Bemutatták a fiatalokról, hitről és hivatástisztázásról szóló püspöki szinódus előkészítő dokumentumát
A
püspöki szinódus főtitkára és helyettese két fiatallal
Pénteken
délelőtt a Szentszék sajtótermében bemutatták az újságíróknak a 2018 októberére
meghirdetett XV. rendes püspöki szinódus előkészítő dokumentumát. A 16 oldalas
dokumentumot Lorenzo Baldisseri bíboros, a Püspöki Szinódus főtitkára, és
helyettese, Fabio Fabene érsek mutatta be, két római fiatal tanúságtételével
együtt. Örömmel jelentette be Baldisseri bíboros, hogy Ferenc pápa pénteken
közzétett levéllel közvetlenül a fiatalokhoz fordult, ami az irántuk tanúsított
szeretetteli gondoskodásának a jele, amiként a levélben maga mondja: „a
szívemben hordozlak benneteket”.
Pozitív
indítás: Örömötök teljes legyen!
Az
előkészítő dokumentum megadja a szinódus célkitűzését és eljárásmódját. Kezdő
mondata is pozitív, Jézus utolsóvacsorai beszédéből idéz, midőn önmaga és a
tanítványai viszonyát a szőlőtő és a szőlővesszők kapcsolatával írja le, ezzel
a zárómondattal: „Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek
is, és teljes legyen az örömötök” (Jn 15,11). Ez az Istennek a terve minden
ember számára és minden időre, tehát a harmadik évezred fiataljaira is
vonatkozik, megszorítás nélkül. Az egyház feladata ennek az örömhírnek a
hirdetése.
Az új
szinódus környezete
Az új
evangelizálásról szóló szinódus és az Evangelii gaudium apostoli buzdítás ezt a
missziót elemezte a mai világban, míg a családok kísérésének a témájával
foglalkozott a két püspöki szinódus és az Amoris laetitia apostoli buzdítás.
Ezzel az úttal folytonosságban halad tovább az új szinódus „a fiatalokról, a
hitről és a hivatástisztázásról” szóló témákkal. Az egyház kérdőre vonja magát
arról, miként kísérje a fiatalokat, hogyan ismerje fel a szeretetre, az élet
teljességére szóló hivatásokat, úgy, hogy közben megkérdezi magukat a
fiatalokat is, hogy segítség őt az evangélium hirdetésének leghatékonyabb módja
meglelésében. A fiatalokon keresztül az egyház képes meghallani az Úr mai
szavát. Miként Sámuel és Jeremiás idejében a fiatalok azok, akik észre tudják
venni a Szentlélek jelezte az idők jeleit. Miközben meghallgatjuk a
vágyakozásaikat, tudjuk megpillantani a ránk váró holnap világát és azokat az
utakat is, melyekre az egyház meghívást kapott, hogy bejárja.
A
választás szükségességéről
A
szeretetre szóló választásunk mindenki számára konkrét formát ölt a hétköznapokban
és egy sor döntésen keresztül valósul meg, melyek életállapot szerint
(házasság, rendezett szolgálat, megszentelt élet…), szakmai szempontból,
társadalmi-politikai elkötelezettség, életstílus jegyében tagolódnak. Vállalt
vagy elszenvedett, tudatos vagy tudattalan választásokon keresztül, végül is
arról van szó, hogy az embernek döntést kell hoznia, ami alól senki nem
vonhatja ki magát. A hivatásbeli megkülönböztetés célja, hogy miként lehet
azokat a hit világosságánál felismerni és az öröm teljessége felé vezető
konkrét lépésekké átalakítani.
Az
egyház segít a lelkiismeret és a hiteles szabadság növekedésében
Az
egyház tudja, birtokában van annak, ami a fiatalok erejét és szépségét teszi,
ez a pedig annak a képessége, hogy örömmel tud kezdeni, örömmel
tudja magát odaadni, fenntartás nélkül, hogy megújuljon és új kihívásokkal
nézzen szembe”. Az egyház spirituális hagyományának a gazdagsága sok eszközt
kínál arra, hogy kísérje a lelkiismeret és a hiteles szabadság növekedését.
Konzultációban
Isten népével
Ebben a
távlatban az előkészítő dokumentum konzultációt kezdeményez Isten népével,
ugyanis a szöveg végén egy kérdőív található. A dokumentum címzettjei a püspöki
szinódusok, a keleti katolikus egyházak testületeinek tanácsai, a püspöki konferenciák,
a Római Kúria dikasztériumai és a legfőbb szerzetes-elöljárók. Tervbe van véve
egy közvetlen konzultáció a fiatalokkal az internet segítségével, ahol ők egy
kérdőíven keresztül szólhatnak életük legfőbb elvárásairól.
A
dokumentum hármas felépítése: a világ dinamikája, megkülönböztetés,
hivatásgondozás
A
dokumentum három fejezetre tagozódik. Az első a mai világ néhány alapvető
szociális és társadalmi dinamikáját körvonalazza, melyben a fiatalok felnőnek
és ahol döntéseiket meghozzák, majd ezt a dinamikát a hit fényénél vizsgálja. A
második rész a megkülönböztetés folyamatának alapvető lépéseit elemzi, amit az
egyház a legfőbb eszközként kínál a fiataloknak, hogy ők a hit segítségével
felfedezzék saját hivatásukat. Végül a hivatástisztázás lelkipásztori
feladatának alapvető csomópontjait mutatja be az útmutató. Végül jelzi, hogy ez
nem egy kész és befejezett dokumentum, hanem egy olyan segédanyag, mely
elősegíti azt a kutatást, melynek a gyümölcsei majd csak a szinódusi út végén
lesz hozzáférhető mindenki számára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése