A munka

A munka bibliai források szerint hasonlóvá teszi az embert Teremtőjéhez. 

Ezzel a tevékenységünkkel is hasonlók leszünk Hozzá, folytatjuk a föld további alakítását:„Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön” (Ter 1,28) mintha csak azt hangsúlyozná az Úr: Én végtelen nagy hatalmammal megalkottam a mindenséget, kialakítottam az életet a földön, és most a ti pici kezetekre bízom a továbbiakat. A rengeteg kis emberi erő is sokat tud alakítani a nagy művön. Csak műveljétek és vigyázzatok rá! Alakítsátok, és el ne torzítsátok! Korunk óriási tévedése, hogy csak a komolyan képzett emberek tudnak eleget tenni Isten szándékának. A bölcsességi irodalom ezt egészen másként látja.„Szabad idejének köszöni bölcsességét az írástudó, akinek kevés a dolga, az tehet szert bölcsességre. Hogyan is telhet el bölcsességgel, aki az ekét fogja, aki hajítófával büszkélkedik, ösztökével hajtja a marhát, és annak dolgaiban jár-kel, akinek borjú körül forog a beszéde, barázdák boronálásán jár az esze, és tehenek biztatása a gondja. De így van minden kézműves és mester is, aki éjjelét nappallá teszi, aki pecsétet vés, akinek a színek keverése a mestersége, aki színes ábrázoláson töri a fejét és virrasztva végzi munkáját; éppígy a kovács, aki üllő mellett ül, s a vasmunkára ügyel, a tűz heve pörköli bőrét, s a kemence hőségét állja. Pöröly csapása cseng szüntelen fülében, s a szerszám mintájára szegezi szemét, munkája végzésén járatja eszét, s azok tökéletes elvégzése a gondja. Nincs másképp a fazekas sem: ül a dolga mellett, s a korongot hajtja lábával, folytonos gondban van munkája miatt, és darabszámra dolgozik teljes igyekezettel, agyagot gyúr karjával, és lába előtt meghajlítja merevségét, a máz elkészítésére ügyel, s a kemence tisztításán jár az esze. Kezük munkájából élnek mindezek, és mindegyikük bölcs a maga mesterségében. Nélkülük nem épül város, nem jövevények ők és nem jött-mentek, de azért nincs a gyülekezetben ülőhelyük, nem ülnek bírói székbe, mert nem értenek törvénykezéshez, nem ők mondják meg, mi a jog és igazság, nincs jártasságuk a bölcs mondásokban. Értenek azonban a világ mesterségeihez, és iparuk űzése a leghőbb kívánságuk. De másképp van annál, aki arra adja lelkét, hogy a Magasságbeli törvényét tanulja”(Sir 38,25-39) Úgy is fogalmazhatnánk, hogy akármilyen hasznos és tisztes munkával a teremtést folytatjuk és bizonyítjuk. A naplopóknak nem kell a munka. Ők elvileg talán nem, de gyakorlatilag tagadják a teremtést. Másutt viszont a Biblia az emberi munkához hasonlítja Istenteremtő tevékenységét: „hiszen ha nézem az eget, kezed művét, a holdat és a csillagokat, amelyeket alkottál”. (Zsolt 8,4) Az ember kicsi, aprók a művei, Istené pedig mérhetetlenek: „Az ember kimegy dolgozni, és munkáját végzi egészen estig. Uram, milyen nagyok a te műveid! Bölcsességgel teremtetted valamennyit, és alkotásaid betöltötték az egész földet”(Zsolt 104,23-24) A modern világban az alkotás ilyen „teremtő” jellegét nem mindig érzi át a dolgozó ember. A gyári munka rendszerint csak az egész mű kicsi részét bízza egy-egy dolgozóra. Lehet, hogy a kész művet nem is látja soha. Így könnyebben elmegy a kedve a monoton munkától. Ahogyan a gyáripar kezdetén Madách már megérezte: Michelangelo, aki a bútorgyárban egész életében csak széklábat készít, méltán szeretne legalább egy virágot faragni rá, ne legyen olyan lélekölően silány. Hiszen az emberi munka Isten végtelen teremtő munkájának kibontakoztatása, akaratának teljesítése. Az Ő műveiben pedig nincs még két egyforma akácfalevél sem. A monoton emberi munka viszont unalmas és lélekölő.

A év január 5.

A társadalmi felemelkedés egyik fontos eszköze a munka 

Eszembe jut a magam életéből egy furcsa megjegyzés: amikor a múlt rezsim megvonta tőlem a papi működéshez szükséges állami engedélyt, kénytelen voltam kenyérkereső munkalehetőséget keresni. Budapesten fölvettek a Solidaritas nevű háziipari szövetkezet bőrkesztyű-részlegébe szabásztanulónak, egyik ismerősöm félénken érdeklődött: hol dolgozik most?Bőrkesztyűszabász vagyok,feleltem. Jó könnyű kis munka, hangzott a megkönnyebbült válasz. Én csak ennyit feleltem: Igen, könnyű kis munka, akik évek óta gyakorolják, éjszakánként hideg vizes borogatást raknak a kezükre. Miért félnek sokan és féltenek másokat is a munkától? Megkísérlem bemutatni, mit mond Isten kinyilatkoztatott szava a munkáról. Nemcsak mit mond, hanem mennyire gyakorolja isteni és emberi szinten az Úr önmaga is a munkát. A modern kor embere könnyen azt gondolhatja, hogy a Biblia írását kétezer évvel ezelőtt már befejezték, a viszonyok azóta nagyon megváltoztak, mit tud nekünk mondani az Írás, ami ma is érvényes? Valóban más volt esetlen kő vagy faszerszám segítségével művelni a földet, amíg ma traktorokkal mélyszántást végeznek a szántóföldeken. A munka ma is megmaradt szellemi és fizikai erőfeszítésnek. Meglátjuk, hogy a Szentírás ismeri és jól ismeri a munkát. Az egyéni munkától a kollektív tevékenységig alkalmazhatjuk a Biblia elveit a munka értékelésére, a munkával járó erőfeszítésekre, szenvedésekre, örök életet érdemlő jellegére is.A munkát a teremtő Isten rendelte el az ember számára. Ezzel eleve elutasítjuk azt a felfogást, amely a munkát a bűn büntetésének tartja. Mindjárt az ember megalkotása után„fogta az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg”. (Ter 2,15) A munkája lényegében folytatása volt Isten teremtő tevékenységének, bár a teremtés lényegesen különbözik a munkától: a munka meglévő anyagot alakít át a tevékenységgel egy más alakzattá, a teremtés pedig a semmi helyére létrehoz valamit,amit aztán a munkával tovább lehet alakítgatni. A magyar dolgozik ige szinonimája lehet: tesz vagy csinál.A csinál alakja kicsit olyan új formát jelentő tevékenységre utal. Emberi teremtés. 

Kovacs Bánk FM

Karácsony második vasárnapja

Január 5. vasárnap 

„Ha Isten így szeret minket, nekünk is szeretnünk kell egymást”

A szeretet a legnagyobb parancs.Ez a jánosi indoklás nagy mélységeket nyit meg. Mit akar szívünkbe vésni az apostol? Isten örök szeretetének tényei megtartott bennünket.Gyönyörű embernek tervezett, bár jól tudta, mi lesz belőlünk, jók maradunk-e vagy sátánfajzatúvá válunk-e? Az édesanyák bizalma a magzatuk felé kicsit hasonló,bár ők csak reménykednek gyermekeik jövőjét illetően. Megad mindent: tehetséget, lehetőségeket,hogy a tervbe vett nagyszerű embert kialakíthassuk magunkból az élet jócselekedeteivel.Visszasegít a jó útra, ha eltévedtünk.Megbocsát, valahányszor kérjük. Ezt a bizalmat és megbocsátást várja tőlünk is az Úr a testvéreink felé. Aki így cselekszik, abban „láthatóvá lesz a láthatatlan Isten”(12)Az Újkorban talán éppen azért van annyi ateista, mert az istenhívők nem szeretik egymást.Félünk jónak lenni? A kevésbé jót is gyengének, kihasználhatónak és kihasználandónak vélik a gonoszok, ha utánozni próbáljuk Istent! Félnünk kell ettől? „Ha megütik a jobb arcodat, fordítsd oda neki a másikat is. Ha valaki pereskedni akar veled, és el akarja venni a köpenyedet, engedd át neki a ruhádat is, s ha valaki kényszerít téged, egy mérföldnyire, menj el vele kettőre.”(Mt 5, 39-41) „A tökéletes szeretet kizárja a félelmet"(18)Igyekezzünk önmagunkban tökéletessé tenni a szeretetet.

2014. január 4.

A munka társadalmi értéke.

Nemcsak a megcsodált művészeti alkotásokat értékeljük a társadalom körében, hanem minden munkára úgy tekintünk, mint a társadalmi és gazdasági élet alappillére. Földművelés nélkül nem ennénk kenyeret, húst és gyümölcsöt. Kőművesek híján nem épülnének lakóházak, emberi közösséget lehetővé tévő falvak és városok.(A hajózásról a rómaiak így vélekedtek:„Élni nem muszáj, de hajózni muszáj”Ezzel kapcsolatban
a Biblia három tényezőt fon egybe: nyereség, kézművesség és kormányzó Gondviselés: „Más viszont, aki tengerre indul, és szilaj hullámokat készül átszelni, fadarabhoz esedezik, amely törékenyebb, mint a hajó, amely őt hordozza. Mert a haszonvágy eszelte ezt ki, és hozzáértő ember bölcsessége építette, s a te gondviselésed kormányozza, Atyánk, mivel a tengeren is adtál utat, és biztos ösvényt a hullámok között. Megmutatod, hogy minden veszélytől meg tudod menteni még azt is, aki jártasság nélkül száll tengerre.” (Bölcs 14,1-4) Megmagyarázza ez a realista és kiegyensúlyozott felfogás, hogy hogyan fonódik össze, okoz eltévelyedést és épít csodákat: „Hogy bölcsességed művei parlagon ne heverjenek, még a silány fára is rábízzák az emberek életüket, hajón szelik át a habokat, és életben maradnak”(Bölcs 14,5) Miért lett a munka kemény és fárasztó? Isten eredetileg a maga teremtő tevékenységének folytatásaként adta az embereknek a munkát. Mitől lett akkor nehéz, fárasztó, sőt néha kínkeserves? Isten ezt mondta az ősbűn büntetéseként Ádámnak: „Mivel hallgattál feleséged szavára és ettél a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, átkozott legyen a föld miattad! Teremjen neked tövist és bogáncsot, és edd csak a föld növényeit! Arcod verejtékével edd kenyeredet, míg vissza nem térsz a földbe, melyből vétettél, mert por vagy és visszatérsz a porba”(Ter 3,17-19) Isten nem átkozta el a munkát,csak nehézzé tette. A gyerekek kedves játékuk közben kiizzadnak, a végén szívesen leülnek vagy leheverednek a fűbe, de rövid pihenő után, vagy másnap ugyanolyan lelkesedéssel kezdik újra. Nekik ez a fáradozás kimondottan jólesik. Az asszony szülése is büntetésből fájdalmas.
„Megsokasítom gyötrelmedet és terhességed kínjait. Fájdalommal szüld a gyermekeket!”(Ter 3,16) De amint a csecsemő megszületik, ezekből a kínokból átcsap a legnagyobb örömbe, mert gyermek, új élet lépett a világba. Isten boldogító terve valósul meg. Kifárad a dolgozó ember keze, szíve, egész teste a nehéz munkában, de az eredményes munka öröme mindent bearanyoz.Valami ősi győzelmi mámor keríti hatalmába: Isten teremtő szavára megjelent a semmi helyén a valami; a semmi jóval nem kecsegtető kemény talajon én is győzedelmeskedtem!- mondja ilyenkor boldogan a fáradozó ember. Aztán burjánzik a gaz, garmada viharok cibálják a zsenge növényt, szikkasztja a forró nyári nap, de mindezek ellenére eredményt tud felmutatni a gazda. Lényegében megmaradt Istentől kapott hatalma: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá!”(Ter 1,28) Viszont az is igaz, hogy az ember munkájának gyümölcse nem örök. Időálló kincseit sokszor látja gyorsan elpusztulni lassú romlás, kopás, rongyolódás teszi tönkre, elkerülhetetlen halálakor meg kell válnia tőle. Ha munkánkat nem önzés, hanem önzetlen szeretet ösztökélte bennünk, ezeknek érdeme túlél öregséget és halált. A mennyei dicsőségben mindenért igazságosan, sőt túlcsorduló mércével mér ölünkbe Isten. A túlvilági boldogság mértéke attól függ,hogy szorgos hozzáállásommal mennyi boldogságot szereztem itt a földön a nekem ajándékozottaknak.

A év január 4.

Január 4. szerda

1Jn 3,7-10; Jn 1,35-42

„Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt”

Előző nap a két tanítvány ott állt már mesterük mellett. Hallották tanúságtételét: „íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét”(1,29) János ezt megelőzően a zsidók vallási elöljáróinak küldötteivel beszélt: hivatalosan kérdezték:„Ki vagy te? Megvallotta és nem tagadta: Nem én vagyok a Krisztus” (19c-20) Elmondta, ő nem Illés nem a próféta, hanem „a pusztában kiáltó szava”(23) Hallották azt is, hogy a tanúskodásnak lényege: „ Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét, aki utánam jön, de nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én (30) „Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt. Mikor meglátta Jézust, amint arra haladt, azt mondta: „íme, az Isten Báránya. A két tanítvány hallotta, amit mondott, és követték Jézust” (35-36) Csalódás lehetett Keresztelő Szent Jánosnak, hogy az addig érte lelkesült két tanítványa a másodszori tanúságtételére faképnél hagyta. Ez azonban csak látszat-igazság: János születésének hírül adásakor Gábriel arkangyal nyíltan beszélt apjának, Zakariás zsidó papnak: „Ne félj, Zakariás, mert meghallgatást nyert könyörgésed; feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és a nevét Jánosnak fogod hívni. Örömed és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésén- Mert nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat fog Urukhoz, Istenükhöz téríteni”. (Lk 1,13-16) A két tanítvány is ezt a jövendölést igazolja. János maga is becsülettel megvallja tanítványainak, amikor aggódva figyelték, hogy Jézus híre egyre nő, Jánosé pedig fogyatkozik: „Ti magatok vagytok tanúim, hogy azt mondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem az, akit előtte küldtek. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának. Ez az örömöm most beteljesedett. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem”. (Jn 3,28-30) A tanítványok megérezték Jézus hívó szavát, és habozás nélkül Jézus után siettek. „Jézus pedig megfordult, és amikor látta, hogy követik, megkérdezte tőlük: Mit kerestek? Azt felelték neki: Rabbi – ami Mestert jelent --, hol laksz? Ő azt mondta nekik: Gyertek, és nézzétek meg. Elmentek tehát és megnézték, hogy hol lakik. Aznap nála maradtak. Körülbelül tíz óra volt. (délután négy óra) A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól, és követték őt, az egyik András volt, Simon Péter testvére .Ő elsőként testvérével, Simonnal találkozott, s azt mondta neki: Megtaláltuk a Messiást, azaz a Fölkentet. És elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett és így szólt: Te Simon vagy, János fia. Kéfás lesz a neved. Ez azt jelenti, hogy Péter, vagyis Szikla”(Jn 1,38-42) Akinek a hatalmasabb új nevet ad, azt lefoglalja magának. Péter tehát örökre első lett.

2014.január 03.

„Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én”

Keresztelő Jánosnak édesanyja szíve alatt, hat hónapos magzat korában voltak különleges élményei: Szent Lukács evangéliuma pontosan beszámol némelyikről. Mária köszöntésekor Gábriel főangyal a lehetetlennek tűnő szűzi szülés lehetséges voltát azzal magyarázta Máriának, hogy gyermeke olyan nagy lesz, hogy „a Magasságbeli Fiának fogják hívni”, ami a zsidó nyelvi törvények szerint azt jelenti, mint a mi nyelvünkben ez a fogalmazás: a Magasságbeli Fia lesz. Hivatkozik az angyal arra is, hogy Dávidnak rengeteg leszármazottja közül ez a fiú lesz az egyetlen, akinek „az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége”. (Lk 1,31-33) Ha megfontoljuk, hogy Kr.e. 587-586. óta Izraelnek nem volt önálló, „uralkodó” királya, hiszen önálló államuk sem volt, és Jézus születése idején a római császár volt törvényes uruk, amint maguk a főtanács tagjai is ezt állították Pilátus helytartó törvényszéke előtt: „Nincsen királyunk, csak császárunk”.(Jn 19,15) Az a férfi, mondja János, megelőzi őt, mert előbb volt, mint ő.(Jn 1,30) Jézusról szól, hiszen az Ő előfutára. Jézus embersége hat hónappal fiatalabb János emberségénél. Ennek az emberségnek, emberi természetnek, emberi testnek és a hozzá tartozó emberi léleknek nincs hozzá tartozó emberi személyisége, ezért bizonyos, János tudatosan fogalmaz így: „Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én”. Jézus Isteni Személy, aki a megtestesüléskor személyi fősége alá vette azt a megvalósult emberi természetet, amely úgy jött létre, hogy Istenteremtő ereje termékenyítette meg Szűz Mária érett petesejtjét. Jézus embersége nem Isten, de szorosan, elválaszthatatlanul össze van kötve az istenséggel a Második Isteni Személy fősége alatt. Csodálatos, milyen tiszta fogalma volt arról, amit nemzettársai sem akkor, sem a máig eltelt kétezer év alatt nem voltak hajlandók elhinni, hogy az egy Istenben három Személy van. Édesanyja nyilván beszélt neki erről, amíg otthon lakott a szüleinél. Ha hat hónapos magzatként meg tudta érezni, hogy csodálatos dolog történt vele azáltal, hogy Mária szíve alatt hozzájuk érkezett pár napos magzat megszentelő kegyelmet adott neki. Három évesen felfoghatta amit az édesanyja Mária köszöntésekor megértett: Mária köszöntésekor „felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel“.(Lk 1,41) Ezekből a tényekből a kegyelem közel harminc esztendős kolostori élet sok-sok imája segítségével kimunkálta benne a Szentháromság ismeretét, és nem csodálkozott azon, hogy Jézus látogatásakor ezt a jelet kapta végső pecsétnek küldetése teljes elvégzéséhez: „Akire látod a Lelket leszállni és rajta maradni, ő az, aki Szentlélekkel keresztel.Én láttam, és tanúságot tettem, hogy ő az Isten Fia”(33-34) Ne féljünk kicsi gyermekeknek ezekről a nagy titkokról beszélni. A kegyelem mindig működik! 

A év január 3.

2014. január 3.

1Jn 2,29-3,6; Jn 1,29-34

„Isten fiainak neveznek, és azok is vagyunk”

„Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten fiainak neveznek, és azok is vagyunk”. Isten egyszülött Fia azért jött le a földre, hogy minket megváltson. Rettenetes szenvedéseket és borzasztó kereszthalált vállalt értünk. Amikor feltámadt a z halottaiból, Mária Magdolnával üzente meg tanítványainak ezt a jó hírt. De rögtön hozzáfűzte ezt is: „Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez”(Jn 20,17) Ezzel kijelentette, hogy az Atya már fiainak tart minket. Jézus az egyszülött, másként Fiú, mert az Atyának isteni természete szerinti Fia, de minket is fiainak fogadott általa. Valóban felmérhetetlen szeretet ez az Atya részéről. Mi ezt ujjongó örömmel vesszük tudomásul. Gyenge, egyszerű lények maradtunk, de a szent keresztség által megkaptuk a megszentelő kegyelmet, a fogadott fiúság elvét és eszközét. Ez kívül nem okozott semmi változást rajtunk, ezért az emberek észre sem veszik. E tudaton kívül mi sem észlelünk semmit. Viszont akkor, amikor majd eljön értünk az életünk végén, és magához visz a mennyországba, akkor a megszentelő kegyelem ragyogása, földi érdemeink: az igazság és szeretet kiteljesedése már magunknak is, másoknak is láthatóvá válik.(2) Ennek a gyönyörű kiteljesülésnek a reményében élve igyekszünk szentek, vagyis Istenhez egyre hasonlóbbak, lenni. (3)Lehetséges ez az átalakulás már itt a földön is? Tudjuk, hogy Jézus meghalt bűneink bocsánatáért. De tudta, hogy gyarlóságunk él továbbra is. Ezért nemcsak megbocsátotta apostolai addigi vétkeit, hanem feltámadása után azonnal meg is adta apostolainak a bűnbocsátó hatalmat. Ennek segítségével tisztulhatunk folyamatosan:” Ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűneinket, és benne nincsen bűn” (5) János apostol a következő mondatában számunkra nehéz figyelmeztetést, sőt talán fenyegetést ír le:„Mindaz, aki benne marad, nem vétkezik, és mindaz, aki vétkezik, nem látta és nem ismerte őt”(6) Napi tapasztalatunk önmagunk és mások ismeretéből, hogy tudunk vétkezni a bennünk lévő kegyelmek ellenére is. Akkor mit jelent, hogy „aki benne marad, nem vétkezik”? Bűnünk miatt kiesünk baráti köréből, istengyermekségünk kiváltságából? Az apostol, amikor általában bűnt említ, rendszerint halálos bűnre gondol. Az valóban kiűzi lelkünkből a megszentelő kegyelmet, de nem öli ki lelkünkből az istenhitet. Ezzel megőrizzük Vele a kapcsolatot, és ennek alapján tudunk bánatot indítani, meggyónni és lélekben újra élni. Maga az apostol mondja másutt: „Van halált okozó bűn is, de van halált nem okozó bűn is” (1Jn 5,6-7) Köszönjük meg Szent János pontos tanítását, és éljünk úgy, mint Isten kedves gyermekei!

2014. január 2.

„Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus?” 

Az Isten országa az igazság és a szeretet szellemisége. Az a birodalom, amely örök, amelyben nincs semmi hazugság, sem gyűlölet. Igaz az, ami megfelel a fogalmának. A Messiás, a Krisztus, a Második Isteni Személy, aki érettünk emberré lett. A kinyilatkoztatás részletesen beszámol nekünk arról, hogy a teremtés során Isten megteremtette az angyalvilágot is. Ez nem szerepel a teremtmények sorában. Ők Isten legkiválóbb teremtményei. Tiszta szellemek. Értelmük és akaratuk sokkal nagyobb, mint az embereké. Mielőtt Isten a mennyországba bevitte volna, tehát meglátták volna Istent a maga csodálatos valóságában, Ki kellett állniuk s hűség próbáját. Elmondta nekik az Úr, hogy Istennek három személye van. Mindhármat természetesen minden teremtménynek, az angyaloknak is imádniuk kell. El is fogadták, hiszen az isteni Személyek végtelenül fölöttük álltak. Ekkor közölte velük Isten, hogy majd ez a Második Isteni Személy felveszi az angyaloknál kisebb rangú teremtmény, az ember természetét, személyi fősége alatt oda csatolja az istenségéhez, és ezért Őt mi mindkét természetében imádni kell. Ezt az angyalok hatalmas tábora megtagadta. Nagy szellemi harc keletkezett a hűséges és a hűtlen angyalok tábora között. Ezt a harcot írja le János apostol a Jelenések könyvében (12,7-11) De a további fejlemények aggasztók: „Örvendezzetek tehát egek, és akik benne laktok! Jaj a földnek és a tengernek, mert hozzátok szállt le az ördög nagy haraggal, és tudja, hogy kevés ideje van” (12) Ezek után érthető, hogy János megállapítja levelében: „Ki a hazug, ha nem az , aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az Antikrisztus az, ő tagadja az Atyát és a Fiút. Ha valaki tagadja a Fiút, akkor az Atya sem az övé. de ha valaki vallja a Fiút, akkor az Atya is az övé”. (1Jn 2,22-23) János apostol előre látja, hogy Isten táborában könnyen bizonytalanságot szül Jézus messiási küldetése, ha valaki tagadni kezdi, hogy Jézus Krisztus a Messiás. Úgy irányította Jézus perét, hogy a legfontosabb kérdést ne tegye fel a főpap az Úrnak „Honnan származol?” Mert akkor Jézus megmondta volna: Betlehemben születtem. Az elmúlt kétezer év alatt sem vette a kezébe senki úgy a Bibliát, hogy utánanézett volna ennek. Így maradt a régi válasz. Jézus káromkodott, mert nem lehet a Messiás, aki Názáretből jön. Az újkori szakadárságok is többnyire ebbe a tévedésbe estek. Az akkori zsidó felfogást fogadják el, gyűlölik Jézus Krisztus híveit, legjobban az Édesanyját. Mi védjük az igazi tant, mert az Atya tanúsága, Jézus halottaiból való feltámadása eltagadhatatlan tények. „Amit kezdettől fogva hallottatok, maradjon meg bennetek. Ha megmarad ennetek, amit kezdettől fogva hallottatok, ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. Ez az ígéret, amelyet nekünk ígért: az örök élet.” 

A év január 2.

2014. január 2.

1Jn 2,22-28; Jn 1,19-28

„Ha valaki tagadja a Fiút, akkor az Atya sem az övé”

Az Ószövetségben Isten egy személyben ismert. A Szentháromságról ebben az időben még semmit sem tudtak. Az ember teremtésével kapcsolatosan ugyan Mózes hallgatja az isteni kinyilatkoztatásban: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra” (Ter 1,26), de nyilván nem érti, az Úr kivel beszéli meg ezt a fontos lépést. Angyalokat nem szólíthat fel teremtésre, mert a teremtés olyan isteni cselekvés, amit teremtménnyel nem közölhet. Leírja tehát, amit hall, és rábízza a megfejtést az utókorra, amikor a megértés ideje elközeleg. Azt viszont könnyen elfogadták, hogy az egyetlen végtelen isteni természetet egy személy birtokolja, mivel az embereknél is ugyanezt tapasztalták. A zsidók környezetében lényegében minden nép sok istenhívő volt. Nem voltak ugyan istenek a bálványok, híveik sem tulajdonítottak nekik igazi isteni természetet, végtelenséget, de egy-egy területre elfogadták őket felsőbb hatalomnak. A bálvány testéhez személynévvel kapcsolódott a képzelt személy. Az egyiptomiak néhány száz éves békés fejlődés után rabszolgasorsba kényszerítették a zsidókat. Ők a bálványokkal szemben emlegették ugyan atyáik Istenét, de nagyon keveset tudtak róla. Mózes nyolcvan éves korában a pusztában találkozott vele az égő, de el nem hamvadó csipkebokor mellett. Ott tudta meg, hogy atyái Istene Jahveh-nak hívja magát,de ott is csak az egy isten hit kapott erősítést. Amikor elérkezett az idők teljessége, hogy megtestesüljön a Fiúisten, először csak Mária hallja, hogy a fiút, akit szülni fog a Szentlélek erejéből, a „Magasságbeli Fiának fogják hívni”, (Lk 1,32), ami annyit jelent, hogy az is lesz. A többi ember még három év tízedig nem hall arról, hogy az Istennek Fia van, tehát akit eddig Istennek szólítottak, annak a személynek Atya a neve. Ennek bővebb tanítása Jézus nyilvános működése idejére marad.Mivel ezt a titkot Isten közölni akarta velünk, Jézus elmondta, és állandó jelleggel úgy említette: Atyám. Arról is bővebben beszélt, hogy az Atya akaratából jött a földre, az Ő akaratából vállalta el az emberek megváltását.Atyja kezébe ajánlotta emberi lelkét, amikor a kereszten halála pillanata elérkezett.(Lk 23,46) A jézusi tanítás betetőzése volt az Ószövetségnek. Ezt a teljességet el kell fogadnia annak, aki üdvözülni akar.Ezért a mennybe szállni készülő Jézus ezt parancsolja tanítványainak:„Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön. Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek (Mt 28,18-20) Tökéletesen érthető, miért írja János apostol:„Ha valaki tagadja a Fiút, akkor az Atya sem az övé; ha valaki vallja a Fiút, akkor az Atya is az övé”(1Jn 2,23) „Ez az ígéret, amelyet ő ígért nekünk: az örök élet” (25) 

A 2013-as esztendő mérlege

A 2013-as esztendő mérlege - P. Federico Lombardi Vatikáni Rádióban elhangzott interjúja

P. Federico Lombardi szentszéki szóvivő a Vatikáni Rádiónak adott interjújában Ferenc pápa péteri szolgálatának első kilenc hónapjáról beszélt, rámutatva pápaságának legfőbb vonásaira.

Az első kérdés arra a valóban rendkívüli fordulatra vonatkozott, amelyet XVI. Benedek pápa lemondása jelentett a Katolikus Egyház számára.

Benedek pápa döntése nemcsak ezt az esztendőt határozta meg, hanem az Egyház elkövetkező szakaszaira is rányomja bélyegét, ugyanis következményekkel jár majd a következő pápaságok idején is. Megnyílt egy út, mondhatjuk úgy is, hogy egy lehetőség, amely - amint Benedek pápa mondta éppen lemondása okaként -, összefüggésben áll a korral, amelyben most élünk. Nem egyszerűen csak az ő személyes helyzetéről van tehát szó, hanem a problémák felgyorsulásával és felhalmozódásával is. Mindezt a pápa nagyon világosan és alázattal átlátta, és megadta a lehetőséget, hogy az Egyház olyan vezetőt kapjon, aki képes azt megújult életerővel feltölteni. Mindez ténylegesen meg is történt, méghozzá káprázatos módon, amit előre nem sejthettünk.

Ferenc pápa egészen rövid idő alatt olyanná vált, mint egy hozzátartozó, családtag, és ami leginkább szembetűnő, hogy nemcsak a keresztények számára. Lehet-e mérleget készíteni vagy legalább egyfajta olvasatot keresni erre az alig kilenc hónap óta tartó pápaságra?

Az a tény, hogy Ferenc pápánál a gesztusok és a szavak összhangot alkotnak, a mai világban teljesen magával ragadóak. Én azt gondolom, hogy olyan várakozásra, igényre adott választ, amely nagyon mélyen és állandóan ott élt az emberiség vágyaiban. A szeretet, a megbocsátás, az őszinte és közeli kapcsolat utáni vágyra, amely vigasztalás és biztatás egyben. Valami olyan tehát, amely általánosan meg tudta érinteni az emberek legbensőbb érzéseit, mert valóban ez történt mindenhol a világon, minden országban, korunk embereinek − férfiaknak és nőknek − minden életállapotában. Azt hiszem, a legegyszerűbb és legigazabb olvasat az, hogy az új pápa Isten szeretetének, irgalmasságának, közelségének hirdetésére összpontosította figyelmét, arra, hogy minden teremtmény jóságra és üdvösségre vágyik. Ezt az emberek megértették, és ez azért is történhetett meg, mert ezt a pápa egyszerű szavakkal és gesztusokkal tette. Megszüntette a személyek közötti választóvonalakat és az emberek, akikkel találkozott, ezt azonnal felismerték. A pápa válaszokat tud adni, mert ténylegesen az Atya Isten minden teremtmény iránti szeretetét tolmácsolja.
Ferenc pápa mindjárt első szavaival és tetteivel hatalmas várakozást váltott ki, és nemcsak egyházi körökben. Mire számíthatunk tehát a következő év során a nyolc bíborosból álló tanács fontos értekezleteire gondolva?

Úgy gondolom, azt kell várnunk és remélnünk, hogy a megújulásnak, a hatalmas lendületnek és a lényegre törő keresztény üzenet hirdetésének hatékonysága, amelyet Ferenc pápa végbevitt, elterjedje mindenütt az Egyházban. Most még azt látjuk, hogy mindez itt Rómában valósul meg és a pápa személyére összpontosul. Tudjuk azonban azt is, hogy a világ számos országában nagyon sokan visszatértek a gyónáshoz, és megnövekedett a misére járók száma. Mindezt azonban tovább kell vinni: valóban a pápa példája nyomán stílust kell változtatni az Egyház igehirdetői szolgálatában. Ferenc pápa bizonyos értelemben példát és mintát ad a lelkipásztori tevékenységhez, amelyet el kell terjeszteni az Egyházban mindenhol, és arra kell törekedni, hogy ez megszokottá váljon. Ez az tehát amit várnunk és remélnünk kell.

A fantasztikus strukturális változtatások, a reformok, amelyekről annyi szó esik, arra szolgálnak, vagy annyit érnek, amennyiben elősegítik az előbb mondottakat. Vagyis, amennyiben a struktúrák, az eszközök, a szervezetek ténylegesen az evangélium hirdetésének és szellemének szolgálatában állnak. Ferenc pápa elgondolásában a reform ezt jelenti: az eszközöket és a struktúrákat alkalmasabbá kell tenni az Egyház küldetéséhez. Az Egyház küldetése pedig az, hogy hirdesse az evangéliumot a világ legvégső határáig, a peremvidékeken, amelyekről oly sokat beszél a pápa, kapcsolatba lépni a szegényekkel, azokkal, akiknek a legnagyobb szükségük van az Úr Jézus szeretetére és közelségére.

Ily módon reménykedhetünk abban, hogy a nyolc tagú bíborosi tanács és más konzultációs eszközök erre az eredményre jussanak. Véleményem szerint azonban teljesen világos, hogy ez egy másodlagos aspektus, amely a „primum”, az elsődleges szolgálatában áll, vagyis az evangélium hirdetése és az Egyház küldetői hivatása. A pápa elindított különféle konzultációkat, bizottságokat, hogy a struktúrákat átláthatóbbá és hatékonyabbá tegye, azzal kapcsolatban is, ami magát a Vatikánt illeti, közigazgatási struktúráival együtt. A valós probléma mindig a szellemiség és az azt kifejező eszközök, a struktúrák és szervezetek kapcsolata.

Ferenc a történelemben az első jezsuita pápa. Ön az egyik legszorosabb munkatársa. Mit jelent ez személyesen az Ön számára?

Az én érzésem az, hogy rendkívül szoros az összhang a pápa lelkisége és a mód, ahogy az Egyházat vezeti és a szentignáci lelkiség között. Elsősorban abban az értelemben, hogy úton vagyunk, hogy keressük és naponta megtaláljuk Isten akaratát, hogy így jobban szolgálhassuk Őt és megvalósítsuk azt, amit a jezsuiták „nagyobb dicsőségnek” mondanak: azaz Isten szeretetének alaposabb megismerését és lefordítását életünk számára, a mély szeretetkapcsolat megvalósítását Isten és az ember között, valamint az emberek egymással való kapcsolatában. 

Ferenc pápa ténylegesen útnak indította az Egyházat, személyes példájával, elkötelezettségével és sok üzenetével, kezdeményezésével is, gondoljunk pl. a családdal foglalkozó következő püspöki szinódusra. Gondoljunk arra is, hogy bátorítást ad az Egyház megújítására és konkrétan személyes életünk megváltoztatására is. Ez az állandó úton levés, hogy új dolgokat keressünk és találjunk, amit Isten kér tőlünk saját helyzetünkben, személyes életünkben, ez az, ami véleményem szerint erőteljesen jellemzi Ferenc pápa spiritualitását és egyházkormányzási módját. Olyan szakaszba léptünk be, amelyben az Egyház mozgásban van. Nincsenek pontosan kitűzött célok, pontos elképzelések arról, hogy hogyan kell megszervezni a holnap Egyházát. Rá kell lépnünk egy útra, meg kell térnünk, el kell fogadnunk Isten meglepetéseit életünkben, azokon a helyzeteken és valóságon keresztül, amelyekben jelenleg élünk. Ferenc pápaságnak spirituális szempontból legjellemzőbb aspektusa a mozgásban, úton levő, zarándok és küldetését végző Egyház.

A Magyar Kurír Szerkesztősége boldog új évet kíván minden kedves olvasójának és mindazoknak, akik munkánkat sokféle módon segítik: tudósítóinknak itthon és a világban, szerzőinknek, egyházi támogatóinknak. Isten áldása kísérje életüket, továbbra is számítunk együttműködésükre.

Újév

Újév: Szűz Mária, Isten Anyja

„Így áldjátok meg Izrael fiait!”

Művelt világunkban jó barátok, ismerősök örömmel nyújtják kezüket egymásnak, és kívánnak boldog újévet. Nekem ilyenkor régi história jut eszembe. Idős bácsinak mondta egykor egy fiatalember: Jó napot kívánok! A válasz: Kívánhatsz nekem, öcsém, amit akarsz, úgy sem teljesül. Mondanád jó szívvel: Adjon Isten jó napot, annak örülnék. Mert Isten adná szívesen. Újév reggelén ezt a bölcsességet szeretném lelketekre kötni, amit a Számok könyvéből hallottunk: „Mondd meg Áron főpapnak és fiainak, a papoknak: Így áldjátok meg Izrael fiait:
„Áldjon meg téged az Úr és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, s legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr, és szerezzen neked üdvösséget! Hívják le Izrael fiaira a nevemet, és én megáldom őket”(Szám 6,23-27)Isten megteremtette a világot. Meg is van ma is. Hatalmas és gyönyörű, pontosan működik is. Mi lehet az oka, hogy az ember csinálmányai olyan gyorsan tönkremennek, Istené viszont nem. Isten a maga munkáját megáldotta. Természetfeletti erőt árasztott rájuk. Ez az áldás. Nincs más forrás, mint Isten áldását kérni, amely egyszerre állná útját a sátán mesterkedéseinek, és tenné eredményessé törekvéseinket.A vén és gyermektelen Ábrahámnak mondja Isten: „Nézz fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha tudod. Aztán így folytatta: Éppen ilyen lesz az utódod is”(Ter 15,5) Aztán az Írás megállapítja:„Hitt az Úrnak, és ez igazságul tudatott be neki”(6) Eladnák hazánkat.Ábrám egész életében vándor volt az Ígéret földjén. Bérelte a legelőket.Hamarosan háromszáztizennyolc szolgája őrizte birkáit (Ter 14,14)és velük négy király seregét győzte le. Azért, mert áldott volt. És az a föld nyolcszáz év múlva unokáié lett. Isten a negyven éves pusztai vándorlás alatt többször is folyónyi vizet fakasztott népének. Mózes és Józsue vezérletével Isten szövetséget kötött a zsidósággal. A honfoglalás után pedig felelős vezetők nélkül élhettek, kipróbálhatták a demokráciát. Isten akkor is vigyázott rájuk. Tévelygésükből azonban büntetések árán gyógyította ki őket. Majd eleget tett a nép kívánságának, királyt adott nekik. Amikor pedig ő megcsúfolta Istenét és népét, alkalmasabb vezetőt szemelt ki az Úr: Jessze felserdült legkisebb fiát, Dávidot. Ő szervezte egységbe, erős néppé Izrael fiait. Ezer év múlva pedig az ő családjából született a történelem kezdetén megígért Megváltó.Aki engem hallgat ma újév alkalmával,el tudja-e szívből fogadni útmutatásomat:forduljunk vissza Istenünkhöz! Az Ő áldásával tetézzük hitünk szerint berendezett életünket, és akkor felvirrad ránk is a boldog újév, nem egy átmulatott éjszaka utórezgéseként, hanem valóságként, történelmi fordulóként.Talán soha nem volt kilátástalanabb az újéved, mint ma.Térj vissza Jézusodhoz és az Ő Édesanyjához,hazánk Nagyasszonyához, akkor megtalálod a másik magyar testvéri kezét, és áldásom, amit Isten nevében rátok adok, lelki és testi jólétben rád virrad újra.

A testvériség a béke alapja és útja – Ferenc pápa üzenete a béke világnapjára

Ferenc pápa is csatlakozik az elődei által folytatott hagyományhoz, és január 1-jén a béke világnapja alkalmából üzenetet küld a híveknek és minden jóakaratú embernek. A dokumentumot, amelyet a Szentatya A testvériség a béke alapja és útja címmel tett közzé, az alábbiakban közöljük.

1. Ebben az első üzenetemben, amelyet a Béke Világnapja alkalmából küldök, szeretném mindenkihez, az egyes emberekhez és a népekhez is eljuttatni jókívánságomat, hogy életüket örömben és reményben élhessék. Minden férfi és nő szívében ott lakik ugyanis a teljes élet utáni vágy, amelyhez hozzátartozik a testvériségre való elfojthatatlan vágyakozás, a törekvés a másokkal való közösségre, akik nem ellenségeink és vetélytársaink, hanem magunkhoz ölelendő testvéreink, akiket el kell fogadnunk.

A testvériség az ember alapvető dimenziója, ugyanis társas lények vagyunk. Ha ezt az életben felismerjük, akkor úgy tekintünk minden személyre és úgy fordulunk felé, mint igaz testvérünkhöz. A testvériség érzése nélkül lehetetlen igazságos társadalmat, erős és tartós békét építeni. És itt azonnal eszünkbe kell, hogy jusson, hogy a testvéri érzést az ember általában a családban sajátítja el, a családtagok, főként az édesapa és az édesanya felelős, egymást kiegészítő feladatai révén. A család minden testvériség forrása, és ezért a béke alapja és elsődleges útja is, s ezért az a hivatása, hogy szeretetét árassza ki az egész világra.

Amint nőttön nő a bolygónkat behálózó kapcsolatok és kommunikációs lehetőségek száma, egyre kézzelfoghatóbbá válik a Föld nemzeteinek egysége és közös sorsa. A történelem fordulatai közepette, az etnikumok, társadalmak és kultúrák közötti különbségek ellenére kitapintható az a hivatásunk, hogy testvéri egységet alakítsunk ki, ahol kölcsönösen elfogadjuk egymást és gondoskodunk egymásról. E hivatásunknak korunkban gyakorta ellentmondani és ezt cáfolni látszik, hogy a „közöny globalizációjában” élünk, vagyis lassanként „hozzászokunk” a másik ember szenvedéséhez és magunkba zárkózunk.

A világ számos területén, úgy tűnik, nem lehet megálljt parancsolni az emberi jogok súlyos megsértésének, főként az élethez való jog és a vallásszabadsághoz való jog tekintetében. Ilyen tragikus jelenség és aggasztó példája az emberkereskedelem is, amikor személyek életén és kétségbeesésén nyerészkednek semmitől vissza nem riadó emberek. A fegyverrel vívott háborúk mellett kibontakoznak a kevésbé látható, de nem kevésbé kegyetlen összecsapások a gazdaság és a pénzügyek területén, amelyek szintén képesek szétroncsolni életeket, családokat és vállalkozásokat.

A globalizáció, amint erre rámutatott XVI. Benedek, közel hoz bennünket egymáshoz, de nem tesz minket testvérekké.1 Ezen felül, a javak igazságtalan elosztása, a szegénység is a testvériség hiányát jelzik, és megmutatják a szolidaritás kultúrájának hiányát is. Az új ideológiák, amelyeket a mindent elborító individualizmus, önzés és anyagi fogyasztási láz jellemez, meggyengítik a társas kapcsolatokat és táplálják a „selejt” fogalmát: ez a gyengébbek megvetéséhez és magára hagyásához vezet, akiket „feleslegesnek” tartanak. Ezáltal az emberi együttélés egyre inkább a pragmatikus és önző do ut des („adok, hogy adj”) elvet követi.

Ugyanakkor az is világosan látható, hogy korunk etikái képtelenek hiteles testvériséget teremteni, ugyanis az olyan testvériség, amely nem hivatkozik a közös Atyára, mint végső alapra, nem áll meg magában.  Az emberek közötti valódi testvériség feltételezi és megkívánja a transzcendens Atya létezését. Ennek az Atyának a felismerése erősíti meg az emberek közötti testvériséget, ennek révén lesznek „felebarátok”, akik gondoskodnak egymásról.

„Hol van a testvéred?” (Ter 4,9)

2. Ahhoz, hogy jobban megértsük az embernek ezt a testvériségre szóló hivatását, megfelelő módon felismerjük az akadályokat, amelyek meggátolják ennek kibontakozását és meghatározzuk, miként küzdhetjük le ezeket, alapvető fontosságú, hogy Isten tervének megismerése vezessen bennünket, ahogyan azt a Szentírás mutatja kitűnően.

A teremtés elbeszélése során azt olvassuk, hogy valamennyi férfi és nő közös ősszülőktől származik, Ádámtól és Évától, akiket Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett (vö. Ter 1,26), s akiktől Kain és Ábel születtek. E legelső család életének történetéből kiolvashatjuk a társadalom történetét, a személyek és népek közötti kapcsolatok fejlődését.

Ábel pásztor, Kain pedig földműves. Legmélyebb identitásuk és közös hivatásuk abban áll, hogy testvérek, miközben munkájuk és kultúrájuk megkülönbözteti őket és másképpen viszonyulnak Istenhez és a teremtett világhoz is. Ám amikor Kain megöli Ábelt, ez tragikusan azt tanúsítja, hogy radikális módon elveti a testvériségre szóló hivatását. Az ő történetük (Ter 4,1-16) megmutatja azt a nehéz feladatot, amelyre minden ember meg van hívva: hogy egységben éljünk és gondoskodjunk egymásról. Kain nem fogadta el, hogy Isten jobban kedveli Ábelt, aki nyájának zsengéjét áldozta neki – „az Úr kegyesen tekintett Ábelre és áldozatára, Kainra és áldozatára azonban nem tekintett” (Ter 4,4-5) – és irigységből megöli Ábelt. Ezzel megtagadja testvér voltát, a hozzá fűződő pozitív kapcsolatot, hogy úgy éljenek ketten Isten előtt, hogy vállalják egymás iránti felelősségüket és gondoskodnak egymásról. Isten kérdésére: „Hol van a testvéred?”, amellyel Isten megszólítja és számon kéri Kainon vétkét, így válaszol: „Nem tudom; talán őrzője vagyok testvéremnek?” (Ter 4,9). Ezután, ahogy a Teremtés könyve írja, „Kain elbujdosott az Úr színe elől” (Ter 4,16).

Fel kell tennünk magunknak a kérdést, milyen mélyebb okok vezették arra Kaint, hogy semmibe vegye a testvériség kötelékét, a testvéréhez, Ábelhez kötődő kölcsönösség és közösség szálait. Maga Isten figyelmezteti és azt veti Kain szemére, hogy a Gonosz társául szegődött: „a bűn leselkedik az ajtód előtt” (vö Ter 4,7). Kain azonban elutasítja, hogy szembeszegüljön a gonoszsággal és úgy dönt, hogy „rátámad testvérére, Ábelre” (vö. Ter 4,8), semmibe véve Isten tervét. Ezzel megtagadja eredeti hivatását, hogy az Isten gyermekeként és testvérként éljen.

Kain és Ábel története azt tanítja a számunkra, hogy az emberiség magában hordozza a testvériségre szóló hivatást, ám azt a drámai lehetőséget is, hogy megtagadja ezt a hivatást. Tanúsítja ezt a mindennapi önzés, amelyből annyi háború és annyi igazságtalanság fakad. Sok-sok férfi és nő azért hal meg ugyanis testvérei kezétől, mert azok nem ismerik fel testvér voltukat, nem látják, hogy a kölcsönösségre, a közösségre, az ajándékozásra vagyunk teremtve.

„Ti pedig mindnyájan testvérek vagytok” (Mt 23,8)

3. Önkéntelenül felmerül a kérdés: e világ férfiai és női vajon eleget tudnak-e valaha is tenni a testvériség iránti vágynak, amelyet az Atyaisten ültetett lelkükbe? Képesek lesznek-e egyszer saját erejükből úrrá lenni a közönyön, önzésen és gyűlöleten és el tudják-e majd fogadni azokat a jogos különbségeket, amelyek a testvéreket jellemzik?

Átfogalmazva Jézus urunk szavait, így foglalhatjuk össze az ő válaszát erre a kérdésre: minthogy egy Atya létezik, az Isten, ti mindnyájan testvérek vagytok (vö. Mt 23,8-9). A testvériség gyökere Isten Atya voltában áll. Nem általános értelemben vett apaságról van szó, ami homályos és történelmileg sem hatékony, hanem arról a személyes, célzott és rendkívüli módon konkrét szeretetről, amellyel Isten viseltet minden egyes ember iránt (vö. Mt 6, 25-30). Ez az Atyaság tehát hatékonyan létrehozza a testvériséget, mivel Isten szeretete ott, ahol elfogadják az emberek, olyan erőt jelent, amely képes átalakítani a másik személyhez fűződő kapcsolatainkat, megnyitja az embereket a szolidaritásra és a tevékeny osztozásra.

Az emberek közötti testvériség különösen Jézusban és Jézus által kap új értelmet, az ő halála és feltámadása által. A kereszt e testvériség megalapításának végleges „helye”, azé a testvériségé, amelyet az emberek önmaguk képtelenek kialakítani. Jézus Krisztus, aki azért vállalta magára az emberi természetet, hogy megváltsa azt, és szerette az Atyát mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig (vö. Fil 2,8), feltámadása után új emberségben alkot minket újjá, amely teljes közösségben van az Isten akaratával, tervével és magában hordozza a testvériségre szóló meghívás teljes megvalósítását.

Jézus az Atya eredeti tervét valósítja meg, neki tulajdonítva az elsőséget mindenben. Ám Krisztus, azáltal, hogy az Atya iránti szeretetből vállalja a halált, új és végleges kezdőpontot jelent mindannyiunk számára: arra kaptunk meghívást, hogy benne ismerjük fel egymást testvérként, mint az egy Atya gyermekei. Ő maga a Szövetség, az a személyes tér, amelyben kiengesztelődött az ember Istennel, és a testvérek egymással. Jézus kereszthalálában benne van a felülemelkedés a megosztottságon, amely a népek, a szövetség népe és a pogányok között fennállt. A pogányok egészen addig remény nélkül éltek, hiszen kívül álltak Isten ígéretének körén. Ahogyan az efezusiakhoz írt levélben olvashatjuk, Jézus Krisztus az, aki önmagában kibékít minden embert. Ő maga a béke, mivel a két népből egyet hozott létre, lebontotta az ellenségeskedést, a válaszfalat, amely különválasztotta őket. Ő önmagában egyetlen népet, egyetlen új embert, egyetlen új emberséget teremtett (vö. 2, 14-16).

Aki elfogadja Krisztus életét és benne él, az elismeri Istent Atyjának és teljesen odaadja magát neki, őt szereti minden felett. A kiengesztelődött ember Istenben meglátja mindenki Atyját és következésképpen arra érez késztetést, hogy mindenkivel szemben nyitottan, testvériségben éljen. Krisztusban mindenkit úgy fogadunk el, mint Isten fiát vagy leányát, fivérünket vagy nővérünket, és nem úgy, mint idegent, szembenállót vagy egyenesen ellenséget. Isten családjában, ahol mindenki ugyanazon Atya gyermeke, mivel Krisztusba oltva, a Fiúban gyermekek, nincsenek „selejtes életek”. Mindenkit igazságos és érinthetetlen méltóság illet meg. Isten mindenkit szeret, Krisztus mindenkit megváltott vére árán, mindannyiunkért halt meg a kereszten és mindannyiunkért támadt fel. Ez az oka, amiért nem maradhatunk közömbösek testvéreink sorsa iránt.

A testvériség a béke alapja és útja

4. Ezeket előrebocsájtván könnyű megértenünk, hogy a testvériség a béke alapja és útja. Elődeim társadalmi témájú enciklikái jelentős segítséget jelentenek ezzel kapcsolatban. Elegendő volna abból kiindulnunk, ahogyan VI. Pál pápa a Populorum progressio-ban, vagy II. János Pál a Sollicitudo rei socialis-ban meghatározza a béke fogalmát. Az előbbiből azt emeljük ki, hogy a béke új tartalma a népek teljes értelemben vett fejlődése , az utóbbiból pedig azt, miszerint a béke opus solidaritatis.

VI. Pál azt írta, hogy nem csak az egyes személyeknek, hanem a nemzeteknek is találkozniuk kell a testvériség szellemében. Így magyarázza ezt: „Ebben a kölcsönös megértésben és barátságban, ebben a szent közösségben azon kell […] együtt dolgoznunk, hogy felépítsük az emberiség közös jövőjét”.  Ez a kötelesség elsősorban azokra vonatkozik, akik a legszerencsésebb helyzetben vannak. Kötelességeik az emberi és természetfeletti testvériségben gyökereznek és három tekintetben jelentkeznek: a szolidaritás kötelessége megkívánja, hogy a gazdagabb nemzetek segítsenek a kevésbé fejlettebbeken; a társadalmi igazságosság kötelessége azt jelenti, hogy helyesebb fogalmakkal újjá kell alkotni az erősebb és gyengébb népek közötti hiányos kapcsolatokat; az egyetemes szeretet kötelessége pedig azt kívánja, hogy emberibb világot hozzunk létre mindenki számára, olyat, amelyben mindenkinek van mit adnia és kapnia, és egyesek haladása nem jelent akadályt mások fejlődése számára.

Ha a békét a szolidaritás művének (opus solidaritatis) tekintjük, nem gondolhatjuk, hogy ennek elsődleges alapja ne a testvériség volna. A béke olyan javunk, jelenti ki II. János Pál, amely fel nem osztható. Vagy mindenki java, vagy senkié. Csak akkor tudjuk valóban birtokunkba venni és hasznunkra fordítani, mint jobb életminőséget, emberibb és fenntarthatóbb fejlődést, ha mindenkiben megvan az „eltökélt akarat a közjó szolgálatára”.  Ez megköveteli, hogy ne a „profitéhség” és a „hatalomvágy” vezesse az embert. Késznek kell rá lennünk, hogy „a felebarát javát keresve, evangéliumi értelemben „megfeledkezzünk önmagunkról”, ahelyett, hogy kizsákmányolnánk másokat, szolgálva, ahelyett, hogy saját előnyünk érdekében elnyomnánk őket […] A „másikat” – személyt, népet, nemzetet – ne valamiféle eszköznek tekintsük, akinek munkaképességét és testi erejét csekély bérért kizsákmányolhatjuk, és magára hagyhatjuk, ha már nem hajt hasznot; hanem tekintsük hozzánk „hasonlónak”, mintegy „segítő társnak”.

A keresztény szolidaritás azt tételezi fel, hogy felebarátunkat nem csupán azért szeretjük, mert olyan „emberi lény, akinek jogai vannak és mindenkivel alapvetően egyenlő, hanem [azért, mert] az Atya élő képmása, aki Jézus Krisztus vérével van megváltva és állandóan a Szentlélek hatása alatt áll”  és így a testvérünk. „Az a tudat, hogy Isten közös Atyánk, Jézus Krisztusban pedig minden ember a testvérünk – fiak vagyunk a Fiúban – és a Szentlélek éltető jelenléte és tevékenysége van bennünk, arra késztet minket, hogy a világot új szemszögből nézzük és értelmezzük” , azért, hogy átalakítsuk.

A testvériség, mint a szegénység leküzdésének előfeltétele

5. Elődöm a Caritas in veritate enciklikában felhívta a világ figyelmét arra, hogy a népek és az emberek közötti testvériség hiánya a szegénység egyik jelentős oka.  Számos társadalomban azt érzékeljük, hogy elszegényedtek a kapcsolatok a szilárd családi és társadalmi kötelékek hiányai miatt. Aggódva szemléljük a nyomor, a társadalom peremére szorulás, a magány és a kóros függés különböző formáinak növekedését. Ezt a szegénységet csak a családon és a közösségeken belüli testvéri kapcsolatok újrafelfedezése és felértékelése révén lehet meghaladni, ha képesek vagyunk osztozni az emberek életét kísérő örömökben, fájdalmakban, nehézségekben és sikerekben.

Ezenfelül, miközben azt látjuk, hogy csökken az abszolút szegénység, másik oldalon észre kell vennünk a relatív szegénység növekedését, vagyis az egyenlőtlenségeket olyan személyek és csoportok között, akik egyazon régióhoz, vagy történelmi-kulturális közegbe tartoznak. Ebben az értelemben hatékony politikára is szükség van, amely képes előtérbe állítani a testvériség kérdését, vagyis a méltóságuk és alapvető jogaik tekintetében egyenlő személyek számára az egyenlő hozzáférést a „tőkéhez”, a szolgáltatásokhoz, a nevelés, az egészségügy és a technológia területén, hogy mindenkinek esélye legyen megvalósítani életének tervét és személyként kiteljesedhessen.

Olyan politikának is szükségét érezzük, amely képes enyhíteni a jövedelmek túlzottan egyenlőtlen elosztásán. Nem feledhetjük el, mit tanít az Egyház az úgynevezett társadalmi zálogról, amelynek alapján szabad, sőt egyedül lehetséges, Aquinói Szent Tamás szavaival élve, hogy „az ember javakat birtokoljon” ; azok használata során pedig „úgy kell tekintenie jogosan birtokolt vagyonát, hogy az nemcsak a sajátja, hanem egyúttal közös is, abban az értelemben, hogy ne csak önmagának, hanem másoknak is hasznára lehessen”.

Végezetül van a testvériség elősegítésének – és ezzel a szegénység leküzdésének – egy olyan módja, amely minden más megoldás alapját kell, hogy képezze. Ez a döntés, amellyel ki-ki a józan és szerény életstílust választja, osztozik gazdagságán, és ezáltal megtapasztalja a testvéri közösséget a többi emberrel. Ez alapvető ahhoz, hogy Jézus Krisztust kövessük és valóban keresztények legyünk. Nem csupán a megszentelt életet választó személyek útja ez, akik szegénységi fogadalmat tesznek, hanem sok felelős polgáré és családé, akik szilárdan hisznek benne, hogy a felebarátunkhoz fűződő testvéri kötelék a legértékesebb javunk.

A testvériség felfedezése a gazdaságban

6. Korunk súlyos pénzügyi és gazdasági válságai – amelyek abból erednek, hogy az ember fokozatosan eltávolodott Istentől és felebarátjától, és kapzsi módon csak az anyagi javakat keresi, miközben elszegényednek személyes és közösségi kapcsolatai – sok embert arra ösztönöztek, hogy az elégedettséget, a boldogságot és a biztonságot a fogyasztásban és a javak felhalmozásában keressék, túl az egészséges felfogású gazdálkodás minden logikáján. II. János Pál pápa már 1979-ben figyelmeztetett, hogy „észlelhető a veszély, hogy az ember, miközben a gazdasági dolgok fölötti uralmát növeli, a lényeges kérdésekben elveszíti az uralmat, és embersége különféle módokon rabja lesz az általa látszólag uralt dolgoknak; s ő maga – bár ezt nem veszi azonnal észre – sokszoros manipuláció áldozata lesz, mégpedig az egész közösségi élet szervezett formái által, a termelő rendszerek és a tömegkommunikációs eszközök révén.”

Az egymást követő gazdasági válságoknak el kell vezetniük a gazdasági fejlődés különféle modelljeinek újragondolásához és az életstílusok megváltoztatásához. A mai válság, miközben súlyos terhet ró az egyes emberek életére, kedvező alkalmat is jelenthet abban a tekintetben, hogy újra előtérbe kerülnek az erények, vagyis az okosság, a mértékletesség, az igazságosság és az erősség. Ezek segíthetnek bennünket abban, hogy túljussunk a nehéz pillanatokon és felfedezzük azokat a testvéri kötelékeket, amelyek összekötnek bennünket, mély bizalommal aziránt, hogy az embernek szüksége és lehetősége van valami többre, mint egyéni érdekei maximumának érvényesítése. Főként pedig ezek az erények szükségesek ahhoz, hogy olyan társadalmat építsünk, amelynek mértéke az emberi méltóság.

A testvériség megszünteti a háborút

7. Az elmúlt évben továbbra is számos fivérünk és nővérünk kényszerült a romboló háborúk közepette élni, és ez súlyos és mély seb a testvériségen.

Sok az olyan konfliktus, amelyet általános közöny kísér. Biztosítom mindazokat, akik olyan országokban élnek, ahol fegyverek osztanak félelmet és rombolást, magam és az Egyház személyes közelségéről. Az Egyház hivatásához tartozik, hogy elvigye Krisztus szeretetét azokhoz is, akik az elfelejtett háborúk tehetetlen áldozatai: ezt teszi a békéért mondott imádságával és szolgálata révén, amelyet a sebesültek, az éhezők, a menekültek, a kilakoltatottak és a félelemben élők körében végez. Az Egyház felemeli a szavát, hogy eljuttassa a felelősökhöz ennek a szenvedő emberiségnek a jajkiáltását valamint azért, hogy az ellenségeskedés mellett megszűnjön minden visszaélés és törvénytelenség az alapvető emberi jogok területén.

Ezért kívánok most komoly felhívást intézni mindazokhoz, akik fegyvereikkel erőszakot és halált okoznak: abban az emberben, akit ma csak legyőzendő ellenségnek tartotok, fedezzétek fel testvéreteket, és parancsoljatok megálljt a kezeteknek! Mondjatok le a fegyverek útjáról és induljatok el a másik felé a párbeszéd, a megbocsátás és a kiengesztelődés útján, hogy újraépítsétek az igazságosságot, a bizalmat és a reményt magatok körül! „Ebből a látószögből nyilvánvalónak látszik, hogy a népek életében a fegyveres konfliktusok mindig a lehetséges nemzetközi egyetértés szándékos megtagadását jelentik, s olyan mély megosztottságot és fájdalmas sebeket okoznak, amelyeknek a gyógyulása sok évet vesz igénybe. A háborúk a gyakorlatban megtagadják azokat a nagyívű gazdasági és társadalmi célokat, amelyeket a nemzetközi közösség maga elé tűzött.”

Mindazonáltal, amíg ilyen nagy mennyiségű fegyver van felalmozva, mint jelenleg, mindig lehet majd új ürügyet találni az ellenségeskedések kirobbantásához. Ezért csatlakozom elődeim felhívásához, hogy mindenki járuljon hozzá a felfegyverkezés megállításához és a leszereléshez, kezdve a nukleáris és vegyi fegyvereken.

Nem tehetjük meg azonban, hogy ne vegyük észre: a nemzetközi megállapodások és a nemzeti törvénykezések, bármily szükségesek és valóban kívánatosak, nem elegendőek ahhoz, hogy megvédelmezzék az emberiséget a fegyveres konfliktusok kockázataitól. A szívek megtérésére van szükség, hogy mindenki felismerje a másikban a testvérét, akiről gondoskodnia kell, akivel együtt kell működnie, hogy mindenki számára teljes életet lehessen megvalósítani. Ez a lelkület élteti a civil társadalom, beleértve a vallásos szervezetek számos, a béke megvalósítását célzó kezdeményezését. Kívánom, hogy mindnyájuk nap mint nap kifejtett erőfeszítése gyümölcsöző legyen és ténylegesen alkalmazhatóvá váljék a nemzetközi jogban a békéhez való jog, mint alapvető emberi jog és mint minden más jog gyakorlásának szükséges előfeltétele.

A korrupció és a szervezett bűnözés a testvériség ellenében hatnak

8. A testvériség horizontja arra utal, hogy minden férfi és nő élete kiteljesedhessen. Az emberi személy, különösen a fiatalok jogos ambícióit nem szabad elfojtani és megsérteni, nem szabad elrabolni senkinek a reményét, hogy ezeket megvalósíthatja. Ugyanakkor az ambíció nem keverendő össze azzal, ha valaki visszaél hatalmával. Éppen ellenkezőleg, abban kell versengenünk, hogy kölcsönösen tiszteljük egymást (vö. Róm 12,10). Még a viták során is, amelyek elkerülhetetlenül hozzátartoznak az életünkhöz, mindig emlékeznünk kell rá, hogy testvérek vagyunk, arra kell nevelnünk egymást és saját magunkat, hogy felebarátunkban soha ne az ellenséget vagy a megsemmisítendő ellenfelet lássuk.

A testvériség társadalmi békét teremt, mivel egyensúlyt hoz létre a szabadság és az igazságosság, a személyes felelősség és a szolidaritás, az egyes emberek java és a közjó között. A politikai közösségnek ezért arra kell törekednie átlátható és felelős módon, hogy mindezt elősegítse. A polgároknak érezniük kell, hogy a közhatalom szereplői őket képviselik, miközben tiszteletben tartják szabadságukat. Ugyanakkor a polgárok és az intézmények közé gyakran sajnos részérdekek ékelődnek, és így rossz irányba mozdítják el ezt a kapcsolatot és azt eredményezik, hogy kialakul a folytonos konfliktus légköre.

A testvériség hiteles lelkülete legyőzi az egyéni önzést, amely meggátolja az egyes embereket abban, hogy szabadon éljenek és egymással harmóniában. Az önzés társadalmi kifejlődése valósul meg a korrupció számos, manapság annyira szövevényesen elterjedt formájában, valamint a szervezett bűnözés révén, a kisebb csoportoktól a globális szervezetekig. Ezek mélyen megsértik a törvényességet és az igazságosságot, és szíven döfik az emberi személy méltóságát. Ezek a szervezetek súlyosan sértik Istent, ártanak a testvéreknek és kárt okoznak a teremtett világban, különösképpen ha vallási dimenziókat is hordoznak.

Itt a kábítószerkereskedelem borzasztó drámájára gondolok, amelyből minden erkölcsi és polgári törvénynek fittyet hányva szereznek hasznot egyesek; a természeti erőforrások rombolására és szennyezésére, ami jelenleg is folyik; a munkaerő kizsákmányolásának tragédiájára; a törvénytelen pénzügyi ügyletekre és spekulációkra, amely sokszor a ragadozók jellegét ölti már magára és kárt okoz egész gazdasági és társadalmi rendszerekben, emberek millióit téve ki a szegénységnek; a prostitúcióra, amely minden nap szedi ártatlan áldozatait, főként a legfiatalabbak körében, akiket megfoszt a jövőtől; az alattomos emberkereskedelemre, a fiatalkorúakkal szemben elkövetetett bűnökre és visszaélésekre, a rabszolgaságra, amelynek szörnyűsége mindmáig terjed a világ egyes részein; a kivándorlók sokszor hallatlanra vett tragédiájára, amihez illegális spekulációk kapcsolódnak. XXIII. János azt írta erről: „Ha valamely emberi közösség erőszakkal van megszervezve, állítható, hogy abban semmi emberi elem nincs, mivel az emberek szabadságukban gátolva vannak; a közösségeket ellenkezőleg ösztönözni kell az élet fejlődésének és tökéletességének alkalmas elérésére.”  Az ember azonban megtérhet és nem szabad elveszíteni a reményt, hogy megváltoztatja életét. Azt szeretném, hogy ez a bizalmas üzenetem mindenkihez eljusson, azokhoz is, akik szörnyű bűntényeket követtek el, mivel Isten nem a bűnös halálát kívánja, hanem azt, hogy megtérjen és éljen (vö. Ez 18,23).

Az emberi társadalom tágabb kontextusában, ha a bűnre és kiszabott büntetésre tekintünk, eszünkbe jutnak azok az embertelen körülmények, amelyek közepette számos fegyházban emberhez méltatlan állapotba vannak taszítva a fogvatartottak, emberi méltóságukban meggyalázzák őket, és megtagadják tőlük a jóvátétel akarását és kifejezésének lehetőségét. Az Egyház sokat tesz ezeken a helyeken, a legtöbbször csendben. Bátorítok mindenkit, hogy mindig többet és többet tegyünk, abban a reményben, hogy azok a cselekedetek, amelyeket bátor férfiak és nők vállalnak magukra, egyre inkább elnyerjék a civil hatóságok lojális és becsületes támogatását.

A testvériség segít bennünket abban, hogy megőrizzük és műveljük a természetet

9. Az emberi család a Teremtőtől kapott egy közös ajándékot: a természetet. A teremtésről vallott keresztény felfogás pozitív ítéletet hordoz azokkal a beavatkozásokkal kapcsolatban, amelyek révén előnyt szerzünk, ha felelősséggel műveljük ezt. Tiszteletben kell tartanunk a természet mélyébe írt „grammatikát” és bölcsen kell használnunk az erőforrásokat mindenki hasznára, tisztelve az egyes élőlények szépségét, célját és hasznát, valamint szerepüket az ökoszisztémában. Egyszóval a természet a szolgálatunkra áll és az a küldetésünk, hogy felelősen bánjunk vele. Ezzel szemben gyakran vezérel bennünket a kapzsiság, a hatalom, a birtoklás, a manipuláció, a kizsákmányolás gőgje és a természetet nem őrizzük, nem tiszteljük és nem úgy bánunk vele, mint ingyenes ajándékkal, amelyről gondoskodnunk kell és testvéreink, köztük az eljövendő nemzedékek szolgálatba kell állítanunk.

Különösképpen a földművelés a termelésnek az az elsődleges területe, amelynek fő hivatása, hogy művelje és őrizze a természeti erőforrásokat és táplálja az emberiséget. Ezzel kapcsolatban a világban még mindig meglévő éhínség szégyene arra ösztönöz, hogy megosszam veletek ezt a kérdést: miképpen használjuk fel a Föld erőforrásait? A mai kor társadalmainak el kell gondolkozniuk azon, milyen fontossági sorrend áll fenn a termelés terén. Megkerülhetetlen kötelességünk, hogy a Föld erőforrásait úgy hasznosítsuk, hogy mindenki megszabaduljon az éhségtől. Számos erre irányuló kezdeményezés és lehetséges megoldás létezik, és ezek nem szorítkoznak a termelés növelésére. Tudott dolog, hogy a jelenlegi termelés elégséges, mégis emberek milliói szenvednek és halnak meg az éhségtől, s ez valódi botrány. Meg kell tehát találnunk annak módját, hogy mindenki részesedhessen a föld gyümölcseiből, és nem csak azért, hogy ne növekedjen a távolság azok között, akiknek több jut és azok között, akiknek meg kell elégedniük a morzsákkal, hanem azért is, hogy tekintettel legyünk a minden emberi lényt megillető igazságosságra és egyenlő bánásmódra. Ebben az értelemben szeretném mindenkinek felhívni a figyelmét a javak egyetemes elosztásának szükségességére, amely az Egyház társadalmi tanításának egyik sarkalatos alapelve. Ennek az elvnek a betartása lényegi előfeltétel ahhoz, hogy biztosítsuk a tényleges és egyenlő hozzáférést azokhoz az alapvető és elsődleges javakhoz, amelyekre minden embernek szüksége és joga van.


Összefoglalás

10. A testvériséget fel kell fedeznünk, szeretnünk kell, meg kell tapasztalnunk, hirdetnünk kell és tanúságot kell róla tennünk. Ugyanakkor egyedül az Istentől kapott szeretet tesz minket képessé, hogy befogadjuk és teljes mértékben megéljük a testvériséget.

A politika és a gazdaság szükségszerű realizmusa nem szorítkozhat az eszményekről lemondó technikai megoldásokra, amely nem veszi figyelembe az ember transzcendens dimenzióját. Amikor hiányzik ez a nyitottság Isten felé, minden emberi tevékenység szegényesebb lesz és a személyeket kihasználandó tárgyakká degradálják. A gazdaság és politika csak akkor lesz képes a hiteles testvéri szeretet alapjára épülni, ha elfogadja, hogy a minden férfit és nőt szerető Istenre való nyitottság által biztosított tágas térben mozogjon; csak ekkor lehet a gazdaság és a politika a teljes emberi fejlődés és a béke hatékony eszköze.

Mi, keresztények úgy hisszük, hogy az Egyházban egymás tagjai vagyunk, kölcsönösen szükségünk van egymásra, mivel mindnyájan részesültünk a kegyelemben Krisztus ajándékának mértéke szerint a közösség javára (vö. Ef 4,7.25; 1 Kor 12,7). Krisztus azért jött a világba, hogy elhozza számunkra az isteni kegyelmet, vagyis annak lehetőségét, hogy részt vegyünk az ő életében. Ebből fakadóan a testvéri kapcsolatok megvalósítására törekszünk, a kölcsönösségre és a megbocsátásra, a teljes önátadásra alapítva ezt. Isten szeretete tágasságának és mélységének mértéke szerint, amit a keresztre feszített és feltámadott Krisztus kínál az emberiségnek, hogy mindenkit magához vonzzon: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,34-35). Ez az az örömhír, amely mindenkitől megkívánja még egy lépés megtételét, az empátia folytonos gyakorlását, a másik ember szenvedésének és reményének meghallgatását, még ha igen távol él is tőlünk. Így indulhatunk el annak a szeretetnek az igényes útján, amely képes odaadni önmagát és önzetlenül cselekedni minden testvérünk javáért.

Krisztus magához öleli az egész embert és azt akarja, hogy senki se vesszen el. „Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak” (Jn 3,17). Ezt úgy teszi, hogy senkit sem nyom el, senkit sem kényszerít, hogy kinyissa előtte szívének és értelmének ajtaját. „A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha szolga volna” – mondja Jézus Krisztus. – „Én úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék” (Lk 22,26-27). Minden tevékenységünket tehát olyan hozzáállással kell végeznünk, amelyet a mások, különösen a távoli és ismeretlen emberek szolgálata jellemez. A szolgálat a lelke annak a testvériségnek, amely a békét építi.

Mária, Jézus édesanyja segítsen számunkra megérteni és a mindennapokban megélni azt a testvériséget, amely Fiának szívéből árad, hogy elvihessük a békét minden emberhez szeretett Földünkön.

Vatikán, 2013. december 8.

Ferenc pápa

 

Az Élet Igéje – 2014. január

A világ sok részén január 18. és 25. között tartják az imahetet a keresztények egységéért, más helyeken Pünkösdre teszik ezt az alkalmat. Ebben az évben az imahét mottója a következő: „Talán megoszlott Krisztus?” (1Kor 1,13)

Az ilyenkor kiválasztott bibliai részhez Chiara Lubich minden évben magyarázatot fűzött. Ezt a hagyományt folytatva ajánljuk azokat a gondolatokat, amelyeket 2005. januárjában a következő ige magyarázataként írt: „Krisztus, az Egyház egyetlen alapja” (vö. 1Kor 3,11). Ez segíthet elmélyülnünk az idei évre választott igében is.

„Krisztus, az Egyház egyetlen alapja” (vö. 1Kor 3,11)

Kr. u. 50-ben Pál Korintusba ment. Ez a nagy görög város kereskedelmi kikötőjéről volt híres, és sokféle szellemi irányzatnak adott otthont. Az apostol 18 hónapig hirdette itt az evangéliumot, egy virágzó keresztény közösség alapjait teremtve meg ezzel. Utána mások folytatták az evangélium hirdetését. Az újonnan megtért keresztények viszont hajlottak arra, hogy inkább a Krisztus üzenetét hordozó emberekhez ragaszkodjanak, mint magához Krisztushoz. Így pártoskodás ütötte fel a fejét közöttük: „én Pállal tartok” – mondták egyesek, mások pedig, szintén a számukra kedves apostolra utalva: „én Apollóval tartok”, „én Péterrel”.
A közösséget zavaró megosztottság láttán Pál határozottan megállapítja, hogy az Egyházat – melyet egy épülethez, pl. templomhoz hasonlít – sokan építik ugyan, de csak egyetlen alapon nyugszik: élő alapköve Jézus Krisztus.
Ebben a hónapban, a keresztények egységéért végzett imahét alkalmával az Egyházak és egyházi közösségek együtt idézik fel, hogy egyedüli alapjuk Krisztus, és hogy csak akkor juthatnak el a teljes és látható egységre maguk között, ha Hozzá csatlakoznak, és megélik az egyetlen evangéliumot.

„Krisztus, az Egyház egyetlen alapja”

Krisztusra építeni életünket azt jelenti, hogy egy vagyunk Vele, úgy gondolkodunk, ahogyan Ő, azt akarjuk, amit Ő, úgy élünk, ahogyan Ő élt.
De hogyan építsünk Rá, hogyan verjünk Benne gyökeret? Hogyan legyünk egy Vele?
Úgy, hogy valóra váltjuk az evangéliumot.
Jézus az Ige, Isten megtestesült Igéje; Ő az Ige, aki magára vette az emberi természetet. Mi is akkor leszünk igazi keresztények, ha olyan emberek leszünk, akiknek egész életét Isten Igéje alakítja.
Ha éljük igéit, sőt, ha igéi éltre kelnek bennünk, olyannyira, hogy „élő igékké” alakítanak át minket, akkor egy vagyunk Vele, szorosan Hozzá tartozunk. Akkor nem az „énünk” él többé, vagy a „mi”, hanem az Ige él mindannyiunkban. Ezzel hozzájárulunk ahhoz, hogy valóra váljon a keresztények közötti egység.
Ahogy a testnek lélegeznie kell ahhoz, hogy éljen, ugyanúgy a léleknek is, hogy éljen, Isten Igéjét kell élnie.
Az első gyümölcsök egyike az, hogy Jézus megszületik bennünk és közöttünk. Ez gondolkodásmódunk megváltozásához vezet: a körülményekkel, egyénekkel vagy a társadalommal kapcsolatban Krisztus lelkületét oltja szívünkbe, legyünk akár európaiak, ázsiaiak, ausztrálok, amerikaiak vagy afrikaiak.
[…]
A megélt ige megszabadít minket az emberi korlátozó tényezőktől, örömet, békét és egyszerűséget ad, az élet teljességét, fényt. Azért van így, mert az ige által Krisztushoz csatlakozunk, az Ige pedig lassan-lassan átalakít minket, hogy másik Ő legyünk.

„Krisztus, az Egyház egyetlen alapja”

Van viszont egy ige, amely magában foglalja az összes többit: a szeretet, az Isten és a felebarát iránti szeretet. Jézus szerint ebben áll „az egész törvény és a próféták” .
Minden ige Isten Igéje, még ha más és más módon és emberi szavakkal van is kifejezve. És mivel Isten a Szeretet, ezért minden Ige szeretet.
Hogyan éljünk tehát ebben a hónapban? Hogy kerüljünk szoros közelségbe Krisztussal, aki „az Egyház egyetlen alapja”? Úgy, hogy szeretünk, ahogyan Ő tanított minket.
„Szeress, és tégy, amit akarsz” – mondta szent Ágoston, szinte összefoglalva ezzel az evangéliumi élet törvényét. Mert ha szeretünk, nem tévedünk, és egészében teljesítjük Isten akaratát.

Chiara Lubich

 

HÁLAADÁS

2013.december 31.

HÁLAADÁS

A buzgó és jól gondolkodó vallásos ember esténként megköszöni Istennek mindazt a jót, amit az Ő kegyelméből tenni tudott.A lassan kihunyó óév utolsó szentmiséjén ugyanezt szeretnénk tenni, hiszen az emberi jellemvonások egyik nagyon fontos értéke a hálaadás. Megköszönöm, Uram, a reggeli fényt. Igaz, cellám ablakából sohasem látom a felkelő napot, nem élvezhetem édesapám öreg koráig tartó rajongását a hajnalhasadtáért. A sápadt villanyfény helyett mégis csak szeretetednek nagy jele, hogy világosságot küldesz, ingyen, örömmel. Szent Ferenc atyánk szerint ez fény ragyogó arcodat deríti ránk. Köszönöm kolostorunk celláját, ahol évek óta dolgozom és imádkozom, szent magányban élhetek benne. Hálát mondok a családi házakért, lakásokért, ahol gyermekeid Érted és egymásért élik napjaikat. Kötve vannak a közösséghez, alkalmazkodniuk kell egymáshoz, sokszor talán nehezen viselik a magány hiányát.A szeretet, a másik családtag boldogsága, boldogítása, megértése nagy érték. Köszönet a különböző hivatásokért. Különösen a gyermeknevelés vállalásáért, a fészekért. Köszönöm a napi szentmisét.Urunk áldozatát nem egyedül mutatom be: szép számmal vannak, akik az oltár köré gyűlnek. Akik megértik Szent Pál lelkesedését, hogy az állandóan áradó bűn ellenvédelmet csak Jézus áldozata jelent:„Amikor elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, hogy amint a bűn halált hozva uralkodott, úgy uralkodjék a kegyelem is a megigazulás által
az örök életre a mi Urunk, Jézus Krisztus által".(Róm 5,20-21)Kint,
a templomon kívül talán nagyon sokan érzik, hogy a bűn áradása fojtogatja a társadalom torkát,sőt ténylegesen kiolt ártatlan életeket, de mégsem jöttek rá,hogy egyetlen orvosságot adott azÚr:
a kereszten kiérdemelt kegyelmek vég nélküli áradását. A kegyelmet Jézus ingyen adja,de kérni kell. A miséző pap felemeli a szent Testet és Vért,a csodálatos forrást. Aki ott van, hittel kéri és a bajok ellen árasztani tudja.Köszönöm, Uram, köszönöm, testvéreim! Köszönöm az egyszerű imafüzért.Nem mindig könnyű időt biztosítani rá,de mondom örömmel a ferencesek héttizedes örömolvasóját, úgyis olyan sok a bánat és a gyász szerte az országban, világon.Köszönet a lelkipásztori munka maradékáért.Prédikálhatok, minden nap frissítem honlapomat, mert a tanításnak új lehetőségét nyújtja nekem, másoknak alkalmat a Szentírás és hitünk igazságainak jobb megismerését. Köszönet az Úrnak a sok szeretetért,amelyet közvetlenül tőle és jó barátokon,munkatársakon, rokonokon, testvéreken keresztül kapok. Érezzétek, hogy hálás vagyok érte, ha nem is tudom mindig azonnal viszonozni,de a konccelebrált szentmisémet a sok köszönni valóért mutatom be.Adjon az Úr sok kegyelmet, áldást az újévre, és igyekezzünk boldoggá tenni mások életét, hogy magunk is boldogok lehessünk.

Szűz Mária Isten Anyja

2013.Január 1.

Szűz Mária Isten Anyja

Szám 6,22-27; Gal 4,4-7; Lk 2,16-21

„Ragyogtassa rád arcát az Úr!”

A világ egy részén, ahol a római naptárat használják az év hónapjainak és napjainak pontos jelölésére, az Újév azt jelenti, hogy az előző napon lezárt gazdasági és közigazgatási év utolsó hónapjának, a decembernek 31. napjával megszűnt, elavult „ó” év után újat kezdünk. Anyaszentegyházunk a IV. század közepétől ünnepli meg Urunk Jézus emberi születését, a karácsonyt. Ennek a nyolcada még az Ószövetség közelségére emlékeztetet: Urunk körülmetélése volt a neve. Ezzel azt jelezte híveinek, hogy Jézus emberi világra jöttének előkészítése az Ábrahámmal és népével kötött szövetség alapján létrejött Ószövetség betöltötte rendeltetését, eljött a Messiás, akiben valóra vált az Ábrahámnak ígért nagy áldás: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (Ter 12,3) Jézus befejezni jött az izraelitákkal kötött Ószövetséget. Apostolain keresztül újszövetséget kötött a világ minden nemzetségével, akik hisznek benne és megkeresztelkednek. Ezzel lezárult az előkészület ideje. (Zsid 8,7-13) Az Egyház liturgiájában ezen a nyolcadik liturgikus napon most Máriát, az Istenszülő Szent Szüzet állítja a hívek tiszteletének központjába. Megszülte Megváltónkat, a pásztorok az angyalok útmutatása alapján „megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet”.(Lk 2,16) Nagy örömmel számoltak be az eseményekről, a boldogító hírről, ami egyelőre csak nekik szól, de majd az egész népé lesz. Akikkel csak találkoztak, elmondták élményeiket. Isten akarata volt a titokzatosság, mert veszélybe került volna a Kisded, ha a teljes igazságról sokan értesülnek. Az isteni rendelkezés az egyiptomi menekülésről, a bölcsek titokzatos látogatásáról, Jeruzsálem zavaráról nekünk is pontos képet ad a mi világunk sokszor érthetetlen akkori és főként legújabb kori eseményeiről: Jézus csodálatos megérkezése helyett egyre reménytelenebb sötétség terpeszkedik az egykor virágzó európai országok felett. Ezek a népek már rosszabb helyzetben élnek, mint Betlehem és Jeruzsálem akkori sötétsége volt. A legszentebb Édesanya már Hazánk Védasszonya, a Magyarok Nagyasszonya, a Kárpát-medence igazi Királynéja lett.

Karácsony nyolcada 6.

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2013.12.30. hétfő

Nem volt könnyű az évtizedek óta hiányzó negyedik evangéliumot János apostolnak megírnia. 

Úgy szerette volna megfogalmazni az eseményeket, mint aki az Ószövetség végén, Keresztelő János tanítványaként élve kezdte megsejteni, hogy az igazi élet csak ezzel a különös prófétával kezdődik, vagy talán ő maga az igazi élet. Hallja a zsidó vezetőknek adott jánosi nyilatkozatokat: „Nem én vagyok a Messiás” (Jn 1,20) Illés sem vagyok, sem más régen élt próféta: Én előfutára vagyok a Messiásnak. Nekem kell Őt megmutatnom. Hallja a nagy vallomást, látja a hitvalló kézmozdulatot: „Nézzétek, az Isten Báránya!”(36) Azonnal otthagyja eddigi mesterét, és követi Jézust. Bebocsátást kér az életébe. A megsejtett teljes életbe. Amiről talán majd csak hét évtized múlva meri megírni az addig összegyűjtött tapasztalatokból a titkok titkát:„Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van” (18) Nem volt könnyű feladat, hogy a kétezer évvel később élőknek is felnyissa a titkot: karácsonykor egy Édesanyától emberként, megszületett Kisded titkát. Erre a csodálatos eseményre ráirányítani az érzékek világába belefulladt harmadik keresztény évezred emberének figyelmét, hogy meglássa, megismerje a neki szánt igékből a Kisded örömét. A liturgia-szerkesztő, aki a karácsony nyolcadának utolsó előtti napjára helyezte ezt a mennyországgal kezdődő Jézus-történetet, csak csodálkozva szabad dicsérni! Amikor az előző napi zsolozsmát befejező zsoltárt imádkoztam, 87 évesen döbbentem rá erre én is: Az igazi örömforrást itt kell megtalálnunk. Emlékezünk a Kisdedre: imádkozom az évezreddel előbb írt 91. zsoltárt:„Aki a Fölséges oltalmában lakik, a Mindenható árnyékában pihen,ezt mondja az Úrnak:Te vagy menedékem és erősségem.Istenem, benned bízom”(Zsolt 91,1-2) 
A liturgikus emlékezetben karácsony éjszakájára révedünk.A Szentlélektől kilenc hónappal alkotott Isten-ember minden testi szerve kifejlődött, mégsem tudta használni az első pillanatban az oxigént igénylő tüdőt: de az első sírással a kérdés megoldódott, az Édesanya és a nevelőapa boldogan sóhajtott fel. A kéz és lábmozgások történtek legkönnyebben, hiszen azt már több hónapja gyakorolta. A szem csak napok múlva kezd a kinti túlerős fényben látni. Ha még tudnánk, hogy a mennyei fény milyen ragyogó! Az Isteni Kisded emberi értelme lelke megteremtése pillanatától kezdve látja a túlvilág minden őt érintő mozzanatát (boldogító istenlátása volt)Kisded léte csak lassanként érzékeli, hogy aki eddig szíve alatt óvta-védte, 
most ugyanazt teszi lágy öleléssel, anyai csókjaival borítja el minden porcikáját. Megtestesüléskor Isten Fia ragaszkodott ahhoz, hogy a végtelen isteni szeretetet, amelyben Atyja állandóan részesítette, emberi szinten egy édesanyától kaphassa meg. A János-evangélium nem teszi feleslegessé az említett esti zsoltárimádságot. Csak a karácsonyi szeretetből értjük meg igazán, mit ígért nekünk boldogító Isten Atyánk.„Az Ige volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít.A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismeri föl a világ.A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek.Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából, s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be” (Jn 1,9-14) „Elküldi angyalait hozzád, hogy védelmezzenek minden utadon”(Zsolt 91,11)

Karácsony nyolcada 6. nap

Karácsony nyolcada 6. nap

1 Jn 2,12-17; Lk 8,36-40

„Aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökre”

A szeretet megvalósítói eljutnak az örök fényhez. Levele elején az apostol bemutatta Jézust, mint aki a világ minden bűnéért feláldozta magát engesztelésül, és világossága lett mindenkinek, aki befogadja Őt, a szeretet parancsa által teljesíti Isten akaratát. Minden korosztályhoz bizalma van. Befogadták a hitet, bűnbánatot tartottak, jó ismereteik vannak Istenről, legyőzték a gonoszt, a hazugság és gyűlölködés forrását. Az atyák és kisdedek az örök Atya ismeretéért, az erős ifjak a gonosz legyőzéséért kapnak dicséretet. Az anyák teljesítik kötelességüket, hitüket és vallásos ismereteiket közlik a kicsikkel, akik befogadják és e szerint élnek. Atyai jó példájukból könnyebben kialakítják a kicsik a mennyei Atya fogalmát. Az erős fiatalok, egyben a jó ügynek is harcosai, legyőzték a gonoszt, a gyűlölet világát. A másik harci front a világ elleni küzdelem: „a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége.” Ezek ellen is harcolni kell, mert ez nem Istentől van, hanem a világtól, a bűn által megrontott világtól.„Ez a világ elmúlik és kívánsága is.” Eljár az idő, megérik az ember is. Kell, hogy felismerje Isten akaratát, és annak megfelelően éljen. Az első kettő emberi gyengeség. Főként a harmadiktól, a gőgtől kell óvakodni, mert az az ördög bűne. Családjaink nyugodtan vehetik kézbe János apostol levelét? Apák és gyerekek, erős ifjak: keresik-e a jót? Az erős fiatalok hogyan állnak a hit tanulásával? Csak az Isten akaratának ismerete és teljesítése az alapeszköz, amivel az örök boldogság biztosítható.

Karácsony nyolcada 2.

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2013.12.28. vasárnap

„Nézd,nem adtál nekem utódot”

Minden ember boldog akar lenni, mert így teremtette az embert az Isten. Tudomásul kell vennünk azt is, hogy Isten szabta meg az emberi boldogság útját, feltételét: csak az lehet boldog, aki másokat boldogít; csak annyira lehet boldog mindenki, amennyire boldogítja a melléje rendelt társakat. Aki másként gondolkodik, nagy és szabad utakat barangolhat be, de a boldogságig nem jut el soha. Amikor Ádámot már megteremtette Isten, neki adta a gyönyörű paradicsomkertet, benne az összes növényt és állatot, az ember boldog büszkeséggel kihúzta magát: Ez tehát mind az enyém! Isten azonban látta a szívét, hogy egyáltalán nem boldog. Ekkor mondta ki az Úr a boldogtalanság okát: „Nem jó, hogy az ember egyedül van; alkossunk hozzá illő segítőt is!” (Ter 2,18) Isten ezzel jóváhagyta az ember teremtése előtt kimondott alapelvét: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra!” (Ter1,26) a Szentháromság szeretet-közösségének mintájára. Legyen az ember férfi és nő, váljanak egy közösséggé, szülessenek gyermekeik, tegyék egymást kölcsönösen boldoggá, és akkor boldogok lesznek. Megtörtént: Isten Ádámból kivett egy bordapárt, asszonnyá alakította, lelket lehelt belé, és az álomból ocsúdó Ádámhoz vezette. Ő így kiáltott fel örömében: „Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból”. (2,23) Belőlem való, és éppen mellém való: ketten egy testté leszünk. Ez az Isten szándékolta boldog házasság. Hol romlott el az újkori, de már ki tudja hányadszor tönkrement házassági intézmény? Ott ahol meghűlt a szeretet, ahol az önzés tönkretette a tiszta szeretetet, vagyis a másik boldogításának vágyát. A boldogítás mérhetetlen vágya minden szerelmesnek jólesik. A kemény férfitenyér simogassa el párja homlokáról a gondfelhőket, emelje ki asszonya kezéből a nagyobb terheket, ajka tudja kiejteni a szép-szerelmes vallomásokat harminc éves házasságban is. Ne feledje el soha a költő igazságát: „Tudtam én, hogy szóból ért a szeretet” (Sík Sándor) Az Anyaszentegyház a múlt században azért rendelte el a Szentcsalád ünnepét, hogy figyeljen fel a bomladozó családi kötelékek sokasága: van egy olyan közösség, amely a család természetes örömforrásait nem kapta meg Istentől, de a másikért és Isten Fiának védelméért vállalt hősies fáradságot a természetfeletti örömök erejével úgy szentelte meg, hogy az tökéletes boldogságot jelentsen. Ez a természetfeletti örömforrás minden katolikus házasságban adva van a házasság szentségének erejében. Bátran kell belőle meríteni. A természetes házassági boldogság másik forrása a házastársak szerelméből forrásozó gyermekáldás. A család feladatot jelent, a mai viszonyok között néha nagyon kemény feladatot a szülők részéről, de hittel és szeretettel minden megoldható. Az áldozatos és felelős szülői szeretet biztonságot nyújt a gyermekeknek, az így felnevelt gyerekek pedig öregedő szüleiknek adják majd a boldog öregkor lehetőségét. Isten áldása tegye boldoggá családjainkat!

Karácsony nyolcada 1.

Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2013.12.27. szombat

„Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe, és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat”(Mt 2,1-2) 

Amikor a karácsonyi örömünnepek közé a naptár alapján bekerültek az Aprószentek ünnepe, nem a heródesi gyermekgyilkosság szomorú és elítélendő ténye miatt történt, hanem azért, hogy korunk borzalmas Isten nélkülisége ellenére az Úr történelem irányítása ebben az eseménysorban is biztos örömforrásként ragyogjon. Az akarata mindig eléri célját, amely a sátáni gonoszkodás fortélya ellenére az emberiség boldogsága lesz.Nézzük két évezred epizódjait. 

Az Ábrahámnak adott isteni áldás a betlehemi Kisded születése előtt kétezer évvel a Megváltót jelöli a világ minden nemzete örömforrásának. „Az Úr így szólt Ábrahámhoz: Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,1-Mivel Sára újabb harminc évig nem tudott szülni, mellékfeleségnek férje mellé adta egyiptomi szolgálóját. Ő fiút szült, Izmaelt. A segítés a mai napig szenvedéseket okoz a zsidó és az arab népek között. Isten nem igényel emberi okoskodást.

Ábrahám később született fia, Izsák volt a Gondviselés új jelöltje. Izsák felesége, Rebekka, nehezen viselte, hogy két gyerek veszekszik méhében. Az Úrtól kért tanácsot: „Két nép van a méhedben válaszolta Ő. Két törzs válik el: az egyik törzs legyőzi a másikat, és az idősebb szolgálni fog a fiatalabbnak” (25,23) Amikor felnőttek, Ézsau egy tál lencséért könnyelműen eladta elsőszülöttségi jogait Jákobnak. Jákob ezért „besegített” idős apja áldásának megnyeréséhez. Majd menekülnie kellett Ézsau elől anyja rokonaihoz. Ettől kezdve egymástól távol telepedtek meg. Ézsau (Edom) és utódai gyűlölték Jákobot.(Izraelt) Ezt a gyűlöletet hordta szívében az edomita Heródes, aki a rómaiak kegyéből királyi címmel uralkodott egész Izraelen már harminc éve, amikor megjelentek nála a keleti mágusok „a zsidók újszülött királyát” keresve. Heródes fejében azonnal kész volt a terv: Most én bosszút állhatok népem háttérbe szorulásáért. A zsidó papoktól megtudta Mikeás próféta jövendölését.Elküldte a bölcseket Betlehembe azzal, hogy kutassák ki, hol lakik az újszülött király, aztán jöjjenek vissza, értesítsék őt, hogy ő is hódoljon neki.

Ezerkétszáz évvel korábban Bálák, a moabita király meg akarta átkoztatni Bálám prófétával az országában pihenő zsidókat, hogy le tudja őket győzni. Isten azonban megnyitotta Bálám szemét, és áldást mondott egy jövendöléssel együtt: Nem most, de „csillag tűnik fel Jákob törzséből, jogar sarjad Izraelből” (Szám 24,17) Ennek az isteni üzenetnek nyomán lesték a Tigris és az Eufrátesz folyók síkságán élők a messiási csillagot. Amikor végre tizenkét évszázad múlva aztán nagy lett az örömük: a Mars, a Jupiter és a Saturnus együttállásából felismerték Isten üzenetét. Másfél évig vártak, nőjön a kis király, aztán siettek felkeresni az egész világnak szóló örömforrást. Mivel őket Isten irányította, tőle kaptak újabb információkat, hogy megtalálják, teljes legyen az örömük, és megmeneküljön mindenki a veszélyből.(Mt,2)Heródes hamar ráébredt, hogy az Isten most is a zsidókat segíti.Halálbrigádot szervezett, hogy Betlehemben és környékén minden két évesnél fiatalabb kisfiút öljenek meg a bölcsőjükben.Ez iszonyú fájdalom, de a mennyország minden öröme a jutalmuk. Ez az öröm mindent megér.