A Mennyei Atya Fiában maga szenvedett érettünk. 3.

Lelkigyakorlat a mennyei Atyáról

 
Olyan testvérekhez, nővérekhez szólok, akik végig imádkozták, dolgozták és szenvedték az életüket. Elkötelezettek Isten állandó, lelkes szolgálatára, és most zömmel megérdemelt nyugdíjas pihenőidejüket töltik, amelyben viszont több idejük marad az intenzívebb imaéletre és a szeretet síkján való bensőségesebb segítésre a még aktívaín dolgozóknak. Életükben megértették és követték Jézus Krisztus misszós parancsát: „Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig."(Mt 28,19-2o) Vitték tehát a jó hírt szóval és tettel, étellel és orvossággal. Vállaltak rengeteg veszélyt is Istenért. Szemébe néztek sok pogánynak, aki még nem ismerte az igaz Istent. Lehet, hogy akadtak sokan, akik nem is kerestek mást, mint régi babonájukat, mert meg voltak elégedve állapotukkal. Esetleg féltek „istent" váltani, mert az örökölt bálványimádás súlyosan beléjük idegződött, netán a varázslók bosszújától volt okuk rettegni. Olvastam valahol, hogy egy Londonban végzett néger orvos angol lányt vett feleségül, aki követte férjét a régi hazába, ám a törzs varázslója gyanakodva nézte az idegen fajú és vallású asszonyt. A folyóban valami halpusztulás történt. A varázsló szerint az idegen nő miatt haragszik a halak istene, és azt kívánja, hogy öljék meg, s a koponyájából Igyék a nép. Megtették. Lehet, hogy a kiosztott hittankönyvből olvasóktól megkérdezték, mint Fülöp diakónus Kandaké királynő magas rangú tisztviselőjétől, aki a kocsijában Izaiás próféta könyvéből olvasott hangosan: „Azt gondolod, hogy érted, amit olvasol?" (Ap Csel 8,30) S amint Fülöp felült a kérő szóra a kocsiba, majd elmagyarázta a tisztviselőnek a próféta Jézusról szóló jövendölését, ti is leültetek az érdeklődő tanítványok mellé, és magyaráztátok, miről is van szó. Az is lehet, hogy úgy tudtatok a lelkükhöz férni, hogy társadalmi méretű gondjaikon segítettetek, mint egy pápua faluban egy missziós pap testvérem. Észrevette, hogy nagyon sok újszülött hal meg a törzsben. Beszélt a törzsfőnökkel. Megígérte, hogy segít a bajon, ha szabadkezet kap. Ezután felgyújtotta a szülőkunyhót, amelyben egyedül szoktak szülni az asszonyok egy fatörzset szorongatva, majd fertőtlenítés nélkül átadva a helyet a következő szüléshez. Az új kunyhóban már ő segédkezett, és megfelelő fertőtlenítéssel megakadályozta az újabb fertőzéseket. Ezek után megbíztak benne és elfogadták a hitét is. Az ősi bölcsesség szerint: „Tanítva tanulunk". A Lélek nyilván sok olyan ihletet adott, amiből komoly titkokat lehetett megtanulni. Bizony, kicsit aggódva kérdezem: Ennyi előgyakorlat után tudok-e valami hasznosat adni lelkigyakorlat címén? A mennyei Atyáról milyen többlet remélhető tőlem? Imádkozzatok testvérek, hogy az Úr adjon Hozzá érőt! Szent Pál írja a rómaiakhoz: „Vágyódom az után, hogy lássalak titeket, és juttassak nektek némi lelki kegyelmet, hogy megerősítselek benneteket, és hogy közöttetek tartózkodva közösen megvigasztalódjunk egymás hite, a tiétek és az enyém által." (Rom 1,11-12) Mondanivalóm alapja: „Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust." (Jn 17,3)