Karácsony

Látták a földön mindenütt Istenünk szabadítását.



2010.12.25. szombat



Száz ház, száz testvér.



A gazdag ifjú miért ment Jézushoz? Valóban lelki eligazításra volt szüksége a parancsok sokaságában? Vagy úgy gondolta, hogy kap egy nyilvános dicséretet addigi jámbor magatartásáért? Egyáltalán tudta-e, hogy mi is az Isten országa földi viszonyok között, mert ha az örök élet felkészítő része és gyakorlata, akkor nem biztos, hogy tudja, az egész földi élet mire is való? Mivel a jóról esik szó, és Jézus figyelmezteti, hogy egyedül Isten jó, kapcsolhatna az ifjú, hogy Jézus egyre biztosabb vélemények szerint nem kiváló mester, nem egyik próféta a sok közül, hanem maga az isteni Személy, aki megszabja a földi életünk tennivalóit, rákérdezhetne ő is, mint egyik írástudó tette: Melyik a legnagyobb a parancsok közül? Neki is megmondaná: a szeretet kettős parancsa. Szeresd Istent mindennél jobban, felebarátodat pedig úgy mint önmagad. Sőt folytatta volna az Úr: az Újszövetségben felemelem a mércét: úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Ez a mérce pedig gyakorlatilag így fest: „Nagyobb szeretete senkinek sincsen annál, mint aki életét adja barátaiért”. (Jn 15,13) Ha így alakult volna a beszélgetésük, rá kellett volna jönnie, hogy önmagánál jobban kellene szeretnie minden embert. Ebben az esetben semmi szükség nem lett volna további folytatásra, mert magától értetődnék, hogy rengeteg vagyonát boldogan megosztaná velük. Lemondva vagyonáról, Jézus nagy becsüléssel maga mellé vette volna, hiszen kedves fiú lévén, az Úr megszerette őt. Most tisztelhetnénk a szentek között. Péter sem úgy tette volna fel a kérdést, mint az Írásban áll, hanem rádöbbent volna, hogy az ő szegényebb sorsuk odahagyása is milyen érték ebben a viszonylatban. Mint a szegény asszony két fillérénél Jézus magyarázta, nem a szokott címlet nagysága számít Isten szemében, hanem hogy egész megélhetését adta-e oda. Péter és társai is a mindenüket hagyták el Jézusért.

Advent negyedik hetének péntekje

A te házad és királyságod örökre megmarad.



2010.12.24. péntek



Szolgálat, nem hatalom.



Az elmélkedés forrása az utolsó vacsora keretében történt lábmosás. A zsidóknál a vendéget mindjárt érkezésekor köszöntötte a házigazda egy szakáll-csókkal, megkente a homlokát csepp olajjal. Aztán leültette ott, az előtérben, és a szolga hozta a lábmosáshoz a vizet. A vendég saruját lehúzta, lekefélte, a lábát pedig megmosta. Ezt a szolgai munkát most a házigazda tisztét ellátó Jézus vállalta magára. Péter nagyon jól érzékelte, hogy ez valami nagyon különleges állapot, ezért nem akarta engedni, hogy a Mester az ő lábát mossa meg..Az Úr leendő helytartóját oktatja: „Amit teszek, azt te most nem érted, de majd később meg fogod érteni.” (Jn 13,7) Amikor pedig végzett a tanítványok lábának megmosásával, akkor megmagyarázta cselekvése okát: „Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem: Mester és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.. Mert példát adtam nektek, hogy amit én tettem veletek, ti is úgy tegyétek”. (12-15) Mivel ez a lábmosás és annak mélyebb oka megnyilvánult, az apostolok már részesültek az igehirdetés, beteggyógyítás és ördögűzés hatalmából. A feltámadás után újra nagy hatalmat nyertek: a bűnbocsánatra kaptak felhatalmazást. Tehát előbb kaptak hatalmat, aztán a szolgai munkára nyertek felszólítást. A kispapok ugyan végeznek sokféle szolgálatot, de azután következik a papszentelés, a lelki hatalmak átadása. A tisztelendő úrból főtisztelendő válik, majd egyre több hatalom. Nem szabad elfelednie egyetlen papnak sem, hogy a hatalmat Jézus azért adta, hogy szolgáljuk vele a ránk bízottak lelki üdvét. Teljesen igaza van, mint minden más egyébben Szentséges atyánknak: aki ezt nem érti, főként ha nem is akarja megérteni, az ne legyen pap!

Advent negyedik hetének csütörtökje

Elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat.



2010.12.23. csütörtök



Az egyetlen dolog, amire szükségük van.



A papok Isten küldöttei.Isten tanítását, parancsait kell közvetíteniük.Az emberek egy része fél szembenézni Isten igazságaival és parancsaival, mert akkor a lelkiismeretük bizonytalanná válik, a bűn sugallta mocsár-nyugalom kezd kellemetlenné válni. Ezért nem minden körülmények között látják szívesen környezetükben a papot. Ezért történik meg nagyon sokszor, hogy elkerülik a pappal való találkozást.Arra is gondolnunk kell, hogy ez az elutasító magatartás igen kellemetlen időben is megtörténhet. A legtöbb ember tudja, hogy van Isten, számon kéri tetteinket, vajon az Ő parancsai szerint cselekedtünk-e vagy nem, erkölcsös volt-e tettünk vagy erkölcstelen? Az élet utolsó perceiben pedig minden ember határozottan tudja, hogy van Isten, és most eljött az óra, hogy maga elé idéz, elszámoltat egész életemről. Tudatosan kell vállalnom ezt az elszámoltatást, hiszen egész életemet ezzel a tudattal kezdtem: mindenért felelős vagyok, amit mondok és teszek. Ha az papot nem engedem magamhoz, elodázom néhány percre a felelősségre vonást. Okos dolgot teszek? Sem a halált, sem az ítéletet elkerülni nem tudom. Nem lenne egyszerűbb, ha beengedném betegágyam mellé és az életembe is, tudván, hogy Ő az egyetlen ezen a világon, akinek hatalma van a bűnök megbocsátására vagy megtartására? Ha megvallom előtte vétkeimet, megbánom azokat, a pap feloldoz, vagyis, vagyis megbocsátja a bűnt, elengedi Isten nevében az örök kárhozatot, és az ideig tartó büntetések egy részét is. Aztán szent olajjal keni meg homlokomat és tenyeremet. Segít elviselni lelki és testi gyötrelmeimet. Végül találkoztat a szentáldozásban Jézussal, aki a másik oldalon bíróként vár rám, ideát pedig irgalommal szívembe tér. Ezekre a gondolatokra és érzésekre van leginkább szükségük Isten ránk bízott gyermekeinek.

Advent negyedik hetének szerdája

Az Úr teljesítette kérésemet, amit kértem tőle.



2010.12.22. szerda



Mária radikális engedelmessége.



Szent Bernát cisztercita apát igen nagy tisztelője volt a Boldogságos Szűz Máriának. Gyönyörű és mélyen átgondolt, átérzett prédikációi tanúsítják ezt többek között. Amikor az angyali üdvözletet magyarázza, évezredes távolból biztatja Máriát: Az angyal elmondta neked Isten tervét. Téged választott ki az Atya, hogy anyja légy a megtestesülni kívánó Fiúistennek. Az angyal elnémult. Várja válaszodat. Várja a Szentháromság, az angyali karok, de várja az egész emberiség is. Ó mondd ki a boldogító igent. Hiszen előtted annyian mondtak nemet Isten csodálatos szeretetére, folytathatjuk most újabb évezred múltán a történelem eseményein elmélkedő keresztények. Ezek élén ott áll ősanyánk, Éva. Ő mondott először bűnös nemet: Nem elég nekünk Isten gyermekének lennünk, Isten hatalmát akarjuk, amit elrejtett a tiltott fának gyümölcsében. Követte őt ősapánk, Ádám és benne az összes utódja. Az első izraeli király, Saul, készségesen fogadta az Úr rendelkezéseit, mindaddig, amíg az amalekiták kiirtása során nem pusztította el jószágaikat. Sámuel próféta számon kérte tőle. És a király arra hivatkozott, hogy azok az állatok jók lesznek áldozati állatoknak. Sámuel válasza minden efféle próbálkozásra választ ad: „Többet ér az engedelmesség, mint a véres áldozat, és a szófogadás többet, mint a kosok hájának bemutatása” (1Sám 15,22) Amikor Izajás prófétával biztató ígéretet kínált az Úr, hogy csodás jellel is erősíti szabadító ígéretét, Ácház király nem kért belőle. Már ekkor téged emlegetett Isten, mint aki majd kimondja isten üzenetére a boldogító igent, és ezzel megnyitja a megváltás lehetőségét. Szent Bernáttal együtt sürgetjük mi is, Édesanyánk a te igenedet. Mária pedig átérezte Isten kitüntető szeretetét maga és az emberi nem iránt, kimondta a várva-várt igent. Mi is igent kell, mondjunk, ha az Úr kér tőlünk valamit, kicsi vagy nagy megbízatást közöl velünk az Úr Ilyen jelentős a mi igenünk a papi hivatásra, a jegyesek igenje a házasság szentségében, és egy-egy nagyon fontos döntésben, amikor a földi életünket akarja lezárni Urunk. Imádkozunk gyakran azért, hogy egész közösségünk értse, és kövesse, Mária legyen-ét.

Advent negyedik hetének keddje

Szerelmesem hangját hallom: jön már ugrálva a hegyeken.



2010.12.21. kedd



Az evangélium az egység ereje.



Isten az emberek teremtésekor értelmet és akaratot ajándékozott nekik. A gondolatokat a nyelvkészséggel pontosan ki tudták fejezni. Ezt a készséget hordozza minden ember születésénél fogva. A kisgyermekek ennek a készségnek a segítségével tudnak figyelni, érezni, majd megérteni amit szülei mondanak. Ádám ezzel a készséggel alkotta meg az előtte elvonuló millió-féle állat nevét. Mi azon csodálkozunk, hogy ezt a rengeteg nevet nemcsak megalkotta, de meg is jegyezte: Az „Úristen ugyanis megalkotta a földből a föld minden állatát és az ég minden madarát és odavezette őket az emberhez, hogy lássa, mink nevezi el őket – mert minden élőlénynek az lett a neve, aminek az ember elnevezte. Meg is adta az ember a maga nevét minden állatnak és az ég minden madarának, és a föld minden vadjának, de az embernek nem akadt magához illő segítője.” (Ter 2,19-20) Amikor Ádám kivett oldalbordájából megalkotta az Úr az asszony testét, lelket lehelt bele, odavezette Ádámhoz, azonnal megértették egymást. (vö. 21-24) Óriási iramban sokasodtak és gonoszodtak is az emberek. Jött a vízözön, az emberiség egy része, egy nagy vidék területe elpusztult. Aztán következett az Istennel vetélkedni akarás, a bábeli birodalmi központ égig érő toronyházának építése. „Az Úr akkor leszállt, hogy megnézze a várost, amelyet építettek az emberek fiai, és azt mondta az Úr: Íme, egy ez a nép, és egyajkú az egész; ezzel az alkotással kezdik, s ezentúl nem fognak elállni szándékaiktól, amíg meg nem valósítják azokat tettekkel. Gyertek tehát, szálljunk alá, és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék meg egymás szavát”. (Ter 11,5-7) A megtestesült Istenfia eljött helyrehozni az összes ember bűnét. Szavait sem értették mindig, (vö. Iz 6,9-10; Mt 13,10-15), küldetését nem fogták fel a vezetők. Amikor föltámadt, fölment a mennybe, elküldte a Szentlelket, aki ajándékait kiárasztva a húszféle nyelven beszélő, egymást sem értő tömeget átalakította. Csodálkozva kérdezték:„Íme, ezek, akik beszélnek, úgy-e, mindnyájan galileaiak? Hogyan halljuk hát mégis mindannyian a saját nyelvünket, amelyben születtünk?” (ApCsel 2,7-8) Az evangélium az egység ereje: egyetlen közösséggé, Egyházzá avatta őket az Úr ereje. Amikor XXIII.. János pápa haldoklott, a betegágy mellett álló főpapnak, aki őt angol nyelvre tanította: ezt mondta: „Én most elmegyek oda, ahol csak egy nyelve beszélnek: a szeretetét”.- De jó lenne, ha ezért az élményért nem kellene az embereknek meghalniuk!

Advent negyedik hetének hétfője

Íme a szűz méhében fogan, és fiút szül.



2010.12.20. hétfő



A testvérek közötti béke.



Már az Ószövetségben is igen nagy áldásnak tartották, ha a testvérek békességben éltek. Íme, a zsoltáros ujjongása: „Íme, milyen jó és milyen gyönyörűséges, ha együtt laknak a testvérek! Olyan az, mint a drága kenet a fejen, amely lecsordul a szakállra, Áron szakállára, lecsordul ruhája szegélyére. Vagy mint a Hermon harmata, amely lehull Sion hegyére. Ott adja az Úr az áldást, s az életet mindörökre”. (Zsolt 133,1-3) A papi felszentelésnél látták a zsidók, hogy a kapott papi kegyelem így tölti be Áron egész lényét, ahogy a fejére öntött drága kenet elborította a keleti férfidíszt, a szakállat, papi ruhát. De az emberek nem papként is részesülhettek Isten áldásában és békéjében, amikor csendes éjszakákon a forró nyári nap után a hatalmas Hermonról hűvös harmat hull a hegyekre, halmokra, felfrissít füvet, fát, virágot, beborítja a munkában elfáradt embereket, és Isten áldott simogatásának érzi minden lény.Az Újszövetség szerzője még nagyobb jóindulattal ígérheti követőinek ezt a békét, amelyet születésekor elsőként a betlehemi pásztoroknak, utána minden jóakaratú embernek ígértek az angyalok. Már Mikeás is erre utalt, amikor közölte Isten üzenetét, hogy földre szálló Szent Fia Betlehemben fog megszületni „és ő lesz a béke”. (Mik 5,4) Aki Őt befogadja, az birtokolja igazán a békét. Ő állítja helyre ég és föld között a tökéletes békességet, hiszen a saját testében, szenvedésében, halálában és föltámadásában békíti ki a megsértett isteni Fölséget és a lázadó emberiséget. Ezért mondja a búcsúzó Jézus: „Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja”. (Jn 14,27) Aranyszavú Szent Péter szerint „a testvérek közötti béke Isten akarata és Krisztus öröme. A szentség tökéletessége, az igazságosság mércéje, a tanítás mestere, az erkölcsök őre”

Advent negyedik vasárnapja

Íme a szűz méhében fogan, és fiút szül.



2010.12.19. ADVENT 4. VASÁRNAPJA



Az Egyház, mint család.



Mind már többször is kifejtettem, a Teremtő az embert tudatosan férfinak és nőnek teremtette. Természetes közegük a család. Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a régi családját, amelyben született és felnevelkedett, és feleségéhez ragaszkodik, vagyis új családot alapít. Ez a ragaszkodás a szeretetet jelenti. Hivatása lesz mindegyiknek, hogy azért éljenek, hogy a házastársat tegyék boldoggá, majd kettejük szerelméből fakadjanak új életek, és így jöjjön létre az új család, a szeretet új egysége. Ha ezt megértették volna és megvalósították volna a mi századunkban, akkor nem követtek volna el vétket egymás ellen a család tagjai, nem züllesztették volna le az életet és közéletet, sajnos az Egyház életét is. Boldog lenne minden nemzet. Üdvözítőnk azért jött le a földre emberalakban, hogy megváltsa a világot, helyreállítsa a rendet, új, boldog társadalmat hozzon létre. Akik ezt elfogadták, azok melléje szegődtek, és elkezdték építeni a krisztusi családot az Ő kegyelmével. Mivel a kegyelmet Jézus által kaptuk és kapjuk folyamatosan, azért a családalapításhoz is külön kegyelmet rendelt az Úr, amelynek közvetítője a házasság szentsége. Ez ad erőt a megváltott embernek, hogy az igazság és szeretet életét vállalni és valóra váltani képes legyen a családban. A keresztény házasságban mindig tiszták voltak az összekötő szálak. Nem könnyű az Egyházat, mint közösséget sem családnak tekinteni. Jézus mellett közösséget képeztek az apostolok. Ez szeretetközösség volt, bár nem minden zűrzavar nélkül. Jézus mennybemenetele után száz körül volt hívei száma. Összegyűltek az utolsóvacsora termében a tizenegy apostollal együtt. „Ezek mindnyájan állhatatosan, egy szívvel-lélekkel kitartottak az imádkozásban az asszonyokkal, valamint Máriával, Jézus anyjával és rokonaival együtt”. (ApCsel 1,14) Az Apostolok Cselekedetei könyvében igen sok utalás történik arra, hogy milyen nagy szeretettel érintkeztek egymással, eladták házukat, földjüket, hogy másokon segítsenek, és még a kívülállók is megállapították: Nézzétek, mennyire szeretik egymást.Az egyik legfontosabb tennivalónk az egyházi életben: helyreállítani a szeretet-közösséget.
Igaz sarjat támasztok Dávidnak