten megtestesülése nagy misztérium! De mindennek az alapja az isteni szeretet, amely szeretet, kegyelem, nagylelkűség, a közelség vágya és nem habozik odaadni és feláldozni önmagát a szeretett teremtményekért. A tevékeny szeretet azt jelenti, hogy egészen osztozunk a szeretett személy sorsában. A szeretet hasonlóvá tesz, egyenlőséget teremt, ledönti a falakat, megszünteti a távolságokat. És Isten ezt tette velünk. Jézus ugyanis „emberi kézzel dolgozott, emberi értelemmel gondolkodott, emberi akarattal cselekedett, emberi szívvel szeretett. Szűz Máriától születvén valóban egy lett közülünk, a bűnt kivéve mindenben hasonló lett hozzánk” (II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúció, 22).

Jézus célja nem az volt, hogy magáért a szegénységért legyen szegény, hanem – ahogy Szent Pál mondja – „hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek”. Ez nem szójáték, vagy egy hatásvadász kifejezés! Ez Isten logikájának szintézise, ebben foglalható össze a szeretet, a megtestesülés és a kereszt logikája. Isten nem a magasból hullajtotta ránk az üdvösséget, mint emberbaráti jámborságból a fölöslegből adott könyöradományt. Krisztus szeretete nem ilyen! Amikor Jézus alámerül a Jordán vizébe, és megkeresztelteti magát Keresztelő Jánossal, nem azért teszi, mert bűnbánatra, megtérésre van szüksége. Azért teszi, hogy beálljon az emberek közé, akiknek bűnbocsánatra van szükségük, közénk, bűnösök közé és magára vegye bűneink terhét. Ezt az utat választotta, hogy megvigasztaljon, üdvözítsen minket, hogy megszabadítson nyomorúságunkból. Szíven üt minket, hogy az apostol azt mondja, hogy nem Krisztus gazdagsága, hanem szegénysége által lettük megszabadítva. Szent Pál pedig jól ismeri „Krisztus felfoghatatlan gazdagságát” (Ef 3,8), aki a „mindenség örököse” (Zsid 1,2).

Mi tehát ez a szegénység, amellyel Jézus megszabadít és gazdaggá tesz minket? Éppen az, ahogyan ő szeret minket, ahogyan közel kerül hozzánk, mint az irgalmas szamaritánus, aki odalép ahhoz az emberhez, akit félholtan az út szélén hagytak (vö. Lk 10,25 köv.). Az ő együtt érző, gyöngéd, életünkben osztozó szeretete az, ami igazán szabaddá tesz minket, valódi üdvösséget és örömet ad nekünk. Krisztus szegénysége, amellyel gazdagít minket, abban áll, hogy testté lett, magára veszi gyöngeségeinket, bűneinket, és közvetíti felénk Isten végtelen irgalmát. Krisztus szegénysége a legnagyobb gazdagság: Jézus gazdagsága az Atyaistenben való határtalan bizalmában rejlik, abban, hogy minden pillanatban rábízza magát, mindig és csak az ő akaratát és dicsőségét keresi. Gazdag, mint egy gyermek, aki érzi, hogy szeretik és szereti a szüleit, egy pillanatra sem kételkedik szeretetükben, gyöngédségükben. Jézus gazdagsága a Fiúságában van, ennek a szegény Messiásnak az Atyával való egyedülálló kapcsolata a kizárólagos kiváltsága. Amikor Jézus arra hív, hogy vegyük magunkra az ő „édes igáját”, akkor arra hív, hogy gazdagodjunk az ő „gazdag szegénységében” és „szegény gazdagságában”; osztozzunk vele fiúi és testvéri lelkületében; váljunk fiakká a Fiúban, testvérekké az Elsőszülött Testvérben (vö. Róm 8,29).

Van egy mondás, mely szerint az egyetlen valódi szomorúság az, ha nem vagyunk szentek (L. Bloy); azt is mondhatnánk, hogy egyetlen valódi nyomorúság létezik: nem Isten gyermekeiként és Krisztus testvéreiként élni.

Tanúságtételünk

Azt gondolhatnánk, hogy a szegénységnek ez az „útja” Jézusé volt, mi pedig, akik utána jövünk, üdvözíthetjük a világot megfelelő emberi eszközökkel. Nem így van. Mindenütt, minden korban Isten továbbra is Krisztus szegénysége által üdvözíti az embereket és a világot, aki szegénnyé lesz a szentségekben, az Igében, az Egyházában, amely szegényekből álló nép. Isten gazdagságát nem tudjuk közvetíteni a mi gazdagságunkon keresztül, hanem mindig és kizárólag a személyes és közösségi szegénységünkön át, amelyet Krisztus Lelke éltet.

Mesterünket követve mi, keresztények arra kaptunk meghívást, hogy tekintsünk testvéreink nyomorára, érintsük meg, vegyük magunkra és tegyünk konkrétan azért, hogy könnyítsünk rajtuk. A nyomor nem egyenlő a szegénységgel. A nyomor olyan szegénység, amelyben nincs bizalom, szolidaritás, remény. Háromfajta nyomort különböztethetünk meg: anyagi, erkölcsi és lelki nyomort. Az anyagi nyomor az, melyet általában szegénységnek hívnak, és azokat érinti, akik nem emberhez méltó körülmények között élnek: alapvető jogok nélkül, elsődleges anyagi szükségletek hiányában, mint az étel, a víz, a higiéniai körülmények, a munka, a fejlődés és a kulturális növekedés lehetősége. E nyomor láttán az Egyház felkínálja szolgáló szeretetét, a diakóniát, hogy segítsen a szükségben, begyógyítsa ezeket a sebeket, amelyek elcsúfítják az emberiség arcát. A szegényekben és a legutolsókban mi Krisztus arcát látjuk. Ha szeretjük és segítjük a szegényeket, akkor Krisztust szeretjük és szolgáljuk. Elkötelezettségünk arra is irányul, hogy a világban megszűnjön az emberi méltóság megsértése, a diszkrimináció és az erőszak, amelyek sok esetben a nyomor igazi okai. Amikor a hatalom, a luxus és a pénz bálvánnyá válnak, akkor ezek előbbre valók lesznek az anyagi javak egyenlő elosztásánál. Ezért szükséges, hogy az emberek lelkiismerete az igazságosság, az egyenlőség, a józanság és a javak megosztása felé irányuljon.

Nem kevésbé aggasztó az erkölcsi nyomor, amely abban áll, hogy az ember a káros szenvedélyek és a bűn rabjává válik. Hány család aggódik amiatt, hogy valamelyik – gyakran fiatal – családtagon eluralkodik az alkohol, a drog, a játékszenvedély, a pornográfia! Hány ember veszítette el élete értelmét, nincs előttük távlat a jövőt illetően, reménytelenek! És hány ember kényszerült ebbe a nyomorba igazságtalan társadalmi körülmények miatt, a munkanélküliség miatt, amely megfosztja őket attól a méltóságtól, amit a kenyérkereset ad; vagy mert nem egyenlően jutnak hozzá az oktatáshoz és az egészségügyi szolgáltatásokhoz. Ezekben az esetekben az erkölcsi nyomor nevezhető akár az öngyilkosság kezdetének is. A nyomornak ez a formája, amely anyagi romláshoz is vezet, mindig összekapcsolódik a lelki nyomorral, amely akkor sújt minket, amikor eltávolodunk Istentől és elutasítjuk szeretetét. Ha úgy véljük, hogy nincs szükségünk Istenre – aki Krisztusban felénk nyújtja kezét – mert azt gondoljuk, hogy beérjük saját magunkkal, akkor a kudarc útján járunk. Isten az egyetlen, aki valóban megment és megszabadít.

A lelki nyomorra az evangélium az igazi ellenszer. A keresztény ember arra hivatott, hogy vigye el az élet minden területére a megszabadító jó hírt, hogy létezik az elkövetett rossz megbocsátása, hogy Isten nagyobb a mi bűneinknél és ingyen szeret minket, mindig, és a közösségre valamint az örök életre vagyunk teremtve. Az Úr arra hív minket, hogy örömmel hirdessük az irgalom és a remény üzenetét! Jó megtapasztalni e jó hír terjesztésének örömét, annak örömét, hogy megosztjuk a ránk bízott kincset, hogy ezáltal vigaszt nyújtsunk a megtört szíveknek és reményt adjunk sok testvérünknek, akiket körülvesz a sötétség. Ez azt jelenti számukra, hogy követjük és utánozzuk Jézust, aki a szegények és bűnösök felé ment, mint a pásztor az elveszett bárány felé, és teljes szeretetével tette ezt. Vele egyesülve bátran nyithatunk meg új utakat az evangelizáció és az emberi fejlődés terén.

Kedves Testvérek! Azt kívánom, hogy ebben a nagyböjti időben az egész egyház készségesen és igyekvően tegyen tanúságot az anyagi, erkölcsi és lelki nyomorban élőknek az evangélium üzenetéről, amely az Atya irgalmas szeretetének hirdetésében foglalható össze, aki kész magához ölelni Krisztusban minden embert. Olyan mértékben tudjuk ezt tenni, amilyen mértékben hasonlóak leszünk Krisztushoz, aki szegénnyé lett és gazdaggá tett minket szegénységével. A nagyböjt megfelelő idő arra, hogy megváljunk sok mindentől. Jót fog tenni, ha megkérdezzük magunktól, mi mindent tudunk nélkülözni azért, hogy szegénységünkkel segítsünk és gazdagítsunk másokat. Ne felejtsük el, hogy az igazi szegénység fáj: önmagunk megfosztása valamitől nem lenne hiteles e bűnbánati távlat nélkül. Nem bízom abban az alamizsnában, amely nem kerül áldozatba és nem jár fájdalommal.

A Szentlélek, akinek köszönhetően olyanok vagyunk „mint szűkölködők, mégis sokakat gazdagítók, mint akiknek semmijük sincs, mégis mindenük megvan” (2Kor 6,10), tartsa meg ezeket az elhatározásainkat, és erősítse bennünk az emberi nyomor iránti figyelmet és felelősséget, hogy könyörületessé váljunk és gyakoroljuk az irgalmat. Ezzel a jókívánsággal biztosítalak benneteket imáimról, hogy minden hívő és minden egyházi közösség gyümölcsözően élje meg az egész nagyböjti időt. És kérlek titeket, imádkozzatok értem. Az Úr áldjon meg titeket és a Szűzanya oltalmazzon benneteket.

Vatikán, 2013. december 26.

Szent István diakónus és első vértanú ünnepén

Francisco de Osuna: 18. Gyakran vonulj vissza magadba, csöndben és reményben.

Francisco de Osuna

Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények

válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM

18. Gyakran vonulj vissza magadba, csöndben és reményben.

Torna mucho sobre ti en silencio y esperanza.

Bensődben keresd az Urat

Mivel életünket nem más célra kell irányítanunk, mint Isten keresésére, akitől jöttünk és akihez vissza kell térnünk, ezért alapvetően fontos, hogy jól megfontoljuk Krisztus parancsát, mely mindenkinek szól: "Keressétek először az Isten Országát és annak igazságosságát, és a többi megadatik nektek"Meglepő, hogy bár sok dologra szükségünk van, ahogy maga az Úr kifejti ebben a fejezetben, mégis úgy rendelte, hogy csak egyetlent keressünk. Ebből nyilvánvaló, hogy majd ő gondoskodik az összes többiről, ha mi szorgalmasan keressük az egyetlent. Erre azzal bátorít minket, hogy minden egyéb megadatik nekünk, vagyis nyilván minden egyéb másodlagos az első és egyetlen dologhoz képest.Mivel nagyon sokféle ember keresi Istent, ezért nyilván nagyon sokféle módja van az ő keresésének, bár a megtalálás, a cél ugyanaz. Némelyek a pásztorok módjára keresik az Urat a jászolban az alázat és a szegénység által, mások a királyokkal együtt ülnek és kérdezik az írástudókat és a Szentírást, ismét mások a templomba mennek a Miasszonyunkkal együtt, hogy imában és felajánlásokban keressék őt, végül ismét másokat zarándoklatra indít a szívük, utánozva a két tanítványt, akinek az Úr mind zarándok tárta fel magát. Akik meg akarják találni Istent, azok ilyen és hasonló módokon keresik. Ő olyan kedves és előzékeny, hogy a keresőket megszabadítja terhüktől, mikor elébük megy, bármilyen úton is érkeznek. Mindegyiküket vigasztalja az által az erény által, amelyet érette különösen is gyakorolnak, lelki megelégedést és felfrissülést nyújt nekik, hogy Isten utáni vágyukat betöltse. Még ha a kereső csak egy kis jótettet is hajtott végre az Úr iránti szeretetből, Isten tárt karokkal megy elébe, mintha oly nagy szüksége lett volna arra a jótettre. Ezért mondják a teremtetlen bölcsességről, hogy "akik szeretik, könnyen meglátják, akik kutatják, megtalálják; felkészíti azokat, akik kegyeit keresik, és először ő tárja fel magát nekik"Úgy mondják, hogy Isten azzal készíti fel az őt keresőket, hogy ellátja őket az első, ún. megelőző kegyelemmel, ami a keresésre indítja őket. Azért mondják elsőnek, mert Isten irgalomból és isteni elrendelésből adja, és nem érdemeink alapján. Bár Isten keresésének ezek az útjai jók, szerintem a legjobb mégis az, ha a szívünkben keressük őt, mivel meg van írva: "Sok bölcsességet találtam magamban, és nagy hasznát láttam".Az Úr pedig így mondja: "Isten Országa bennetek van"Ha az Ország bennünk van, akkor csak késlekedés és kitérő minden alkalom, amikor külső megfontolásokat keresünk, ezek félre viszik figyelmünket. Magdolna példájára gyakran térjünk vissza a szív sírboltjához, bár a tanítványok és a többi asszonyok már elmentek onnan. "Magdolna" annyit jelent, hogy "magasztos", és ő az akarat, amely magasztalja és áldja az Urat. Gyakran vissza kell térni a sírhoz, ahol Krisztus nyugszik a passió munkája után, és ez a sír annak a szíve, akiért ő meghalt. A tanítványok az öt érzékszerv, amely abbahagyja működését, mert nem képes megtalálni őt, az asszonyok pedig a fölösleges képzelődés és az érzékeny emlékezet. Ami valójában megmarad, az az akarat, amely Magdolna módjára sóhajtozik és vágyakozik az elvesztett Úr megtalálására, újra és újra visszatér ugyanarra a helyre, amely a szív, ahogy betűnk is tanácsolja: "Gyakran vonulj vissza magadba, csöndben és reményben"Mivel az Úr azt mondja, hogy aki kopogtat, annak megnyitnak; és mivel nem mondja meg, hol kopogtassunk, ezért legjobban tesszük, hogy a hozzá legközelebbi ajtón, vagyis saját lényeden kopogtatsz. Bár ő szent Fönségének talán sok háza van, hamarabb megtaláljuk, ha a legközelebbi ajtón kopogtatunk, mint ha másutt keressük őt mindenféle jámbor házakban és tartományokban, hiszen bárhol vagyunk is, mindig befelé kell fordulnunk, hogy Istent megtaláljuk. Ezt tanácsolja a bölcs is: "A saját ciszternádból igyad a vizet, csak azt, ami a saját kutadban buzog fel" (I. fejezet)
Az egészen elmélyült imádság állapota
Bár a választóvonalat nehéz meghúzni a haladók és a tökéletesek között, annyit mégis lehet mondani, hogy a haladók a szívükbe vonulnak vissza minden hanyagságtól és elszórakozástól, hogy ott élvezzenek lelki csöndet és reményt az Úrtól, a tökéletesek viszont maguk fölé vonulnak vissza, mert egy dolog magunkba visszavonulni, és ismét más dolog magunk fölé fordulni. Hogy magunk fölé forduljunk, először magunkba kell térnünk, és magunkból kell létrát csinálni fölfelé. A tökéletesek ezért az összeszedettséghez hozzáadnak még egy műveletet a lélekben, amikor is az önmagát szemléli az összeszedettségben. Olyan lesz a lélek, mint akik őrt áll, és eközben elgondolkodik arról, mit is csinál, anélkül, hogy kötelességétől ez elvonná, mert ez a második művelet nem sérti a csöndet, hanem bepillantást ad a léleknek önmagába. Olyan lesz a lélek, mint az az ember, aki hirtelen elhallgat, és eltökélt lesz, mert minden erejére szüksége van, hogy magához ragadja az Isten Országát. Olykor az ilyen energia úgy tör ki, hogy fejfájást vagy a szemek könnyezését okozza, de ez inkább az elme fáradtságának vagy a vitális szellemek által okozott depressziónak az eredménye. Ez az állapot nem viselhető el sokáig az összeszedettségben, és óvatosan kell bánni vele. Amint érzed, hogy erősödik a fejfájásod, pihenj és tarts szünetet, és elégedj meg az egyszerű összeszedettséggel. Ez a fájdalom akkor fog elmúlni, ha egy ideig semmit sem csinálsz, lelked egyik képességét sem gyakorlod, hanem pihensz, és szíved békés, mintha aludna. Ez gyógyítja meg az imádság okozta fejfájást. Mit mondjunk arról a kegyelemről, amelyet ebben a kettős gyakorlatban rendszerint megtapasztalnak, amikor mellkasunkban az akarat olyan erős lánggal ég, hogy elviselhetetlenül édes tüzet érzünk, olyan erőset, mint a valódi tűz, de nem jár vele fájdalom és olyan édes, hogy azt kívánjuk, bárcsak örökké égne szívünkben és belső lényünkben?Ebben a tapasztalatban a megértés annyira megvilágosodik, mintha magához a bölcsességhez kapott volna kulcsot. Ez a bölcsesség azonban nem diffúz, hanem összpontosul egy mondatban vagy egy magvas kifejezésben. A szív nem szétszórt, és nem kalandozik el a kinyilatkoztatások és ostoba látomások ösvényein, hanem a szellem olyan módon világosodik meg, hogy amikor ezek az emberek Istenről beszélnek vagy gondolkodnak, igen mély igazságokat mondanak ki minden erőfeszítés nélkül.Az emlékezet olyan nyugodt, mintha az égvilágon semmi nem foglalkoztatná, amellett pedig úgy érzi, hogy bármire könnyedén emlékezni tudna, ha akarna. A mellkasban és olykor egész lényünkben azt érezzük, hogy életerőink és testi erőink befelé húzódnak, és, ami még fontosabb, érzékeljük az a csodálatos belső kitágulást, amelynek során a lelkünk mintegy megduzzad, mint amikor egy kesztyűbe belefújunk. Főleg a mellkas tágul, mintegy alig bírja magában foglalni a kegyelmet. Ez a kitágulás nem fájdalmas, sőt, minél erősebb, annál nagyobb az öröme a léleknek, mert a mellkasba áramló kegyelem egészen gyöngéden tágítja ki. (III. fejezet)

Hamvazószerda

Hamvazószerda

2Kor 5,20-6,2. Mt 6,1-6. 16-18

„Krisztusért kérünk tehát benneteket, engesztelődjetek ki Istennel!”

Hamvazó szerdával elkezdődik a katolikus Egyházban a nagyböjt. Ez annyit jelent, hogy felnőtt híveitől Egyházunk elfordulást kér megszokott szórakozásainktól, különösen bűneinktől, és forduljunk tudatosan és nagyobb erővel életünk teremtőjéhez és végcéljához, Istenhez. Eszközként Egyházunk a tudatosabb imaéletet, az irgalmasság cselekedeteit és a böjtöt ajánlja. A cél azonban az: engesztelődjetek ki Istennel!A kiengesztelés azt jelenti, hogy akit megbántottam, attól bocsánatot kérek, ha kárt okoztam neki, akkor megtérítem, ha goromba voltam hozzá, szelíd alázattal feledtetem vele a kínos eseményt. Amennyiben Istent bántottam meg, és ennek voltak külső, nyilvános jelei, akkor a közösség előtt is kifejezem megbánásomat, a bűnbocsánatot pedig jó szentgyónással igyekszem elnyerni. Természetesen akkor is szükség van a kiengesztelésre, ha ember embertestvérét bántotta meg. Ilyenkor rendszerint oda-vissza történik a bántás, a kiengesztelésből pedig kölcsönös kiengesztelődés kell legyen. A liturgikus reformok idején a béke-kívánás helyett erre szólította fel a miséző pap a jelenlévő híveket. Jézusunk ugyanis így nyilatkozott erről: „Amikor tehát felajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj, békülj ki te3stvéreddel, s csak akkor menj és ajánld föl adományodat”. (Mt 5,23-24) A nagyböjt legfontosabb célja tehát teljes kiengesztelődés Istennel és a megbántott emberekkel. Erre esetleg komolyabban hangolódni kell. Erre kiváló eszköz az ima, a böjt és az alamizsna. Imádkozni mindig kell és nem szabad belefáradni. Kapcsolatunk tehát naponta legyen Istennel, hiszen állandóan kegyelemre van szükségünk, azt pedig folyton kérni kell. A húsvéti előkészületben pedig lehetőleg többet gondoljunk az értünk szenvedő Jézusra. Erre szolgál a keresztúti ájtatosság, a fájdalmas rózsafűzér, és esetleg gyakrabban részt veszünk a szentmisén, ami Jézus kereszthalálának jelenvalóvá tétele. Aki a szentmisét elhanyagolja, annak igaz hite hogyan lehet? A nagyböjti bűnbánati idő régen negyven köznapon át igazi böjtöt jelentett a felnőtteknek. Legfeljebb napi háromszori étkezés, ezek közül vagy délben vagy este jól lehetett lakni. Minden pénteken szigorította böjtjét a katolikus felnőtt azzal, hogy a böjt vagyis a koplalás mellett húst, húslevest, vért, velőt sem evett. Ma mindössze két napon van kötelező böjt: hamvazószerdán és nagypénteken. A többi napon jól teszi, aki böjtöl, de nem kötelező bűn terhe alatt. Az idei nagyböjt kap még egy másik nagy célt Istentől: magyar népemet alázattal és szeretettel kérem: vegyük észre, hogy Urunk minden magyart teljes kiengesztelődésre vár. Felajánlja kegyelmét, hogy ha visszatérünk hozzá, nehéz helyzetünkből fölemel minket. Ezekért a célokra imádkozom, viselem sorsomat. Tegyük együtt.

Bevezető a Nagyböjti időhöz.

„Ekkor az Úrban féltő szeretet ébredt országa iránt”

Holnap bűnbánati idő kezdődik az Egyházban. Hat vasárnap és negyven köznap nem énekelünk Alleluját, szinte kivétel nélkül lilába öltözik a miséző papság. Az Egyház bűnbánatot hirdet, böjtöt kér és hangos, rimánkodó imát. Össze akarja gyűjteni Isten mellé az embereket: véneket és fiatalokat, még a csecsemőket is, hogy könyörögjenek Istenhez irgalomért, mert Isten nagy csapásokkal fogja sújtani a világot. Joel prófétát szólaltatja meg az Egyház, az ő gondolatait, Istennek rábízott igéjét látja fontosnak és helyénvalónak. Joel próféta nem sorol fel bűnöket csak büntetéseket. Más próféták részletesen vádolják az embereket istentagadással, bálványimádással, emberek elleni bűnök sokaságával. Joel nem említ ilyeneket. Talán úgy eláradt már akkor a bűn, vagy a végítélet előtti időkre gondol, amikről maga Jézus is azt érzékelteti: „amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8) Szívbéli megtérést sürget a próféta. A bűnbánat külső eszköze volt a zsidóknál a ruha megszaggatása. Isten azt nem kéri, de azt igen, hogy a szívüket szaggassák meg, hogy kifolyjék belőle a gonoszság, az önzés, és helyette betöltse a jóság és bűnbánat szelleme. A mi korunknak is vannak igen nagy bűnei. Felesleges sorolni, mert mindenki nagyon jól tudja. A legveszedelmesebb vonás: sima képpel mutogatni a másikra, íme, a bűnös. Ez nemcsak a politikában van így. Isten nekünk szól: magunk és mások bűneit mélységesen megbánva kérjük Istent, bocsásson meg, és amit Ezekiel próféta ígért:„kőszívünk helyére adjon végre hússzívet”(Ez 11,19), hogy meg tudjuk szaggatni, mert az emberiségnek talán már szíve sincs, vagy ha van, túl fáradt, túl önző, túl kemény!

BOLDOG MESZLÉNYI ZOLTÁN

Boldog Meszlényi Zoltán Lajos  

1892 - 1951. március 4.

 

1892-ben Hatvanban született. Édesapja tanító, majd iskolaigazgató volt. Zoltán az öt gyermek között másodikként látta meg a világot. Gimnáziumi tanulmányait a rimaszombati protestáns gimnáziumban kezdte, majd miután a család Budapestre költözött, a második osztálytól a VIII. kerületi állami gimnáziumban (Tavaszmező utca 17.) folytatta. Onnét jelentkezett 1907-ben kispapnak, így a gimnázium utolsó két évét kisszeminaristakánt az esztergomi bencés gimnáziumban fejezte be. A gimnáziumi érettségi után, 1909-ben pártfogója, Vaszary Kolos bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek Rómába küldte továbbtanulni. Teológiai tanulmányainak nagy részét a Collegium Germanico-Hungaricum növendékeként a Pápai Gergely Egyetemen végezte. 1912-ben filozófiai doktorátus szerzett. Egy ideig Innsbruckban is tanult. Itt szentelték pappá 1915. október 28-án.

Magyarországra történő visszatérése után először Komáromba nevezték ki káplánnak, de püspöke már néhány hónap múltán Esztergomba hívta, ahol a Prímási Palotában bíztak rá egyre fontosabb feladatköröket. 1917-ben Csernoch János bíboros-hercegprímás Meszlényi Zoltánt érseki levéltárossá és szertartóvá nevezte ki. 1926-ban hercegprímási és érseki titkár, majd 1931-ben a főkáptalan tagja, nógrádi és honti főesperes, később a káptalan helynöke lett. 1930 és 1936 között irodaigazgató volt.

XI. Piusz pápa kinevezése nyomán, 1937. október 28-án Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás Sinope címzetes püspökévé szentelte. Az új püspök jelmondatául ezt választotta: „Fidenter ac fideliter” – „Bizalommal és hűséggel”. Ettől fogva a mindenkori hercegprímás-esztergomi érsek segédpüspöke volt. Élete során jelentős egyházjogi tevékenységet végzett: ebben a témában könyvet írt, és tanított is, többek között az egri Érseki Jogakadémián és a Pázmány Péter Tudományegyetem Teológiai Karán.

Serédi Jusztinián 1945-ben bekövetkezett halála után Mindszenty József lett az új esztergomi bíboros, aki Meszlényi Zoltánt minden hivatalában megerősítette. Amikor az állambiztonsági szervek Mindszenty József bíboros-hercegprímást[2] 1948. december 26-án letartóztatták, majd koncepciós perben elítélték, az egyházmegyei ügyeit Drahos János kanonok, esztergomi általános érseki helynök vette kézbe. Drahos János 1950-ben azonban elhunyt. Ezután Meszlényi Zoltán lett az esztergomi érseki helynök, mivel a káptalan nem volt hajlandó megválasztani az állam által támogatott Beresztóczy Miklóst. Meszlényi helynöki székfoglalójában szinte ígéretet tesz: „Krisztus hű pásztoraként a hitet és Egyházunk iránti hűséget nem tagadom soha! Isten engem úgy segéljen.”

A kommunista hatalom nem tudta megbocsátani, hogy a káptalan nem az ő szándéka szerint választott helynököt. A választás után 12 nappal, 1950. június 29-én Meszlényi Zoltán püspököt elhurcolták esztergomi lakásáról az Államvédelmi Hatóság emberei. A kistarcsai internáló táborba került, ahol a többi rabtól elkülönítve magánzárkában őrizték és kínozták. Több szemtanú egybehangzó állítása szerint, télen éjjel-nappal nyitott ablaknál volt kénytelen tartózkodni.[3][4][5][6] Meszlényi Zoltán püspök ellen nem folyt semmiféle nyilvános per. Ítélet nélkül tartották fogva. Arra törekedett az állami elnyomó gépezet, hogy semmi hír ne kerüljön nyilvánosságra a letartóztatott püspök sorsáról. Úgy tűnik, utólag is eltüntettek a letartóztatásával kapcsolatos minden dokumentációt, ha egyáltalán voltak ilyenek.

Halálának körülményeiről sem tudni semmi bizonyosat. Halála feltehetőleg az elszenvedett megpróbáltatások és az orvosi ellátás hiánya miatt következett be. Halálának időpontja sem teljesen biztos: Kahler Frigyes történész szerint 1953. január 11., mások szerint valószínűbb az 1951. március 4-i dátum. [7]

Az elhunytat Rákoskeresztúron az Új Köztemető területén temették jeltelen sírba. 1966. június 24-én a földi maradványait exhumálták, átszállították Esztergomba, és az esztergomi bazilikában helyezték csendben örök nyugalomra, a nagy nyilvánosság kizárásával, az egyházmegye vezetőségének, néhány papjának és kispapjának szűk körű részvételével.

Francisco de Osuna: 17. Testeddel kövesd Jézust, lelkeddel pedig istenségét.

Francisco de Osuna

Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények

válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM

17. Testeddel kövesd Jézust, lelkeddel pedig istenségét.

Siga tu cuerpo a Jesus, y su divinidad tu ánima.

Akinek Krisztus a kalauza, az magabiztosan halad, mert Krisztus azért szállt alá a mennyből, hogy megmutassa nekünk az utat és magával vigyen minket. Mégis szomorú látni, hogy bár a kutya követi gazdáját ahogy Tóbiás kutyája sem hagyta el, bárhová is vezetett az útja – az ember viszont, bár értelmesebb az állatnál, mégsem követi Krisztust, Urát és Megváltóját, legföljebb, ahogy Szent Péter, csak a kertben és a házban. Amikor pedig látja, hogy foglyul ejtik, elmenekül, otthagyva Urát, akinek pedig váltig ígérte, hogy követi, még ha vele együtt fogják is el. A sikerekben követjük az Urat, de az üldöztetésben otthagyjuk. Nem vagyunk mellette a kemény életvitelben, a szenvedésben, a megvetés vállalásában, csak a könnyű dolgokban, mint az esküvői lakomák és húsvéti ünnepségek. Krisztus mellett maradunk a vigasztalások közepette, és mint jegyesünket hívjuk a belső örömök virágzó, pompás rétjeire, de amikor azt látjuk, hogy nehéz helyzetben van, ami nekünk terhes lenne, akkor egyedül hagyjuk. Nem olyanok vagyunk, mint a hű kutya, hanem inkább mint a megbízhatatlan agarak, akik a vadat űzik ugyan a nyílt mezőn, de azonnal otthagyják, amint tüskés, erdős részre menekül, bár ott kis ügyességgel könnyen elkaphatnák. Nincs út, amely hatékonyabb lenne Krisztus követésében, mint a szenvedés, gúny és szegénység töviseivel szegélyezett út, ott ugyanis, kis ügyességgel, könnyen megtalálhatjuk. (I. fejezet) Két dolog miatt vettem be ezt a betűt a Harmadik Ábécéskönyvbe. Egyrészt, sokakat ismertem, akik miután elhagyták a szent passió útját, amelyet az Első Ábécéskönyv szerint gyakoroltak, és ezt az utat kezdték követni, úgy érezték, nem haladnak olyan gyorsan, ahogy szerették volna, vagy gondolták hogy kellene. Visszakívánták az előzőt, és szemrehányást tettek maguknak, hogy elhagyták a szent passió útját, és olyan dolgokba ártották magukat, amikről fogalmuk sincsen. Hogy a váltás könnyebb legyen, ajánlok valamit. Jutalmul azért, hogy abbahagyták a szent passió meditációban való követését, kövessék azt ténylegesen. Még az előzőnél is jobban törekedjenek arra, hogy azonosuljanak a szent passióval külsőleg is, annyiban, hogy elszenvedik mindazt a rosszat, ami meglátogatja őket, és elviselik azt ahogy csak tudják. Ami a belső imádságot illeti, folytassák csak a gyakorlatot, amit elkezdtek, mert ha így tesznek, semmit se veszítenek, és több haszonnal jár ez a számukra, mint az előző gyakorlatuk. A második és fő okom az volt, hogy sokan, amikor elkezdik megízlelni a lelki dolgokat, elhagyják a bűnbánó és kemény életformát, amit addig gyakoroltak. Ennek az egyik oka az lehet, hogy félnek: a kettőt együtt nem bírják, vagy össze nem illőnek tartják. Aztán az is lehet, hogy az előzőt kevésbé érdemszerzőnek tartják, mondván, hogy nincs már szükségük a kagylóra, ha övék a gyöngy, vagy a csontra, ha övék a velő. Esetleg kerülni akarják a hiú dicsőségvágyat, ami a külső önsanyargatásból fakadhat, vagy tartogatják az erejüket arra, ami jobban esik nekik, vagy pedig egyszerűen az egyiket abbahagyják, amikor a másikat elkezdik. Ami azokat illeti, akik elhagyják a gyakorlat első felét, vagyis Jézus Krisztus testben való követését, és csak a második felét nézik, hiába mentegetik magukat azzal, hogy a túl nagy lenyomja őket, és hogy jobb megelégedni egy maroknyival, mint hogy mindkét kezük tele legyen lelki hányattatásokkal. Ez a válasz pontosan az a lelki kishitűség, amitől Dávid is kérte a szabadulást imádságában: "Bárcsak szárnyam volna, mint a galambnak, akkor elrepülnék és megnyugodnék. Igen, szeretnék elfutni messze innét, kedvem szerint a pusztában laknék. Sietve kerestem menedéket a vihartól"és a lelki gyávaságtól. Félni ott, ahol nincs ok a félelemre, gyöngének és nyúlszívűnek lenni – nos, ezek sokakat veszélyeztetnek, akiknek lelki dolgokban nagy szükségük lenne a nagylelkűségre. Használd mindkét kezedet, mondja betűnk, vagyis testeddel kövesd Jézus Krisztust, lelkeddel pedig istenségét. Legyen két jobb kezed, ne becsüld többre az egyiket, mint a másikat, mert az elsőhöz jobban kötődünk, mint a másodikhoz, és az áhítatot jobban növeli az első, mint a második. Szívünkkel Istennek tartozunk, a jó példával meg a többi embernek, és mindkét felelősségünknek eleget kell tennünk, amennyire csak tudunk. Senki ne tévedjen, azt gondolván, hogy a kettő nem egyeztethető össze. A bennünk élő Isten Országa nem evés és ivás. A világi emberek elmerülnek a testi dolgokban, de Isten szolgáinak meg kell fegyelmezniük testüket, hogy az a léleknek szolgáljon. Minél jobban táplálkozik a lélek, annál kevesebb táplálékra van szüksége a testnek, és ha táplálék kell, akkor az legyen olyan, mint a szolgáké: zöldség és nyers ételek, ami olcsó, ahogy Dániel első fejezetében is látjuk, mert másként étkezni bűn és lelki hiányosság. Ha azzal válaszolsz, hogy ha tiéd a mag, minek a héj, hát tudd, hogy egyik a másik nélkül nem marad meg. Isten nem teremtett olyan gyümölcsöt, amiben csak az egyik lenne meg, és ez bizonyítja, hogy az áhítat terén is mindkettőt akarja. Ha a hiú dicsőségvágytól tartasz, tudd, hogy a káros dicsőségvágy nem a nyilvános, hanem a magányos tetteket követi. Végül, ne áltasd magadat: ha igazán lelki ember lennél, nem élveznéd a testi gyönyörűségeket: finom ruhákat, puha ágyakat, válogatott ételeket.