AZ ERMBERFIA SZENVEDÉSE 2.

AZ   ERMBERFIA   SZENVEDÉSE
Az agónia

Jézus megkezdte megváltói szenvedéseit. Azokat a gyötrelmeket, amelyeket nem ragyog be egy csipet érzékelhető boldogság sem. Elérkezett annak az ideje, amikor a csalódások előfutamai a fizikai és lelki fájdalmak vigasztalanul ömlő árvizének. A szenvedés hetét a Betfagétól induló felvonulás nyitotta meg (Betfagé arám fügeháza, fügét termő hely. Kis helység, tanya Jeruzsálem közelében, az Olajfák hegyének keleti lejtőjén (Mk 11,1; Mt 21,1; Lk 19,29) az evangéliumok Jézus jeruzsálemi bevonulásának leírásakor említik Betániával együtt.) Két tanítványt küldött az erdőszélre, hogy az öröktől fogva odarendelt szamárcsikót hozzák el. A királyok lóháton, de legalább öszvéren ülve vonultak harcba is, ünnepelni is. Jézus nem vett fel díszruhát, nem is volt ilyen öltözéke, és egy akart lenni a sok ezer között. Mindenki, tudta, hogy ezt a ruhát az Édesanyja varrta fa messiási dísz köntösének. Felült a szamárcsikóra, „amelyen még nem ült ember”. (Lk 19,30) Ez azt jelentette, hogy nem volt betanítva az ember hordozására, de azt is, hogy nem állt még senki emberfia szolgálatában. Ez a nap ünnepélyes bevonulás Jeruzsálembe, nagy ünnepként indult. A nép rohant, hogy részt vehessen JÉZUS dicsőségében. Mindenki kezében friss zöld pálmaág, vagy bimbós, virágos gallyak.  Amikor pedig átértek az Olajfák-hegyén, a nép mondani, énekelni, harsogni kezdte: „Áldott az Úr nevében érkező király!” „Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban!” (38) „A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: Mester, hallgattasd el tanítványaidat! Mondom nektek, felelte, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni”.(39-40) Jézus amint leérkezett a hegy jó kilátást nyújtó tisztásához, megállt. Nézte a várost és megsiratta: „Bárcsak te is felismernéd, - mondta – legalább ezen a napon, ami békeségedre volna. De el van rejtve szemed elől. Jönnek napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít, és mindenfelől ostromol. Eltipornak gyermekeiddel együtt, akik falaid közt élnek, és nem hagynak enned követ kövön. mert nem ismerted föl látogatásod idejét”. (42-44) Amint beérkeztek a városba, Jézus „bement a templomba, és kiűzte onnan a kereskedőket. Írva van, mondta nekik, házam az imádság háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek.” (45-46) A szenvedtetés legszörnyűbb szakaszának kezdetéig minden nap bement a templomba és ott tanította a jámbor embereket. Itt még adatott számára némi vigasz, hogy vannak, akik igénylik okosságát és szeretetét. Jézus pedig így fogalmazza meg helyzetét: „Elérkezett az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. Aki szereti életét, elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre. Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt megtiszteli az Atya. Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet! Erre szózat hallatszott az égből: Megdicsőítettem, és ezután is megdicsőítem. A nép, amely ott ácsorgott, ennek hallatára azt gondolta: hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: Angyal beszélt vele. Jézus megmagyarázta nekik: Nem miattam hallatszott ez a szózat, hanem miattatok. Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én meg, ha majd felmagasztaltatom a földről, mindeneket magamhoz vonzok. Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal hal meg. Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek. Ezeket mondta Jézus, azután elment, és többé nem mutatkozott” (Jn 12,23-36)