Évközi 1. hét péntek

Évközi 1. hét péntek                
Zsid 4,1-5.11;Mk 2,1-12
„Törekedjünk tehát bemenni abba a nyugalomba” (Zsid 4,11)

A fölséges Isten megteremtette a mérhetetlenül nagy csillagvilágot. Ebben a csillag özönben korunk csillagászai nem tudnak kellőképp eligazodni a legnagyszerűbb csillagászi felszereléssel sem. Minden csillag halad a kijelölt pályán. Földünk másodpercenként harminc kilométert tesz meg napkörüli pályáján. Napunk egész bolygórendszerével együtt óránként nyolcvanezer kilométert száguld egy távoli csillagkép felé, amit sosem fog elérni. Mi, a földlakói is szeretünk utazni, sokan száguldozni is, de természetünkhöz tartozik, hogy hazaérve otthoni kényelembe helyezzük magunkat és megpihenjünk. Az életbe belefáradva pedig végső nyugalomra térünk. Legalább így gondoljuk. Így gondoljuk, mert Teremtőnk így indította el ősszüleink életpályáját: a betegség és baj nélkül le élt földiélet végén testben-lélekben érdemdúsan felkészülve vitt volna bennünket Atyánk „a világ kezdetétől nekünk készített országba” (Mt 25,34) a mennyországba. Az ős bűn után ezt a remek befejezést sok más előnnyel együtt elvesztettük. Isten azonban megsajnálta ősszüleinket és megígérte, hogy egyszülött Fiát emberi testbe öltöztetve a földre küldi, szenvedésével és halálával kiengeszteli súlyosan megbántott Istenatyánkat, és újra kinyitja mennyei országa kapuját. Alapvetően visszaállt az eredeti rend, de minden embernek meg kell küzdenie az oda való bejutásért. Ezt már ősszüleinknek is elmondta az Úr. Amikor pedig Ábrahám utódaival többet foglalkozott az Úr, nekik ezt külön elmagyarázta. Azt is közölte, hogy itt a földön meg kell tartani a parancsait. Máskülönben az örök nyugalomba nem juthatnak el. „Mivel tehát még hátravan az ő nyugalmába való bemenetelünk ígérete, féljünk attól, hogy közületek bárkit is későn jöttnek találjanak: „Nem ismerték útjaimat, ezért haragomban megesküdtem. Nem mennek be nyugalmamba” (Zsolt 95,11) Mert a jó hírt kinyilatkoztatta nekünk ugyanúgy, mint nekik, de nekik nem szolgált javukra a hallott beszéd, mert nem egyesült a hit mindazzal, amit hallottak. Hiszen csak akkor megyünk be a nyugalomba, ha hiszünk, amint megmondta: Amint megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmamba!” – akkor tudniillik, amikor a világ teremtésének művei befejeződtek. Mert egy helyen így szól a hetedik napról: És Isten nyugalomban töltötte a hetedik napot, nem alkotott. Törekedjetek tehát bemenni a nyugalomba, nehogy valaki az engedetlenségnek ugyanazt a példáját kövese” (11)