SILVA ANTAL
vértanú, III. r.
(1928)
A
20. századi mexikói véres keresztényüldözésnek Szent Ferenc III. rendjéből is
többen lettek áldozatai, köztük Silva Antal is. Mélyen hívő katolikus volt, aki
hite védelmében bátran kiállt és kész volt hitéért életét is feláldozni. Mint
orgonista 1925-ben a coroneoi ferences kolostor templománál tevékenykedett.
Hitvallása miatt Calles emberei elfogták és 1928. ápr. 8-án bebörtönözték.
Illegálisan működő papok hollétéről akartak vallatói adatokat megtudni, de ő
nem árult el senkit. Napokig nem kapott se enni, se inni. Szögekkel sűrűn
kivert deszkára állították, a szögek mélyen behatoltak lábába. Aztán kínzói más
módszerhez folyamodtak. Összekötözték kezét, lábát s villanyáramot engedtek
keresztül a testén. Aztán késekkel, tőrökkel szurkálták. Ő csendesen
imádkozott, vagy magában mondta: Viva Christo Rey! Éljen Krisztus Király!
Ígérték, hogy szabadon engedik, ha megtagadja hitét. Ő azt válaszolta: „Inkább
a halált, mint a hittagadást!” Végül Calles emberei kötéllel fölakasztották a
falra, s szekercével húsdarabokat vagdaltak le róla. Haldokolva is azt mondta:
Éljen Krisztus Király! Vértanúsága 1928. ápr. 15-én történt Queretaro-ban, a fővárostól
mintegy 200 km-re északnyugatra.
„Mindenható,
örök Isten, te egyszülött Fiadat az öröm olajával örök főpappá és a mindenség
királyává kented, hogy a kereszt oltárán tökéletes engesztelő áldozatul
felajánlja önmagát, és véghezvigye az emberek megváltásának szent művét. Az ő
országa igazság és élet, kegyelem és szentség, igazságosság, szeretet és béke.”
A
Krisztus Király ünnep prefációjából.
Imádság:
Istenünk, te a győzelmes
vértanúság kegyelmét megadtad Antal testvérünknek. Add kegyelmedet, hogy amint ő követte Krisztust a keresztúton, nyomában járva mi is eljussunk az örök élet
örömébe. Krisztus, a mi Urunk által.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése