Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. május 27., kedd

Kedd húsvét 5. hetében



Kedd húsvét 5. hetében

ApCsel 16, 22-34; Jn 16,5-11

„Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok”

Jézus tovább folytatja búcsúbeszédét: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem, és senki közületek, nem kérdi tőlem: Hová mégy? Hanem, mivel ezeket mondtam, szomorúság töltötte be szíveteket. De én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha elmegyek”. (5-7a) Két fejezettel előbb az evangélista beszámolt arról, hogy Jézus már korábban is szólt elmeneteléről az Atyához. Mivel az apostolok akkor kifejezték, hogy ők bizony nem tudják, hol van az Atya háza, így fogalmuk sincs, hogy melyik út vezet hozzá. Tamás rákérdezett, de Jézus csak annyit válaszolt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam”. (Jn 14, 6) Ők akkor megértették, hogy nem földi ösvény vagy kocsiút vezet az Atyához, hanem Jézus tanítása, és majd a kegyelem, amely haláluk után jön hozzájuk, és felsegíti őket az Atya színe látására. Most viszont, amikor Jézus küldőjéhez, az Atyához készül vissza, kicsit mintha Ő lenne szomorú: Elmegyek, és senki nem kér, hogy maradjak? De aztán megérti őket, hogy távozása miatt ugyan szomorúak, de bele kell nyugodniuk, hogy Jézus a megváltás befejeztével vissza kell térjen isteni lakóhelyére. Jézus ezt a belenyugvást nyugtázza: „Jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm ót hozzátok”. (7b) Csodálatos ez az őszinte kitárulkozás! Az Atya rendelkezett így, hogy a megváltás rettenetes szenvedéseit Fia vállalja el, szerezze meg így a bűnbocsánatot, és nyissa meg az üdvösség kapuját minden hívőnek. Aztán akiket az Atya a keresztség szentségében megajándékoz a megszentelő kegyelemmel, ezzel gyermekévé fogadja, annak a további lelki életét, az igazság és szeretet gyakorlatát az isteni akarat működése során származó Szentlélek irányítsa. A hívő ember tudja, hogy Istennek vele kapcsolatban pontos életterve van, amit teljesítenie kell. Ezt nem ismerjük, rejtve van Isten végtelen titokvilágában. Hát ezért küldetik a Szentlélek a bérmálás szentségében mindegyikünk számára, hogy állandóan bennünk lakjék, és segítsen megtudni folyamatos tennivalónkat: „a Lélek is segítségére van erőtlenségünknek, mert nem tudjuk, miképpen kell kérnünk, amit kérünk, de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal”.(Róm 8, 26) a Szentlélek tehát legnagyobb jótevőnk lesz. De ugyanezt teszi az egész világgal is: „Ő, amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről: vagyis a bűnről, hogy nem hisznek ennem; az igazságról, hogy az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; és az ítéletről, hogy ennek a világnak a fejedelme megítéltetett”. (8-11) a sátán az utóbbi néhány évszázad alatt nagyon befészkelte magát már a kereszténység központjának számító Európába is. Kérjük őszinte hittel a vigasztaló Szentlelket, áradjon ki újra földrészünkre és győzze meg lakóit arról, hogy Jézust elveszíteni a legnagyobb kár!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése