BOLDOG COLONNA MARGIT

BOLDOG COLONNA MARGIT

 klarissza

 (1210-1280)

A Colonna főúri családból származott, mely családból a 13. században s később is több bíboros támadt. A család birtokai a Róma környéki Latium (ma:Lazio) tartományban voltak. Margit már serdülő korában elvesztette szüleit s ekkor kisebb testvérei, János és Jakab nevelése is rá hárult. Ennek a feladatának igyekezett Isten segítségével megfelelni. Akkoriban már voltak ferencesek a környéken, így Szent Ferenc és Szent Klára élete ismeretes volt előtte. Az ő hatásukra a szüzességet s az Istennek szentelt életet választotta, miközben rokonai nagy nyomást gyakoroltak rá, hogy menjen férjhez. Amikor testvérei nagykorúak lettek, néhány szolgálóval elvonult a Prenestrino hegyre, felvette a klarisszák ruháját és a klarisszák szabályai szerint élt, habár nem lépett be a rendbe. Buzgó imaélettel, a lemondás és felebaráti szeretet gyakorlásával igyekezett Krisztushoz közel lenni. Egy hagyomány szerint egy alkalommal Jézus megjelent neki, liliomkoszorút (a szüzesség jelképét) tett a fejére, gyűrűt (az eljegyzés jelét) húzott ujjára. Közben a már bíborossá lett Jakab testvérével elzarándokolt Rómába az apostolok sírjához. Örökségét részben vallásos intézmények, részben a szegények támogatására fordította. Buzgósága több leányt is követésére vonzott, így a Prenestrino hegyen szerzetes közösség létesült. Margit részben betegeskedése miatt még jó ideig nem lépett a klarissza rendbe, de késobb ez megtörtént olyan formában, hogy az egyházi elöljárók (bizonyára bíboros öccse közbenjárására) a Prenestrinoi házat klarissza rendháznak ismerték el. (Egyébként a családnak több vára is volt, valószínu, hogy Margit és a klarissza közösség is a prenestrinoi várban lakott, ahol védelmet s ellátást találtak.) Betegségeit türelemmel viselte. 7 évig oldalán gennyes sebet viselt, mint isteni Jegyese szeretetének jelét, hogy hozzá a szenvedésben is hasonlóvá váljon. Utolsó órájában így imádkozott: „Köszönöm Istenem, hogy testemet gyengévé és beteggé tetted, hogy lelkemet annál inkább visszaadhassam Neked.” 1280-ban vagy 1284-ben halt meg. Sírjánál csodák történtek. Késobb IV. Honóriusz pápa (1285-87) holttestét a római Szent Szilveszter templomba vitette át, amely melletti rendházba a klarissza közösség Prenestrinoból átköltözött. Margit tiszteletét IX. Piusz pápa hagyta jóvá.
„Öleld át a szegény Krisztust! Lásd, ő megvetetté lett érted, kövesd tehát példáját, és légy te is megvetetté érette ezen a világon. Ne szűnj meg magad elé idézni, szemlélni és hő vággyal követni Jegyesedet, aki üdvösségedért megvetetté, megkínzottá lett... Ha együtt szenvedsz vele, együtt is fogsz uralkodni, ha együtt bánkódsz vele, együtt is fogsz örvendezni, ha a kereszten osztozol vele kínjaiban, a szentek fényességében fogod birtokolni az örök hajlékokat, s neved dicsőséges lesz.”

Szent Klára 2. leveléből Prágai Szent Ágneshez.

Imádság:

Istenünk, te Boldog Margitot arra segítetted, hogy a gazdagságról lemondva
a szegény és szenvedő Krisztus követője legyen. Add, hogy életének példáján
épüljünk, s Jézus szenvedését hordozva testünkben, dicsőségének is részesei
lehessünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

 

Átölelni a világ drámáját

Átölelni a világ drámáját 

 
Megrázhatja az emberiség egy részét az egyre szélesebb körben eluralkodó „mély szegénység”, vagyis a nyomor. Isten az embereket nem szegénységre teremtette, amelyben állandóan központi téma a nélkülözés. Maga Urunk, Jézus sem nyomorra született. Nevelőapjának komoly ipari képzettsége volt. Dolgozott. El tudta tartani családját. Amikor Jézus megszületett Betlehemben, a barlangistállóban, csak addig laktak ott, amíg a betlehemi illetőségű, de máshol élő emberek dolgukat befejezték, végeztek az összeírással. Akkor már volt üres ház. József azonnal bérelt egy ilyet, és rögtön dolgozni kezdett. Jézus nem tette gazdaggá szüleit. De amint elérte a tizenkét éves kort, Szent József mellett ő is dolgozni kezdett. Ez példaadás is volt a keresztények számára. A hagyományos kérés nemzeténél így szólt Istenhez: Se gazdagságot, se nyomort ne adj nekem, hanem csak a megélhetéshez szükségeseket biztosítsd, Uram! Assisi Szent Ferenc is a munkára építette a mozgalmát, majd erre kapott engedélyt III. Ince pápától. Megértette Jézus Krisztust, aki a mennyei Atyára bízta életét és apostolai számára is ezt az életformát szabta ideálnak: „Méltó a munkás a maga bérére”.(Lk 10,7) Ha pedig nem kapja meg az ennivalót a ferences a munkájáért, akkor mehet koldulni. A szegényeken segíteni kell, hogy állapotuk maradjon „tisztes szegénység”, sose koplalás és nyomor! Inkább emelkedjék az életnívó családja és mások javára. A közösség is ezen munkálkodjék. Akiknek pedig anyagi örökségben, vagy tehetségben több adatott, azok lássanak hozzá a világ nyomorának felszámolásához. Ezt a módszert is Jézustól tanuljuk: Semmije sem volt, és elfogadta az Őt követő jómódú asszonyok állandó segítségét. (Lk 8,1-3)

Karácsony nyolcadának 6. napja

Karácsony nyolcadának 6. napja

Jézus templomi bemutatása alkalmával a férfi, Simeon mellett megjelenik egy női személy, Anna is. Szerepe ugyanaz, mint Simeoné, tudniillik tanúskodni arról, hogy e gyermekre várt a választott nép, benne valósult meg Isten ígérete, ő a Megváltó.
Lukács evangélista beszámolója több dolgot rögzít róla, amelyek közül minden bizonnyal vallásos buzgósága a legfontosabb. Buzgóságát jelzi, hogy „nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal” (Lk 2,37). Az evangélista nem jegyzi le Anna szavait, nem tesz említést külön neki adott kinyilatkoztatásról és arról sem, hogy eltöltötte volna a Szentlélek, amely elemek Simeon esetében nagy hangsúlyt kaptak. Ehelyett buzgó imádságát, böjtölését, szolgálatát és több évtizedes hűségét emeli ki, amelyek érdemessé tették arra, hogy megláthassa a Megváltót, akire ő és nemzedéke várakozott. Újabb elemként jelenik meg, hogy az általa felismert igazságról másoknak beszélni kezd, azaz tanúságot tesz a jelenlévők előtt arról, hogy a templomba hozott újszülött gyermekben, Jézusban felismeri a Megváltót.
Bízni abban, hogy Isten ígérete valóra fog válni, hűséggel és kitartással várni a megvalósulást, buzgón imádkozni Istenhez, és a hit szemével felismerni a Megváltót - mindezt megtanulhatjuk Anna asszonytól.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Születéseddel az isteni szeretet jött el emberi világunkba. Legyen minden család a szeretet otthona! Legyen minden család az élő Isten otthona! Legyen minden család az élő hit otthona! Urunk, jelenléted teremtse meg a szeretetet és a békét minden családban, hogy a családtagok egymást segítve és felelősséggel teljesítsék hivatásukat! Segítsd a keresztény családokat, hogy tanúságot tegyenek a világban a szerelem, a szeretet, a házasság és a család szépségéről! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet! 

Mi játszódhat le ekkor Isten benső életében?

Mi játszódhat le ekkor Isten benső életében? 

 
Mondhatja, szeretetből szeretetre teremtettem az embert. Megbántott engem és bántja egymást is. Fiaskót vallottam jóságommal. A tékozló fiúról mondott példázatban mintázza Jézus ezt a hangulatot. Mi pedig ismerhetjük ezer példából olyan családok életéből, ahol a szülők jól nevelték gyermekeiket, előkészítették őket az életre, boldogságra esélyes házasságra, mégis mintha a feje tetejére állt volna minden. A szülők vigasztalhatatlanok: hol rontottuk el? Isten hiába vár az első megrettenést követő szívbéli bánatra. A Bibliában egy szó sem esik arról, hogy az ember bocsánatot kért volna. Maga kezdeményezi a bocsánatot a kígyónak címzett szavakkal: „Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé: O széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod" (15) Ez minden hívő olvasatában azt jelenti: Elküldöm a Megváltót. Van azonban itt egy ki nem mondott mozzanat: a Megváltó széttiporja a kígyó fejét, vagyis az ördög hatalmát, de nem mond semmit arról, hogy hogyan és milyen áron. Mert a megváltás, kiváltás, az megfizetést jelent. Ki fizet és mivel? Mi már tudjuk a választ: az Isten Fia fizet a halálig szóló engedelmességével. A bűn ugyanis mindig engedetlenség. A megváltás ennek ellenkezője kell legyen: mindvégig tartó engedelmesség. Az Atya Fiára néz ekkor: Látod? A sértés parttalan, mérhetetlenül nagy. Kárhozatot érdemel. Az ember nem tudja soha jóvá  tenni a vétkét. „Az ember nem válthatja meg magát, senki sem adhat váltságdíjat magáért. Igen drága lelkének váltsága: soha meg nem fizetheti, hogy örökké éljen és ne jusson az enyészetre" (Zsolt 49, 8-9) Csak mi tudunk segíteni rajtuk. Ha megtestesülsz, és lesz emberi akaratod, és azzal is elfogadod a halálig tartó engedelmességet, Te meg tudod fizetni váltságdíjukat helyettük, a nevükben. Számodra ez majd szörnyű szenvedést jelent, de én veled leszek, és benned én magam is szenvedni fogok. Jézus erről már a földön, szenvedésre készen így tanít: „íme, eljön az óra, sőt már itt is van, amikor elszéledtek, mindenki az otthonába, engem pedig magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot" (Jn 16, 32-33)

Ferenc pápa üzenete a Taizéi Találkozóra: Nyissátok meg a szabadság útjait!

Ferenc pápa üzenetet küldött annak a több ezer fiatalnak, akik december 29. és január 2. között Prágában gyűlnek össze a Taizéi Közösség hagyományos év végi találkozójára.

Legyetek a föld sója egy olyan világban, amelynek újra rá kell találnia Isten „ízére” – ezt kívánja Ferenc pápa a mintegy 30 000 fiatalnak, akik december 29-én Prágába érkeztek a találkozóra.

A vértanúk emlékezete, képzelőerő, az evangélium hirdetése: ezt kéri a pápa a harmincezer fiataltól, akik a cseh fővárosban tartózkodnak a Bizalom Zarándokútjának 37. állomásán. A hagyományos év végi találkozón a földrész ifjúsága ad egymásnak találkozót, hogy együtt imádkozzanak és meghallgassák egymást. Szentlelkén keresztül, Krisztus adománya révén a föld sója lehettek, mert így akarja visszaadni a világnak valódi ízét, fölfedezve az Istennel és a testvérekkel való szeretetközösség szépségét – írja üzenetében a pápa.

A szabadság útja

1990-ben, mikor a berlini fal romjai még a földet borították, a Taizéi Közösség az akkori Csehszlovákiában tartotta összejövetelét. 25 évvel később, amikor a Cseh Köztársaság a demokrácia visszaállításának negyedszázados évfordulóját ünnepli, emlékezzetek meg imáitokban a vértanúkról, akik megmutatták hitüket. Emlékezzetek meg azokról a jóakaratú férfiakról és nőkről, akik önzetlenül felajánlva magukat, olykor nagy szenvedések árán lehetővé tették, hogy országuk visszatérjen a szabadság útjára – kéri üzenetében a pápa.

Találékony vándorok

Jézus életét magunkba fogadni mindig együtt jár azzal, hogy tanúskodunk róla másoknak. A pápa bízik a taizéi fiatalok képzelőerejében és találékonyságában, amellyel az evangélium örömét hirdethetik és befogadhatják a különböző országokban. Az Evangelii Gaudium kezdetű buzdítását idézve Ferenc pápa a fiatalokat a hit vándorainak nevezi, akik boldogan viszik el Jézust minden utcába, minden térre, a föld minden sarkába. Utalva novemberi törökországi látogatására, a Szentatya kitér a taizéi találkozó ökumenikus jellegére: éppen azok az ortodoxok, katolikusok és protestánsok, akikkel találkoztok a nemzetközi taizéi összejöveteleken kérik tőlünk, hogy lépjünk előre a teljes szeretetközösség útján.

 

APAMEAI SZENT MARCELL

Szent Marcell atya

Szentünk a szíriai Apameából származott, nemes és gazdag szülőktől. Fiatal korában elvesztette szüleit. Először Nagy Antiochiába ment, hogy ott tanulmányokkal foglalkozzon. Azonban a belső, lelki tudományokkal is akart foglalkozni. Elosztotta minden örökségét, aztán Efezusba ment, és ott istenfélő férfiaktól tanult. Utána Konstantinápolyba ment, és ott belépett a nem-alvó szerzetesek kolostorába. Mivel éjjel-nappal, megszakítás nélkül végezték Isten dicséretét, felváltva, azért nevezték őket nem-alvóknak. Szent életének és csodáinak híre messzire elterjedt. Szent élete miatt a kolostor elöljárójának is megválasztották. Hatvan év szerzetesi élet után 486 körül halt meg békében.

Karácsony nyolcada 5. nap

Karácsony nyolcada 5. nap
1Jn 2,3-11;Lk 2,22-35
Abból tudjuk meg, hogy ismerjük Őt, hogy megtartjuk parancsait

Minden szellemi létezőben van szellemi megismerő képesség, ez az értelem, és van szellemi vágyó képesség, vagyis szabad akarat. A kettő közül midig az értelem mozdul először, ismerkedik a megismerhető tárggyal, és csak utána jelentkezik a vágy, a kívánság, hogy a megismert valóságot birtokba is vegye, magáévá tegye. Az emberi értelem legfontosabb feladata, amiért Isten megteremtette az, hogy megismerje a legfőbb létezőt, az Istent, aztán akaratával meg is ragadja, vagyis szeresse Őt. Isten létének megismeréséhez elegendő az emberi ész önmagában is, vagyis ehhez nem szükséges feltétlenül a kegyelem, a természetfeletti isteni ajándék. Ez a fajta megismerés a teremtett világ dolgain keresztül történik, tehát a teremtményekből fel tudom fogni, hogy van Teremtő, Ő az én Uram is, tehát előírhat tennivalókat, vagyis parancsolhat nekem. Isten benső életének megismerése a kinyilatkoztatott igazságok alapján történik. Isten maga mondja el önmagáról, hogy Ő lényegében a Szeretet. (1Jn 4,10) Ha pedig Ő végtelenül szeret minket, akkor a mi válaszunk sem lehet más, mint a viszontszeretet. Ez gyakorlatilag Isten parancsainak a megtartását jelenti, mégpedig nem kényszerből, hanem szívesen. Mi, különös figyelemmel hallgassunk Szent Jánosra. Fegyveres túlerejével rontott ránk tatár, török, osztrák és orosz, antant és kisantant, német és szovjet. Egyetlen jóakarónk van: Isten. Egyedül Benne bízhatunk. Vállaljuk parancsait.

Jézus az Isten nagy igenje

Szent Család vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 2,22–40)

Lukács szelíd lelke a harmóniát kedveli. Míg a többi evangélista azt mondja el, hogy az ószövetségi választott nép, a zsidók nagy része elutasította Jézust, Lukács inkább azt emeli ki, hogy voltak az ószövetség korában nevelkedett jámbor, hívő zsidók is, akikben már működött a Szentlélek, hittel felismerték Jézust, az Üdvözítőt, és nagy szeretettel befogadták őt.

Ilyen volt az a két öreg, akik a mai evangéliumban szerepelnek: Simeon „az igaz és istenfélő férfi”, akit a Szentlélek vezetett és ösztönzött, és Anna, az özvegy prófétaasszony, aki szinte állandóan a jeruzsálemi templomban tartózkodott, imádkozott és böjtölt.

Mária és József szintén teljesítik, sőt túlteljesítik az ószövetségi törvény előírását: nemcsak az anya számára előírt áldozati szertartást végeztetik el, hanem a gyermeket is elhozzák a templomba, hogy „bemutassák az Úrnak”, ami nem volt előírva.

Lukács evangéliumi „előtörténete” három éneket tartalmaz, Máriáét, Zakariásét és Simeonét. Ezeket mindennap elismételjük az imaórák liturgiájában, és telis-tele vannak ószövetségi utalásokkal. Annyira az ószövetségi Biblia légkörében fürdenek ezek az énekek, hogy az első kettőben Jézus még csak mint Ábrahám népének üdvözítője szerepel. Csak a harmadik, Simeon éneke mondja ki világosan, Izajás könyvének második része nyomán, hogy ez a gyermek nemcsak Izrael népének dicsősége lesz, hanem a „nemzetek megvilágosítója” „minden nép” számára. Jólesik nekünk, a nemzetek tagjainak az esti befejező imaórában mindennap Simeon szavait ismételni: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat békességben”, mert láttuk Üdvözítőnket, a világ világosságát.

Lukácsot méltán mondjuk az általunk ismert első Mária-tisztelőnek is, hiszen ő jegyezte fel Mária énekében e szavakat: „Mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék.” Nyilván Lukács is ebbe a Máriát boldognak hirdető kórusba kapcsolódott bele. A Mária lelkét átjáró tőrről beszélve pedig valószínűleg arra utal, hogy Jézus keresztje alatt ott áll majd Jézus anyja is, és részt vesz Fia megváltó szenvedésében.

Anna asszonyról pedig azt írja Lukács, hogy beszélt Jézusról mindazoknak, akik várták a megváltást. Anna tehát igazi próféta: nemcsak felismeri a világ Üdvözítőjét, hanem már hirdeti is.

A mai evangélium zárósorai visszavezetnek Názáretbe. Ott növekszik a kis Jézus, aki nemcsak Isten Fia, hanem valóságos ember is: Lukács kétszer is megismétli, hogy Jézus „növekedett, bölcsességben és kedvességben Isten és az emberek előtt” (Lk 2,39 és 2,52). Megvalósult tehát a Szent Család: József a háttérben marad, de ő is jelen van; Mária hordozza a kis Jézust, a gyermek Jézus pedig a központ. Általa megvalósult a kapcsolat Isten és az emberiség között: „Isten Fiában, Jézus Krisztusban az igen valósult meg. Mert ahány ígérete csak van Istennek, mind igen lett őbenne. Ezért az ámen is általa hangzik fel tőlünk Isten dicsőségére.” (2Kor 1,19–20)

A SZENTCSALÁD

A SZENTCSALÁD: JÉZUS, MÁRIA ÉS JÓZSEF       

Karácsony nyolcada alatti vasárnapon, vagy ha ilyen nincs, december 30-án ünnepeljük.

A Szentcsalád tisztelete a betlehemi jászol mellett fakad: a Kisdedet imádó pásztorok a Szűzanyát és Szent Józsefet is tisztelettel vették körül.

Ez az ünnep szépen beleillik a Karácsony ünnepkörébe, bár az egyik legújabb ünnepünk: 1898-ban került liturgiánkba, és csak 1921-ben tette az egész világra kötelezővé XV. Benedek pápa.

Korunk legnagyobb baja a családok szétzüllése és a társadalom elkereszténytelenedése. Kövessük a mise szentleckéjének a tanácsait, és szép lesz a mi családi életünk is.

Tanulság:
    saját családodért imádkozz nagyon sokat!

 

 

Szentcsalád vasárnapja

Szentcsalád vasárnapja

 
„Nézd, nem adtál nekem utódot” Minden ember boldog akar lenni, mert így teremtette az Isten az embert. Tudomásul kell vennünk azt is, hogy Isten szabta meg az emberi boldogság útját, feltételét: csak az lehet boldog, aki másokat boldogít; csak annyira lehet boldog mindenki, amennyire boldogítja a melléje rendelt társakat. Aki másként gondolkodik, nagy és szabad utakat barangolhat be, de a boldogságig nem jut el soha. Amikor Ádámot már megteremtette Isten, neki adta a gyönyörű paradicsomkertet, benne az összes növényt és állatot, az ember boldog büszkeséggel kihúzta magát: Ez tehát mind az enyém! Isten azonban látta a szívét, hogy egyáltalán nem boldog. Ekkor mondta ki az Úr a boldogtalanság okát: „Nem jó, hogy az ember egyedül van; alkossunk hozzá illő segítőt is!” (Ter 2,18) Isten ezzel jóváhagyta az ember teremtése előtt kimondott alapelvét: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra!” (Ter1,26) a Szentháromság szeretet-közösségének mintájára. Legyen az ember férfi és nő, váljanak egy közösséggé, szülessenek gyermekeik, tegyék egymást kölcsönösen boldoggá, és akkor boldogok lesznek. Megtörtént: Isten Ádámból kivett egy bordapárt, asszonnyá alakította, lelket lehelt belé, és az álomból ocsúdó Ádámhoz vezette. Ő így kiáltott fel örömében: „Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból”. (2,23) Belőlem való, és éppen mellém való: ketten egy testté leszünk. Ez az Isten szándékolta boldog házasság. Hol romlott el az újkori, de már ki tudja hányadszor tönkrement házassági intézmény? Ott ahol meghűlt a szeretet, ahol az önzés tönkretette a tiszta szeretetet, vagyis a másik boldogításának vágyát. A boldogítás mérhetetlen vágya minden szerelmesnek jólesik. A kemény férfitenyér simogassa le párja homlokáról a gondfelhőket, emelje ki asszonya kezéből a nagyobb terheket, ajka tudja kiejteni a szép-szerelmes vallomásokat harminc éves házasságban is. Ne feledje el soha a költő igazságát: „Tudtam én, hogy szóból ért a szeretet”. (Sík Sándor) Az Anyaszentegyház a múlt században azért rendelte el a Szentcsalád ünnepét, hogy figyeljen fel a bomladozó családi kötelékek sokasága: van egy olyan közösség, amely a család természetes örömforrásait nem kapta meg Istentől, de a másikért és Isten Fiának védelméért vállalt hősies fáradságot a természetfeletti örömök erejével úgy szentelte meg, hogy az tökéletes boldogságot jelentsen. Ez a természetfeletti örömforrás minden katolikus házasságban adva van a házasság szentségének erejében. Meríteni kell belőle bátran! A természetes házassági boldogság másik forrása a házastársak szerelméből forrásozó gyermekáldás. A család feladatot jelent, a mai viszonyok között néha nagyon kemény feladatot a szülők részéről, de hittel és szeretettel minden megoldható. Az áldozatos és felelős szülői szeretet biztonságot nyújt a gyermekeknek, az így felnevelt gyerekek pedig öregedő szüleiknek adják majd a boldog öregkor lehetőségét. Isten áldása tegye boldoggá családjainkat!

RÓMAI SZENT FABIOLA

SZENT FABIOLA özvegy
+Róma, 400.

Már a neve is elárulja, hogy a Fabiusok régi római patrícius- nemzetségéből származott. Egyik őse volt Quintus Fabius Maximus, a Hannibal elleni harc híres hadvezére, aki Vergilius szerint: ,,... egyedül tartotta meg számunkra az államot meggondolt késlekedésével''.

Szent Jeromos (lásd: A szentek élete, 552. o.) egy Oceanushoz intézett levelében írta le a szent életét. Gyermekkoráról semmit sem közöl. Életének döntő eseményével, egy előkelő rómaival kötött házasságával kezdi történetét. Férje olyannyira bűnös szenvedélyű lehetett, ,,hogy még egy szajha sem'' tudta volna vele elviselni a közös életet. Fabiola ezért a polgári jog szerint elvált tőle. Fiatal volt, szíve szeretetre vágyott; s amikor alkalom kínálkozott rá, a keresztény törvények ellenére még férje életében másodszor is házasságot kötött. Még nem tudta, hogy másvalaki, teljesen más választotta ki magának, és bár még nem kereste őt, az már meg is találta. Össze is törte földi szeretetét, amikor második férjét a halál által vette el tőle.

Fabiola mélyen megrendült. Magába szállt, vezeklőruhát öltött, és ,,egész Róma szeme láttára'' felvétette magát a Lateráni bazilika vezeklőinek seregébe. ,,Kibontott hajjal, sápadt arccal és ékszer nélküli kezekkel alázkodott meg. Az Úr templomába nem lépett be, hanem mint Mária, Mózes nővére elkülönülten, a táboron kívül tartózkodott, míg az őt kizáró pap vissza nem hívta.''

Az egész böjti időszakban a közösség előtt vezekelt Fabiola, akinek szívében felébredt az Úr iránti ,,szenvedély'' és megtérésében részt vett a közösség. ,,A püspök, a papok és az egész nép vele együtt sírt'', a szent töredelem adományával megáldva, valamennyien egy szájjal és egy szívvel vallották bűnösnek magukat, s egy emberként keltek új életre az Úr vérében. Az egyházi közösségbe való újrafelvétele után Fabiola kizárólag Istenhez tartozott. Eladta kiterjedt birtokait, kórházakat épített, támogatta a papokat, szerzeteseket és szüzeket. De nemcsak a pénzével jótékonykodott, hanem önmagát is odaadta. Saját kezével osztotta ki az ételt, és szíve jóságával sok nyomorúságon enyhített. Leprásokat vitt a kórházba, és bekötözte gennyes sebeiket. Róma túlságosan szűk lett számára. ,,Végigjárta a szigeteket, az egész Tirrén-tengert, a volszkuszok vidékét (Latium és Campania), az erősen tagolt tengerpartok rejtett öbleit'', ahol szerzetesek telepei voltak, ,,és mindenütt saját kezével vagy jámbor és megbízható férfiak által osztotta szét gazdag adományait''.

Egy napon hirtelen jeruzsálemi zarándoklatra határozta el magát. Akkoriban az Úr születésének helyén, Betlehemben élt Szent Jeromos Istennek szentelt nők tanítójaként, akik közül néhányan (lásd: Szent Paula, 68. o. és Szent Eusztochium, 516. o.) -- mint ő maga is -- Rómából származtak. Fabiola rövid időre igénybe vette vendégszeretetüket, és teljes buzgósággal szentelte magát az ,,istenes könyveknek''. Nem értelemből fakadó tudásvágy hajtotta; Isten igéjének kenyerére éhezett, és arra sürgette Jeromost, hogy részeltesse benne. Hozzáfogott, ,,hogy kikérdezzen'', közli a szent tanító Fabiola nekrológjában; ,,mintha még azt is tudnom kellene, amit nem tudok''. Sőt még Jeromos ígéretét is vette, hogy írásban tárja fel számára az ószövetségi események mélységes misztériumait, Izrael pusztai táborhelyeinek krisztológiai értelmét. Fabiola mégsem csatlakozott az Istennek szentelt nők köréhez. Ez az életforma valószínűleg nem felelt meg neki, aki ,,teljesen úton levő'', egészen zarándok volt. Amikor híre kelt, hogy a hunok Jeruzsálem ellen vonulnak, visszatért Rómába, és folytatta apostoli életét.

Vágya arra irányult, hogy teljes szegénységben éljen. ,,Nem arra vágyódott már, hogy ő adjon alamizsnát másoknak, hanem hogy Krisztusért ő maga fogadjon el adományokat.'' Hogy megszabaduljon a birtoklás ,,nagy terhétől'', megmaradt vagyonát azoknak a szerzeteseknek ajándékozta, akik meghívására érkeztek mindenfelől. Ez röviddel halála előtt történt. Kívánsága szerint Fabiola minden földi tehertől mentesen hunyt el, s ,,a keresztények magasztalták, a pogányok csodálták, a szegények pedig meggyászolták''. Sírbatételére az egész városból összegyűlt a nép. ,,Zsoltárok hangzottak fel, s a templom aranyozott mennyezetén visszhangzott az alleluja. Itt fiatalok kórusa, amott őszeké, s dicsőítették e nő tetteit'', így írja le Jeromos -- Vergilius Aeneiséből vett szavakkal -- Fabiola ünnepélyes temetését. Az egész valami győzelmi ünnephez hasonlított. Az emberek ujjongással teltek el annak a nőnek üdvösségén, ,,akinek hazatérésén még a menny angyalai is örvendeztek''.

Jeromos a Római levélből vett szavakkal zárja nekrológját: ,,Amikor elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem'', és hozzáfűz még az Úrnak Lukácsnál található szavaiból is egy részletet: ,,Sok bűne bocsánatot nyer annak, aki nagyon szeret''.

Udvardy György: Karácsony is a húsvét felől érthető

Az Udvardy György megyéspüspökkel készült interjút a Pécsi Egyházmegye honlapja tette közzé.

A karácsonyt körülveszi egyfajta negédes szentimentalizmus. Miképpen tudunk ebből kilépni, hogy megértsük az ünnep valódi jelentőségét?

Ha összekapcsoljuk a húsvéttal. Meghatározó számomra Szent Ágoston egyik karácsonyi beszédének logikája. Arra int, hogy amikor az újszülött gyermekre gondolunk, jusson eszünkbe a keresztre feszített férfi; amikor a népet jelképező pásztorok hódolatát látjuk, lássuk magunk előtt ugyanezt a népet, amint a keresztfeszítést követeli Pilátustól; és amikor a napkeleti bölcsek ajándékaira emlékezünk, emlékezzünk Krisztus szögeire és a kalapácsra, amellyel a keresztfára szögezték. A karácsonyt, Jézus Krisztus születését nem tudom másként érteni, mint a húsvét: nagypéntek, nagyszombat és a feltámadás felől.

Sokszor elmondjuk, hogy az Ige testté lett, megszületett Jézus Krisztus, de mit jelent ez valójában? Mit jelent ez a mi számunkra ma? Változott-e a világ Jézus Krisztus eljövetelével?

Nem szeretnék kibújni a kérdés elől azzal, hogy a megváltás misztérium, és mint ilyen, csak közelíteni tudunk hozzá, de nem érthető meg a maga teljességében. Egyszer, az egyik bíboros prédikációjában hallottam a kérdést: Vajon mikor látunk tisztábban? Amikor a nappali világosság mindent beragyog, és élesen kirajzolódnak a tárgyak körvonalai, vagy amikor körülölel minket az éjszaka sötétsége, és a távolban megpillantunk egy fénysugarat? Mit jelent egyáltalán a tisztánlátás? Úgy tűnik, a sötétség Krisztus eljövetele után sem szűnt meg a világban, a bűn sötétsége továbbra is elhomályosítja a látásunkat. Jézus Krisztus megszületésével azonban ebbe a sötétségbe beragyogott a fénysugár. Ismerjük már az irányt, az utat, követni tudjuk a világosságot. A fényt a sötétség nem csak akkor nem fogadta be. Ma se. Amint azonban megjelent a világosság, azt is tudjuk, hogy a sötétség: sötétség, a bűn: bűn. Ugyanakkor mindig emlékezetben tartom az evangéliumi példázatot a búzáról és a konkolyról. A jó és a rossz szétválasztása nem a történelemben valósul meg, hanem az emberi történelem legvégén. Az alapkérdésre visszatérve: a megváltás nem azt jelenti, hogy minden fénybe borult, hanem azt, hogy megjelent a világosság. A valódi látástól elszokott emberek Krisztus megváltó tette következtében, az egyházban újjászületve, a keresztségben és a szentségekben részesedve megújult látásmódot, érzékszerveket kapnak, és képesek meglátni ezt az igazi világosságot. Az emberiség és az egyes ember életében is van előtt és után. Egészen más a helyzet Krisztus eljövetele előtt, mint után.

Úgy tűnik, különleges a kor, amiben élünk. Nemcsak a világ, hanem az egyház szempontjából is, hiszen például jelenleg két pápánk van. Tapasztalható a bizonytalanság, a nyugtalanság. Sokan például egyre élesebben bírálják Ferenc pápát, mások rajongva igyekeznek szembeállítani őt elődeivel. Viták övezik az októberben tartott rendkívüli szinódust, a házassággal kapcsolatos kérdéseket, álláspontokat is. Mintha minden mozgásban lenne.

Nem tartom ezt a helyzetet szokatlannak vagy elbizonytalanítónak, mégpedig azért nem, mert az egyházat a Szentlélek vezeti. A Lélek alakít, tanít, nevel. Ha egy szülő azt látja, hogy a gyermeke kinőtte a cipőjét, s bár szorítja, de még mindig hordja, akkor leveszi a lábáról, és másikat ad helyette. A Lélek is megszabadít régi, megszokott, elavult formáktól, és új utakat nyit az egyházban és az egyháznak. Ez nem mindig fájdalommentes, nem mindig észlelhető azonnal a Lélek munkálkodásának gyümölcse. Más kérdés, hogy mi az, ami valóban változás; hol, mikor, milyen döntések és állásfoglalások születnek az egyházban, és mi az, ami ezekből a médiumokon keresztül eljut a hívekhez és az érdeklődőkhöz. Az egyházban a változás természetes, és sokszor nem azonos azzal, amit a sajtó sugall.

Milyen irányú változást érzékelhetünk most az egyházban?

Azt látjuk, hogy ismét vissza kell térnünk az alapokhoz. Amíg korábban jellemző volt a lelkipásztori szolgálatban egyfajta állapotfenntartás, az események követése megfelelő, világosnak tűnő keretek között, ma már a legalapvetőbb hitigazságok kimondására és megértésére van szükség, így például a Hitvallás egyes tételeinek újbóli megértésére is. Az a kulturális környezet, amelyhez az egyház bizonyos időn keresztül hozzászokott, mára már darabjaira hullt, és az egyes darabok felől az egyház üzenetének egysége sem látható. Úgy gondolom, ma nem egy állapot fenntartása a feladatunk, hanem a létrehozás. Ez szerintem izgalmasabb, talán emberpróbálóbb, és mindenképpen nagyobb kihívást jelent. Mivel tömegek nem ismerik a Bibliát, nem értik az egyházi nyelvet, és nem rendelkeznek semmilyen tapasztalattal a liturgiáról és a szentségekről, immár egészen odáig vissza kell mennünk, hogy kimondjuk, mások és a magunk számára is újból érthetővé tegyük hitünk legalapvetőbb igazságait.

Az egyik ilyen alapigazság, hogy Isten emberré lett. Mit jelent ez az ember számára?

Azt, hogy Isten nem mond le az emberről. Miért? Mert az ember benne van Isten jövőjében. Isten emberként való születése sokszorosan hangsúlyozza az ember méltóságát, az emberi lét szépségét. Jézus Krisztus megtestesülése nem pusztán egy, a bűn által elrontott és az emberiség egészére átöröklött létmód helyrehozatalát jelenti, hanem az isteni szeretet kinyilatkoztatását. Isten nem csupán világfölötti Úr, nem pusztán Alkotó, hanem Atya, maga a Szeretet. Azzal, hogy a Fiú emberré lett, az emberi lét új távlata nyílik meg, s ez visszahat jelenlegi létmódunkra, jelen állapotomra is. Visszahat a döntéseimre, a kapcsolataimra, sőt, ebben ismerem föl igazi valómat. A Fiú visszavonhatatlanul emberré lett, emiatt lehetnek egyáltalán visszavonhatatlan döntéseink, életre szóló elköteleződéseink. Isten ígérete az örök életre minden ilyen életre, örök életre szóló döntés alapja és mintája. Ez a szövetség Isten és ember között, amelyet Isten kezdeményezett, és így a szövetségben kimondott szavak távlata is az örök élet. Az embernek szüksége van erre a távlatra, erre irányul legmélyebb vágyakozásunk. Reményünk az üdvösségre szól, a hitben hozom meg a döntést, amely megvalósul a szeretet cselekedeteiben. A megtestesülés Isten szeretet-cselekedete Isten részéről Jézus Krisztusban az ember iránt. Ebben van a jövőnk, ez a mi reményünk.

Keresztelő Szent János

Keresztelő Szent János

 
„János a neve” (Lk 1,63) Magyarul: Jáhveh a kegyelem. Kilenc hónappal  a gyermek János születése előtt az öreg Zakariás pap ellátta kisorsolt szolgálatát a jeruzsálemi templomban mint hosszú életében már annyiszor. Csalódottság lappangott szívében: becsületes szolgálatát nem jutalmazta Isten egy fiú utóddal. Amikor az oltár mellett meglátta az angyalt, megrémült: most már az életemet is elveszi az Úr! Az ijedtségtől meg sem érti, mekkora kegyelemről beszél az angyal: fiad születik végre, és ő lesz a Megváltó előfutára. Az utolsó, a legnagyobb próféta, aki nemcsak szól a Messiásról, de be is mutatja a hívőknek. Ez óriási kegyelem! A neve ezért János lesz: Jáhveh a kegyelem. Érted? Nem érti. Ellentmond. Büntetést kap. A kegyelem azonban útjára indult. Ünneplik a kegyelem Urát, pedig csak a kisfiút látják, meg az öreg szülők örömét. Erzsébet hajthatatlan a névadás dolgában: János lesz a neve. A némasággal büntetett apa táblát és írószert kér: János a neve. Isten adta neki. Kegyelem itt minden. Ezt mondta az angyal. Erre megnyílik az ajka: énekel. A földön él már az őseinknek megígért Messiás, Dávid fia. Betelik félév múlva a zsidóság küldetése, és János kapta a kegyelmet, hogy bemutassa a híveknek: Ő az Isten Báránya, Ő az, aki elveszi a világ bűneit, visszahozza a világnak a kegyelem korát. Mi is szeretnénk önfeledten ünnepelni ezt a kegyelmi napot. Naponta éneklik a hívek is Zakariás ujjongó öröménekét a reggeli zsolozsmában,de azért a szívünkben benne él, hogy 1526-ban  Keresztelő Szent János vértanúsága ünnepén halt meg a mohácsi mezőn húszezer magyar testvérünk és lett „nemzeti nagylétünk nagy temetője Mohács.” Valljuk meg, nem könnyű kegyelemnek nézni a rengeteg szenvedést, megaláztatást. Százötven év hódoltság alatt is megmaradtunk keresztény magyarnak, betöltöttük küldetésünket, védtük az európai kereszténységet. Sokszor ismételgetjük: Urunk, a mi számunkra ez a kegyelem? Igen, a szenvedés jézusi kegyelem. Bízunk abban, hogy népünk megtér, ajka kinyílik újra Isten dicséretére, és a hosszú szenvedés kegyelme végre boldog ünnepi kegyelemmé válik.

Az Istenszülő istenanyasága

Az Istenszülő istenanyasága

A mai napon, bizánci Egyházunk szokása szerint, annak a szent személynek szentelünk ünnepet, aki a tegnapi nagy ünnep titkánál a legnagyobb szerepet játszotta. Mária ez a személy. Álta1a lett Isten Fia emberré. Mária, mint anya teljesítette a legfőbb szolgálatot ennek megvalósulásában. A mennyei Atya úgy rendelkezett, hogy Istenember Fiának emberédesanyja legyen, aki ugyanúgy hordozza, világra szüli és gondozza az emberré lett Megváltót, mint bármelyik földi anya. Mivel nem csupán az ember Jézust hozta a világra, hanem az istenembert, jogosan nevezzük őt Istenszülőnek.

Az istenszülő Mária, a Megváltó édesanyja anyasága mellett megőrizte a szüzességét is. Ez a páratlan kiváltság nála teljesen az isteni gondviselés műve volt. Szent Ágoston szerint: „Mária szűz maradt az ő Fia fogantatása közben, szűz maradt szülés közben, szűz maradt Őt hordozva, szűz maradt Őt keblén táplálva, szűz maradt mindig.” Szentképein a fejkendőjén levő három csillag erre a kiválóságra utal. Ezért Egyházunk őt mindenkorszűz Máriának is nevezi.

A mai napon emlékezünk meg a legszentebb Istenszülőnek és szent Fiának Egyiptomba való meneküléséről is. Heródes zsidó király a napkeleti bölcsektől tudomást szerzett, hogy megszületett a zsidók újszülött királya. Hatalmának féltéséből Jézust meg akarta ölni. Isten angyala azonban álmában figyelmeztette Szent Józsefet, hogy mindhárman meneküljenek Egyiptomba. Szent József engedelmeskedett a parancsnak és még azon éjjel elmenekültek. Csak Heródes király halála után tértek vissza hazájukba, és telepedtek le Názáretben.

Kocsis Fülöp püspök karácsonyi üzenete

A karácsony 21. századi jelentéséről írt körlevelet Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök. Az üzenetet az alábbiakban közöljük.

Karácsony a legszebb ünnep – szoktuk mondani. Pedig mennyi szegénység, nyomorúság, kiszolgáltatottság övezi! Ezeket szeretjük inkább elfeledni, s a gyógyító emlékezet szívesen kihagyja a sötétebb fejezeteket a „legszebb történetből”. Pedig valójában csupán néhány órán át tartott a betlehemi idill, s előtte is, utána is mennyi szenvedés, nélkülözés, kitaszítottság kísérte!

Sokáig kereste helyét a fiatal pár, hol hajthatnák le fejüket. Hajléktalanok voltak. Végül sorstársaik, a mezőn élő pásztorok fogadták be szegényes otthonukba, az állatok közé az istállóba. Nem éppen nagy megbecsülés ez az emberek között! Aztán a kedves látogatók köszöntése valamit enyhített ezen a kitaszítottságon, de a jó szándékú, távoli vendégek akaratlanul is nagy bajt hoztak rájuk: előbb Heródes királynál jelentkeztek, aki aztán halálra kerestette a gyermeket. Így hát a kis család újra útra kelt, menekülniük kellett Egyiptomba. Még csak menekült tábor sem fogadta őket a másik országban. Ám a száműzetésből hazatérve sem térhettek őseik földjére, idegenként telepedtek le a kis porfészekben, Názáretben. Lám, ilyen megvetett hajléktalan, menekült üldözött, hontalan idegen lett a földre szállt Istenfia.

Nem csoda, hogy szívesebben ünnepeljük azt a néhány kedves órát, melyet a pásztorok és királyok szereztek a kis Jézusnak, s inkább felednénk, hogy ma is vannak körünkben megvetett hajléktalanok, menekült üldözöttek, hontalan idegenek. Pedig karácsony üzenete éppen erről szól: az Isten Fia azért vállalt sorsközösséget ezekkel a szegényekkel, hogy eggyé váljon velük. Félő, hogy a karácsonyi szereposztásban ma is többen lennénk a nyugalmukat, otthonukat féltő tisztes polgárok, mint az idegeneket befogadók. De még a gazdagságban dúskáló urak is, akik inkább pokolra kívánnák ezt a kis porontyot, nemhogy leborulva hódoljanak előtte. Ma vajon hányan állnának közülünk pártjára a táborokba szorult menekülteknek? Nem inkább azon örvendezünk, hogy a háborús övezet elkerül bennünket, s addig vagyunk nyugodtak, amíg a gyermekmészárlás távol esik tőlünk? Hiszen a betlehemi gyermekgyilkosság színhelyéhez kísértetiesen közel ma is folyik az ártatlanok vére. Borzongunk, ha a híreket halljuk, de kissé jóleső biztonsággal nyugtázzuk: ez nem érint minket.

Vajon a hazánkban élő szegény családok és gyermekeinek mostoha sorsa sem érint meg minket? Ezt is azzal nyugtázhatjuk, hogy semmit nem tehetünk értük? Igaz, hogy karácsonykor nagyobbra nyílnak a szívek, könnyebben megtelnek a cipősdobozok, a segélyszervezeteknek köszönhetően több családban mosoly varázsolható a gyermekarcokra. Valóban, ez a szépsége a karácsonynak, s nem a hulló, pelyhes, fehér hó. De meddig tart ez a mosoly? Meddig tart az ajándékdoboz tartalma? Meddig tart nyitva a szívünk? Netán bezár, mint zárórakor az üzletek? Ennyiért jött volna el Jézus? Csak ezért a néhány kedves óráért vagy napért?

Fölfogjuk-e karácsony üzenetét, ha nem változik meg tőle a szívünk, ha nem változik meg tőle az életünk? Valóban eljött-e a Megváltó, ha minden marad a régiben? Természetesen eljött, meg is váltott minket, de vajon észrevesszük-e? Vajon észrevették-e a betlehemiek, meg a főváros lakói, meg a messiásváró zsidó nép, hogy eljött közéjük az, akit annyira vártak? Nem így járunk mi is, a karácsonyi történet mai szereplői? Várjuk a karácsonyt, várjuk a Megváltót, de nem vesszük észre a szükséget szenvedő hajléktalant? Márpedig akkor nem vesszük észre azt sem, Aki velük eggyé vált. Akkor hiába sürögtünk-forogtunk a vásárokban, hiába sütöttünk-főztünk, s terítettük meg az ünnepi asztalt, a karácsony elszáll fölöttünk, s érintetlenül hagy bennünket.

Mi lesz veled, Magyarország, ha tiltakozol az egészséges családokból kiszorult, és lakásotthonokba menekülő sok-sok gyermek befogadása ellen? Pedig nem a szobádba, csak az utcádba kellene beengedned őket. Mi lesz veled, hazám, ha a külvárosokból bejáró gyermekektől elfordulsz, pedig nem az ágyadba fektetni, csak a gyermekeid iskolapadjába kellene beültetni őket? Mi lesz veled, demokrácia, ha arra használod a jogaidat, hogy érvényt szerezz ezeknek a megveszekedett tiltakozásoknak? Miféle nép micsoda uralma ez?

Azért jött el Jézus, hogy ezt megváltoztassa. Azért jött el az elérhetetlennek vélt Isten, hogy apró gyermekként szerethetővé tegye magát. Azért lett emberré, hogy közelebb hozza hozzánk azokat, akikkel sorsközösséget vállalt, akiktől addig elfordultunk volna. Megalapította és meghirdette a szeretet ünnepét, amelyben megértjük, hogy ez az elfogadó szeretet az egyetlen útja a boldogságunknak. Hogy lehetnék boldog a meleg szobámban, amíg mások vacognak a hidegben? Hogy lehetnék boldog a terített asztal mellett, amíg mások csak remélni tudják, hogy kapnak meleg ételt az ünnepi napokban? Hogy lehetnék boldog, hogy gyermekem osztályelső az iskolában, ha más gyermekek be sem juthatnak oda? Hogy lehetnénk boldog család, ha széthullott családok gyermekeinek sokasága válik a társadalom eldobott hulladékává?

Karácsony mindent megváltoztathat. Mindent meg is változtat azok életében, akik hagyják, hogy az ünnep megérintse őket. Ez a csöppnyi gyermek a jászolban nem más, mint maga a Mindenható. Hiszek abban, hogy végtelen szeretetével megváltoztatja a kemény emberi szíveket. Hiszek abban, hogy mégis megindul a szívünk azokon, akiknek sanyarúbb sors jutott, mint nekünk és gyermekeinknek. Hiszek abban a népben, amely eddig is a legnagyobb bajokban tudott leginkább összefogni, legyen az árvíz vagy iszap, hó vagy jégvihar. Mi, magyarok szívemberek vagyunk. Hiszek abban, hogy a tízmillió megérintett szívű népévé tudunk válni. Ha ma még nem is látom ezt, hiszek a szíveket átalakító szeretet mindenható erejében. Ez valóban legyőzhetetlen, csak mellé kell állnunk. Ha a Szeretet mellé állunk, akkor máris közelebb kerültünk a szeretet koldusaihoz is. Hiszek abban, hogy ez huszonegyegyedik században lehetséges. Hiszem, hogy van ma Európában olyan ország, ahol ez megtörténhet. Igen, hiszek Magyarország föltámadásában. Ennek csodáját hozza meg mindnyájunk számára az idei karácsony!

+Fülöp

Jézus az Atya akaratának csodálatos megvalósítója.

Jézus az Atya akaratának csodálatos megvalósítója.

 
A Szentháromság titkának a lényege, hogy az Atya mindenek ősforrása. Értelmi síkon születik tőle a Fiú, a második isteni Személy. Az Atya születő Fiának odaajándékozza az isteni természetet teljesen, csorbítatlanul, mert a személy nem lehet, nem létezhet természet nélkül. Az isteni természet viszont nem szaporítható, nem darabolható, ezért teljesen kell odaadnia újszülött, elsőszülött Fiának. A Fiú végtelenül boldog ettől a végtelen nagy ajándéktól, de tudja, hogy az Atyának is szüksége van rá, hiszen ő is Személy, visszaajándékozza tehát ő is sértetlenül, csorbítatlanul, teljesen. így már kettőjük közös kincse az isteni természet, a végtelen értelem és akarat. Az isteni akarat működése síkján származik a harmadik isteni Személy, a Szentlélek: neki már ketten ajándékozzák együtt, egyetlen leheléssel ugyanezt az isteni természetet, hiszen O sem élhet nélküle. A Szentlélek is végtelenül boldog ettől a nagy ajándéktól, és boldogan ajándékozza vissza az első két Személynek. Ettől kezdve, azaz öröktől fogva, a három isteni Személy belső élete ebben az ajándékozásban áll, a boldogító és boldog szeretetben. A Szentháromság azonban létrehoz egy külön világot: teremti a láthatatlan szellemvilágot és a láthatót is. Ez a teremtés mindhármuk műve egyformán. Amit ezután a világgal művelnek, az is mindig közös mű marad. így közös mű maga a Fiú megtestesülése is. Viszont nem szabad elfelednünk, hogy a Szűzanya méhében az Ő érett petesejtjéből megteremtett pici testhez közösen teremtik az emberi lelket, és ezt az új emberi természetet nem egy újonnan teremtett emberi személynek ajándékozzák, mint az emberi fogantatáskor, hanem az örök második isteni Személynek, akidnek ez az új természet sajátja lesz, tehát ő egyedül lesz birtokosa, csak ő lesz ez által emberré Istenember. Az Istenembernek ettől kezdve két értelme és két akarata is van: az isteni közös az Atyával és a Szentlélekkel, és egy emberi, ami egészen az övé. Ezzel az emberi értelemmel tehát egyedül csak ő gondolkodik, az emberi akaratával egyedül csak ő akar. A Fiú emberi akaratával is tökéletesen szereti Atyját, mindig azt teszi, amit Atyja akar. Ugyanúgy, mint isteni mivoltában ezt előre érzékeltette Dávid prófétával egy látomásban vagy hallomásban: „Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő- és bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van." (Zsolt 40,7-9) Tapasztalatból tudjuk, hogy a kisgyerek egy idő után élni kezd saját akaratával. Néha nagyon is érezteti, hogy ő külön lény, akarni tud. Minden bizonnyal mindegyikünk látott már toporzékoló kis embert. Amikor Jézus 12 éves lett, a zsidó törvénynek megfelelően Ő is elment szüleivel Jeruzsálembe, hogy ott részt vegyen a húsvéti ünnepségeken. Amikor szülei a názáreti csoporttal hazafelé indultak, nem volt mellettük a kis Jézus. Azt gondolták, hogy kortársaival együtt sorakozott és halad a menettel hazafelé. A legközelebbi pihenőhelyen azonban már nyugtalanul keresték, s mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe. Ott sem lelték meg a hatalmas tömegben. Csak harmadnapon találtak rá a az iskolás gyerekek között, amint ő is hallgatta és kérdezte a mestereket. Édesanyja szemrehányását hallva így válaszolt: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?" (Lk 2,49) Később felnőttként vita közben is ez az indoka: „Én nem tehetek magamtól semmit. Amit hallok, úgy ítélek, és ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem." (Jn 5,3o)

CHMIELOWSKI SZENT ALBERT

CHMIELOWSKI SZENT ALBERT

 testvér, III. r. 

(1869-1916)

Adam Chmielowski Krakkóhoz közel, Igolomiában született. Petersburgban, Varsóban mérnökké képezi magát. 18 évesen részt vesz a cári uralom elleni ellenállási mozgalomban; futárként megsebesül, egyik lábát leamputálják. Barátai Párizsba szöktetik, ahol műlábat kap s a festőművészetnek él: evégett egy ideig Münchenben a Festészeti Akadémiára jár. Elismert festőművészként tér vissza hazájába, Varsóba, ahol bohém festo módjára él. De vallását gyakorolja. Vallásos témájú festményei feltűnést keltenek. Még nagyobb a meglepetés, amikor 35 évesen, 1880-ban belép a jezsuita rendbe. Megkezdi a 30 napos lelkigyakorlatot, azonban olyan aggályok, kétségek támadják meg, hogy búskomor lesz, elküldik a rendből, sőt ideggyógyintézetbe kerül. Lelki egészségét falujában a családi körben kezdi visszanyerni. Bölcs tanácsaival jó hatást tesz rá a falu plébánosa. Majd megismerkedik a ferences III. renddel s annak tagja lesz. Ekkor kapja az Albert testvér nevet: életében és halála után is ezen a néven emlegetik. Ezután Krakkóban műtermet bérel s tovább fest. Egyszer találkozik egy koldussal, aki alamizsnáért kezét nyújtja feléje. Arcában a megalázott Krisztus arcát fedezi fel. Ez az élmény dönt jelentőségű lesz számára: ettől kezdve a szegények felé fordul, hogy bennük Krisztust szolgálja. Vállalja a hajléktalanok sorsát, közéjük megy, hogy segítsen rajtuk és hogy közel segítse őket Istenhez. Órákat tölt a tabernákulum előtt. Ajánlják neki, legyen szerzetes, de ő azt feleli: Mit tennének nélkülem koldusaim? Egy szép napon megjelenik földszínű csuhában nagy pártfogójánál, Dunajewski krakkói érseknél, s leteszi kezébe a hármas fogadalmat (1887). A következő évben megalapítja a Szegények Szolgái kongregációt, majd négy év múlva a Szegények Szolgálói női kongregációt (mindkettő Szent Ferenc Regulája alapján áll), hogy művét, a szegények szolgálatát kiterjessze és időtállóvá tegye. A szegények szolgáinak erőforrása az imaélet s mindenekelőtt Isten szeretete. Menedékhelyeket is hoztak létre Dél-Lengyelország szinte minden városában. Tevékenységük által sok munkanélküli talált munkára, elmagányosodottak illeszkedtek be a társadalomba. Albert testvért nemcsak hazájában, hanem azon kívül is mint „második Szent Ferencet” emlegetik. A koldusok barátja gyomorrákban szenvedett és valósággal éhenhalt - mint egy igazi koldus. 1916. dec. 25-én, legkedvesebb ünnepén szólította magához az Úr. II. János Pál avatta szentté 1989-ben. Sírja Krakkóban a sarútlan kármeliták templomában zarándokhely. Halálos ágyán sírva álltak körülötte övéi. „Elég a könnyekboő! - szólt rájuk. Parancsolom, hogy fogadjátok el Isten akaratát és adjatok mindenért hálát. Hálát kell adni a betegségért és a halálért is. Akármit is küld Isten, mindent meg kell köszönni, mert minden kegyelem.” Engedelmes fiai halálos ágyánál a Te Deumot énekelték, hangjukat az ünnepi (karácsonyi) harangok zengése kapta szárnyra.

Imádság:

Istenünk, te Szent Albertet a szegények iránti nagy szeretetre indítottad s
gondozásukra férfi és női kongregáció alapítását tetted lehetővé. Add, hogy
példájára és közbenjárására megerősödjünk az irántad és felebarátaink iránti
szeretetben. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Ferenc pápa: Sok könny hull e karácsonyon a gyermek Jézus könnyeivel együtt

Az isteni hatalom lágyítsa meg annak a sok férfinak és nőnek a kemény szívét, akik a világiasságba és a közömbösségbe, a globalizálódott közömbösségbe merülve élnek – mondta Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika lodzsájáról elmondott hagyományos karácsonyi üzenetében december 25-én délben.

Kedves fivéreim és nővéreim, boldog karácsonyt!

Jézus, Isten Fia, a világ üdvözítője megszületett nekünk. Egy szűz leánytól született Betlehemben, és ezzel beteljesítette a próféciákat. A szüzet Máriának, a férjét Józsefnek hívják.

Az egyszerű, reményüket Isten jóságába vető emberek azok, akik befogadják és felismerik Jézust. Így világosította meg a Szentlélek a betlehemi pásztorokat, akik a barlanghoz futottak és imádták a gyermeket. Aztán a Jeruzsálemi templomban a Szentlélek vezette az agg Simeont és Annát, ők pedig felismerték Jézusban a Messiást. „Szemeim meglátták üdvösségedet – kiáltja Simeon –, melyet minden nép színe előtt készítettél” (Lk 2,30).

Igen, testvéreim, Jézus minden ember és minden nép üdvössége!

Őt, a világ megváltóját kérem ma, tekintsen a mi Irakban és Szíriában élő testvéreinkre és nővéreinkre, akik oly régóta szenvednek a mostani konfliktus következményeitől, és más etnikai és vallási csoportokkal együtt kegyetlen üldözést szenvednek. A karácsony hozzon nekik reményt, hasonlóképpen azon térség és az egész világ száműzöttjei és menekültjei, gyermekek, felnőttek és idősek számára. A karácsony változtassa meg az embereket: ne legyenek közömbösek, hanem segítőkészek, ne legyenek elutasítók, hanem befogadók, hogy mindazok, akiket most megpróbáltatások gyötörnek, megkapják a szükséges humanitárius segélyeket, túléljék a zord téli időszakot, visszatérhessenek országukba, és emberhez méltó életet élhessenek. Nyissa meg az Úr az emberek szívét a bizalomra, és adjon békét az egész Közel-Keletnek, kezdve az ő születésének áldott földjétől, és támogassa mindazok erőfeszítését, akik tevőlegesen hozzájárulnak az izraeliek és palesztinok közötti párbeszédhez.

Jézus, világ megváltója, tekints mindazokra, akik Ukrajnában szenvednek, és add meg annak a szeretett földnek, hogy felülemelkedjen a konfliktusokon, legyőzze a gyűlöletet és az erőszakot, hogy újra a testvériség és a megbékélés útját járja.

A megváltó Krisztus adjon békét Nigériának, ahol egymás vérét ontják az emberek, nagyon sok embert szakítanak el igaztalanul szeretteiktől, és fogva tartják őket vagy lemészárolják. Békéért imádkozom az afrikai földrész más térségei számára is. Különösképpen gondolok Líbiára, Dél-Szudánra, a Közép-Afrikai Köztársaságra, valamint a Kongói Demokratikus Köztársaság különféle térségeire, és kérek minden politikai vezetőt, hogy a párbeszéd által azon munkálkodjon, hogy megszüntessék a nézeteltéréseket és a tartós testvéri egymás mellett élést építsék.

Mentse meg Jézus azt a sok gyermeket, akik erőszak áldozataivá váltak, akikből piaci árucikket csináltak az az emberkereskedelem számára, vagy akik kénytelenek katonának állni, milyen sok gyermek van, akikkel visszaélnek! Adjon vigasztalást azon gyermekek családjának, akiket múlt héten öltek meg Pakisztánban. Legyen közel mindazokhoz akik betegségektől szenvednek, különösképpen az ebolajárvány áldozataihoz, főleg Libériában, Sierra Leonéban és Guineában. Szívből köszönöm mindazok bátorságát, akik azon vannak, hogy a betegekről és családtagjaikról gondoskodjanak, továbbá nyomatékosan felhívom a figyelmet arra, hogy biztosítsák mindenki számára a szükséges segítséget és ellátást.

Ó, gyermek Jézus, gondolok mindazokra a gyermekekre, akiket napjainkban megölnek vagy bántalmaznak: azokról a gyermekekről van szó, akik nem születhettek meg e világra, megfosztották őket a szülői áldozatos szeretettől, és egy életellenes kultúra önzésébe temették őket; azokról a gyermekekről is szó van, akiknek a háborúk és üldöztetések miatt el kellett hagyniuk otthonukat, akiket kihasználnak és bántalmaznak itt, a szemünk előtt, bűnös hallgatásunkkal kísérve; és a gyermekek, akiket bombatámadások során öltek meg, ott is, ahol Isten Fia megszületett. Tehetetlen csendjük ma is kiált oly sok Heródes kardja alatt. Vérükre ma is rávetül napjaink Heródeseinek árnyéka. Valóban, mily sok könny hull ezen a karácsonyon a gyermek Jézus könnyeivel együtt!

Kedves Testvéreim és nővéreim, a Szentlélek világosítsa meg ma szívünket, hogy fel tudjuk ismerni a gyermek Jézusban, aki Szűz Máriától Betlehemben született, azt az üdvösséget, amelyet Isten adott mindnyájunknak, minden embernek és a föld minden népének. Krisztus hatalma, mely felszabadítás és szolgálat, jelenjen meg a maga erejével mindazok szívében, akik háborútól, üldöztetéstől, rabságtól szenvednek. Szelídségével ez az isteni hatalom lágyítsa meg annak a sok férfinak és nőnek a kemény szívét, akik a világiasságba és a közömbösségbe, a globalizálódott közömbösségbe merülve élnek. Megváltó ereje változtassa a fegyvereket ekékké, a pusztítást építéssé, a gyűlölködést szeretetté és gyengédséggé. Így örömmel vallhatjuk majd: „Szemeim meglátták üdvösségedet.”

Ezekkel a gondolatokkal kívánok boldog karácsonyt mindenkinek!

Urbi et Orbi áldás

A szent apostoloknak, Péternek és Pálnak, akiknek hatalmában és tekintélyében bízunk, járjanak közben értünk az Úrnál!

Ámen.

A Boldogságos mindenkor Szűz Mária, Szent Mihály arkangyal, Keresztelő Szent János, Szent Péter és Pál apostolok és az összes szentek érdemeiért és közbenjárására irgalmazzon nektek a mindenható Isten, bocsássa meg bűneiteket, és vezessen el Jézus Krisztus az örök életre!

Ámen.

Minden bűneitek elengedését és feloldozását, az igazi és gyümölcsöző bűnbánat lehetőségét, a megtérésre kész szívet és életetek megjobbítását, a Szentlélek vigasztaló kegyelmét, s végül a jó cselekedetekben való végső állhatatosságot adja meg nektek a mindenható és irgalmas Isten!

Ámen.

És a mindenható Istennek: az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek áldása szálljon le rátok, és maradjon rajtatok mindenkor!

Ámen.

Karácsony

Karácsony ünnepi mise

 
„A kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg” Az Anyaszentegyház Urunk, Jézus Krisztus születésének nagy ünnepére minden papjának engedélyezi, hogy három szentmisét mondjon. Ezzel követi a karácsony megünneplésének eredeti szándékát: nemcsak emlékezni akar, hanem az Úr megváltást hozó áldozatával jelenvalóvá akarja tenni a szent eseményeket: éjfélkor a betlehemi barlangban felidézni a Kisded születését, hajnalban ugyanott visszaidézi a pásztorok látogatását, utána pedig elzarándokol a közösség Jeruzsálembe, ahol Jézus szent Testét és Vérét feláldozta értünk. Az éjféli misében bemutatkozik Jézus azzal az emberi testtel, amelyet a Szentlélek alkotott az Isteni Ige számára a Boldogságos Szűz Mária testéből, majd egyesítve a semmiből teremtett ember-lélekkel létrehozta Jézus emberségét. Betlehemben a születéskor befejeződik a názáreti történet: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni”. (Lk 1,30-32) Maga a szülés Betlehemben történik, mert ősapja, Dávid király is ott született, és Mikeás próféta így jövendölt róla: „De te, Efrata Betlehemje, kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között, mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója”. (Mik 5,1) A pásztorok látogatásának is szélesebb körű a jelentése. Az angyal ugyanis így hirdette nekik a Megváltó születését: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve. Ekkor azonnal mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsérte Istent: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek”. (Lk 2,10-14) A betlehemi pásztorok miséje tehát igazolta, hogy a pásztorok nyomában nagy tömeg keresi már a minden jóakaratú embernek megígért békét. Utána azonban elzarándokoltak a fővárosba, Jeruzsálembe. Ott kellett bemutatni a harmadik szentmisét, mert harminchárom év múlva ugyan, de a Betlehemben megszületett messiási Testet és Vért Jeruzsálemben áldozta fel Jézus a világ üdvösségéért. Jézussal ott vitáztak sok esetben a jeruzsálemi rabbik, farizeusok és írástudók a Messiás személyéről. Csodái és tanítása mellette tanúskodtak, hogy Ő a megígért Megváltó. Az ószövetségi törvényt Mózes közvetítette népének. Ő adta parancsba, hogy majd a jövendő Messiásnak engedelmeskedjenek. Mivel a nép Jézust vallotta Isten küldöttjének, meg kellett volna győződniük Jézus eredetéről: kinek a családjából származik és hol született. Ha ennek utánanéznek, azonnal megoldódnak nehézségeik, hiszen Jézus Dávid családjából született az ő városában, Betlehemben, csupán Heródes üldözési mániája miatt költöztek el ősei a távoli Názáretbe. Ide zarándokolt tehát a hitvalló tömeg, figyelmeztetni a hitetlen zsidókat. Egyszer már súlyosan tévedtetek Jézus ügyében, gondolkodjatok és térjetek meg hozzá! János evangéliuma nektek is szól: „Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg” (Jn 1,17) Most is vár minden megtérőt, mert „kegyelemből kegyelmet” szeret osztogatni a megtérőknek. A három karácsonyi mise gondolkodtasson el bennünket. Kiáltsunk kegyelemért és boldog krisztusi békéért.

RÓMAI SZENT EUGÉNIA

Szent Eugénia vértanúnő

Római születésű volt. Atyja Alexandria helytartója volt, aki a keresztényeket tökéletes életük és bölcsességük miatt oltalmazta. Leányának, Eugéniának jó nevelést akart adni. Tanította a görög bölcselkedésre, a görög és latin nyelvre. Eugénia könnyen tanult, éles elméjű volt és mindenre jól emlékező. Külsőleg is szép leánnyá serdült. Ezért egy nemes ifjú Aquilinus el akarta magának jegyezni. Eugéniának nem tetszett a jelölt. Más jelölteket is kerestek számára, de Eugánia többre becsülte mindennél a szüzességet és ebben akart maradni házasság helyett. Ebben az időben került a kezébe Szent Pál apostol leveleinek könyve. Ebből megtudta Krisztus igaz tanítását. Két szolgájával Protussal és Jácinttal titokban elhagyták a szülői házat és megváltoztatva külsejét, egy férfi kolostorba ment, és férfiruhába öltözve kérte a keresztséget. A püspök mindnyájukat megkeresztelte, és beöltöztette szerzetesnek. Miközben szülei mindenütt keresték, Eugénia nagy haladást tett a szerzetesi életben. Ez történt Protus és Jácinttal is. A kolostor főnökének halála után a többiek kérésére Eugénia lett a kolostor főnöke. Egy idő után Eugéniát hamisan megvádolták és atyja ítélőszéke elé került. Ott derült ki elmenetelének oka, mindkét szülejét a keresztény vallásra térítette. Atyja halála után anyjával és szolgáival Rómába mentek és ott sok nemes lányt beszéltek rá a szűzies életre. Gallienus császár alatt Eugéniát, Protust és Jácintot karddal lefejezték. Így nyerte el a vértanúságot Klaudia és a nemes szűz Vaszilla is 262 körül.

„Megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet”

 „Megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet”

 
Ez az evangéliumi mondat a karácsony lényegét fejezi ki. A Gondviselés betlehemi ajándékaként Isten elküldte és nekünk adta Egyszülött Fiát, aki az ősevangéliumnak megfelelően asszonytól született. Hosszú-hosszú várakozás után teljesült ez az ígéret. Az angyalok a betlehemi éjszakában hirdették meg ezt az örömöt. A pásztorok, pedig még azon az éjjelen a sziklás tájon átvergődve elmentek Betlehembe,a hívő világ első képviselőiként „megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet.”Jó volt hallani a róla szóló égi üzenetet, de megértették, hogy ez nem minden: fel kell Őt keresni, személyes kapcsolatot kell vele létesíteni. Az angyal ezt ugyan nem parancsolta, de elmondta a felismerés jeleit: „Gyermeket találtok.” Biztos volt abban, hogy rögtön indulnak felkutatására. Viszonylag kicsi áldozat a pásztoroké: néhány kilométernyi út, igaz,vad terepen,de Jézus a végtelen messzeségből érkezett, az angyalok is,Mária és József Názáretből jött idáig. Jézus, Édesanyja többet ad, de a kisebbet is nagyra értékelik, nagy az érte járó öröm. Jézust megtalálni sokkal könnyebb, az út az ünnepi miséért lényegesen rövidebb. Viszont a lelki felkészülés igen áldozatos, sokrétű, ha valóban meg akarjuk találni Jézust. Nem elég a szobát látni, nem elég „gyermeket” találni, hinni kell, hogy Ő Isten Fia, aki végtelen szeretetből emberré lett, testvérünk, jó barátunk, Megváltónk.„Egyszerű pásztor jöjj közelebb, nézd, térdeden állj!”(Gárdonyi Géza: Fel nagy örömre!) Az Anyaszentegyház Jézus Krisztus földi születésére emlékezik az éjféli misén és a reggeli „pásztorok miséjén.”Éjfélkor tulajdonképpen két helyszínre visz a hálás emlékezés: a betlehemi barlangba, ahol az üdvtörténet egyik legfontosabb eseménye vált valóra, és a pusztába, ahol a nyájakra vigyázó pásztoroknak az angyal bejelentette ezt a nagyon fontos eseményt. A barlangban valóra vált az ősevangélium ígérete: Megszületett a Megváltó. Az örök Atya örök Egyszülöttjét egy, az időben élő, előre jelzett Édesanya emberré szülte. A beteljesült öröm ezen a fél éjszakán még az Édesanyáé. József látja,segédkezik,de az öröm lényege kettejük titka marad. A mennyországiak együtt örülnek az Édesanyával, azután túlcsordul az örömük az ég kapuin, és megosztják néhány jólelkű szegény emberrel, a bárányaikat őrző pásztorokkal. Az örömhír betölti az ő lelküket, az angyali ének pedig vidáman zeng ég és föld között. Ez az öröm készteti a pásztorokat, hogy a kapott jelek alapján elinduljanak Betlehembe, és meg is találják, szemükkel lássák az isteni ígéretek beteljesülését. Elérkeztek a barlangistállóba, és „megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet.” Örömmel újságolták az angyaltól kapott híreket, majd a találkozás örömével mentek, és híresztelték útközben mindenkinek. A kis Jézus születése idején kezdett létrejönni a Megyeri törzs körül a tíz, majd hét, később újra tíz törzs szövetsége. Vándorútjukon akadtak találkozások az evangéliummal, míg végül a Kárpát-medencében Krisztus népe lettünk. Megismertük, Betlehemet lélekben éltük át. Sok-sok népszokással, magyar történetté lett a Karácsony.