BOLDOG SCHEFFLER JÁNOS

BOLDOG SCHEFFLER JÁNOS 

püspök, vértanú, III. r. 

(1887-1952)

Kálmánd községben (Szatmár m.) született földműves szülőktől. Teológiai tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte. Pappá szentelése (1910) után Rómába kerül s a Gregoriana pápai egyetemen egyházjogi doktorátust szerez. 1915-ben Budapesten hittudományi doktorrá avatják. Egy ideig plébános és a teológián tanár Szatmáron a papnevelő intézetben.1931-ben Nagyváradra kerül, mert a teológiát is oda helyezik át. 1939. őszétől a kispapok spirituálisa. Gyakran tartott papoknak lelkigyakorlatokat, később, 1948-ban ezeket le is írta, de nyomtatásban csak 1998-ban jelenhetett meg A pap címen. Közben többször járt külföldön (pl. 1930-ban a Karthágóban tartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson). 1942-ben XII. Piusz pápa kinevette szatmári megyéspüspöknek, később nagyváradi apostoli kormányzónak is. Püspöki jelmondata: „Ut omnes unum sint” (Hogy mindnyájan egyek legyenek) kifejezi programját is. Járta az egyházmegyét, új plébániákat szervezett. A II. Világháború után nem volt hajlandó közreműködni a románok által propagált békepapság mozgalommal. Ezért letartóztatták s 1950-ben kényszerlakhelyre a körösbányai ferences rendházba vitték. Amikor a ferenceseket innen elvitték, reá maradt a körösbányai plébánia ellátása. 1952. március 11-én újból letartóztatták és Bukarestbe vitték. Szept. 12-ig a belügyminisztériumban tartották fogságban, innen átvitték Jilavára, a hírhedt földalatti börtönbe. Az embertelen körülmények következtében dec. 6-án szívroham (vagy agyvérzés) véget vetett szenvedéseinek. Holttestét a börtön temetőjében temették el koporsó nélkül. 1965-ben engedélyezték földi maradványai elszállítását, így Szatmáron a székesegyház kriptájába temették. Mint vértanúnak, 1991-ben kezdődhetett meg boldoggá avatási pere beindítása. Megbízható helyről tudjuk, hogy Szent Ferenc III. rendjének tagja volt.

Scheffler János elmélkedése Jézus szavairól: (Ha engem üldöznek, titeket is üldözni fognak.)

„A barátság néha a baráti szeretet legnagyobb áldozatát, az élet feláldozását is megkívánja. Az én isteni Barátom így tanúsította barátságát, s apostolaitól szó szerint kívánta meg a legnagyobb fokú barátságnak ezt a bizonyítását. Utánuk is sok ezer barátját tűntette ki azzal, hogy hűségüket mártír vérükkel pecsételhették meg. Másoktól nyugodt időkben csak az önfeláldozó munka mártíriumát kérte. Hogy nekem melyiket szánta, nem tudom, de egyet igen: a vértelen önfeláldozást, az önmagam számára való meghalást, a baráti hűség pecsétjét, zálogát.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog  János püspököt megerősítetted, hogy éretted börtönt és halált szenvedjen. Kegyelmeddel alakítsd ki a mi szívünkben is azt a szeretetet, mellyel hős vértanúd minden testi kínt legyozött. Krisztus, a mi Urunk által.

Miért küldené börtönbe Böjte Csaba a tanárokat, politikusokat, papokat...?!

Böjte Csaba ferences szerzetes nem mindennapi javaslatot tett a „Sajnálom a népet” (Mt 15,29) című írásában, melyet december 5-én tett közzé honlapján. Publikációját közreadjuk.

Krisztus Urunk sajnálja a népet! December 3-án, advent első napjaiban, Csák Jánossal és V. Simon Lászlóval egy látogatást tettünk Magyarország egyik legismertebb fegyházába Budapesten, a „gyűjtő” néven emlegetett büntetés-végrehajtási intézetben! Egyszerű emberekhez egyszerű szavakkal szóltam, elmondtam, hogy mindannyian adventi várakozásban élünk, és hiszem, hogy az ő adventjük bármennyire is hosszú, előbb-utóbb eljön számukra is a karácsony, arra kértem, hogy ne adják fel a reményt, mert biztos, hogy számukra is felvirrad a szabadságot elhozó várva várt nap!

Magyarországon közel húszezer embernek börtönben, fegyházban jön el az idén is az angyal! Néztem az embereket és bár tudtam, hogy sokan szörnyű bűnöket követtek el, mégis őszinte sajnálattal telt el a szívem! A sajnálat mellett egész végig, és még most is ott van a szívemben a mardosó harag! Igen, haragszom magamra, az Egyházra, az egész oktatási rendszerre, mert nem tudtuk, nem tudjuk eléggé szépen, érthetően, világosan elmondani az embereknek az Isten által kőtáblára írt tízparancsolatot! Ha ezeket a parancsokat megtanítottuk volna, ha az emberek szívébe véstük volna Istenünk boldogságra vezető útmutatását, akkor hiszem, hogy ma nem börtönöket építenénk, hanem azokat múzeumokká alakíthatnánk át!

Ezeknek az embereknek be kellene pereljék a mindent elfogadó, toleráló, cinkosul elnéző liberális oktatási rendszert és a saját szüleiket is, amiért ők most 10-20-40 évet itt kell 3-4 négyzetméteren raboskodjanak! Én minden szülőt, tanárt, színpadra álló előadóművészt, a közvéleményt formáló politikust és természetesen a papokat is elhoznám egy adventi elcsendesedésre, és legalább egy napra bezárnám egy itteni cellába, melynek mindkét párhuzamos falát vígan meg lehet simogatni ha két kezünket kinyújtjuk! Igen, minden egyes ember ki szólni kíván a gyermekekhez, felnőttekhez, alázattal legalább egy – egy napra be kellene vonuljon egy ilyen fegyházba, hogy rádöbbenjen a saját felelősségére, a tetteinek, az általa kimondott szavaknak súlyára!

A fizika, kémia, matematika, a helyesírás szabályait tanítjuk a gyermekeinknek! Miért nem magyarázzuk, tanítjuk meg szépen, világosan a felnövekvő generációnak Isten tízparancsolatát?! Szerintem érettségi tantárgy kellene legyen Isten drága útmutatása, melynek fényében erőben, egészségben, békességben élhetnénk földi életünket! A közlekedésben bevezették a biztosító öv használatát, meg a kisbabáknak, gyermekeknek előírt ülést és lám, az emberek előre mérgelődtek, lázadoztak, de ma már kimutatható, hogy csak e két rendelkezés következtében sokkal kevesebben vesztik életüket, lesznek nyomorultak az országutakon! A parancsok, a szabadság korlátozása, az igazi szabadságunk szárnyai!! Hiszem, hogy nem csak a börtönök ürülnének meg ha komolyabban vennénk az életünket irányító törvényeket, de a gyermekvédelmi intézetek, a kórházak, a válóperes törvényszékek, sőt még a nyugtatókat forgalmazó patikák is mind mind egyszerre építhetnék le a személyzetüket.

Adventi jó feltételként állj neki és tanuld meg kívülről Isten drága tízparancsolatát, közben legalább az interneten keresztül látogass meg egy fegyházat!

A szabadságért imádkozva,
Csaba testvér

Advent 1. hét csütörtök

Advent 1. hét csütörtök

Korunk embere is keresi a közös alapot, melyre biztosan építhet. Széles alapot keres, mert mindenkinek szeretne megfelelni, senkinek a másságát nem akarja megsérteni, ezért nem ás túl mélyre, se nem épít túl kemény kőre, inkább választja a homokot. A mai keresztény kísértése is, hogy annyira meg akar felelni az ökumenizmusnak, hogy nagyvonalúan lemond bizonyos hittételekhez való ragaszkodásról; annyira tiszteletben akarja tartani mások ateizmusát, hogy lehetőleg semmi jelét nem adja vallásos elkötelezettségének; annyira tolerálni igyekszik a másságot, hogy viszonylagosnak tekint mindenfajta erkölcsi normát.

Nekünk is el kell gondolkodnunk: Ha minden értéket lebontottunk, ami keresztény identitásunkat megadta, ugyan sikerül-e felépítenünk egy olyan világot, közösséget, társadalmat, ahol mindenki otthon érzi magát? Nem vétkezünk-e valójában azok ellen is, akiknek mindenáron meg akartunk felelni? Nem áruljuk-e el azt a legmélyebb hivatásunkat, amelyet felragyogtatva és kibontakoztatva az egész emberiség szolgálatára lehetnénk, ha megvallanánk és felmutatnánk a világnak Krisztust, aki egyedül képes megszabadítani az ősbűn átkától? Vajon attól való félelmünkben, hogy bárkit is kirekesztünk, végül nem önmagunkat rekesztjük ki az üdvösségből?

Urunk, kérünk, ments meg attól a hamis gondolkodástól, mely szerint elég csak tanítványodnak mondani magunkat, és máris üdvözülünk. Add, hogy ne csak hallgassuk, hanem tettekre is váltsuk tanításodat, és ragaszkodjunk hozzá akkor is, amikor ez nem népszerű. Segíts úgy élnünk ebben a világban, hogy miközben tekintetbe vesszük azokat az adottságokat és körülményeket, pozitív és negatív jelenségeket, melyek között élünk, ne alkalmazkodjunk elvtelenül a világ szelleméhez, hanem egyedül a Te tanításodhoz és Jegyesednek, az Egyháznak evilág fölött álló követelményeihez és belső életéhez igazodjunk.

Coroneoi Szent Silva Antal

SILVA ANTAL 

vértanú, III. r. 

(1928)

A 20. századi mexikói véres keresztényüldözésnek Szent Ferenc III. rendjéből is többen lettek áldozatai, köztük Silva Antal is. Mélyen hívő katolikus volt, aki hite védelmében bátran kiállt és kész volt hitéért életét is feláldozni. Mint orgonista 1925-ben a coroneoi ferences kolostor templománál tevékenykedett. Hitvallása miatt Calles emberei elfogták és 1928. ápr. 8-án bebörtönözték. Illegálisan működő papok hollétéről akartak vallatói adatokat megtudni, de ő nem árult el senkit. Napokig nem kapott se enni, se inni. Szögekkel sűrűn kivert deszkára állították, a szögek mélyen behatoltak lábába. Aztán kínzói más módszerhez folyamodtak. Összekötözték kezét, lábát s villanyáramot engedtek keresztül a testén. Aztán késekkel, tőrökkel szurkálták. Ő csendesen imádkozott, vagy magában mondta: Viva Christo Rey! Éljen Krisztus Király! Ígérték, hogy szabadon engedik, ha megtagadja hitét. Ő azt válaszolta: „Inkább a halált, mint a hittagadást!” Végül Calles emberei kötéllel fölakasztották a falra, s szekercével húsdarabokat vagdaltak le róla. Haldokolva is azt mondta: Éljen Krisztus Király! Vértanúsága 1928. ápr. 15-én történt Queretaro-ban, a fővárostól mintegy 200 km-re északnyugatra.

„Mindenható, örök Isten, te egyszülött Fiadat az öröm olajával örök főpappá és a mindenség királyává kented, hogy a kereszt oltárán tökéletes engesztelő áldozatul felajánlja önmagát, és véghezvigye az emberek megváltásának szent művét. Az ő országa igazság és élet, kegyelem és szentség, igazságosság, szeretet és béke.”

A Krisztus Király ünnep prefációjából.

Imádság:

Istenünk, te a győzelmes vértanúság kegyelmét megadtad Antal testvérünknek. Add kegyelmedet, hogy amint ő követte Krisztust a keresztúton, nyomában járva mi is eljussunk az örök élet örömébe. Krisztus, a mi Urunk által.

Ferenc pápa üzenete a Kultúra Pápai Tanácsához és a Pápai Akadémiákhoz az örök életről

Ferenc pápa december 4-én üzenetet küldött Gianfranco Ravasi bíborosnak, a Kultúra Pápai Tanácsa és a Pápai Akadémiák együttműködési tanácsa elnökének abból az alkalomból, hogy most tartják a Pápai Akadémiák 23. ünnepélyes ülését, melynek témája: „Örökkévalóság, az élet másik arca”. A Szent II. János Pál pápa által 1995-ben megreformált Pápai Akadémiák mostani ülésén kiosztják azokat a díjakat, melyek főként a fiatalok és a fiatalokkal foglalkozó intézmények tudományos elismerését jelenti az új keresztény humanizmus előmozdítása terén.

Az egyház hitvallásai szilárdan vallják a hitet az örök életben

Ferenc pápa üzenete örömmel köszönti az örökkévalóság témájával foglalkozó tanácskozást, mely nemcsak teológiai síkon értelmezi a kérdést, hanem az igehirdetés és a hívek képzése tekintetében is. A szentmisék során megvallott minkét hitvallás konkréten tartalmazza az egyház hitét az örökéletben: „hiszem a test föltámadását és az örök életet”, illetve „várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet”. Ezek a formulák a keresztény hit alapvető magját képezik, a legszorosabb összefüggésben a Krisztus halálába és föltámadásába vetett hittel. A pápa sajnálattal állapította meg, hogy az eljövendő örök élet témája a katekézisben és az liturgia ünneplésében nem kapja meg az őt megillető helyet, mintha szándékosan elfelejtenék vagy mellőznék.

A mai kultúra bezárja a horizontot a transzcendens előtt, az egyház pedig régi nyelvezetet használ

A jelenség okaként Ferenc pápa a jelenlegi kultúrát említette meg, mely bezárja a horizontot a transzcendens előtt, másfelől pedig önmagába fordul, csak a jelenvalóság érdekli. A jövő és a halál ebben az összefüggésben elkerülhetetlenül még távolabb kerül. Mindehhez más tényezők is hozzájárulnak, mint például a tradicionális nyelvezet használata a prédikációkban, vagy a katekézisben, ami jórészt nem vonzó már. Másfelől pedig a stílus monoton, ismétlődő, unalmas, sőt egészen szomorú jellege jelentéktelenné teszi azt.

Az egyházatyák pozitív hangvétele az örök életről

A pozitív hangvétel példájaként említette Ferenc pápa Nisszai Szent Gergely és Szent Ágoston egyházatyákat, mert ők az örök életet nem statikus, hanem dinamikus és élettel teli módon értelmezték. Hasonlóképpen Aquinói Szent Tamás is pozitívan beszél, amikor az örök életet „boldogító színelátásnak” nevezi, melyben a „lelkek elnyerik fáradozásaik jutalmát”. Végül Ferenc pápa annak az óhajának adott hangot, hogy újuljon meg az érdeklődés minden területen az örök élet iránt, teológiai síkon éppúgy, mint az igehirdetés és a képzés tekintetében is.