FIRENZEI BOLDOG ANTÓNIA

FIRENZEI Boldog ANTÓNIA

 II. r.

 (1401-1472)

 Előkelő firenzei családból származott. Szülei akaratából korán házasságra lepett, de férje halála után ellenállt rokonai unszolásának, hogy újabb házasságot kössön. A tökéletesség vágyával belépett a Boldog Angelina által akkoriban alapított szerzetes III. rendi Szent Honufriusz kolostorba. Miután erényességét sokszorosan igazolta, előbb Folignoba*, majd Aquilába küldték, ahol a Szent Erzsébetről nevezett kolostort 14 éven át kormányozta. Ő azonban többre vágyott. Kapisztrán Szent Jánossal is megbeszélte a dolgot, hogyan térhetne át a Szent Klára eredeti Regulája szerint folytatott életre, hogy minél inkább élje az Istennel egyesült életet. V. Miklós pápa jóváhagyásával (1450 körül) Aquilában a Krisztus Teste kolostorban 14 nővérrel Szent Klára Regulájára fogadalmat tett, s ezzel a várost új szerzetesközösséggel gyarapította. A kolostort azóta „Szegény Szent Klára” kolostornak nevezték. Kapisztrán Szent János rendelkezésére a nővérek vezetőjévé lett, s legfőbb törekvése arra irányult, hogy a nővéreket, főképp saját példájával, a szerzetesi tökéletességre vezesse. Alázatára vall, hogy a legalantasabb munkákat magának tartotta fenn. A türelem gyakorlására alkalmat adott neki hozzátartozói molesztálásai, igazságtalanságok, rágalmak, mik ártatlanul érték, és 16 évi betegsége. S nehogy a test a lélek ellen lázadjon, a test ellenállását kemény munkával és önmegtagadásokkal igyekezett megtörni. A szegénységet, sőt az élet fenntartásához legszükségesebb dolgok hiányát is örömmel viselte el, csak viselt ruhát hordott, sohasem újat. Ami szabad ideje maradt, imádságra fordította. Éjszakákat imádkozott át, néha extázisban. Szeretetét mindenki megtapasztalta, főként a betegek. Éjjel-nappal ágyuknál volt, anyai gondoskodással vette őket körül, testi enyhülést, lelki- erősítést nyújtott nekik: Előre tudva elköltözése idejét, a nővéreket a Regula megtartására, egymás iránti szeretete buzdította. Az Egyház szentségeivel megerősítve 71. évében költözött át a szebb hazába. Erényeinek fennmaradó emléke, a sírjánál történő csodák eredményeképp IX. Piusz 1847-ben boldoggá avatta.
„Intem és buzdítom az Úr Jézus Krisztusban összes nővéreimet, hogy mindig iparkodjanak utánozni a szent egyszerűség, alázatosság és szegénység útját, valamint a szent szerzetesi életmódot, miként maga Krisztus és boldogságos Ferenc atyánk tanította megtérésünk óta.”
Szent Klára Végrendeletéből.

Imádság:
Istenünk, te Boldog Antóniát életútján Szent Klára rendjébe vezetted. Segíts,
hogy érdemei és példája által a földön téged egyre igazabb szeretettel szeressünk, a boldog örök életben pedig színről színre láthassunk. Krisztus, a mi Urunk által.

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE 4.

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE
Az agónia III

A búcsúzó Jézus gondja, hogy vajon a krisztusi tanítás alapjait jobban értik-e apostolai, mint a kezdet kezdetén, amikor meghívta őket? Ezért a búcsúzás alkalmával az igazság és a szeretet a vacsorai beszélgetés főtémája. A felebaráti  szeretet krisztusi  újrafogalmazása azzal kap végleges hangsúlyt, hogy saját megváltó szenvedését idézi: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért”(Jn 15,13) Aztán megismétli több ízben az Atya szeretetét, amelyet már működése kezdetén így fogalmazott meg Nikodémusnak: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen”. (Jn 3,16) a szeretetnek erőforrása az Atya. Különlegesen fájdalmas, hogy a tökéletes szeretetét nem értik még azok sem, akik abban részesültek. Péter apostol kapta a legnagyobb kitüntetést: ő lesz Jézusjövendő Egyházának a sziklaalapja. Neki adta bizalmas kinyilatkoztatását az Isten atya, ő kapja meg a mennyország kulcsait, valamint a bűnök feloldozására a főhatalmat. Mert annyira szereti Jézust, hogy meg akarja megmenteni a szenvedésektől, próbálja visszatartani. Jézusnak meg kell őt feddenie ezért. (Mt 16,16-23) Ha ez nem lehetséges, akkor követi a halálba: „Miért ne követhetnélek már most? Életemet adom érted. Jézus leintette: Életedet adod értem? Bizony, bizony mondom neked: Mire megszólal a kakas, háromszor megtagadsz”. (Jn 13,37-38) a vacsora alatt Jézusfájó szívvel arra gondolt, hogy az emberek bűneinek bocsánatáért vállalnia kellett a megváltó szenvedéseket. Irántunk való szeretetből teszi meg, de hogy ezt az egyik apostolának pénzéhes árulása teszi lehetővé, csak fájdalommal tudja elviselni: „E szavak után Jézusnak mélyen megrendült a lelke, s megerősítette: Bizony, mondom nektek: Egyikőtök elárul”. Erre a tanítványok egymásra néztek, mert nem tudták, melyikükről mondta. A tanítványok közül az egyik, akit kedvelt Jézus, az asztalnál Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki és kérte: Kérdezd meg, kiről beszél? Erre Jézus keblére hajolt és megkérdezte: Uram, ki az? Jézus így felelt: Az, akinek a bemártott falatot adom. Ezzel bemártotta a falatot, fogta, és az áruló Júdásnak nyújtotta, az iskarióti Simon fiának. A falat után rögtön belészállt sátán. Jézus csak ennyit mondott neki: Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb! De az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta neki”. (21-28) Jézust bántja, hogy tanítványait gyűlöli a világ. Erről így beszélt nekik: „Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ. Gondoljatok a tőlem kapott tanításra: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják. S ezt mind az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem. Ha nem jöttem és nem tanítottam volna őket, nem volna bűnük. De így sincs mentségük bűneikre. Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. Ha nem vittem volna végbe olyan tetteket közöttük, amilyeneket senki más nem vitt végbe, nem volna bűnük. De látták ezeket, és mégis gyűlölnek engem is. Atyámat is. Mert teljesednie kell a törvényükben olvasható jövendölésnek: Ok nélkül gyűlöltek. Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam!” (Jn 15,18-27)

Nagyböjti kalendárium 11.

Nagyböjti kalendárium – február 28.

Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„Mert bizonyos, hogy az ő Felsége azért akart elébünk sietni […] felfoghatatlan és drága jótetteivel, hogy arra késztessen bennünket, hogy nagyobb buzgósággal kívánjuk az ő dicsőségét, és ezért fáradozzunk. Ő ugyanis javainak tökéletes boldogságából bizonyos módon kiüresítette önmagát, hogy ezekben részesítsen bennünket. Magára vette a mi összes nyomorúságunkat, hogy megszabadítson minket tőlünk. Azt akarta, hogy eladják, hogy minket kiváltson; hogy megszégyenítsék, hogy mi megdicsőüljünk. Szegény akart lenni, hogy minket gazdaggá tegyen. Milyen szégyenletes és gyötrelmes halála volt, hogy nekünk halhatatlan és boldog életet adhasson. Mily mérhetetlenül hálátlan és kemény az, aki mindezek tudatában nem tekinti magát felettébb kötelesnek arra, hogy buzgón szolgáljon és Jézus Krisztus dicsőségéért fáradozzon.” (Loyolay Szent Ignác)

Örök Atyánk, fordítsd magadhoz szívünket, hogy mindig azt keressük, ami egyedül szükséges, és a szeretet gyakorlásával mutassuk meg, hogy a te szolgálatodra szenteltük magunkat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Nagyböjt első hetének szombatja

Nagyböjt első hetének szombatja

„Ti tehát legyetek tökéletesek,mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.”
Félelmetes olvasni a megfogalmazást: „Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.”(43) Már a felebarát fogalma is tisztázatlan volt, akit szeretni kellett a zsidó embernek, hiszen egy törvénytudó Jézustól is megkérdezte, hogy szerinte ki az ő felebarátja, akit neki szeretnie kell? Jézus pedig az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéddel válaszolt. A zsidók felebarátnak tartották nemzetségük tagjait, az azonos törzsből valókat, vagy  a tizenkét törzsalapító leszármazottait. A jézusi példabeszéd egy idegent,a szamaritánust érzékeltet felebarátnak. M, keresztények Jézus parancsa szerint minden embert felebarátnak, szeretendőnek mondunk, akár jó barátunk, akár ellenségünk. Még a minket gyűlölő, üldöző embert is szeretnünk kell. Így leszünk fiai Atyánknak, aki mindenkit szeret: megteremt, felnevel, táplál és mennyei boldogságra hív. A honfoglalás után száz nyugati hadjáratot vezettünk nagyrészt győztesen. Akkor Európa ellenségként kezelte a magyarokat,pedig nem voltunk azok, hiszen rendszerint a nyugatiak hívtak minket segítő csapatnak. Mégis évszázadok óta nem szeretnek, de nekünk szeretnünk kell, javukat akarni mindenkinek. Ez nem ostoba meghunyászkodás.

BOLDOG CHAPDELAINE ÁGOSTON

BOLDOG CHAPDELAINE ÁGOSTON és TÁRSAI 

vértanúk

*La Rochelle, 1814. január 6. +Si-linkien, 1856. február 27.

Anglia Kína elleni szerencsétlen ópiumháborúja 1842-ben a nankingi szerződéssel fejeződött be, amely Kínát arra kényszerítette, hogy öt kikötőjét nyissa meg az angol kereskedelem számára. Ugyanezeket az előjogokat megszerezte több európai hatalom is. Franciaország már az 1844. évi vhampoai szerződésben rögzítette a vallásgyakorlás szabadságát az öt kikötőre vonatkozóan. A kínai tárgyalófelek viszonylag könnyen és gyorsan engedtek a franciák kívánságának, nem annyira az általuk nem ismert keresztény vallás iránti tiszteletből, inkább azért, mert azt hitték, hogy Franciaországban szövetségest találnak Anglia ellen. Amikor ebbeli reményeik szétfoszlottak, a vallásszabadságot sem vették túlságosan komolyan. Ezek az események megingatták a Középső Birodalom belső biztonságát, s a folyamatot az ún. Tajping-lázadás csak elmélyítette. A lázadás (1850--64) Kantonból indult ki és Nanking elfoglalásával (1853) érte el tetőpontját. Kirobbantói vallási rajongók voltak, akik keresztény elemeket építettek be a konfuciánus világnézetbe, ezért a keresztényeket azzal gyanúsították -- ezúttal az ország déli részén --, hogy együttműködnek a forradalmárokkal. Ebbe a zűrzavarba került bele a fiatal francia hithirdető, amikor 1852-ben partra szállt Hongkongban.

Auguste Chapdelaine (1814--1856) egy La Rochelle közelében lakó, mélységesen vallásos családból származott. Szívósságát és megtörhetetlenségét családi örökségként, közelebbről az apjától kapta, aki a forradalom utáni nehéz években az Egyházhoz hű katolikusok és a gyakran rejtekhelyről rejtekhelyre igyekvő papok támasza volt. Ezek az események, amelyek születésekor még eleven emlékekként éltek családjában, a kis Ágostonra minden bizonnyal mély hatást gyakoroltak; már korán felébredt ugyanis benne a vágy, hogy pap legyen. Ám kemény mezei munka közben kellett várakoznia a huszadik évéig, amíg megkezdhette a tanulmányait.

A coutances-i szemináriumban, ahol 1843. június 10-én pappá szentelték, érlelődött meg elhatározása, hogy hithirdető lesz. Türelmének azonban ismét kemény próbát kellett kiállnia. Az egyházmegye általános vikáriusa megmagyarázta neki, hogy nincs kétsége ugyan missziós hivatása felől, de bizonyos okokból, amelyeket nem közölt vele, egy ideig még várakoznia kell kívánsága teljesülésére. A fiatal pap minden további nélkül engedelmeskedett, és káplán lett Boucayban. Plébánosa később úgy nyilatkozott arról a két évről, amely alatt hűségesen szolgált nála, hogy missziós eszménye tántoríthatatlanul a szeme előtt állott, és hogy vezeklési gyakorlatokkal készült majdani megvalósítására (hetenként háromszor böjtölt és gyakran ostorozta magát).

Végre 1851. február 16-án beléphetett Párizsban a külföldi missziók szemináriumába. Egy évvel később, 1852 áprilisában az egykori boucayi segédlelkész már megkapta beosztását a Kvantung és Kvangszi tartományokban levő kínai misszióba. Április 29-én elutazott. Kína déli részeinek misszionálását 1848-ban a párizsi missziós szemináriumra bízták. 1853-ban Zefirin Guillemint (1814--1886), Ágoston földijét nevezték ki ezeknek a vidékeknek apostoli prefektusává; ő a vele egykorú Ágostont küldte Kvangszi tartományba, ahol a missziós munkát újra kellett kezdeni, mert másfél évszázad óta nem lépett hithirdető ebbe a kiterjedt tartományba. Első kísérlete alkalmával nem jutott nagyon messze. Megtámadták és kifosztották, ezért vissza kellett térnie Kantonba. Második útján eljutott legalább a szomszédos Kveicsu tartományba, ahol egy kiemelkedő misszionárius, a későbbi apostoli vikárius és püspök, Lions (+1893) vezette be a missziós életbe és a kínai nyelvbe.

Eközben Kvangszi tartományban egy buzgó világi apostol tevékenysége következtében kialakult egy új keresztény közösség magva. Hírét vették, hogy a tartományuk számára kijelölt hithirdető Kveicsuban tartózkodik. Küldöttek mentek érte; öt napig tartó meneteléssel érte el végül missziós vidékét Silin-him kerületi székhely közelében. Azonban már tíz nap múlva négy másik katolikussal együtt elfogták, és kihallgatásra a kerület székhelyére vezették. A jóakaratú mandarinnak meg kellett állapítani, hogy az elfogottak nem tartoznak sem a (tajpingi) forradalmárokhoz, sem a mohamedánokhoz, akik hasonlóan zendülést támasztottak. Hogy azonban biztos legyen a dologban, a periratokat el kellett küldenie a tartomány kormányzójához, és meg kellett várnia annak döntését. Így hát a hithirdetőnek és a katechumenoknak a karácsony ünnepnapjait fogságban kellett tölteniök. A követek azonban forradalmárok kezébe kerültek, kirabolták és további utazásukban akadályozták őket. Visszaérkezésük után a keresztényeket szabadon engedték. Ágoston végre elkezdhette tulajdonképpeni missziós munkáját.

1855. július 10-i levelében nagy örömmel értesíti párizsi elöljáróját, hogy 170--180 katechumennel megkezdte a keresztségre való előkészületet. Az első keresztségeket Szent Józsefnek, a kínai egyház védőszentjének ünnepén szolgáltatta ki. Elsőként az a világi apostol keresztelkedett meg, akinek a buzgóságát tanúsította mindenekelőtt a katechumenek csapata. A József nevet kapta. Az év folyamán valószínűleg további keresztelendők is megkapták a keresztség szentségét.

A hithirdető azonban nem túl sokáig örülhetett fárasztó, mégis boldogító apostoli munkájának. Már 1856 februárjában újból üldözni kezdték az ifjú közösséget. Ágoston a kerületi székhely egy katolikus írójánál keresett először menedéket; ahelyett azonban, hogy a még nyugodt, szomszédos Kveicsu tartományban igyekezett volna biztonságba jutni, a nyájánál akart maradni. Már a következő napon elfogták, és a kerületi mandarin elé vezették. A vád zendülésre való felbujtás volt, és azzal a felszólítással végződött, hogy rossz vallásáról mondjon le. Ágoston áthagyományozott válasza így hangzott: ,,Mivel vallásom az igazi, nem mondhatok le róla. Egyébként nincsenek rossz szándékaim. Arra intem az embereket, hogy tegyék a jót, és így kiérdemeljék a mennyország boldogságát.'' Erre a fogoly 300 ütést kapott a talpára és 300 ütést bambusznáddal a testére. Vérrel és súlyos sebekkel borítva szó nélkül szenvedett. Súlyos éjszaka után, bilincsbe verve, amely még csak mozgást sem engedett neki, a következő reggel halálra ítélték, de a február 26-ról 27-re virradó éjszaka belehalt sebeibe; csak ezután fejezték le, és holttestét az állatok elé vetették.

Bármilyen kicsi és jelentéktelen volt is Ágoston első kialakuló közössége, két tagjának, a fiatal Pei-mu Lőrincnek és egy ifjú özvegynek, Csau-Kong Ágnesnek meg kellett osztania papjukkal a vértanúságot. Lőrinc már Ágostonnal volt a körzet székhelyén, amikor menedékhelyén megjelent közösségének néhány asszonya kisgyermekével együtt. Férjük már fogságban volt. Ágoston segítségét és tanácsát kérték, s abban egyeztek meg, hogy az asszonyok gyermekeikkel együtt a mandarin lába elé borulnak, hogy férjük és apjuk életéért könyörögjenek. Mivel mégsem volt bátorságuk az ilyen, kínai viszonyok között rendkívüli lépéshez, Lőrinc vezetőként élükre állt. Ekkor a mandarin egész dühe ellene fordult. Mialatt az asszonyokat kegyetlenül megverték és fogságba vetették, neki borzasztó kínvallatást kellett kiállnia, s ez azzal a felszólítással végződött, hogy tagadja meg hitét. Bátor magatartása a mandarin dühét a végsőkig fokozta, úgyhogy őt még Ágoston elfogása előtt kivégezték.

Csau-Kong Ágnes Kveicsu szomszédos tartományából való volt, ott született 1833-ban. Fiatalon férjhez adták egy keresztény férfihoz, majd annak halála után nem ment ismét férjhez, hanem iskolába járt, és tudását az Egyház szolgálatába állította. Amikor Ágoston Lions nevű társától alkalmas hitoktatónőt kért leendő közössége asszonyai és lányai számára, Ágnes ajánlkozott erre a feladatra. Úgy látszik, hogy önfeláldozó és sikeres tevékenysége magára vonta üldözői figyelmét, mert már a férfiak első csoportjával együtt elfogták és fogságba vetették. A bírósági tárgyalás napján, amikor Ágoston sorsa is eldőlt, igen kiemelkedő bátorságot tanúsított. Sem ígéretek, sem fenyegetések nem tudták eltántorítani hitétől. Az elítélése előtt mondott és áthagyományozott kevés szava az ókeresztények kihallgatásaira emlékeztet. Ugyanazzal a halállal sújtották, mint Ágostont. Négy nappal később halt meg sebei következtében.

Ezekről a Kvangszi tartományban végbement eseményekről Guillemin, a távoli Kanton missziójának elöljárója csak július elején értesült hírnökök és levelek útján, s elküldte az első tudósítást Lyonba, a Hitterjesztés Művének vezetőségéhez. Ezen alapulnak a fentiek is. A püspök írása végén kifejezett kívánsága, tudniillik, hogy a vértanúk vére szolgáljon Kvangszi egyházának javára, meglepő módon beteljesedett: a tartománynak a kínai hierarchia felállításakor már három püspöke volt. Ágostont két társával, Lőrinccel és Ágnessel együtt 1900. május 27-én avatták boldoggá.

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE 3.

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE
Agónia II.

Jézus tele van gyötrelemmel.  A virágvasárnapi bevonulás Jeruzsálembe a lelkes ünneplés ellenére is sok szenvedést rejt az Úr szívébe. A hozsannázó hívők szíve tele nagy reménnyel: JÉZUS most megmutatja az egész világnak, a múltból és jövőből álló emberi történelemnek azt a dicsőséget, amit az Atya ígért neki a világ teremtésekor: Fiam, vedd majd istenséged mellé második természetednek az emberi természetet. Ezt majd hozzákapcsolod Isteni személyed fősége alatt istenségeddel, és így te leszel az isteni ragyogás a teremtendő emberi lelkeken és angyali természeten, mint ős-típus, emberi tested pedig a mérhetetlen csillagvilág anyagának ős-típusa. Amikor pedig ténylegesen megtestesülsz, az egész világ összegyűlik és örömmámorban köszönti ős típusát. Ezt az emberek őslázadása, ősbűne megakadályozta. Az örömünnep három-négy pásztornak ünnepe lett a vétektől mentes mennyei angyalok seregén kívül. Mert a bűn által Istenével szembefordított embereket előbb újra Isten gyermekeivé kell tenni, az pedig a Te nagylelkű szenvedésed után válik lehetségessé. Ez az ünnep pedig még nem az egész emberiség általános hódolatát jeleníti meg. A tömegben alig észrevehető néhány zsidó vezető farizeus ijedten furakodik melléd: Uram, ne engedd e hangos hozsannázást, mert a római őrség nyakunkra zúdulhat a fellegvárból! Pedig milyen gyönyörű élmény lenne itt most elénekelni Dávid király költeményét, a 110. zsoltárt: „Azt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj jobbomra, és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul! Az Úr kinyújtja hatalmas jogarod Sionból, uralkodj ellenségeid közepette! Születésed óta tiéd a királyi méltóság a szent hegyen, anyád méhétől kezdve, ifjúságod hajnala óta. Az Úr megesküdött, és nem bánja meg: Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint”. (Zsolt 110,1-4) ám e helyett az ezer éves himnusz helyett csak Szent János evangélista írása kerülhetett ide a zsoltár közepére: „Jóllehet ennyi csodát tett a szemük láttára, mégsem hittek benne. Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése. Uram, ki hitt a szavunknak, és az Úr ereje ki előtt vált nyilvánvalóvá? (Iz 53,1) Nem tudtak hinni, amint Izajás ezt is megjövendölte: Szemüket elvakította, szívüket megkeményítette, hogy ne lássanak a szemükkel, és ne értsenek a szívükkel, nehogy megtérjenek, és meggyógyítsam őket’. (Iz 6,10) Ennek ellenére „még a tanács tagjai közül is sokan hittek benne, de a farizeusok miatt nem vallották be, nehogy kizárják őket a zsinagógából”. (Jn 12,37-42) János evangéliuma igen sok fontos tanítást közöl a Mestertől az utolsó vacsora keretében (13-17 fejezet), csak az Eukarisztiáról nem beszél. Az első esemény nála a tanítványok lábának megmosása.  Az Úr és Isten Jézus megteszi azt, amit előbb Simon farizeus nem tett meg Jézussal, mert az a rabszolgák dolga volt. Jézus ezzel arra tanítja apostolait, hogy Isten nemcsak a mérhetetlen csillagvilágot és mennyországot teremt, fenntart és igazgat, hanem az egyszerű nép fiainak poros lábát is megmossa. Miért tette? Mert be akarta vésni apostolai memóriájába, hogy minden emberen gyakorolniuk kell a szeretet parancsát, haszon nélkül is. Tanítja a nagy igazságokat, mert azokat csorbítatlanul vallaniuk kell egész földi életükben. Az önzetlen szeretet a földi élet egyetlen nagy lehetősége, hogy kincset gyűjtsünk a mennyországra, az örök életre. Ezért az Úr a zsidóknak fogalmazott felebaráti szeretet-parancsot. „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” felemeli. „Szeressétek egymást, ahogyan én, szeretlek titeket!” (Jn 13,34)

Nagyböjti kalendárium 10.

Nagyböjti kalendárium – február 27.

Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„A mi Urunk meghajtotta a fejét, hogy téged üdvözítsen, koronát hord, hogy ékesítsen, kitárta karját, hogy átöleljen, átszegeztette lábát, hogy veled maradjon. Te pedig, nyomorult ember, aki szolgája lettél e bőkezűségnek és e nagy alázatnak, akinek át kellene ölelned a keresztet, ehelyett menekülsz tőle.” (Sziénai Szent Katalin)

Urunk, Istenünk, add meg híveidnek, hogy töredelmes szívvel készüljünk húsvét ünnepére. Engedd, hogy a magunkra vállalt nagyböjti önmegtagadás mindnyájunk lelki javára váljék. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Nagyböjt első hetének péntekje

Nagyböjt első hetének péntekje

Isten útja igaz és igazságos. 

Izrael fiai szemére vetették Istennek, hogy nem igazságos: megkegyelmez a bűnbánóknak, akár milyen nagy vétkeik voltak, és nem jutalmazza azt, aki igaz volt, de vétkezett. Minap elmélkedtünk Jónás prófétáról. Mindent megtett, hogy a vétkes pogányok ne tartsanak bűnbánatot, ne hallják meg Isten utolsó figyelmeztetését, pusztuljanak el vétkeikben. Isten viszont mindent megtett, hogy Jónás és rajta keresztül az isteni figyelmeztetés fülükbe jusson, tartsanak bűnbánatot, és Isten irgalma elérje őket. Jónásnak és hasonló gondolkodású honfitársainak ez egyáltalán nem tetszett. Istennek igen, mert Ő örült a bűnbánatnak és megbocsátott Ninivének. Aki eltér az igaz útról, az elveszíti Isten barátságát, és ha így hal meg, elkárhozik. Mi a tanítás lényege? Aki Isten élő gyermeke, megszentelő kegyelem állapotában van, bármi jót cselekszik a kegyelem hatása alatt, természetfölötti értéke van, érdemdús, Isten megfizet érte itt is és a másvilágon még inkább. Ha elveszíti a megszentelő kegyelmet, és úgy is hal meg bűnbánat nélkül, elkárhozik, és szerzett érdemei nem számíthatnak túlvilági jutalomra. Ha megtér, nemcsak a kegyelmet kapja vissza, hanem az érdemei is felélednek. Isten annyira jó, hogy nem a keresztségi kegyelmi állapotot adja vissza, hanem azt a fokot, amelyet elveszített. Viszont, ha egy nagy bűnös, akinek addig a megszentelő kegyelem híján semmi érdeme nem volt, megtér, úgy is marad,s meghal meg, Isten a mennyországban megfizet mindenért. Az akarat utolsó döntése az irányadó.Isten igazságos. A végrendelet esetében is az utolsó az érvényes.

Thesszalonikii Szent Porfir

Szent Porfir püspök

Tesszalonikában született 352-ben. Szülei jómódú keresztények voltak. Fiúkat gondos nevelésben részesítették. Ő azonban szerzetesi életre vágyott. 26 éves korában szétosztotta vagyonát és az alsó-egyiptomi szkétiszi pusztaságban lett szerzetes egy kolostorban. Öt év alatt teljesen elsajátította a remete élet művészetét. Elöljárói engedélyével a Szentföldre ment, hogy felüdítse lelkét. Utána a Jordán völgyében egy barlangban újabb öt évet töltött. Jeruzsálemben Márk remetét vezette hozzá Isten, aki társa lett. Ezután ketten éltek munkás életet. János jeruzsálemi püspök, amikor értesült életmódjukról, Porfirt áldozópappá szentelte. Néhány év múlva a gázai püspök halála után a hívek őt kívánták főpásztoruknak. Kissé vonakodva, de vállalta a püspökséget. Tanítványa kíséretében elmentek Gázába. A város akkor inkább pogány város volt. Lakosai eleinte bizalmatlanul fogadták a püspököt, de egy csoda a kereszténység felé fordította szívüket. Egymásután rombolták le a pogány szobrokat, templomokat. Eudoxia császárné is segítségére volt Konstantinápolyból. 26 évi működése alatt a pogány Gáza szín keresztény várossá alakult át. Meghalt 421-ben.

AZ ERMBERFIA SZENVEDÉSE 2.

AZ   ERMBERFIA   SZENVEDÉSE
Az agónia

Jézus megkezdte megváltói szenvedéseit. Azokat a gyötrelmeket, amelyeket nem ragyog be egy csipet érzékelhető boldogság sem. Elérkezett annak az ideje, amikor a csalódások előfutamai a fizikai és lelki fájdalmak vigasztalanul ömlő árvizének. A szenvedés hetét a Betfagétól induló felvonulás nyitotta meg (Betfagé arám fügeháza, fügét termő hely. Kis helység, tanya Jeruzsálem közelében, az Olajfák hegyének keleti lejtőjén (Mk 11,1; Mt 21,1; Lk 19,29) az evangéliumok Jézus jeruzsálemi bevonulásának leírásakor említik Betániával együtt.) Két tanítványt küldött az erdőszélre, hogy az öröktől fogva odarendelt szamárcsikót hozzák el. A királyok lóháton, de legalább öszvéren ülve vonultak harcba is, ünnepelni is. Jézus nem vett fel díszruhát, nem is volt ilyen öltözéke, és egy akart lenni a sok ezer között. Mindenki, tudta, hogy ezt a ruhát az Édesanyja varrta fa messiási dísz köntösének. Felült a szamárcsikóra, „amelyen még nem ült ember”. (Lk 19,30) Ez azt jelentette, hogy nem volt betanítva az ember hordozására, de azt is, hogy nem állt még senki emberfia szolgálatában. Ez a nap ünnepélyes bevonulás Jeruzsálembe, nagy ünnepként indult. A nép rohant, hogy részt vehessen JÉZUS dicsőségében. Mindenki kezében friss zöld pálmaág, vagy bimbós, virágos gallyak.  Amikor pedig átértek az Olajfák-hegyén, a nép mondani, énekelni, harsogni kezdte: „Áldott az Úr nevében érkező király!” „Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban!” (38) „A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: Mester, hallgattasd el tanítványaidat! Mondom nektek, felelte, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni”.(39-40) Jézus amint leérkezett a hegy jó kilátást nyújtó tisztásához, megállt. Nézte a várost és megsiratta: „Bárcsak te is felismernéd, - mondta – legalább ezen a napon, ami békeségedre volna. De el van rejtve szemed elől. Jönnek napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít, és mindenfelől ostromol. Eltipornak gyermekeiddel együtt, akik falaid közt élnek, és nem hagynak enned követ kövön. mert nem ismerted föl látogatásod idejét”. (42-44) Amint beérkeztek a városba, Jézus „bement a templomba, és kiűzte onnan a kereskedőket. Írva van, mondta nekik, házam az imádság háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek.” (45-46) A szenvedtetés legszörnyűbb szakaszának kezdetéig minden nap bement a templomba és ott tanította a jámbor embereket. Itt még adatott számára némi vigasz, hogy vannak, akik igénylik okosságát és szeretetét. Jézus pedig így fogalmazza meg helyzetét: „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. Aki szereti életét, elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet! Erre szózat hallatszott az égből: Megdicsőítettem, és ezután is megdicsőítem. A nép, amely ott ácsorgott, ennek hallatára azt gondolta: hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: Angyal beszélt vele. Jézus megmagyarázta nekik: Nem miattam hallatszott ez a szózat, hanem miattatok. Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én meg, ha majd felmagasztaltatom a földről, mindeneket magamhoz vonzok. Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal hal meg. Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek. Ezeket mondta Jézus, azután elment, és többé nem mutatkozott” (Jn 12,23-36)      

Nagyböjti kalendárium 9.

Nagyböjti kalendárium – február 26.

Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„Isten néz téged, bárki vagy, úgy, ahogy vagy, személyesen. Neveden szólít, lát és megért, olyannak, amilyennek teremtett. Tudja, mi él benned, ismeri minden legsajátosabb személyes érzésedet és gondolatodat, adottságaidat és vágyaidat, erődet és gyöngeségedet; lát örömöd és szomorúságod napján, együtt érez minden reményeddel és viszontagságoddal, osztozik aggodalmaidban és emlékeidben, bontakozó és hanyatló napjaidban; átölel és karjában hord, fölvesz és leültet, olvas vonásaidból, akár nevetésbe, akár sírásba hajlanak, akár egészségtől duzzadnak, akár betegségben hervadoznak; gyöngéden tekint kezedre és lábadra, figyel hangodra, szíved dobogására, leheletedre is. Nem szereted magad jobban, mint Ő szeret téged, nem riadhatsz vissza jobban a szenvedéstől, mint amennyire Ő szenved, hogy viselned kell; és ha mégis rád szakadt, akkor mintha magad mérted volna magadra, ha van benned üdvösségre vivő bölcsesség.” (John Henry Newman)

Urunk, Istenünk, add, hogy mindig helyesen gondolkodjunk, és a jót készségesen meg is tegyük. Így mi, akik nálad nélkül létezni sem tudunk, segítségeddel tetszésed szerint élhetünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Nagyböjt első hetének csütörtökje

Nagyböjt első hetének csütörtökje

„Kérjetek és adnak nektek!”

Sokan nyújtogatják az utcán a tenyerüket alamizsnáért. Nyilván kapnak is. Jézus azonban nem ezekről beszélt, hanem azokról, akik Isten felé nyújtják kezüket akár itt a templomban, akár otthonuk csendjében.„Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak.”(8) Ő jó Atya,de valahogy ezt elfelejtették az emberek. Azt, hogy Istentől kellene kérni hitet, munkaerőt, munkát, becsületet, az ifjúság viharai közt önmérsékletet, a felnőttek és idősek tiszteletét, a haza szeretetét, a múltra épülő büszke öntudatot. Kérni kellene, hogy a múlt század szörnyű országvesztését soha többé ne érjük meg, hogy ne tudjanak kisemmizni se külső, se belső gonoszok, hogy amit kenyérként adnak, az kenyér legyen, és ne kő, és amit halként, az ne kígyónak bizonyuljon. Mindezekért ne embereknek nyafogjunk, hanem Istennek szóljunk nagy bizalommal. Mert az ember tud gonosz is lenni, Isten azonban végtelenül jó. Persze, Isten sem ok nélkül fejezi be a tanítást ezzel: „Atyátok, aki a mennyekben van, jó dolgokat tud adni azoknak, akik kérik őt.”(11) Mire gondolhat most az Úr? Ne veszítsük tovább a hazát, a hazát jelentő magyar nyelvet és kultúrát. Ragaszkodjunk őseink hitéhez. A külső ellenségtől védjen, legyen az bárhonnan jövő. Ne engedje az Úr, hogy kuruc-labanc szellem szaggasson bennünket. Adjon nekünk nagy-nagy bölcsességet, hogy a magunk dolgát magunk rendezzük a magunk javára.

SALAMANCAI BOLDOG SEBESTYÉN

Boldog SEBESTYÉN 

(ab aparicio)

 (1502-1600)

 
Mellékneve: „ab aparicio” megjelenésről nevezett, ti. a gyakori angyali jelenések miatt. Spanyolországban Gudiva nevű helységben született. Szülei vallásosan nevelték. Jó ideig pásztorkodott. 12 évesen súlyosan megbetegedett. Legendaszerű gyógyulása története: egy elhagyatott kunyhóban várta a halált. Egy farkas azonban hozzá menve gennyes sebét kiszívta, minek következtében jobban lett. Mikor anyja rátalált, már túl volt az életveszélyen. Ifjú korában Salamancában egy gazdánál földműves munkákat végzett. Romlott társai háromízben is parázna nőkkel bűnbe akarták vinni, ő mindhárom alkalommal elkergette a csábítókat. E környezetből szabadulni akart, ezért elhatározta, hogy Mexikóba utazik. Itt is földműves munkát vállalt, de közben a bennszülötteket kocsi, eke s egyéb szerszámok készítésére tanította. Útépítésben is részt vett: a Zacatecastól Mexikó-városig épített út (kb. 500 km hosszú) az o kezdeményezésére valósult meg. S amit keresett, azt leginkább a szegények megsegítésére fordította. Egyszer egy eladósodott embert megmentett a börtöntől: kifizette helyette tetemes adósságát. Jótékonykodása az indiánok előtt is tiszteletet váltott ki iránta. A főváros közelében kis birtokot vásárolt. Kétszer meg is nősült, de mindkét feleségével szűzi életet élt (az ő beleegyezésükkel). Közben a gonoszlélek gyakran támadta, különféle vadállat vagy csábító no alakjában; ő győzedelmeskedett a kereszt jelével. Második felesége halála után 70 évesen belépett a Ferenc-rendbe, a laikus testvérek közé, miután minden vagyonát a szegények s a klarissza nővérek javára fordította. Fogadalmait letéve erényekkel tündökölt: egyszerűség, őszinteség, szelídség, engedelmesség, türelem. Böjtök, önmegtagadásai, virrasztások érdemessé tették arra, hogy angyalok jelenjenek meg neki, akik elhagyatott helyeken táplálták, sötétben titokzatos fénnyel vették körül, esőtől, hótól védelmezték, helyes útra terelték egyik helyről a másikra vitték. Jövendő dolgokat előre mondott, a szívekbe belelátott, vadállatok felett tökéletes uralmat gyakorolt. Halálos ágyán az Oltáriszentséget már nem tudta magához venni, csak maga elé tétette. Istennek hálát adva 98 évesen hunyt el. Halála után arca megszépült, csodás illat vette körül, VI. Piusz avatta boldoggá.
„És én két kezemmel dolgoztam és akarok tovább dolgozni. És határozottan kívánom, hogy a többi testvér is dolgozzon, ahogy a tisztesség kívánja. Akik nem tudnak dolgozni, tanuljanak meg; nem kapzsiságból, nem a munkabér megszerzéséért, hanem a példaadás kedvéért és s henyélés elkerülése végett.”
Szent Ferenc Végrendeletéből.

Imádság:

Istenünk, te megadtad Boldog Sebestyénnek, hogy szíve egyszerűségében
neked tetsző életet éljen. Add kegyelmedet, hogy közbenjárása által tiszta szívvel szolgáljunk neked és kegyelmed adományait elnyerjük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE

AZ EMBERFIA SZENVEDÉSE

Az utolsó vacsora. Jézus letelepszik a terített asztal mellé
Nagycsütörtök délután Jézus megérkezett ahhoz a házhoz, ahol az ismerőse lakott. Az előkészítéssel megbízott tanítványok mindent az évezredes szokásnak megfelelően végeztek el. Az Úr lelkében a körülötte levő nyüzsgésben egy élmény elevenedik meg, amikor magányából megérkezik tanítványaihoz. Közeledve látja, egy édesapa elkínzott fiát öleli, a tanítványok mozdulatai tehetetlenségükről árulkodnak. Az apa felpillant az útra, amelyen Jézusnak érkezik.”Térdre hullott előtte, s kérte: Uram, könyörülj fiamon! Holdkóros szegény és sokat szenved. Hol tűzbe esik, hol meg a vízbe. Elhoztam tanítványaidhoz, de ők nem tudták meggyógyítani. Jézus így válaszolt: Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide! Jézus ráparancsolt, s az ördög kiment belőle. A gyerek azonnal meggyógyult.(Mt 17,14b-18) Jézust magányából a vacsora asztalához invitálják: Uram minden kész, a vacsoracsillag felragyogott. Üljünk asztalhoz. Jézus rábólintott. Eddig kellett várnia, hogy befejezze a művet, amit az Atya rá bízott. Jézus előtt a szokások szerint egyben megsütött bárány teste. Ilyenné kell lennem, hogy beteljék az én áldozatom. Jézus mindent elmond, amit Mózes Isten parancsára leiratott. Mindenki megilletődve fogyasztja a neki jutott bárányszeletet és a kovásztalanul megsütött kenyeret. A bárányhús elfogyott, a kenyérből bőségesen maradt. Az ószövetség kenyere türelemmel várakozik. Valaminek történnie kell. Az első csodálatos kenyérszaporítás után Jézust a kafarnaumi zsinagógába találták meg a túlsó tópartról utána jövő férfiak. Ajkukról ömlik a köszönet, árad az újabb nagy kegybe vetett remény:”Atyáink mannát ettek a pusztában, amin az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni. Jézus erre azt mondta (ekkor):”Bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és életet ad a világnak”Erre így szóltak hozzá:”Urunk adj nekünk mindig ebből a kenyérből!” Én vagyok az élet kenyere! Felelte Jézus. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek.(Jn 6,31-36) Jézus Kafarnaumban nem a mezőn termett búzából készült kenyeret adott az akkori zsidóknak és a munka nélkül szerezhető ingyen élelemre áhítozó tömegnek. Ennél sokkal többet érő élő kenyeret kínál nekik:”Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg őbenne!(56) Jézus előre megmagyarázta ezt és a „hogyant” most megmutatja: az üres húsos tál mellett ott áll egy kis halom kovásztalan búzakenyér.”Ebből egyet megfogott,felemelte,megmutatta,hogy mi az,amit fog,és elmondta,mi lesz belőle az ő parancsára. Most a kenyeret vette a kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.(Lk 22,19) Mi hangzott el? Jézus parancsa: ”Ez az én testem.”Amit kimond megváltoztatatlan igazság. A kenyér halom kenyér marad. Jézus testévé a kenyér lényege, ami azt a darab ennivalót kenyérré tette, az már Jézus Teste. Az alak, a súly, az íz, minden más, marad olyan, amilyen volt.

Nagyböjti kalendárium

Nagyböjti kalendárium – február 25.

Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„Akiben a teremtett dolgok nem gyújtanak világosságot, az vak; aki hangos szavukra nem ébred fel, az süket, aki a teremtett dolgokért nem áldja az Istent, az néma; aki ezek tanúságát figyelmen kívül hagyja, és nem ismeri el az Őskezdetet, az őrült. Nyisd hát ki a szemed, fülelj, ajkaid mozduljanak, és legyen készséges a szíved, hogy minden teremtményben Istenedet láthasd és dicsőítsd, szeresd, tiszteld és áldjad!” (Szent Bonaventura)

Urunk, Istenünk, tekintsd jóságosan néped buzgóságát. Add, hogy testi önmegtagadásaink és jócselekedeteink gyümölcseként lélekben újjászülessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Nagyböjt első hetének szerdája

Nagyböjt első hetének szerdája

„Még negyven nap” A negyven napos nagyböjt elején vagyunk. Isten megtérésre hív bennünket a Katolikus Egyház által. Azt üzeni: „Itt az alkalmas szent idő”(2Kor 6,2) ki kell használni, kegyelmet kérni magunknak és másoknak is. Ezt az időt ajánlja fel most számunkra Isten. Jónás prófétát Isten kétszer is küldi. Első ízben elrejtőzik és elmenekül a küldetés elől. Isten azonban utánanyúl, visszarendeli hazájába, és újra kiadja a parancsot: menj el Ninivébe, és hirdesd: még negyven nap és elpusztul Ninive, ha meg nem térnek.”(2) Jónás prédikálni kezd. Nem teszi szívesen, mert nem akarja, hogy megtérjen Ninive, és Isten megkegyelmezzen neki. A város azonban megtér, vezekel apraja-nagyja, királya és közembere egyaránt, ezért Isten megkegyelmez nekik. Jónás zsidó volt. Isten az ő népét különleges népévé választotta, Ő és nemzete azonban félremagyarázta Isten akaratát. Isten leckét adott Jónásnak és népének, mondván ti az üdvösség közvetítői vagytok, elhozzátok a Messiást minden népnek. A zsidók egyik nagy ellensége volt Asszíria. Oda vitték fogságba Izrael országát 722-ben, miután elpusztítottak mindent. Ezt a zsidók nem bocsátották meg soha. Pedig Isten a megbocsátás Istene, aki saját népének is megbocsátott és hazavezérelte. Majdnem negyven napunk van Húsvétig. Mögöttünk rengeteg szenvedés, aminek a krónikáját ezer éve ismerjük. Török, tatár, nyugat és kelet egyaránt sok bajt okozott nekünk. Bocsássunk meg nekik szívből, kérjünk kegyelmet minden bajt okozónak. Bízzunk abban teljes szívvel, hogy Isten negyven-ötven nap múlva leveszi rólunk.

Szent János fejének megtalálása

Szent János fejének I. és II. megtalálása

Keresztelő János fejét Heródiás egy tisztességtelen helyen rejtette el. Erről Heródes helytartójának felesége: Johanna tudott, akinek nevét szent Lukács említi. (8,3.) Ő, szánakozva az előhírnök halálán, a fejet titokban eltemette egy edényben az Olajfák hegyén. Később egy nemes ember, Ince, vásárolt magának földet az Olajfák hegyén, Heródes birtokán. Kívánva egy kis templomot is építeni, az alapot ásva, megtalálta a próféta fejét és magánál tartotta. Halála előtt azonban, félve, hogy a szent fejet a hitetlenek kigúnyolják, újra a földbe rejtette azon a helyen, ahol megtalálta. Nagy Konstantin császár idején két szerzetes jött Jeruzsálembe, hogy felkeresse a szent helyeket. Egyiküknek megjelent az Előhírnök, és kérte, hogy ássák ki a földből fejét. Ettől az időtől ünnepelték a szent fej I. megtalálását. A szerzetesek, hazatérve egy fazekassal Emesszából, könnyelműen neki adták csomagjukat a szent fejjel. A fazekas háza erre eltelt mindenféle földi jóval. Halála előtt ő átadta a fejet nővérének őrzésre, aztán az ereklye egyik helyről a másikra vándorolt, amíg egy Euszthát nevű ariánus szerzeteshez jutott. Ő elrejtette a fejet egy barlangban Emessza közelében. Később ezen a helyen kolostor épült, és isteni kinyilatkoztatás folytán Marcell főnök 452-ben másodszor is megtalálta az Előhírnök fejét. Azután a fejet Khalkedonba, majd Konstantinápolyba vitték.

Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű

Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű 

 
Jézus iskolájába mindig van beiratkozási lehetőség. Ő maga hívott annak idején mindenkit, hogy tanuljanak tőle az emberek. Arra is fel kell figyelnünk, hogy O nem teljesen ismeretleneket szólít meg az úton, hogy keressék az alkalmat erre a tanfolyamra, hanem a mindig velejáró apostolainak mondja, akik jól ismerték Őt, állandóan hallgatták, tudták róla, hogy Ő a legkiválóbb mester, hogy mennyei tudása van, azaz mindent tud. Jézus mégsem arra hivatkozik, hogy ilyen minőségben menjenek hozzá tanulni, hanem azért, „mert szelíd és alázatos szívű". Mi, idős szerzetesek is meghallgatjuk ezt a felszólítást. Minden bizonnyal nem lesz kárunkra, ha elmerülünk ebben az isteni Szívben, és megtanuljuk a bölcsességét. A magyar nyelvben és általános felfogásban a szív az érzelem központja, forrása, egyben a jelképe is. A szeretet jele. A héber nyelvben több ennél: széles értelemben az ember egész bensőjét jelenti. Az embert magát, aki nem csak érez, nemcsak emlékezik, de ért is, akar is, elhatározásokat tesz. Kifejezi néha sok ember közmegegyezését: „Teljes szívvel követi Absalomot egész Izrael." ( 2 Sám 15,13) Vagy az egész embert jelöli: „Teljesítetted szívének óhajtását." (Zsolt 21,3) a gondolkodásnak központja: „a szellem tudásával látta el őket, értelemmel töltötte be szívüket, és megmutatta nekik, mi a rossz és mi a jó." (Sir 17,6) Magára Istenre is vonatkoztatja ezt a Szentírás: „De megmarad az Ur terve mindörökre, szíve szándéka nemzedékről nemzedékre." (Zsolt 33,11) „a Biblia konkrét és átfogó antropológiájában az ember szíve tudatos, értelmes és szabad személyiségének a forrása, döntő választásainak a helye, az íratlan törvény őre („így megmutatják, hogy a törvény követése a szívükbe van írva" Rom 2,15), és Isten titokzatos cselekvésének színtere. Mind az ó-, mind az újszövetség szerint az ember szívében találkozik Istennel. Ez a találkozás Isten Fiának emberi szívében válik teljes értékűvé. (BTSZ 1214) Isten kinyilatkoztatott szavából próbáljuk egyre jobban megérteni, mit is rejt ez a fogalom: Jézus Szíve, és a vele való kapcsolatunk. Szív és látszat. Az emberi szív el van rejtve a szem elől. Jó mélyen dobog a bordák várfala mögött. Ha látni szeretnénk, ki kell nyitni a mellkasunkat. Szerencsére az ilyen műtétre ritkán kerül sor, csak akkor, ha igen nagy a baj. De azért van egy fényes tükre a szívünknek: az emberi arc. „Az ember szíve elváltoztatja arcát hol vidámra, hol meg szomorúra." (Sir 13,31) Ugyanígy az ajak is árulkodik a szívről: „a bölcs szíve bölccsé teszi száját, és növeli ajka kedvességét." (Péld 16,23) a szív jelei lehetnek a cselekedeteink is: „Mert minden fát gyümölcséről ismerünk meg. Tövisbokorról nem szednek fügét, sem a csipkebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből, és a gonosz ember a gonoszból gonoszat hoz elő, mert a szív bőségéből szól a száj." (Lk 6,44-45) a kettős szívet viszont nagyon elítéli az Úr: „Ne sodorj el engem a bűnösökkel és a gonosztevőkkel, akik békésen szólnak felebarátjukhoz, holott szívükben gonoszság lakik." (Zsolt 28,3)

Nagyböjti kalendárium 7.

Nagyböjti kalendárium – február 24.

Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„Milyen felszabadító gondolat ez, hogy az övé vagyok. Tehát nem akarok mindentudó lenni, nem akarok mindenható lenni, nem akarok végtelen szabad lenni, még örökkévaló sem akarok lenni, csak az övé akarok lenni. De mivel ő örökkévaló, ezért örökre az övé akarok lenni.” (Barsi Balázs)

Urunk, Istenünk, tekints jóságosan házad népére, és add, hogy átjárja lelkünket az utánad való szent vágyakozás, és a testi önmegtagadás gyakorlásával szívünk megtisztuljon. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Szent Mátyás apostol

Szent Mátyás apostol 

Jn 15,9-17
„Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket”

ézus mennybemenetele után az apostolok árvának érezték magukat. Eddig mindig köztük élt a Mester, most végtelen messze van. Az utolsó vacsora termében gyűltek össze százhúszan, a Szűzanyával együtt. Várták a nagy ajándékot, a Szentlelket, akit Jézus ígért nekik. Ő majd eszükbe juttatja Jézus tanítását, és erőt ad a tanúságtételre mindegyiküknek. Ez a terem fontos az életükben, itt mosta meg lábukat az Úr, hogy egészen tiszták legyenek, és itt mondta meg, hogy egy közülük nem tiszta, sőt gonosz szándékai vannak. Itt nyújtotta nekik a régi bárány vacsora falatjait Jézus. Adott Júdásnak is. Ez egyben jelzése is volt, ki az áruló. Társuk volt, szégyenfoltjuk lett, de a tanúságtevés nem szenvedhet hiányt. Hiszen az Írásban is ott áll: „a tisztségét kapja meg más.”(Zsolt 109,8) Péter, akit Jézus tett meg helyettesévé, indítványozza Júdás elvesztett apostoli helyének választás útján történő betöltését. Választás lesz, tehát jelölnek kettőt, akik Jézussal együtt jártak, hallgatták tanítását, látták csodáit és főként a halálból való feltámadás után látták őt élve, tehát illetékes szemtanúk lehetnek. A döntést azonban Istenre bízzák, amint Jézus is az Atyával beszélte meg, kiket nevezzen ki apostolnak. A sors Mátyásra, a második jelöltre esett. Ő lett a tizenkettedik apostol. Dante a Divina Commedia-ban két embert lát a sátán szájában a pokol fenekén. Az egyik Júdás, aki a legmagasabbra volt felemelve, és megcsalta Jézust, eljátszotta bizalmát. Mi is Isten gyermekei, Jézus testvérei, barátai vagyunk. Maradjunk hűségesek.

SZIRIAI SZENT JÁNOS

Szent János és társai

Mindnyájan a szíriai pusztában voltak remeték az V. században. János, Szent Limnosz tanítványa, követte az ő vezeklő életét A folyó partján egy nyitott dombot találva, ott élt lakóhely nélkül 25 évig. Étele és ruházata a legegyszerűbb volt. Nem keresett árnyékot, mindenben igyekezett megtagadni magát. Mózes atya, akit lelkesített János atya élete, mindenben igyekezett őt követni. Antioch atya egész életét egy teljesen puszta helyen élte le, amelyet egy kis kerítés vett körül. Már nagyon idős volt, amikor meghalt. A szintén öreg Antonin atya mindenben követte őt: ételben, italban, ruházatban és a virrasztásokban. Idős koruk ellenére vezeklő életüknek minden kellemetlenségét türelemmel viselték. Ifjúi erőt éreztek magukban arra, hogy Istennek éljenek. Zebin atya egy hegyen élt. Egy kis lakhelyet építve magának, ugyanazon helyen élt vezeklésben késő öregségig. A körülötte levő helyek lakosai sokszor fordultak hozzá és nagy hasznuk lett imáiból. Polychroniosz atya Zebin atya tanítványa volt és mindenben utánozta szent életét. Vasbilincset ugyan nem viselt magán, de másként vezekelt testét sanyargatva. Istentől csodatevő erőt is kapott.

A Mennyei Atya Fiában maga szenvedett érettünk. 3.

Lelkigyakorlat a mennyei Atyáról

 
Olyan testvérekhez, nővérekhez szólok, akik végig imádkozták, dolgozták és szenvedték az életüket. Elkötelezettek Isten állandó, lelkes szolgálatára, és most zömmel megérdemelt nyugdíjas pihenőidejüket töltik, amelyben viszont több idejük marad az intenzívebb imaéletre és a szeretet síkján való bensőségesebb segítésre a még aktívaín dolgozóknak. Életükben megértették és követték Jézus Krisztus misszós parancsát: „Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig."(Mt 28,19-2o) Vitték tehát a jó hírt szóval és tettel, étellel és orvossággal. Vállaltak rengeteg veszélyt is Istenért. Szemébe néztek sok pogánynak, aki még nem ismerte az igaz Istent. Lehet, hogy akadtak sokan, akik nem is kerestek mást, mint régi babonájukat, mert meg voltak elégedve állapotukkal. Esetleg féltek „istent" váltani, mert az örökölt bálványimádás súlyosan beléjük idegződött, netán a varázslók bosszújától volt okuk rettegni. Olvastam valahol, hogy egy Londonban végzett néger orvos angol lányt vett feleségül, aki követte férjét a régi hazába, ám a törzs varázslója gyanakodva nézte az idegen fajú és vallású asszonyt. A folyóban valami halpusztulás történt. A varázsló szerint az idegen nő miatt haragszik a halak istene, és azt kívánja, hogy öljék meg, s a koponyájából Igyék a nép. Megtették. Lehet, hogy a kiosztott hittankönyvből olvasóktól megkérdezték, mint Fülöp diakónus Kandaké királynő magas rangú tisztviselőjétől, aki a kocsijában Izaiás próféta könyvéből olvasott hangosan: „Azt gondolod, hogy érted, amit olvasol?" (Ap Csel 8,30) S amint Fülöp felült a kérő szóra a kocsiba, majd elmagyarázta a tisztviselőnek a próféta Jézusról szóló jövendölését, ti is leültetek az érdeklődő tanítványok mellé, és magyaráztátok, miről is van szó. Az is lehet, hogy úgy tudtatok a lelkükhöz férni, hogy társadalmi méretű gondjaikon segítettetek, mint egy pápua faluban egy missziós pap testvérem. Észrevette, hogy nagyon sok újszülött hal meg a törzsben. Beszélt a törzsfőnökkel. Megígérte, hogy segít a bajon, ha szabadkezet kap. Ezután felgyújtotta a szülőkunyhót, amelyben egyedül szoktak szülni az asszonyok egy fatörzset szorongatva, majd fertőtlenítés nélkül átadva a helyet a következő szüléshez. Az új kunyhóban már ő segédkezett, és megfelelő fertőtlenítéssel megakadályozta az újabb fertőzéseket. Ezek után megbíztak benne és elfogadták a hitét is. Az ősi bölcsesség szerint: „Tanítva tanulunk". A Lélek nyilván sok olyan ihletet adott, amiből komoly titkokat lehetett megtanulni. Bizony, kicsit aggódva kérdezem: Ennyi előgyakorlat után tudok-e valami hasznosat adni lelkigyakorlat címén? A mennyei Atyáról milyen többlet remélhető tőlem? Imádkozzatok testvérek, hogy az Úr adjon Hozzá érőt! Szent Pál írja a rómaiakhoz: „Vágyódom az után, hogy lássalak titeket, és juttassak nektek némi lelki kegyelmet, hogy megerősítselek benneteket, és hogy közöttetek tartózkodva közösen megvigasztalódjunk egymás hite, a tiétek és az enyém által." (Rom 1,11-12) Mondanivalóm alapja: „Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust." (Jn 17,3)

Nagyböjti kalendárium 6.

Nagyböjti kalendárium – február 23.

Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„Csak Isten tudja az ember odaadását egészen elfogadni, mégpedig úgy, hogy az ember nem elveszti, hanem megnyeri a lelkét. És csak Isten tudja önmagát az embernek úgy odaajándékozni, hogy kitölti az ember egész lényét, s közben semmit sem veszít el önmagából.” (Edith Stein)

Üdvözítő Istenünk, téríts magadhoz minket, és oktass szent tanításoddal, hogy lelkünk javára váljék minden jócselekedet, amellyel húsvétra készülünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Nagyböjt 1. hete Hétfő

Nagyböjt 1. hete Hétfő
Lev 19,1-2.11-18; Mt 25,31-46
„Legyetek szentek, mert én, az Úr a ti Istenetek szent vagyok”

Első hallásra megdöbbenhet a gyarlóságaival küszködő ember. „Legyetek szentek” Ha még valaki emberfiára hivatkoznék az Úr, az sem lenne könnyű. Mondjuk Szent Antal közismert szentségét kellene utánozni: alázatát, szerénységét, emberszeretetét. De Istenét? Pedig Jézus Krisztus azt ismétli meg, amit az Atya a Leviták könyvében 1250 évvel korábban leíratott: „legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok is tökéletes.”(Mt 5,48) Ő már megnevezi minden szentség forrását, az első isteni Személyt, az Atyát. S a megdöbbent apostoloknak megadja a pontosítást: „Aki felkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek.”(Mt 5,45) Így már tisztábban látunk: nem Isten végtelen szentségét kell elérnünk, hanem Atyánk szeretetstílusát kell szorgalmasan gyakorolnunk. A sok negatív megfogalmazás (11-18a) pozitíven értendő: adj inkább, mint elvegyél, mondj igazat mindig, add meg a munkásod igazságos bérét, ítélj igazságosan, bárki ügyét intézed is, ne akarj rosszat tenni, ne gyűlölködj, hanem szeress, ha néha nehéz is a történtek ismeretében. Ez a legfontosabb és legprecízebb életprogram. Az Atya is nemcsak teremtett, de fenn is tart, és ellát minden szükséges jóval. Az emberek – sajnos -, nem Őt követik. Pedig számon kérnek mindent az ítéleten.

CORTONAI SZENT MARGIT

CORTONAI SZENT MARGIT 

ferences nővér
*Laviano,1247. +Cortona, 1297. február 22. 

Margitba jámbor anyja beléplántálta az imádság iránti nagy szeretetet, de amikor hétéves lett, ez a fejlődés hirtelen megtört. Édesanyja meghalt, s két év múlva apja elvett egy másik nőt, aki azonban nem lett a gyermek második anyja. Ahogy fejlődött Margit, egyre jobban kibontakozott a szépsége, de annál nagyobbakká váltak a feszültségei; a biztonság, az elismerés és a szeretet utáni éhsége nem csillapodott. Megnyílt hát annak a szeretetnek, amelyet más helyen talált: tizenhét évesen elhagyta a szülői házat, és egy montepulcianói nemes kedvese lett. A szegény parasztlány drága ruhákba öltözött, haját aranyláncokkal díszítette, lovon vagy díszhintón járt. Látványosan büszkélkedett kedvese gazdagságával.

A pompázatos feltűnősködés mellett azonban megmutatkozott már valami más is, amit lelkivezetője feljegyzéseiből ismerünk. ,,Emlékezz vissza -- mondta neki később Krisztus --, hogy én magam is a tanítód és vezetőd voltam, s valódi részvétet csepegtettem beléd a szegények és szomorkodók iránt, amikor még a világ tetszését kerested, s a sötétség, vétek és bűn életét élted.''

Kilenc év telt el. A fiatal lányból érett nő lett, amikor, 1273-ban megtörtént a fordulat. Az év kezdetén a férfi egy reggel elhagyta a házat, csupán a kutyája kísérte. Két nap múlva a kutya ura nélkül jött vissza. Nyugtalan vonításával Margitot Petrignano erdőségébe vezette, ahol rátalált kedvese szúrásokkal átvert holttestére. Hogy mi játszódott le ebben a pillanatban Margitban, arról nem szól a krónika, de csakhamar megmutatkozott, hogy nemcsak egy világ dőlt össze számára, de új életre is felszabadult.

Vissza akart térni apjához. Gyászöltözetben, a bánattól megtörve kopogtatott a szülői ház ajtaján, mostohaanyja hatására azonban apja ajtót mutatott neki és gyermekének.

Életének ebben a kritikus pillanatában meghallotta Krisztus hangját. Egy volt a célja: a vezeklés. Az utat Szent Ferenc fiai mutatták meg neki. Kimerülten ért a cellei ferences kolostor kapujához és vezeklőruhát kért. A bánat nem pusztította el arca szépségét. Jóságosan, de mégis elutasítóan válaszolt neki a kolostor gvárdiánja: ,,Lányom, nagyon fiatal és túl szép vagy.'' Giunta Bevegnati testvér azonban jámbor asszonyok közbenjárására és provinciálisa parancsára átvette Margit lelki vezetését. Nem bízott túlságosan a huszonhat éves nő állhatatosságában. Attól tartott, hogy szépsége ismét a régi útra viszi, ha beleun a vezeklésbe. Margitnak évekig kellett várakoznia, míg 1276-ban felvehette a vezeklőruhát, a ferences harmadrend öltözetét.

Szépsége sodorta a bűnös élet útjára, szépsége lett annak akadálya, hogy a vágyott vezeklőruhát hordhassa. De most szeretni tudók könyörtelen következetességével kezdte el Margit a szépsége elleni harcot: lenyírta a haját, az arcát korommal kente be, lomposan öltözött, böjtölt, piszkos munkákat végzett a betegek és öregek szolgálatában. Odavetette a testének: ,,Legyőztél, de most én győzlek le.'' Szépsége azonban ellenállt minden támadásnak. Késsel akarta hát az arcát elcsúfítani. Giunta testvérnek egész tekintélyét be kellett vetnie, hogy megakadályozza ebben a tettében.

Egy napon Margit arra kérte Krisztust, hogy nevezze a leányának. Félelmetes komolysággal jutott el hozzá az Úr hangja: ,,Most még nem nevezlek a lányomnak, mert a bűn leánya vagy.'' Isten rányitotta a szemét életének hibáira és bűneire. Megérintette az isteni tisztaság kérlelhetetlen fénysugara. Margit magába fogadta ezt a fényt, hogy azután majd a bűnbánat szentségében megnyíljon Isten kegyelme számára. Amikor a következő reggel a szentáldozáshoz járult, meghallotta Krisztus hangját: ,,Leányom.'' Ennek a szónak a boldogságától áthatva újból és újból ezt rebegte: ,,A leánya vagyok. Ő mondta. Ó, Istenem végtelen édessége! Ó, régen vágyott szó, amelyért olyan állhatatosan könyörögtem! Az a szó, amelynek édessége felülmúl minden édességet! Az öröm óceánja! Leányom! Az én Istenem mondta! Leányom! Jézus nevez így engem!''

Az öröm óceánja! Milyen volt ez az óceán Margit életében? Margit átélte és látta a bűn rettenetességét. Számára csak akkor lehet valódi az öröm, ha Krisztussal, szerelmével együtt hordozza a bűnteher keresztjét. Ez a kereszt nem valami romantikus, hanem nagyonis könyörtelen valóság az életében. Hallotta Krisztus hangját: ,,Szeretnél becézett gyermekem lenni, ám a keserűség gyermeke leszel.'' Margit örömét a szenvedés és a keserűség sem tudta eloltani, mert a kegyelem növekedésével növekedett ereje is a kereszt számára.

Könyörtelenül vívta a teste, bűnének eszköze elleni harcát. A 13. század emberei másként viszonyultak az önként vállalt kereszthez, mint mi. Csakhamar meglátták Margitban a szentet. Ijesztő felismerés volt ez Margit számára! Úgy érezte, ha így félreismerték, akkor ki kell kiabálnia a bűneit. Az éjszaka csendjében kiáltozásával felverte az alvókat, és megvallotta nekik ifjúsága bűneit, de éppen az ellenkezőjét érte el vele. Elrejtőzött hát egy félreeső cella magányosságában, elrejtette a könnyeit, hogy senki se láthassa többé fájdalmát. Ez azonban nem felelt meg Krisztus akaratának. ,,Egykor könnyeiddel nyilvánítottad ki a fájdalmat, amelyet az én szenvedésem láttán éreztél. Most hallgatásra késztet a fecsegéstől való aggódás, az a félelem, hogy azt gondolják: hiú dicsőséget keresel. Kelj fel és sírj a lábamnál! Fájdalmadat ne tartsd vissza, ne is rejsd el!''

Kilenc évig élt Margit a bűnben. Ez az idő mély nyomokat hagyott a lelkében, s újból és újból fájdalmasan figyelt fel rájuk. Valóban megbocsátotta-e Isten a bűneit? Nem csinált-e mindent rosszul? Ekkor érte el a sátán kísértése: ,,Tudd meg: Isten sohasem bocsátja meg a bűneidet, hiába kéred szüntelenül, mert önsanyargatásoddal a halálra adtad magadat.'' Hallotta azonban Margit Krisztus szavát is: ,,Leányom.'' Tapasztalta szeretetének vigasztalásait. De a sátán kísértő hangja gúnyos nevetéssel vetette ellene: ,,Nem Krisztus, nem is valami angyal nyújtotta neked azt a vigasztalást, amelyet Krisztusnak tulajdonítasz, hanem én voltam az.''

Lelki fejlődésének egy nyugodt szakaszában bizonyára könnyen lepergett volna Margitról az ilyen szó. Most úgy tűnt neki, mintha minden összeesküdött volna ellene. Rágalmakat szórtak rá, a lelkivezetője bizalmatlan lett vele szemben, majd hét évre Sziénába helyezték át. Krisztus elfordult tőle? Sötétségében mégis eljutott hozzá a szava: ,,Veled leszek, és mégsem leszek veled. A kegyelmembe öltöztetlek, de úgy véled: kivetkőztél belőle, mert bár teljesen nálad maradok, nem leszel képes felismerni engem.'' Mire képes az ilyen szó, ha áthatolhatatlan sötétség burkolja be az embert: ,,Talán elfordul tőlem? Talán bűneim nagysága ragadta el mellőlem végül is?''

Margit életének utolsó évei rejtve maradnak számunkra.

1297. február 22-én halt meg ötvenéves korában. XIII. Benedek 1728 pünkösdjén felvette a szentek sorába.