Húsvét hetének szombatja

Húsvét hetének szombatja

„Szemükre vetette hitetlenségüket”! Persze, ítélje meg mindegyikünk maga, hogy helyes-e az, hogy nem hirdetjük azt, amit látunk, és amit hallunk.

Vagy, nem is itt van a probléma gyökere? Akkor hol, Keresztények? Talán nem hisszük, sem ésszel, sem szívvel, hogy Isten előtt vagyunk? Vagy, nem látjuk, és nem halljuk Őt, aki mindegyikünket megszólítani próbál Isten Igéje által?

Talán úgy véljük, hogy mi minden tőlünk telhetőt megteszünk? Ismerjük, tudjuk egyáltalán, hogy erőforrásaink alapján mire vagyunk képesek? Vajon, Isten erőterében múlik, vagy telik életünk?

A kérdéseimet nem is annyira felétek teszem fel, mint inkább magam számára, de úgy, mint aki Isten előtt állok. Ezen a szép, békességes, madárcsicsergéses, napsütötte, igazi tavaszi reggelen, Húsvét nyolcadában. Persze, vágyom rá, hogy mindegyikünk merje, vállalja azt, hogy ezekkel a kérdésekkel, vagy hasonlókkal álljon Istene elé. De, miért vágyom erre? Mert, ha mindegyikünkben Krisztus gyújtotta tűz lobogna - az Isten Igébe vetett hit - akkor mi, egymás számára erőforrásokká lehetnénk. Nem idegenekként egymástól, nem bizalmatlankodással, kétségekkel, és védekezési kényszerrel tekintenénk egymásra, hanem bátorítást éreznénk egymásban arra, hogy nyíltan megéljük, megvalljuk, hogy én látom, és én hallom az Urat! Nincs szükségem ennél többre, másra, csak rád, akiben felismerem Isten jelenlétét!

Együtt élőkké, együtt cselekvőkké válni! Nem egymásnak megfeleltetési kényszerből, hanem Isten szándékának felismerése miatt, ahhoz igazodva.

Hallom, hogy többen mondják, hogy ez idealizmus. Persze, hogy az, ismerve az embert, aki inkább jelenti ki a tőle elvárt lehetőségekre azt, hogy idealizmus, mint, hogy megpróbáljon arra alkalmassá lenni. Ráadásul kényelmes számára az a tudat, amit szerintem bírálatként fogalmaz meg önmagunk számára Richard Rohr: „Isten hozzászokott ahhoz, hogy egyoldalúan tartsa magát a szövetséghez – és mindig Ő volt az, aki kezdeményezett. (…) Isten mindig szereti magát bennünk, még akkor is, amikor mi nem vagyunk hajlandók szeretni és tisztelni önmagunkat” – teszem hozzá, hogy Benne.

Mennyei Atyám segíts nekünk, mindegyikünket a maga útján, hogy Benned szélesedjünk, mélyüljünk, képessé téve magunkat, és egymást is az evangélium üzenetének, jó hírének továbbadására. Amihez azt kell tudomásul vennünk, hogy nekünk nem Krisztus hitét kell megélnünk, hanem a magunkét; nekünk kell téged látnunk, és hallanunk – Krisztus kinyilatkoztatásával igazoltan, bizonyítottan hitelessé lennünk! Ámen

Bartholomaiosz pátriárka üzenete az ortodox húsvét alkalmából

„A rosszat a jóval, sohasem a gonosszal győzhetjük le” – ez a lényege Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka üzenetének, amellyel az ortodox világhoz fordult. A Vatikáni Rádió hírét adjuk közre.

Az ortodox egyház egy hét eltéréssel, április 12-én vasárnap ünnepli húsvétot a Juliánusz-naptár szerint.

A pátriárka idén is a világon pusztító háborúk és konfliktusok felé fordul. „Míg örömmel ünnepeljük az Úr feltámadását, az életet és a reményt magunk körül, addig halljuk a halál fenyegetését is, amely azoktól származik, akik úgy gondolják, hogy az emberek közötti különbséget az ellenfél meggyilkolásával oldhatják meg. Ez mutatja legjobban gyengeségüket.”

„A másik halála, a másik elleni bosszú nem teszi jobbá a világot, és az emberek problémáit sem oldja meg. A problémákat valójában úgy oldhatjuk meg, ha elismerjük és tiszteljük a személy értékét és jogait. Ellenkező esetben a problémák éppen abból keletkeznek, hogy semmibe veszik a személyt és megsértik jogait, elsősorban a gyengékét, akiknek biztonságot kellene nyújtani. Az erősebbnek pedig igazságosnak kell lennie, hogy béke legyen” – fogalmaz az ortodox főpásztor.

„Krisztus feltámadt a halottak közül” – írja Bartholomaiosz pátriárka húsvét kapcsán. „Ezáltal megmutatta, hogy a halál nem győzhet és nem eredményezhet állandó változást a világban. A halállal teremtett helyzetek kétségbe vonhatók, mivel csak pillanatnyi jelenségek, nincsen gyökerük és életerejük. Ezzel szemben láthatatlanul mindig jelen van az, aki legyőzte a halált: Krisztus. Mi, akik Benne reménykedünk, hisszük, hogy minden embernek joga van az élethez.”

Apostolok Cselekedetei 6.

Apostolok Cselekedetei
 
1,17: „Ő közénk tartozott, és részes volt ebben a szolgálatban”. Júdás valóban tagja volt az apostoli kollégiumnak. Jézus tudatosan választotta ki őt is, mint a többi tizenegyet. A kafarnaumi zsinagógában az eucharisztikus nagy beszéd végén sokan elhagyták Jézust: „Jézus azért így szólt a tizenkettőhöz: Talán ti is el akartok menni? Simon Péter azt felelte: Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje. Jézus azt felelte nekik: Nem tizenkettőt választottam ki közületek? Egy közületek mégis ördög. Ezt pedig Júdásra, az iskarióti Simon fiára értette, mert ez árulója lett, egy a tizenkettő közül.” (Jn 6,67-71) Jézus tehát kezdettől fogva tudta, hogy kifogja Őt elárulni. Ennek ellenére úgy kezelte őt, mint a többieket. Sőt, rábízta az apostoli közösség pénzét. Így próbálta bizalommal gyógyítani pénzéhségét, ami később nagy mohósággal árulóvá tette. János kifejti ezt a meggyőződését. A betániai vacsorán, amikor Mária drága kenettel megkente Jézus lábát, „erre tanítványai közül az egyik, az iskarióti Júdás, aki árulója lett, így szólt: Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és adták oda a szegényeknek? Ezt pedig nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt, és nála lévén az erszény, az adományokat elsikkasztotta.”(Jn 12,4-6) Az árulás gondolata lassan érlelődhetett meg a lelkében. Az utolsóvacsorán aztán „az ördög már szívébe sugallta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának, hogy elárulja őt”. (Jn 13,2) Nem szólnak az írások arról, hogy nem vállalkozott a küldetésre, amikor az Úr kettesével küldte tanítványait hirdetni az evangéliumot, gyógyítani a betegeket, ördögöket űzni a megszállottakból.(Lk 9,1-6). Amikor visszatértek kőrútjukról, nyilván ő sem hiányzott a sikereknek örvendők kórusából (Lk 9,10) Mindezt elfeledte? Annyi bizonyos, hogy az utolsóvacsorán, amikor Jézus egyedül neki kedveskedett egy bemártott falat kenyérrel, „mindjárt beleszállt a sátán”. (Jn 13,27) Ezután megtörtént a szakítás eddigi közösségével: „Ő pedig, amint elvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt”. (Jn 13,30) így nyilvánult Péter beszéde igaznak: „Ő közénk tartozott, és részes volt ebben a szolgálatban” Sajnos, csak volt. 1,18: „Telket szerzett azonban a gonoszság bérén, azután felakasztotta magát, kettérepedt, és minden bele kiömlött”. A betániai vacsoráról Júdás elosont Jézus ellenségeihez, a főtanácshoz, hiszen vérdíjat tűztek ki Jézus fejére: „Azt mondta nekik: Mit akartok nekem adni, hogy átadjam őt nektek? Azok megígértek neki harminc ezüstöt. Attól fogva kereste a kedvező alkalmat, hogy elárulja őt”. (Mt 26,14-15) a vállalt feladatot elvégezte. A Getszemáni kertben csókkal megmutatta az idegen fogdmegeknek, a kis csoportból melyik Jézus. Titkon talán remélte, hogy Jézus kivágja majd magát szorulthelyzetéből, mint tette a templomban, amikor korábban el akarták fogni. (vö. Jn 10,39) Jézus azonban most nem menekülni akart, hanem önként szenvedni és meghalni értünk, ezért engedte, hogy megkötözzék. „Amikor Júdás, aki elárulta őt, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, és visszavitte a harminc ezüstpénzt a főpapoknak és véneknek. Azt mondta: Vétkeztem, elárultam az igaz vért. Azok azt felelték: Mi közünk hozzá? A te dolgod! Erre beszórta az ezüstöket a templomba, aztán eltávozott, elment, és felakasztotta magát. A főpapok pedig felszedték az ezüstöket, és azt mondták: Nem szabad ezeket betenni a kincstárba, mert vér díja. Miután tanácsot tartottak, megvásárolták rajta a fazekas földjét az idegenek számára temetőnek. Azért hívják azt a földet Vérmezőnek mind a mai napéig” (Mt 27,3-8)

KRAKKÓI SZENT SZANISZLÓ

SZENT SZANISZLÓ

*Szczepanowo, 1030/1035. +Krakkó, 1079. április 11 .

A hagyomány szerint Szent Szaniszló püspök és vértanú a krakkói egyházmegye területén fekvő Szczepanowóban született. Családja a lovagok közé tartozott, de nem voltak gazdagok. Születésének pontos dátumát nem tudjuk.

Gyermekkorát szülőföldjén töltötte, iskoláit valószínűleg a krakkói bencéseknél kezdte. Nevelői észrevették képességeit, ezért az akkori Európa egyik szellemi központjába, Ličge-be küldték. Itt végezte a teológiát.

Hazatérve rövidesen kitűnt szellemi és lelki kiválósága, ezért a krakkói püspök, Lamberto Zula székesegyházi kanonokká nevezte ki. 1070- ben, amikor a püspök meghalt, a klérus, a nép, sőt maga a fejedelem, II. Bátor Boleszláv (1058--1080) is őt kívánta utódnak. II. Sándor pápa ki is nevezte Krakkó püspökévé, és 1072-ben fölszentelték. Szaniszló volt a második olyan krakkói püspök, aki nem a bencés szerzetesek közül, hanem a világi klérusból került ki. Ez pedig annak a folyamatnak volt része, amellyel a bencés szerzeteseket lassan- lassan visszaszorították a lengyel egyház kormányzásából.

Püspöksége nagyon kedvező körülmények között indult. A király támogatta, s így Szaniszló az egyházmegye térítését véghez tudta vinni. A reformszellemet, amelyet Ličge-ből, azaz a nyugati egyházból hozott magával, a papság körében meg tudta szerettetni, és ennek megfelelően sikerült megújítania a klérust.

Az évek múlásával azonban a király és a püspök közötti barátság egyre inkább elhidegült, majd ellenségeskedéssé fajult, míg a király meggyűlölte a püspököt. Nemsokára nyílt összeütközésre került sor, és Szaniszló püspök kiközösítette Boleszlávot. A király válaszul megölette embereivel a Szent Mihály-templom oltáránál Szaniszlót. Sőt, nemcsak meggyilkolták, hanem meg is csonkították, miként a felségárulókat szokták, azaz levágták kezét, lábát.

A templom melletti temetőben temették el, de már 1088-ban kiemelték, és átvitték a krakkói Wawel-székesegyházba. A sírjánál azonnal megnyilvánult a hívők tisztelete, főleg a szegények részéről, akiknek atyja volt életében.

Szentté avatását 1229-ben indították el és 1253-ban zárult le. IV. Ince pápa Assisiben hirdette ki. Ünnepét május 7-i dátummal 1594-ben vették föl a Római Kalendáriumba. 1969-ben áthelyezték április 11-re, amely napon a krakkói káptalan halottaskönyve szerint vértanúságot szenvedett.

--------------------------------------------------------------------------------

Istenünk, kinek tiszteletéért Szent Szaniszló püspököt az üldözők kardja halálra sújtotta, kérünk, segíts, hogy vértanúd példája szerint mindhalálig megvalljuk a hitünket!

 

AFRIKAI SZENT MAXIM

Szent Maxim és vértanútársai

Décius császár (249-51) mindenkit a bálványimádó hitre akart vezetni országában. Amikor erről a császári rendelet megérkezett Afrikába, Portunatus helytartó mindenkit áldozat bemutatására hívott fel. 40 férfi, erősen elhatározta, hogy hitében állhatatosán kitart. Először Terentiosz beszélt a helytartóval. Őt, Áfrikánt, Makszimot és Pompejuszt börtönbe zárták, Zenont, Sándort, Teodort és másokat, összesen 36 embert pedig külön hallgatta ki. Mivel ők is állhatatosnak mutatkoztak a hitben, ütötték, vagdalták őket, tüzes vasakkal szurkálták, sebeikbe maró folyadékot öntöttek. Mindezeket megingathatatlan bátorsággal és erővel viselték el. A börtönben mérges kígyókat, áspisokat és más mérges állatokat engedtek be hozzájuk, de nem bántották a vértanúkat, hanem a lábukhoz csúsztak. Isten angyala őrizte meg ezektől őket. Végül lefejezésre ítélték őket, amit a hóhérok végre is hajtottak.

Apostolok Cselekedetei 5.

Apostolok Cselekedetei  

 
1,13„Amikor beértek, felmentek a felső terembe, ahol időzni szoktak: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, Alfeus fia, és Simon, a buzgó, végül Júdás, Jakab testvére.” Jeruzsálembe értek be az Olajfák hegyéről. Jézus temetése óta az a lakás volt tartózkodási helyük, ahol Jézus parancsa értelmében nagycsütörtökön elkészítették az utolsóvacsorát. A tulajdonos Jézus ismerőse kellett legyen, hiszen első szóra kiadta nekik vacsora céljára az emeleti tágas termet. A szétfutott apostolok pedig egyenként ide gyűltek vissza valamikor Jézus temetése után. Féltek nagyon, bezárkóztak, de ott maradtak, mintha az Eucharisztiát őrizték volna. A feltámadás hírével érkező asszonyok azonnal idejöttek, kopogtatásukra, ismerős hangjukra őket beengedték. Jézus húsvét este zárt ajtókon keresztül lépett közéjük. Itt mutatott rá újra élő testére, a szegek és a lándzsa okozta sebekre, és bizonyította be nekik, hogy él. Idejött vissza negyven napon át többször „beszélni övéivel az Isten országáról” (1,3) Természetesnek tűnik, hogy Jézus mennybemenetele után ide tértek vissza. Otthon érezték magukat.  Ezt a termet ma is a keresztények egyik legszentebb helyének tartjuk. A keresztes háborúk óta azonban egy mohamedán család birtokolja. Mint turista, bárki beléphet, de hangosan még egy Mi Atyánk imádságot sem szabad elmondani. VI. Pál pápa is csak arra kapott engedélyt, hogy térden állva csendben imádkozzék, amikor 1964. jan. 4-6. között szentföldi zarándok volt. Lukács evangélista név szerint felsorolja az apostolokat, a maradék tizenegyet. Érdekes felfigyelni, hogy Péter után Jánost írja a névsorban, nem testvérét, Andrást. Ebben a könyvében sok szó esik kettejük közös működéséről a későbbiekben. Péter Jézus teljhatalmú helytartója, János pedig a szeretett tanítvány pótolja az Eltávozottat.
1,14: „Ezek mindnyájan állhatatosan egy szívvel-lélekkel kitartottak az imádkozásban az asszonyokkal, valamint Máriával, Jézus anyjával és rokonaival együtt.” A közös imának a célja nyilvánvaló volt: Jézus parancsolta, hogy várják meg a Szentlélek eljövetelét, utána induljanak a világot bejárni az üdvösség jó hírével. Eddig ritkán esett szó az asszonyokról. A zsidó fel fogás szerint nekik háttérben kellett maradniuk. Megemlítik az evangéliumok, hogy több jámbor és gazdag asszony szolgált Jézusnak és tanítványainak vándorútjaikon, (Lk 8,2- 3), azt is, hogy keresztútján követték Őt siránkozva, segítve (Lk 23,27) íme, most együtt imádkoznak. Már velük van a Szűzanya is, a születő Egyház Édesanyja Fia végakarata szerint (Jn 19,26)
1,15:-16: „Azokban a napokban felállt Péter a testvérek között - mintegy százhúsz emberből álló sokaság volt együtt -, és így szólt: „Férfiak, testvérek! Be kell teljesednie az írásnak, amelyet a Szentlélek megjövendölt Dávid szája által Júdásról, azoknak a vezetőjéről, akik elfogták Jézust.” A Lélek-várás tíz napjának egyikén érett meg Péterben a gondolat, hogy az áruló helye üres. A Szentlélek kiáradása pedig küszöbön áll. Előbb kell tehát gondoskodni a tizenkettedik tanúságtevőről, hogy ebben a minőségben kapja már a fentről jövő kegyelmeket. Dávidra hivatkozik a főapostol, aki nemcsak király volt, de zsoltárköltő és próféta is. A 109. zsoltár 8. versében írja Dávid a gonosz emberről: „Kevés legyen napjainak száma, és más foglalja el hivatalát”. Ezt alkalmazza Péter Júdásra. Megteheti, hiszen Jézus tette utódjává, és Ő nyitotta meg értelmét, hogy jól értse az írásokat (Lk 24,45) Júdás tette valóban gonoszság volt, sőt a lehető legnagyobb gonoszság, mert a legnagyobb szeretetet sértette és magát az Igazságot a legaljasabb módon, amit Jézus így fogalmazott: „Barátom, miért jöttél?” (Mt 26,50) „Júdás! Csókkal árulod el az Emberfiát?” (Lk 22,48) a jézusi szeretet három éves áradása, Jézus istenségének sokszoros megtapasztalása után jön a legcsúnyább emberi hálátlanság, az árulás. Az árulás jeléül pedig a szeretet jelét választani, kimondhatatlan aljasság. A félrészeg elfogó banda magatartása némileg menthető, de a vezérüké semmilyen módon.

Udvardy György: „Reményben örülj, békével tűrj, imádkozz szüntelen!”

A Pécsi Egyházmegye referatúráinak képviselői tanácskoztak április 8-án – tájékoztat a Pécsi Egyházmegye.

A megbeszélésen Udvardy György pécsi megyéspüspök meghallgatta a referensek beszámolóit és a különböző pasztorális területek idei terveit.

2012-ben a családreferatúra nyitotta a sort, majd az évek alatt összesen kilenc referatúra alakult a Pécsi Egyházmegyében.

A szerdai találkozón a vezetők ismertették 2015-ös terveiket, majd Pavlekovics Ferenc pasztorális helynök beszámolójában a plébániai látogatások tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel.

Legfontosabb feladatként Udvardy György pécsi megyéspüspök továbbra is azt fogalmazta meg, hogy az evangéliumi szemléletet követve, a referensek legyenek szakmai irányítói munkaterületüknek.

„Reményben örülj, békével tűrj, imádkozz szüntelen!” – hangsúlyozta újra a főpásztor, hogy idén is ez a felszólítás legyen iránymutató az egyházmegye munkatársai számára. A Rómaiakhoz írt levél 12,12 verse alapján megfogalmazott jelmondat összhangban van a hosszabb távra vezérgondolatul választott jeremiási idézettel: „Reményt és jövőt adok nektek.”

Udvardy György kiemelte a különböző referatúrák együttműködésének fontosságát, és célként jelölte meg, hogy – a Pécsi Egyházmegye középtávú stratégiájának kialakítását szem előtt tartva – az egyes referatúrák programjaikkal illeszkedjenek az egyházmegyei lelkipásztori programba.

Húsvét hete péntek

Húsvét hete péntek 
ApCsel 4, 1-12; Jn 21, 1-14
„Amikor már megvirradt, Jézus a parton állt, de a nem tudták, hogy Jézus az"

Feltámadása után Jézus nem tartózkodott már tanítványai körében. Sokszor megjelent nekik, beszélt az Isten országáról, megerősítette őket feltámadása valóságában, hogy bennük éljen a meggyőződés: „Mi, akik együtt ettünk és ittunk vele, miután halottaiból feltámadt”.(ApCsel 10, 41), tehát megbízható tanúi vagyunk. Az alakuló Egyház, annak tevékenysége, szerkezete, önállósulása, üldözések közt is erősödése lehetett beszédtéma közöttük. Különösképpen, pedig azt kellett megszokniuk, hogy Jézus már elkészül a földről a mennyországba, csak láthatatlanul segíti, irányítja őket, de a szervezetet Ő élteti. Ennek történelmi előrejelzése volt a mai evangéliumban leírt esemény. Nem csoda, hogy az evangélium első záradéka után szerepel ez a fontos epizód. Az Úr Galileába rendelte tanítványait, hogy majd ott találkoznak. Várakozniuk kellett a Mesterre, ezért valami elfoglaltságot kerestek. Péternek kedve támadt eredeti kenyérkereső munkáját kipróbálni. „Megyek halászni” mondta. (Jn 21, 3) a többiek, tehát a jelenlévő néhány társa, azonnal ugrott: „Megyünk veled mi is. Elindultak tehát, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak”. (3) – Volt már ilyen élményük akkor is, amikor Jézus állandóan velük élt. Akkor is ugyanez az eredménytelenség búsította őket, de Jézus utasítására a hajó jobb oldalára vetették a hálót, és a nappali fényben, a fogásra kevésbé alkalmas időben roskadásig tölthették meg a hajót, sőt még segítséget is kellett kérniük. Most egyedül voltak. Legalábbis így érezhették. Pedig Jézus ott állt a parton, figyelte őket. A hajnali párásságban és a távolság miatt azonban nem ismerték föl, hogy ő az. Bekiáltott nekik: „Fiaim, nincs valami ennivalótok? Azt felelték: Nincsen! Ő ekkor azt mondta nekik: Vessétek a hálót a hajó jobb oldalára, és találni fogtok”. (5-6) Itt már a jövő képe bontakozott ki: most nem tudták, hogy az ajánlatot a Mester teszi, csak valami belső hangra figyelhettek, ami azt súgta nekik: jó tanács, fogadjátok meg! Ezt indító kegyelemnek hívjuk manapság, tehát olyan természetfeletti isteni ajándéknak, amely valami érdemszerző cselekedetre ösztönöz. A immár vizesen kellett emelgetni, szakszerűen vízre engedni, nagy kört keríteni a hajócskával. De okosak voltak, hogy a kegyelemnek engedelmeskedtek, mert annyi halat fogtak, hogy a hálót kiemelni nem tudták. Útmutatás volt ez a jövőre: a kegyelem indít benneteket, nektek csak készen kell állnotok, és kaptok új kegyelmeket is, ha indultok. Az újabb kegyelmek segítenek folytatni a kilátástalan munkát is, és az eredmény bőséges lesz. Jánosnak újabb kegyelmi világossága támadt: „Az Úr az! Szólt Péternek”.(7) János tehát felismerte, hogy Jézus volt a tanácsadó, mint annak idején, az első csodálatos halfogásnál. Péter illendően felvette felső ruháját, a vízbe ugrott, és úszva igyekezett mihamarabb Mesteréhez. János, pedig újabb kegyelem, hogy megírhassa a zsákmány eredményét az utókornak, számolva adogatta ki a halakat: százötvenhárom nagy hallal volt tömve a háló. A parton tűz égett. Jézus a maga halait sütötte testvérei számára. De kért a frissen fogott zsákmányból is. Útmutatás volt ez is: Jézus adja az eredményeket, de a mi munkánkra is igényt tart, és az is értékes az Isten Országának építésében.

CEZAREAI SZENT EUPSZICH

Szent Eupszich vértanú

Szentünk a kappadókiai Cezareában született nemes szülőktől. Fiatal korában tiszta és szeplőtelen életet élt, A hitehagyott Julián császár idején törvényes házasságra lépett. Még nem fejeződtek be a lakodalmi ünnepségek, és szentünk nagy bátorságot mutatott Krisztusért, a városban egy bálványtemplom, amit a császár is tiszteletben tartott. A bálvány ünnepe és a vértanú házassága egy időre esett, Eupszich magához vévén egy csapat keresztényt, ledöntötte a bálványszobrot és elrombolta a templomot. Ezért feljelentették a császárnak. A vértanú készülve a kínzásokra, elosztotta vagyonát, böjtben és imádságban várta a szenvedéseket. A császár szörnyű kínok alá vetette. Lenyúzatta bőrét, sütögette és marcangoltatta testét egész bennső részéig, Isten angyala azonban a börtönben meggyógyította őt. Végül karddal lefejezték, Sebeiből tej és víz folyt ki. A keresztények kegyelettel temették el a testet. Ez 362-ben történt.

Apostolok Cselekedetei 4.

Apostolok Cselekedetei 

 
1,6: „Erre az egybegyűltek megkérdezték tőle:Uram, talán most állítod helyre Izrael országát?” A szövegből nehezen lehet kiolvasni, hogy ezt a kérdést az „egybegyűltek” hol tették fel az Úrnak. Az előző utasításokat étkezés közben adta még, valószínűleg az utolsóvacsora termében, hiszen negyven napon át rendszeresen ott találkoztak. Lukács evangéliumában viszont érzékelteti: „Ezután kivezette őket Betánia közelébe” (24,50). Ezt a helyet kis kápolna jelzi az Olajfák-hegyének gerincén. A kérdés tehát ott hangozhatott el. Miért tették fel ezt a kérdést? Jézus nyilvános működésének idején többször is elhangzott ez az érdeklődés a tanítványok részéről. Jézus mellé többen azért csatlakoztak apostolnak és kisebb tanítványnak, mert Őt vélték a zsidók Messiásának, akinek a közmeggyőződés szerint legfőbb tennivalója lesz felszabadítani Izrael népét a hatszáz éves idegen-uralom alól. Úgy vélték, hogy kardot ránt, népe élére áll, kiveri utolsó rabtartójukat, a római birodalom légióit legyőzi nemcsak a Szentföldön, hanem teljes területén, megalapítja a zsidó világbirodalmat.
Mivel Jézus ezt a reményt nem váltotta, sokan csalódtak benne, valószínűleg közéjük tartozott az áruló Júdás is. De akadtak kitartó bizakodók, és ezek remélték, hogy reményeik valóra válnak, mielőtt Jézus elhagyja őket.
1,7: „Ő azonban azt mondta nekik: Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időket és korszakokat, amelyeket az Atya saját tetszése szerint határozott meg”. Jézus tehát végképpen lehűti tanítványai földies reményeit. Az Atya öröktől fogva pontosan megtervezte a világ rendjét, ebben nem szerepel a földi világuralom ószövetségi népe számára. Éppen ellenkezőleg: Ábrahámnak azt ígérte, hogy ”benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) A nemzetek leigázása pedig soha nem áldás, hanem szörnyű átok. A zsidóknak módjukban állt volna sokkal nagyobb területet birtokba venni a honfoglaláskor, hiszen Mózesnek meghagyta, hogy a nagy folyóig, tehát az Eufráteszig mindent elfoglalhatnak. (vö. Ter 15,18; Józs 1,3-4)  Nem tették. Isten tervei szerint a Megváltónak egészen más volt a küldetése.
1,8: „A Szentlélek eljövetele pedig erővel tölt el majd benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és egész Júdeában, Szamariában, egészen a föld határáig”. Íme, itt van Isten terve, amit a tanítványoknak meg kell ismerniük és végre kell hajtaniuk. Nincs szó erőszakos térítésről, a tanúság pedig tanító szóval és szelíd vértanúsággal történik. Hatalmuk csak lelkiekben lesz. Jézus azt is hangsúlyozza, hogy az igazi térítő képességet a Szentlélek adja. Érdekes felfigyelni arra is, hogy a zsidó-országi tartományok között az Úr nem említi Galileát, az apostolok szülőföldjét, ahol Jézus a legtöbbet tanított és gyógyított.
1,9: „Miután ezeket mondta, a szemük láttára felemelkedett, és felhő takarta el a szemük elől”. Jézus utolsó szavai tehát nem érzelmes búcsúzkodást jelentettek, hanem a megváltás közkinccsé tételének sürgetését. A történetíró nem is ejt több szót, Jézus látható földi küldetése befejeződött. Most viszont nem tűnt el, mint a föltámadása után tett látogatásai végén. Érzékeltetni akarta, hogy most kilép az érzékekkel felfogott világból. Felemelkedett, tehát nem volt gyors száguldás, mint a rakétakilövéseknél. Védőruhát sem öltött. Szép lassan távolodott kedves környezetétől. Akarta, hogy lássák, hogy beleivódjék szemükbe, egész lényükbe ez az eltávozás. Végül, amikor már csak pici pontnak látszott, felhő takarta el. Így alakja nem mosódott el a kék ég ragyogásában, nem enyészett el, hanem véget vetett a felhő a láthatásnak, Jézus pedig pillanat alatt a végtelen messzi mennyországba, a más-világba érkezett.

Kirill pátriárka húsvéti üzenete a nem ortodox egyházi vezetőknek

Kirill, Moszkva és az egész Rusz pátriárkája húsvéti üdvözletét küldte a nem ortodox egyházfők részére – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

A címzettek között van Ferenc pápa, II. Karekin örmény katholikosz, Justin Welby canterburyi anglikán érsek és Heinrich Bedford-Strohm püspök, a Németországi Evangélikus Egyház vezetője.

„Szívből kívánok minden jót húsvét nagy és üdvhozó ünnepe alkalmából, és örömteli üdvözletemet küldöm: Krisztus feltámadt!

Ezen a fényes napon Jézust ünnepeljük, aki felkelt a sírból, hogy halálával legyőzze azt, aki a halálon uralkodott (ld. Zsid 2,14). Az Urat dicsőítjük az emberi nem iránt tanúsított kimondhatatlan jóakaratáért, és Isten igazságának győzelme, a szeretet, jóság és irgalom magasztos evangéliumi ideáljainak társadalmi megszilárdítása, és a hiteles lelki és erkölcsi értékek nevében megerősítjük a keresztények közötti együttműködést. A nagy tudású Teremtő, »aki minket nagy irgalmában Jézusnak a halálból való feltámadása által új életre hívott, az élő reményre, hogy a mennyekben elpusztíthatatlan, tiszta és soha el nem hervadó örökség várjon ránk« (1Pét 1,3-4), őrizze meg testi és lelki erőben, és töltse el Önt nagylelkűségével."

Kirill †

Moszkva és az egész Rusz pátriárkája”

Csütörtök húsvét hetében

Csütörtök húsvét hetében 

ApCsel 3, 11-26; Lk 24, 35-48

„Be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban”

Jézus két-két és félórát szánt arra, hogy az emmauszi tanítványoknak elmagyarázza, hogy a megváltás a világ legfontosabb eseménye a teremtés és bűnbeesés után. Nem ötletszerűen jött létre, nem emberi találmány, nem spekuláció, hanem az emberszerető Isten öröktől fogva elhatározott műve. Isten jól tudta, hogy a megváltást nem mindenki fogja örömmel köszönteni, sőt, a Megváltó személye körül is örökös viták dúlnak, ezért az Ő küldetését nagyon pontosan előkészítette. Jézus egy személye körüli vitában hivatkozik is erre: „Vizsgáljátok az Írásokat, hiszen azt gondoljátok, hogy azokban van örök élet számotokra. Éppen azok tesznek tanúságot rólam”. (Jn 5, 39) Érdekes, hogy Jézus tanítványai szemében a szenvedés volt az a hatalmas botránykő, amelyet nem akartak elfogadni. Jézus istenségét egy szóra elfogadják Péter tanúságtétele után (vö. Mt 16, 16), de hogy szenvedni fog, átadják a zsidó vezetőknek, halálra ítélik, sőt pogány bíróval is halálra ítéltetik és ki is végeztetik, de harmadnapra feltámad, ezt háromszori jövendölése ellenére sem hiszik el Jézusnak. Nos, a feltámadt Úr előbb az emmauszi tanítványoknak bizonyítja be az ószövetségi Szentírás soraiból, majd apostolainak is töviről hegyire elmagyarázza, miután igazolta előttük feltámadását a szegek és lándzsa ütötte sebek bemutatása után. Azt a tévhitet is kiirtotta belőlük, hogy a szelleme tért csak vissza a földre a halottak országából: ezért kért tőlük olyan ennivalót, amiből már ők is ettek, amit rágni kellett és utána lenyelni. Ezek az összesített tapasztalatok tették bizonyossá, hogy valóságos testben él, igazán feltámadt a sírból, lehet, sőt ezután kötelező is hinni néki. A hit azonban akkor lesz majd másokban is erős, ha az apostolok tanúsága, érzékeikkel szerzett tapasztalatuk alapján jut el az emberekhez. Ezért kellett kezdettől fogva az embereknek hirdetni: mi láttuk őt feltámadottan és ettünk is vele együtt. Az összes többi ember, mind a kortársak, mind mi, később élők. Az apostolok érzéki tapasztalata alapján hiszünk. De azért nem felesleges Jézus természetfeletti ajándéka, a kegyelem sem, hogy Lukács leírta, hozzánk is eljuttatták: „Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat”. (Lk 24, 48) Ez az egész Szentírásra értendő. De az Úr kihangsúlyozza ismét a szenvedésének fontosságát. Ezt mindenkinek nehéz feladat lesz megérteni, jó, ha a későbbi nemzedékek is megfontolják: „Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnapon feltámadnia halottaiból. A nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek” (46-48) Hivatalos nemzeti himnuszunkban kicsit méltatlankodva írja a költő: „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”. Sajnos, mindig van új bűnünk és büntetésünk is. De bűnbánatunkat és éledő hitünket elfogadja Urunk és feltámasztja nemzetünket.

MEDINACELI BOLDOG JULIÁN

Szt. Ágostonról nev. BOLDOG JULIÁN

 (1553-1606)

A Zaragozától nyugatra eső Medinaceli városban született jámbor és jóhírű szülőktől. Apja francia emigráns volt. Kora ifjúságától az életszentség jelei jelentkeztek nála. Nagy örömmel ministrált naponta a templomban. Minthogy szerzetesi hivatást érzett, jelentkezett egy közeli ferences kolostorba, ahol megkezdte az újoncévet. Túlzott önmegtagadásaival azonban annyira elütött a többiektől, hogy elküldték. Hasonló eset előfordul a szentek életében. Szent Benedeket (480-547) pl. a vicovari szerzetesek, akiket mint elöljáró, meg akart reformálni, meg akarták mérgezni. A mérgezett bort tartalmazó kancsó azonban a szent áldására összetörött. Julián rendtársát, Hortai Szent Szalvátort (1520-1567) életében valósággal üldözték elöljárói, mivel szent életével nehéz próbák elé állította őket. Julián azonban nem hagyott föl törekvésével. A kolostorhoz közel egy hegyen faágakból remetekunyhót csinált magának, ott imádkozott, gyakorolta önmegtagadásait, időnként pedig lement a kolostorba s a többi szegénnyel együtt némi élelmet kapott. Egyszer a kolostorba menet egy ruhátlan koldussal találkozott, akin megkönyörült s minden ruháját neki adta. (Vessük össze cselekedetét Szent Mártonéval, aki katonaköpenye felét adja a szegénynek. Julián tette sokkal hősiesebb Mártonénál.) Tettének híre eljutott a kolostorba is, erre újra felvették. Letette az örökfogadalmat is, önmegtagadásait nem mérsékelte. Eledele kenyér, víz, néha kevés főzelék, hal. Rövid alvás a földön vagy rőzsekötegen. 24 évig vasvezeklőövet hordott. Az engedelmességet annyira komolyan vette, hogy gyakran hangoztatta: inkább meghalni, mint nem engedelmeskedni. Saját cellája legtöbbször nem volt. A tisztaság fogadalmát sértetlenül megőrizte, a lelki tisztaságot másokban is hatékonyan előmozdította. Imái isten előtt oly kedvesek voltak, hogy ima közben az Úr Jézus és szent Anyja többször is megörvendeztették megjelenésükkel. A jövendőbe látott, a szívekben olvasott. Alázatában a neki juttatott kegyelmeket amennyire csak tudta, igyekezett elrejteni, s magát a legnagyobb bűnösnek vallotta. Alcalában, Szent Didák kolostorában halt meg 1606. ápr. 8-án. Holtteste csodás illatot árasztott, hajlítható és ép maradt, ezért, hogy az oda áradó hívő sereg leróhassa előtte tiszteletét, 18 napig nem temették el. Halála után Isten sok csodával dicsőítette meg szolgáját, mígnem XII. Leó (1826 körül) boldoggá avatta. „Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől! Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged.” (Iz 58.)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Juliánt az alzatosság és az egyszerűség útján a tökéletességre vezetted. Add, hogy nyomdokain járva, s a kevélység zátonyát elkerülve, tiszta lélekkel jussunk el hozzád. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Miért magyarázom az Apostolok Cselekedetei újszövetségi könyvet? 2.

Miért magyarázom az Apostolok Cselekedetei újszövetségi könyvet?
"Credo, Domine, adauge nobis fidem”

 
Szentséges Atyánk, XVI. Benedek pápa amikor meghirdette a Hit Évét, nemcsak a papság részére jelölte meg feladatul az evangelizációt, az örömhír továbbadását. Szent Jeromos az első igazán nagy biblikus a Szentírás ismerője és magyarázója, komoly gondolatok közlője egyszer így nyilatkozott: „Ignorátio Scripturarum ignortio Jesu Christi est” Aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Jézus Krisztust. Jézus az apostoloknak mennybemenetele perceiben ezt a parancsot adta:
„Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki pedig nem hisz, az elkárhozik” (Mk 16,15-16) Miért éppen Jézusnak parancsaként foglalkozunk Isten örömhírével? Hiszen sok millió szentírásolvasó ki sem ejti Jézus nevét. Mert Ő az Atya küldötte: „Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön. Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,18) Jézus parancsa: „Vizsgáljátok az Írásokat (az Ószövetséget), hiszen azt gondoljátok, hogy azokban van örök élet számotokra. Éppen azok tesznek tanúságot rólam, ti azonban nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen” (Jn 5,39-40) „Be kell teljesednie a mondásnak, amely meg van írva a törvényükben: Ok nélkül gyűlöltek engem” (Zsolt 35,19)

Német László nagybecskereki megyéspüspök húsvéti üzenete

Legyen életünk központi feladata a szeretet gyakorlása az irgalmasság tetteivel! – ezzel a címmel jelent meg Német Lászlónak, a vajdasági Nagybecskereki Egyházmegye főpásztorának húsvéti üzenete, amelyet az egyházmegye honlapja tett közzé.

Nem múlik el nap, hogy a hírekben ne halljunk borzalmas eseményekről: az úgynevezett Iszlám Állam kegyetlenségéről, a keresztények üldözéséről, templomok felrobbantásáról, mecsetekben elkövetett öngyilkos robbantásokról, amelyek százával ölnek meg imádkozó embereket, az Ukrajnában zajló harcokról. A felsorolást tovább folytathatnám, a lista sokkal hosszabb is lehetne.

Önkéntelenül is felmerül az emberben a kérdés: mi történik a mai világban? A gonosz ennyire megerősödött, hogy szinte már meg sem lehet fékezni? Hova fog vezetni ez a sokszor teljesen érthetetlen erőszak? Hogyan lehetne megállítani ezt a folyamatot?

Nehéz ezekre a kérdésekre kielégítő válaszokat adni. Szinte lehetetlen.

Nekünk, keresztényeknek, más feladataink vannak, mint hogy csak válaszokat keressünk. Nekünk cselekednünk kell. Hivatásunk az, hogy megpróbáljunk olyan világot építeni, amely emberibb, közelebb visz minket embertársainkhoz és Istenhez.

Ebben a tevékenységünkben egy jobb világért biztosan nagy segítségünkre van az irgalmasság gyakorlása. Ezt érezhette Ferenc pápa is, amikor nemrég meghirdette az isteni irgalmasság rendkívüli szent évét:

„Kedves testvéreim, gyakran elgondolkodtam azon, az egyház hogyan lenne képes nyilvánvalóbbá tenni a küldetését, az irgalmasságról való tanúságtételt. Olyan út ez, amely a lelki megtéréssel kezdődik; és be kell járnunk ezt az utat. Ezért úgy döntöttem, hogy rendkívüli szent évet hirdetek meg, amelynek középpontjában Isten irgalmassága áll. Ez az irgalmasság szent éve lesz.”

Nápolyban pedig, ahol szerzetesekkel találkozott, a következő szavakkal bátorította őket: „Ne feledkezzünk meg az irgalmasság lelki és testi cselekedeteiről! Ilyen dolog például a keresztvetés! Az irgalmasság jele, az idősek még tudják ezt. Hány megkeresztelt gyermek nem tud ma keresztet vetni! Az irgalmasság cselekedete az, hogy megtanítom nekik. Ilyen tett, hogy meglátogatom a szomszédban az idős beteget... Az irgalmasság cselekedetei közé tartozik az imádság lelkülete is.”

Az Isteni Irgalmasság legnagyobb tanúságtétele pont az, amit most, ezekben a napokban ünnepelünk: Jézus vállalta a kereszthalált, értünk, bűnösökért meghalt, de harmadnap feltámadt. A feltámadás az isteni irgalmasság megkoronázása, mert a keresztség által mi is részeseivé váltunk.

Ezért van az imának, az irgalmasságnak ereje. Ez a mi „fegyverünk” a világ jobbá tételében, egy emberibb közösség felépítésében.

A szeretet évében, amelyet most egyházmegyénk ünnepel, legyen életünk központi feladata a szeretet gyakorlása az irgalmasság tetteivel.

Jézus feltámadt! Örüljünk és örvendezzünk, alleluja!

Áldott, kegyelmekben gazdag húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!

Német László SVD

Szerda húsvét nyolcadában

Szerda húsvét nyolcadában
ApCsel 3, 1-10; Lk 24, 13-35

„Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt is, hogy hogyan ismerték föl őt a kenyértöréskor”
Fiatal pap koromban a csak Szent Lukács evangéliumában található történetet az emmauszi tanítványok és a feltámadt Jézus találkozásáról minden évben húsvéthétfőn olvastuk fel a szentmisékben. Később a húsvétvasárnapi esti misék evangéliuma lett. Püspökeink ezért húsvéthétfőn emmauszi zarándoklatot tartottak valamelyik megyéspüspök rezidenciájára. Rádöbbentek, hogy nem elegendő a püspökkari konferenciákon látni egymást és tárgyalni, dönteni fontos kérdésekről. Kell néha testvérként ellátogatni az ország püspöki városaiba, látni és élvezni a szép magyar tájak tavaszi zöldülését, virágpompáját, és megnézni, püspöktestvérük hol lakik, milyen örömei és keservei lehetnek püspöki szolgálatában. S nem utolsó sorban: emberileg és kollégiálisan is közelebb kerülni egymáshoz. A nagy magyar katolikus közösség vezetői is legyenek egy kedves család örvendező tagjai. A két elkeseredett, nagypéntek óta hitevesztett kisebb tanítvány húsvétvasárnap délig együtt maradt a tizenegy apostollal. Akkor úgy döntöttek, hogy elhagyják a közösséget. Eddig Jézus személye kötötte őket egybe. Nagypéntek óta úgy érezték, minden elveszett. A Mester meghalt, reményeik eltüntek. Vissza kell térni a szülői házba, folytatni a régi életet. Pedig milyen csodálatos vacsora volt nagycsütörtök este! Jézus bejelentette, hogy vége az Ószövetségnek, Ő, pedig megalapítja az újat a saját vérében. Amikor felemelte a kenyeret vacsora elején, és elmondta felette: „Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” (Lk 22, 19) Rögtön eszünkbe jutott kafarnaumi program beszéde arról a nagy kenyérajándékról, amelyet az egész világnak ígért. Jobb lesz, mint őseink reggelente hulló mannája volt negyven éven át a pusztában, mert ez a csodálatos kenyér az ő teste lesz. Aki hittel eszik belőle, az a mennyországba is eljut majd. Az első hír ott Kafarnaumban kicsit megijesztette a hallgatóságot: emberhúst enni? Itt most a vacsoránál milyen zseniálisan egyszerűnek tűnt minden. És a vacsora végén fogta a harmadik kelyhet, és azt mondta: „Ez a kehely az újszövetség az én véremben, amely értetek kiontatik”.(20) És amint megettük a kenyér színében az Ő Testét, és megittuk a bor színében az Ő vérét, akkor már nemcsak köztünk volt, de bennünk is. A mozdulata, arca ragyogása mintha bennünk élt volna már. Csak az a kereszten függő csupa seb jézusi test, az maradt volna ki a történetből. Ekkor Jézus, aki közben melléjük csatlakozott, magyarázta, mi miért történt. Az a vacsora és a kereszten függés összetartozott. Együtt érvényes. Kivéve azt a tényt, hogy a kereszthalál csak egyszer lett valóság, a kenyér és a bor átváltoztatása, pedig veletek marad a világ végéig. Aztán hazaértek Emmauszba. Behívták a vándortársat pihenni, vacsorázni. És láss csodát: Kezébe veszi a kenyeret, az arca átszellemül, és nyújtja nekik: Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem. Aztán amint átveszik, a látható Jézus eltűnik. De ott marad a láthatatlan. Ugranak és futnak vissza Jeruzsálemig. Berobbannak az utolsóvacsora termébe: Jézus él, és megmutatta újra, hogy a kenyér és a bor színe alatt örökké élni fog. És élteti híveit! Az örök emmauszt járó magyar testvéreinket hívjuk meg egy ilyen templomi találkozásra: Jézussal és egymással együtt lenni milyen jó!

BOLDOG PALLOTTA MÁRIA ASSUNTA

BOLDOG PALLOTTA MÁRIA ASSUNTA

 ferences Mária missziós nővér

 (1878-1905)

 
Marchia tartomány (Olaszarszág) Force helységében született vallásos földműves szülőktől. Öt gyermek közül ő volt a legidősebb. Mindössze két iskolai osztályt végzett. Munkája mellett naponta látogatta a templomot. 20 éves korában belépett a Ferences Mária Missziós nővérek római kolostorába. Grottaferrátában végezte az újoncévet, 1900. dec. 8-án tett fogadalmat. A családi ház vallásos légköréből hozta magával a gyermeki ártatlanságot, a munkaszeretetet és kedvességet; a szerzetben magáévá tette a hősies szellemet, hogy életét áldozatul ajánlja Istennek. Nagy hatással volt rá az alapító anya, Szenvedésről nev. Mária anya példája. Imádságos lélekkel végezte a rá osztott munkákat: a mezőn, konyhán vagy a kolostorban. 1904- ben jelentkezett, hogy misszióba megy. Ápr. közepén érkezett meg Tong-eulkeu- ba, ahol a nővérek árvaházat tartottak fönn. Elöljárója tanúsítja, hogy az életszentség magas fokára jutott, de közben kétségek, aggályok szorongatták, végigment a „lélek sötét éjszakáján.” Egy év múlva tífuszjárvány lépett fel a környéken, mely a kínaiak és európaiak közül sokakat elragadott. Assunta is megbetegedett, s kész volt életét áldozatul hozni Istenért. Példás módon vette fel az utolsó szentségeket s novéreitől körülvéve ápr. 7-én fejezte be életét. Halálakor és utána három napig sokan rendkívül kellemes illatot éreztek ravatala körül, a vidék kínai lakossága tömegével zarándokolt sírjához. Csodás gyógyulások (foleg gyermekek körében) és megtérések történtek Kínában, Európában egyaránt. 1913-ban felnyitották sírját, ekkor testét épségben találták. Újra eltemették Tayuanfu-ban, a 7 vértanú ferences missziós nővér mellé. Miután Isten a csodák által bizonyságot tett életszentségérol, XII. Piusz 1954-ben avatta boldoggá.
Részlet Assunta nővér „Vérszerződéséből”, melyet örök fogadalma után tett (Berchmans Szt. János nyomán):
„Isten kegyelmével, a Bold. Szűz közbenjárásával... ígérem: Azért jöttem a kolostorba, hogy szentté legyek. Mi hasznát veszem, ha soká élek és nem érem el a célt? Az egész világegyetem árán sem szabad a legkisebb lelki hasznot sem feláldoznom... Mindent Isten iránti szeretetből fogok cselekedni... és e szerződést véremmel szeretném aláírni.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog Assunta nővért a kötelességteljesítésben példaképpé tetted s arra indítottad, hogy a kínai misszióban életét áldozza érted. Add, hogy az örök élet felé vezető utunkon botladozás nélkül járjunk. Krisztus, a mi Urunk által.

Miért magyarázom az Apostolok Cselekedetei újszövetségi könyvet?

Miért magyarázom az Apostolok Cselekedetei újszövetségi könyvet?
"Credo, Domine, adauge nobis fidem”

 
Szentséges Atyánk, XVI. Benedek pápa amikor meghirdette a Hit Évét, nemcsak a papság részére jelölte meg feladatul az evangelizációt, az örömhír továbbadását. Szent Jeromos az első igazán nagy biblikus a Szentírás ismerője és magyarázója, komoly gondolatok közlője egyszer így nyilatkozott: „Ignorátio Scripturarum ignortio Jesu Christi est” Aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Jézus Krisztust. Jézus az apostoloknak mennybemenetele perceiben ezt a parancsot adta:
„Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki pedig nem hisz, az elkárhozik” (Mk 16,15-16) Miért éppen Jézusnak parancsaként foglalkozunk Isten örömhírével? Hiszen sok millió szentírásolvasó ki sem ejti Jézus nevét. Mert Ő az Atya küldötte: „Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön. Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,18) Jézus parancsa: „Vizsgáljátok az Írásokat (az Ószövetséget), hiszen azt gondoljátok, hogy azokban van örök élet számotokra. Éppen azok tesznek tanúságot rólam, ti azonban nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen” (Jn 5,39-40) „Be kell teljesednie a mondásnak, amely meg van írva a törvényükben: Ok nélkül gyűlöltek engem” (Zsolt 35,19)

Urbán Erik OFM körlevele a szerzeteseknek

Urbán Erik OFM, a csíksomlyói kegytemplom templomigazgatója és a megszentelt élet intézményeiért felelős érseki helynök április 2-án, nagycsütörtökön kelt levelét a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség honlapja alapján tesszük közzé.

Kedves Nővérek és Testvérek!

Az Úr adjon békességet!

Nagyböjt ötödik vasárnapján a szentmise első könyörgésében azt kértük mennyei Atyánktól, hogy életünket az a fáradhatatlan szeretet vezesse, amellyel a szegény és alázatos Krisztus szeretett bennünket, és életét adta értünk. Ő, aki a megszentelt élet középpontja, akinek arcát szemlélve elszántan újra és újra rá kell lépnünk a megtérés és a megújulás útjára. Ez újraindulást jelent a Feltámadottól és a Feltámadottal, aki csatlakozik hozzánk, és Lelkével ajándékoz meg bennünket. Lélekkel telten tudunk Szentatyánk, Ferenc pápa felhívására válaszolni, amellyel hozzánk a megszentelt élet évében fordult: „Ébresszétek fel a világot, világosítsátok meg prófétai és árral szemben haladó tanúságtételetekkel!” Ebben nyújtott segítséget számunkra főegyházmegyénk főpásztora, Jakubinyi György, amikor főegyházmegyénk zsinati dokumentumának a Szerzetesi közösségek főegyházmegyénkben című fejezet rendelkezései alapján a megszentelt élet intézményeiért felelős érseki helynököt nevezett ki főegyházmegyénkbe. Előrelépés és nyitás ez a főegyházmegye részéről a területén működő szerzetesrendek felé, „akiknek úttörő szerepünk lehet főegyházmegyénkben”.

Kedves nővérek és testvérek! Imáitokat kérve, az együttműködés szándékával fordulok felétek, hogy még szorosabb összefogással meg tudjunk erősödni hivatásunkban, életünkkel és tetteinkkel Krisztust tudjuk adni a világnak! Keressük közösen azokat a találkozási pontokat, amelyek a párbeszéd útján indítanak el bennünket, hogy hivatásunk valóságát jobban meg tudjuk élni, és még láthatóbbá tudjuk tenni főegyházmegyénkben minden jóakaratú ember számára!

A feltámadt Üdvözítő tegyen képessé bennünket, és adjon kellő erőt, hogy a remény emberei legyünk! Fontoljuk meg Szent II. János Pál pápa szavait, mert belőlük bátorságot és bizakodást meríthetünk, amire mindnyájunknak szüksége van ahhoz, hogy szembenézzünk a feladattal, amely felülmúlni látszik erőinket: „Új évszázad, új évezred nyílik meg Krisztus fényében. Nem mindenki látja azonban ezt a fényt. A miénk az a csodálatos (…) feladat, hogy visszatükrözzük. (…) Beleremegünk ebbe a küldetésbe, ha gyöngeségünkre tekintünk, amely gyakran szürkévé és színtelenné tesz minket. Ez a küldetés azonban lehetségessé válik, ha beleállva Krisztus fénysugarába megnyílunk a kegyelem előtt, mely új emberré alakít bennünket.” (Novo millennio ineunte, 54.) Ez az a remény, amelyet szóval és példával hordoznunk kell, amerre járunk, amelyet nekünk, megszentelt életet élőknek hirdetnünk kell „mindannyiunk és az egész Anyaszentegyház javára”.

Szívből kívánom, hogy húsvét szent ünnepének kegyelmeit őrizzük meg életünk minden napján!

Testvéri szeretettel és imával:

Urbán Erik OFM

 

Kedd húsvét nyolcadában

Kedd húsvét nyolcadában 
ApCsel 2, 36-41; Jn 20, 11-18
Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez”

Mária Magdolna a hálás szeretet csodálatos képviselője nem találta Jézust húsvét hajnalán a sírjában. Azaz e sem nézett a sírba, mert amint meglátta, hogy a nagy kő el van mozdítva a sírbolttól, azonnal tudta, hogy Jézus teste már nincs ott. Hírül adta ezt Péternek és Jánosnak, akik azonnal oda futottak, körülnéztek, majd visszamentek szállásukra. Mária Magdolna lassabban közlekedett, mint a két apostol. Másodízben már behajolt a sírboltba, és sűrű könnyhullatásán át észrevette, hogy két angyal ül a holttest helyén, ahol Jézus feje, illetőleg lába volt. Beszélgetést kezdeményeztek Máriával. Nyilván tudták, hogy Jézust keresi. Tudatosítani akarták benne cselekvésének célját, illetőleg az előrehaladás mikéntjét. A tehetetlen sírás nem vezet eredményre. Mária ezt felfoghatta, azért fordult hátra, hátha ott nyílik a megoldás. Talán valami kis zörejt is hallott, és látott odalépni a közelébe egy férfit. Mivel eszébe sem jutott Jézus többszöri előrejelzése, hogy szenvednie kell, keresztre fogják feszíteni, de harmadnapra feltámad. A nagypénteki csalódás, hite elvesztése, ezt a lehetőséget teljesen kizárta. Egyre csak azon töprengett, hogy ebben az idegeneknek, a telek tulajdonosainak készített sírboltban Jézus teste a család jövő temetkezéseit zavarta volna, ezért elvitték egy másik sírba. Ő viszont elvinné, és senkinek nem jelentene többé gondot. Ezért a telek kertészét sejtve a férfiban, ilyen irányú választ adott az idegen kérdésére: „Asszony, miért sírsz? Ő azt felelte neki: Elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová tették. Ahogy ezt kimondta, hátra fordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az… Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!” Ekkor Jézus megszólította őt: Mária! Erre ő megfordult: és héberül így szólt: Rabbóni! Ami azt jelenti: Mester. Jézus azonban így szólt: Ne tarts fel engem, mert még nem mentem föl az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez”. (15-17) Az üzenet csodálatosan mély értelmű. Fölmegyek: vissza a végtelen messzire lévő mennyországba, ahonnan eljöttem megváltani a világot. Ti itt testvéreim lettetek, mert ugyanazt az embertestet vettem föl, mint a tietek. Ezen kívül az Atya titeket is gyermekeinek fogadott a megváltás érdeméből, tehát testvérek vagyunk így is. Az én Atyámhoz megyek, aki nekem öröktől fogva Atyám, hiszen isteni módon születek tőle, az örökkévalóságtól fogva. Én tehát az Atya természete szerint vagyok Fia, ti, pedig a gyermekké fogadás szerint. De ez is igazán gyermekké fogadás, teljes jogcím. Az én Istenem, tőle kapom az istenséget ajándékba, neki adom vissza újra meg újra, hogy igazán mindkettőnkké legyen. Nektek is Istenetek Ő, hiszen Ő teremtett benneteket, Ő az életetek fenntartója, gondviselője, Ő hívott meg benneteket, hogy országában helyet adjon nektek. Ezt a helyet én szereztem vissza nektek kereszthalálommal. Ti csak rangot kaptok a keresztség révén a megszentelő kegyelemmel. Megköszönjük Urunk Jézusnak ezeket a nagy kegyelmeket, és kérjük, hogy Istennek a gyermekeiként óvjon minket közös ellenségünktől, a sátántól és adja vissza nekünk földi hazánkat most, és örök hazánkat majd a földi életünk befejeztével!

FRIGIAI SZENT EUTICHES

Szent Eutiches érsek

Szentünk Frigiából származott. 12 éves korában szülei Konstantinápolyba küldték magasabb tanulmányokra. Társai közül kitűnt a tudományokban való haladásban, de gondolt a magasból származó bölcsességre is. Szándékában volt a szerzetesi életbe lépés is. Először megkeresztelkedett, aztán végigjárva az előirt, egyházi fokozatokat, áldozópappá szentelték. Az amasziai kolostorok egyikében felvette a szerzetesi rendet is. A kolostor főnökévé is választották. Részt vett az V. egyetemes zsinaton 553-ban Konstantinápolyban. A megbetegedett sinasziai metropolita helyett ő elnökölt. Amikor az idős Méruász konstantinápolyi pátriárka érezte halálát, őt ajánlotta utódául. Életének 40-ik évében valóban megválasztották, Eutiches jól kormányozta lelki nyáját és erős védelmezője és oszlopa volt az igazhitű tanításnak a tévtanítók ellen. Néhány év múlva, Jusztinián császár, elvakítva a dokéta tévtanítás követőitől, a pátriárka ellen fordult, új pátriárkát választatott helyette, őt pedig számkivetésbe küldte. Egy kolostorban 13 évet töltött el így, élete szigorú aszketikus volt. Istentől a gyógyítás és jövőbelátás adományait kapta meg. Jusztinián császár halála után, Jusztin császár uralkodása alatt visszatérhetett lelki nyájához. Még 5 éven át kormányozta híveit, és 582-ben fejezte be szent életét.

Apostolok Cselekedetei 1.

Apostolok Cselekedetei  

 
1,13„Amikor beértek, felmentek a felső terembe, ahol időzni szoktak: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, Alfeus fia, és Simon, a buzgó, végül Júdás, Jakab testvére.” Jeruzsálembe értek be az Olajfák hegyéről. Jézus temetése óta az a lakás volt tartózkodási helyük, ahol Jézus parancsa értelmében nagycsütörtökön elkészítették az utolsóvacsorát. A tulajdonos Jézus ismerőse kellett legyen, hiszen első szóra kiadta nekik vacsora céljára az emeleti tágas termet. A szétfutott apostolok pedig egyenként ide gyűltek vissza valamikor Jézus temetése után. Féltek nagyon, bezárkóztak, de ott maradtak, mintha az Eucharisztiát őrizték volna. A feltámadás hírével érkező asszonyok azonnal idejöttek, kopogtatásukra, ismerős hangjukra őket beengedték. Jézus húsvét este zárt ajtókon keresztül lépett közéjük. Itt mutatott rá újra élő testére, a szegek és a lándzsa okozta sebekre, és bizonyította be nekik, hogy él. Idejött vissza negyven napon át többször „beszélni övéivel az Isten országáról” (1,3) Természetesnek tűnik, hogy Jézus mennybemenetele után ide tértek vissza. Otthon érezték magukat.  Ezt a termet ma is a keresztények egyik legszentebb helyének tartjuk. A keresztes háborúk óta azonban egy mohamedán család birtokolja. Mint turista, bárki beléphet, de hangosan még egy Mi Atyánk imádságot sem szabad elmondani. VI. Pál pápa is csak arra kapott engedélyt, hogy térden állva csendben imádkozzék, amikor 1964. jan. 4-6. között szentföldi zarándok volt. Lukács evangélista név szerint felsorolja az apostolokat, a maradék tizenegyet. Érdekes felfigyelni, hogy Péter után Jánost írja a névsorban, nem testvérét, Andrást. Ebben a könyvében sok szó esik kettejük közös működéséről a későbbiekben. Péter Jézus teljhatalmú helytartója, János pedig a szeretett tanítvány pótolja az Eltávozottat.

A legnagyobb feladat most a hit - Kocsis Fülöp érsek-metropolita húsvéti üzenete

Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita húsvéti szentbeszédében a feltámadás fényéről és a világosság életünket beragyogó voltáról elmélkedik. A beszédet a Hajdúdorogi Metropólia honlapja tette közzé.

Deesis (Krisztus Pantokrátor), Hagia Sophia

A föltámadás lényege az élet, nem csak a halál utáni folytatás. Persze önmagában már az is biztató, hogy a koporsó fedelével nem zárul le az életünk, de korántsem pusztán e távolinak tűnő vigasztalás adja kitörő örömünket húsvét hajnalán.

Győzött az élet, győzött a szeretet, győzött az Isten. Talán tudhattuk volna, minden ember számára nyilvánvaló kellene, hogy legyen az, hogy e nagy küzdelemnek nem is lehet más kimenetele. Mégis keserű kétségbeesés fogta el a tanítványokat, akik azt remélték, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Még a nap is elhomályosodott számukra, és sötétség támadt egészen kilenc óráig. Ebben a kilátástalanságban valóban szétszéledtek, mint a pásztor nélküli juhok. Úgy kellett őket egyenként, kettesével újra összeterelni. Mi is tudhatnánk előre, hogy sohasem hagy magunkra az Úr, mégis olykor elfog bennünket a keserű és sötét kétségbeesés. Talán ilyenkor, a kínszenvedés napjaiban némileg mi is átéljük a Mester elvesztését, az Isten Fia halálát, de abban a tudatban, hogy harmadnapra egészen biztosan föltámad. Ez adhatna világosságot a kisebb-nagyobb sötétségek, a hétköznapi veszteségek homályában, melyek lépten-nyomon elérnek bennünket. Sok kicsi meghalás kíséri életünket, s nem vesszük észre, hogy mindegyikben ott rejtőzik egyszersmind a föltámadás is. A keresztet látjuk, a zavart, a kétséget, a félelmet. A keresztet, mely a zsidóknak botrány, a pogányoknak ostobaság! Nekünk, meghívottaknak azonban Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége. A kereszt nem csupán Krisztus kínszenvedésének és halálának eszköze, számunkra sokkal inkább föltámadásának tündöklő hirdetője.

Mi, magyar görögkatolikusok – lássuk be – igen nagy bizonytalanságot élünk meg ezekben a napokban, 2015 nagyböjtjének a vége felé. Bár látjuk az újat, mégis zavartan állunk eddigi, jól megszokott, száz éves egyházi rendszerünk széthullása, de legalábbis átalakulása láttán. Mi lesz tovább? Hogyan lesz a folytatás? Ezt egyedül az Isten tudja, de ez már önmagában is elég kell, hogy legyen. Nekünk pedig nem kell mást tennünk, mint megtudakolni Tőle: mi a Te akaratod? A Te akaratod a mi feladatunk. Meg kell találnunk az Isten akaratát, hogy meg is valósítsuk azt. Nélküle egy tapodtat sem tehetünk, de Ő sem cselekszik nélkülünk.

A legnagyobb feladat most nem az új egyházkormányzat kiépítése, nem a feladatok átszervezése, nem a közösségek átcsoportosítása. A legnagyobb feladat most a hit. Hinni abban, hogy minden Isten kezében van. Hinni azt, hogy minden tettével az üdvösség felé akar vezetni bennünket. Erősítenünk kell egymást ebben a hitben, hogy az, Aki legyőzte legnagyobb ellenségünket, a bűnt és annak következményét, a halált, életünk minden pontján ugyanúgy segít az üdvösség felé, mint ahogyan nagypéntek kilátástalan sötétségéből átvezetett a föltámadás tündöklésébe.

Ez húsvét üzenete: ma mindenek betelnek világossággal. Már az ünnep első éneke is erre szólít föl: „Jertek, merítsetek fényt, a soha le nem alkonyodó Világosságból!” A körmenet léptei nem állnak meg a templom bejáratához visszaérve. Mi is örvendező léptekkel mehetünk a Világosságba. De nem pusztán a templomba lépünk be, inkább saját életünk szentélyébe, ahol jelen van a Föltámadott. A földíszített, húsvéti fényben ragyogó templom a mi szívünket is beragyogja, a mi életünket is átalakítja. „Halál, hol a te fullánkod? Alvilág, hol a te győzelmed?” Nincs mit félni sem a külső sötétségtől, sem a belső homálytól. Győzött az élet, győzött a szeretet, győzött az Isten.

Adja Isten, hogy erről most már egyetlen nap egyetlen percére se feledkezzünk meg! Amen.