Drogok és függőségek – a pápa beszéde a témáról rendezett nemzetközi konferencia résztvevőihez
„Drogok és függőségek – az átfogó emberi fejlődés akadályai” címmel
tartottak nemzetközi tanácskozást a Vatikánban november 29. és december 1-je
között. „A kábítószerek mellett foglalkoztak a szerencsejáték, az internet
okozta pszichológiai rabszolgaság, a pornográfia és a szex függőség témájával.
Olyan hálózat ez, amelyben az ember a gyengeség, a depresszió pillanatában
könnyen beleeshet. Ezt a hálózatot azonban fel lehet számolni”- így összegezte
a konferencia lényegét Segundo Tejado Muñoz prelátus. Az Átfogó emberi fejlődés
vatikáni dikasztérium által szervezett háromnapos megbeszélés végén a
résztvevőket fogadta Ferenc pápa.
Beszédében
rámutatott, hogy a drogok, a régi és új függőségek aggasztó jelenségéhez
kapcsolódó problémák kapcsán az egész közösséget elgondolkodtatják a jelenlegi
társadalmi és kulturális folyamatok és azok a patológiák, amelyek a
szekularizált kulturális légkörből fakadnak. Ezt a környezetet a fogyasztói
kapitalizmus, az önelégültség, az értékvesztés, az egzisztenciális kiüresedés,
a kötődések és a kapcsolatok ideiglenessége jellemzi. A kábítószerek a
társadalmunk sebei, amelyek rabul ejtenek sok embert a hálójukban. Áldozatokká
válnak, akik elvesztették szabadságukat cserébe e kémiainak nevezhető
rabszolgaságért és függőségért.
Visszaállítani a személyt a társadalmi, a gazdasági és a kulturális vita középpontjába
Mindannyian
arra kaptunk meghívást, hogy szembe szálljunk a kábítószer termelés,
feldolgozás és terjesztés ellen a világban. A kormányok kötelessége és
feladata, hogy bátran szembe nézzenek e halált hozó kereskedőkkel – mutatott rá
Ferenc pápa. A virtuális tér egyre veszélyesebbé válik: egyes internetoldalakon
a fiatalokat olyan rabszolgaságba édesgetik bele, amelyből nehéz kiszabadulni
és amely az élet értelmének elvesztéséhez és előfordul, hogy magának az életnek
az elvesztéséhez vezet. Ennek láttán az egyház sürgető feladatának látja, hogy
a mai világban egy olyan fajta humanizmust hozzon létre, amely visszaállítja a
személyt a társadalmi, a gazdasági és a kulturális vita középpontjába. Ennek a
humanizmusnak az alapja az „Irgalmasság Evangéliuma”. Ebből kiindulva találnak
Jézus tanítványai ösztönzést arra, hogy valóban hatékony pasztorális
akciótervet alakítsanak ki a függőségek számos formájához kötődő szenvedés
enyhítésére, gondozására és gyógyítására.
A függőségek legyőzéséhez összehangolt cselekvésre van szükség
Az
egyház a polgári, nemzeti és nemzetközi intézményekkel, valamint a nevelési
ügynökségekkel együtt a világ minden részén elkötelezetten küzd a függőségek
terjedése ellen. Saját energiáját aktiválja a megelőzés, a gondozás, a
rehabilitáció és a társadalomba való újraintegrálás területén, hogy visszaadja
a méltóságát azoknak, akiktől elvették azt. A függőségek legyőzéséhez
összehangolt cselekvésre van szükség, amely minden érintett szereplő bevonását
feltételezi ahhoz, hogy az egészségre, a családtámogatásra és elsősorban a
nevelésre irányuló szociális programokat tudjanak megvalósítani. A pápa
csatlakozott a konferencián megfogalmazott tervhez, hogy nagyobb együttműködést
alakítsanak ki a kábítószer- és függőségek elleni politika terén. Nem
elszigetelt politikai intézkedésekre van szükség, mert ez egy emberi és
társadalmi probléma, tehát mindent össze kell hangolni. Ezt szolidaritási
hálózat létrehozásával lehet megteremteni, valamint azáltal, hogy e patológiáktól
sújtott emberek mellé állnak.
A drog és más függőségben szenvedőknek segítségre és elkísérésre van szükségük
Végül
Ferenc pápa arra ösztönözte a konferencia résztvevőit, hogy saját területükön
folytassák munkájukat azok támogatásáért, akiknek sikerült kiszabadulniuk a
drogok és más függőségek alagútjából. Ezeknek a személyeknek segítségre és
elkísérésre van szükségük mindenki részéről. Csak így lehet enyhíteni sok
nehézségben levő testvérünk szenvedéseit – nyomatékosította a pápa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése