Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. április 10., péntek

Udvardy György: „Reményben örülj, békével tűrj, imádkozz szüntelen!”



Udvardy György: „Reményben örülj, békével tűrj, imádkozz szüntelen!”


A Pécsi Egyházmegye referatúráinak képviselői tanácskoztak április 8-án – tájékoztat a Pécsi Egyházmegye.


A megbeszélésen Udvardy György pécsi megyéspüspök meghallgatta a referensek beszámolóit és a különböző pasztorális területek idei terveit.

2012-ben a családreferatúra nyitotta a sort, majd az évek alatt összesen kilenc referatúra alakult a Pécsi Egyházmegyében.

A szerdai találkozón a vezetők ismertették 2015-ös terveiket, majd Pavlekovics Ferenc pasztorális helynök beszámolójában a plébániai látogatások tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel.

Legfontosabb feladatként Udvardy György pécsi megyéspüspök továbbra is azt fogalmazta meg, hogy az evangéliumi szemléletet követve, a referensek legyenek szakmai irányítói munkaterületüknek.

„Reményben örülj, békével tűrj, imádkozz szüntelen!” – hangsúlyozta újra a főpásztor, hogy idén is ez a felszólítás legyen iránymutató az egyházmegye munkatársai számára. A Rómaiakhoz írt levél 12,12 verse alapján megfogalmazott jelmondat összhangban van a hosszabb távra vezérgondolatul választott jeremiási idézettel: „Reményt és jövőt adok nektek.”

Udvardy György kiemelte a különböző referatúrák együttműködésének fontosságát, és célként jelölte meg, hogy – a Pécsi Egyházmegye középtávú stratégiájának kialakítását szem előtt tartva – az egyes referatúrák programjaikkal illeszkedjenek az egyházmegyei lelkipásztori programba.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése