SZENT ISTVÁN KIRÁLY EREKLYÉINEK ÁTVITELE

SZENT ISTVÁN KIRÁLY EREKLYÉINEK ÁTVITELE

Szent István 1038. augusztus 15-én halt meg. Székesfehérvárott temették el a Nagyboldogasszony-bazilikában, bebalzsamozva, kőkoporsóban. A szarkofág a templom közepén a főoltár előtt állt.

A Vatta-lázadás elől elrejtették maradványait egy föld alatti sírkamrában a templom mellett. A szent király jobb karját azonban egy titkos határozat értelmében levágták a holttestről, és a legnagyobb tisztelettel egy Mercurius nevű szerzetes a Bihar megyei monostorban, a Berettyó-folyó mellett őrizte.

1083. augusztus 20-án felnyitották a székesfehérvári sírt, István szentté avatási szertartása érdekében. Szent László és a jelenlévők megdöbbenéssel tapasztalták, hogy hiányzik a jobbkar. 1084-ben tudta meg Szent László, hogy a kar Berekisben van. 1084. május 30-án a király el is zarándokolt az ereklyéhez, azóta ezt a napot a Szent Jobb megtalálásának, átvitelének, sőt "fölmagasztalásának" is nevezzük.

Gondolat:

A Szentjobb figyelmeztetés: mindent Isten képviseletében végzünk! (Tökéletesen?)

Isten és a szív.

Isten és a szív.

Isten nagy erővel vonzza az embert. Az ember azonban érzi, hogy az Istenemésztő tűz (Mtörv 4,24), hogyan tehetne eleget a gyenge ember az igényeinek? Az Isten jelenlétét sokszorosan megtapasztaló zsidóság is hányszor felcsúfolja, amikor számos csodájának láttán is lázad ellene. A teljes odaszentelődés helyett megpróbálja a bemutatott áldozatokkal helyettesíteni szíve tökéletes hódolatát: „Gyűlölöm és elvetem ünnepeiteket, ünnepségeitek nem tetszenek nekem. Vidd el előlem énekeid zaját, hárfád zenéjét meg nem hallgatom." (Ám 5,21.23) „Szerették őt szájukkal, hazudtak neki nyelvükkel." (Zsolt 78,36) Istent azonban nem lehet becsapni: „ám az Úr azt mondta Sámuelnek: „Ne nézd külsejét, se termete magasságát, mert én elvetettem őt! Én nem a szerint ítélek, amire az ember néz: az ember ugyanis azt nézi, ami látszik, az Úr azonban a szívet tekinti." (1 Sám 16,7) „Én, az Úr, kikutatom a szívet, megvizsgálom a veséket, hogy megfizessek kinek-kinek az útja szerint." (Jer, 17,10) Isten átlát az emberek kétszínűségén: „Mivel ez a nép szájával közeledik hozzám és ajkával tisztel engem, szíve azonban távol van tőlem, és félelmük irántam csak betanult parancs, azért, íme, én ismét csodásan bánok ezzel a néppel." (Iz 29,13) Izrael viszont így mentegeti magát: „Ki az, aki kockára tenné életét, hogy közeledjék hozzá?" (Jer, 30,21) Új szív kell. „Ha azonban majd keresed ott az Urat, a te Istenedet, megtalálod Őt, feltéve, hogy egész szívedből és lelked egész eltökéltségével keresed." Mtörv 4,29) „Ennek a népnek azonban konok és dacos lett a szíve, eltávoztak és elmentek. Nem mondták szívükben: „Féljük az Urat, a mi Istenünket, aki esőt ad, korai és kései esőt a maga idejében, az aratásra rendelt heteket megtartja nekünk." (Jer, 5,24) 2Amelyekért én is ellenükre járok, s ellenséges földre viszem őket, míg meg nem szégyenül körülmetéletlen szívük." (Lev 26,41) „Szívük megoszlott, de most majd megbűnhődnek! Ő maga töri majd össze bálványoszlopaikat. (Óz 10,2) Mindezt nagyon jól érzi át Dávid, és amikor saját magát keverte szörnyű bajba, megtalálja az Istenhez térés legalkalmasabb módját. így könyörög: „Tiszta szívet teremts bennem, Isten, s az erős lelket újítsd meg bensőmben!" (Zsolt 51,12) Isten új szívet ígér. A bálványimádó környezetben Isten nem lát lehetőséget, hogy megtérjen a neki annyira kedves nép, amelyet bűnei ellenére is szeret, hiszen menyasszonyának választotta. „Azért én majd magamhoz édesgetem, és kiviszem a pusztába, hogy szívére beszéljek." (Oz 2,16) „Körülmetéli az Úr, a te Istened szívedet, s utódod szívét, hogy szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy élhess." (Mtörv 30,6) Az ószövetségi törvény nem tudta megváltoztatni a zsidók szívét. Ezért az Úr más utat választ: „Ez lesz az a szövetség, amelyet Izrael házával kötök azok után a napok után, mondja az Úr: törvényemet a bensejükbe adom, és a szívükbe írom. Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek." (Jer, 31,33) Az érzéketlen, fásult, sőt megkövült szívet csak Isten tudja megváltoztatni. Nemcsak megváltoztatja, hanem gyökeres cserét alkalmaz: „Tiszta vizet hintek rátok, és megtisztultok minden szennyetektől, és minden bálványotoktól megtisztítalak titeket. Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek, és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint járjatok, és törvényeimet megtartsátok." (Ez 36,25-27) Ezt az új szívet azonban nem lehet emberi erővel biztosítani. Ehhez a mennyei kegyelem nagy bősége kell, amelyet csak az Isten régtől megígért követe tud elhozni és megadni az új népnek, amely megérti Őt, mert egészen közelről tapasztalja Istent az Ő Fiában. A beteljesedés. Isten, mint láttuk, azt akarta, hogy egész szívével csatlakozzék hozzá népe, mert a szív az egész embert jelenti, és csak benne találkozik teljesen Isten és ember. Az a titok, hogy teljes, tökéletes egység alakuljon ki, a két természet szétválaszthatatlanul összetalálkozzék és együtt is maradjon, a megtestesülésben valósult meg, nyit új utat.

Péntek húsvét 6. hetében

Péntek húsvét 6. hetében

ApCsel 18, 9-18; Jn 16, 20-23a

„Azon a napon már semmit sem kérdeztek tőlem”

Zűrzavarosnak tartották az apostolok Jézus búcsúbeszédében a közeljövőről szóló sejtetéseket. Megpróbáltunk tisztán látni ebben a kérdésben. A tegnapi evangéliumi szakasz, amivel a mai rész elkezdődik, nagyon fontos üzenet nekünk is:„Bizony, bizony mondom nektek: hogy ti sírtok majd, és jajgattok, a világ, pedig örvendeni fog, Ti szomorkodtok majd, de szomorúságotok örömre fordul”- (Jn 16,20) Amikor Jézus sejteti apostolaival a közeljövő fontos történéseit, kihangsúlyozza az eseményeknek rájuk gyakorolt hatását is. Jézussal történnek a bajok, viseli az irtózatos szenvedéseket, a megalázó körülményeket, és előre tudja, hogy mindezt egyedül kell elviselnie. Mégis azokat sajnálja, akik szomorúak miatta. Azt is tudja, hogy nemcsak az fáj nekik, hogy Mesterüket látják gyötrelmekben, hanem a maguk tehetetlenségét is ismerik, szégyellik. Csalódtak is benne. Jézusnak fáj ez a csalódottság, mert a hitüket vesztették el a tanítványai. Amikor Őt megismerték, érezték, majd meg is értették, hogy Jézus a Messiás. Ha elsősorban földi uralkodót láttak is benne, de azért megtanulták azt is, hogy hinni kell benne: „Jézus azt mondta (Mártának): Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog, és mindaz, aki él, és hisz bennem, nem hal meg soha ”(Jn 11, 25-26) Jézus sajnálja szomorkodó tanítványait, és ezért igyekszik biztosítani őket, hogy ez a szomorúság hamarosan örömre fordul. Ezt közismert példával igazolja:„Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; amikor azonban megszülte a gyermeket már nem emlékszik a szorongatásra az öröm miatt, hogy emberszületett a világra” (21) Jézus ezzel a szülésről vett példával vigasztalja tanítványait: ahhoz, hogy gyermek szülessék, feltétlenül kell az édesanya áldozatot vállaló szeretete; ahhoz, hogy az emberek az örök életre újjá szülessenek, ugyanígy szükséges az Ő szenvedése. Mindenki, aki együtt szenved vele, a maga módján boldog lesz.„Most ti is szomorkodtok, de újra látlak majd titeket, a szívetek örülni fog, és örömötöket nem veszi el senki. S azon a napon már semmit sem kérdeztek tőlem”. (23) Jézus ezzel a záradékkal nemcsak feloldja a szenvedés előtti szomorúságot, hanem az egész kereszténység győzelmes hitét akarja bemutatni. Érdemes vállalni minden nehézséget Jézussal, Jézusért, egymásért mert ennek biztos mennyei boldogság a végső akkordja.

NICOSIAI BOLDOG FÉLIX

NICOSIAI BOLDOG FÉLIX

 kapucinus testvér

 (1715-1787)

 
Nicosiában, Szicília egy városkájában szegény családból származott. A cipészmesterség volt a foglalkozása. Szorgalom, tanulékonyság, szerénység jellemezte. Szülei halála után húsz éves korában sikertelenül próbálkozott a kapucinusoknál, nem vették föl. Állhatatos maradt, nyolc év múlva újra jelentkezett, akkor felvették. Szülővárosában az alamizsnagyűjtés lett a feladata. Hogy a rokonok, ismerosök mit mondanak, azzal nem törődött. Útjai közben imádkozott, a kolostorban pedig minden szabadidejét az Oltáriszentség elott töltötte. Minden feladatot, mellyel megbízták, készségesen teljesített. Egyszer az elöljáró (próbaképpen) kiküldte a városba, hogy festesse le magát. Ellenkezés nélkül útra akart kelni, de akkor megmondták neki, hogy az egész csak engedelmességi próba volt. A tisztaság erényét böjttel, önmegtagadással, mint valami sövénnyel védte. A legkisebb vétket is nagy gonddal kerülte. A szegénységet Szent Ferenc követőjeként élte, egy ideig saját cellája sem volt. Nagy szeretettel látogatta a betegeket s a börtönbe zártakat. Naponta járult szentáldozáshoz, ilyenkor arca fényben ragyogott. Belelátott a szívek titkaiba. A jövendőt előre megmondotta. Még meghalni sem akart elöljárója engedélye nélkül. Csak miután elöljárója megáldotta s a haldoklók imájában ahhoz a részhez értek: „Költözzél el keresztény lélek”, Jézus és Mária nevével az ajkán fejezte be életét 72 éves korában. XIII. Leó pápa 1888-ban vatta boldoggá.
Szent Bonaventura műveiből:
Gyulladj lángra, ó lelkem, töltekezz és gyönyörködj Istened irgalmában és szelídségében, Jegyesed szerelmében; égj el kedvesed forróságától, tárulj ki az ő szeretetére, ízleld édességének ízét. Senki se akadályozzon, hogy belépj, megragadd és ízleld.

Imádság:

Istenünk, te megtanítottad Boldog Félixet, hogy egyszerűségben és alázatosságban szolgáljon neked, szívét csodálatos magasságba emelve. Engedd, hogy példáját követve a földön, dicsőségének részesei legyünk a mennyben. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

 

Szentolvasó Királynéja, könyörögj érettünk!

Szentolvasó Királynéja, könyörögj érettünk!

A XIII. században újfajta szerzetesrendek keletkeztek. Az új rendeknek új szerzetesi eszményei voltak, a korszellem is megváltozott, komoly veszedelmet jelentett a Szentföld felszabadításáért szervezett keresztes háborúk néhány fejleménye, a rendalapítók ezért új kihívásokra új lelki gyógyszereket kerestek. A régebbi hatalmas monostorok helyett nemcsak kisebb lakóhelyeket létesítettek, hanem a mi rendünk,a ferences rend, minden kényelmet kizáró szállásokat készített. A szent szegénység minden állandó anyagi támaszt kizárt. A munkát keményen előírta a rendalapítónk, Assisi Szent Ferenc, de csak a napi élelem, esetleg kisebb ruhacsere jöhetett szóba. Az imádságot viszont komolyan vették. Az Egyház zsolozsmáját rendalapítónk nem szervezte közös kórusimává. A Római Kúria a bencés zsolozsmát az egyházmegyés papok használatára alakította rövidebbre. Ezt Rómából a Kisebb Testvérek Rendje, közismertebb nevünkön a ferencesek, elvitték szállásaikra, remeteségeikbe, és a vidéki papság között is elterjesztették. Viszont közkedvelt imaforma keletkezett a Szűzanya tiszteletére: Előbb az „Üdvözlégy Mária” imádság első felét kezdték imádkozni a domonkosok „a te méhednek gyümölcse, Jézus” fohászig. Ehhez az újszövetségi mondatokból összeállított részhez fogalmazták hozzá a ferencesek a most is imádkozott fohászt: „Szent Mária, Istennek Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért most és halálunk óráján. Ámen”. Majd a 150 zsoltár mintájára 150 „Üdvözlégy Mária” imát mondtak naponta és tízedenként egy-egy rövid elmélkedést sóhajtottak a Szűzanya örömeiből, fájdalmaiból, dicsőséges életéből. Ez volt Mennyei Édesanyánk szegény földi gyermekeitől kapott királynői koronája.

Csütörtök húsvét 6. hetében

Csütörtök húsvét 6. hetében

ApCsel 18,1-8 Jn 16,16-20

„Még egy kis idő, és már nem láttok engem, majd ismét egy kis idő, és látni fogtok engem"

Jézus arról beszél, hogy el kell mennie a földről, mert bevégezte a megváltás művét, és vissza kell térnie az Atyához. Ehhez az elváláshoz kapcsolódik a mai gondolatsor: „Még egy kis idő, és már nem láttok engem, majd ismét egy kis idő, és látni fogtok engem. Ekkor a tanítványok közül néhányan így szóltak egymáshoz: Mi az, amit mond nekünk: Egy kis idő, és nem láttok engem, majd ismét egy kis idő, és látni fogtok engem, és: Az Atyához megyek? Aztán megjegyezték: Mi az, amit mond: Egy kis idő? Nem értjük, mit beszél!" (16-18) Mi is csodálkozva kérdezhetjük: Jézus most a sok közlésből, amit búcsúzóul mondott övéinek, vajon mire gondolt? A vacsora után eltűnik közülük? Vagy eszükbe jutott, hogy háromszor is megjövendölte, hogy a főpapok és írástudók kezébe kerül, halálra ítélik, majd átadják a pogányoknak és azokkal keresztre feszíttetik az Urat? Ekkor elvesztik a szemük elől. Vajon erről van szó? De utána hogyan látják meg, ha egyszer meghal és eltemetik? Vagy van más fajta eltűnési lehetősége? Úgy, hogy halála után fölmegy a lelke az Atyához? Onnan hogyan jöhet vissza? Belátjuk a töprengés végső elbizonytalanodását. Nézzük sorban az eseményeket. Mi megtehetjük, mert már tudjuk a valós történetet: „Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, azért így szólt: Arról tanakodok egymás között, hogy azt mondtam: Egy kis idő és nem láttok engem, majd ismét egy kis idő, és látni fogtok engem?" Az első kis idő, amikor nem láthattok, azt jelenti, hogy engem, Jézust, elfognak a zsidó főtanács emberei, amikor majd a vacsora után kimegyünk az Olajfák hegyére. A per, amíg zajlik, zárt helyen lesz, tehát nem láthattok, majd halálra ítélten kísérnek át a római helytartóságra. Akkor nyilvános lesz a tárgyalásom. Nem folyamatosan, de láthattok, ostorozás előtt és után, amikor Pilátus kivezettet a nép elé. Sőt, a helytartó egy gyilkossal együtt állít elétek, hogy válasszatok kettőnk között, kit bocsásson el. Látható leszek keresztet cipelve, keresztre feszítetten három órán át. Utána gyorsan eltemetnek. Mindezt tudnotok kell, mert már háromszor előre elmondtam nektek, s mindannyiszor hozzá fűztem, hogy harmadnapra feltámadok, és akkor újra megláttok engem. Kis ideig itt tartózkodom a földön, bár nem leszek állandóan veletek, de időközben meg-megjelenek köztetek. Mi már tudjuk, hogy ez negyven napot jelent. Utána következik a búcsúm, és visszamegyek az Atyához abba a másik világba, amely az örök élet helye és állapota. Jézus még hozzáfűzte: „Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti sírtok majd és jajgattok, a világ pedig örvendeni fog. Ti szomorkodtok majd, de szomorúságtok örömre fordul" (20) 

Béke Királynéja, könyörögj érettünk!

Béke Királynéja, könyörögj érettünk!

Most is vannak kemény hadviselések, háborúk országok, vidékek, nemzetek, hódítók között. Ahogy fejlődnek, modernizálódnak a békés munkaeszközök, többszörös erővel és költséggel fegyverkeznek hol védelmi kényszerből, hol hódító, zsákmányszerző célzattal a háborúk hiénái. A szenvedések, sebek, fogságok, fogoly- és munkatáborok szörnyű szenvedései megdöbbentő hatást gyakorolnak ránk. Talán pár éve, kezembe került a világ hadiiparának költségkimutatása. Nem voltam rest, hevenyészett számadást végeztem. Kiderült, hogy egy nagyobb fegyverkező állam egyedül annyit költ öldöklő eszközökre, hogy ha kiosztanák annak árát, a világ összes munkásának, mindenki kaphatna legalább egyszer egy évben százezer forint segélyt. Amikor a világ Királyát keresztre feszítve gyalázták, gúnyolták, lábánál ott állt és Fiával együtt vezekelt bocsánatot kérve a megbolondult emberiségre Mária, a Béke Királynője. Legyen áldott érte!
Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk!
A menynek Királyné Asszonya több mint ezer éve felkereste nemzetünk fejedelmét, Gézát. Felajánlotta neki mennyei udvara kíséretében, hogy születendő fia érdemeiért hazánknak, népünknek mindig kiváló Pátrónája lesz. A honlapon olvasható Magyarok Nagyasszonya című könyvem zengi dicséretét. 

PAREDESI SZENT MÁRIA ANNA

PAREDESI SZENT MÁRIA ANNA

 szűz, III. r.

 (1618-1645)

Teljes neve: Jézusról nevezett Paredesi Mária Anna. Marianna néven is szerepel. Szüzessége miatt „Quito lilioma”-ként emlegették. Ecuador fővárosában, Quitoban született, s korán árvaságra jutott. Gyermekkorától kezdve imádságos lelkületű, önmegtagadó életet élt, keményen böjtölt, igen tisztelte a Szeplőtelen Szűz Máriát. Assisi Szent Ferenc buzgó követője volt, a quitoi ferenceseknél felvette Szent Ferenc bűnbánó III. rendjének ruháját. A kísértések legyőzése miatt nem riadt vissza vezeklőöv viselésétől, önostorozástól sem. Fején a fátyol alatt töviskoszorút hordott. Amikor hallott a Japánban vértanúságot szenvedett három jezsuitáról, nagy erővel kelt fel benne a vértanúság vágya. Elhatározta, hogy útnak indul, hogy a pogány népeknek hirdesse Isten dicsőségét. Hamarosan belátta azonban, hogy tervét nem tudja keresztülvinni, nem ez az Isten akarata. Az o feladata: felkarolni a városban az indiánokat, négereket. Felkereste tehát a rászorulókat, a betegeket, bajbajutottakat, a földrengés áldozatait, és ahogy tudott, segített rajtuk. Csak akkor hagyta el házát, amikor az istentisztelet vagy a felebaráti szeretet követelte. Amikor pestisjárvány tört ki a vidéken, hősiesen életét ajánlotta fel Istennek embertársai megmentéséért. Isten elfogadta áldozatát. Megkapta a pestist és mint a szeretet vértanúja fejezte be életét 28 éves korában. XII. Piusz pápa 1950-ben avatta szentté. Ecuador állam védőszentjeként tiszteli.

Részlet XII. Piusz pápa beszédéből:

Megvan a szent bűnbánatnak és az önként vállalt vezeklésnek az a mennyei édessége, amelyet az ideigtartó és mulandó javak nem tudnak nyújtani. Ezt Mária Anna gyakran tapasztalta, és miközben Isten iránti szeretete és az emberek iránti jósága szigorú vezeklésre ösztönözte, ügyelt, hogy a többiek hibáiért engesztelést nyújtson… Így iparkodott nemcsak a saját, hanem mások üdvösségét is előmozdítani.

Imádság:

Istenünk, te megadtad a kegyelmet Szent Mária Annának, hogy a világ csábításai között szűzi tisztaságban és állandó böjtölésben úgy virágozzék, mint a liliom a tövisek között. Érdemeiért és közbenjárására segíts minket is, hogy a bűnöktől tartózkodjunk és a tökéletesebbet kövessük. Krisztus, a mi Urunk által.

Húsvét 6. hete szerda

Húsvét 6. hete szerda

ApCsel 17,15-22; Jn 16,12-15

„Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra”

Jézus a következőket mondja: „Ő, amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről: vagyis a bűnről, hogy nem hisznek bennem; az igazságról, hogy az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; és az ítéletről, hogy ennek a világnak a fejedelme megítéltetett” (Jn 16,8-11) A Szentháromság harmadik Személye Jézus történetében először úgy jelenik meg, hogy a megtestesülést, a Szentháromság közös művét, az angyal a Szentléleknek tulajdonítja.(Lk 1,35) Jézusról nyilvános működése kezdetén így szól Szent Márk: „Történt azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és János megkeresztelte Őt a Jordánban. Amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílnak az egek, és a Lelket, mint galambot leszállni rá” (Mk 1,9-10) Amikor tehát majd eljön a Szentlélek, leíratja az evangélistákkal, hogy a Szentlélek tanúként mellette állt. Az apostolok pedig számtalanszor hivatkoznak arra, hogy ők a Szentlélekkel együtt működnek, mint Jézus tanúságtevői. Jézus kijelenti: „Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és az eljövendő dolgokat hirdeti nektek”. (Jn 16,13). Jézus többször hivatkozik arra, hogy az Atya beszél belőle. Ő azt mondja el, amit az Atyától hall, aminek a közlésével az Atya meg bízza Őt. A Szentlélek is isteni Személy. Az Atyától és a Fiútól csorbítatlanul kapja az egész isteni természetet. Az isteni természet mindentudó és mindenható. Ő is birtokosa ennek. Ezért tanítja az Egyház, hogy a bérmálás ajándékaként személyesen bennünk lakik a Szentlélek, hiszen „a bérmálás az a szentség, amelyben a Szentlélek lelkünkbe száll, megvilágosítja elménket, megerősíti akaratunkat, hogy hitünket állhatatosan valljuk, és a hitünk szerint éljünk”. (Katekizmus) Tud és akar is irányítani minden embert. Ez a lelkünk fejélődése szempontjából roppant fontos! Istenatyánk ugyanis mindegyikünket gyönyörű egyénnek tervezett. Ezt az remek élettervet mások boldogítására hozta létre, de mi ezt nem ismerjük, ezért a teljesítését csak akkor vállalhatjuk teljes biztonsággal, ha a bennünk lakó Szentlelket állandóan kérjük, és Ő mindenben eligazít minket. Természetesen végtelenül többet tud az angyaloknál is. Jézus ezt foglalja össze: „Ő megdicsőít majd engem, mert az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; azért mondom, hogy az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek”. (Jn 16,14-15)

CANTERBURY SZENT ÁGOSTON

CANTERBURY SZENT ÁGOSTON
+604(?) május 26. 

Nagy Szent Gergely pápa 596-ban a római szerzetest, Ágostont küldte el negyven társával, hogy hirdessék az evangéliumot Délkelet-Angliában a kenti népnek. Kent királyságát abban az időben Ethelbert kormányozta, akit Dél-Anglia többi királya elismert fölöttesének. Ethelbert néhány évvel korábban feleségül vette Berta frank hercegnőt, Párizsi Charibert király leányát. Berta magával hozott Kentbe egy Liudhard nevű frank püspököt, aki Canterburyn kívül egy római templomot magánkápolnaként használt. Arról azonban nincs tudomásunk, hogy akár a püspök, akár a királyné megkísérelte volna Ethelbertnek vagy népének megtérítését.

Róma angliai missziójának kezdetei homályba vesznek. Béda Anglia egyháztörténete című műve az egyetlen forrásunk. Ebben elbeszéli, hogy Gergely Rómában angol rabszolgákat látott, és ettől fogva dédelgette azt a vágyat, hogy Angliában is hirdessék az evangéliumot. De semmi sem történt ebben az irányban mindaddig, amíg 590-ben ő maga nem lett a pápa. Világos, hogy a kezdeményezés Gergelytől eredt, és a vezető, akit ehhez a vállalkozáshoz kiválasztott, saját kolostorának a priorja volt.

596 tavaszán Ágoston társaival tengeri úton indult Galliába. Mivel a vállalkozást túl veszélyesnek látták, a partraszállás után társai vissza akartak fordulni, s erről levelet is küldtek a pápának. Gergely azonban nem engedett kérésüknek. Buzdította őket, hogy az egyszer már megkezdett vállalkozást ne adják föl, és megparancsolta nekik, hogy engedelmeskedjenek Ágostonnak, akit apátjukká tett. Ezenkívül levelet írt Gallia püspökeinek, Austrasia és Burgundia uralkodóinak, és kérte őket, hogy legyenek a misszionáriusok segítségére, adjanak melléjük papokat tolmácsul. Ágoston erősen kézben tartotta a vezetést. Még franciaországi útjuk közben püspökké szentelték. 597 kezdetén társaival partra szállt Thanet szigetén, Kent keleti partja előtt.

Ethelbert Thanet szigetén fogadta a misszionáriusokat. Az első találkozás kedvezően sikerült. Ágoston beszéde jó benyomást tett a királyra: engedélyt adott a térítőknek, hogy tanítsanak. Canterburyben maga jelölt ki számukra szállást, és megígérte, hogy gondoskodik ellátásukról. Hamarosan megtörténtek az első megtérések. Még 597 pünkösdje előtt maga a király is megkeresztelkedett, de nem akarta, amint Béda mondja, alattvalóit kényszeríteni, hogy példáját kövessék, mert megtanulta, hogy a keresztény hitet szabadon kell elfogadni. Megtérése és Ágoston apát meggyőző ereje mégis elérte, hogy karácsonykor tízezer megtérőt keresztelhettek meg.

Ágoston két társát, Lőrincet és Pétert Rómába küldte, hogy tájékoztassák a pápát a misszió sikeréről, egyben tanácsot kért különféle problémákkal kapcsolatban.

A követek csak 601-ben tértek vissza, egy csapat újabb misszionárius kíséretében, s meghozták Ágoston számára az érseki palliumot.

Hoztak ezenkívül istentiszteleti edényeket, eszközöket és ruhákat, templomfelszereléshez szükséges egyéb tárgyakat, apostol- és vértanú- ereklyéket és számos könyvet. És alapos választ hoztak Ágoston kérdéseire, aki azt a megbízatást kapta, hogy papjaival és klerikusaival éljen közös életet, szerzetesei számára azonban alapítson külön kolostort. Továbbá a gall és a római egyház szokásai alapján saját liturgiát kellett összeállítania, úgy, ahogyan a legcélszerűbbnek látja. Azzal is megbízta a pápa, hogy szükség szerint még tizenkét püspököt szenteljen, egy püspököt pedig küldjön Yorkba, a Northumbria-királyságba, aki engedélyt kapott, hogy a maga részéről is további tizenkét püspököt szenteljen.

A pápának ezek az átfogó tervei természetesen teljesen távol jártak a realitástól. Azt mutatják, hogy a pápának nem volt áttekintése az angliai helyzetről. Az első misszionáriusok csak egy generációval Ágoston halála után léphettek Northumbria földjére. A következő évek folyamán Ágoston Rochesterben állított föl püspökséget és Justust tette püspökévé, aztán egy harmadikat Londonban, ennek Mellitus lett a püspöke. Számára Ethelbert király templomot építtetett Szent Pál apostol tiszteletére. Canterbury mellett emeltetett Ágoston egy Szent Péter és Pál tiszteletére szentelt kolostort. A városban saját székesegyháza mellett iskolát alapított jövendő papságának kiképzésére.

Ezekben az években szenvedte el egyetlen súlyos kudarcát. A pápa egész Angliára kiterjesztette Ágoston joghatóságát, ugyanakkor megbízta, hogy ennek megfelelően vegye gondjaiba a római időkből maradt brit keresztényeket. Ezek az angolok, szászok és jütök inváziója óta az egyház többi részétől elkülönülve éltek a nyugati országrészekben. Ágoston őket is meg akarta nyerni a missziós munkára. Ethelbert király segítségével konferenciát szervezett a brit püspökök és tanult emberek egy csoportjával, és előadta nekik elgondolásait. Gondolkodási időt kértek. A legközelebbi összejövetel alkalmával azonban nem fogadták el Ágoston indítványát, hogy vegyék át a húsvét idejének római számításmódját és a keresztelésnek az egész egyházban használatos rítusát. Azt is visszautasították, hogy bármi módon részt vegyenek Anglia misszionálásában. Ezzel kitűnő alkalom maradt kihasználatlanul. A brit egyház tovább élt a maga elszigeteltségében. Ennek oka nyilvánvalóan a büszkeségük volt. Emellett a brit keresztények bizalmatlanok is voltak Ágostonnal szemben, hiszen ellenségeik, hódítóik között tevékenykedett.

Ez az eset, amelyet Béda közléséből ismerünk, számos angol történész ítéletalkotását meghatározta. Kevés kivétellel csak jelentéktelen érdemet tulajdonítanak Ágostonnak Anglia megtérítésében. Pedig, ha közelebbről megvizsgáljuk, figyelemre méltó teljesítmény volt, amit végbevitt. Mire meghalt -- valószínűleg 604-ben --, megtérítette Kent királyát és népéből több ezer embert, alapított három püspökséget és legalább egy kolostort. Létesített egy iskolát, amely néhány éven belül bennszülött püspököket és papokat képzett az új egyháznak. Természetesen helyes az az állítás, hogy Ágoston nem térítette meg Angliát. Ahhoz ugyanis legalább egy évszázad munkája kellett. Az ő missziója Kent udvarára és királyságára terjedt ki, ahol tartós sikereket mondhat magáénak. Béda egyháztörténetében van egy jellemző hely, amelyben arról tudósít, hogy milyen volt az egyház helyzete Canterburyben az Ágoston halálát követő években. Béda leírja, hogy Lőrinc, Ágoston utóda, amikor Canterburybe jött, látta, hogy ennek az egyháznak az alapjai a legjobb állapotban vannak''. Pál apostolhoz hasonlóan Ágoston ültetett ott, ahol másoknak kellett aratniok. Az ő feladata az volt, hogy lerakja az Egyház alapjait Angliában. Béda szavai tanúsítják: valóban méltó arra, hogy az angol nép apostolának nevezzük.

8. századi kéziratok tanúsága szerint 604. vagy 605. május 26-án temették el. Ünnepét 1882-ben vették föl a római naptárba, május 28- ra, 1969-ben áthelyezték május 27-re.


--------------------------------------------------------------------------------

Béda elmondja, milyen esemény adta az alkalmat a római bencések missziójának elindulásához:

Gergely, még mielőtt pápa lett, a római piacon szőke, kék szemű rabszolgákat látott. Kérdésére megtudta, hogy angolok. Erre, a nevükre célozva, kijelentette: ,,Igazán? Angyalokká kell lenniük!''

Amikor Ágoston kísérőivel Kent földjére lépett, találkozót kért a királlyal és a törzsfőnökökkel. Attól félve, hogy az idegenek varázslattal elbűvölhetik őket, Ethelbert nyílt erdei tisztást jelölt ki találkozóhelyül. Kísérete tagjai között állva fogadta a szerzeteseket, akik körmenetben, litániát énekelve foglalták el helyüket. Ágoston megtartotta első beszédét, és annak hatása nem maradt el.

Később is, amikor Ágoston már érseke volt az óriási, csak félig- meddig megtért egyházmegyének, egész természetességgel magára vállalta a misszionáriusok fáradozásait. Gyalog vándorolt vidékről vidékre, minden nap más hallgatóságot gyűjtve maga mellé. Éjszakánként gyakran csak az erdők fái alatt talált menedéket. Beszédével nem mindig volt képes a kardhoz szokott férfiakat Krisztus követésére megnyerni.

Nagy reményekkel várta azt a napot, amikor papok s püspökök jöttek Walesből. A brit törzsektől jöttek, amelyek már évszázadok óta keresztények voltak, a bevándorolt angolszászok azonban legyőzték és visszaszorították őket. Ágoston szerette volna megnyerni őket. Egy hatalmas tölgy alatt gyűltek össze, amelyet még sokkal később is Ágoston tölgyének hívtak. Nyomatékosan kérte hittestvéreit, hagyjanak föl különleges szokásaikkal és lépjenek vele szövetségre az evangélium hirdetésére. De ők bizalmatlanok maradtak, és elutasították az ajánlatot. Még amikor Ágoston csodát tett előttük -- egy vaknak visszaadta látását --, abban sem ismerték föl Isten hívását. Az angolszászok elleni gyűlöletük erősebbnek bizonyult, mint a hitük.


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki Szent Ágoston püspököd igehirdetése révén vezetted Britannia népét az evangélium világosságára, kérünk, add, hogy apostoli munkájának gyümölcsei maradandók legyenek Egyházadban! 

Hitvallók királynéja, könyörögj érettünk!

Hitvallók királynéja, könyörögj érettünk!

Hitvallóknak nevezzük azokat a szent férfiakat, akik az Egyház történetében erkölcsi tökéletességükkel, fontos szerepükkel ékeskedtek, és nem voltak vértanúk. Civil vagy egyházi személyek földművestől királyig, püspökök, papok, szerzetesek. Olyan kiváló egyének, akik a hitüket megvallották szóval és tettel, és legalább egy erényt hősies fokban gyakoroltak földi életükben. Az életszentség hírében elhunyt hitvallókat kemény vizsgálásnak vetik alá, és ha legalább egy csodát művel a Gondviselés az ő közbenjárására, a kánoni eljárás után a pápa dönt boldoggá, majd újabb még tüzetesebb eljárás után a szentté avatásáról. Nekik is királynéjuk a Szűzanya, hiszen a Mária-tiszteletük közismert volt, a mennyországban pedig méltó hódolattal veszik Őt körül.

Szüzek királynéja, könyörögj érettünk!

A női szentek közül csak a szüzeket említi a litánia szövege, mint akiknek királynéja Mária. Ez abból a megfontolásból eredhet, hogy Mária is szűz volt, aki édesanya is egyben, de szűzen fogant, szűz maradt a szülésben és utána is egész életében. Az összes szent szűz között a legkiválóbb, legdicsőbb szűz: igazi szűz-királynő.

Minden szentek királynéja, könyörögj érettünk!

A litánia szerkesztője ezzel az invokációval a név szerint nem említetteket is megszólítja, őket is belekapcsolja Mária dicső udvartartásába.

Kedd húsvét 5. hetében

Kedd húsvét 5. hetében

ApCsel 16, 22-34; Jn 16,5-11

„Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok”

Jézus tovább folytatja búcsúbeszédét: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem, és senki közületek, nem kérdi tőlem: Hová mégy? Hanem, mivel ezeket mondtam, szomorúság töltötte be szíveteket. De én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha elmegyek”. (5-7a) Két fejezettel előbb az evangélista beszámolt arról, hogy Jézus már korábban is szólt elmeneteléről az Atyához. Mivel az apostolok akkor kifejezték, hogy ők bizony nem tudják, hol van az Atya háza, így fogalmuk sincs, hogy melyik út vezet hozzá. Tamás rákérdezett, de Jézus csak annyit válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam”. (Jn 14, 6) Ők akkor megértették, hogy nem földi ösvény vagy kocsiút vezet az Atyához, hanem Jézus tanítása, és majd a kegyelem, amely haláluk után jön hozzájuk, és felsegíti őket az Atya színe látására. Most viszont, amikor Jézus küldőjéhez, az Atyához készül vissza, kicsit mintha Ő lenne szomorú: Elmegyek, és senki nem kér, hogy maradjak? De aztán megérti őket, hogy távozása miatt ugyan szomorúak, de bele kell nyugodniuk, hogy Jézus a megváltás befejeztével vissza kell térjen isteni lakóhelyére. Jézus ezt a belenyugvást nyugtázza: „Jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm ót hozzátok”. (7b) Csodálatos ez az őszinte kitárulkozás! Az Atya rendelkezett így, hogy a megváltás rettenetes szenvedéseit Fia vállalja el, szerezze meg így a bűnbocsánatot, és nyissa meg az üdvösség kapuját minden hívőnek. Aztán akiket az Atya a keresztség szentségében megajándékoz a megszentelő kegyelemmel, ezzel gyermekévé fogadja, annak a további lelki életét, az igazság és szeretet gyakorlatát az isteni akarat működése során származó Szentlélek irányítsa. A hívő ember tudja, hogy Istennek vele kapcsolatban pontos életterve van, amit teljesítenie kell. Ezt nem ismerjük, rejtve van Isten végtelen titokvilágában. Hát ezért küldetik a Szentlélek a bérmálás szentségében mindegyikünk számára, hogy állandóan bennünk lakjék, és segítsen megtudni folyamatos tennivalónkat: „a Lélek is segítségére van erőtlenségünknek, mert nem tudjuk, miképpen kell kérnünk, amit kérünk, de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal”.(Róm 8, 26) a Szentlélek tehát legnagyobb jótevőnk lesz. De ugyanezt teszi az egész világgal is: „Ő, amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről: vagyis a bűnről, hogy nem hisznek ennem; az igazságról, hogy az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; és az ítéletről, hogy ennek a világnak a fejedelme megítéltetett”. (8-11) a sátán az utóbbi néhány évszázad alatt nagyon befészkelte magát már a kereszténység központjának számító Európába is. Kérjük őszinte hittel a vigasztaló Szentlelket, áradjon ki újra földrészünkre és győzze meg lakóit arról, hogy Jézust elveszíteni a legnagyobb kár!

NÉRI SZENT FÜLÖP

NÉRI SZENT FÜLÖP
*Firenze, 1515. július 21. +Róma, 1595. május 26.

Fülöp édesapja kis jegyző és alkimista volt Firenzében. Amikor Fülöp öt éves volt, meghalt az édesanyja, de nevelőanyja is nagyon szerette. A kis ,,Pippo buono'' mindenki kedvence volt. Közvetlenség, dús fantázia, nagy lelkesedni tudás jellemezte. Rendkívüli érzéke volt a vidám, népies tréfákhoz. Alakján valami sugárzó tisztaság ömlött el.

Első képzését szülővárosának Szent Márk-konventjében, a dominikánusoktól kapta. Ami jó van benne -- vallotta később --, azt nekik köszönheti. Ők ültették szívébe a mély szeretetet és tiszteletet ,,vértanújuk'', Savonarola iránt. Az ő írásaiból tanulta meg, hogy a szükséges egyházi reform csak a lelkek -- azaz a papság és a laikusok keresztény életének -- megújulásából születhet meg; hogy a Szentlélek működésében hinni kell, hiszen a Szentlélek az Egyházban él ma is, mint a kezdeti időkben; s végül, hogy semmi sem tesz oly boldoggá és vidámmá, mint a Szentírás fölötti elmélkedés.

Apja 1533-ban a Montecassino közelében lévő San Germanóba küldte. Itt élt nagybátyja, egy gazdag kereskedő. Fülöp állítólag három könyvet vitt magával: az egyik volt a Laude, a ,,jámbor bolond'', Jacopone da Todi (+ 1306) nyers és faragatlan, de misztikus bensőséggel telített dalai; a másik Boldog Combini (+ 1367) életrajza a humanista Belcaritól; a harmadik a sokat utazó falusi plébános, Arlotto vidám elbeszéléskötete. Ő volt az, aki sírkövére ezt íratta: ,,Saját magának és mindenkinek, aki ide kívánkozik.''

Fülöp legfeljebb három évig maradt San Germanóban. Úgy látszik, többet időzött Szent Benedek iskolájában, mint nagybátyja üzletében. Egy későbbi montecassinói apát tanúsítja, hogy Fülöp ,,három egymást követő éven át megvetette az alapokat a magas tökéletességhez, különösen az ottani kiváló szerzetes, Evoli Özséb tanítása révén...'' Itt kedvelte meg Cassianust és a régi egyiptomi remete-szerzetesek lelki tapasztalatait. Életmódjukat a gaetai kikötő fölött lévő híres hegy Albaneta-kápolnájában próbálgatta. Lehetséges, hogy már akkor megélte első pünkösdi csodáját.

1536-ban Rómában találjuk. Krisztust követve teljes szegénységben élt. A firenzei vámhivatal vezetőjénél talált szállást és igen szegényes étkezést mint fiainak nevelője. Teológiai előadásokat hallgatott az ágostonosoknál és a Sapienza egyetemen, ahol 1537 óta két jezsuita is tanított. Nemsokára megismerkedett magával Ignáccal is, és megtanulta tőle a ,,belső imádságot''. Vele és rendtársaival együtt segítette 1538/39 ínséges telén a római éhezőket. Látogatta a betegeket a Szent Jakab-ispotályban, és megismerkedett alapítójával is, aki a híres laikus testvérülethez, az ,,Isteni Szeretet Oratóriumához'' tartozott. ,,Sola caritas -- csak a szeretet számít!'', lett később saját oratóriumának a jeligéje is.

Tanév közben, egész hirtelen elhatározta, hogy abbahagyja tanulmányait. A Szentíráson és Szent Tamás Summáján kívül eladta könyveit, és árukat a szegényeknek adta. ,,Sohasem tanultam sokat, mert el voltam foglalva az imádsággal és egyéb lelki gyakorlatokkal'' -- szokta később mondogatni. És mégis azt mondja róla másvalaki, hogy fölfedezte: Fülöp tudása éppen olyan nagy, mint a jámborsága. Akkoriban azonban erre a radikális elhatározásra jutott a Megfeszített előtt: ,,Aki Krisztuson kívül akar valamit, nem tudja, mit akar; aki Krisztuson kívül vágyik valamire, nem tudja, mire vágyik; aki Krisztuson kívül másvalakiért dolgozik, nem tudja, mit csinál.''

Napjai ettől fogva az utcai apostolkodással teltek. Bizalmat keltő modorának senki sem tudott ellenállni. Éjjel azonban Istené volt.

Valami kiűzte Róma kapui elé a Campagna éjszakai magányába, a San Sebastiano-katakomba föld alatti vértanúsírjaihoz. Gyakran fölkeresett egy-egy templomot, ott imádkozott, és néhány órát aludt az előcsarnokban. Belső élete Isten és az ő titka maradt. Talán akkor tapasztalta meg azoknak az imádságoknak az erejét, amelyeket később ifjú barátainak ajánlott. Köztük voltak a régi sivatagi atyák röpimái. Más imádságok teljesen őrá vallanak.

Ilyen órákban költeményeket is írt. Sajnos, csak egyetlen szonett maradt ránk, amely így végződik:

,,Mily börtön rabja a lélek a földön?

Miért nem tud kitörni idelentről,

hogy lába végre csillagokon járjon,

Istennek éljen, s magának meghaljon?''

Rendkívüli látomásokban és kegyelmekben is részesült. Az a leghíresebb, amelyet 1544-ben a katakombákban kapott. Úgy látta, hogy tüzes golyó hatol be a száján, és leszáll a szívébe. Egy másik látomásban Keresztelő Szent János, Firenze védőszentje kiszólította remeteéletéből az apostoli munkába: ,,Isten akarata szerint a világba kell menned, és Rómában kell élned, de úgy, mint a sivatagban!'' -- hallotta egy benső hang szavát.

Végül harminchat éves fejjel 1551 májusában gyóntatóatyja, Persiano Rosa rábeszélésére fölvette a papi rendet. Beköltözött a ,,San Girolamo della Caritŕ'' testvérület házába. Itt bontakozott ki sokféle megpróbáltatás után tulajdonképpeni alkotása: az oratórium. Mint egy sztarec vagy a régi sivatagi remete-szerzetesség ,,lelki atyja'' körül, lelki gyermekeinek egyre növekvő tábora alakult ki körülötte. Legtöbbjüket a gyóntatószékben ismerte meg. Délutánonként összejöttek kicsiny cellájában, s kezdődött a lelki beszélgetés. Jánost, Pált, Ágostont, Cassianust, Tamást, Gersont és Colombinit olvasták, vagy kirándultak, és este még sokáig térdeltek a San Girolamo-templomban. Egyénisége mind önállóbban és világosabban átjárta apostoli munkáját. A reneszánsz és a kezdődő újkor emberének kevélysége arra késztette, hogy ,,Istennek, a Hasonlíthatatlannak szeretetéből bohócruhát öltsön, és minden emberit a feje tetejére állítson''. Micsoda titokzatos ember az, aki valódi gyönyörűségét leli abban, hogy bolondnak tartsák! Teszi ezt részben vidám természetéből, részben azért, hogy elrejtse azt az izzást, amellyel ő az Istené. A világot ,,semmibe venni, önmagamat semmibe vétetni'' -- az istenibe menthetetlenül beléveszett embernek ezt a végső bölcsességét senki úgy meg nem élte, mint ez a ,,Pippo buono'', aki kacagásával takarta el a Mérhetetlent, amely meg akarta semmisíteni'' (H. Rahner).

Cellája hamarosan szűknek bizonyult. A templom szomszédságában volt egy raktárépület, azt építették át oratóriummá. A fiatal közösség ettől kapta a nevét (1554).

Itt ismerkedtek naponta a Szentírással. De nemcsak a szent könyvekben leírt isteni igével ismerkedtek, hanem az Úrnak az Egyház és a szentek életében megtestesült szavával is. Közösen az imádsággal válaszoltak Isten szavára, egyénileg pedig ki-ki a szeretet tetteivel a város kórházaiban és utcáin. Az új kör első ,,hódításai'' közé tartozott Tarugi, a későbbi bíboros, valamint Baronius, az Egyháztörténeti annales szerzője. Ezek az oratórium látogatóinak 1559- ben tartott konferenciák anyagából álltak össze.

Vállalkozásaik egyre bővültek: ,,oratóriumokat'' tartottak vasárnap reggelenként a mise előtt, délután és esténként népnyelvű énekléssel és imádsággal; körmeneteket rendeztek, héttemplom-búcsújárásokat, amelyeken a római kúria legfelsőbb körei is részt vettek. Ezeknek köszönhetően Fülöp kétszer összeütközésbe került az inkvizícióval: először a félelmetes IV. Pál pápa alatt, majd még egyszer V. Pius idejében. Teljes alázatosságával és kedvességével mindkét alkalommal lefegyverezte bíráit. Nemcsak baj nélkül került ki az ügyből, hanem megnyerte a nevezett pápák különleges jóindulatát is. Egyébként befolyásos szövetségese volt Borromei Károly.

1564-ben művének újabb állomása kezdődött. Mivel a pápa közbelépésére át kellett vennie a firenzeiek római templomának és egyházközségének vezetését, három fiatal barátját és segítőjét: Tarugit, Bordinit és Baroniust pappá szenteltette. Ezzel először kezdett világi papok kis csoportja közös életet. Fülöp érdeklődése továbbra is az ,,Isten-alapította'' nagy, plébániák fölött álló oratórium-körnek szólt, amely még mindig a San Girolamóban gyülekezett. Egy résztvevő szerint ez az oratórium ,,Róma egész vallási életének a középpontját'' jelentette.

A Fülöp és XIII. Gergely (1572--1582) között kialakult baráti kapcsolat újból biztosította neki és művének a Szentszék támogatását. Így hamarosan teljesen függetleníteni tudta magát a firenzei kolóniától, és a pápától kapott Vallicella-templomban újjászervezte oratóriumát. Amikor ez 1578-ban helyet adott a Nouva Chiesának, az Újtemplomnak, a város minden rendjéből és rétegéből ezrek találkoztak itt az oratóriumban. Az oratoriánus papok és testvérek itt élő nagy csapatából alakult meg az ,,Oratórium Kongregációja'', amely 1575. július 15-én pápai jóváhagyást kapott. 1583-ban a pápa parancsára Fülöpnek is oda kellett költöznie. Közben teljesen megvilágosodott előtte hivatása és föladata: a klérus azoknak a világi keresztényeknek a példáján épüljön, akik a világban helyzetüknek megfelelően élik a tökéletesség életét. A népet azután a belsőleg megújult papság fogja elvezetni a keresztény életre. Ebbe a klérusba tartoznak az ő fiai, akik világi papok fogadalom nélküli közösségében együtt élnek.

Így lett Néri Fülöp, a firenzei ,,Róma második apostolává''. Többszöri betegeskedés után 1593-ban elérte, hogy megválhasson elöljárói hivatalától. 1595. május 12-én Baronius, a gyóntatóatyja föladta neki a szent kenetet. Azután Frederigo Borromeo kardinális megáldoztatta. Az ,,Uram, nem vagyok méltó''-nál könnyek között vádolta még egyszer magát: ,,Soha semmi jót sem tettem, semmit, egyáltalán semmit; egyáltalán nem vagyok méltó!'' Azután: ,,Ha meggyógyulok, megváltoztatom életemet.'' Rövid ideig újra tudott misézni. A szentmise bemutatása közben évek óta órákat elragadtatásban töltött. Hasonlóképpen utolsó napjáig gyóntatott. 1595. május 25-én reggel még bemutatta a szentmisét ,,örömtől ujjongva és énekelve''. Rajta kívül senki sem gondolt közeli halálára. Este, mint mindig, hozzá jöttek a testvérek mindnyájan, megkapták áldását, s másnap reggel három órakor Fülöp meghalt. Szentté avatási eljárása már halála után két hónappal megkezdődött. 1622-ben Loyolai Ignáccal, Xavéri Ferenccel és Avilai Terézzel együtt avatták szentté.

Ünnepét 1625-ben vették föl a római kalendáriumba, május 26-ra.


--------------------------------------------------------------------------------

Egész sereg jellemző esemény híre maradt ránk Néri Fülöpnek, Róma szeretetreméltó második apostolának életéből. Még Goethe is csodálta őt, és ,,humoros szentnek'' nevezte.

Alighogy Rómában megtelepedett, napjait az utca-apostolkodásnak szentelte. Nem tartott az embereknek dorgáló beszédeket. Jobban szeretett vidám beszélgetést kezdeményezni az utcán csavargó ifjakkal, a firenzei kereskedőkkel, az apró üzletek tulajdonosaival és a szegény művészekkel. Szellemesen és népies szókimondással kezdte, hogy azután -- megnyílt szívük láttán -- hirtelen megkérdezze: ,,Mikor szedjük össze végre bátorságunkat, hogy elkezdjünk valami jót tenni? Nem késlekedhetünk vele, mert a halál sem késlekedik!''

Egyszer egy fiatal barátja sikeres tanulmányairól beszélt neki. Fülöp akkor így szólt hozzá: ,,Szerencsés ember, most tanulsz. Pár év múlva doktor leszel, és kezdesz pénzt keresni. Ügyvéd leszel és prelátus, és sok egyéb tisztséged is lesz. Boldog leszel, és már nem is fogsz mást kívánni.'' A diák már azt hitte, hogy Fülöp komolyan beszél. De akkor magához vonta, és ezt suttogta fülébe: ,,És aztán?'' Ez a súlyos kérdés új irányt adott az ifjú jóbarát életének.

Fülöp rendkívüli látomásai közül az a legnevezetesebb, amelyben egy pünkösdi napon a katakombákban részesült. Bensőséges imába mélyedve azt látta, hogy valami nagy fényesség, egy tűzgolyó közeledik feléje, és ajkait perzselve szívéig hatol. A földre zuhant, és föl kellett tépnie a ruhát a mellén a tűz heve miatt. Közben ezt dadogta: ,,Hagyd abba, Uram, túl sok ez!'' Egész teste reszketett, és amikor kezét a szívére tette, ökölnyi dudorodást érzett, amely többé nem múlt el. Ettől kezdve a legkisebb Istenre irányuló gondolat olyan szívdobogást váltott ki Fülöpben, hogy a körülötte lévők is hallották. Halála után a mindenre kiterjedő orvosi vizsgálat jegyzőkönyvben rögzítette, hogy szíve erősen megnagyobbodott, fölötte két bordája eltörött, s kifelé domborodott.

Hogy ez a jó pásztor milyen szeretetreméltóan tudta báránykáit kisebb hibáiktól is megszabadítani, mutassa két jelenet: Egy divatos dáma, aki magas sarkú cipőt viselt, megkérdezte tőle, hogy nem bűn-e ilyen magas sarkon jönni-menni. Csak ennyit szólt: ,,Óvd magad a megbicsaklástól, nehogy eless.''

Egy piperkőc ifjúnak nagy volt a fodros gallérja. Fülöp szelíden megsimogatta a nyakát e szavakkal: ,,Többször is megsimogatnálak, ha ez a gallér nem bökné az ujjamat.''

Szívesen volt együtt pajkos fiatalokkal az utcán vagy kinn a szabadban. Gyakran egész csapat töltötte meg a szobáját. Mivel játék közben hangoskodtak, ennyit mondott nevetve: ,,Ha nem követnek el bűnt, tőlem akár fát is hasogathatnak a hátamon!''

Sokan ,,csodatevőnek'' tekintették Fülöpöt, ő maga azonban nem sokat törődött vele. Egyszer fölkiáltott: ,,Azt akarják, tegyek csodát. Én pedig nem akarok csodát tenni!''

Egy napon Fülöp a pápát megszabadította fájdalmaitól. Egy bíboros akkor azt mondta neki: ,,A pápa annyira megörült a látásának, hogy elfelejtette fájdalmait.'' Ám Fülöp határozottan kiigazította: ,,Nem. A fájdalmait valóban én vettem el. Olyan embereknél, akiknek fontos ügyeket kell intézniük, a betegség sok kárt okozhat. Ezért meg kell gyógyítani őket.''

Egy leányt különleges viselkedése miatt megszállottnak tartottak. Fülöp egész józanul ezt mondta vele kapcsolatban: ,,Adjátok férjhez, akkor majd meggyógyul.''

Róma közelében az egyik kolostorban volt egy apáca, aki nagy föltűnést keltett, mert állítólag természetfölötti látomásai és elragadtatásai voltak. A pápai hatóság Fülöpöt bízta meg, hogy járjon utána a dolognak. Fülöp rossz időben gyalog ment ki oda. Hívták az apácát, Fülöp pedig anélkül, hogy köszöntötte volna, odanyújtotta neki sáros csizmáit, hogy húzza le. Az apáca visszahőkölt, és heves szavakkal tiltakozott a számára fölháborító kérés ellen. Akkor Fülöp nyugodtan fölállt: ,,Már nem is fontos lehúzni! Elvégeztem a feladatomat'' -- mondta, s azonnal visszatért megbízóihoz. ,,Az a nő nem szent -- tájékozatta őket --, és nem is tesz csodát, mert hiányzik belőle a legfontosabb, az alázatosság.''

Hogy csökkentse azt a nagy tiszteletet, amellyel hozzá közeledtek az emberek, s hogy magát megalázza, Fülöp nem egyszer megjátszotta a csodabogarat, sőt egyenesen a bolondot. Nem ritkán megtörtént, hogy az emberek letérdeltek előtte, és ruháját akarták megérinteni. Ilyenkor odasózott nekik, és heves szavak kíséretében elkergette őket. Ha asszonyok fogták körül, vette a szemüvegét, és sorban mindnek az orrára rakta. Ismerősöknek és ismeretleneknek állába, hajába vagy fülébe kapaszkodott.

Időnként fordítva vette föl ruháját, máskor azt látták, hogy egy köteg bogáncsot tart a kezében, és meg-megállva bolondos élvezettel szagolgatja. Nyilvános tereken táncolt, s bort ivott egy üvegből a házról házra járva kéregető Félix kapucinus testvérrel. Arcának csak egyik feléről vétette le a szakállat és félig borotváltan ugrándozva, táncolva járt az emberek közt.

1583. november 22-e reggelén érdekes menetet láttak a nevető rómaiak az utcákon vonulni. Elől zászlóként lobogtatott valaki egy lepedőt. Utána jöttek a többiek házi holmikkal: az egyik egy székkel, a következő egy seprővel, a harmadik a tűzgyújtó szerszámmal és így tovább. Az első oratoriánusok költöztek új házukba. Csak Fülöp öreg macskáját hagyták ott, amely a templom raktárában az egereket fogdosta.

1595 úrnapjának estéjén azt mondta mosolyogva lakótársainak: ,,Most meg kell halnom.'' Azután lefeküdt. ,,Nem félsz?'' -- kérdezte az egyik testvér. Fülöp megrázta fejét, és derűsen azt mondta: ,,Nem, nem félek. Isten jó. Majd egy kis elnézéssel lesz az ő ostoba és haszontalan Fülöpjével szemben.''

--------------------------------------------------------------------------------

Istenünk, ki hűséges szolgáidat szentjeid közé fölmagasztalod, kérünk, add, hogy a Szentlélek minket is gyújtson lángra a szeretetnek azzal a tüzével, amely Néri Szent Fülöp szívét oly csodálatosan izzóvá tette.

Imádság:

Istenünk, te mindenkor az életszentség dicsőségével tűnteted ki hűséges szolgáidat. Gyújtsd lángra bennünk is a Szentlélek tüzét, amely Néri Szent Fülöp szívét oly csodálatosan áthatotta. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Áteredő bűn nélkül fogantatott királyné könyörögj érettünk!

Áteredő bűn nélkül fogantatott királyné könyörögj érettünk!

Mária kezdettől, még a teremtés előtt elsőként élt Isten terveiben, hiszen a Fiúisten megtestesülése volt a teremtendő világ szellemei és anyagi dolgainak az ősmintája. Logikusan következtethetünk tehát, hogy édesanyja is rögtön utána jött a sorban. Az ősbűn következtében elveszített istengyermekség és ennek közvetítő kegyelme, a megszentelő kegyelem csak a tervbe vett megváltás után jut osztályrészül az embereknek, addig nem tagjai Isten országának. Az viszont elképzelhetetlen, hogy a Megváltó Édesanyja akár csak egyetlen percre is sátán birodalmához tartozhat. Jézusjövendő érdemeit előre beszámítva Mária javára Isten Mária fogantatása alkalmával úgy teremtette meg a lelkét, hogy azonnal hozzá adta a megszentelő kegyelmet is: ezt hívjuk szeplőtelen fogantatásnak. Jézus, az örök dicsőség Királya ezt a megdicsőülést szánta eleve Édesanyjának: szeplőtelenül, vagyis áteredő bűn nélkül fogantatott királyné.

Mennyekbe felvett királyné, könyörögj érettünk!

Ős-eredeti tanítás a hit letéteményében, a IX. század közepétől tudatosan vallott katolikus tanítás, 1950. november 1-től pedig katolikus dogma (hittétel), hogy Máriát, Jézus Krisztus Édesanyját földi élete befejeztével az Úr ünnepélyesen fölvitte a mennyországba, és ott a világmindenség királynéjává koronázta. Ez méltóság és hatalom is egyben. Egyik legősibb Mária-énekünk így láttatja ezt velünk: „Felvitetett magas mennyországba, Angyali szép, örvendetes házba, E nap a Szűz nagy menyasszonyságba, Az Istennek drága hajlékába. – A Mennyei Atya udvarába, Felső Sion drága városába, Dicsőséges szép palotájába, Már bemégyen nagy vígasságába.- Asszonyi rend nemes boldogsága, Pátriárkák buzgó kívánsága, Angyaloknak nagy boldog vígsága, Az Istennél minden fölött drága. – Sokan voltak nemes asszonynépek, Dicséretes tudománnyal szépek, Tisztaságuk virágában épek, De ennek csak nyomába sem léptek. – Beteljesült Dávidnak zsoltára, Mit énekelt világ hallatára: A királyné királynak jobbjára Állapodik örök társaságra”(Hozsanna 167,1-5) 

Hétfő húsvét 6. hetében

Hétfő húsvét 6. hetében

ApCsel 16, 11-15; Jn 15,26-16,4

„Amikor pedig eljön a Vigasztaló, ő majd tanúságot tesz rólam”

A tanúságnak óriási a jelentősége. A tanúságtevőt vagy azért fogadjuk el tekintélynek, mert ismerjük, vagy azért, mert ő maga igazolja magát rendkívüli jelekkel. Amikor Jézus tanítani kezdett, felhívta az emberek figyelmét magára. Nikodémus már azzal keresi fel, hogy elfogadja Mesternek, mert olyan tetteket hajt végre, amilyeneket csak isteni erővel lehet tenni. Aztán egyre több Jézus csodája, egyre nagyobbak, de az Atya közvetlen tanúsága is segíti a keresztelkedése után és a Tábor hegyen. Amikor feltámad, ellenségei sok pénzt adnak a sírját őrző katonáknak, hogy nem úgy támadt ám fel, hanem jöttek a tanítványai és ellopták a testét. Ennek a hazugságnak egyesek jobban hisznek, mint az apostoloknak.(Mt 28,11-15) A tizenkettőnek nagy szükségük volt az eljövendő Szentlélek tanúságtételére, majd később az általuk művelt csodákra, életük végén, pedig a hősies vértanúhalálra. Akkor teljesedik be Jézus utolsóvacsorai jövendölése, amikor a Szentlélek pünkösd ünnepén vihar nélküli szélzúgásban és semmi fizikai kárt nem tevő tűzben leereszkedik rájuk, és megadja nekik a világ összes nyelvének ismeretét, és azt az adományt kiárasztja a több ezres hallgatóságra. Megértik, amit Péter arámul beszél, holott legalább húsz fajta nyelven értettek addig külön-külön. Ezek a csodálatos jelek adnak majd biztonságot a hívők számára, hogy nem gyöngül, főként hogy nem vész el a hitük, amikor Jézusért szenvedések érik őket. A zsinagógából való kizárás óriási szégyen volt, mert az ember közösségi lény. Zalalövői plébános koromban az új orgonánkon szívesen adtak orgonaversenyt hazánk legnagyobb művészei is. Az egyik hangversenyen ütem közepén a művész leugrott a az orgonapadról, a kórus mellvédjéhez lépett és lekiabált a hallgatókra: „Vigyék ki a gyereket, vagy abbahagyom az előadást!” A döbbent csendben felkelt egy magas rangú katonatiszt, karján egy kisgyerekkel kiment a templomból. Közben hangosan mondta: „engem még soha sehonnan nem zavartak ki!” A kiközösítés a vallásos csoportokból még inkább borzasztó érzés volt.Így kell értenünk Jézus figyelmeztetésének erejét is: „Ki fognak zárni benneteket a zsinagógából, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni az Istennek. Azért teszik ezt, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem. Mindezt, pedig azét mondtam nektek, hogy amikor eljön ezeknek az órája, emlékezzetek rájuk, hogy én megmondtam nektek. Kezdetben azért nem mondtam el nektek ezeket, mert veletek voltam” ((16, 1-4) Az én generációm és sokan mások sok bajt viseltek el Krisztusért az elmúlt hatvan évben. Sokan meg is haltak hitvallásuk miatt. Áldja meg őket az Úr nagy boldogsággal,s érdemeikkel védjenek miden élőt.

VILLAMAGNA-i BOLDOG GELLÉRT

VILLAMAGNA-i BOLDOG GELLÉRT

 zarándok, III. r. 

(1195-1265) 

 
A Firenzétől nem messze fekvő Villamagna helységben született szegény földműves szülőktől. Szüleit korán elvesztette. Ekkor egy gazdag firenzei család befogadta és keresztény szellemben nevelte. Mikor férfikorba jutott, a család egyik tagja, aki johannita lovag volt, maga mellé vette, s keresztes-háborúba indultak. (Valószínűleg ez 1219-ben történt, amikor Szent Ferenc is ott járt a Szentföldön.) Egy ütközetben mindketten fogságba kerültek, sok megpróbáltatást szenvedtek, míg végre kiváltották őket. Nemsokára egy másik jeruzsálemi lovag hívására újra útnak indult a Szentföld felé. A hajót, melyen húsz lovag utazott, üldözőbe vette egy kalózhajó, de Gellért imájára csodás módon megmenekültek. Hosszabb jeruzsálemi tartózkodása alatt bevették a lovagrendbe szolgálattevo testvérnek. Nagy szeretettel gondozta a betegeket és a zarándokokat. Olyan buzgó volt az imában, hogy szent testvérnek nevezték. Ez bántotta Gellért alázatosságát, ezért kérte, hogy visszatérhessen szülohazájába. Ezt meg is engedték neki. Útközben a hagyomány szerint maga Szent Ferenc adta rá a III. rend ruháját Assisiben. Visszavonult Villamagna közelébe, ahol egy kis kunyhóban húzta meg magát. Szigorú életet élt és elnyerte a szemlélődés kegyelmét. A betegek és szegények szolgálatát is végezte. Ajtóról- ajtóra járt számukra alamizsnáért. Szokása volt, hogy idonként meglátogatott három, egymástól távollevo templomot: Az elsőben a tisztítóhelyen szenvedő lelkekért, a másodikban saját bűnei bocsánatáért, a harmadikban a hívok és nemhívők számára kegyelemért és megvilágosításért imádkozott. A 18. században Porto Maurizioi Lénárd e templomok közül választott ki egyet (Incontro*), ahol kolostort alapított. Remeteségében sokszor imádkozott térdenállva, úgyhogy térdén a bőr megkeményedett. Erényekben gazdagon és szentség hírében halt meg kb. 1265-ben. Sírjánál sok csoda történt, ezért remetelakát templommá alakították át. Hatszázéves megszakítatlan tiszteletét XVI. Gergely pápa hagyta jóvá 1833-ban.
„Örvendeztem, amikor azt mondták nekem:
Az Úr házába fölmegyünk.
Íme, már itt is áll a lábunk
kapuidban, ó Jeruzsálem.
Jeruzsálem jól megépült város,
részei szépen egybeillenek.
Jeruzsálemre békét esdjetek!
Béke legyen azzal, aki szeret téged!”
121. zsoltár

Imádság:

Istenünk, te Boldog Gellért hitvallódat változatos életúton remeteségbe vezetted, ahol a szemlélődés magaslatára segítetted. Add, hogy közbenjárására ima és jócselekedetek által Krisztus ígéreteit elnyerjük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Pátriárkák királynéja, könyörögj érettünk!

Pátriárkák királynéja, könyörögj érettünk!

Ábrahám, Izsák, Jákob voltak azok a nagyon fontos ősök, akiket a zsidó nép ősatyái néven szoktak emlegetni. (Pater arché=pátriárka) Ábrahám kapta az Élő Isten hívását, hogy hagyjon fel a bálványimádással, mert a bálványok tehetetlen, holt bábuk, bennük az ördög imádtatja magát, és imádja, vagyis legfőbb urának ismerje el a világ teremtőjét és gondviselőjét, aki örökkön örökké él. A sátán rabságában sínylődő emberiséget kiváltja rabságából Isten a Megváltó által. Ő Ábrahám leszármazottja lesz. Ezt az áldást örökölte egyetlen ígéret szerinti fia, Izsák. Neki két ikerfia született, és a másodszülött nyerte el a nagy áldást. Jákobnak tizenkét fia közül a negyedik, Júda lett erre méltó. Az ő népes családja személy szerint márnem kapott ilyen áldást. Csak Jézus, a Megváltó családfájából (Mt 1,1-17); Lk 3,23-38) tudjuk meg, hogy sorban, ismeretlenül kikre szállt az áldás ezer éven át. Ezért az első három külön élvezi a választottság dicsőségét: pátriárkák. A Jézus Szent Nevének litániájában így szerepelnek: Jézus, a pátriárkák királya. Rajta keresztül pedig a Szűzanya is a Pátriárkák királynéja.

Próféták királynéja, könyörögj érettünk!

Az Ószövetségben Isten saját különleges jogú népévé választotta Izrael fiait. Királysága lettek, mert elismerték, elfogadták Uruknak, Királyuknak. Isten időről-időre küldött népéhez választott közvetítőket, akik látomásokban érintkeztek a láthatatlan Istennel, meghallgatták üzenetét, és továbbították Izrael fiai felé. Ezeket eredetileg látó embereknek (roéh) nevezték, később görögül prophétés-nek, Isten helyett beszélőnek hívták. A Szentlélek általuk szólt az emberekhez. Érthető, hogy a Máriát köszöntő főangyal így magyarázza a kis Jézus fogantatását: „A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged, azért a Szentet is, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni”. (Lk 1,35) A prófétákban felcsendült az Isten szava, Máriában testet öltött Isten tökéletes Képmása, akit ki is mondott: a Szó, az Ige, a Fiú. A próféták időnként kaptak jelenést, adtak át üzenetet. „Sokszor és sokféle módon szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig a Fia által szólt hozzánk.” (Zsid 1,1-2) Mivel Mária szíve alatt hordta kilenc hónapig, szülte, szoptatta, ölében dajkálta, beszélni tanította, nevelte a megtestesült Igét, méltán nevezzük próféták királynéjának.

Húsvét 6. vasárnap

Húsvét 6. vasárnap

ApCsel 8,5-8.14-17;1Pét 3,15-18;Jn 14,15-21

„Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét”

Jézus háromszor megjövendölte tanítványainak, hogy saját népe vezetői halálra ítélik, átadják a pogányoknak, hogy a római rabszolgák módján feszítsék keresztre. A döbbenetes közlés után mindháromszor hozzáfűzte azt is, hogy harmadnapra dicsőségesen feltámad, mégsem voltak nyugodtak. Láttak ugyan már három feltámasztást, amit Jézus, mint az élet és halál Ura vitt végbe, de hogy ő legyen a halott, és feltámadjon: ezt nem tudták sem megérteni, sem elfogadni. Most pedig búcsúzik tőlük: „Ne nyugtalankodjék szívetek. Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra?“(Jn 14,1-2) Szavai kedvesek és biztatók: „Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek, az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja, és nem ismeri. De ti ismeritek őt, mert veletek marad és bennetek lakik”(15-17) Jézus tehát önmagához hasonló küldetésű Vigasztalót ígér övéinek. Kezdi is megismertetni Őt: az Atya ajándéka lesz. A már ismert nagy Ajándék, a Második Isteni Személy, az Atya Fia és képmása megsejteti a másik Vigasztaló személyét: ugyanúgy az Atyától származik, mint Jézus, de magától Jézustól is. Azt az isteni természetet örökli, amelyet a Fiú csorbítatlanul kapott Atyjától ajándékba, és amelyet Ő azonnal vissza is ajándékoz Atyjának, aztán, mint már közös tulajdont ajándékoznak a mindkettőjüktől származó Szentléleknek. Jézus, amit ígért apostolainak az utolsó vacsorán, a Vigasztaló Szentlelket elküldte az első keresztény pünkösd ünnepe alkalmával. Az ünnepélyes Lélek-áradás kétféle hatást gyakorolt az ott lévőkre: az apostolok megkapták a Szentlelket, hogy egyéni életük állandó irányítója legyen. Ugyanezt kapták az egyszerű hívek is. Az apostolok pedig megkapták a hatalmat arra, hogy ők is ki tudják árasztani a Szentlelket a megkereszteltekre,kiszolgáltathatták a bérmálás szentségét. Ezért olvastuk a mai olvasmányban, hogy Fülöp diakonus Szentlélekkel telve milyen csodálatos eredményeket ért el szavával és csodatetteivel a félzsidó, félpogány szamaritánusok között. Mivel diakonus volt, a bérmálkozásban elnyerte a Szentlelket, de nem bérmálhatta hallgatóit, csak megkeresztelhette őket.