Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. március 3., hétfő

Francisco de Osuna: 16. Vigyél mindenbe szeretetet, meríts mindenből szeretetet.



Francisco de Osuna

Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények

válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM

16. Vigyél mindenbe szeretetet, meríts mindenből szeretetet.

Referir y sacar deves do toda cosa el amor.

Milyen az igazi istenszeretet?

A teremtésben semmi sincs, amiben együtt volna minden, ami egészen kívánatos és szeretetreméltó. Ez fenn volt tartva Megváltó Krisztusunknak, akiben a szeretet minden isteni és emberi indítéka megvolt. Ha tehát haszonnal akarod tanulmányozni ezt a betűt, akkor azt tanácsoljuk, hogy szeretetedet mindig vidd vissza Krisztushoz, valahányszor valami más vonta magára, és Krisztusban még tökéletesebben szemléld azt, ami a teremtményben gyönyörűségedre szolgált. Ha pedig eközben nem szűnik a teremtmény iránt szereteted, akkor szemléld azt az embert Krisztusban, hogy ezzel őt jobban tudd szeretni. Ha viszont csúnya az, amihez vonzódsz, mondd érzéki valódnak: „Ne ezt szeresd, mert így elveszíted Krisztus szeretetét, akiben hiánytalanul megvan mindaz a jó, ami ebben a teremtményben még torzultan is annyi örömöt okoz neked.”A hit legyen a hírvivő, akivel szeretetedet elküldöd a legfőbb jónak. Ne elégedj meg semmivel, ami csupán helyesnek tűnik a számodra, hanem tágítsd ki szívedet, ne kötődj, csip-csup, dolgokhoz. Légy bátor, engedd, hogy lángoljon akaratod és szíved a Teremtő iránti szeretetben. Ébreszd rá magad erre. Élesztgesd hitedet. Nem mást kérünk itt tőled, mint hogy tanulj meg lélekben és igazságban imádkozni, mint hű keresztény, és szeresd azt a határtalan jót, aki annyira fölötte áll mindennek, amit teremtett. Legyél tudatában annak, hogy ez a szeretet, amit kiveszel a teremtményekből és Istenbe helyezel, nem áll puszta szavakból, hanem igazi tettekből szívedben. Ha ebben a szeretetben begyakorlod magadat, akkor végül gyöngédebben fogod szeretni Istent még apádnál és anyádnál is, és csupán az ő felidézésével már elemészt az iránta való szeretet. Ébreszd fel természetes szeretetedet Isten iránt, hogy a szeretés már ne is okozzon erőfeszítést, és lelked még annál is ragaszkodóbban fut majd utána, mint a kisgyerek anyja után. Úgy tudsz rászokni erre a szeretetre, hogy mindenből szeretetet merítesz, és abba a fölfoghatatlan Istenbe helyezed, aki, bár nem látod, jobban jelen van számodra, mint te a magad számára, és aki irányít téged és hordozza életedet. Azt kívánja, arra vágyakozik, azt rendeli, és azt kéri tőled, hogy szeresd őt, és megígéri, hogy – ha akaratát megcselekszed – szeretetének finom jeleiben tárja majd fel magát neked. Lehet, hogy vonakodsz szeretni azt, akit sohasem láttál és el se tudsz képzelni, de ha hiszel Istenben és remélsz benne, akkor miért ne szerethetnéd is? Ha belegondolsz, semmivel se nehezebb szeretni őt most, mint volt azelőtt hinni benne, hiszen ha képes voltál hinni abban, akit nem láttál és egész életedben nem láthatsz, miért ne szerethetnéd is azt, amiben hiszel? Gondolj arra, mennyit elértél azáltal, hogy hiszel. Mindezt veszélybe sodrod, ha nem szereted is azt, akiben hiszel, mint leghatalmasabb Atyában, mennynek és földnek Teremtőben, aki láthatatlan, érzékszerveinkkel el nem érhető, be nem fogható, és csak a szeretni is képes akarat tudja megismerni őt. Őt nem lehet ábrázolni vagy elsorolni, mert korlátlan, kikutathatatlan, fölbecsülhetetlen, végtelen és egészen szeretetre méltó. Talán fájdalmat okoz neked, hogy elereszd azt a szeretetet, ami a tapintható dolgokhoz köt, mindennapos dolgokhoz, amiket még az állat is szeret. Hát nem akarsz annál magasabbra emelkedni? Bebizonyítom neked, hogy – anélkül hogy gondolnád – akaratod szereti azt, amit nem is látsz. Ha ezt nem fogod fel, elveszítheted az istenszeretetet, de ha belegondolsz, akkor könnyen szeretetre gyúlhatsz iránta. Amíg apád él, szereted őt, amikor pedig meghal, elválsz tőle. Sírsz és szomorú vagy, pedig amit előtte láttál, azt most is látod. Semmi nem hiányzik, csak amit nem látsz, minden egyéb megvan. Az életet azelőtt sem láttad, pedig most az hiányzik, azt siratod, az volt, amit valójában szerettél, mert hiánya elszomorít. Nézd: mennyire szeretted azt, amit nem láttál – az életet. Gondolj az örök életre, ami nem korlátozódik a halandó test lakóhelyére (ahogy apád élete korlátozódott) és nem hal meg sohasem. Ez lelked élete és az angyalok élete. Szeresd ezt az életet, meríts szeretet mindenből, és helyezd ebbe az életbe. Szeretsz egy okos embert, aki tanít téged. Megbolondul. Elszomorodsz, és már nem is szereted őt vagy nem is törődsz vele. Szeretsz egy szegény embert, aki erényes. Gonosszá válik. Meggyűlölöd és kerülöd, amikor azt mondják róla, hogy már nem olyan, mint volt. Mégis, amit szemeddel eddig láttál, azt most is megvan bennük. Úgy hiszed azonban, hogy már nincs meg benne az okosság vagy az erény, amit eddig se láttál, de nyilván jobban szerettél, mint a testet, amit most is látsz, de már megvetsz. Vagy itt van a bölcsesség, amely szintén láthatatlan és mindentől eloldott. Nem kötődik az elméhez, hanem megmarad, mint tökéletesen tiszta tudás, amelyhez nem férhet sem tévedés, sem kudarc. Vagy gondolj a végtelen erősség erényére, amely nem csökken soha, mert nincs benne semmi gyöngeség, ami vesztét okozná. Ő irányít mindent, míg ő maga mozdulatlan, mindent ő mozgat. Őrá irányítsd akaratodat, ide helyezd a szeretetedet, mert életed olyan értékes, hogy a magasságos Isten semmi más egyebet nem kíván ezen a világon. Csak akkor tudod Istenben szemlélni a teremtett világban tapasztalt tökéletességet, ha eltávolítod belőle a tökéletlenséget. Istenben nincsen tökéletlenség, benne minden tökéletes, tiszta, makulátlan, nem kapcsolódik össze semmivel, ami kevésbé jó. Mindezek Istenben egyesülnek, úgyhogy alapvetően ők maguk Isten. Ezért vonatkoztass Istenre minden erényt és jót, amit a teremtésben találsz, tisztán és alapvetően, meríts belőlük szeretetet és helyezd azt minden tökéletesség forrásába, aki a teremtetlen jóság. Ez a szeretet abból áll, hogy az akaratot szeretettel rászegezzük a legfőbb jóra, és amíg az akarat gyöngéden szemléli Istent, az ember szíve és egész lénye gyorsabban halad Isten felé, mint egy elejtett kő a Föld közepe felé. Akik begyakorolták ezt a szeretetet, már gondolkodás nélkül is megteszik, mert természetes szeretetük eleven, Istenre irányított és megfontolás nélkül szeretik őt. Ahogy a kedves, bájos dolgokhoz ösztönösen is vonzódunk, a habitussá vált vonzódás már azelőtt Istenre irányul a szeretet édességével, mielőtt még gondolna rá. A szeretet így már szinte magától működik, és a haladókban az istenszeretetet növeli, ha bármivel találkozik, ami tetszését felkelti: ének, öröm, szépség, jó illat, virágok, zene. Így ami a gonoszokat bűnös vonzódásra gyújtja, az az összeszedett embert Isten iránti szeretetre, és ezt gyakran észre sem veszi, csak később eszmél fel arra, hogy szeret. A szív habitusa és erői olyan elrendezést nyertek, hogy a szív azonnal munkához lát, és nem késlekedik, nem halasztja későbbre a szeretetet. Ha szívünket így eloldottuk minden más szeretettől, és kialakítottuk benne azt a habitust, hogy azonnal Isten felé forduljon a szeretet fellángolásával, és ha érzelmeinket nagyon figyelmesen és gondosan egyedül Istenre irányítottuk, akkor szeretetünk mindenen áthatol, hogy elérjen Istenhez, nem tér el se jobbra, se balra. Ha ugyanis el akarjuk érni Istent, akkor minden egyéb szeretettől el kell oldanunk magunkat, jótól és rossztól, ahogy az úszó nyílegyenesen átvág a vízen. Ilyen az igazi összeszedettség: a lélek erői összefognak, egyesülnek, hogy fáradhatatlanul dolgozzanak, és ha kell naponta hetvenszer hétszer is felélesszék ezt a szeretetet, amíg folyamatosan, mintegy magától nem ég a szív oltárán, mást is lángra lobbant és minden mástól Isten szeretetére gyullad. Aki ezt követi, azzal a napjában számtalanszor megtörténik, mert nincs olyan élvezet, amit meg ne osztana Istennel, mintegy visszaadja azokat neki a kapott örömökért és sikerekért, és még azokért is, amit látja, hogy mások kapnak. Örül tehát Őbenne, mindenből szeretetet merítve, még az oktalan teremtményekből is. Ismertem egyszer valakit, aki, amikor látta, ahogy a kakas a szárnyával verdes, mielőtt kukorékolna, egész lényében megilletődött és megnyílt Isten édességes szeretetére. Más teremtményekkel kapcsolatban is gyakran történtek vele hasonló dolgok, mert mindenből ösztönzést merített Isten szeretetére. A kialakított habitus és az Úr kegyelme által, ami nagyban segítségére volt, gyakran a nélkül tett így, hogy tudta volna, mit csinál, és csak utána jött rá, hogy Istenben örvendezik és őt szereti. Ráébredt, hogy az Úr kegyelme és a természetes szeretet lelkében felébresztett egy olyan szabad szeretetet, ami egyre mélyebb megértésre vezette őt. Így a belső és külső ember is Istenben örült, ahogy írva van: „a szívem és a testem is ujjong az élő Istenben”Mindaz, aki szívében megérzi ezt az életet, az Istenélő szeretetét, mondhatja, hogy ujjong az élő Istenben, mert ez az öröm lelki és testi egyszerre, a szívé és a testé egyaránt. (IX. fejezet)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése