Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2013. január 28., hétfő

Évközi. 3. hét Hétfő



Évközi. 3. hét Hétfő

Zsid 9,15.24-28; Mk 3,22-30

„Ő, aki halálával megszabadított az első szövetség alatt történt törvényszegésektől”

Az ószövetségi főpap minden évben egyszer beléphetett a szent sátor Szentek szentjének nevezett, függönnyel elzárt titkos részébe. Ez az egyszeri belépés minden éven figyelmeztetés volt a választott nép számára, hogy jön majd az idők teljességében a megígért Messiás, a Melkizedek rendje szerinti örök főpap, aki egyetlen áldozatot hoz a nép bűneiért, a saját vérét ontja értük, és ezzel a minden más áldozatnál kiválóbb ajándékkal kiengeszteli Istent. Ezzel kiérdemli, hogy ne a zsidó szent sátor Szentek szentjébe lépjen be, amely az igazinak, a mennyei Isten-házának előképe csupán, hanem az eredetinek, a nem kézzel, hanem Isten teremtő erejével épített mennyei szentélyébe. A mai levélrészlet tovább viszi a gondolkodó ember lelkét a titkok megismerésének útján. „Mert Krisztus nem kézzel alkotott szentélybe lépett be, amely a valóságnak csak jelképe, hanem magába az égbe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék értünk: nem is azért, hogy gyakran föláldozza önmagát, mint ahogy a főpap évről-évre bemegy a szentélybe idegen vérrel; különben gyakran kellett volna szenvednie a világ kezdete óta, így pedig egyszer jelent meg az idők teljességében, hogy áldozatával eltörölje a bűnt”. (Zsid 9,24-26) Az Ószövetség kifejezetten elmondja ezt Dániel könyvében: „Gábriel, az a férfi, akit az előbbi látomásban láttam, gyorsan hozzám repült és megérintett az esti áldozat idején. Hogy megmagyarázza, így szólt hozzám: Dániel, máris eljöttem, hogy megmagyarázzam neked a dolog értelmét. Amikor imádkozni kezdtél, elhangzott egy szózat, s én eljöttem, hogy tudtodra adjam, mert te kedvelt férfi vagy: figyelj tehát a szózatra és értsd meg a látomást. Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra, míg megszűnik a törvényszegés és véget ér a bűn, eltörlik a gonoszságot, és örök igazság támad, beteljesedik a látomás és jövendölés, s felkenik a Szentek Szentjét. Tudd meg tehát és értsd meg, annak a parancsnak kiadásától, hogy ismét felépüljön Jeruzsálem, a fölkent fejedelemig hét hét és hatvankét hét telik el, és viszontagságos időkben ismét felépülnek az utcák és a falak. Hatvankét hét múlva megölik a felkentet, és népe nem lesz többé, amely megtagadja őt”. (Dán 9,21-26) Krisztusnak ezt így kellett végbevinnie. Meg is tette: „És ahogyan el van határozva, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és utána következik az ítélet, úgy Krisztus is egyszer lett áldozattá, hogy sokak bűnét elvegye”. (Zsid 9,27-28) Jézus valóban így vállalt értünk minden előírást: „isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr!Az Atyaisten dicsőségére”(Fil 26-11)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése