Gyermekded bizalom a hit és a keresztény élet csúcsa.

ÁLDÁS BÉKESSÉG! 

Az Úr Legyen Veletek!

Isten segítségével megkezdem az első, világhálón tartandó lelkigyakorlatomat.Szíves szeretettel hívlak benneteket a közös elmélkedésre,amely legyen Jézus szenvedésének, halálának és feltámadásának megünneplésére való méltó felkészülés.

Gyermekded bizalom a hit és a keresztény élet csúcsa.
„Ki tesz téged különbbé?” A missziós küldés pillanatában nem ez az öröm ragyog-e Jézus arcán, amikor azt mondja: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül." (Mk 16,15-16) Ez az öröm áriája! Tanítsátok őket hinni, remélni, szeretni, - és szenvedni is. Sorsuk az én sorsom lesz, de dicsőségemet is megosztom majd velük. „Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot." (Jn 16,33) Látott-e már valaki olimpiai vagy világbajnokot azért felkerülni a dobogó legfelsőbb fokára, mert előtte éveken át csak a hasát vakargatta? A győzelem mindig kemény munka, edzések végeláthatatlan sora, sokszor bizony szenvedés jutalma. Miért lenne ez másként az örök üdvösség dolgában? Szabad-e a papnak, szerzetesnek vidámnak lenni? Nemcsak szabad, hanem egyenesen kötelesség. „Isten a jókedvű adakozót szereti." (2Kor 9,7) Mi, szerzetesek mindent odaadtunk Istenért, tegyük ezt úgy, ahogy Jézus a böjtöt ajánlotta: „Amikor böjtöltök, ne legyetek búsképűek, mint a képmutatók." (Mt 6,16) Mi kegyelmeket közvetítünk. E szomorú világban igen nagy szükség van a mosolygó szerzetesre, mert Isten biztatását jelenti: aki Jézus szerint Istennek él, az a boldog ember, nem a harácsoló. Különösen az örökös veszekedést, verekedést látó gyerekeknek fontos a mosolyunk. A mosolyunk ne máz-szerű mosoly legyen, hanem szívből jövő. A szív bőségéből fakadó. Jézus mondta modern kori látnoknak: az a baj, hogy a szívetek nincsen tele az én békémmel. Ha tele lenne, túlcsordíthatnátok másokra is. Merjünk tiszta, jóízű tréfákat mondani. A legnagyobb veszekedés is leszerelhető vele. Kell a vidámság. Assisi Szent Ferenc megszólított egy lehangolt testvért: Testvér, miért vagy szomorú? Ha vétkeztél, menj, gyónj meg, aztán légy vidám! Nem ok nélkül nevezték „giocolatore di Dio"-nak. Más szenttől olvastam: „Szomorú egy szent, aki szomorú". Nagy forgalmú templomban mondta egy hívő a néhány hete odakerült idős szerzetesnek: Olyan jó, hogy itt van, mert mindig mosolyog. Bárcsak az ítélő Krisztusnak is ez lenne a véleménye rólunk: olyan jó, hogy itt vagy, mert mindig mosolyogsz. Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?" (1Kor 4,7) Valóban mindent úgy kaptunk és kapunk folyamatosan a gondviselő Istentől. Ebből tudunk neki visszaadni vagy másoknak tovább adni valamit, amikor szolgálunk Istennek, vagy a szeretet cselekedeteit gyakoroljuk embertársaink felé. A hit is az Ő ajándéka. De van valamink, ami egy kicsit a mienk: a bizalom. Nemcsak hiszek és engedelmeskedem Istennek, hanem ezt a legcsodálatosabb módon teszem: bizalommal. Mi ez a bizalom? A gyermek lelkülete, melyben tökéletesen ráhagyatkozik szüleire, tudva, érezve, hogy ők minden jóval elhalmozzák, és minden rossztól megóvják. Boldog, aki felnőtt korában is így érezhet. Igaz, a szülőkről már tudják, hogy nem mindenhatók, de egyre inkább átérzi a felnőtt hívő, hogy a legjobb Atya, az Isten, ennek a bizalomnak tökéletesen megfelel. Amit Mécs László édesanyjáról ír költői enthusiasmusszal, Istenre vonatkoztatható igazán: „Amerre én jártam, kövek énekeltek, Mert az édesanyám üzent a köveknek, Szíve ment előttem előre követnek." (A királyfi három bánata) Amikor Dávid Saul király elől menekült legényeivel együtt, bement a szentsátort őrző paphoz, és kenyeret kért tőle, mert nagyon éhesek voltak. A papnak azonban nem volt kenyere. Csak a sátorban volt Isten színe elé kitéve a szent kenyér. Dávid, bízva Isten megértő szeretetében, kért belőle magának és társainak is, bár ezt a hét lejártával csak a papok ehették volna meg. Ugyancsak Dávidról olvassuk: amikor megszámláltatta népét, hogy tudja, hány ember uralkodója, Isten Gád prófétával üzen neki: válassz három büntetésből:„Vagy hét esztendeig éhínségnek kell jönnie országodra, vagy három hónapig menekülnöd kell ellenségeid elől, s azoknak üldözniük kell téged, vagy pedig három napig döghalálnak kell lennie földeden. Azt mondta erre Dávid Gádnak: „Nagyon szorongok, de jobb az Úrnak kezébe esnem, mert nagy az ő irgalmassága, mint az emberekébe." (2Sám 24,13-14)