Ferenc pápa üzenete a
vándorlók és menekültek 103. világnapjára
Az elvándorlók és menekültek világnapján,
melyet idén január 15-én ünneplünk, a Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a
katolikus hívekhez. Ferenc pápa „A sérülékeny és hangtalan kiskorú vándorlók”
címmel közzétett gondolatait az alábbiakban olvashatják.
Kedves Testvérek!
„Aki befogad egy ilyen gyereket az én nevemben,
engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki
küldött engem” (Mk 9,37; vö.
Mt 18,5; Lk 9,48; Jn 13,20). Az evangélisták ezekkel a szavakkal emlékeztetik a
keresztény közösségeket Jézus egyszerre lelkesítő és elkötelezettségre buzdító
tanítására. Ez a tanítás kijelöli az utat, amely a legkisebbekkel kezdődik, a
befogadás dinamikáján át halad és az Üdvözítő segítségével biztosan Istenhez
vezet. Az út megvalósulásának szükséges feltétele tehát éppen a befogadás, ami
abból áll, hogy Isten egy lett közülünk, Jézusban gyermekként jött közénk, mi
pedig megnyílunk előtte a reményt adó hitben, szeretettel fordulunk a
legkisebbek és leggyengébbek felé és segítjük őket. Ez a három – a hit, remény
és szeretet szoros kapcsolatban áll az irgalmasság testi és lelki
cselekedeteivel, amint ezt az utóbbi rendkívüli szentév során újra felfedeztük.
Az evangélisták ugyanakkor rámutatnak azok
felelősségére is, akik az irgalmasság ellen vétenek: „aki megbotránkoztat
csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha
malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék” (Mt 18,6; vö. Mk
9,42; Lk 17,2). Hogyan is felejtkezhetnénk meg erről a szigorú
figyelmeztetésről, amikor arra a kegyetlen kizsákmányolásra gondolunk, amelyet
a gátlástalan emberek művelnek annyi sok gyermek kárára, miközben prostitúcióra
és pornográfiára, rabszolgamunkára és katonáskodásra kényszerítik a fiatalokat
és gyerekeket, kábítószer-kereskedelembe, illetve a bűnözés egyéb formáiba
keverik bele őket, vagy arra csábítják és ösztönzik őket, hogy elmeneküljenek a
háborús konfliktusok és üldözések elől, kitéve magukat az elmagányosodás és
elhagyatottság veszélyének.
Ezért a vándorlók és menekültek világnapja
alkalmával szívem különös vágya, hogy főleg a kiskorú és egészen egyedül
vándorló gyermekekre irányítsam a figyelmet, és felszólítsak mindenkit, hogy
gondoskodjon ezekről a gyerekekről, akik háromszorosan is védtelenek: egyrészt,
mert kiskorúak, másrészt, mert idegenek, és harmadszor, mert védtelenek, amikor
különböző okokból kifolyólag kénytelenek hazájuktól távol élni és nélkülözni a
családi fészek melegét.
Napjainkban a migrációs jelenségek nem korlátozódnak
csupán földünk egyes térségeire, hanem megtalálhatók minden kontinensen és
egyre inkább okoznak világméretű drámai problémákat. Nemcsak azokról a
személyekről van itt szó, akik tisztességes munkát és jobb megélhetést
keresnek, hanem azokról a férfiakról és nőkről, öregekről és gyermekekről is,
akik otthonaik elhagyására kényszerülnek, abban a reményben, hogy megmenthetik
az életüket és másutt békét és biztonságot találnak. Mindenekelőtt a kiskorúak
azok, akik drágán megfizetik annak a kivándorlásnak az árát, amelyet majdnem
mindig az erőszak, a nyomor, a környezeti viszonyok idéznek elő, miközben
mindezekhez még a globalizáció negatív hatásai is társulnak. A könnyű és gyors
meggazdagodás féktelen hajszolása magával hozza az olyan csapásként sújtó abnormális
tévelygések terjedését is, mint a gyermekkereskedelem, a kiskorúak
kizsákmányolása és a velük való visszaélés, és általában véve, mindazok a
gyermekekkel kapcsolatos jogfosztások, amelyeket a Gyermekek jogairól szóló
Nemzetközi Egyezmények büntetnek.
A gyermekkornak, sajátos érzékenysége miatt,
megvannak az egyedi és nélkülözhetetlen követelményei. A gyermeknek
mindenekelőtt joga van egy egészséges és védett családi környezetre, amelyben
apja és anyja irányítása és példája szerint fejlődhet; aztán a gyermek joga és
kötelessége, hogy megfelelő nevelésben részesüljön, mindenekelőtt a családban
és az iskolában is, ahol személyiséggé fejlődhet, saját jövőjének és mindenkori
nemzetének tevékeny és vezető építőjévé válhat. Valójában a világ számos
vidékén még ma is csupán kevesek privilégiuma az, ha már valaki elemi módon
megtanulhat írni, olvasni és számolni. Ezen kívül minden kiskorúnak joga van
ahhoz, hogy játszhasson és felüdüljön a szabadidőben; röviden, joga van ahhoz,
hogy gyermek lehessen.
A migránsok között azonban a gyermekek képezik
a legsérülékenyebb csoportot, hiszen megjelenve a világban alig észrevehetők és
hangtalanok. Bizonytalan helyzetük, valamint a hiányzó dokumentumok
megakadályozzák őket abban, hogy a világ tudomást szerezzen róluk; felnőtt
kísérők hiányában hangjukat sem hallathatják és meghallgatást sem nyernek. Így
a kiskorú vándorlók könnyen az emberi nyomorúság legmélyebb szintjére
süllyednek, ahol aztán a törvénytelenség és erőszak pusztító tüze hamar
elemészti nagyon sok ártatlan gyermek jövőjét, és már nagyon nehéz
szétszaggatni a velük való visszaélések szövevényes hálózatát.
Hogyan válaszoljunk e valóság kihívására?
Mindenekelőtt tudatosítanunk kell, hogy a
migráció jelensége elválaszthatatlan az üdvösség történelmétől, sőt, ennek
részét képezi. A jelenség ugyanis kapcsolatban áll Isten parancsával: „A
jövevényhez ne légy kegyetlen és ne sanyargasd, hiszen ti is jövevények
voltatok Egyiptom földjén” (Kiv 22,20); „Szeressétek (tehát ti is) a jövevényt,
mert ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén” (MTörv 10,19). A migráció
jelensége az idők jele, egy olyan jel, amely az isteni gondviselés
művéről beszél a történelemben és az emberi közösségben, miközben az emberiség
egységére utal. Az Egyház egyáltalán nem hagyja figyelmen kívül a migrációs
problematikát, sem a vele kapcsolatos gyakori drámákat és tragédiákat, még
kevésbé azokat a nehézségeket, amelyek a vándorlók méltó befogadásával járnak
együtt, de mégis arra bátorít, hogy e jelenségekben is ismerjük fel Isten
tervét, abban a biztos meggyőződésben, hogy a keresztények közösségében senki
sem idegen és ez a közösség magához ölel mindenkit: „Minden nemzetből,
törzsből, népből és nyelvből” (Jel 7,9). Mindenki értékes ember, az emberek
értékesebbek a tárgyi dolgoknál, sőt, minden intézmény értékét aszerint ítélik
meg, hogy miként bánik az élettel és az ember személyi méltóságával, főleg
amikor ez a személy olyan sérülékeny helyzetbe kerül, mint a kiskorú vándorlók.
Ezen felül rá kell mutatni a védelemre,
az integrációra és a tartós megoldásokra.
Először is minden lehetséges intézkedéssel
biztosítani kell a kiskorú vándorlók oltalmát és védelmét, hiszen
„ezek a fiatal fiúk és lányok gyakran fejezik be életüket az utcán, teljesen
elhagyottan, azon gátlástalan kizsákmányolók áldozataként, akik nagyon gyakran
teszik őket a fizikai, az erkölcsi és a szexuális erőszak tárgyává” (XVI.
Benedek pápa üzenete az elvándorlók és menekültek világnapjára 2008-ban).
Egyébként, néha nagyon nehéz meghúzni a
határvonalat a migráció és az emberkereskedelem között. Sok tényező segíti az
olyan körülmények kialakulását, amelyben a vándorlók, jelesen a kiskorúak
sebezhetővé válnak: a szegénység és a túléléshez szükséges eszközök hiánya –
amihez a média által keltett irreális elvárások is társulnak –; az alacsony
fokú iskolázottság; a vendéglátó ország törvényeinek, kultúrájának és gyakran
nyelvének nem ismerése. Mindez fizikai és pszichológiai kiszolgáltatottságba
taszítja őket. A gyermekek kizsákmányolásának és a velük való visszaéléseknek
legfőbb mozgatója a kereslet. Ha a megfelelő szervek a jövőben nem találják meg
a módját annak, hogy szigorúbban és hatékonyabban lépjenek fel az ilyen
haszonélvezőkkel szemben, akkor nem fogják tudni felszámolni a kiskorú áldozatokat
szedő rabszolgaság sokféle formáját sem.
Ezért szükség van arra, hogy a bevándorlók, már
csak a gyermekeik jobb jövőjének érdekében is, egyre szorosabban
együttműködjenek az őket befogadó közösséggel. Nagy hálával tekintünk azokra az
egyházi és civil szervezetekre és intézményekre, amelyek szívós
elkötelezettségük folyamán nem sajnálják felajánlani sem anyagi eszközeiket,
sem idejüket annak érdekében, hogy a kiskorúakat megóvják a különböző
visszaélésektől. Az is fontos, hogy megteremtsük az átfogó és egyre hatékonyabb
együttműködés rendszereit, amelyek nemcsak az információk kicserélésére
támaszkodnak, hanem biztosítják a gyors és hatékony közbelépésre képes
hálózatok erősítését is. Mindezek mellett nem szabad alábecsülni azt sem, hogy
az egyházközségek rendkívüli ereje éppen akkor nyilvánul meg leginkább, amikor
a hívők egyek az imában és testvéri közösséget alkotnak.
Másodszor szorgalmazni kell a vándorló
gyermekek és serdülők integrációját. Ez teljesen a felnőttek
közösségének a függvénye, hiszen az anyagi, financiális eszközök hiányosságai
nagyon gyakran megakadályozzák a megfelelő programok alkalmazását, amelyek
fiatalok befogadásával, gondozásával és beilleszkedésével foglalkoznak.
Ahelyett, hogy szorgalmaznák a kiskorú vándorlók szociális integrációját, vagy
terveket készítenének a biztos és segélyezett hazatelepítésükre, többfelé
csupán beutazásuk megakadályozásán fáradoznak, megkönnyítve ezáltal
belekapcsolódásukat az illegális hálózatokba; vagy egyszerűen visszaküldik őket
saját hazájukba, meg sem bizonyosodva afelől, hogy ez valóban „felsőbb
érdeküket” szolgálja.
Még súlyosabbá válik a kiskorú vándorlók
helyzete akkor, ha irregularitásba kerülnek, vagy bűnszervezetek hálózzák be
őket. Ilyenkor gyakran fogházba kerülnek. Nem ritkán előfordul ugyanis, hogy
letartóztatják őket, és mivel pénzük sincs, sem az óvadékot, sem hazautazásuk
költségeit nem tudják kifizetni, hosszú időre fogságba kerülhetnek, kitéve
mindenféle visszaélésnek és erőszaknak. Az ilyen esetekben jóllehet az államok
joga, hogy szabályozzák a migrációs áramlatokat és megvédelmezzék a nemzeti
közösség javát, de ugyanakkor az is az államok kötelessége, hogy megoldásokat
találjanak a kiskorú vándorlók ügyében és törvényesítsék helyzetüket. Az
államnak gondosan kell őrködnie a kiskorúak emberi méltósága fölött és igényeik
kielégítésére is törekednie kell, ha nekik már senkijük sincs; de az egész
család javát és a szülők igényeit is szem előtt kell tartani, segítve őket.
Mindenesetre alapvető igény, hogy érvényre
jussanak a megfelelő nemzeti eljárások és az egyezményeken alapuló
együttműködési tervek a kibocsátó és befogadó országok között, a kiskorúakra
nehezedő kényszerű emigráció kiváltó okainak felszámolása érdekében.
A harmadik helyen nyomatékosan felszólítok
mindenkit, hogy keressen és alkalmazzon tartós megoldásokat. Mivel itt
egy nagyon összetett jelenségről van szó, a gyökereknél kell elkezdeni a
kiskorú vándorlók kérdésének kezelését. A probléma kiváltó okai közé tartoznak:
a háborúk, az emberi jogok megsértése, a korrupció, a szegénység, az ökológiai
egyensúly megbomlása és a környezeti katasztrófák. Elsőként a gyerekek
szenvednek miattuk, akik olykor testi és ezt kísérő erkölcsi és pszichikai
kínzásoknak és erőszaknak vannak kitéve, amelyek majdnem mindig kitörölhetetlen
nyomokat és sérüléseket hagynak bennük.
Ezért feltétlenül szükség van arra, hogy a
vándorlók származási országaiban szembenézzenek a kivándorlás kiváltó okaival.
Első lépésként ez megköveteli, hogy az egész nemzetközi közösség felvállalja a
menekülésre kényszerítő konfliktusok és erőszakos cselekmények felszámolását.
Ezen kívül szükséges egy hosszú távú tervezés, amely képes megfelelő
programokat kidolgozni a nagy igazságtalanságoktól és instabilitástól sújtott
területekre vonatkozóan, hogy ott is mindenkinek biztosítani lehessen egy olyan
komoly és hiteles fejlődést, amely elősegíti minden gyermek, az emberiség
reménysége javát.
Végül azokhoz szeretnék szólni, akik a
gyermekek és a fiatalok oldalán állnak és őket segítve együtt haladnak velük:
nekik szükségük van az értékes segítségetekre, mint ahogyan az Egyháznak is
szüksége van rátok; és az Egyház támogatja az általatok végzett komoly
szolgálatot. Ne fáradjatok bele abba, hogy bátran és életetek jó példájával
tanúsítsátok az evangéliumot, amely arra hív benneteket, hogy felismerjétek és
befogadjátok a legkisebb és legsérülékenyebb emberekben jelen levő Úr Jézust.
A Názáreti Szent Család oltalmába ajánlom a
kiskorú vándorlókat és családjukat, közösségeiket és mindenkit, aki segíti
őket; a Szent Család vigyázzon mindnyájatokra és legyen veletek életetek útján.
Imáimhoz csatoltan apostoli áldásomat adom rátok.
Vatikán, 2016. szeptember 8.,
a Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepén
FERENC