Karácsony

Látták a földön mindenütt Istenünk szabadítását.



2010.12.25. szombat



Száz ház, száz testvér.



A gazdag ifjú miért ment Jézushoz? Valóban lelki eligazításra volt szüksége a parancsok sokaságában? Vagy úgy gondolta, hogy kap egy nyilvános dicséretet addigi jámbor magatartásáért? Egyáltalán tudta-e, hogy mi is az Isten országa földi viszonyok között, mert ha az örök élet felkészítő része és gyakorlata, akkor nem biztos, hogy tudja, az egész földi élet mire is való? Mivel a jóról esik szó, és Jézus figyelmezteti, hogy egyedül Isten jó, kapcsolhatna az ifjú, hogy Jézus egyre biztosabb vélemények szerint nem kiváló mester, nem egyik próféta a sok közül, hanem maga az isteni Személy, aki megszabja a földi életünk tennivalóit, rákérdezhetne ő is, mint egyik írástudó tette: Melyik a legnagyobb a parancsok közül? Neki is megmondaná: a szeretet kettős parancsa. Szeresd Istent mindennél jobban, felebarátodat pedig úgy mint önmagad. Sőt folytatta volna az Úr: az Újszövetségben felemelem a mércét: úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Ez a mérce pedig gyakorlatilag így fest: „Nagyobb szeretete senkinek sincsen annál, mint aki életét adja barátaiért”. (Jn 15,13) Ha így alakult volna a beszélgetésük, rá kellett volna jönnie, hogy önmagánál jobban kellene szeretnie minden embert. Ebben az esetben semmi szükség nem lett volna további folytatásra, mert magától értetődnék, hogy rengeteg vagyonát boldogan megosztaná velük. Lemondva vagyonáról, Jézus nagy becsüléssel maga mellé vette volna, hiszen kedves fiú lévén, az Úr megszerette őt. Most tisztelhetnénk a szentek között. Péter sem úgy tette volna fel a kérdést, mint az Írásban áll, hanem rádöbbent volna, hogy az ő szegényebb sorsuk odahagyása is milyen érték ebben a viszonylatban. Mint a szegény asszony két fillérénél Jézus magyarázta, nem a szokott címlet nagysága számít Isten szemében, hanem hogy egész megélhetését adta-e oda. Péter és társai is a mindenüket hagyták el Jézusért.