Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. október 25., vasárnap

PESAROI* BOLDOG FERENC



PESAROI* BOLDOG FERENC 
remete, III. r. 
(1270-1350)


Az Adriai tenger partján fekvő Pesaroban született gazdag és vallásos szülőktől, akiket azonban korán elvesztett. Életében megismétlődött Remete Szent Antal esete: követte Jézusnak a gazdag ifjúhoz intézett szavait: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el amid van…, aztán jöjj és kövess engem.” Ferenc valóban szétosztotta örökségét a szegények között s belépett a ferences III. rendbe. Szent Ferenc példája mindenképpen hatott rá. Annyi pénzt megtartott magának, amiből lakott területtől távol három remetelakot épített, melléjük kápolnát emelt a Szűzanya tiszteletére s itt remeteéletet kezdett. A gonosz lélek sokféleképpen csábította, hogy a világba visszatérjen, még életére is tört, de Ferenc Isten segítségével legyőzött minden kísértést. Néhány év múlva tanítványok is jelentkeztek, s kérték, hogy ugyanazt az életmódot követhessék. O befogadta őket s a maga életmódja és erényei szerint nevelte őket. Ferencnek szokása volt, hogy havonta egyszer elment a környező városokba, falvakba s ott kéregetett. Az alamizsnának csak kis részét tartotta meg magának, a többit szétosztatta a szegények között. Társai is hasonlóképpen tettek. Egy alkalommal, amikor Ferenc körútjáról visszatért, két rosszindulatú ember őt szidni kezdte, képmutatónak, naplopónak nevezte. De Isten védelmére kelt szolgájának: egyik becsmérlője megbetegedett, a másik megnémult. Isten a csodatevés és a jövőbelátás adományával is megajándékozta hű szolgáját, akit a nép tisztelt, de őt ez a tisztelet arra ösztönözte, hogy megfeleljen az elvárásoknak s főleg Isten tetszésének. Idős korában sem hagyta abba szigorú böjtöléseit, virrasztásait. 80 éves korában csendesen hunyt el a Szűz Mária tiszteletére saját maga által épített kápolnánál a Granario hegyen. Holttestét nagy ünnepélyesen helyezték el a pesaroi székesegyházban. Tiszteletét IX. Piusz pápa hagyta jóvá.
„Adjátok el, amitek van és osszátok ki alamizsnaként. Készítsetek magatoknak ki nem merülő erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol tolvaj hozzá nem fér és a moly meg nem rágja. Ahol a kincsed, ott a szíved is.” (Lk 12,33-34.)

Imádság:
Istenünk, te Boldog Ferencet arra indítottad, vagyonát a szegényeknek adja és remeteként neked szentelje életét; segíts, hogy példájára téged minél jobban keressünk, és ebben a világban az új ember vonásait viseljük. Krisztus, a mi Urunk által.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése