Advent 1. hét kedd
Az
ujjongva hálát adó Jézus kitörő öröme megnyitja az eget, és szinte szemmel
láthatóvá teszi a Szentháromság belső életét, azt a gyöngéd és odaadó, ártatlan
tisztaságban égő ősszerelmet, mely minden élet forrása a mennyben és a földön.
Ez az az ismeret, amelynek kinyilatkoztatásáért Jézus a világba jött, és
egyszer s mindenkorra leszámolt a magányos zsarnok-istennel, a személytelen
világprogram-istennel, a mozdulatlan mozgatóval, a sorssal és a végzettel. Mert
az igazi istenismeret nem más, mint részvétel Isten benső életében,
bekapcsolódás az isteni személyek közti szeretetáramba, mely átjárja az egész
világmindenséget.
Előfordult-e
már velünk legalább egyetlenegyszer, hogy kitörő örömmel dicsőítettük az Atyát
Krisztus által a Szentlélekben, amiért ismerhetjük őt, és részt vehetünk az ő
isteni életében? Mit számítanak ehhez képest apró-cseprő gondjaink, kicsinyes
aggodalmaink, szorongásaink, korlátaink és szenvedéseink? Volt-e részünk abban
az örömben, hogy közvetíthettük Isten ismeretét – mint szülő, nagyszülő,
testvér vagy barát, házastárs, jegyes, hitoktató vagy pap?
Urunk, óvj meg attól, hogy mi is a bölcsek és
okosak közé tartozzunk, akik elől el vannak rejtve a mennyek országának titkai.
Ajándékozz nekünk gyermeki bizalmat, feltétel nélküli ráhagyatkozást, amely elvezet
mennyei Atyád igaz ismeretére, amit nem képes elérni sem a tapasztalatokból
nyert tudás, sem a logikai következtetés. Engedd, hogy szívünk elteljék Isten
fölséges ismeretével, és megtapasztaljuk a prófétai szavak igazságát. Hiszen a
világban, de még az Egyházon belül is ártanak és pusztítanak, a szentek
szívében és közösségében azonban nincs többé ellenségeskedés és gyűlölet: ott
senki sem árt, senki sem pusztít, hanem a mennyország paradicsomi békéje
uralkodik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése