Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. május 26., hétfő

Áteredő bűn nélkül fogantatott királyné könyörögj érettünk!



Áteredő bűn nélkül fogantatott királyné könyörögj érettünk!

Mária kezdettől, még a teremtés előtt elsőként élt Isten terveiben, hiszen a Fiúisten megtestesülése volt a teremtendő világ szellemei és anyagi dolgainak az ősmintája. Logikusan következtethetünk tehát, hogy édesanyja is rögtön utána jött a sorban. Az ősbűn következtében elveszített istengyermekség és ennek közvetítő kegyelme, a megszentelő kegyelem csak a tervbe vett megváltás után jut osztályrészül az embereknek, addig nem tagjai Isten országának. Az viszont elképzelhetetlen, hogy a Megváltó Édesanyja akár csak egyetlen percre is sátán birodalmához tartozhat. Jézusjövendő érdemeit előre beszámítva Mária javára Isten Mária fogantatása alkalmával úgy teremtette meg a lelkét, hogy azonnal hozzá adta a megszentelő kegyelmet is: ezt hívjuk szeplőtelen fogantatásnak. Jézus, az örök dicsőség Királya ezt a megdicsőülést szánta eleve Édesanyjának: szeplőtelenül, vagyis áteredő bűn nélkül fogantatott királyné.

Mennyekbe felvett királyné, könyörögj érettünk!

Ős-eredeti tanítás a hit letéteményében, a IX. század közepétől tudatosan vallott katolikus tanítás, 1950. november 1-től pedig katolikus dogma (hittétel), hogy Máriát, Jézus Krisztus Édesanyját földi élete befejeztével az Úr ünnepélyesen fölvitte a mennyországba, és ott a világmindenség királynéjává koronázta. Ez méltóság és hatalom is egyben. Egyik legősibb Mária-énekünk így láttatja ezt velünk: „Felvitetett magas mennyországba, Angyali szép, örvendetes házba, E nap a Szűz nagy menyasszonyságba, Az Istennek drága hajlékába. – A Mennyei Atya udvarába, Felső Sion drága városába, Dicsőséges szép palotájába, Már bemégyen nagy vígasságába.- Asszonyi rend nemes boldogsága, Pátriárkák buzgó kívánsága, Angyaloknak nagy boldog vígsága, Az Istennél minden fölött drága. – Sokan voltak nemes asszonynépek, Dicséretes tudománnyal szépek, Tisztaságuk virágában épek, De ennek csak nyomába sem léptek. – Beteljesült Dávidnak zsoltára, Mit énekelt világ hallatára: A királyné királynak jobbjára Állapodik örök társaságra”(Hozsanna 167,1-5) 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése