GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY

URUNK BEMUTATÁSA 

(GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY)

Mal 3,1-4 vagy Zsid 2,14-18; Lk 2,22-40 vagy Lk 2,22-32

„fölvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak”

Karácsonykor az angyalok voltak a kis Jézus első látogatói. Ők rótták le tiszteletüket. a világ Királya előtt. Valamikor az idők kezdetén nekik mondta el a mennyei Atya a nagy újságot, hogy az idők múltán a teremtett világ legnagyobb ajándéka válik valóra: a második Isteni Személy emberként lép az emberek közé. Testvérük lesz, és így nemcsak a teremtmények ős-minta-oka, hanem minden teremtett tökéletesség betetőzője is. Ezt jöttek megnézni, és hódolni előtte emberségének, ahogy az angyalok nagy próbatételén ezt megígérték. Aztán szavukra hallgatva éjnek idején siettek hozzá a pásztorok a barlangistállóba. Ők is örömmel „találták meg Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisdedet”. (Lk 2,16) Csupa öröm, kirobbanó öröm a kis Jézus születése minden hívő, minden jóakaratú ember számára. Másfél év múlva boldog napkeleti bölcsek jöttek Jeruzsálembe. Ezerkétszáz éves jó hír boldog ismerői látták meg csillagát napkeleten. Ez a beteljesült öröm mondja a kérdést a jeruzsálemieknek: „Hol van, aki született, a zsidók királya? Mert láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki”: (Mt 2,2) Eme látogatás elé kívánkozik a mai napujjongó öröme: „Mikor pedig elteltek a tisztulás napjai, Mózes törvénye szerit fölvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak”.(Lk 2,22) Ezt a törvényt maga Isten hozta, hogy minden elsőszülött kisfiút oda kell ajándékozni Istennek, aki az élet szerzője. Ő el is fogadta a kis Jézust, a parányi Istenembert, amikor a szolgálatevő pap kivette a Szűzanya kezéből, és előírás szerint háromszor emelte a magasba. Nem hallotta senki, amit a kicsi Jézus súgott szíve mélyén: Eljöttem, Atyám, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van. Ezt akarom, én Istenem, törvényed szívemben van. (Zsolt 40,8-9) Senki nem sejtette, hogy ezt az egyetlen kisfiút nem jelképesen adták szülei Istennek. Ő a világért járó áldozat. Isten maga adja Fiát az összes ember üdvösségért szenvedésre és halálra. Jézus lényegében ezért jött közénk. A templomudvaron nyüzsgött a nép. Az ország minden zugából hozták a boldog édesanyák és édesapák az aznap negyven napos kisfiúkat. Még boldogabban adták volna kis ajándékukat, a báránykát vagy galambfiókákat, ha tudták volna, hogy kisfiaikat igazán ez a kisfiú váltja meg az örök haláltól. De az udvaron boldog szívvel figyeli a sok kisfiúcskát egy szent aggastyán, mígnem lelkében megszólal az Úr: Ő az, akire vársz, aki elveszi a világ bűneit. Azért könyörögtél hosszú ideje, hogy találkozz vele, mielőtt meghalsz. Nem akartad úgy elhagyni a földet, hogy ne találkozz vele. Te istenáldotta ember vagy, neked adatott az ígéret, hogy szemeddel láthatod majd az Üdvözítőt. Veled együtt ujjong Anna prófétaasszony is. És majd veletek örvend a hívő emberek sokasága, akik várják az Üdvözítőt. Ezért a Kisfiúért áll ma Istenhívő népe elé hálát adni. Sem nekik, sem fiacskáiknak nem kell a haláltól félniük, a kicsi Jézus az örök haláltól megmentett minden benne hívőt.

Hívom a családokat 2013 februárjában

Hívom a családokat 2013 februárjában – Bíró László püspök levele

Levél a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetesekhez és paptestvérekhez és mindenkihez, aki a családi élet mellett áll.

Az emberi társadalom családokból épül fel, családok nélkül nem létezhetne emberi társadalom. A családnak a világban betöltött elsődleges szerepét mutatja az is, hogy Jézus az emberi történelembe való belépése színteréül a családot választotta. Harminc évig a názáreti családban élt, „növekedett és erősödött, telve bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt vele.” (Lk 2, 40). Emberi fejlődését, tapasztalatait és ismereteit az emberi valóságról meghatározta a názáreti családi környezet. Az Atyával való legbensőbb egysége, a Vele való állandó és közvetlen párbeszéde (lásd pl. Mt 14,23; Mk 1,35; Mk. 6,45; Lk 5,16; Lk, 6,12) pedig isteni bölcsességgel töltötte el.

Jézus belépett az emberi létezés drámájába, végigjárta azt a legvégső mélységéig. Belebocsátkozott az emberi létezés testi-lelki fenyegetettségébe és veszélyeztetettségébe, sőt „hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt” (Zsid 4,15).

A mai embert, napjaink családjait is a kísértések sorozata éri. A keresztény ember és család a kísértések legyőzéséhez abból is erőt meríthet, hogy Jézus megkísértésekor legyőzte a kísértőt, és ment maradt a bűntől. XVI. Benedek pápa figyelmeztet Názáreti Jézus c. könyvében: A kísértő sokféle alakban arra akarja Jézust (és a mai embert is) rávenni, hogy Istent másodrangúként vagy egyenesen feleslegesként és zavaró tényezőként szorítsa háttérbe, az előtérbe azok a dolgok kerüljenek, amelyek az életben sürgetőbb jelentőségűnek látszanak. Isten mellőzésével „hozzuk rendbe” a világot, csak a saját teljesítményünkre építsünk, a világnak csak a politikai és az anyagi realitásait ismerjük el valóságként, Istent pedig, mint illúziót állítsuk félre. A kísértő látszólag a jobb, a reálisabb, az eredménnyel kecsegtetőbb utat mutatja nekünk: hagyjunk fel végre az ábrándokkal, és szenteljük magunkat cselekvően a világ „jobbá” tételének; a világ számunkra akkor lesz „jó”, ha maradéktalanul jóllakhatunk, ha sokat birtokolhatunk, és ha hatalmunkat semmi sem korlátozza. Isten dolgait ezzel szemben irreálisnak tűnteti fel: mint egy másodlagos világot, amelyre tulajdonképpen nincs is szükség. (vö. Lk 4, 1-13)

Hogyan sikerült nektek, vagy szüleiteknek, nagyszüleiteknek megoldani azokat a történelmi konfliktushelyzeteket, amelyekben Istent félre akarták állítani? Milyen személyes és a nagyobb közösséget érintő következményekkel járt ez?

Korunkban nagy a kísértés, hogy az egész életre szóló hűségben megélt házasság helyett az alkalmi, a jelen pillanatban kellemes párkapcsolatot válasszuk. Látszólag könnyebb kölcsönös elkötelezettség nélküli párkapcsolatban élni, „élvezni” az életet, nem vállalni „felesleges” felelősséget gyerekekért, idősödő családtagokért, egyáltalán másokért. A kísértő azt sugallja, hogy jogunk van jól élni és mindent a saját egyéni javunkra kihasználni; a jólétet magunknak kell megteremtenünk, csak magunkra számíthatunk, nem várhatunk segítséget sem másoktól, sem Istentől – ha egyáltalán létezik –, ne is hallgassunk tehát azokra, akik természetfeletti valóságokról ábrándoznak. Elegendő csak a házasság és a család körüli jogi és gazdasági szabályozás jelenlegi tendenciáira utalnunk, ezek ma Európában és a világban többnyire a kísértő logikáját követik.

Aki az éhes embert arra biztatja, hogy ugyancsak éhes családjának bármi áron szerezzen kenyeret, látszólag valami jó irányába akarja terelni: ha majd jóllaktatok, akkor foglalkozzatok magasabb rendű értékekkel. „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Isten szájából származik” (Mt 4, 4) – válaszolja Jézus a kísértőnek. Ha a családok nem élnek Isten igéjével, azaz nincs bennük szeretet, szolidaritás, az igazra, a jóra és szépre törekvés, hiába van gazdagon megrakott asztaluk, békétlenek és boldogtalanok lesznek. Az a társadalom, amely ilyen, csak a pillanatnyi jólét és élvezet bűvöletében élő családokból épül, előbb-utóbb összeomlik. Éppen ezért az egész társadalom érdeke, hogy minden családnak jusson elegendő kenyér. Globalizálódó világunkban egyre sürgetőbb, hogy a családon belüli és a családok közötti szolidaritás határai egyre tágabbak, szélesebbek legyenek.

A fogyasztói társadalmak azt hirdetik, hogy ha az emberek mindent megszereznek, amit a piac kínál, akkor boldogok lesznek. A reklámok boldogan mosolygó családokat mutatnak, amint egy új gépet, tisztítószert, vagy bútort vesznek használatba. Amit eddig nehéz, fárasztó munkával érhettek csak el, azt most az új csodaszer játszva megoldja: tehát vásárolni, fogyasztani, a régi elavultat eldobni! Sajnos ehhez sok pénz kell, sokat kell tehát dolgozni, a családtagok pedig ritkán érnek rá egymással beszélgetni, egymás gondját-baját megtárgyalni, a többiek életébe bekapcsolódni. A kísértő pedig elérte célját: Isten helyére az aranyborjú került. Az ilyen családokra épülő társadalom jövője reménytelen.

Minden társadalomban fontos szerepe van a hierarchiának, a vezetők és vezetettek egymáshoz való viszonyának. A kísértő arra buzdít, hogy kerítsünk minél többet hatalmunkba, minél nagyobb területen, minél több emberrel szemben érvényesüljön a mi akaratunk. Milyen egyszerű: mi jól tudjuk, hogy mi szolgál a család, a közösség, az állam javára, ha mi diktálunk, mindenki jól jár. Legfőképpen mi magunk, mert ha mi vagyunk felül, nekünk senki nem árthat. A keresztény ember alapállása azonban ezzel ellentétes: naponta (többször is) elmondja: „Mi Atyánk, legyen meg a Te akaratod!” A világ birodalmai pedig, amelyeket a sátán annak idején megmutatott az Úrnak, mind elpusztultak. Krisztus fényessége, szeretetének alázatos és szenvedni kész ragyogása nem pusztult el, és nem is fog soha.

Soroljatok fel olyan kísértéseket, amelyek arra csábítanak, hogy a realitások figyelmen kívül hagyásával akarjatok többet birtokolni, többet költeni ételre-italra, szórakozásra, hogy szerezzetek meg hatalmi pozíciókat!

Az önző, a saját érdekét néző, saját erejére és találékonyságára építő embert a hatalom, az élvezet és a pénz utáni vágy hajtja, ebből versengés, bizalmatlanság és dicsvágy lesz.

Ha mindenki hatalomra tör, minden ember mindenkinek ellenségévé válik, a családok széthullanak, a társadalom élhetetlen, atomizált lesz. Ha mindenki többet akar birtokolni, akkor lesznek, akiknek kevesebb jut, mert a versengés következtében óhatatlanul lesznek vesztesek; ezek kiesése a társadalom egészének veszteség. A családoknak egyenként és összességükben is az szolgál javára, ha egymást segítik, támogatják, azaz szolidárisak egymással és a társadalomban is érvényesül a szolidaritás és a szubszidiaritás elve. Ha a családon belül és a családok között is a mozgató erő a szeretet, a boldoggá tenni akarás, akkor a társadalom is az emberek javát fogja szolgálni.

A nyugati civilizáció megteremtette a történelem első Isten nélküli kultúráját, úgy látszik, mintha Isten háttérbe szorult volna. A társadalom csak a politikai és az anyagi realitásokat ismeri el valóságként, Istent pedig mint illúziót félre állította. Ne feledjük azonban, hogy Jézus Krisztus nem a világbékét, mindenki jólétét, egy igazán jó, tejjel-mézzel folyó világot hozni jött el, hanem elhozta közénk Istent. Rajtunk áll, hogy befogadjuk-e.

Milyen lehetőségeket láttok arra, hogy segítsetek a gyengéknek, elesetteknek anélkül, hogy beleavatkoznátok életvitelükbe? Hogyan tudtok a szegényeknek abban segíteni, hogy talpraálljanak és el tudják magukat látni, ne szoruljanak segélyekre?

Bíró László
a MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Évközi 3. hét péntek

Évközi 3. hét péntek

Zsid 10,32-39; Mk 4,26-34

„Miután megvilágosodtatok, a szenvedések kemény küzdelmét álltátok ki”

Milyen jó még olvasni is az evangéliumokban arról, hogy Urunk Jézus nyilvános működése kezdetén megszólított kemény munkában szorgoskodó férfiakat, pl. Simon Pétert és testvérét Andrást, kicsit odébb a tenger partján Jakabot és Jánost, majd a vámnál dolgozó Mátét, stb. s azok felkeltek, nekik is otthagyták családjukat, feladták kenyérkereső munkájukat és követték Jézust. Boldogan vallották, hogy ők a Názáreti Jézus tanítványai. Kicsit később Jézus nekik is feltette a kérdést: „és ti kinek tartotok engem? Simon Péter válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”. (Mt 16,15-16) a kitűnő válaszra Jézus azonnal kitűnteti Pétert: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. És mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyekben is”. (17-20) Csodálatos percek! De eme boldogító kinyilatkoztatás után, hogy Jézusnak új egyháza lesz, ennek vezetői, sőt alapja az apostolok lesznek, Jézus azonnal hozzáfűzi: neki „Neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia. Péter erre félrehívta őt és kezdte lebeszélni: Távol legyen ez tőled, Uram! Ez nem történhet meg veled. Ő azonban elfordult, és azt mondta Péternek: Távozz tőlem, sátán! Botrány vagy nekem, mert nem isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével”.(21-23) Aztán azonnal kiterjeszti ezt a szenvedésvállalást minden követőjére: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl a keresztjét, és kövessen engem”. (24) Amikor Jézus már a mennyben volt, a megkeresztelteket levélírónk ugyanerre tanítja: „Emlékezzetek vissza a hajdani napokra, amikor, miután megvilágosodtatok, a szenvedések kemény küzdelmét álltátok ki, s részint gyalázásokban és szorongatásokban látványul szolgáltatok, részint pedig azoknak, akikkel így bántak, társai lettetek. Mert részetek volt a folyok szenvedésében, és javaitok elrablását is örömmel viseltétek, tudva, hogy jobb és maradandóbb javatok van. Ne veszítsétek hát el b bizalmatokat, mert nagy lesz ennek a jutalma. Béketűrésre van szükségetek, hogy Isten akaratát megtegyétek, s elnyerjétek az ígéretet. Mert még egy kis idő, s az, aki eljövendő, eljön, és nem késik. Az én igazam a hit által élni fog, de ha meghátrál, a lelkem nem leli benne kedvét”, írják a próféták. Mi azonban nem vagyunk a meghátrálás gyermekei a romlásra, hanem a hité az élet elnyerésére”. (Zsid 10,32-39)

Évközi 3. hét csütörtök

Évközi 3. hét csütörtök

Zsid 10,19-25; Mk 4,21-25

„Testvérek, Krisztus véréért megvan tehát a reményünk, hogy beléphetünk a szentélybe”. (Zsid 10,19) Örömmel állapítja meg a levél szerzője, hogy Jézus Egyházának a tagjai mind elnyerték a reményt, hogy beléphetünk a szentélybe. Ez a szentély a szent sátor külső helyisége volt, amelyet az Úr Mózesnek mutatott égi mintaként: „Az Úr így szólt Mózeshez: Parancsold meg Izrael fiainak, hogy gyűjtsenek adományokat. Mindenkitől fogadjátok el, aki önként adja. Ilyen dolgokat fogadhattok el: aranyat, ezüstöt, rezet, kék és vörös bíbort, karmazsint, lenvásznat, kecskeszőrt, vörösre festett báránybőrt, finom bőrt, akácfát, olajat a lámpákba, fűszereket a kenethez, finom illatszereket, karneol-követ és más drágaköveket az efod és a melltáska díszítéséhez. Készíts nekem szentélyt, hogy közöttük lakjam. Annak a hajléknak a mintájára, és azoknak a felszereléseknek a mintájára készítsd el, amelyeket mutatok neked”. (Kiv 25,1-9) Ez a szentély tehát nagyon értékes földi anyagokból készüljön, hogy a mennyei hajlékhoz minél tökéletesebben hasonlítson a földi sátor. Hangsúlyozza a levél azt is, hogy ebbe a mennyei minta-hajlékba csak „reményünk” van arra, hogy egyszer majd mi is beléphetünk. Ez figyelmeztetés minden embernek, hogy ezt a belépést a mennyei, tehát a valódi isteni templomba senki sem érdemelheti ki a földön szerzett bármilyen és bármennyi földi szolgálattal. Gyakorlatilag a legérdemdúsabb földi ember sem állhat oda halála után a mennyország kapujába zörgetni: a földről jöttem, a jutalmamat akarom birtokba venni! Az ilyennek vakmerő bizalmáért nem nyitnak ajtót, de aki alázattal szolgál Urának a földön, annak valódi, biztos reménye van a bejutásra, mert alázattal tett meg minden jót, amit a földön Isten elvárt tőle. Ezért a remény erényéért imádkozni kell: „Istenem, remélek tebenned, mert végtelenül hű és irgalmas vagy” Isten irgalommal és szeretettel befogadja azt aki, a földön vállalt minden őszinte, ingyenes jótettet. Bölcsen hozzáfűzi a levél írója: „Ezt az élethez vezető új utat a függönyön, vagyis saját testén keresztül nyitotta meg (Krisztus). Főpapunk is van, (Krisztus), akit az Isten a népe fölé rendelt. Járuljunk hát hozzá igaz szívvel, hitből fakadó bizalommal, hiszen a szívünk megtisztult a rossz lelkiismerettől, és testünket is tiszta víz mosta le. Tartsunk ki rendületlenül reménységünk meg- vallásában, mert hűséges az, aki az ígéretet tette. Legye gondunk rá, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást. Összejöveteleinkről ne maradjunk el, mint némelyek szoktak, hanem annál inkább bátorítsuk egymást, minél közelebb érzitek a napot"

 

Évközi 3. hét szerda

Évközi 3. hét szerda

Zsid 10,11-18 ; Mk 4,1-20

„Mert egy áldozattal mindörökre tökéletesekké tette a megszentelteket”

Az Úr rendelkezése az áldozatról, amelyet Izrael egész népének bűnéért mutatnak be a zsidó papok: „Ha Izrael egész közössége téved meg és tesz meg tudatlanságból valamit, ami az Úr tilalma ellen van, s azután rájön bűnére, mutasson be bűnéért egy fiatal bikát. Vigye a sátor ajtajához, s a nép vénei tegyék rá kezüket az Úr előtt a fejére. Azután vágják le a fiatal bikát az Úr színe előtt, s a felkent pap vigyen be a véréből a bizonyság sátrába, mártsa bele ujját, s hintsen hétszer a függöny felé. Azután tegyen ugyanebből a vérből annak az oltárnak a szarvaira, amely az Úr előtt, a bizonyság sátrában van, a többi vért pedig öntse az égőáldozati oltár aljára, arra, amely a bizonyság sátrának ajtaja előtt van. Úgy járjon el ezzel a fiatal bikával is, mint ahogy az előbb említettel kell eljárnia; így könyörögjön értük a pap, s az Úr megbocsát nekik” (Lev 4,13-20) Erre az áldozatra és rengeteg más áldozatra utal a Zsidókhoz írt levél: „Mert minden pap naponta szolgálatban áll, és gyakran mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem törölhetik el a bűnöket;Lehetetlen ugyanis, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el”, ő pedig egy áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökké trónol Isten jobbján, arra várva, hogy ellenségeit lábai zsámolyává tegyék. (Zsolt 110,1) Mert egy áldozattal mindörökre tökéletesekké tette a megszentelteket”.(Zsid 10,11-14) Fentebb a Leviták könyvében (34,20) azt írta a Szent írás, hogy Isten megbocsát a bűnösöknek a bika feláldozása után, itt viszont az ellenkezőjét írja a levél szerzője. Az egyik tehát nem mondhat igazat. Ez a Szentírásban nem lehetséges. Csak úgy lehetséges a két idézet igaza, hogy a súlyos bűnökért járó pokol büntetését nem a bika vérének szétszórása engedi el, hanem Isten elfogadja az Ószövetségben is előírt bánatot, az áldozattal, amely Jézus szenvedésére mutatott előre, Isten egyelőre megelégszik, és a teljes bocsánatot előlegezi a bűnbánóknak Jézus keresztáldozatának megtörténtéig. A keresztáldozatnak volt elővételezett hatása is. Ezért üdvözülhettek és Jézussal együtt a mennyországba vonulhattak az ószövetségi szentek is mindannyian. Jézus egyetlen áldozata minden bűn eltörlője. Az Ő kereszthalálának megtörténte után pedig a papi feloldozás olyan hatású, hogy annak megtörténte után Isten sem a külön ítéleten, sem a végítéleten nem veszi elő őket. Nincsenek.

Évközi 3.hét kedd

Évközi 3.hét kedd

Zsid 10,1-10;Mk 3,31-35

Amikor mi, keresztények ezt a fogalmat halljuk: áldozat, rögtön arra gondolunk, hogy Urunk, Jézus önként lemondott sok jóról, hogy segítsen a szellemvilágnál sokkal gyámoltalanabb emberi nemen. A szentmise-áldozatot, kereszthalálának emlékezetét beleszőtte a katolikusok életébe, és Egyháza a hét szent napján, vasárnap, minden más vasárnapi istenszolgálatnál a Megváltó értünk vállalt keresztáldozatán való részvételt kívánja: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”(Lk 22,19) Gyerek-eszemmel soha nem gondoltam arra hogy a szentmise az Jézus Krisztus áldozatának emlékezete. Akiket szerettem,mindent megadtak és amit nekik adni tudtam, kis figyelmességek, azok nekem nem voltak áldozatok. Misére menni pedig főként nem jelentett áldozatot. Nem is mondta senki a falunkból, hogy szentmiseáldozatra megyek. Sokkal szebben hangzott: Megyünk a misére. A háromszázhatvanöt felsősegesdi házból háromszázötvenből jöttek az ünnepi ruhás magyarok. Félóránként harangjaink hívogattak: elsőként a nagyharang, aztán a középső, majd mindhárom együtt. Erre a „beharangozásra” már mindenki igyekezett elfoglalni ünnepi helyét: a férfiak a kóruson az orgona mellett, az idős férfiak a jobboldali padsorban, az asszonyok a baloldaliban. Előttük a szentélyig a nagylányok álltak-térdeltek. A 8-órás kismisén pedig a padok előtti „állóhelyeket” az iskolások foglalták el. Jó volt akkor segesdi katolikusnak lenni. Az utolsó harang-kondulást azonnal követte a szentélybe lépő első kis ministráns zsinóros csengetyűje. Az aranyérmes „Angster-orgonánkon” rövid praeludium, aztán mindenki ajkán zengett a miseének. Éppen idevágó régi énekünket zendítette meg bennem az eleven emlékezés: 1„Bemegyek szent templomodba, Uram, a szent oltárhoz. Az aranyos oszlopok közt a királyi trónushoz. Színed előtt leborulok, Szegény bűnös elnémulok. Égő füstnek illatával Uram, Néked udvarlok. Az áldozat akkor öntudatosult bennem gyermekkorom gyönyörű élményei után, amikor engem is megragadott az Úr és tizenöt évesen, a 2. világháború közepén a ministráns ruhát felcseréltem falunk ferences közösségének barna habitusával. 1944. október 10-én hirtelen hazaküldött a rendi elöljáróság, hogy a vészesen közeledő front elől „hazadugjanak” bennünket a szülői házba. Ott vett körül a front 1944.11.30. és ölelt félkörben 1945.03.15-ig. Aztán a támadók elől menekülő német utóvéd 1945.03.29. este negyed 9-kor dinamittal lerobbantotta a templomunk tornyát és vele két ötödét, a kolostor délnyugati szárnyát megrongálta. Szülőfalum lelke akkor még bírta az áldozatok tömkelegét: másfél év alatt kiegészültek a templomfalak, egy-két év múlva 52 méteresre emelték a toronycsúcsot. De aztán elfáradt a falum. Húsz év múlva csaknem teljesen kiürült a templom. Most negyed Somogy hívei járnak oda első szombatonként engesztelni azok bűneiért, akik elrabolták a nagyon szeretett szülőfalum krisztusi áldozatokkal megnyomorodott hitét. Nagyon igyekszem én is segíteni. Urunk Jézus mellett én is szeretném megismételni az ő háromezer éves imáját, amelyet mindenkinek át kell vennie: „Áldozatot és felajánlást nem kívántál Atyám, de testet adtál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és az égőáldozat. Akkor így szóltam: Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van”. (Zsolt 40,7-9; Zsid 10,5-7)

Évközi. 3. hét Hétfő

Évközi. 3. hét Hétfő

Zsid 9,15.24-28; Mk 3,22-30

„Ő, aki halálával megszabadított az első szövetség alatt történt törvényszegésektől”

Az ószövetségi főpap minden évben egyszer beléphetett a szent sátor Szentek szentjének nevezett, függönnyel elzárt titkos részébe. Ez az egyszeri belépés minden éven figyelmeztetés volt a választott nép számára, hogy jön majd az idők teljességében a megígért Messiás, a Melkizedek rendje szerinti örök főpap, aki egyetlen áldozatot hoz a nép bűneiért, a saját vérét ontja értük, és ezzel a minden más áldozatnál kiválóbb ajándékkal kiengeszteli Istent. Ezzel kiérdemli, hogy ne a zsidó szent sátor Szentek szentjébe lépjen be, amely az igazinak, a mennyei Isten-házának előképe csupán, hanem az eredetinek, a nem kézzel, hanem Isten teremtő erejével épített mennyei szentélyébe. A mai levélrészlet tovább viszi a gondolkodó ember lelkét a titkok megismerésének útján. „Mert Krisztus nem kézzel alkotott szentélybe lépett be, amely a valóságnak csak jelképe, hanem magába az égbe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék értünk: nem is azért, hogy gyakran föláldozza önmagát, mint ahogy a főpap évről-évre bemegy a szentélybe idegen vérrel; különben gyakran kellett volna szenvednie a világ kezdete óta, így pedig egyszer jelent meg az idők teljességében, hogy áldozatával eltörölje a bűnt”. (Zsid 9,24-26) Az Ószövetség kifejezetten elmondja ezt Dániel könyvében: „Gábriel, az a férfi, akit az előbbi látomásban láttam, gyorsan hozzám repült és megérintett az esti áldozat idején. Hogy megmagyarázza, így szólt hozzám: Dániel, máris eljöttem, hogy megmagyarázzam neked a dolog értelmét. Amikor imádkozni kezdtél, elhangzott egy szózat, s én eljöttem, hogy tudtodra adjam, mert te kedvelt férfi vagy: figyelj tehát a szózatra és értsd meg a látomást. Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra, míg megszűnik a törvényszegés és véget ér a bűn, eltörlik a gonoszságot, és örök igazság támad, beteljesedik a látomás és jövendölés, s felkenik a Szentek Szentjét. Tudd meg tehát és értsd meg, annak a parancsnak kiadásától, hogy ismét felépüljön Jeruzsálem, a fölkent fejedelemig hét hét és hatvankét hét telik el, és viszontagságos időkben ismét felépülnek az utcák és a falak. Hatvankét hét múlva megölik a felkentet, és népe nem lesz többé, amely megtagadja őt”. (Dán 9,21-26) Krisztusnak ezt így kellett végbevinnie. Meg is tette: „És ahogyan el van határozva, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és utána következik az ítélet, úgy Krisztus is egyszer lett áldozattá, hogy sokak bűnét elvegye”. (Zsid 9,27-28) Jézus valóban így vállalt értünk minden előírást: „isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr!Az Atyaisten dicsőségére”(Fil 26-11)

IMAHÉT A KRISZTUS-HÍVŐK EGYSÉGÉÉRT 8. NAP

8. nap. Az Úrral járni – ünnepeljünk együtt

Hab 3,17-19 Ünneplés szükség idején

Zsolt 100 Az egész föld az Urat imádja

Fil 4,4-9 Örüljetek az Úrban mindenkor!

Lk 1,46-55 Mária éneke

8. nap Az Úrral járni – ünnepeljünk együtt

Az első elmélkedésnek szánt ószövetségi olvasmány Jeruzsálem végveszélyének idejébe kalauzol bennünket (A Kr.e. VI. évszázad utolsó évtizedében íródhatott.) Habakuk próféta látja Jeruzsálem szomorú végnapjait. Erről a félelemről szól a próféta néhány verssora. A zsoltárként énekelt prófétai vers előbb diadalmat sejtet: „Dárdáiddal átszegezted harcosainak vezérét, akik örömujjongással körüljártak, hogy szétszórjanak minket. Mintha csak rejtekhelyükre mennének, hogy megegyék a szegényt! Lovaddal összegázoltad a tengert, a nagy vizek iszapját. Meghallottam, és megrendült a bensőm. Ajkaim remegtek hallatára, csontjaim elszuvasodtak, lépteim bizonytalanná váltak”. (Hab 3,14-16) A próféta a jövő szomorú balsorsát szemlélve vigasztaló látomásokban is részesül: „Nyugodtan várom a szorongatás napját, amely felkél a minket nyomorgató népre. (Nem rügyezik ki többé a fügefa, a szőlő nem hoz többé termést; az olajfa termése elpusztul, a szántóföld nem terem eledelt, a juh kivész az akolból, s ökör sem lesz az istállókban)„Én azonban örülök az Úrban, ujjongok üdvözítő Istenemben.Az én erőm az Úr, az Isten. A szarvaséhoz teszi hasonlóvá a lábam, felvisz a magasságokba”. (3,16c-19) Igen, a hűséges próféta az áldozatos szolgálat jutalmaként átvészeli az igazak sorsát:a földön kevés,de igazi örömöt, a mennyben teljes örömet kap mindörökké.A másik örömforrást jelentő idézett szöveg Szent Lukács evangéliumában található. Isten a látható világ urává tette az első embert, Ádámot, de ennél sokkal nagyobb és rangosabb ajándékot kapott azzal, hogy Isten a lelkét a teremtése pillanatában felékesítette a megszentelő kegyelemmel. Ez a kegyelem többet jelentett neki, majd később feleségének, Évának minden más isteni ajándéknál. Az egyetlen látható földi lény, akinek szellemi lelke, értelme és akarata van, eme kegyelem révén hasonlóvá lett az angyalokhoz. Isten szemüknek ragyogtatta nappal a napot, éjszaka a holdat és a csillagokat, de az ő lelkük a megszentelő kegyelem ajándéka révén ezeknél ragyogóbbá lett. De még a testüket is, mert ez a kegyelem minden ruhánál gyönyörűbben ékesítette őket.Ezt az ajándékot pedig nem csak maguknak kapták, hanem a tőlük születő összes utódjuk részére is,de mielőtt csak egyetlen gyermeküknek átadhatták volna, első gyermekük fogantatása előtt mindketten elvesztették a „trónörökösi” méltóságot.Ezt az elvesztett örökséget is a megígért Megváltónak kellett visszaszereznie. Minden más ember a keresztségben kaphatja vissza elvesztett örökségét Urunk, Jézus Krisztus megváltói érdemeiből. A Fiúisten ragaszkodott ahhoz, hogy jövendő szenvedéseinek és kereszthalálának érdemeit előre nyújthassa oda jövendő Édesanyjának. Amikor Mária szülei, Joachim és Anna, gyermekük testét ajándékozták kislányuknak, lelkét Isten úgy teremtette, hogy azonnal hozzáteremtette a megszentelő kegyelmet is. Így neki nem kellett az ősi átkot megszenvednie. Ezt az ajándékot kapta jövendő Fiától. Boldog Duns Scot János ennek a kiváltságnak legkiválóbb védője így indokolta állítását: Isten ezt megtehette, illett is, hogy megtegye, tehát meg is tette. 1854.12.8-án hirdette ki IX. Pius pápa kötelező hittételként. 1858. február 11-től tizennyolc esetben jelent meg a Szűzanya a franciák földjén, Lourdes-ban. A kis látnok, Soubirous Bernadette, a helybeli plébános sürgetései miatt többször kérdezte: Hölgyem, hogy hívják Önt? A Szűzanya nagy alázattal mondta ki: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”. Sokan csodálkoztak, hogy így „elvont” alakban válaszolt, de valószínűleg azt hangsúlyozta, hogy ez csak vele történt meg és nem ismétlődik meg újra. Az angyali üdvözletkor Gábor főangyal új néven szólítja meg: „Üdvözlégy, Kegyelemmel Teljes”.Ezt a megtisztelő címet Istentől kapta. Milliárdok köszöntik így. Szűz Mária, szíve alatt a pár napos Kisfiával, meglátogatta rokonát, Erzsébetet. Nem dicsekedni, csak segíteni érkezett. Erzsébetet úgy érezte, hogy táncra perdült szíve alatt az ő rég várt magzata, aki már hat hónapos volt akkor. Erzsébet pedig megfogalmazta alázattal:„Áldottabb vagy te minden asszonynál” (Lk 1,41)

Évközi 3.vasárnap

Évközi 3.vasárnap

Neh 8,2-4a. 5b. 8-10;1Kor 12,12-30; Lk 1,1-4. 14-21

Mint tudjuk, Jézus Betlehemben született. Ez volt a gondviselő Isten akarata, amit hatszáz évvel korábban Mikeás próféta által közölt a zsidó néppel: „De te, Efrata Betlehemje kicsiny vagy ugyan Juda ezrei között, mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója, származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza." (Mik 5,1) Szűz Mária, Jézus édesanyja, Názáretben lakott, ott kereste fel az angyal, ott fogadta el Isten kitüntető ajánlatát, hogy Őt szemelte ki a Megváltó Édesanyjának. Válaszára: „íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint" (Lk 1,38) megtestesült méhében a Szentlélek teremtő erejéből az Isten Fia. Senki nem tudta ezt, sem a szülei, Joachim és Anna, sem a vőlegénye, József, aki később angyali felvilágosításból értesült a nagy titokról. Mivel Augustus császár általános rendelete szerint mentek Betlehembe összeírásra, senkinek nem tűnt fel, hogy Mária és József elutazott, majd 4-5 év múlva jöttek vissza Názáretbe fiacskájukkal, aki köztük nőtt fel, később, mint építőiparos ott dolgozott. Harmincévesen ismét elment a környékről. Nem sokára jöttek a hírek, hogy neves szónok, rengeteg beteget meggyógyít mindenféle bajból, most pedig itt ül köztük a zsinagógában. Olvassa Izajás próféta könyvéből a soron következő szakaszt, amit az imént én is felolvastam. Majd „összetekerve az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok". (20-21) Mi volt ez az írás? Nyolcszáz éves előrejelzés, hogy a Messiás működése így lesz felismerhető: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje" (18-19) Óriási a meglepetés: az eddig csendben, szegény iparosként dolgozó Jézus Messiásnak nyilvánítja magát. Állítja, hogy benne beteljesült Izajás, Mikeás és minden próféta messiási jövendölése. A názáretiek lassan ocsúdtak fel a meglepetésből. Azt gondolnánk, hogy tapsolni, ujjongani kezdenek, sorban gratulálnak, és örömmel összegezik: városunkból, de az egész Galileából sem származott soha még próféta sem, és most íme, itt ül köztünk népünk és az egész világ Megváltója! Ám mégsem ez történik: „Ezeket hallva mindnyájukat düh töltötte el a zsinagógában. Fölkeltek, kidobták őt a városból, és fölvitték annak a hegynek oldalára, amelyen a városuk épült, hogy letaszítsák őt. Ő azonban áthaladt köztük és eltávozott." (28-30) Később a jeruzsálemi zsidók befejezték, amit a názáretiek kezdtek. Megölték, mert Isten Fiának mondta magát(Jn 19,7) Jézus Krisztus feltámadt, ma is él és uralkodik: „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké" (Zsid 13,8) Ma is a szegényeket szereti, pártjukat fogja, az üldözöttek mellé áll, a betegek sorsát a szívén viseli és az igazságtalanul elítélteket kiszabadítja. Igaz ezekért sokak előtt ma sem kedves, szívesen kidobnák a történelemből, nemcsak Názáretből és Jeruzsálemből. Ma sem áll az istentelen és embertelen gazdagok közé. A Jelenések könyvéből kiáltja ma is: „Ki innen a gyilkosokkal, a bálványimádókkal, és mindenkivel, aki a hazugságot szereti és cselekszi". (Jel 22,15)