BOLDOG ODDI DIDÁK

BOLDOG ODDI DIDÁK 

testvér 

(1839-1919)

Rómától nem messze, Vallinfreda helységben született szegény és egyszerű szülőktől. Már születése napján megkereszteltették József névre. Szülei mellett plébánosa is nagy hatással volt rá, akinek jó tanácsait mindenben követte. 16 éves korában jelezte szüleinek a szerzetbe lépés szándékát, de a nehéz családi körülmények között évekig kellett várnia. Ebben az időben látogatott el a bellegrai ferences remetekolostorba, ahol épült a szerzetesek buzgó életén, különösen Boldog Marián, a kapus testvér volt rá nagy hatással. „Légy jó, fiam! Legyél jó!” mondogatta neki. Ezután csak ide vágyott. Egyenlőre földműves munkát végzett, „imádkozott és dolgozott.” Rokonai kiválasztottak számára egy jóravaló leányt, de ő hallani sem akart a házasságról. A várakozás ezekben az években nem gyengítette hivatását, sőt erősítette. Végre 32 éves korában, 1871-ben el tudott szakadni a szülői háztól és jelentkezett a bellegrai rendházban. Az akkori egyházellenes rendelkezések szerint nem lehetett novícius, csak terciárius (oblátus). Mindenféle beosztásban dolgozott, írni-olvasni nem tudott. 14 év múlva vehette fel a szerzetes ruhát s kezdhette el a novíciátot, ekkor kapta a Didák nevet. Névadó szentjét, Didákot (1400-1463) példaképeként tisztelte egész életében. 40 éven át volt alamizsnagyűjto testvér (beleszámítva oblátus éveit is). Télennyáron járta Subiaco vidékét, közben nemcsak kért, de adott is: bölcs tanácsokat, sok szeretetet foleg a szegények, megvetettek iránt. A béke apostola, a hit erősítője volt. Egyszerűségével, jó példájával meg tudta változtatni kérges lelkű emberek magatartását is. Mindig készen állt a segítésre, különösen rendtársai felé. Vezekléseit ügyesen és mosolyogva elrejtette, s Szent Ferenchez hasonlóan magának nem tulajdonított semmi érdemet, csupán a bűnöket. Buzgó imaéletet élt, az imában erőt és örömet talált. Igaz áhítattal volt az Oltáriszentségben jelenlévő Úr Jézus, a Boldogságos Szűz és Szent Ferenc iránt. Hosszas és fájdalmas betegségét vidám lélekkel és Isten akaratának tökéletes elfogadásával viselte. 1919. jún.3-án halt meg. Tisztelete halála után nem csökkent. II. János Pál pápa avatta boldoggá Marián testvérrel együtt 1999-ben.

A Szentté av. Kongr. egyik dekrétumából:
„Ami a világ szerint oktalan, azt választotta ki Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket” (1 Kor 1,27). „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad” (Jak 4,6). E szentírási igazságoknak az életben történő megvalósítását szemlélhetjük Isten Szolgája, a Kisebb Testvérek római provinciájának fogadalmas testvére, Oddi Didák élete példáján.

Imádság:

Istenünk, te Boldog Didákot a szerzetesi életben az alázat, a szolgálat és önmegtagadás erényeivel kitűntetted. Add, hogy erényeit követve, az Oltáriszentség és a Szűzanya tisztelete által eljussunk az örök életre. Krisztus, a mi Urunk által.

Mit tehetek a népemért? 1.

Mit tehetek a népemért?

elmélkedés első rész

Minden tisztességes ember igyekszik megtenni a jót, ami tőle telik. Alapjában véve arra teremtette Isten az embert, hogy értelmével, akaratával és fizikai adottságaival keresse meg és hajtsa végre Teremtőjének vele kapcsolatos élettervét. A világ egyetlen értelemmel felruházott lényének rá kell döbbennie, hogy a világon mindennek célja, van. Az értelmes és akarattal rendelkező természete nemcsak anyag, a csak anyagi létezők nem tudnak gondolkodni és akarni, tehát az emberi természet az anyagi test mellett lélekből is áll. A lélek, pedig önmagában hordja az örök életet, amit a benne élő vágyból és reményből kezd megismerni. A gondolkodás rávezeti, hogy az élettelen felett a növény- és állatvilág színes gazdagsága és ezek felett az anyagból és szellemi lélekből összetett ember áll. Ha gondolkodik, rádöbben arra, hogy kell lennie olyan létezőknek, akik anyagtalan, tiszta szellemek. Lennie kell valakinek, aki nem teremtett, hanem teremtetlen lét, aki a létét nem kapta, nem örökölte, hanem önmagától birtokolja. Ez a valaki: ISTEN. Az ember rájön arra is, hogy létünk létét egy elődtől kapta. Az élők létüket tovább tudják örökíteni: más lények létét segítik, gazdagítják. Az ember is felhasználja a többi létezőt, de rájön, hogy neki feladatai vannak: a melléje rendeltek javát kell szolgálnia. Mivel az ember lusta is tud lenni munkára és gondolkodásra egyaránt, ezért Isten választott küldöttekre rábízta azt a feladatot, hogy mindezt mondja el embertestvéreinek. Tudniuk kell, miért élnek. Szabad és kell is tudnia minden embernek, hogy boldogságra van teremtve, hogy ez a másokért vállalt boldogítás eredménye lesz. Mindenki hallhatja az isteni üzenetekből, hogy az önzés nem érték Isten előtt, csak az önzetlen jótettet szereti, csak azt jutalmazza a halálunkat követő örök élet tökéletes boldogságával. A család a legközelebb álló kis közösség, amelytől rengeteg jót kaphat, de neki is az a kötelessége, hogy családja tagjaiért éljen, önzés nélkül az ő boldogításukra. A kis család nagyobb közösségbe tartozik. A falvak, városok még nagyobb közösségbe tömörülnek: ez a nemzete, a hazája Mindent kaphat, és mindent adhat érte. Isten akarta így. Széles körű tehát a boldogítás lehetősége, de az egyének boldogságának csak ez az egyetlen útja. Aki nyitott szemmel jár-kel a világban, kevés boldog emberrel találkozik. Kevesen vagyunk, akik tudjuk is, így fogadjuk is a kijelölt utunkat, tudásunkat, minden lehetőségünket a boldogításra is alkalmazzuk. Néhány történelmi ténnyel szeretném olvasóimat meggyőzni, hogy az önzés megszállottjai sosem voltakés ma sem lehetnek boldogok. Hadd segítsem a boldogság útjára gondolkodó testvéreimet.

Péntek húsvét 7. hetében

Péntek húsvét 7. hetében

ApCsel 25, 13-21; Jn 21, 15-19

„Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?”

Jézus húsvét hajnalán feltámadt és eltűnt a sírból. Az őrök látták, hogy a hatalmas zárókő, amely csak több ember kemény erőfeszítésével volt megmozdítható, emberkéz érintése nélkül felemelkedett és egyenesen feléjük repült. Kívülük senki nem volt jelen a sír közelében, nem gondolhattak másra, csak arra, hogy emberfeletti, nem földi erő emelte meg és dobta el a súlyos szikladarabot ”Íme, nagy földrengés támadt: az Úr angyala leszállt az égből, elhengerítette a követ és ráült. Olyan volt a megjelenése, mint a villám és a ruhája fehér volt, mint a hó. Az őrök megrettentek tőle való félelmükben, és mint a holtak, olyanok lettek” (Mt 28, 4) a Jézushoz hűséges asszonyok közben odaértek a sírhoz, akik holttestének méltó végtisztességet kívántak nyújtani. Észlelték a földrengést, meglátták az angyalt, amint elhajítja a zárókövet, és ráül. Hozzájuk barátságosan szólt az angyal: „Ti ne féljetek! Hiszen tudom, hogy Jézust, a megfeszítettet keresitek. Nincs itt, mert föltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt. Menjetek gyorsan, mondjátok meg tanítványainak: Föltámadt a halottak közül, és íme, előttetek, megy Galileába. Ott majd meglátjátok őt”.(5-7) Ez a találkozás jött létre az evangéliumban jelzett hajnalon. Reggeli után Jézus megmutatja, miért volt fontos megüzenni a galileai találkozót rögtön a feltámadása után. Érezteti, hogy számított arra, hogy Péter halászni megy, és egész éjszaka nem fog semmit. Ezért már előre tüzet rakott, saját halából kezdett reggelit készíteni. Közben Pétert és társait elámultatja a csodálatos halfogással. Csak reggeli után kérdezi meg Pétert mindenki füle hallatára, aki jelen van: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” (Jn 21, 15) Ez az első kérdés talán azért nehéz Péternek, mert a jelenlévő apostol között ott van a jó barátja, János. Ez a kérdés friss emléket tár fel Péter emlékezetében. Ő az utolsó vacsorán Jézus mögött dőlt az asztalhoz, előtte, pedig János. Amikor intett neki, hogy kérdezze meg Jézustól, ki árulja el őt, János oda hajtotta fejét a Mester kebelére, és csak ketten halhatták, kiről van szó. Tudta, hogy János a legkedveltebb Jézus számára az egész apostoli kollégiumból. Azt sem felejtette el, hogy János örömmel, alázattal, de rendszeresen mondta magáról szólva szüleitől örökölt neve helyett: A tanítvány, akit szeretett Jézus. Ennek ellenére Péter bizalommal feleli: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek ”(15) a kérdés még kétszer ismétlődik. Péter még kétszer felel ugyanúgy, bár a harmadik esetben már nagyon szomorú, mert tudja, hogy háromszoros tagadása miatt kell vezekelnie. Jézus, pedig érzékelteti eljárásának okát: Mindháromszor ez a válasza: „Legeltesd juhaimat!” Pétert az Atya választotta ki az alapítandó Egyháza sziklaalapjának, akit a sátán nem tud tönkretenni a világ végéig. (Mt 16, 16-19) Utódaiban is Ő él sziklaként. Ő vigyázza Jézus híveit, akiket az Atya neki adott. Péter önmagában ingatag ember, de már hallotta és most újra hallja Jézus ajkáról: Én teszlek sziklává, én bízom rád juhaimat. Az én kegyelmem mindenható, ha ezt kéred, és amennyire képes vagy rá, komolyan akarod.

SPELLÓI BOLDOG ANDRÁS

SPELLÓI BOLDOG ANDRÁS

 (kb. 1180-1254)

Az umbriai Spelloban született nemesi családból. Ifjú korában jó erkölcsű, kifogástalan életű volt. A papi hivatást választotta; egy ideig Spoleto környékén működött mint plébános. Amikor anyja és nővére meghaltak, Szent Ferenc vonzásának engedve szétosztotta vagyonát a szegények között s 44 éves korában belépett a Ferenc-rendbe. Maga Szent Ferenc öltöztette be, akivel baráti kapcsolatba jutott s az igehirdetésre vonatkozóan tőle hasznos tanácsokat kapott. Ott volt a szeráfi atya mellett halálakor is. Utána még nagyobb lelkesedéssel hirdette Isten igéjét. Működését csodák is kísérték, így pl. halottakat támasztott föl. Igen sok bűnös tért jó útra. Predicator maximus-nak, legnagyobb prédikátornak nevezték. 1232-39-ig, Kortónai Illés rendfőnöksége alatt azonban - más, Szent Ferenc eszméihez hű társával együtt nehéz éveket kellett megélnie. Illés a vele nem egyezőket, mint a rend egységének veszélyeztetőit üldözte. Így börtönbe zárta Speyeri Cézárt, aki pedig egykor barátja volt (pár hónap múlva a börtönben meg is halt), majd Andrást és több társát is, miután a rend ruhájától megfosztotta, börtönbe zárta. András csak Illés bukása, 1239 után szabadult. Még élt ekkor Szent Klára, aki Andrást megbízta a spellói „Dicsőség Völgye” klarisszáinak lelki vezetésével. András ennek szíves örömest megfelelt, sőt csodás módon forrást fakasztott a nővérek számára. Élete vége felé a Szent Ferenc által is kedvelt Carceri* remeteségben töltött hosszabb időt imában, szemlélődésben. A hagyomány úgy tudja, hogy itt az Úr Jézus egyszer kisded alakjában megjelent neki. Spellóban halt meg az általa alapított kolostorban jún. 3-án, valószínűleg 1254-ben. Tiszteletét XII. Kelemen pápa hagyta jóvá.

„Ezt vagy ilyen buzdítást tarthat minden testvérem az Úr áldásával az emberek között: Tartsatok bunbánatot, teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcseit, mert hamar meghalunk... Boldogok, akik bűnbánatot tartva halnak meg, mert a mennyek országába jutnak. Jaj azoknak, akik bűnbánat nélkül halnak meg, mert az ördög fiai lesznek, kinek tetteit cselekszik, és az örök tűzre mennek.”

A meg nem erősített Regulából. (21. f.)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Andrást naggyá tetted igéd hirdetésében és csodatételekkel kitűntetted. Közbenjárására segíts minket, hogy hivatásunkban hűségesen kitartsunk, és eljussunk a mennyei hazába. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Nemzetek 4.

Nemzetek

Elmélkedés negyedik rész

A szentírási idézetek egyöntetűen bizonyítják, hogy a nemzetek kialakulását Isten akarta. Már az első családban is kitűnt, hogy a születő gyerekek alkata, jelleme mennyire különböző. Káin és Ábel története erről szól. Tulajdonságaik öröklődtek: kombinálódtak, de biztosítottak határozott azonosságot, hasonlóságot is. Ezekhez kapcsolódott a családi nevelés, bevett szokások. Ahogyan szaporodtak a családok, összekötötte őket a rokonság, egymás védelme, közös gazdasági érdekek, élmények, később a nyelvi és egyéb kulturális értékek. Hordozták, mint láttuk, az ősök által nyert áldás erejét, de azok bűneinek büntetését is. A vízözön után Noé fiaiban jól érzékelhető mindez. Szem és Jáfet apa-tisztelete megkapja az áldást, a tiszteletlen Kám az átkot. Mindegyik következménnyel jár leszármazottaik életében. Érdekes megfigyelni, hogy a sértett apa nem a fiát, hanem unokáját átkozza meg: „Átkozott legyen Kánaán, legyen utolsó szolgája testvéreinek. Majd ezt mondta: Áldott legyen az Úr, Szem Istene, és legyen Kánaán a szolgája! Terjessze ki Isten Jáfetet, lakozzék Szem sátraiban, s Kánaán legyen a szolgája!” (Ter 9,25-27) Az idővel kialakuló nemzetek is kapnak küldetést, mint az egyének.Szem utódai, a szemiták később egyik tagjukban, Ábrahámban, abban a nagy megtiszteltetésben részesültek, hogy az igaz Isten szól hozzájuk. Ábrahám hatvan éves korában ígéretet kap, hogy majd fia születik, sok unokája lesz, nagy néppé fejlődik, hazát kap ajándékba Istentől, és népéből születik a világ Megváltója. Így válik igazán híressé, mindvégig megmarad a népek között. Ezt saját szemünkkel látjuk az ígéret elhangzása után négyezer évvel. Úgy gondolják sokan, hogy Kánaán utódai az afrikai népek. Más népek is kapnak isteni megbízatást, amint az ószövetségi Szentírásból tudjuk: Babilon óriási birodalmat alapít, bűnös népeket igáz le, sőt Isten népét is bünteti az Úr végzése szerint. Később azonban maga is büntetésben részesül, mert túlzásba viszi megbízatását. Ez a vidék ma sem tud békében élni. Azt is láttuk, hogy a nemzetek maguk erejéből nem tudtak ősi büntetéseiktől megszabadulni. Ezért küldi Isten Egyszülött Fiát, hogy kiengesztelje Istent az emberekkel. Igaz, Jézus kijelenti hallgatóinak: „Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a lányt anyjával, a menyet anyósával; saját háza népe lesz az ember ellensége” (Mt 10,34-36) Jézus nem összeveszíteni jött az embereket, főként nem megbontani a család egységét, hanem azt hangoztatja, hogy a béke nem független tőle, hanem „Ő maga lesz a béke” (Mik 5,4) Aki Őt elfogadja, követi, az békében él, aki elutasítja, annak a béke örökös hiánycikk marad. Vannak becsületes emberek, akik hazájuk, nemzetük sorsáért rengeteget aggódnak, odaadóan dolgoznak javáért, jövőjéért, mégsem tudják megteremteni az áldott békét. Nem merik, vagy nem akarják megvallani, hogy ők Jézust szeretnék szolgálni, de ez nem lehet beszédtéma a modern életvitelben. Jézus nélkül, a vele való szoros kapcsolat nélkül nem lesz sem európai, sem magyar földön béke, egymás megértése, tisztességes vezetés, az egész társadalomban egyenlőség a „jognak asztalánál”, a saját asztalnál pedig becsületes munkával megkeresett finom és bőséges ennivaló. Miért kell félni Jézustól? Senkitől nem veszi el egyéni, nemzeti tulajdonságait, felerősít minden jót, csökkenti a rosszat, és a vele tartó, igazán keresztények a nemzetben „úgy ragyognak, mint az égen a csillagok”

Csütörtök húsvét 7. hetében

Csütörtök húsvét 7. hetében

ApCsel 22, 30; 23. 6-11; Jn 17,20-26

„azokért is könyörgök, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem”

Jézus az utolsó vacsorán hosszan, részletesen oktatta tanítványait. Jól tudta, hogy erre többet már nem adódik lehetősége, mert a következő órákban elfogják, megkezdődik a szenvedés, a megváltás nagy műve, a kereszthalál, és befejeződik a földi küldetés. A dicsőséges élet más országban folytatódik. Természetfeletti környezetben él, a kegyelmek árasztása lesz az eszköz, amivel segíteni tudja övéit. Ennek a lehetőségeit még megmutatja: imádkozik övéiért, hogy ezt a példát kövessék ők is. Miután Atyjához könyörgött apostolaiért, kiterjeszti imája körét:„De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (20-21) Jézus érettünk imádkozik. Ahogy tanítványait Atyja irgalmába ajánlotta, úgy tesz most mindenkivel. Akik meghallgatják Jézus evangéliumát, hittel elfogadják, Jézuséi lesznek. Az ősszülők fényes isten ismeretéből hogyan jutottak az emberek szellemi sötétségbe? János ezt írja le evangéliuma bevezetőjében: Kezdeten csak az Ige volt, nem létezett a világ. Az Ige Istennél volt. Megteremtették Atyjával és a Szentlélekkel együtt a világot, és annak legmagasabb rendű képviselőjét, az embert. Az ember Isten gyermekeként élhetett, aztán elsötétült a sorsa, mert elszakadt Istentől. Erre a szörnyű tényre akarta figyelmeztetni az embereket az Ige. De ismerte teremtményét, hogy nehezen fogja fel értelmével a másvilág igazságait, mert minden ismerete az érzékszerveivel kezdődik. Ezért úgy döntött az Atya, hogy Fia, az Ige, megtestesül, egy lesz az emberek közül, és ezzel kezdődik majd annak a lehetősége, hogy megismerje a világ láthatatlan Urát, Teremtőjét: „Istent soha senki nem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, Ő nyilatkoztatta ki” (Jn 1,18) Jézus eljött, hogy „örök életet adjon. Az örök élet, pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek téged (Atyám) a földön: befejeztem a művet, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. Most te dicsőíts meg engem, Atyám, önmagadnál,azzal a dicsőséggel, amely az enyém volt nálad, mielőtt a világ lett”(Jn 17, 2c-5) Ez a dicsőség az Atyával való egyenlőség. Jézus így összegezi ezt a titkot Fülöp apostolon keresztül nekünk: „Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? Az igéket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem lakik, ő cselekszi a tetteit.Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok,és az Atya énbennem. Ha másért nem, hát legalább a tetteimért higgyetek”(Jn 14, 10-11)„Atyám, azt akarom, hogy ők is, akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem a világ teremtése előtt.Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg téged, de én ismertelek téged, és ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük a nevedet, és meg is fogom ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én őbennük”(24-26)

 

 

CERANOI BOLDOG PACIFIK

CERANOI BOLDOG PACIFIK

 (1424-1482)

 
Cerano (vagy Ceredano) Milánotót nem messze fekszik. Itt született Pacifik, de szülei már kiskorában meghaltak. Ekkor a közeli Novara bencés apátja befogadta monostorába és taníttatta. Amikor o is meghalt, jelentkezett felvételre a novarai ferenceseknél. Itt tovább tanult, majd pappá szentelték. Akkor egészen Isten országa ügyének szentelte életét. 1452-71-ig, tehát 19 éven át mint igehirdetó bejárta Itália jelentősebb városait, mindenütt eredményesen hirdette az evangéliumot, törekedett az erkölcsök javítására s a gyűlölködők kibékítésére. Barátságos természete révén megvolt az adottsága, hogy ki tudta békíteni a legádázabb ellenségeket is - nevéhez hűen: pacificus: békeszerző. Szerzete megújítását, az obszervancia ügyét példájával és szavával is elomozdította, obszerváns kolostorokat is alapított. A gyóntatók számára hasznos könyvet adott ki a különböző lelkiismereti kérdések megoldására Summa Pacifica címen. Terjesztette a Szűzanya tiszteletét, az ő tiszteletére Ceranoban templomot is épített. Kifejezte óhaját, hogy majd ide temessék. „Mindig alázatos és engedelmes volt - mondja róla a zsolozsma olvasmánya -, s nem hagyta el sohasem a szent örvendezés akár kedvezo, akár zord idok jártak.” Bekapcsolódott a IV. Sixtus által meghirdetett törökellenes keresztesháború meghirdetésébe, mint Chiavassoi Boldog Angelusz munkatársa; s mint pápai legátus Szardínia szigetén működött. Amikor feladatát sikerrel megoldotta, szülovárosában nagy ünnepléssel fogadták. Utolsó hónapjait újra Szardínia szigetén töltötte, ennek egyik nagyvárosában, Sassariban halt meg 1482. jún. 4-én 58 éves korában. Holttestét végakarata szerint Ceranoba vitték s ott az általa épített Szűz Mária templomban temették el. Teste épségben maradt. Szülővárosa védőszentjeként tiszteli. Életében és halála után csodákkal tündökölt. Tiszteletét XIV. Benedek pápa hagyta jóvá.
„Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy ő a kereszten vére által békességet szerzett.” (Kol 1,19-20.)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Pacifik hitvallódnak megadtad, hogy igehirdetésével és példájával világoskodjék. Közbenjárására add, hogy nyomdokait követve a mennyei hazába eljussunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Nemzetek 3.

Nemzetek

Elmélkedés harmadik rész

A nemzetek életében a gonoszság átöröklése igen komoly problémákat okozott, mert emberi erővel nem lehetett megszüntetni nemzedékeket sújtó hatásait. Az ószövetségi választott nép Jeruzsálem első pusztulása után többé nem volt önálló ország. E tekintetben Jézus Krisztus megváltó halála hozott gyökeres változást. Meghalt a bűnökért,„Rendelkezéseivel az adóslevelet, mely vádolt minket és ellenünk szólt, eltörölte, és a keresztre szegezte, lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket és diadalmaskodott rajtuk” (Kol 2,14-15) Mennybemenetele után pedig elküldte a Szentlelket a bűnök bocsánatára. Az első pünkösd megtérőinek ezt a felszabadító érzést hirdette meg Szent Péter: „Mentsétek meg magatokat ettől a gonosz nemzedéktől! Azok tehát megfogadták szavát és megkeresztelkedtek.” (ApCsel 2,40-41) a keresztség szentsége ugyanis eltörli az áteredő bűnt, és a keresztség előtt elkövetett minden más bűnt is. Így ki lehet állni a gonosz nemzedékből és az őket súlytó büntetésekből. Beteljesül rajtuk az Ábrahámnak adott ígéret: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) Szent Péter, az első pápa is így nyilatkozik a keresztényekről: „Ti pedig választott nép, királyi papság, szent nemzet, megváltott nép vagytok,hogy hirdessétek annak erényeit, aki a sötétségből meghívott titeket az ő csodálatos világosságára, akik egykor „nem nép” voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik számára egykor nem volt irgalom, most pedig irgalmat nyertetek”. (1Pét 2,9-10) Megszűnt tehát a régi kiválasztottság, amely a testi származásra épült, és új keletkezett: a christianus, vagyis a krisztusi ember, a keresztény. Szent János evangéliuma bevezetőjében ír erről: „Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek.” (Jn 1,12-13) Ugyanő visszatekint a nemzetek eredeztetőjére, e nemes gondolat ősforrására, Istenre, aki megtestesült Fián, Jézus Krisztuson keresztül mintegy újra indította a nemzetek testvériségének és sértetlen „nemzeti” jellegének lehetőségét: „Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született.” (1Jn 5,1) „Van tehát két nemzedék, illetve két világ, amelyek között kapcsolat van; a keresztényeknek az a kötelességük, hogy kifogástalanok és szentek legyenek, Istennek ártatlan gyermekei a gonosz és romlott nemzedékben, amelyben úgy kell ragyogniuk, mint csillagoknak a mindenségben, bemutatva neki az élet Igéjét”. (BTSZ 980) „Tegyetek meg mindent zúgolódás és habozás nélkül, hogy kifogástalanok és tiszták, Isten feddhetetlen fiai legyetek a gonosz és romlott nemzedék között, akik között ragyogtok, mint csillagok a mindenségben”. (Fil 2,14-15) Ez a megállapítás akkor is igaz, ha látszólag többet érnek a világiasan gondolkodó és ügyeskedő nem-keresztények. Jézus a hamis intézőről szóló példabeszédében mond erről ítéletet: „a világ fiai a maguk nemében okosabbak a világosság fiainál”. (Lk 16,8)

Szerda húsvét 7. hetében

Szerda húsvét 7. hetében

ApCsel 20, 28-38; Jn 17, 11b-19

„Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, amelyet nekem adtál”

Sok töprengésre adott okot nekem ahányszor ezt az evangéliumi verset olvastam: „Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megtartottam őket nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy az Írás beteljesedjék”. (11b-12) Jézus tanítványaiért könyörög Atyjához. Azt kéri, hogy az Atya tartsa meg, őrizze meg őket ezután, mert neki el kell hagyni őket. A megőrzés módja tűnik fel első olvasásra:„Tartsd meg őket a te nevedben, amelyet nekem adtál” Aztán felvillan egy jónak látszó megoldás a titokra: Amikor Isten nagy haragra gerjedhetett volna az ősszülők ellen, mert annyi jóságáért ellenére rosszul viselkedtek, a kísértő első mondatára azonnal hittek neki. Elhitték, hogy az Úr elrejtette az istenné válás nagy lehetőségét a tiltott fának a gyümölcsébe, és hazug módon azzal fenyegette meg őket, ne egyetek belőle, mert akkor meg kell halnotok. Ez szörnyű sértés a tökéletesen igaz és szerető Isten ellen. Mégsem háborodik fel, mert szereti őket. Bünteti rossz teremtményeit, de megőrzi őket a megváltás irgalmára. Akkor az Atya, mint Üdvözítő szól: „Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te, pedig a sarkát mardosod”.(Ter 3, 15) Itt tehát még az Atya mondható megváltónak, hiszen első személyben beszél. Aztán jön az üdvösség nagy kibontakozása: Gábor főangyal köszönti, Szűz Máriát: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled. Őt zavarba ejtette ez a beszéd, és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal, pedig folytatta: Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz, és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni.” (Lk 1, 28-32) Az Atya tehát kárhozat helyett megváltást ígér a vétkes asszonynak, gyermekeinek és utódaiknak. Aztán ezt a csodálatos feladatot Fiára bízza, ezért adja neki még fogantatása előtt a Jehosúah nevet, amelynek fordítása: Jahveh a megváltó. Így nyugodtam meg a nehezen értett vers értelmében: „Tartsd meg őket, Atyám, a te nevedben, amelyet nekem adtál!” Az egyetlen, akit Jézus nem tudott megőrizni az üdvösségre, Júdás, az áruló. Róla ezt mondja: „Senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy az Írás beteljesedjék” Vigyáznunk kell a magyarázattal: Júdás kárhozata nem cél volt, aminek be kellett teljesednie, hanem amit korábban idézett Jézus, annak az Írásnak kellett beteljesednie: „Ki megosztotta kenyerem, sarkát emelte ellenem”.(Jn 13,18; Zsolt 41,10) Most értünk imádkozik Jézus. Legyen Ő a tanítómesterünk, és oltalmazzon mindannyiunkat.

MAGYARORSZÁGI KELEMEN DIDÁK

KELEMEN DIDÁK

 minorita atya

 (1683-1744)

 (A Felső-Tiszavidék apostola) 

Erdélyben, Baksafalván született egyszerű falusi családból. A keresztségben a Sámuel nevet kapta. Szülővárosa közelében, Kézdivásárhely külvárosában, Kántán járt gimnáziumba a minorita atyákhoz. Itt tanárai példája nyomán határozta el, hogy belép a minorita rendbe. Eperjesen végezte a rendi főiskolát, s megszerezte a Szent Teológia magisztere címet. Pappá szentelése (1708) után Eperjesen maradt és a növendékek felügyelője lett. 1710-13-ig házfőnök Nagybányán, utána Egerben lett házfőnök. 1717-20-ig tartományfőnök. Utána házfőnök Nyirbátorban, itt templomot épít Angyalos Boldogasszony tiszteletére. 1723-ban ismét megválasztják tartományfőnöknek. Pár év múlva Miskolcra kerül házfőnöknek, ahol jótevők (Koháry István, Károlyi Sándor) segítségével megépíti a rendházat és a Boldogasszony templomot. Ugyanitt iskolát is épít. A remek barokk templom a vidék egyik legszebb és legnagyobb temploma. Közreműködésével másutt is épülnek templomok (Miskolc, Szeged, Kolozsvár stb.). Az 1739-40. évi pestis idején hősiesen ápolja és gondoskodásával segíti a pestises betegeket. Áldásos működése, igehirdetése nyomán felvirágzik a katolikus élet egy olyan országrészben, amely a török pusztítás miatt lakosságában megfogyatkozott és jórészt protestánssá lett. Jelentős írásos művei: 13 kötetnyi beszéde, elmélkedése, imádsága mind igaz hitének, tiszta lelkületének, buzgóságának bizonyságai. Az ellentábor híveit sem tekintette ellenségeinek. „Ellenkező atyafiak”-nak nevezte őket. „Türelme, alázatossága s a többi keresztény erények, valamint csodatételek által már életében a környék katolikusai által a szentek közé számíttatva” halt meg Miskolcon 1744. ápr. 28-án. Boldoggá avatása már régóta folyamatban van.
Részlet Kelemen Didák atya 1736-ban kiadott „A keresztény embernek a
zsidóval való beszélgetése” c. művéből:
(A szentekre hivatkozva bizonyítja a katolikus tanítás igaz voltát.)
„Soha senki azok közül, akiket az egész kereszténység szenteknek tartott, azt nem tanította, hogy a dicsőült szenteknek könyörgésükkel való segítségét nem szabad kérni, hogy nem szabad Istennek szüzességet fogadni, hogy az Úr Vacsorájában nincsen jelen valóságosan a Krisztus Szent Teste és Vére.”

Imádság:
Istenünk, te tiszteletreméltó Kelemen atyát apostoli lelkülettel áldottad meg, hogy nehéz körülmények közt élő magyar katolikus testvéreinek erősítője, vigasztalója legyen s szolgálja az Egyház egységének ügyét, add, hogy példájára és közbenjárására hitünkben megerősödjünk s protestáns testvéreinkhez mi is szeretettel és türelemmel legyünk. Krisztus, a mi Urunk által.

Nemzetek 2.

Nemzetek

Elmélkedés második rész

Az Újszövetség idején a nemzetségtáblákban kitágult a zsidó gondolatvilág. Már nem ez a nép áll a központban, hanem az ábrahámi ígéretek legfontosabb szempontja:” Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” A nemzetségtáblákban ugyanis állandóan ott szerepel a nevek mellett az is, hogy ki milyen örökséget hagyott maga után leszármazottjaira: áldást vagy átkot, jó vagy rossz sorsot. Az Újszövetség legfontosabb üzenete, hogy a zsidó nép megszüli az isteni igeretek beteljesítőjét, Jézus Krisztust, aki „elveszi a világ bűneit”, büntetések helyett áldást hoz minden népre.Máté evangéliuma ezt vezeti le Jézus családfájában Ábrahámtól Dávidig, Dávidtól a babiloni fogságig, a babiloni fogságtól Jézusig 14-14 nemzedékbe sorolva a fontosabb ősöket. Beleszövi azt is, hogy három asszony neve különösen fontossá válik Isten gondviselő akarata szerint: Juda özvegyen maradt és többször megalázott menye, Támár (Tér 38,1-30) a zsidó kémeket mentő jerikói Ráháb (Józs 6,22-25), az anyósat vállaló és gondozó moábi Rut.A tizennégyes felosztás a Messiás kiemelkedően fontos ősére, Dávidra figyeltet. Az ő nevének gyökhangzói: dvd számokat is jelentenek. Összegűk:5+4+5=14. A 145.zsoltárban olvassuk: „Nemzedék nemzedéknek dicséri alkotásaidat és hirdeti hatalmadat. Elmondják szentséged fölséges dicsőségét, elbeszélik csodáidat. Elmondják félelmetes erődet, és hirdetik nagyságodat. Megemlékeznek túláradó jóságodról, igazságodat ujjongva ünneplik”(4-7) Öröm énekében, a Magnificat-ban Mária önmagát nyilvánítja boldognak, mert jóságában rátekintett és kiválasztotta Őt az Úr az ígéreteket beteljesítő Megváltó édesanyjának. Az emberek nem csak az áldást öröklik őseiktől, hanem a bűnt és büntetéseit is: „így rátok száll minden igaz vér, amelyet kiontottak a földön az igaz Ábel vérétől Zakariásnak Barakiás fiának véréig, akit megöltek a templom és az oltár között. Bizony, mondom nektek, rászáll mindez erre a nemzedékre”. (Mt 23,35-36) Jézus a saját nemzedékében is tapasztalja, milyen gonosz tud lenni: „a gonosz és parázna nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, csak Jónás próféta jelét"(Mt 12,39) Ó, hitetlen és romlott nemzedék! Meddig legyek meg veletek? Meddig tűrjelek még titeket?”(Mt 17,17) Különösen ellenségeiben, a farizeusokban tűnik ki a gonoszság: „Viperák fajzatai! Hogyan tudnátok, jó dolgokat mondani mikor gonoszok vagytok? Hiszen a szív bőséből szól a száj. A jó ember a jó kincséből jó dolgokat ad elő, a gonosz ember pedig gonosz kincséből gonosz dolgokat ad elő.” (Mt 12,34-35) Ezekért természetesen vállalni kell az értük járó büntetéseket: „Kígyók viperák fajzatai. Hogyan menekülhetnétek meg a gyehenna ítéletétől? (Mt 23,33) Jézus nem késik nevén nevezni a bűnök okát sem. „Ti az ördög atyától vagytok, és atyatok kívánságait akarjátok cselekedni. Ő gyilkos volt kezdet óta és az igazságban meg nem állt, mert nincs benne igazság. Amikor hazugságot szól, magától beszél, mert hazug es a hazugság atyja. Én azonban az igazságot mondom, ezért nem hisztek nekem. Ki vádolhat engem közületek bűnnel? Ha igazságot mondok nektek, miért nem hisztek nekem? Aki Istentől van, Isten igéit hallgatja. Ti azért nem hallgatjátok, mert nem vagytok Istentől” (Jn 8,44-47) Ez az engedetlen, lázadó magatartás méltán hívta ki Isten haragját: „Ma, amikor meghalljatok az ő szavát, meg ne keményítsétek szíveteket, mint a megkeseredésben, a kísértés napján a pusztában, ahol atyáitok megkísértettek engem a próbatételben, noha látták cselekedeteimet negyven éven át! Megharagudtam ezért arra a nemzedékre és így szóltam: Mindig csak tévelyegnek szívükben! Ők azonban nem ismerték föl az én útjaimat. Amint megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmamba! Vigyázzatok, testvérek, ne legyen közületek senkiben hitetlenségre hajló gonosz szív, hogy el ne szakadjon az élő Istentől.(Zsid 3,7-12) Főként ne történjék ez meg velünk Krisztus eljövetele után.

Kedd húsvét 7. hetében

Kedd húsvét 7. hetében

ApCsel 20, 17-27; Jn 17, 1-11a

„Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged”

A Szentírás ennek a fejezetnek ezt az alcímet adta: Jézus főpapi imája. Papnak nevezi a Biblia azokat a férfiakat, akik közvetítők Isten és az emberek között. Ezeknek a dolga és tisztsége, hogy meghallgatják Isten utasításait, amelyek szabályozzák az emberek Isten iránti kötelességeit. Olyan kötelességek ezek, amelyek felsorolják, hogy a láthatatlan Isten mit tanít önmagáról, mit ad és mit ígér az embereknek, akik hisznek benne. Ezek az igazságok a hit alapjai. Rajtuk keresztül üzeni meg Isten a benne hívőknek, hogy mit ad és híveitől mit vár el viszonzásul. A legalapvetőbb kötelessége a papságnak az áldozat bemutatása Az áldozat Istennek szánt ajándék, amellyel elismerjük Isten végtelen fönségét fölöttünk. Célja az áldozatnak az is, hogy kifejezzük vele hálánkat, szeretetünket és engesztelésünket bűneinkért. A papok főelöljárója, irányítója, az összes papi jog és kötelesség birtokosa a főpap. Az egy igaz Isten idővel a világ összes nemzete közül népet választott magának. A népe egyik törzséből szemelt ki teljhatalmú fővezért jogi és társadalmi ügyek intézésére. Ezt a férfit Mózesnek hívták. Az Úr sok csodát általa művelt. Főpapnak nem őt, hanem bátyját, Áront szemelte ki. Papoknak Áron fiait jelölte ki, akik ezt a hatalmat örökölték. Fontos feladatuk volt a nép tanítása az Istennel való kapcsolatok terén, de a legfontosabb a különféle áldozati adományok feláldozása. Ez a papság addig volt érvényes, ameddig az Ószövetség tartott. Isten tudatosította népében, hogy majd újszövetséget köt velük. Így szólt Dávid királyhoz: „Fölkentem királyomat a Sionon, az én szent hegyemen. Hirdetem az Úr rendeletét. Mert így szólt hozzám az Úr: Fiam vagy te, a mai napon nemzettelek téged” (Zsolt 2, 6-7) Nem Dávidot mondja fiának az Úr, hanem késői leányunokájának, Máriának a Fiát, akit a Szentlélektől fogant, tehát Isten Fia. Dávidot Sámuel próféta Betlehemben kente királlyá. A Messiás királyt teszi főpappá az Úr, de nem Áron fiai közül való, hanem Júda törzséből, Dávid családjából és főpapsága Ábrahám kortársának, Melkizedeknek a rendje szerint való: „Megesküdött az Úr, és nem bánja meg: Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint”- (Zsolt 110,4) Az evangéliumban azt kéri Jézus Atyjától: „Atyám, eljött az óra, dicsőítsd meg Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged”. (Jn 17, 1) Azt tudják rólam, hogy Isten Fia vagyok, de azt nem, hogy király és Melkizedek rendje szerinti főpap is vagyok. Saját testemet és véremet adom áldozatul, mint az utolsó vacsorán kenyér és bor színe alatt Melkizedek módján. Keresztemre, a római helytartó fogja felírni, hogy „a zsidók királya” vagyok.

BOLDOG PELINGOTTO JÁNOS

BOLDOG PELINGOTTO JÁNOS

 remete, III. r

 (1240-1304)

Urbinoban, Assisitől nem messze született - Szent Ferenchez hasonlóan kereskedő családból. Amikor ifjúvá serdült, apja maga mellé vette az üzletbe. A kereskedéshez nem volt tehetsége, érdeklődése inkább a vallás felé vonzotta. Mégis sokáig űzte ezt a foglalkozást, részint, hogy szülein segítsen, részint, hogy alkalma legyen mások megsegítésére. Szíve vágya a remeteélet volt. Végül apja beleegyezésével búcsút mondott a kereskedő pályának, Urbinoban belépett Szent Ferenc III. rendjébe és a várostól nem messze remeteéletet kezdett - amint ezt mások is tették; különösen a 13. század második felében. Sokat imádkozott, sanyargatta magát, de másokon is segített azzal, hogy kéregetett s a kapott alamizsnát megosztotta a szegényekkel. Pontosan nem tudjuk, mennyi időt töltött a remeteségben. De életszentsége miatt sokan tisztelték s felkeresték, hogy példáján épüljenek és tanácsát, segítségét kérjék. A ferences martirológium kiemeli alázatosságát, bűnbánó lelkületét és csodatevő hírét. 1304. jún. 1-én halt meg s az urbinói Szent Ferenc templomban temették el. Századok óta meglévő tiszteletét XV. Benedek pápa hagyta jóvá 1918-ban. Urbinói Jánosnak is nevezik.

Az Isten és a teremtmények szeretete - Thomas Merton tanítása:

„Nem igaz, hogy a szentek és a nagy szemlélődők sohasem vették észre a teremtményeket, hogy nem értették meg és nem értékelték a világot s a benne élő embereket... El tudod képzelni, hogy szeretetük Isten iránt összefér azoknak a dolgoknak a gyűlöletével, amelyek őt tükrözik vissza és mindenütt Róla beszélnek?... A szentek valóban elmerültek Istenben. De éppen ezért tudták meglátni és értékelni a teremtményeket is. Egyedül Istent szerették, azért egyedül ok szerettek mindenkit.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog Jánost Szent Ferenc követőjévé tetted a ferences III. rendben. Közbenjárására alakíts minket is tetszésed szerint, hogy egykor részesei legyünk örök dicsőségednek. Krisztus, a mi Urunk által.

Nemzetek 1.

Nemzetek

elmélkedés első rész

Igaz az, ami megfelel a fogalmának. Az utóbbi évszázadokban sokat beszéltek a nemzeti gondolatról, a magáról a nemzetről is. Újabban lelkes hazafiak már nem beszélnek róla, hanem rikácsoló megjegyzéseket hallunk róla, mint valami rossz tévedésről, netán rákfenéről. Engem ez egyrészt felháborít, másrészt elszomorít. Akad olyan, aki filozófusnak vallja magát és úgy értékeli megállapításait, hogy fogalmakkal dolgozik, tehát igaz, amit állít. A filozófia a természetes emberi értelemmel művelhető tudomány legfelsőbb foka. Nem érdekli a dolgok minősége, még a fizikai testek mennyisége sem, egyedül a dolgok léte, és a lét végső határozmányai az egy, az igaz és a jó. Mivel pedig mindent Isten teremtett, mindennek a fogalmát Ő határozta meg, hogy mi legyen az, amit teremt. Azt is, hogy a teremtendő valami egy legyen, vagyis azonos önmagával, igaz legyen, vagyis megfeleljen a fogalmának, és jó legyen, megfeleljen a céljának. A nemzeteket is Isten teremtette, hogy a szaporodó emberek rokonságokba szerveződjenek, a legkisebb emberi közösség, a család mintájára nagy családok, nemzetek alakuljanak belőlük. Isten akarta a nemzeteket, a magyar nemzet is az Ő terve alapján jött létre. Gondolkodni kell, nem kiabálni. Saját nemzetünk legyen előttünk szent és sérthetetlen. Lássuk, mit mond Isten a nemzedékről és a nemzetekről a kinyilatkoztatás írott formájában, a Szentírásban.„a nemzedék (generáció) szó a nemzés, szülés értelemből kiindulva azt a szolidaritást (sorsközösséget) akarja kifejezni, amely az embereket egymással egyesíti. A bibliai szó, akár a magyar nyelvben,jelölheti azokat, akik ugyanabban az időben élnek (kortársak), de a héber szó ezen a szociológiai jelentésen túl még egy történelmi árnyalatot is tartalmaz: a nemzedék azoknak a közössége, akik egy családból vagy egy fajból származnak (leszármazás, nemzetség sor) A Biblia ezzel a szóval és a genealógiák (nemzetségtáblák) használatával az embereknek az áldásban vagy a bűnben való sorsközösségét (szolidaritását) akarja kiemelni, éspedig Ádámtól - Krisztusig és az idők végéig.” (Biblikus Teológiai Szótár, 879-880) Ennek megfelelően nézhetjük az embert, mint aki beleszületik egy nemzedékbe. A zsidók ezt nemzetségtáblában örökítették meg. Az első emberről készült nemzetségtábla azt rögzíti, hogy kik származtak tőle (Tér 5,1-32) A következő nemzetségtábla a vízözön utáni generációkat sorolja föl. Utolsó két verse már nemzeteket is említ, mint akik egy-egy őstől származtak: „Ezek Szem fiai, nemzetségeik, nyelveik, országaik és nemzeteik szerint. Ezek Noé fiainak nemzetségei, népeik és nemzeteik szerint; ezekből különültek el a nemzetek a földön a vízözön után” (Tér 10,1-32) - Lehet, hogy nem tudja mindenki, hogy Noé elsőszülött fia, Szem, a szemiták nemzetségének őse. Közülük való Ábrahám, akitől a zsidóság, az egyik szemita nép származik. (Ter 11,10-32) A babiloni fogság után 400-300 között a fogságban megtört zsidó nép állandó jelleggel idegen országok vazallusa lett. Faji és vallási azonosságukat úgy akarták megőrizni, hogy felsorolják nemzetségtábláikban származásukat. Az első könyv az emberiség közös nemzetségeit ismerteti, kiemelve, hogy az emberiség történelme a zsidóságban éri el célját. A felölelt idő: Ádámtól Saul királyig. A második könyv Dávid királytól Círusz perzsa királyig tárgyalja a zsidó nép történelmét.

Hétfő húsvét 7. hetében

Hétfő húsvét 7. hetében

ApCsel 19,1-8; Jn 16,29.33

„A világban megpróbáltatások érnek benneteket, de bízzatok, én legyőztem a világot”

Szent János megemlíti, hogy Jézus több példabeszédét visszaidézte, amelyeket tanítás közben a mennyei Atyáról fogalmazott és mondott el. Ezekben a példázatokban kirajzolódott az Atyateremtő hatalma, számon kérő igazságossága, nagylelkűsége, irgalma. Mivel a példabeszédek önmagukban is kedves történetek, nem mindig és nem mindenki értette meg az átvitt értelmű magyarázatot. Néha maguk az apostolok is újra kérdezték a Mestert, hogy mit jelentenek a példázatban az egyes elemek? Jézus levonja a következtetést: láthatjátok, hogy az Atya mennyire jó és mennyire szeret benneteket. Most, hogy elmegyek közületek és visszatérek az Atyához, arra biztatlak benneteket, hogy merjetek közvetlenül szólni az Atyához, akár az én nevemben, akár saját nevetekben. Az Atya mindenképpen meghallgat benneteket. Erre válaszolnak az apostolok a mai evangélium szavaival: „íme, most nyíltan beszélsz, és nem példabeszédeket mondasz. Most tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki kérdezzen téged. Ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél”.(29-30) Jézus elcsodálkozik ezen a válaszon. Ő ugyanis már régebben is megdicsérte őket azért, mert elhitték, hogy Istentől jött. „Jézus azt felelte nekik: „Most hiszitek? Íme, eljön az óra, sőt már itt is van, amikor elszéledtek, mindenki az otthonába, engem, pedig magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van”(31-32) Jézus felülbírálja tanítványait, és az előbbi dicséretet nem vonva vissza, kissé keserű szájízzel az utóbbi megállapítást, hogy „most hisszük, hogy az Istentől jöttél”, ezt bizony nem erősíti meg. Jól tudja, hogy korábbi jövendölése igaz, és néhány óra múlva valóra válik: fizikai és lelki értelemben is mindenki elhagyja. Amikor elfogják, mindenki elfut, a keresztje mellé csak egyikük, János fog odaállni. Látva ellenségei győzelmét, Jézus kiszolgáltatottságát, mindenki elveszti a hitét, kivéve Édesanyját, aki a „vértanúk Királynéja”, mert kitart mellette halálában is. Minden ellentétes tapasztalat ellenére az Atya is vele lesz. Amikor kimerülten szólítja Őt: „Istenem, Istenem miért hagytál el engem?” (Mt 27, 46) ez nem a magas égbe küldött ima volt, hanem karnyújtásnyira vánszorgott a sóhaj, hiszen látta ott Atyját, és tudta, hogy közös megegyezés alapján nem tud rajta segíteni Annak ellenére, hogy az Atya nem segíthet rajta, kihangsúlyozott bizalom él majd benne, mert a megváltást végbe kell vinnie. Ezekkel a szavakkal leheli ki lelkét: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23, 46) Ha az apostoloknak is szükségük volt arra, hogy újabb és újabb tapasztalat és kegyelem növelje a hitüket, ne csodálkozzunk azon, hogy mi is erre szorulunk. Igyekezzünk tanulni a Szentírásból, elmélkedésekből, szentbeszédekből, imádságból erősíteni a hitünket

 

 

Az Élet Igéje − 2014. június

Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani azt a magyarázatot, amelyet Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítója havonta a Biblia egy-egy mondatához fűzött, s amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.

Caravaggio − La cena in Emmaus (Az emmauszi vacsora)

„Íme én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,20)

Evangéliumának legelején Máté azt írja, hogy Jézus az Emmánuel (vö. Mt 1,23), a velünk az Isten. Az ő történetéről számol be. Az evangélium legvégén pedig Jézus szavait idézi, az ígéretét, hogy mindig velünk marad, a Mennybe való visszatérése után is. A világ végezetéig velünk az Isten.

Jézus akkor mondta ezt tanítványainak, amikor rájuk bízta a feladatot, hogy menjenek el az egész világra hírül adni üzenetét. Úgy küldte őket, mint bárányokat a farkasok közé, és tudta, hogy ellenállásba ütköznek majd, és üldöztetést szenvednek (vö. Mt 10,16-22). Ezért nem akarta magukra hagyni őket küldetésükben. Megígérte nekik – éppen akkor, amikor eltávozott tőlük –, hogy velük marad! Nem fogják többé látni, nem hallják majd a hangját sem, nem is érinthetik, mégis ott lesz velük, mint korábban, sőt még annál is jobban. Eddig ugyanis csak meghatározott helyeken volt jelen: Kafarnaumban, vagy a tónál, vagy a hegyen, vagy Jeruzsálemben; mostantól fogva viszont ott lesz mindenütt, ahol tanítványai vannak.

Jézus figyelme mindannyiunkra kiterjed, akik hétköznapi gondok között élünk. Mivel Ő a megtestesült Szeretet, azt gondolta: „Mindig az emberekkel szeretnék lenni, szeretnék megosztani velük minden aggodalmat, szeretném megvigasztalni őket; ott szeretnék járni velük az utcán, belépni az otthonukba, jelenlétemmel újra és újra örömöt szerezni nekik…”
Ezért akart velünk maradni és éreztetni közelségét, erejét, szeretetét.
Lukács evangéliuma elbeszéli, hogy a tanítványok, miután látták Őt fölmenni az Égbe, „nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe” (Lk 24,52). Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy megtapasztalták, amit mondott.
Mi is eltelünk örömmel, ha valóban hiszünk Jézus ígéretében:

„Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.”

Jézus földi életének végét jelzik a tanítványaihoz intézett utolsó szavai. Ezek jelentik egyben az egyház életének kezdetét is, melyben sokféle módon van jelen: az Eucharisztiában, Igéjében, szolgáiban (a püspökökben és a papokban), a szegényekben, a kicsikben, a kitaszítottakban… minden felebarátban.

Mi szívesen hangsúlyozzuk Jézus különleges jelenlétét, melyet maga ajánlott fel nekünk szintén Máté evangéliumában: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,20) Ezen a jelenléten keresztül mindenhol ott szeretne lenni.

Ha éljük mindazt, amit parancsol, különösen az új parancsot, akkor megtapasztalhatjuk ezt a jelenlétét a templomokon kívül is, az emberek között, mindenhol. Amit ehhez tőlünk kér, az a szolgáló, megértő, kölcsönös szeretet, amely osztozik a testvér fájdalmaiban, vágyaiban és örömeiben; az a tipikusan keresztény szeretet, mely mindent betakar, mindent megbocsát.
Éljünk így, hogy mindenkinek lehetősége nyíljon már itt a földön találkozni Vele!

Chiara Lubich

SZENT PAMPHILOSZ és TÁRSAI

SZENT PAMPHILOSZ és TÁRSAI 

vértanúk
*Beryt (= Bejrút), a 3. század közepe. +Cézárea, Palesztina, 309/10. február 16. 

Pamphiloszt, a nagy műveltségű papot kiemelkedő életmódja miatt általában rendkívüli módon tisztelték. Tanítványa és barátja, Cézáreai Euszebiosz (263 körül--339) így ír róla: ,,Olyan férfi, aki egész életén át kitűnt mindegyik erényben: a világi élvezetekről való lemondásban és az önmegtartóztatásban, a rászorulókról való gondoskodásban, minden földi szerencse kevésre becsülésében, okos és szigorú életmódban, a szent iratokért való nemes fáradozásban, fáradságot nem ismerő munkaszeretetben, s hozzátartozói és minden hozzá közel kerülő iránti segítőkészségben'' (Palesztina vértanúi).

A szíriai Berytben (a mai Bejrút) született előkelő családból. Beryt híres iskoláiban tanult, majd állami hivatalnok lett. Amikor megismerte a kereszténység belső gazdagságát, arra vágyott, hogy Krisztust követhesse. Lemondott hivataláról, és Alexandriába indult, hogy teológiát tanuljon és elmélyedjen a Szentírás tanulmányozásában. Szent Pieriosz (+312) katechéta, az alexandriai presbiterek egyike volt ott a tanítója. Pieriosz, aki külső szegénységben élte lemondással teli életét, jó nevet szerzett magának műveltsége és nagy tudása révén. Bámulatos ügyességgel rendelkezett a Szentírás kutatásában és magyarázatában, s egyben jó igehirdető is volt. Vezetése és irányítása alatt Pamphilosz az Ó- és Újszövetség, s az egész korai keresztény irodalom kiemelkedő ismerőjévé fejlődött. (Még ma is kora legjobb Biblia-ismerőjének nevezik.) Pierioszt, mivel nagyon kötődött tanítójához, Origenészhez (184--254), ,,az ifjabb Origenész'' melléknévvel illették; tanítványában, Pamphiloszban is egészen különleges szeretetet gyullasztott fel Origenész iránt, akinek személye és tanítása akkoriban és még a későbbiekben is hosszú ideig vitatott volt.

Pamphilosz, miután befejezte tanulmányait, a palesztinai Cézáreába ment. Az ottani püspök, Agapiosz fáradhatatlan hűséggel és kitartással gondoskodott közössége ügyeiről, s különösen a szegényeknek és rászorulóknak fogta pártját. Bizonyára hamarosan felismerte Pamphilosz kiemelkedő tulajdonságait, ezért pappá szentelte. Papi tevékenysége mellett neki kellett vezetnie Cézáreában az Origenész által alapított teológiai iskolát. Különösen szívén viselte, hogy a hasonlóképpen Origenész által ott elhelyezett könyvtárt saját költségén közhasznúvá fejlessze. Sevillai Szent Izidor (lásd: A szentek élete, 146. o.) állítása szerint ez a könyvtár 30.000 darabból állt, amelynek jó részét, bizonyára az egész őskeresztény irodalmat, Pamphilosz szerezte be. Fontosabb másolatok készítésében is részt vett. Az 8 fáradozásainak köszönhette az Egyház többek között az Origenész által összeállított és Cézáreában őrzött Hexapláról, a Biblia hat különböző szöveghagyományának a kiadásáról készített igen értékes másolatot. Ilyenféle munkáiban hűségesen mellette állott Euszebiosz. Az Újszövetség Origenész által kidolgozott szövegalakjának megbízható másolására is nagy gondot fordított a két barát. Az Ó- és Újszövetség még ma is meglévő kéziratai közül néhány a két fáradhatatlan gyűjtő tevékenységére vezethető vissza. Pamphilosz egyik fő feladatának tekintette, hogy testvérei oktatására és belső tökéletesedésük segítségéül lehetőleg sokat szerezzen a szent szövegekből. Nagylelkűen odaajándékozott saját kezű másolataiból is.

A jótékonykodás volt Pamphilosz kiemelkedő jellemvonása. Jóságában és segítőkészségében egész atyai örökségét elosztogatta a szegények között, és örült, hogy megvalósíthatja az evangéliumi szegénységet. Rabszolgáit és szolgáit fiainak tekintette, és igazi atyai gyöngédséget tanúsított irántuk. Aszkétaként visszavonult életet élt, hogy akadálytalanul szolgálhasson Istennek és testvéreinek.

Eme áldásos tevékenysége közben a békesség rövid évei után Maximus Daia császár újból megkezdett keresztényüldözése során 307 novemberében letartóztatták. Urbanus, Palesztina akkori helytartója elrendelte a híres presbiter elővezetését, és ítélőszéke előtt először ékesszólását tette próbára. A helytartó ezután azt követelte az Evangélium bátor hirdetőjétől, hogy engedelmeskedjék a császár parancsának, és áldozzon a bálványoknak. Mivel azonban Urbanus sem rábeszéléssel, sem fenyegetéssel nem tudott elérni semmit, haragra lobbanva megparancsolta, hogy a szent hitvallót kegyetlenül kínozzák meg, erősebben, mint fogolytársait. Krisztus szent tanújának az oldalait sokáig marcangoltatta éles karmokkal, anélkül, hogy bármit is elért volna. Ezután Pamphiloszt más keresztényekkel együtt börtönbe vetették, s ott csaknem két évet kellett eltöltenie.

Hosszú fogsága alatt is -- amennyire tehette -- töretlenül és rendíthetetlenül végezte megszokott munkáit. Ő, akinek addig alig jutott ideje irodalmi művekre, most (a feltehetően hasonlóképpen letartóztatott, vagy őt gyakran felkereső) Euszebiosz segítségével hozzálátott, hogy megírja Origenész ötkötetes védelmét. Terjedelmes írását azoknak a hitvallóknak ajánlotta, akiket Palesztina bányáiban és kőfejtőiben végzendő kényszermunkára ítéltek, és részben elutasító magatartást tanúsítottak Origenész teológiájával szemben. Megkísérelte, hogy Origenész krisztológiáját, Szentírás-magyarázatát és ortodoxiáját a vádakkal szemben megvédje. Az ókeresztény hitbuzgóságnak ez az értékes dokumentuma sajnos elveszett.

Urbanus helytartó halála után az akkori prefektus, Firmilianus 309 tavaszán újból elővezettette a szentet a jeruzsálemi Valens diákonussal és egy Paulus nevű, Jamniából való buzgó kereszténnyel együtt. Amikor a bíró látta, hogy mindhárom fogoly rendíthetetlenül kitart hite mellett, halálra ítélte őket.

Néhányan azonban még megelőzték Szent Pamphiloszt a vértanúságban. Amikor az elítélteket elvezették, egy Pamphilosz házából való, Porphüriosz nevű ember, akit fiaként nevelt és tanított, a bíró elé lépett, és megkérte, hogy urát a kivégzés után eltemethesse majd. A helytartó azonban, mivel az előírt áldozat bemutatását megtagadta, átadta a hóhérnak, csontjáig szétmarcangoltatta, majd lassú tűzre tétette.

Szeleukoszt, egy fiatal keresztény tisztet, akivel Pamphilosz közölte Porphüriosz halálhírét, s aki a vértanúk egyikét csókkal köszöntötte, a helytartó haladéktalanul lefejeztette. Euszebiosz, aki ezt közli, úgy véli, hogy azon a napon Pamphilosz érdemeinek megfelelően a mennynek egy nagyon nagy ajtaja tárult fel, és vele együtt sokan beléphettek az örök menyegző termébe. A helytartó egy hűséges öreg szolgáját, név szerint Theoduloszt is keresztre feszítették, mivel Szeleukoszhoz hasonlóan járt el. Magát Pamphiloszt Paulusszal és Valensszel együtt végezték ki.

Azon a napon Cézáreában összesen 12 keresztény halt meg vértanúként. Közülük az utolsó Julianus volt, aki éppen egy utazásáról tért vissza, és amikor az eseményekről értesült, még utazóruhájában odament, hogy halott testvéreit csókkal illesse. Őt is megragadták, és ugyanolyan módon, mint Pamphiloszt, tűzhalálnak adták. Megörült az elítéltetésének, és hangosan megköszönte az Úrnak ezt a kegyelmet.

,,Igy alakult ki a társak csapata -- mondja Euszebiosz bámuló csodálattal --, akiket arra választottak ki, hogy Pamphilosszal együtt vértanúk legyenek.''

„Maradjatok a városban, míg erő nem tölt el benneteket a magasságból”

„Maradjatok a városban, míg erő nem tölt el benneteket a magasságból”

Jézus feltámadása után a negyvenedik napon ismét megjelent apostolainak. Húsvét után, mióta feltámadt testben élt, tulajdonképpen már nem volt ennek a földi létnek részese. Valószínűleg Édesanyjával lakott, tehát a földön élt, de nem kötötték a földi viszonyok, a tér és az idő kategóriái. Nem volt szüksége étkezésre sem, bár tudott enni, ha éppen akart. Az apostolokat időnként felkereste Jeruzsálemben. Szent János evangéliumából tudjuk, hogy egy alkalommal Galileában, a Genezáreti tó partján találkozott néhány tanítványával Ott csodálatos halfogást ajándékozott nekik, majd reggelire halat sütött és megvendégelte őket. Ezután a reggeli után kérdezte meg Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Ő azt felelte: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek. Erre azt mondta neki: Legeltesd bárányaimat!” (Jn 21,15) A kérdés és válasz még kétszer megismétlődött. Péter ekkor már láthatóan elszomorodott, mert eszébe jutott, hogy három tagadásáért kell vezekelve megvallani szeretetét. Jézus szeretete viszont minden földi jót felülmúlt, hiszen Ő is háromszor mondja: Legeltesd bárányaimat! Péter személyében, majd utódaiban vezeti a katolikus Egyházat a világ végéig.„Feltámadása után Jézus (a negyvenedik napon) utoljára jelent meg az apostoloknak, és így búcsúzott tőlük: Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnapon föl kell támadnia a halálból. Az ő nevében Jeruzsálemtől kezdve minden népnek megtérést és bocsánatot kell hirdetni. Ti vagytok ezeknek tanúi”. (Lk 24,46-48) Az apostolok valóban állandó tanúi lettek Jézus szenvedésének és feltámadásának. A szenvedés mellett is tanúskodni kellett, hogy Jézus istenemberi kínjai és kereszthalála voltak a bűneink bocsánatának ára. A föltámadás, pedig biztosítás volt számunkra, hogy kiérdemelte nekünk a mennyei boldogságot.„Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét fölemelve megáldotta őket”. (50) Ez az áldás örökre ott lebeg nemcsak az apostolok és utódaik felett, hanem a Jézusban hívők milliárdjain,felettünk, magyar katolikusok és Krisztus-hívők felett is. Erőforrás volt, amikor bátor hitre volt szükség a hitünkért kiállni, és kegyelmek forrása marad ezután is, amikor reménnyel teli a jövőnk. Áldását hálásan köszönve nézzünk Jézus után az égre! Köszönjük meg neki a szenvedéseket,az övét és a mieinket is, és a felragyogott reményt, hogy vele és egymással kezet fogva mindig biztosan haladjunk előre a magyar jövő építésében. Legyünk mindig együtt a templomban, mert az égiek segítsége nélkül nem boldogulunk.

URUNK MENNYBEMENETELE

HÚSVÉT 7.VASÁRNAP 

URUNK MENNYBEMENETELE


„Feltámadása után Jézus utoljára jelent meg az apostoloknak, és így búcsúzott el tőlük: Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnapra fel kell támadnia a halálból. Az ő nevében Jeruzsálemtől kezdve minden népnek megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni. Ti vagytok ezeknek tanúi. Én meg elküldöm nektek Atyám megígért ajándékát. Maradjatok a városban, míg erő nem tölt el benneteket a magasságból”

Jézus feltámadása után többször is megjelent tanítványainak. Ezek a találkozások húsvétkor azért voltak fontosak, hogy az apostolok végképen megértsék: nagypénteken Jézus nem elbukott, hanem teljesítette Atyja akaratát, szenvedésével és kereszthalálával megváltotta a világot. Az emberek sok és rettenetes bűnét felvitte magával a keresztre és ott saját vérének kiontásával tisztára mosta a minket vádoló bűnlistát. Megfizette az isteni igazságosságnak a bűnökért járó adósságot, amit mi megváltásnak, ritkábban kiváltásnak nevezünk. Húsvét este megjelent az apostoloknak egészségben. Megmutatta nekik, hogy a szegek és lándzsa nyomát kivéve teljesen ép a teste. Ezek a sebek pedig igazolják, hogy a teste ugyanaz, mint ami a fára volt felfeszítve. Rögtön megbocsátotta hitük elvesztését, és megadta nekik a bűntörlő hatalmat, de csak nekik és utódaiknak. Ez az önigazolás azért volt szükséges, hogy nekik, mint szemtanúknak mi bátran hihessük istenemberi győzelmét, a feltámadást. Most pedig, a negyvenedik napon újra megígéri övéinek, hogy a Harmadik Isteni Személyt elküldi műve folytatására, kivezeti övéit az Olajfák hegyére. Ott elköszön tőlük, áldását adja rájuk szemük láttára felemelkedett a mennybolt felé.„HOZSANNA DÁVID FIÁNAK! ÁLDOTT, AKI JÖN AZ ÚR NEVÉBEN!HOZSANNA a MAGASSÁGBAN!”

BOLDOG BAPTISTA VARANO

BOLDOG BAPTISTA VARANO

 szűz, klarissza

 (1458-1524) 

 
Az Assisitől mintegy 40 km-re fekvő Camerinoban* született hercegi család elsoszülöttjeként. A Kamilla névre keresztelték. A hercegi udvarban kiváló reneszánszkori műveltségre tett szert s egy ideig élte a maga világias életét. Egyszer hallott egy prédikációt Jézus szenvedéséről, attól kezdve nem szűnt meg Jézus szenvedésére gondolni. Hivatást érzett a szerzetesi életre, de apja csak két évi tusakodás után adta beleegyezését. 23 éves korában Urbinoban belépett a klarisszákhoz. Lelki szárazságot, hosszas betegségeket, az ördög heves kísértéseit viselte el, közben azonban sokszor megtapasztalta az isteni szeretet édességét is. Rendkívüli karizmákban (látomások, kinyilatkoztatások, beléöntött szemlélodés) részesült. Több írása fennmaradt. Legismertebb: Az Úr Jézus lelki szenvedései (1488). Ebben különösen a haláltusát vívó Jézus szívének szenvedéseit írja le a neki adott kinyilatkoztatások szerint. A Jézus Szíve tiszteletre vonatkozó jelentos írás ez, mely hamarosan több kiadásban megjelentetve századokon át ismert lelki könyv lett. Másik műve: A lelki élet harca - önéletrajz. Lelkiatyjának számol be ebben lelki fejlődéséről s a neki adott kegyelmekről. 1484-ben kolostort alapított szülővárosában, Camerinoban (ezt apja építtette leánya számára), s ennek elöljárója lett hosszú éveken át. Közben egy másik helyen (Firmino) is alapított kolostort. Kapcsolatot tartott fönn kora obszerváns ferenceseivel, s ő maga is törekedett a szerzetesi élet megújítása által az Egyház reformját szolgálni a reneszánsz pápák korában. Mint sötét háttér, az ő életében különösen is jelen van a reneszánszkori egyház szomorú valósága: VI. Sándor törvénytelen fia, Borgia Cézár meggyilkoltatta Baptista apját és két testvérét. Ő sokat imádkozott a gyilkosokért is. Közel 70 éves korában halt meg szent halállal Camerinoban - halála éve vagy 1524 vagy 1527. XVI. Gergely avatta boldoggá 1843-ban. Nyelvét - Páduai Szent Antaléhoz hasonlóan - ereklyetartóban őrzik.
Boldog Baptista az Isten iránti szeretet felindításáról (Oktatások c. munkájából):
„Akkor van meg benned egész biztosan a szeretet, ha a jó úton járva lelkedet gyakran az Istenhez emeled és ezt emlegeted: „Uram, mindent irántad való szeretetből teszek.” Mondd ezt gyakran akár tudatosan, akár öntudatlanul.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog Baptista szüzet azzal tűntetted ki, hogy Fiad, Jézus Krisztus szenvedéséről állandóan elmélkedjék. Közbenjárására add, hogy az önmegtagadások által testünkben hordozzuk a kereszt titkát, és így elnyerjük a boldog örök életet. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

 

 

„Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű"

„Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű"

Jézus iskolájába mindig van beiratkozási lehetőség. Ő maga hívott annak idején mindenkit, hogy tanuljanak tőle az emberek. Arra is fel kell figyelnünk, hogy O nem teljesen ismeretleneket szólít meg az úton, hogy keressék az alkalmat erre a tanfolyamra, hanem a mindig velejáró apostolainak mondja, akik jól ismerték Őt, állandóan hallgatták, tudták róla, hogy Ő a legkiválóbb mester, hogy mennyei tudása van, azaz mindent tud. Jézus mégsem arra hivatkozik, hogy ilyen minőségben menjenek hozzá tanulni, hanem azért, „mert szelíd és alázatos szívű". Mi, idős szerzetesek is meghallgatjuk ezt a felszólítást. Minden bizonnyal nem lesz kárunkra, ha elmerülünk ebben az isteni Szívben, és megtanuljuk a bölcsességét. A magyar nyelvben és általános felfogásban a szív az érzelem központja, forrása, egyben a jelképe is. A szeretet jele. A héber nyelvben több ennél: széles értelemben az ember egész bensőjét jelenti. Az embert magát, aki nem csak érez, nemcsak emlékezik, de ért is, akar is, elhatározásokat tesz. Kifejezi néha sok ember közmegegyezését: „Teljes szívvel követi Absalomot egész Izrael." ( 2 Sám 15,13) Vagy az egész embert jelöli: „Teljesítetted szívének óhajtását." (Zsolt 21,3) a gondolkodásnak központja: „a szellem tudásával látta el őket, értelemmel töltötte be szívüket, és megmutatta nekik, mi a rossz és mi a jó." (Sir 17,6) Magára Istenre is vonatkoztatja ezt a Szentírás: „De megmarad az Ur terve mindörökre, szíve szándéka nemzedékről nemzedékre." (Zsolt 33,11) „a Biblia konkrét és átfogó antropológiájában az ember szíve tudatos, értelmes és szabad személyiségének a forrása, döntő választásainak a helye, az íratlan törvény őre („így megmutatják, hogy a törvény követése a szívükbe van írva" Rom 2,15), és Isten titokzatos cselekvésének színtere. Mind az ó-, mind az újszövetség szerint az ember szívében találkozik Istennel. Ez a találkozás Isten Fiának emberi szívében válik teljes értékűvé. (BTSZ 1214) Isten kinyilatkoztatott szavából próbáljuk egyre jobban megérteni, mit is rejt ez a fogalom: Jézus Szíve, és a vele való kapcsolatunk. Szív és látszat. Az emberi szív el van rejtve a szem elől. Jó mélyen dobog a bordák várfala mögött. Ha látni szeretnénk, ki kell nyitni a mellkasunkat. Szerencsére az ilyen műtétre ritkán kerül sor, csak akkor, ha igen nagy a baj. De azért van egy fényes tükre a szívünknek: az emberi arc. „Az ember szíve elváltoztatja arcát hol vidámra, hol meg szomorúra." (Sir 13,31) Ugyanígy az ajak is árulkodik a szívről: „a bölcs szíve bölccsé teszi száját, és növeli ajka kedvességét." (Péld 16,23) a szív jelei lehetnek a cselekedeteink is: „Mert minden fát gyümölcséről ismerünk meg. Tövisbokorról nem szednek fügét, sem a csipkebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből, és a gonosz ember a gonoszból gonoszat hoz elő, mert a szív bőségéből szól a száj." (Lk 6,44-45) a kettős szívet viszont nagyon elítéli az Úr: „Ne sodorj el engem a bűnösökkel és a gonosztevőkkel, akik békésen szólnak felebarátjukhoz, holott szívükben gonoszság lakik." (Zsolt 28,3)