REGENSBURGI SZENT WOLFGANG

REGENSBURGI SZENT WOLFGANG (FARKAS) 

püspök

*Schwaben, 924 körül. +Pupping, 994. október 31.

Közepes jólétben élő, szabad szülők gyermekeként született, s hetedik életévétől kezdve egy pap oktatta, majd Reichenau akkoriban igen híres kolostori iskolájába került, ahol hamarosan kitűnt tehetségével, jámbor komolyságával és szerénységével. A közösen keresett nagy cél hozta össze itt Wolfgangot Henrikkel, würzburgi Poppo püspök testvérével, a későbbi trieri érsekkel, akivel egész életre szóló barátságot kötött. Wolfgang előtt egyedül a ,,vita monastica'' (szerzetesi élet) lebegett célként, Henriket viszont a világi főpap életpályája vonzotta.

Henrik rábeszélő művészetével elérte, hogy Wolfgang a würzburgi dómiskolában tanult tovább, ahol a jó barátok együtt részesültek a kor híres tanítója, az itáliai Novarából származó István oktatásában. Wolfgangnak a legkülönbözőbb kérdésekben tanúsított éleslátása sem tanulótársai, sem mestere előtt nem maradt rejtve. Ő pedig a püspöki város közepette kezdett mindinkább szakítani a világi becsvággyal. A szerzetesi fogadalom letétele lett legfőbb vágya, de barátja, Henrik egyelőre más irányba terelte Wolfgang életútját: amikor 956-ban I. Ottó császár Henriket meghívta Trier érseki székébe, Wolfgang vele ment, s ott a katedrális kanonokja és tanára lett. E helyzetében is aszketikusan élt, fellépésében szerény maradt. Jellemző volt rá, hogy tanítványaitól nem fogadott el tandíjat, pedig megillette volna. Csakhamar sikerült a trieri káptalan tagjait visszavezetnie a kánonok szerinti, ,,kanonoki'' életre.

Amikor 964-ben Henrik érsek meghalt, még utolsó órájában is magas állást akart közvetíteni Wolfgang számára. Ő azonban elutasította azt, és szerzetes lett Einsiedeln szigorú fegyelméről ismert kolostorában, ahová mint tanár sok hallgatót vonzott.

970 körül az augsburgi Szent Ulrik (lásd: 335. o.) püspök, aki látogatóként tartózkodott a kolostorban, pappá szentelte. Életrajzírói erre az időre vonatkozóan közlik egy látomását, amelyben megjelent neki Szent Otmár (689 körül--759), s tudatta vele ,,szegényes és ínséges'' vándorlásának kezdetét és élete utolsó huszonkét évére megjövendölte számára a püspöki méltóságot.

Wolfgangban felébredt a vágy a missziós tevékenység iránt; elhagyta a kolostort, Csehországon át Magyarországra vándorolt, de lelkében szerzetes maradt egész életén át. Annak felismerése azonban, hogy a kolostor falai mögött nem képes kifejteni képességeit, ismét a világ nyomorúsága felé fordította.

Magyarországon akkor már sikeresen megkezdte a térítés munkáját passaui Szent Pilgrim (lásd: A szentek élete, 879. o.) püspök. Amikor Pilgrim értesült hittérítői buzgalmáról, magához hívatta Passauba. Személyes találkozásuk feltárta számára e férfi jelentőségét. Mint már ifjúkorában is, most újból megkísérelték, hogy Wolfgang képességeit egy püspökség vezetésének javára kamatoztassák; ezúttal sikerrel. Pilgrim mindent gondosan elrendezett; 972 karácsonyán I. Ottó császár a még mindig vonakodó Wolfgangot Regensburg püspökévé nevezte ki; egy olyan püspökségbe, amelynek cseh területen voltak missziós feladatai. Most kellett hát megmutatkoznia, hogy éppen ez a helyzet kínált Wolfgang számára lehetőséget arra, hogy megvalósítsa krisztusi életét. A legszerényebb igények, mindenféle személyes becsvágytól való mentesség, szervezőképesség és áldozatkészség, a helyi adottságokba való beleérzés, valamint szelíd kímélet és irgalmasság jellemezték püspökségét.

Kinevezése utat nyitott Bajorországban a reformra kész szerzetesség számára. ,,Lennének csak szerzeteseink, minden más bőségesen elegendő lenne'' -- ezekkel a szavakkal foglalta össze a programot, amellyel püspöki munkáját megkezdte. Bár a püspökségnek pénzügyi hátrányt jelentett, nem habozott, hogy a regensburgi régi Szent Emmeram kolostort, amely mindig a püspökséghez tartozott, elválassza tőle, és egy rátermett apát vezetése alá helyezze. A bencés regula szigorú figyelembevétele volt a püspök célja székvárosa és egyházmegyéje kolostoraiban. Regensburgban megalapította a bencés nővérek kolostorát (Közép-Münster), s megreformálta Felső- és Alsó-Münster két női alapítását; mindezt a Regensburgban székelő II. Henrik herceg támogatásával. Wolfgang püspöksége idején Regensburg szellemi életében erős fellendülés következett be (könyvkészítés, miniatúrafestészet).

A püspök tettereje és szelídsége, egyszerű prédikációja és szerény életmódja megszerezte számára népe szeretetét. Jellemző rá egy esemény, amelyről életrajzírója, Otloh tudósít: egy nyomorúságosan öltözött szegény ember ellopott egy darabot a püspök értékes ágyfüggönyéből. Az egyik buzgó őr észrevette, s a szerencsétlent ura elé hurcolta. Wolfgang először azokat dorgálta meg, akik oly rosszul őrködtek, hogy kísértésbe vitték a szegény embert. Ezután ,,szívében részvétre indulva'' nagylelkűen megbocsátott a tolvajnak, s a püspöki ruhatárból ruhákat hozatott számára.

Széles egyházpolitikai látóköréről tanúskodik önzetlen együttműködése II. Ottó császárral és Civakodó II. Henrik herceggel, akinek gyermekeit -- a későbbi Szent II. Henrik (lásd: A szentek élete, 345. o.) császárt, augsburgi Brúnó püspököt, Boldog Gizellát (lásd: A szentek élete, 767. o.) és Boldog Brigidát -- egy ideig ő nevelte Regensburgban.

Mivel a csehországi misszió érdekében Ottó császár szükségesnek tartotta egy új cseh püspökség felállítását, Csehország viszont a regensburgi egyházmegyéhez tartozott, küldöttséget menesztett Wolfgang püspökhöz, és beleegyezését kérte. A regensburgi klérus ellenezte az új cseh püspökség felállítását, Wolfgang viszont kinyilvánította, hogy szívesen feláldozza önmagát és minden birtokát, csak hogy Csehországban szilárd alapot nyerjen Isten országa. Lemondott Csehországra vonatkozó püspöki jogairól, II. Ottó pedig 976-ban megalapította a prágai püspökséget.

Wolfgang minden helyzetben hűséget tanúsított a császár iránt. Amikor Civakodó Henrik felkelt Ottó császár ellen (976--977), Wolfgang, hogy bebizonyítsa hűségét, a herceg elől Mondsee kolostorába tért ki, s megreformálta és felvirágoztatta a kolostort. Itteni tartózkodása képezi bizonyára ama legenda történeti magvát, amely szerint Wolfgang remeteéletet élt az Abersee, a később róla elnevezett Wolfgangsee mellett.

Életrajza a nép számára csodásnak tűnő tetteiből meglehetősen sokat közöl -- valamennyi irgalmából fakad. E tudósításokból világosan kitűnik, hogy a legkevésbé sem törődött azzal, hogy csodás tetteivel valamiféle különleges dicsőséget szerezzen a maga számára; ellenkezőleg: akár szembeteget gyógyított ki a szenvedéséből, akár megszállottat szabadított meg, a meggyógyítottat mindig hallgatásra intette, hogy tette ne kerüljön nyilvánosságra. ,,Kiderül, hogy milyen tudatosan és buzgón menekült a számára semmit sem jelentő dicsőítés elől, s inkább szigorúnak tűnt, mint hogy az embereknek akarjon tetszeni!'' -- fűzi hozzá életrajza.

994-ben egy Duna menti utazása alkalmával a felső-ausztriai Puppingben fejezte be életét. Újból rávilágít Szent Otmárhoz való kapcsolatára, hogy a helység templomát az ő tiszteletére emelték; Wolfgang -- huszonkét évvel említett látomása után -- az oltár elé vitette magát, majd miután meggyónt és megkapta a szent kenetet, az október 31-ről november 1-re virradó éjjel meghalt. Holttestét ünnepélyes menetben vitték a regensburgi Szent Emmeram kolostorba. Még ma is ott lévő sírjánál számos csoda történt. Szentté avatására 1052. október 7-én került sor Szent IX. Leó pápa regensburgi látogatása alkalmával.

Példája:

Nagy tudósok is kudarcot vallanak,

de csak emberi mércével!

Nem tudhatjuk, hogy mi lesz a végső eredmény…

 

Pietro Parolin bíboros a szinódusról, Kínáról és a pápa közelgő útjairól

Pietro Parolin bíboros államtitkár - ANSA

Rádiónk munkatársa elsőként arról kérdezte a vatikáni államtitkárt, hogy várható-e a pápa részéről egy szinódus utáni dokumentum kibocsátása. Parolin bíboros utalt rá, hogy a szokásnak megfelelően a szinódusi atyák ez alkalommal is átnyújtották a pápának az összejövetel zárójelentését, amelyet a Szentatya döntésének megfelelően már közzétettek. Idáig még nem volt szó arról, hogy a pápa közzé tesz-e vagy sem egy dokumentumot, amelyben összefoglalja a püspöki összejövetelen felmerült reflexiókat, javaslatokat. Amennyiben erre sor kerül, valószínűleg nem kell sokáig várni, hogy a téma ne veszítsen frissességéből.

Az elmúlt héten Pekingben járt vatikáni küldöttségről szólva Parolin bíboros elmondta, hogy ez a látogatás nem az első, hanem része egy folyamatnak, amelynek célja a Szentszék és Kína közötti kapcsolatok normalizálása. A Vatikán a világ országainak nagy többségével (179 állammal) tart fenn kapcsolatokat. Már maga a párbeszéd ténye is pozitív – fejtette ki a vatikáni bíboros államtitkár.

Parolin bíboros a Nostra aetate k. zsinati nyilatkozat 50. évfordulójára rendezett ünnepi megemlékezésen nyilatkozott rádiónknak. A megemlékezés egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy a vallási vezetők felelősek az értékek átadásában –hangsúlyozta a vatikáni államtitkár. Meg kell teremteni azokat a különböző típusú feltételeket, amelyek segíthetik a béke megvalósulását. A béke mindenekelőtt az emberek szívében születik meg. Olyan szívben, amely békében van Istennel, embertársaival, önmagával. Ebben az értelemben a vallások alapvetően hozzájárulhatnak a békéhez. Ma, mivel számos esetben az erőszakot Isten nevében igazolják, a vallási vezetők rendkívül nagy kötelessége és felelőssége, hogy rávilágítsanak ennek az állításnak a hamis voltára, továbbá hogy felhívják a különböző vallások követőit a béke építésére.

Lehetséges a béke Szíriában? – erre a kérdésre válaszolva Pietro Parolin bíboros államtitkár a következőket mondta:

- A béke lehetséges, ha vannak személyek, akik készen állnak építésére. A béke nem automatikusan valósul meg, ha azonban vannak olyan személyek, akik a bonyolult helyzetben is jóakarattal arra törekszenek, hogy újraszőjék a béke szálait, akkor a béke megvalósulhat. Ha csak az ellenszegülésre, a másik leküzdésére van akarat, akkor ez nehéz. Szíriában pontosan ezt a felelősségérzetet és közös akaratot kell megtalálni ahhoz, hogy létrejöjjön a béke.

K: A pápa egy hónap múlva Afrikába megy. Aggodalmat okoz-e az al-Shabaab iszlámista csoport jelenléte vagy a Közép-Afrikát sújtó erőszak?

V: - Úgy gondolom, hogy fennáll az aggodalom. Azonban gondolom, hogy ha a pápa elutazik, akkor meg vannak az utazás feltételei. Mondjuk úgy, hogy ezeket a jelenségeket ellenőrzik, legalább is a pápalátogatás idején. Azt hiszem, hogy maga az a tény, hogy az utazás megvalósul, azt jelenti, hogy fennállnak a minimális feltételek arra, hogy a pápa elutazhasson, és ott tartózkodjon a program lebonyolításához szükséges időtartamra.

A pápa fél elutazni?- tette fel a kérdést rádiónk munkatársa. Nem hiszem, hogy a pápa fél, mert ha valaki fél, akkor evidens, hogy nem utazik. A pápa azonban mindenhová megy – hangzott Parolin bíboros válasza. Hozzátette: a Szentatya valószínűleg hitéből merít bátorságot. Kifejezett kívánsága volt, hogy afrikai utazása magába foglalja a Közép-Afrikai Köztársaságnak szóló látogatást is az ottani konfliktushelyzet miatt, mert úgy gondolja, hogy szavai, amelyeket a keresztényekhez, a katolikusokhoz, de minden érdekelt félhez intéz, jelentős hozzájárulást nyújthatnak a béke építéséhez. Tehát készen áll arra, hogy esetleges kockázatokkal is szembenézzen.

A vatikáni bíboros államtitkár az interjú végén spanyol nyelven intézett üzenetet a mexikóiakhoz, akik néhány hónap múlva fogadják Ferenc pápa látogatását.

„A mexikóiakat szívből üdvözlöm, mindig emlékezem azokra az időkre, amikor ott voltam. Azt kívánom, hogy a mexikói nép találja meg vallási és katolikus gyökereiben az erőt, hogy mindig előre haladjon nagy reménységgel és nagy elkötelezettséggel. Isten áldja meg mindnyájukat, miközben várakoznak a Szentatya látogatásának fontos pillanatára: legyen valóban a nagy öröm és egyben a keresztény elkötelezettség megújulásának pillanata” – hangzott a vatikáni államtitkár üzenete a mexikói hívekhez.

Béke kilenced 9.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké.

 Ámen

A béke apostola
Flüei Szent Miklós tiszteletére épült, testét oltárán őrző szép templom homlokzatán a bölcs pátriárkát korának nagy vezéregyéniségei gyűrűjében ábrázolják, amint utat mutató tanácsokat osztogat. Igen, sajnos 1481-ben úgy tűnik, hogy végleg megszűnt a békés párbeszéd a kantonok között. Küszöbön áll egy újabb öldöklő háború. Szent Miklós alázattal, kellő bölcsességgel, de Isten embereinek határozottságával szól a politikusokhoz és utat mutat a békességre. Segít megtalálni azt a törékeny egyensúlyt, mely a huszonhat önálló, saját alkotmánnyal rendelkező kantonnak megteremti a békés együttélés lehetőségét. Svájc határain belül a sok állam egy szívvel, egy lélekkel kimondja a közös jelszót, hogy egy mindenkiért és mindenki egyért. A Szent Miklós által megálmodott svájci modell nem akarja beolvasztani, identitásuktól megfosztani az embereket. Svájc nem egy hatalmas húsdaráló, hol az emberek fel kell , hogy adják nemzeti, vallási hovatartozásukat a békesség kedvéért, hanem a békesség szigete, hol a kantonok külön-külön építik önmaguk identitását, s együtt a szeretett közös országukat, Svájcot.

Elmélkedés
A Szentírás nagyra értékeli a békét. Jézus is arra kér, hogy ha betérünk egy házba, szeretettel kívánjunk békességet az ott lakóknak. Békesség! Létünk legfontosabb kincse, célunk, hogy önmagunkkal, környezetünkkel, teremtő Istenünkkel békességben tudjunk élni. Fizikai testünk békétlensége a betegség, a lelkünket nyomasztó békétlenség fojtogatni tud, a családban lévő feszültségek képesek a legcsodálatosabb perceket is tönkretenni, a legnagyobb gazdagságban is mindennapjainkat megkeseríteni, nyomorulttá tenni. A társadalmi, politikai feszültségek nemcsak a növekedést, kibontakozást tudják visszafogni, hanem az elért eredményeket is földig tudják rombolni. Flüei Szent Miklós remete kunyhójával szemben, 1487-ben bekövetkezett halála után, 1501-ben egy szép templomot építettek. A gótikus templom egyik falát egy hatalmas freskó díszíti. Középen ott van egy kör alakú színes ablaküvegen a hozzánk szóló és bennünket hallgató Krisztus Király, és előtte a falra festett hatalmas hegy tetején Szent Miklós térdel. A hegy Svájcot jelképezi, ott láthatók a tisztáson játszadozó gyermekek mellett a földjét művelő paraszt, a házat építő családapa és a háború elől a hegyre menekülő sok-sok ember. Lent a völgyben, körös-körül ott harcolnak különféle zászlók alatt más-más katonaruhában, koronákkal a csontváz-hadseregek. Sajnos ott lobog a nagy államok, Amerika, Anglia zászlója mellett a magyar, a román zászló is. Nagyon megrázó alkotás! Ötszáz éve Svájc nem kezdett háborút, kimaradtak rengeteg európai öldöklésből. Az első és a második világháborúban közel egymillió magyar katona halt meg, és ne számoljuk a fizikai, lelki rokkantakat, az évekre fogolytáborba hurcolt emberek százezreit. Flüei Szent Miklós álma valóra vált. Sikerült kidolgozni egy olyan modellt itt a földön, mely az azt tiszteletben tartó állampolgárok számára olyan életkörülményeket biztosít, melyre mindenki vágyik. 

Könyörögjünk
Urunk Istenünk, Flüei Szent Miklós közbenjárására add meg nekünk, hogy ahogy Svájcban huszonhat kanton megtalálta a békés együttélés szabályait, ugyan úgy Európa huszonhét állama is találja meg a módját annak, hogy egymást segítve, együtt, de mindenkiért virágzó földrésszé változtassák kontinensünket. Segíts Urunk, hogy bátran világunkat, az egész földgolyót tegyük egy virágzó Svájccá, hol minden nép és közösség érték, hol nem leigázni, megsemmisíteni akarják az emberek egymást, hanem jó testvérekként együtt építik a béke országát, a testvéri szeretet szép világát. Kéréseink, hogy meghallgatásra találjanak, így imádkozunk: MiAtyánk, aki a mennyekben vagy,szenteltessék meg a te neved;jöjjön el a te országod;legyen meg a te akaratod,amint a mennyben, úgy a földön is.Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!Ámen.

Évközi 30. hét szombat

Évközi 30. hét szombat

Vajon elvetette Isten az ő népét?”

 
Szent Pál apostolnak az jelentet fájdalmat, hogy nem tud segíteni Izrael üdvösségének előmozdításában, pedig meghozná a legnagyobb áldozatot is: lemondana saját boldogságáról is azért cserébe. A mai szentleckében új szempontokat vizsgál meg. Miért lehetséges, hogy idáig jutott az ószövetségi választott nép? Az első kérdés: „Vajon elvetette isten az ő népét?” A korábban már hallhattuk, hogy Isten nem vet el senkit, miért tett volna ilyen fájó kivételt pontosan azokkal, akiket kétezer éve már annyi jövendöléssel és áldással tüntetett ki ígéreteiben. Ezért rögtön meg is felel a felvetett kérdésre: „Szó sincs róla! Hiszen én is izraelita vagyok, Ábrahám utóda Benjamin törzséből. Isten nem taszította el népét, amelye eleve agáénak ismert” (1-2a) Ezután hosszú történelmi fejtegetésbe kezd. Bemutatja azokat az epizódokat, amelyekben az izraeliták nagy károkat okoztak Isten ügyének, amikor megölték Illés próféta tanítványait. Maga Jézus is hallgatói szemére veti, hogy őseik megölték a prófétákat, az utódok meg síremlékeket állítanak nekik (Mt 23,29-36) De ezeknek is megbocsátott Isten.„azt kérdem már most: Vajon úgy botlottak-e meg, hogy végleg elessenek? Semmiképpen sem. Ellenkezőleg, az ő vétkükből üdvösség támadt a pogányoknak azért, hogy őket versengésre serkentse. Ha pedig már a vétkük is nyereség a világnak, és mulasztásuk gazdagodás a pogányoknak, mennyivel inkább az lesz a beteljesedésük!” (11-12) Egyébként nem az összes izraelita vesztette el józan látását és zárkózott el Jézus elfogadása elől. „Nem akarom, testvérek, hogy saját bölcsességetekre hagyatkozzatok, és meg ne ismerjétek azt a titkot, hogy a vakság Izraelnek csak egy részében következett be, addig, amíg a pogányok összessége be nem lép, s így majd egész Izrael üdvözül, amint meg van írva: Eljön a Szabadító Sionból és elfordítja Jákobtól a gonoszságot” (Iz 59,20-21; Róm 11,25-26) Utalni látszik az apostol arra, hogy Jézus az utolsó vacsorán új és örök szövetséget hozott létre önmaga és az emberek között (Mt 26,27-28): „S ez lesz velük a szövetségem, amikor elveszem a bűneiket” (Róm 11,27) Amikor elismerik majd, hogy az Ószövetség Jézussal véget ért, az áldozatai és papsága érvénytelen lett, hiszen csak előképek voltak, rendeltetésük értelmetlen lett, amikor beteljesült a valóság, és el is fogadják formálisan Istennek ezt a rendelkezését, akkor beléphetnek a keresztény közösségbe. Ekkor megtalálják Jézust, akit atyáik annak idején kiátkoztak, hiszen azért ragaszkodtak, hogy Jézus keresztfára legyen felfüggesztve, mert így van írva: „Átkozott mindaz, aki a fán függ”. (MTörv 21,23; Gal 3,13) Mindez kettős célt szolgál: „Ők az evangéliumot tekintve ugyan ellenségek a ti javatokra, a kiválasztottságot tekintve azonban igen kedvesek az ősök kedvéért. Isten ugyanis nem bánja meg adományait és hívását” (Róm 11,28-29)

AEGEAI SZENT ZENOBIOSZ

Zenobiosz püspök és nővére, Zenobia.

Édestestvérek voltak. A szülői házban jámbor nevelésben részesültek. Szüleik halála után tőlük öröklött vagyonukat szétosztották a szegények között. Így, maguk is szegényekké váltak. Isten azonban bőkezűen gondoskodott róluk. Zenobiosz Istentől megkapta a gyógyítás ajándékát. Keze rátétele által minden betegséget meggyógyított, Mindketten erényességben élték életüket. Szép élete miatt Zenobioszt szülővárosának püspökévé szentelték. A szent főpap buzgón terjesztette a keresztény hitet a pogányok között és sok csodát tett.

Ebben az időben Dioklécián császár üldözést támasztott a keresztények ellen. Egy város első vértanúja tegnap említett édestestvérek voltak. Ezután Zenobioszt is megkínozták és keresztre feszítették. Erről Zenobia hírt hallván, bátran odament testvéréhez. A kínzók előtt ő is kereszténynek vallotta magát. Mindkettőjüket megkínozva, kardhalálra ítélték. Mindkettőjüket lefejezték a városon kívül és testüket temetetlenül hagyták. Éjszaka titokban Hermogenész pap eljött, és testüket közös sírba temette el. Vértanúi haláluk 285-ben történt, október 30-án.

„Ti az Egyház szívében vagytok!” – Székely János gondolatai a római cigány zarándoklat után

Október 24. és 26. között európai cigány zarándoklatot tartottak Rómában, amelyen mintegy hétezren vettek részt, köztük százötvenen Magyarországról érkeztek. A magyar csoportot Székely János püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációért felelős tagja is elkísérte.

Ötven évvel ezelőtt Boldog VI. Pál pápa a Róma melletti Pomeziában ezekkel a szavakkal köszöntötte az odaérkezett roma zarándokokat: „Akárhol megálltok, alkalmatlankodónak és idegennek tartanak titeket. Itt nem! Itt olyan valakit találtok, aki szeret, aki értékel, aki segít benneteket. Ti az Egyházban nem a periférián vagytok, hanem bizonyos értelemben a középpontban, a szívünkben! Ti az Egyház szívében vagytok!” (Insegnamenti III [1965], 491)

Ferenc pápa október 26-án hétezer roma zarándok előtt, a zarándokok hatalmas örömujjongása közepette felidézte ezeket a felejthetetlen szavakat.

A katolikus egyház és a cigány nép közötti kapcsolat nem új keletű, évszázadokra nyúlik vissza. A cigányság Európába való megérkezése óta nagyon sokan, papok, szerzetesek és világi keresztények tettek azért, hogy a mélyszegénységben élő roma családokat segítsék, a roma gyerekek iskoláztatását biztosítsák. A 16–17. században már két jezsuita atya, Pedro León és Pedro Catalayud segítették a romákat, tanították a cigány gyerekeket Spanyolországban. 1899-ben egy francia világi keresztény, Lucie Peter a touloni pályaudvaron egy vagonban létesített „iskolát”, és ott közel negyven éven át ő maga tanította a roma gyerekeket.

Míg Európa sok országból (például Angol Királyság, Német Birodalom) kiűzték a cigányokat, addig a Pápai Állam sok cigány családot befogadott. Rómában külön utcájuk is volt, amelyet cigányok utcájának (strada dei li zingari) neveztek.

Magyarországon, Szatmáron a 18. század közepén Hám János püspök a ferencesek segítségével iskolát hozott létre roma gyerekeknek. Érsekújváron Farkas Ferdinánd plébános 1850-ben szakiskolát létesített cigány fiatalok számára, és a végzett fiataloknak ő maga igyekezett állást találni az ismerős mestereknél. A szolidaritás hasonló példáit még hosszan lehetne sorolni.

Ebbe az évszázadok óta tartó jó kapcsolatba illeszkedett bele az idei roma zarándoklat, amelynek során a résztvevők találkoztak Ferenc pápával. A találkozás előtt a VI. Pál teremben különböző zenekarok és tánccsoportok léptek fel, akik közül ki kell emelnünk a Kalyi Jag együttest Varga Gusztáv vezetésével. Méltán kapták talán a legnagyobb tapsot hagyományokra épülő, autentikus énekükkel.

A Szentatya beszéde előtt Peter Pollák szlovák parlamenti képviselő cigány nyelven beszélt a romák helyzetéről és arról, amit ő a romák érdekében közéleti szereplőként tesz. Ezután egy szerbiai születésű roma édesanya tanúságtétele következett, aki elmondta, hogy egy olaszországi táborban nőtt fel nagy szegénységben, átélve a kitaszítottságot és megvetést. Ám később találkozott a Szent Egyed (Sant’Egidio) közösséggel, újra megtalálta a hitét, tanulni kezdett, megnyílt előtte egy tágasabb, emberibb élet lehetősége. Gyermekeit ő már hitben neveli, és segíti minden lehetséges módon a tanulásukat.

Ferenc pápa egy cigány nyelvű mondattal kezdte beszédét („O Del si tumenca!” – „Kedves cigány barátaim!”), amire hatalmas tapsvihar volt a válasz. A Szentatya kiemelte, hogy az egyház mennyire szereti és értékeli a cigány népet. Hangsúlyozta, hogy a roma kultúra értékeit meg kell őrizni és meg kell ismertetni. Rámutatott a gyerekek iskoláztatásának, valamint annak fontosságára, hogy a szülők és a nagyszülők segítsék a gyermekeiket, unokáikat a tanulmányaikban. A pápa kiemelte: ez a cigányság felemelkedésének egyik legfőbb útja és eszköze.

A Szentatya hangsúlyozta, ismeri a romák nehéz helyzetét, hiszen Róma külső kerületeinek plébániáit látogatva gyakran találkozik velük. Leszögezte, hogy elfogadhatatlan az, hogy gyermekek megfagyjanak vagy bent égjenek egy viskóban, ahogyan az nemrégiben Olaszországban megtörtént. Kiemelte, hogy a cigányoknak, mint minden embernek, joguk van az emberhez méltó megélhetéshez, lakhatáshoz.

A pápa hangsúlyozta továbbá azt is, hogy az évszázados előítéleteket le kell rombolni, és kiemelte, hogy az előítéletek lerombolásában a romáknak is fontos szerepük van. Úgy kell élniük az európai társadalmakban, hogy soha ne adjanak alkalmat a médiának és a közvéleménynek arra, hogy a viselkedésük miatt negatív kép alakulhasson ki a romákról. Ferenc pápa rámutatott: a jogok és a kötelességek elválaszthatatlanok, és a romáknak a társadalmi együttélés törvényeit betartva kell építeniük a testvéri kapcsolatot a többségi társadalommal.

A magyar cigány zarándokok százötven fős csoportja nagy örömmel és lelkesedéssel fogadta a Szentatya szavait. Hálásak voltunk azért is, hogy az egyház az őszinte beszédet szereti; a romáknak nemcsak a jogairól, hanem a kötelességeiről is szó esett. Zarándokcsoportunk számára a kegyelem egészen különleges ideje volt ez a néhány Rómában töltött nap. Megindító volt az a szeretet, ahogyan Ferenc pápa a betegeket megáldotta, megölelte, ahogyan szeretettel fogadta a cigány zarándokok sokszor viharos szimpátiakifejezéseit. Hálával töltött el minket az a gesztus, ahogyan a pápa a cigány Madonna szobrát egy gyönyörű új koronával megkoronázta. Óriási élmény volt Boldog Ceferino, a romák védőszentje oltárának meglátogatása (a Divino Amore-zarándokhelyen), az ottani imádság és ének. És felejthetetlen volt az Assisiben tartott zárószentmise is.

A magyar cigány zarándokok sokfelé feltűnést keltettek gyönyörű énekükkel, imájukkal, rendezettségükkel. Büszkén vonultunk Róma utcáin, sokan integettek nekünk, köszöntöttek minket, meglepődve és szeretettel. Segítse ez a jubileumi zarándoklat a romák és nem romák testvériségét hazánkban és egész Európában!

Magyarországról több egyházmegyéből, három busszal, mintegy százötvenen vettek részt a cigánytalálkozón.

Székely János esztergom-budapesti segédpüspök mellett Dúl Géza váci egyházmegyés pap és Makkai László görögkatolikus pap, illetve Szocska Ábel bazilita szerzetes kísérték a zarándokcsoportot, akikhez csatlakozott a családszinódus ideje alatt Rómában tartózkodó Kocsis Fülöp érsek-metropolita is.

Béke kilenced 8.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké.

 Ámen

Népét tanító remete
Szent Miklós döntése nagyon sok ember számára érthetetlen. Mit csinál a remeteség csendes pusztaságában? Böjtöl, imádkozik, engesztel népe bűneiért? Kortársai, barátai számára sok a kérdőjel, ezért hosszú időn keresztül figyelik, meglesik, minden percét ellenőrzik. Lassan a látottak meggyőzik az embereket, Miklós életszentségének sodró ereje szomszédait, barátait is meglepi. Ezért összefognak, és a völgy mélyén meglapuló kis remeteség mellé egy kápolnát építenek, melyet a helybeli püspök hosszú vizsgálódás után felszentel, s így a remetelak melletti kápolna a vigasztalást, útmutatást kérő embertársainak otthonává válik. Megindul egy máig tartó végtelen zarándoklat a völgybe, hol nem csak a kortársai, de a mai ember is megtapasztalhatja Isten szeretetteljes, békés jelenlétét! 

Elmélkedés
Az Isten embere nem törött falú ciszterna melyből nyomtalanul eltűnik az ég ajándéka, kegyelme, hanem életadó, tápláló forrása a természetfölötti világnak. E forrásból bőségesen felbugyog a tiszta bölcsesség, a sebeket gyógyító ír, melyet oly sokan keresnek, s melyért az emberek szívesen, messzi földről is útra kelnek. Szent Miklóst is sokan fölkeresték, pedig nem csak kedves dolgokat mondott az embereknek, hisz ő meg is mutatta az embereknek a döntések következményeit. Nemcsak ő maga nézett be az elkárhozott lelkek világába, hanem Isten kegyelmével láthatóvá is tette a bűnben élő testvéreinek a pokol borzalmait. Az ember nem rossz, de sokszor sötétben botorkálunk, és a számunkra láthatatlan dolgokban megbotlunk, s így fájdalmat okozunk magunknak, másoknak. Isten jelenléte fényt, világosságot hoz az életünkbe, szelíden megmutatja, megérteti velünk az összefüggéseket, a mélyebb értelmét, célját egy-egy eseménynek, dolognak. A mennyei fényben tisztán látva, sokkal könnyebb jó döntéseket hozni!

Könyörögjünk
Urunk Istenünk, olyan jó hinni, hogy nincs végérvényesen zsákutcába sodródó élet, hogy nincs menthetetlen vakvágányra futott sors, hogy veled mindig van tovább, hogy Te, Teremtőnk, mint egy jóságos, mennyei GPS mindig képes vagy utat, irányt mutatni a lelkiismeretünk és a Te fényedben élő szolgáid által. Adj erőt, hogy Flüei Szent Miklós közbenjárásával soha ne csüggedjünk, hanem szent fényednél megtaláljuk a kérdéseinkre a válaszokat, és leginkább Te magadat, hisz Te vagy, megváltó Istenünk, a végtelenre epedő lelkünknek egyetlen, szomját oltó vigasza! Adj erőt, alázatot, hogy bölcs útmutatásod szerint jó döntéseket hozzunk és egymást is, népünket is a Te tiszta fényedben jó irányba vezessük.Kéréseink, hogy meghallgatásra találjanak, így imádkozunk:Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,szenteltessék meg a te neved;jöjjön el a te országod;legyen meg a te akaratod,amint a mennyben, úgy a földön is.Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!Ámen.

Évközi 30. hét péntek

Évközi 30. hét péntek

„És test szerint Krisztus is közülük való, aki mindenek fölött álló, örökké áldott Isten. Ámen” Pál apostol levelének ebben a részletében keserűen, de megemlékezik arról, hogy a kiválasztott emberek milyen végzetes tévedéseken mehetnek át, ha Istennel való kapcsolatuk megromlik. Nem Isten és nem Jézus Krisztus hagyta el őket, a legdicsőbb küldetésre kiválasztott népet, hanem ők hagyták el Istent és egyszülött Fiát. Pál kesergése megindító, de nemzetét, annak hosszú-hosszú vezeklését megváltoztatni nem tudja. Az apostol hivatkozik tiszta lelkiismeretére: „Igazat mondok Krisztusban, nem hazudom, a lelkiismeretem mellettem tesz tanúságot a Szentlélekben, hogy nagy a szomorúságom és szívemnek fájdalma szüntelen. Hiszen azt kívánnám, hogy magam legyek átkozottként távol Krisztustól testvéreimért, test szerint való rokonaimért, az izraelitákért”(1-3) Minden levelében, minden gondolatában Jézus Krisztus a középpont, amióta megtért, és megismerte Jézust, a világ Megváltóját. Szinte sem éjjele, sem nappala nem volt megtérése óta, vitte a jó hírt mindenkinek, elsősorban rokonainak, a zsidóknak. Bárhol kezdett missziót KisÁzsiában vagy Európában, először a zsidó zsinagógába látogatott el. Nekik mondta el a jó hírt, az evangéliumot, hogy Ábrahám, Izsák, Jákob pátriárkák, közös őseik életcélja beteljesült, Isten ígéretei szerint eljött a világ Megváltója az ő népük által. A nagy áldás megvalósult. Minden nép áldottá vált Ábrahám hite által. És most, a főtanács gonosz ellenkezése miatt pontosan a választott nép zöme zárta ki magát a megváltott népek sorából. Ez Pált lesújtja. Szívesen lemondana a mennyországról is, pedig nagyon vágyakozik Jézust újra és örökre látni, ha ezzel meg tudná menteni fajtáját, „az izraelitákat, akiké a gyermekké fogadás, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek” (4) Ekkor Pál lelki szemei előtt feltündökölhetett nemcsak Isten megbocsátó gesztusa, ahogy a lehorgasztott fejű ősszülők felett elhangzott a vigasztaló ígéret a Megváltóról, aki a becsapott Éva egyik leányától születik majd és győz a sátán felett, hanem a pokol tornácán összegyűlt ószövetségi igazak óriási tömege is, akik minden újonnan érkező üdvözült lélektől valami közelebbi vigasztaló hírt hallottak. Amikor Noé, majd Ábrahám is odakerültek, elmondták, hogy a Megváltónak ősapjai lesznek. Izsák, Jákob, Júda, Dávid király micsoda becsben álltak a tömegben. A vértanú, Keresztelő János, aki bejelenthette, hogy harminc évesen látta a Messiást és tanúságot tett mellette. Megtudták, hogy Mózest és Illést visszahívják a földre, mert megláthatják a megígértet. Végül láthatták, hogy szomszédjukból a pokol büntető területéről, hogy száguldozik az összes ördög a föld felé. Most van a megváltás, óriási küzdelem lehet. Amikor a sátáni had visszatér, percek múlva megjelenik a győztes emberi lelke isteni hatalommal, és bejelenti: Örüljetek, mert megváltottalak benneteket, rövid idő múlva mögöttem repülhet a lelketek a mennyországba, minden üdvözült egyenesen odajöhet.

 

ROSZTOVI SZENT ÁBRÁMIOSZ

Szent Ábrámiosz atya.

Mint istenfélő szülők gyermeke, korán megszerette a templomok látogatását, és ott a Szentírás szavait hallgatni. Szülei sok unszolására házasságot kötött. A nyolcadik napra azonban elhagyta szülei házát, feleségét és a pusztába ment, hogy ott magányos életet éljen. Böjtökkel és sok lelki harccal öldökölte a testi rossz szenvedélyeket. Ennek következtében kitűnt jóságával, igazságosságával, tisztaságával. Híre messzire elterjedt. A közelében volt egy nagy falu. Lakosai pogányok voltak. A püspök hiába küldött hozzájuk papokat, szerzeteseket és más egyháziakat, nem tudta őket a keresztény hitre téríteni. Amikor Ábramioszról hallott, magához hivatta és annak a falunak papjává szentelte. Három éven keresztül fáradozott köztük. Sok szenvedést és gúnyolódást is elviselt közöttük. Egyszer félholtan a közeli erdőbe vonszolták. A szent atya megújult erővel folytatta térítő munkáját, semmi nem tudta gyengíteni áldozatkész buzgóságát. Isten azzal jutalmazta meg fáradságát, hogy a pogány lakosok felismerték az igaz Isten küldöttjét. Mindnyájan megkeresztelkedtek. Ez után Ábrámiosz újra visszatért magányába, és 360 körül békében elhunyt.

„Ti az Egyház szívében vagytok!” – Székely János gondolatai a római cigány zarándoklat után

Október 24. és 26. között európai cigány zarándoklatot tartottak Rómában, amelyen mintegy hétezren vettek részt, köztük százötvenen Magyarországról érkeztek. A magyar csoportot Székely János püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációért felelős tagja is elkísérte.

Ötven évvel ezelőtt Boldog VI. Pál pápa a Róma melletti Pomeziában ezekkel a szavakkal köszöntötte az odaérkezett roma zarándokokat: „Akárhol megálltok, alkalmatlankodónak és idegennek tartanak titeket. Itt nem! Itt olyan valakit találtok, aki szeret, aki értékel, aki segít benneteket. Ti az Egyházban nem a periférián vagytok, hanem bizonyos értelemben a középpontban, a szívünkben! Ti az Egyház szívében vagytok!” (Insegnamenti III [1965], 491)

Ferenc pápa október 26-án hétezer roma zarándok előtt, a zarándokok hatalmas örömujjongása közepette felidézte ezeket a felejthetetlen szavakat.

A katolikus egyház és a cigány nép közötti kapcsolat nem új keletű, évszázadokra nyúlik vissza. A cigányság Európába való megérkezése óta nagyon sokan, papok, szerzetesek és világi keresztények tettek azért, hogy a mélyszegénységben élő roma családokat segítsék, a roma gyerekek iskoláztatását biztosítsák. A 16–17. században már két jezsuita atya, Pedro León és Pedro Catalayud segítették a romákat, tanították a cigány gyerekeket Spanyolországban. 1899-ben egy francia világi keresztény, Lucie Peter a touloni pályaudvaron egy vagonban létesített „iskolát”, és ott közel negyven éven át ő maga tanította a roma gyerekeket.

Míg Európa sok országból (például Angol Királyság, Német Birodalom) kiűzték a cigányokat, addig a Pápai Állam sok cigány családot befogadott. Rómában külön utcájuk is volt, amelyet cigányok utcájának (strada dei li zingari) neveztek.

Magyarországon, Szatmáron a 18. század közepén Hám János püspök a ferencesek segítségével iskolát hozott létre roma gyerekeknek. Érsekújváron Farkas Ferdinánd plébános 1850-ben szakiskolát létesített cigány fiatalok számára, és a végzett fiataloknak ő maga igyekezett állást találni az ismerős mestereknél. A szolidaritás hasonló példáit még hosszan lehetne sorolni.

Ebbe az évszázadok óta tartó jó kapcsolatba illeszkedett bele az idei roma zarándoklat, amelynek során a résztvevők találkoztak Ferenc pápával. A találkozás előtt a VI. Pál teremben különböző zenekarok és tánccsoportok léptek fel, akik közül ki kell emelnünk a Kalyi Jag együttest Varga Gusztáv vezetésével. Méltán kapták talán a legnagyobb tapsot hagyományokra épülő, autentikus énekükkel.

A Szentatya beszéde előtt Peter Pollák szlovák parlamenti képviselő cigány nyelven beszélt a romák helyzetéről és arról, amit ő a romák érdekében közéleti szereplőként tesz. Ezután egy szerbiai születésű roma édesanya tanúságtétele következett, aki elmondta, hogy egy olaszországi táborban nőtt fel nagy szegénységben, átélve a kitaszítottságot és megvetést. Ám később találkozott a Szent Egyed (Sant’Egidio) közösséggel, újra megtalálta a hitét, tanulni kezdett, megnyílt előtte egy tágasabb, emberibb élet lehetősége. Gyermekeit ő már hitben neveli, és segíti minden lehetséges módon a tanulásukat.

Ferenc pápa egy cigány nyelvű mondattal kezdte beszédét („O Del si tumenca!” – „Kedves cigány barátaim!”), amire hatalmas tapsvihar volt a válasz. A Szentatya kiemelte, hogy az egyház mennyire szereti és értékeli a cigány népet. Hangsúlyozta, hogy a roma kultúra értékeit meg kell őrizni és meg kell ismertetni. Rámutatott a gyerekek iskoláztatásának, valamint annak fontosságára, hogy a szülők és a nagyszülők segítsék a gyermekeiket, unokáikat a tanulmányaikban. A pápa kiemelte: ez a cigányság felemelkedésének egyik legfőbb útja és eszköze.

A Szentatya hangsúlyozta, ismeri a romák nehéz helyzetét, hiszen Róma külső kerületeinek plébániáit látogatva gyakran találkozik velük. Leszögezte, hogy elfogadhatatlan az, hogy gyermekek megfagyjanak vagy bent égjenek egy viskóban, ahogyan az nemrégiben Olaszországban megtörtént. Kiemelte, hogy a cigányoknak, mint minden embernek, joguk van az emberhez méltó megélhetéshez, lakhatáshoz.

A pápa hangsúlyozta továbbá azt is, hogy az évszázados előítéleteket le kell rombolni, és kiemelte, hogy az előítéletek lerombolásában a romáknak is fontos szerepük van. Úgy kell élniük az európai társadalmakban, hogy soha ne adjanak alkalmat a médiának és a közvéleménynek arra, hogy a viselkedésük miatt negatív kép alakulhasson ki a romákról. Ferenc pápa rámutatott: a jogok és a kötelességek elválaszthatatlanok, és a romáknak a társadalmi együttélés törvényeit betartva kell építeniük a testvéri kapcsolatot a többségi társadalommal.

A magyar cigány zarándokok százötven fős csoportja nagy örömmel és lelkesedéssel fogadta a Szentatya szavait. Hálásak voltunk azért is, hogy az egyház az őszinte beszédet szereti; a romáknak nemcsak a jogairól, hanem a kötelességeiről is szó esett. Zarándokcsoportunk számára a kegyelem egészen különleges ideje volt ez a néhány Rómában töltött nap. Megindító volt az a szeretet, ahogyan Ferenc pápa a betegeket megáldotta, megölelte, ahogyan szeretettel fogadta a cigány zarándokok sokszor viharos szimpátiakifejezéseit. Hálával töltött el minket az a gesztus, ahogyan a pápa a cigány Madonna szobrát egy gyönyörű új koronával megkoronázta. Óriási élmény volt Boldog Ceferino, a romák védőszentje oltárának meglátogatása (a Divino Amore-zarándokhelyen), az ottani imádság és ének. És felejthetetlen volt az Assisiben tartott zárószentmise is.

A magyar cigány zarándokok sokfelé feltűnést keltettek gyönyörű énekükkel, imájukkal, rendezettségükkel. Büszkén vonultunk Róma utcáin, sokan integettek nekünk, köszöntöttek minket, meglepődve és szeretettel. Segítse ez a jubileumi zarándoklat a romák és nem romák testvériségét hazánkban és egész Európában!

Magyarországról több egyházmegyéből, három busszal, mintegy százötvenen vettek részt a cigánytalálkozón.

Székely János esztergom-budapesti segédpüspök mellett Dúl Géza váci egyházmegyés pap és Makkai László görögkatolikus pap, illetve Szocska Ábel bazilita szerzetes kísérték a zarándokcsoportot, akikhez csatlakozott a családszinódus ideje alatt Rómában tartózkodó Kocsis Fülöp érsek-metropolita is.

Béke kilenced 7.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké.

 Ámen

Isten válaszol a hozzá fordulóknak
Szent Miklós Isten tanítványa lesz! A remeteség csendjében beiratkozik a lelki élet legmagasabb iskolájába, hol már maga az Isten a mestere a teremtője lábához ülő léleknek. Húsz év remeteség, a világ legcsodálatosabb Tanítójának a növendékeként élni, csak nagyon kevés embernek adatik meg. Élete végtelenül egyszerű, a mindennapjait nem annyira a külső dolgok, mint inkább a szikár teste katedrálisában trónoló Isten jelenlétében tölti. Imádkozás, engesztelés a remete mindennapi kenyere, ezért ő az Énekek énekének szerzőjével bátran mondhatja: „Én galambom, a kősziklának hasadékiban, a magas kőszálnak rejtekében, mutasd meg nékem a te orczádat, hadd halljam a te szódat; mert a te szód gyönyörűséges, és a te tekinteted ékes!”

Elmélkedés
Szerencsés ember, ki bölcs tanítóra talál. Mária, Lázár testvére Jézus lábához ül, hogy hallgassa a bölcs Mester tanítását. Jézus nem kergeti vissza Mártához a konyhába dolgozni az ő jelenlétére vágyakozó lányt, hanem még a sürgő-forgó testvérét, Mártát is arra biztatja, hogy válassza a jobbik részt. Hiszem-e, hogy Jézus Krisztus lehet az én tanítómesterem, hogy Ő képes engem, a marék porból született embert néven szólítani, bölcs terveibe beavatni? Ez a misztikus élet, mely a szentek szerint mindannyiunk számára elérhető. Hitem két erős karjával képes vagyok-e átölelni az Istent? Hiszem-e, hogy Teremtőm, aki megajándékozott a hallás ajándékával, képes meghallgatni kéréseimet, panaszaimat, és Ő, aki a nyelvünket, a beszédkészségünket adta, képes bennünket hallhatóan megszólítani és bölcs tanácsaival vezetni? A szentek szerint a történelem során még soha senki nem kereste és nem kérte Isten segítségét hiába, anélkül hogy Teremtője válaszra ne méltatta volna őt. Mert igazat mond az Éneke énekének szerzője: „Az én szerelmesemnek szavát hallom, íme, ő jő, ugrálva a hegyeken, szökellve a halmokon!”

Könyörögjünk
Urunk Istenünk, fordítsd magad felé arcunkat, zörgess hangosabban szívünk ajtaján, hogy megértsük, felfedezzük, hogy Te bennünk lakozol és mi benned élünk, mozgunk és vagyunk. Segíts elcsendesedni, a mindennapi imádság remeteségében visszavonulni, hogy a lábadhoz üljünk és csodálva megértsük bölcsességedet, végtelen jóságodat. Segíts meg bennünket Istenünk Flüei Szent Miklós közbenjárására, hogy meghalljuk korunk gondjaira adott bölcs, atyai útmutatásod! De mindenekelőtt arra kérünk, hogy mi is megtapasztalhassuk a szentek legszentebb örömét: „Az én szerelmesem enyém, és én az övé, aki a liliomok közt legeltet.”Kéréseink, hogy meghallgatásra találjanak, így imádkozunk: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,szenteltessék meg a te neved;jöjjön el a te országod;legyen meg a te akaratod,amint a mennyben, úgy a földön is.Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!Ámen. Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Évközi 30. hét csütörtök

Évközi 30. hét csütörtök

„Ha Isten velünk, ki ellenünk?” Bízunk abban, hogy Isten minket eleve az üdvösségre rendelt.„Akiket pedig eleve elrendelt, azokat meg is hívta, és akiket meghívott, azokat megigazultakká is tette, akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette” (Róm 8,30) Pál apostol ezzel az örömmel ajándékozott meg, tudva,hogy emberek lévén, könnyen felébred bennünk sok tapasztalat nyomán a félelem: Amikor annyi mindent elvettek tőlünk, nem lesz-e préda a hitünk, nem veszítjük-e el az üdvösségünket is ellenségeink alattomos támadásai miatt?Több magyar testvérünk szívéből is kilopták a hitet. „Hit nélkül lehetetlen tetszeni az Istennek (Ter 5,24G) mert aki Istenhez járul,      annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza az őt keresőket” (Zsid 11,6) Szent Pál felteszi a kérdést: „Ha Isten velünk, ki ellenünk?”Részletesen felsorolja a lehetséges ellentéteket, de azonnal megválaszol mindegyikre:a győzelmük kizárva, amíg Isten valóban velünk van; még pontosabban: amíg mi el nem hagyjuk Istent: „Ő, aki tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért, ne ajándékozna vele együtt mindent nekünk? Ki lenne vádlója Isten választottjainak? Isten az, aki a megigazulást adja; ki lenne hát az, aki kárhoztat? Talán Krisztus Jézus, aki meghalt, mi több, fel is támadt, Isten jobbján van és közbenjár értünk?” (32-34) Sem az Atya, sem a Fiú nem küld el senkit magától. Ugyanezt nem lehet eleve kizárni a földi élet különböző tényezőiből, amelyek reális veszedelmet jelentenek a hitünkre és az üdvösségünkre: „Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongatás? Éhség, mezítelenség, veszedelem, üldözés vagy kard? Amint írva van: „Miattad gyilkolnak minket naphosszat, olybá vesznek, mint a leölésre szánt juhokat” (Zsolt 44,23) (35-36) Az apostol életében ezek nagyon is reális, állandó veszedelmek voltak Krisztus követői ellen. A diadalmas hangsúly kétséget nem hagy, hogy keresztény ember ezekkel nem rettenthető meg, de az apostol kimondja, mint cáfolhatatlan választ: „De mindezeken győzedelmeskedünk az által, aki szeret minket. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van”. (37-39) Ez a csodálatos, magabiztos válasz sorozat tehát érvényes, de csak akkor, ha Isten valóban velünk van, ha mi nem hagytuk el őt. Gyermekei lettünk a keresztség szentségében. Egész Európa egységesen keresztény, azaz Krisztushoz tartozó népekből állt. Kereszténnyé tettük azokat is, akik minket támadtak: kunokat, besenyőket, jászokat. Európa népei most már nem keresztények. Vannak keresztény maradékok, de akik formálisan megtagadják hitüket, vagy formálisan nem, de állandó és megátalkodott gyűlölködők, azok nyilván nem keresztények. A kereszténység a szeretet vallása, a gyűlölködés a sátán hitvallása. Ha visszaimádkozzuk hitetlenné tett testvéreinket Isten karjaiba, akkor ismét bátran elmondhatjuk: „Ha Isten velünk, ki ellenünk?”

 

IKONIAI SZENT PARASZKÉVA

Szent Paraszkéva (Piroska) vértanúnő.

Gazdag és istenfélő szülőktől született. Szülei a pénteki napot az Úr szenvedései és halála iránti tiszteletből böjttel, imádsággal és alamizsnával szentelték meg. Isten ezért a pénteki napon adta nekik ajándékul a kislányt. A péntek görög nevéről Paraszkévának nevezték el. Gyermekkorában elvesztette szüleit. Szüzességi fogadalmat tett, és abban fáradozott, hogy a keresztény hitet szülővárosában Ikoniumban a pogány lakosok között terjessze. A pogány helytartó elé vitetve, elvetve a női gyöngeséget, bátran megvallotta keresztény hitét, nem ijedve meg a fenyegetésektől. Sok kínzás után börtönbe vetették a félholt leányt. Isten csodásan begyógyította sebeit. Kínzója e csodából nem okulva, folytatta a leány kínzását. Fára függesztette, fáklyákkal sütögette testét, végül karddal fejezték le Dioklécián császár alatt.

Egyházi vezetőkkel egyeztetett Áder János a párizsi klímacsúcs előtt

Az élő bolygót olyan állapotban kell az utódokra hagyni, ahogy kaptuk – hangsúlyozta az államfő, amikor Veres András római katolikus és Szabó István református püspököt október 28-án hivatalában fogadta. Az egyházi vezetők és az elnök egyetértettek abban: ez a párizsi klímacsúcs tétje.

Altorjai Anita, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója közölte, hogy a közelgő párizsi klímacsúcs jegyében a megbeszélés témája a környezeti fenntarthatóság volt. Mint hangsúlyozta, a találkozón Áder János felhívta a figyelmet arra, hogy az emberi tevékenység okozta éghajlatváltozás olyan mértékűvé válhat, ami veszélyezteti gyermekeink és unokáink jövőjét, civilizációnk vívmányait és azok fennmaradását.

Ezért nem szabad elfelejtkezni arról, hogy – miként Ferenc pápa írta – „mi magunk is a Föld lakói vagyunk. Testünket a bolygó elemei alkotják, annak levegőjét lélegezzük be, annak vize éltet és frissít fel bennünket” – szögezte le az államfő.

A tájékoztatás szerint a köztársasági elnök és vendégei egyetértettek abban, hogy a közös felelősség közös cselekvést követel, így azt is, hogy vallástól, világnézettől függetlenül szót kell emelnünk élő bolygónk védelme ügyében. Az államfő és a püspökök egyetértettek abban, hogy vallásától függetlenül minden hívő és a nem hívők érdeke közös: élő bolygónkat olyan állapotban kell utódainkra hagyni, ahogyan kaptuk, olyannak kell megőriznünk, amilyennek szeretjük. Ez a párizsi csúcs tétje – rögzítették.

Az Al Gore, a környezetvédelmi tevékenységéért Nobel-békedíjjal elismert volt amerikai alelnök által elindított nemzetközi klímavédelmi kampányhoz Magyarország, Áder János kezdeményezésre, az Élő bolygónk című kampánnyal csatlakozott. Az akció célja, hogy a Élőbolygónk.hu oldalon minél több ember támogató online aláírásával nyomást gyakoroljon azokra az országokra, amelyek még nem ismerték fel a klímavédelem jelentőségét.

 

Béke kilenced 6.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké.

 Ámen

Istenhez menekül
Flüei Szent Miklós ötven éves, saját földjén gazdálkodik, tíz szép gyermek édesapja. Szülőföldje bírója, háborús veterán, de szomorú szívvel látja, érzi, hogy szaporodnak a nézeteltérések, már ott lobog az emberek tekintetében az újabb sebeket okozó polgárháború. Előtte van egy értelmetlen, céltalan öldöklés, és neki döntenie kell. Kihez mehetnénk – kérdezi Szent Péterrel. Egyszerű a válasz: az örök élet igéi nálad vannak – mondja Miklós, és Szent Péter példájára Jézus mellett dönt. Elhatározását, hogy a csatatér helyett a pusztába megy remetének, megbeszéli a feleségével is, aki nemcsak megérti és elfogadja férje döntését, hanem ő maga készíti el vastag darócból az egyszerű, földig érő remeteruhát. Szent Miklós 1467.október 16-án, még a tél beállta előtt elbúcsúzik családjától, barátaitól és Mózes példájára felkapaszkodik Isten hegyére. 

Elmélkedés
Nagy-nagy alázat kell ahhoz, hogy belássuk, népünket, bennünket felmorzsolni akaró kérdéseket, gondokat nem vagyunk képesek megválaszolni, a hatalmas hullámokat, melyek dióhéjként dobálnak bennünket, népünket, világunkat, nem vagyunk képesek megállítani, irányítani. Alázat és bátorság kell ahhoz, hogy a háborgó tengeren sodródó apostolok példájára Krisztushoz kiáltsunk: ments meg Urunk, mert másképpen elveszünk. Szent Miklós nagysága, hogy belátja ötvenévesen, hogy neki már nincs több válasza a felmerülő gondokra, feszültségekre, képtelen karddal, bírói bölcsességgel megállítani az ő erejét meghaladó elemek harcát, az emberek szívét széttépő indulatokat, és ezért Istenhez menekül. Hiszi, hogy Isten megszólítható és azt is hiszi, hogy az élő Isten megszólal, mert Ő a kérdéseinkre választ adó szeretet. Van bennem elég alázat, bölcsesség, hogy a saját életem gondjait népem, a világ terheit Teremtő Istenemmel megbeszéljem, hogy az Ő szelíd, jóságos, bölcs válaszát meghalljam, elfogadjam? 

Könyörögjünk
Urunk Istenünk, te szelíd jósággal bennünket is hívsz: „Gyertek hozzám mindnyájan akik elfáradtatok, kik az élet terhét hordozzátok, és én felüdítelek titeket.” A sok gond, félelem felőröl bennünket, adj erőt Flüei Szent Miklós közbenjárására, hogy mi is nálad keressünk erőt, vigaszt, tiszta fénynél minden kérdésre választ adó bölcsességet! Urunk, jövünk hozzád, alázattal lábadhoz ülünk, hogy megvigasztalj, mert sebeinkre gyógyírt, kérdéseinkre választ, harcainkban békét nálad keresünk. Te vagy számunkra a Megváltó Istenünk!Kéréseink, hogy meghallgatásra találjanak, így imádkozunk: Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!Ámen. Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostol

Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostol

Jézus egész éjjel imádkozott. Isten azért küldte a Fiát a világba, hogy az Atya szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. Jézus ezt a célt szolgálja, amikor titokzatos testébe szervezi be a megkeresztelt embert. Ott isteni életre kelti, és éltető kegyelmei által közreműködteti a titokzatos test egésze javára. Az egyház remekül van megépítve, mert Krisztus a szegletkő. Melléje sorakoznak az alap kövei, az apostolok. Őket Jézus csiszolta és faragta, illesztette maga mellé. A többi hívő ezekre épül, ezért a pokol ereje sem diadalmaskodhat rajta. Jézus sok tanítványt hívott, vonzott. Jézus isteni személy, teljes jogú birtokosa az istenségnek (mindentudás, mindenhatóság), mindig alkalmazkodik küldője, az Ősforrás akaratához. Így tesz most is, amikor a megváltott világ alapjait rakja le. Egész éjjel imádkozik, és reggel az Atya akaratát hirdetve választja ki tizenkét apostolát. Hogy „aposztolosz”, azaz küldöttek legyenek. Ezt utólag is magyarázza a Zebedeus-fiak kérése alkalmával. Velünk is, személyre szóló terve van Istennek, a Szentlélek pontosan tudja hol a helyünk, hol van feladatunk. Bízzuk magunkat a nagy építőmesterre. A házastársak sokszor „megtervezik” az életszolgálatot. Újabban igen nagy százaléka a felnőtt nőknek nem vállal anyaságot. Milyen hiány lesz a szeretet gyakorlásában, ha nem születnek meg, akik szeretni tudnának, akik hivatva lennének elvégezni a fontos szolgálatokat.Jézust kell követni, nem a saját karrierünket építeni.