CAMERINOI BOLDOG HUGOLIN

CAMERINOI BOLDOG HUGOLIN

 remete, III. r. 

(1300-1373) 

A Magalottiak hírneves nemesi család sarja. Szülei birtoka Camerino közelében volt. Édesanyját korán elveszítette, de atyja nagy gondot fordított nevelésére. Éberen őrködött, nehogy fia rossz szokásokat vegyen fel, fegyelemre, erények szeretetére nevelte. Hugolinnak egyébként is hajlama volt a benső életre, szemlélődésre, s különösen nagy érdeklődéssel olvasta a szentírást, annak igazságait igyekezett megjegyezni, s megvalósítani. Fiatalon is komoly magatartásával épülésére volt ismeroseinek. Amikor apja meghalt, az evangéliumi tökéletesség vágyától hajtva belépett a ferences III. rendbe. Mint Remete Szent Antal, Ő is úgy érezte, neki szól az Úr Jézus szava: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, oszd szét a szegények között, aztán jöjj és kövess engem” (Mt 19,21). Eladta tehát mindenét, árát a szegények, foleg az özvegyek, árvák közt osztotta szét, aztán, miután megszabadult az anyagiak terhétől, Szent Antal módján remeteéletet kezdett. Ima, elmélkedés volt lelki tápláléka, böjt és önsanyargatás napi gyakorlata. Egyiptom szent remetéje megkísértésére emlékeztetnek azok a kísértések, melyeket kiállt. Hogy a remeteélettől elrettentse, a gonoszlélek hol ijesztő külsejű állatok formájában próbálta megfélemlíteni, hol csábító nők alakjában próbálta benne a testi kívánságokat felkelteni. Krisztus hű katonája azonban győzedelmeskedett minden támadáson az imádság és böjt fegyvereivel (v. ö.: Mt 17,21), és úgy, hogy gyorsan és bízó lélekkel folyamodott a szeplőtelen Anyához. Isten rendkívüli adományokkal jutalmazta hű szolgáját: betegeket gyógyított, sokaknak adott jó tanácsot, lelki vigaszt. Életszentségének híre ugyanis sok embert vonzott hozzá. Amint érezte, hogy élete vége felé közeledik, több ízben is szentségekhez járult. Így hunyt el az Úrban 1373. dec. 11-én a camerinoi egyházmegye egy Figni* nevű helységében (ennek közelében remetéskedhetett) s a Keresztelo Szent János templomban temették el. A hívek azóta megszakítatlanul szentként tisztelik. Ezt a tiszteletet erosítette meg IX. Piusz pápa, amikor őt boldoggá avatta.
„Öltsétek föl Isten fegyverzetét, hogy helyt tudjatok állni az ördög cselvetéseivel szemben. Nem a vér és test ellen kell viaskodnunk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, e sötét világ kormányzói és az égi magasságok gonosz szellemei ellen. Öltsétek föl tehát Isten teljes fegyverzetét. Csak így tudtok ellenállni a gonosz napon, és így tudtok mindent leküzdve helytállni.”
(Ef 6,11 sk.)

Imádság:

Istenünk, te Boldog Hugolint arra késztetted, hogy vagyonát a szegényeknek szétosztva kövesse szent Fiadat az evangéliumi tanácsok útján. Add, hogy példájára téged mindennél jobban keressünk, és ebben a világban az új ember vonásait viseljük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Nemzetek 3.

Nemzetek

 
elmélkedés harmadik rész 

A nemzetek életében a gonoszság átöröklése igen komoly problémákat okozott, mert emberi erővel nem lehetett megszüntetni nemzedékeket sújtó hatásait. Az ószövetségi választott nép Jeruzsálem első pusztulása után többé nem volt önálló ország. E tekintetben Jézus Krisztus megváltó halála hozott gyökeres változást. Meghalt a bűnökért,„Rendelkezéseivel az adóslevelet, mely vádolt minket és ellenünk szólt, eltörölte, és a keresztre szegezte, lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket és diadalmaskodott rajtuk” (Kol 2,14-15) Mennybemenetele után pedig elküldte a Szentlelket a bűnök bocsánatára. Az első pünkösd megtérőinek ezt a felszabadító érzést hirdette meg Szent Péter: „Mentsétek meg magatokat ettől a gonosz nemzedéktől! Azok tehát megfogadták szavát és megkeresztelkedtek.” (ApCsel 2,40-41) a keresztség szentsége ugyanis eltörli az áteredő bűnt, és a keresztség előtt elkövetett minden más bűnt is. Így ki lehet állni a gonosz nemzedékből és az őket súlytó büntetésekből. Beteljesül rajtuk az Ábrahámnak adott ígéret: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) Szent Péter, az első pápa is így nyilatkozik a keresztényekről: „Ti pedig választott nép, királyi papság, szent nemzet, megváltott nép vagytok,hogy hirdessétek annak erényeit, aki a sötétségből meghívott titeket az ő csodálatos világosságára, akik egykor „nem nép” voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik számára egykor nem volt irgalom, most pedig irgalmat nyertetek”. (1Pét 2,9-10) Megszűnt tehát a régi kiválasztottság, amely a testi származásra épült, és új keletkezett: a christianus, vagyis a krisztusi ember, a keresztény. Szent János evangéliuma bevezetőjében ír erről: „Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek.” (Jn 1,12-13) Ugyanő visszatekint a nemzetek eredeztetőjére, e nemes gondolat ősforrására, Istenre, aki megtestesült Fián, Jézus Krisztuson keresztül mintegy újra indította a nemzetek testvériségének és sértetlen „nemzeti” jellegének lehetőségét: „Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született.” (1Jn 5,1) „Van tehát két nemzedék, illetve két világ, amelyek között kapcsolat van; a keresztényeknek az a kötelességük, hogy kifogástalanok és szentek legyenek, Istennek ártatlan gyermekei a gonosz és romlott nemzedékben, amelyben úgy kell ragyogniuk, mint csillagoknak a mindenségben, bemutatva neki az élet Igéjét”. (BTSZ 980) „Tegyetek meg mindent zúgolódás és habozás nélkül, hogy kifogástalanok és tiszták, Isten feddhetetlen fiai legyetek a gonosz és romlott nemzedék között, akik között ragyogtok, mint csillagok a mindenségben”. (Fil 2,14-15) Ez a megállapítás akkor is igaz, ha látszólag többet érnek a világiasan gondolkodó és ügyeskedő nem-keresztények. Jézus a hamis intézőről szóló példabeszédében mond erről ítéletet: „a világ fiai a maguk nemében okosabbak a világosság fiainál” (Lk 16,8)

Adventi kalendárium 14.

Adventi kalendárium – 2014. december 13.

Advent első vasárnapján elkezdődött egyházunkban a megszentelt élet éve. Ehhez kapcsolódunk kalendáriumunkkal: korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük mindennap. Várjuk együtt az Úr érkezését!

„Ó zöldellő ág,
nemes teljében kibomló,
miként hajnal pírja!
Örvendj és vigadj,
s bennünket, gyöngéket
fogadj oltalmadba,
hogy ne vágyjunk a rosszra.
Nyújtsd felénk kezedet,
emelj föl minket!”

Hildegard von Bingen Szűz Máriához

Mindenható Istenünk, ragyogjon fel szívünkben dicsőséged fénye, hogy eltűnjön belőlünk az éjszaka sötétsége, és a világosság fiainak találjon minket
hozzánk érkező Egyszülötted. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

 

Advent 2. hetének szombatja

Advent 2. hetének szombatja

„Keljetek föl és ne féljetek”

 
Jézus hirdette, hogy Ő az Atya akaratából azért jött el most, mert a megváltásnak meg kell történnie. Azt is hirdette, hogy ezt a szenvedő eljövetelt követi majd a dicsőséges eljövet, amikor mindenek győztes királyaként lép az Úr a földre. Mivel az apostolok kortársaikkal együtt arról ábrándoztak, hogy Jézus előbb-utóbb visszaállítja Zsidó országot a régen elképzelt módon, vagyis megmenti az állandó adófizető szolgaságból, legyőzi utolsó rabtartóját, Rómát, és a világ urává teszi Dávid utódait. Jézus háromszor is megjövendölte, hogy a zsidó nép vezetőitől el kell szenvednie a gyalázatos kereszthalált, azért nehezen nyugodtak bele, miért nem veszi előre isteni hatalmát. Különösen nehezükre esett újra hallani Jézus megnyilatkozását, amikor a dicsőség hegyéről ballagtak lefelé. Ott fent a három szemtanú, Péter, Jakab és János szemeláttára felöltötte Jézus isteni dicsőségét: „Ragyogott az arca, mint a nap, ruhái pedig fehérek lettek, mint a napsugár. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés, s beszélgettek vele. Péter akkor azt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, csinálok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Amíg beszélt, íme, fényes felhő árnyékolta be őket, s íme, a felhőből egy hang szólt: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok." (Iz 42,1. MTörv 18,15);(Mt 17,2-5) a tanítványok ezt hallván igen megrémültek. Arccal a földre estek, nem mertek fölnézni, mígnem Jézus odament hozzájuk, megérintette őket és így szólt: „Ne féljetek!" (7) A tanítványok zavartan körülnéztek, de Jézuson kívül nem láttak senki mást. Viszont kaptak még egy tilalmat is: „Senkinek ne beszéljetek a látomásról, amíg az Emberfia halottaiból föl nem támad". (9)Szegény három főapostol! Reménykednek, hogy Jézus nem meghal, hanem megdicsőül. A pokol tornácáról feljön az írásokból jól ismert két ószövetségi vezető, Mózes és Illés. Tanúsítják, hogy Mesterük az, akinek megismerték: Isten Fia. Az Atya ismét szól, mint három éve a Jordán partján. Jézus dicsőségben ragyog. Ő látják. Építenének nekik sátrakat. Minden készen lenne a dicsőséges hatalomátvételhez. Aztán minden eltűnik. Jézus ugyan ott marad, de megtiltja, hogy feltámadása előtt szóljanak erről a nagy élményről. Nem értik, ha Jézusban mindez a nagy dicsőség benne feszül, akkor miért kell újra elrejtenie, miért jön elő megint a kereszthalál és utána a feltámadás?Mi már még többet tudunk Jézus Egyházának dicsőséges vértanúiról, akik gyenge emberekként Uruk nyomában arattak fényes diadalt a halálon, kétezer év történelme annyira egyértelmű, hogy Jézus legyőzhetetlen, mégis annyi a konfliktus, az Egyházat szétszaggatták, Európa fényes keresztény történelme lassan megsemmisül, hazánkban is mintha az utóbbi hatvan év diadalmenetben gyalogolt végig a magyar kereszténység hátán.. Jézus pedig tűri mindezt. Próbáljuk földre szorult arcunkat mi is felemelni! Elég, ha magát Jézust csak az Oltáriszentségben megnézzük újra meg újra. Most is azt mondja, ha csak általam is: Keljetek föl és ne féljetek!

OFFIDAI BOLDOG KONRÁD

OFFIDAI BOLDOG KONRÁD

 (1241-1306)

 December 12.

Jámbor és istenfélő szülők gyermeke. Már 14 éves korában jelentkezett ferencesnek. Nem kérte, hogy a klerikusok közé sorolják, elöljárói akaratából mégis pap lett és kiváló szónok. Marka (ma Marche) tartományban, mely határos Umbriával, akkor még elevenen élt Szent Ferenc emléke, még éltek az első társak: Egyed, Leó, Masseo. Ilyen körülmények között Konrád Szent Ferencnek oly hűséges követőjévé lett, hogy második Ferencnek nevezték. Különösen imádságos lelkületben, alázatban és önsanyargatásban utánozta szeráfi atyját. Olyan évtizedekben élt, amikor a Fioretti bájos legendái, történetei először szájról szájra, majd írásban kezdtek ismeretessé válni. O maga is három fejezetben szerepel: a 42-ben, ahol azt olvassuk, hogy azt a kegyet kérte a Szűzanyától, hogy miként Simeon, ő is karjába vehesse a kisded Jézust. Kérését a Boldogságos Szűz teljesítette: Konrád karjába vehette a gyermek Jézust. Az eset szemtanúja Péter testvér, akitől Konrád titoktartást kér. Buzgó imájával kiszabadítja a tisztítóhelyről egy fiatalon elhunyt rendtársa lelkét (43. f.); a két jó barát, Konrád és Péter megegyeznek, hogy minden kegyelmi adományról, melyben részesülnek, tájékoztatják egymást. Ők a márkai tartomány fénylő csillagai (44. f.). Konrád az egyre növekvő tisztelet elől igyekszik menekülni: félreeső kolostorokban tartózkodik. Egy apostoli útja alkalmával Bastiában hal meg 1306. dec. 12-én 65 éves korában. VII. Piusz pápa (1800-1823) avatta boldoggá.

Idézet a Fioretti 42. fejezetéből:

„Hajdan az ankonai Marka tartományát, mint az égbolton a csillagok, jámbor életű barátok ékesítették, akik az égitestekhez hasonlóan beragyogták és feldíszítették példájukkal és tanításukkal Szent Ferenc rendjét és az egész világot... Ilyenek: az öreg Lucido testvér..., egy másik: Bentivoglia..., Péter... Ennek a jámbor Péter testvérnek idejében élt az offidai Konrád testvér.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog Konrádot Szent Ferenc hű követőjévé és buzgó igehirdetővé
tetted. Közbenjárására alakíts minket tetszésed szerint, hogy egykor részesei
legyünk örök dicsőségednek. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Nemzetek 2.

Nemzetek

 
elmélkedés második rész 

Az Újszövetség idején a nemzetségtáblákban kitágult a zsidó gondolatvilág. Már nem ez a nép áll a központban, hanem az ábrahámi ígéretek legfontosabb szempontja:” Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” A nemzetségtáblákban ugyanis állandóan ott szerepel a nevek mellett az is, hogy ki milyen örökséget hagyott maga után leszármazottjaira: áldást vagy átkot, jó vagy rossz sorsot. Az Újszövetség legfontosabb üzenete, hogy a zsidó nép megszüli az isteni igeretek beteljesítőjét, Jézus Krisztust, aki „elveszi a világ bűneit”, büntetések helyett áldást hoz minden népre. Máté evangéliuma ezt vezeti le Jézus családfájában Ábrahámtól Dávidig, Dávidtól a babiloni fogságig, a babiloni fogságtól Jézusig 14-14 nemzedékbe sorolva a fontosabb ősöket. Beleszövi azt is, hogy három asszony neve különösen fontossá válik Isten gondviselő akarata szerint: Juda özvegyen maradt és többször megalázott menye, Támár (Tér 38,1-30) a zsidó kémeket mentő jerikói Ráháb (Józs 6,22-25), az anyósat vállaló és gondozó moábi Rut, (Rut). A tizennégyes felosztás a Messiás kiemelkedően fontos ősére, Dávidra figyeltet. Az ő nevének gyökhangzói:dvd számokat is jelentenek. Összegűk:5+4+5=14.A 145.zsoltárban olvassuk: „Nemzedék nemzedéknek dicséri alkotásaidat és hirdeti hatalmadat. Elmondják szentséged fölséges dicsőségét, elbeszélik csodáidat. Elmondják félelmetes erődet, és hirdetik nagyságodat. Megemlékeznek túláradó jóságodról, igazságodat ujjongva ünneplik”(4-7) Öröm énekében, a Magnificat-ban Mária önmagát nyilvánítja boldognak, mert jóságában rátekintett és kiválasztotta Őt az Úr az ígéreteket beteljesítő Megváltó édesanyjának. Az emberek nem csak az áldást öröklik őseiktől, hanem a bűnt és büntetéseit is: „így rátok száll minden igaz vér, amelyet kiontottak a földön az igaz Ábel vérétől Zakariásnak Barakiás fiának véréig, akit megöltek a templom és az oltár között. Bizony, mondom nektek, rászáll mindez erre a nemzedékre”. (Mt 23,35-36) Jézus a saját nemzedékében is tapasztalja, milyen gonosz tud lenni: „a gonosz és parázna nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, csak Jónás próféta jelét.” (Mt 12,39) Ó, hitetlen és romlott nemzedék! Meddig legyek meg veletek? Meddig tűrjelek még titeket?”(Mt 17,17) Különösen ellenségeiben, a farizeusokban tűnik ki a gonoszság: „Viperák fajzatai! Hogyan tudnátok, jó dolgokat mondani mikor gonoszok vagytok? Hiszen a szív bőséből szól a száj. A jó ember a jó kincséből jó dolgokat ad elő, a gonosz ember pedig gonosz kincséből gonosz dolgokat ad elő.” (Mt 12,34-35) Ezekért természetesen vállalni kell az értük járó büntetéseket: „Kígyók viperák fajzatai. Hogyan menekülhetnétek meg a gyehenna ítéletétől? (Mt 23,33) Jézus nem késik nevén nevezni a bűnök okát sem. „Ti az ördög atyától vagytok, és atyatok kívánságait akarjátok cselekedni. Ő gyilkos volt kezdet óta és az igazságban meg nem állt, mert nincs benne igazság. Amikor hazugságot szól, magától beszél, mert hazug es a hazugság atyja. Én azonban az igazságot mondom, ezért nem hisztek nekem. Ki vádolhat engem közületek bűnnel? Ha igazságot mondok nektek, miért nem hisztek nekem? Aki Istentől van, Isten igéit hallgatja. Ti azért nem hallgatjátok, mert nem vagytok Istentől” (Jn 8,44-47) Ez az engedetlen, lázadó magatartás méltán hívta ki Isten haragját: „Ma, amikor meghalljatok az ő szavát, meg ne keményítsétek szíveteket, mint a megkeseredésben, a kísértés napján a pusztában, ahol atyáitok megkísértettek engem a próbatételben, noha látták cselekedeteimet negyven éven át! Megharagudtam ezért arra a nemzedékre és így szóltam: Mindig csak tévelyegnek szívükben! Ők azonban nem ismerték föl az én útjaimat. Amint megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmamba! Vigyázzatok, testvérek, ne legyen közületek senkiben hitetlenségre hajló gonosz szív, hogy el ne szakadjon az élő Istentől. (Zsid 3,7-12) Főként ne történjék ez meg velünk Krisztus eljövetele után.

 

Adventi kalendárium 13.

Adventi kalendárium – 2014. december 12.

Advent első vasárnapján elkezdődött egyházunkban a megszentelt élet éve. Ehhez kapcsolódunk kalendáriumunkkal: korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük mindennap. Várjuk együtt az Úr érkezését!

„Tapintattal, alázatosan, mint koldus áll Ő az ember szabadsága előtt. Létünk és a Föld sorsa egybefonódva van kezünkbe letéve, és Isten jelen van ebben az összefonódásban. Egyszerre tétlenül és tevékenyen, szenvedve és reménykedve várakozik az egyes ember válaszára.” Henry Boulad

Mindenható Istenünk, add meg nekünk, a te népednek, hogy virrasztó lélekkel várjuk egyszülött Fiad eljövetelét, kitartsunk kegyelmedben, és ahogyan ő tanította, az élő hit lámpásával siessünk eléje. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Advent 2. hetének péntekje

Advent 2. hetének péntekje

Amikor Isten kihirdette a tízparancsolatot, hivatkozott abszolút létére

„Én, az Úr (=Jahveh), vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából". (Kiv 20,2) Izajás próféta könyvének mai részletében ugyanerre az isteni tekintélyre hivatkozik az Úr:„így szól az Úr, a te megváltód, Izrael Szentje: Én vagyok az Úr, a te Istened, aki tanítalak téged, hogy hasznodra váljék; aki vezetlek az úton, amelyen járnod kell". (Iz 48,17) Isten, a mindentudó, mindent helyesen ismerő tanító közölni akarja népével azokat az igazságokat, amelyek ismeretében jól tud dönteni tennivalóiról. Meg akarja mutatni nekik az utat, amely az üdvösségre visz. Az ember, a választott nép tagja, azonban nem volt elég okos történelme során. Ennek káros következményeivel szembesül a prófécia idején, hogy változtatni tudjon az életvitelén. „Ha figyeltél volna parancsaimra, olyan lenne békességed, mint a folyam". A folyam nagyon bő vizű folyó. A nyári szárazság nem sújtja vízhozamát, az esős idők csapadéktöbblete is elfér benne. Lehet rá számítani. Ilyen biztonságos béke minden nép életében igen nagy áldásnak bizonyul. Ugyanígy csodálatos lett volna békességed a közelmúltban, mint volt Dávid király és utódai idejében négy évszázadon át Jeruzsálem pusztulásáig. Akadtak kisebb viharok akkor is, de ezek nem veszélyeztették Izrael létét. Kényes kérdés minden nép életében a népszaporulat. Az az erős nemzet, amelyben a családok elfogadják a sok gyermeket, ahol a családi asztalt úgy ülik körül, mint az olajfa-sarjak: „Feleséged olyan lesz, mint a bőven termő szőlőtő házad udvarán, fiaid, mint az olajfa­csemeték asztalod körül. Íme, ilyen áldás éri az embert, aki féli az Urat". (Zsolt 128, 3-4) „Ivadékod annyi volna, mint a föveny és méhed sarja annyi, mint homok szemei". (Iz 48,19) így ígérte Isten már Ábrahámnak is akkor, amikor még egyetlen fiát, Izsákot is hajlandó lett volna feláldozni Istennek, (vö. Ter 22,15-18) Megváltónk rövid példázatát állítja elénk a liturgia magyarázatul, miért alakult a zsidók sorsa, de a modern embereké is egészen másként, mint kívánatos lett volna: A piactéren játszadozó gyerekek egy része hol vidám, hol meg szomorú játékra ösztönzi társait. Azok, pedig nem lelkesednek egyikért sem, így meghiúsul a közös játszadozás lehetősége. (Mt 11, 16-17) Jézus záró mondata szolgáljon tanulságul: „a bölcsesség igazolást nyer a tettei által". (19) Nagy kérdés nemzetünk számára is: Elismerjük-e Istent Urunknak, tanítónknak, vezetőnknek? Ha ezeket igennel válaszoljuk meg, akkor jóra fordul sorsunk.

SZENT I. DAMAZUSZ PÁPA

SZENT I. DAMAZUSZ PÁPA
December 11.
*Róma, 305 körül +Róma, 384. 

Damazusz valószínűleg 305 körül született Rómában. Liberius pápa diákonusa volt, akit hűségesen elkísért a számkivetésbe is, ahova Constantius császár űzte a pápát. Liberius halála után, 366-ban viharos pápaválasztásra került sor, amelynek következményei beárnyékolták Damazusz pápaságának első felét. Egy kis csoport ugyanis először egy Ursinus nevű diákonust választott meg pápának, és ez a Santa Maria in Trastevere-templomot tette meg ,,székhelyévé''. Egy sokkal nagyobb csoport rövidesen Damazuszt emelte Péter székébe, s ő a lateráni bazilikát foglalta el. Ursinus és Damazusz hívei között összecsapásokra került sor. Egy alkalommal az egyik templom volt a csatatér, s többen meg is haltak. Damazuszt emiatt a város prefektusa bevádolta, de később fölmentették a vád alól.

Damazusz idejében zárult le az ariánusokkal folytatott hitvita, maguk az ariánusok sok apró pártra oszlottak. A szentháromságtan és a krisztológia kérdései a keleti teológusok -- főképp Szent Atanáz, Nagy Szent Vazul, Nisszai Szent Gergely és Nazianzi Szent Gergely -- munkássága során tisztázódtak, s Damazusz elfogadta a tanításukat. Nagy Theodosius (379--395), akinek személyében a niceai hitvalláshoz hű császár került a keletrómai birodalom élére, 380-ban rendeletet adott ki, amellyel fölszólította a birodalom összes keresztényeit, hogy csatlakozzanak ahhoz a hitvalláshoz, amelyet az igazhitű püspökök személyes aláírása hitelesít, köztük Damazuszé is.

Hit dolgában teljesen egyetértett az I. konstantinápolyi zsinattal (381), joghatósági intézkedéseiben azonban már talált kifogásolnivalót. E zsinat harmadik kánonja ugyanis úgy határozott, hogy az új császárváros, Konstantinápoly püspökének elsőbbsége van az alexandriai és az antiochiai püspökkel szemben. E két régi, kiemelkedő fontosságú püspökség védelmében Damazusz zsinatot hívott össze Rómába, és 382-ben újra megalapozta ezek rangját az egész Egyházban azáltal, hogy fölelevenítette a püspökségek ,,Péter-féle'' rangsorát. Ennek értelmében a római egyháznak az összes többi püspökséggel szemben elsőbbsége van, mert Rómában halt meg a két apostolfejedelem, Szent Péter és Szent Pál, és sírjuk is ott van. A második helyen Alexandria áll, mert ezt a püspökséget Péter apostol parancsára Márk alapította, aki Péter tanítványa volt. A harmadik helyen áll Antiochia, mivel itt mind a két apostolfejedelem működött. Konstantinápolynak a második helyre történő besorolását -- azzal a megindoklással, hogy császári város -- Damazusz határozottan visszautasította. Ez a döntés nagyban hozzájárult a római püspökség tekintélyének növekedéséhez. Ettől kezdve honosodott meg a pápák szóhasználatában a ,,Sedes Apostolica -- Apostoli Szentszék'' megjelölés.

E fejlődéssel azonos irányban hatott a pápának az a törekvése, hogy előtérbe helyezze a latin nyelvet. A szentmisében kötelezővé tette a latin használatát, s csak a Kyrie maradt meg a korábbi görög nyelv hírmondójának. Ez a rendelet magával hozta, hogy a szentmise olvasmányai számára gondoskodni kellett a Szentírás megfelelő latin fordításáról. A feladattal Damazusz Szent Jeromost bízta meg, aki pápasága utolsó két évében a titkára volt, s aki a halála után a feladatot végre is hajtotta.

Damazusz pápa nagy érdeme a vértanúk tiszteletének fölélesztése. Sok feledésbe merült vértanú sírfeliratát maga készítette el vers formában, és nagyon szép írással kőbe vésette, majd elhelyezték a vértanúk sírján. Különös gondot fordított Szent Lőrinc vértanú diákonus tiszteletére; minden bizonnyal tőle származik a gondolat, hogy Szent Lőrinc Róma városának patrónusa legyen.

Jó kapcsolatot tartott fenn a város világi vezetőivel. Ezekben az években nagy vita folyt, hogy a szenátus üléstermében -- tekintettel arra, hogy a szenátorok többsége keresztény -- megtűrhető-e a pogány Victoria istennő oltára. Ráadásul az ősi szokásoknak megfelelően a szenátus üléseinek kezdetén erre az oltárra áldozati adományokat helyeztek el. A kérdést a Milánóban élő császár elé terjesztették, s Ambrus közvetítette az ügyet. A császár úgy határozott, hogy az oltárt véglegesen távolítsák el a teremből. Damazusz jóban volt a még pogány prefektussal, Praetextusszal is, aki egyszer jókedvében így szólt: ,,Ha megválasztanának Róma püspökévé, azonnal megkeresztelkednék!''

Ennek ellenére Damazuszt egész pápasága alatt sok rágalom érte. Mindez azzal a ténnyel állt összefüggésben, hogy akkoriban sok asszony és leány tért meg a római arisztokrácia családjaiból, és vagyonukból bőkezűen adakoztak az Egyház céljaira. Mivel pedig a pápa a kezébe került javakból nem csupán a karitatív szolgálatokat fedezte, amelyek egyébként nagyon jól meg voltak szervezve a városban, hanem a templomokat ékesítette, s méltó környezetet teremtett a vértanúk sírjai köré, ellenségei a ,,dámák fülcimpája'' csúfnévvel illették.

Ahhoz azonban Damazusz túlságosan energikus volt, hogy a püspökökkel és a teológusokkal ne támadjanak surlódásai. Egyesek második Szent Atanázként magasztalták, mások ellenben becsmérlően gondolkodtak és nyilatkoztak róla. Nem szolgált a pápa örömére, hogy Nazianzi Szent Gergely elhagyta kisázsiai püspökségét és átment a konstantinápolyi székre. Úgy ítélte meg, hogy ez ellentétben áll az Egyház hagyományos gyakorlatával, és tűrhetetlennek tartotta a püspökök törekvését a tekintélyesebb székhelyek felé. Nagy Szent Vazullal sem volt teljes az összhang. Mindketten másként gondolkodtak és beszéltek a teológia kérdéseiről, s más jellegű kérdésekben sem voltak azonos állásponton. Ezért nem túlságosan kedvező és jóindulatú Vazul véleménye a pápáról.

Damazusz 384. december 11-én halt meg. A Via Ardeatina mentén akart nyugodni. Nem akart a Callistus-katakomba pápasírjai között sírhelyet magának, inkább a családi sírboltba kívánkozott. Anyjának Laurentiának, a nővérének, Irénének és saját magának külön sírboltot készíttetett. Maradványait később bevitték a városba.

Amit Damazusz pápáról a források elmondanak, annak alapján egy föltűnően energikus, tetterős ember rajzolódik ki előttünk, aki minden erejével harcba szállt a Niceában megfogalmazott hitvallás megőrzéséért. Hivatkozva a Péternek adott ígéretre: ,,Te Péter vagy, és én erre a kősziklára építem Egyházamat'' (Mt 16,18), a pápaság tekintélyének növeléséért többet tett minden elődjénél.

Fáradhatatlan volt a liturgia rendezése és a vértanúk tisztelete dolgában. Személyes jámborságáról a források hallgatnak, még csak következtetési támpontokat sem adnak.

Ünnepe a 11. században terjedt el az egész Egyházban.

Példája:
    a történelem tapasztalatai alapján dolgozz a jövőért!

Nemzetek 1.

Nemzetek

 
elmélkedés első rész 

Igaz az, ami megfelel a fogalmának. Az utóbbi évszázadokban sokat beszéltek a nemzeti gondolatról, a magáról a nemzetről is. Újabban lelkes hazafiak már nem beszélnek róla, hanem megjegyzéseket hallunk róla, mint valami tévedésről. Akad olyan, aki filozófusnak vallja magát és úgy értékeli megállapításait, hogy fogalmakkal dolgozik, tehát igaz, amit állít. A filozófia a természetes emberi értelemmel művelhető tudomány legfelsőbb foka. Nem érdekli a dolgok minősége, még a fizikai testek mennyisége sem, egyedül a dolgok léte, és a lét végső határozmányai az egy, az igaz és a jó. Mivel pedig mindent Isten teremtett, mindennek a fogalmát Ő határozta meg, hogy mi legyen az, amit teremt. Azt is, hogy a teremtendő valami egy legyen, vagyis azonos önmagával, igaz legyen, vagyis megfeleljen a fogalmának, és jó legyen, megfeleljen a céljának. A nemzeteket is Isten teremtette, hogy a szaporodó emberek rokonságokba szerveződjenek, a legkisebb emberi közösség, a család mintájára nagy családok, nemzetek alakuljanak belőlük. Isten akarta a nemzeteket, a magyar nemzet is az Ő terve alapján jött létre. Gondolkodni kell, nem kiabálni. Saját nemzetünk legyen előttünk szent és sérthetetlen. Lássuk, mit mond Isten a nemzedékről és a nemzetekről a kinyilatkoztatás írott formájában, a Szentírásban.„a nemzedék (generáció) szó a nemzés, szülés értelemből kiindulva azt a szolidaritást (sorsközösséget) akarja kifejezni, amely az embereket egymással egyesíti. A bibliai szó, akár a magyar nyelvben,jelölheti azokat, akik ugyanabban az időben élnek (kortársak), de a héber szó ezen a szociológiai jelentésen túl még egy történelmi árnyalatot is tartalmaz: a nemzedék azoknak a közössége, akik egy családból vagy egy fajból származnak (leszármazás, nemzetség sor) A Biblia ezzel a szóval és a genealógiák (nemzetségtáblák) használatával az embereknek az áldásban vagy a bűnben való sorsközösségét (szolidaritását) akarja kiemelni, éspedig Ádámtól - Krisztusig és az idők végéig.” (Biblikus Teológiai Szótár, 879-880) Ennek megfelelően nézhetjük az embert, mint aki beleszületik egy nemzedékbe. A zsidók ezt nemzetségtáblában örökítették meg. Az első emberről készült nemzetségtábla azt rögzíti, hogy kik származtak tőle (Tér 5,1-32) A következő nemzetségtábla a vízözön utáni generációkat sorolja föl. Utolsó két verse már nemzeteket is említ, mint akik egy-egy őstől származtak: „Ezek Szem fiai, nemzetségeik, nyelveik, országaik és nemzeteik szerint. Ezek Noé fiainak nemzetségei, népeik és nemzeteik szerint; ezekből különültek el a nemzetek a földön a vízözön után” (Tér 10,1-32) - Lehet, hogy nem tudja mindenki, hogy Noé elsőszülött fia, Szem, a szemiták nemzetségének őse. Közülük való Ábrahám, akitől a zsidóság, az egyik szemita nép származik. (Ter 11,10-32) A babiloni fogság után 400-300 között a fogságban megtört zsidó nép állandó jelleggel idegen országok vazallusa lett. Faji és vallási azonosságukat úgy akarták megőrizni, hogy felsorolják nemzetségtábláikban származásukat. Az első könyv az emberiség közös nemzetségeit ismerteti, kiemelve, hogy az emberiség történelme a zsidóságban éri el célját. A felölelt idő: Ádámtól Saul királyig. A második könyv Dávid királytól Círusz perzsa királyig tárgyalja a zsidó nép történelmét.

Adventi kalendárium 12.

Adventi kalendárium – 2014. december 11.

Advent első vasárnapján elkezdődött egyházunkban a megszentelt élet éve. Ehhez kapcsolódunk kalendáriumunkkal: korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük mindennap. Várjuk együtt az Úr érkezését!

„Isten sokakat mindenféle külső segítség nélkül vezet el a kontemplációra. Ebben sokszor a természetes körülményeket is felhasználja. A szeretetben eltöltött egyszerű élet, néhány betegágyhoz kötött év, a halállal való közvetlen találkozás, az otthon elhagyása és együttélés a szegényekkel vezethet el a kontemplációra.” (Jálics Ferenc)

Istenünk, lelkesítsd szívünket egyszülött Fiad útjának előkészítésére, hogy a vele való találkozás által megtisztult lélekkel szolgáljunk téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Advent 2. hetének csütörtökje

Advent 2. hetének csütörtökje

„Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál”

 
Keresztelő János születését hosszú várakozás előzte meg. Mint minden zsidó család, Zakariás és felesége Erzsébet is igen nehezen élte meg, hogy nem született gyermekük. A szomszédok, ismerősök, de a rokonok is sajnálták őket, de végül is elfogadták, hogy Isten zárta be Erzsébet méhét, magtalan, utód nélkül fognak meghalni. Ebbe már annyira beletörődtek, hogy amikor Gábor főangyal a templomban felkereste Zakariást esti papi tevékenysége közben,ott a szent helyen közölt vele az Úr akaratát, hogy fia születik, aki majd a Messiás előfutára lesz, az idős pap elámult, aztán felocsúdva meglepetéséből, kétségbe vonta az angyal szavainak hitelességét. Ezért viszont kilenc hónapos némasággal sújtotta őt az angyal. Amikor lejárt a szolgálata és hazamehetett, mindenki csodálkozott némaságán, de végül is beletörődtek ebbe is. A visszatérés után Erzsébet fogant, de nem merte megmondani senkinek, mert félt, hogy téved, és ennek a szégyenét már nem merte vállalni. De amint előre haladt az idő, a kis magzat egyre jobban meglátszott alkatán, majd a hatodik hónapban váratlanul megjelent Mária és a szíve alatt hordott Messiás, akkor már sejteni kezdték, hogy Istennek magasabb céljai vannak Zakariás és Erzsébet kisgyermekével. Az édesanya a szíve alatt táncra perdült magzata viselkedéséből következtetett arra, hogy valami rendkívüli történt vele. Aztán Szentlélektől megtudta, hogy „Urának anyja jött el hozzá" (Lk 1,43), nagyon boldog lett. Akkor értette meg, hogy rengeteg imája és megaláztatása termette meg gyümölcsét. A nyolc napos kisded körülmetélésekor viszont a névadást Zakariás írása döntötte el: „János az ő neve" (63). Mintegy azt fejezte ki megnyilatkozásával: A nevét nem én adom. Istentől kapta. Ezzel viszont letelt a büntetése, megszólalt, és elmondta, fiának születése is csodálatos ajándék, de sokkal jelentősebb titkokat fed föl ez az esemény: Isten beteljesíti az Ábrahámnak tett esküjét: Dávid Fia, a Messiás is megszületik. Ennek a kisfiúnak pedig az lesz dicső küldetése, hogy ő fogja előkészíteni útját. (Lk 1,57-65) Ekkor hangzott el a jelenlévők közül valakinek az ajkáról ez a kérdés:"Mindannyian, akik hallották, a szívükbe vésték ezt, és kérdezték: Mi lesz ebből a gyermekből? Mert az Ur keze volt vele": (66) Harminc év múlva válaszolt erre a kérdésre Jézus: „Bizony, mondom nektek, asszonyok szülötti között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál." (Mt 11,11) Óriási dicséret! Ott volt az egész Ószövetség: Ábrahám, Mózes, Dávid. Jézus ítélete viszont megfellebbezhetetlen. És jön a másik meglepetés: „De aki a legkisebb a mennyek országában, az nagyobb őnála" (11) Minden keresztény, ma is, ennél az utolsó ószövetségi prófétánál, a Messiást mindenkinek bemutató Jánosnál, nagyobb. Nagyobb, mert az Újszövetségnek vagyunk kitüntetett tagjai. Elgondolkodunk: ha mi ennyire nevesek vagyunk Istenünk rendjében, akkor miért félünk? És igen nagy kérdés: Többen is akadnak az újkori szektások között, akik dicsekszenek, hogy ők visszataláltak Isten igazi szövetségéhez. Oda, ahol a legnagyobb Keresztelő János, de ahol mi vagyunk, és hitehagyott keresztény testvéreink voltak, mindenki nagyobb még Jánosnál is.

ATHÉNI SZENT MENNÁSZ

Szent Ménász és vértanútársai

Szent Ménász athéni születésű volt. Fiatal korában kitűnt tanultságával és ékesszólásával. Maximin császár (305-13) bizalmas embere lett. Ebben az időben a keresztények számának megnövekedésével Alexandriában vita támadt a keresztények és pogányok között. A császár nem akart hozzájuk menni a vita elintézésére. Ménászt küldte hozzájuk, aki bölcsen békét teremtett a város lakói között. Mindenki szabadon megvallhatta hitét. Hogy jó példát adjon, ő is megvallotta eddig rejtekben tartott keresztény hitét.

Miután mindezek a császár fülébe jutottak, elküldte Alexandriába hűséges emberét Hermogenészt, aki pogány volt. Az lett a feladata, hogy a régi pogányságot igyekezzen visszaállítani és a keresztény vallást visszaszorítani. Hermogenész kínzások alá vetette Ménászt, de látván a vértanú erős ragaszkodását a keresztény hithez, őmaga is Krisztus hitének követője lett. A császár ezt meghallva, kiadta a parancsot, hogy mindkettőjüket fejezzék le.

Eugráf szent Ménász íródeákja volt. Ő is ugyanolyan vértanúi halállal dicsőítette meg Istent. Mindezek 313 körül történtek.

Éljük meg az evangéliumot!

Éljük meg az evangéliumot! 

 
A II. Vaticanumot azért hívta össze XXIII. János pápa, hogy utat mutasson a hívők seregének, hogyan kell, vagy hogyan lehet Jézus Krisztust követni a nagy háborúk után, amikor a kereszténység központját jelentő Európát XII. Pius pápa missziós területnek nyilvánította. XXIII. János is úgy érezte, az Egyház ablakait ki kell nyitni, hogy a friss levegő beáradhasson. Ebben az időben adta ki a jelszót az Egyház a szerzetesek számára: vissza kell térniük a rendalapító szándékaihoz, az ő példája nyomán rendezzék át az életüket Nekünk, ferenceseknek akkor is, ma is könnyebb a dolgunk, mert Francesco a maga idejében rátalált a lényegre. Már Szent Pál is megfogalmazta: „Legyetek a követőim, amint én Krisztus követője vagyok.” (1Kor 11, 1) Francesco sokáig kereste a maga hivatását. Tanulmányozta a korabeli szerzetesek életét. Mindegyik valami nagyszerűt mutatott: az Istennek szentelt közös élet munkáját, imádságos lelkületét, a liturgiával átszőtt napot, életet, a csodás fénnyel megszerkesztett és bemutatott liturgiát, tudományok elsajátítását és tanítását, a szegények gondozását. Mind fontos részlet, de csak részlet. Ő az egészet keresi. Egyelőre csak magának, hiszen nem is sejti, hogy nyomában világra szóló mozgalom indul útra. A kegyelem az Angyalos Boldogasszony előtt a kis oltár evangéliumos könyvéből villantja szemébe a jézusi parancsot: „Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: „Békesség e háznak.” (Lk 10, 3-5) Mint a villám fénye, hatott rá ez a szöveg. Eszköztelenül induljatok, és bízzátok magatokat, a nektek adott küldetés eredményességét a mennyei Atyára! Érezzék úgy a meglátogatott emberek, hogy nem ti érkeztetek, hanem „elközelgett hozzátok az Isten országa.” (9) Sőt: maga Isten, a titeket küldő Krisztus Atyja, az Ősforrás és Végcél. A Szentírás 72 könyvéből 45 könyv Jézusról beszél: „Olvassátok az Írásokat, hiszen azt gondoljátok, hogy azokban van örök élet számotokra. Éppen azok tesznek tanúságot rólam.” (Jn 5, 39) Ez a rengeteg írott szócska úgy érthető igazán, ha én, az Isten Igéje beteljesítem. Mert „az Ige testté lett, és köztünk lakott” (Jn 1,14) A megtestesült Igének küldetése van: „Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világokat is teremtette, aki – mivel az ő dicsőségének fénye és lényegének képmása és mindent fenntart hatalmának igéjével, - miután a bűnöktől megtisztulást szerzett, a Fölség jobbján ül a magasságban.” (Zsid 1,1-3) Atya tökéletes, kimerítő önismerete. Benne azonban nemcsak, hogy megismeri önmagát az Atya, hanem ezt az önismeretet ki is mondja, kimondja öröktől fogva: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél.” (Jn 1,1-2) Eljött tehát látható alakban, emberi formában a Második Isteni Személy, az Atya Képmása. Itt a földön megjelenve emberalakban, szóban, tettben és egész valójában az Atyát tükrözi: róla beszél, és a tetteiről így nyilatkozik: „Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok és az Atya énbennem? Az igéket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem lakik, ő cselekszi a tetteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem.” (Jn 14,10-11) „Aki őt látja, látja az Atyát is” (9) Jézus az Atyáról beszél mindig: az egész tanítását örömhírnek nedvezi. Az a nagy örömhír az emberiség számára: van nektek Atyátok a mennyben, és ő mindennél jobban szeret titeket. „Ezért azt mondom nektek, ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél? Ki a közületek, aki aggodalmaskodásával képes az életkorához egyetlen könyöknyit hozzátenni? És a ruha miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak, és nem fonnak; mégis, mondom nektek: még Salamon sem volt minden dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha pedig a mezei füvet, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így felöltözteti, nem sokkal inkább titeket, kishitűek? New aggódjatok tehát, és ne mondogassátok: mit együnk, vagy mit igyunk, vagy mibe öltözködjünk? Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja.” (Mt 6, 25-34) Az Atya tehát szeret titeket, a tenyerén hord, gondoskodik rólatok. Ismeri hajatok minden szálát. Szeret, vagyis mindent a javatokra működtet közre. Viszonzásul csak azt várja: bízzunk benne tökéletesen. Bízzunk benne gyermekdeden, önfeledten! Erre tanít Jézus szavaival. Példájával is ezt hirdeti: Vállalja az embersorsot, bár „Jézus nem bízta magát rájuk, mert ismerte mindnyájukat, mert nem szorult rá, hogy valaki tanúságot tegyen az emberről; jól tudta ugyanis, hogy mi lakik az emberben.” (Jn 2, 24-25) Tudta Ő, hogy mire vállalkozik. Jézus az üdvösség eredeti tervében „csak” beteljesítője lett volna Istenteremtő tervének: „Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.” (Jn 1,3) Még részletesebben fejtegeti Szent Pál: „Ő a láthatatlan Isten képmása, és minden teremtmény elsőszülöttje. Mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, a trónusok és uralmak, a fejedelemségek és hatalmasságok. Minden őáltala és őérte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn.” (Kol 1,15-17) Mielőtt bármit teremtett Isten, elhatározta, hogy Fia megtestesül, vagyis emberi természetet vesz majd föl, amely testből és lélekből áll. Az anyagvilág ősmintája ez a test lesz, vagyis az élettelen és élő anyag, a sziklától az emberi testig benne kapta meg formáját. De a szellemvilág is Jézus teremtett lelkében adatott. Jézus a tényleges megtestesüléssel valóra váltotta a mintaokságot, magához ölelte istenségében az embert, az emberben az egész teremtett világot. Isten eredeti tervében azzal teljesült volna be az örök terv, hogy Jézus mindent és mindenkit átad az Atyának. Az emberek mind üdvözültek volna. Az ősbűn miatt ez a terv megváltozott. A Fiúisten ugyan megtestesült, mert csonka lett volna a teremtés az ősminta megvalósulása nélkül, de nem minden ember és nem minden angyal üdvözül, mert a mintát nem fogadták el: „Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, Akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek.” (Jn 1,9-13) az ember ostobán megbántott, de nem kisebbített: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Jézus beteljesíti az Atya szeretetét a tetteivel, példájával.

Adventi kalendárium 11.

Adventi kalendárium – 2014. december 10.

Advent első vasárnapján elkezdődött egyházunkban a megszentelt élet éve. Ehhez kapcsolódunk kalendáriumunkkal: korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük mindennap. Várjuk együtt az Úr érkezését!

„Lelki magatartásunk, utunk a béke és tökéletesség keresésére teljes egészében istenfogalmunktól függ. Ha hinni tudjuk, hogy Ő igazán a mi szerető Atyánk, ha valóban el tudjuk fogadni azt az igazságot, hogy végtelen és könyörületes érdeklődéssel törődik velünk, ha hisszük, hogy szeret bennünket, nem mert értékesek vagyunk, hanem mert szükségünk van szeretetére, akkor bizalommal haladhatunk előre.” Thomas Merton trappista szerzetes

Mindenható Istenünk, te azt kívánod tőlünk, hogy előkészítsük Krisztus Urunk útját. Ne engedd, hogy gyöngeségeink letörjenek minket, míg mennyei Orvosunk érkezését várjuk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

 

Advent 2. hetének szerdája

Advent 2. hetének szerdája

„Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok, és terhet hordoztok, és én, felüdítlek titeket"

Jézus nyilvános működése idején Zsidóország területén jó szívvel hirdette Isten igéjét. Nem haragról, fenyítésről beszélt, nem Isten ítéletének rettenetes lehetőségeit taglalta beszédeiben. Ő az Isten országát, az igazság és szeretet szellemiségét hirdette. Honfitársai mögött hat évszázad súlyos bűnei és az értük járó kemény szenvedések emlékei álltak élő valóságként. Úgy tűnt, mindenki a megbocsátás és nyugalom világát várja már. Erről beszélt Jeruzsálem pusztulása előtt Jeremiás próféta kortársa, Mikeás próféta: „De te, Efrata Betlehemje, kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között, mégis belőled származik nekem Izraelnek jövendő uralkodója, származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza. .És ő lesz a béke". (Mik 5,1.4) a nagy szenvedések és üldöztetések után tehát jön majd a Messiás, aki mindent meg tud változtatni, amit az emberek elrontanak. De őt magát kell elfogadni a tanításával együtt, akkor vele együtt visszatér a jólét és boldogság is. Jézus egy idő múlva kemény szavakkal mondott ítéletet azokra a városokra, amelyekben a legtöbb csodát művelte. Ítéletének józanító éle volt: csodái nyomán fel kellett volna ismerni benne Isten küldöttét, a Messiást. El kellett volna Őt formálisan ismerni Megváltónak. Akkor általa megnyerték volna békéjét is. így azonban szenednek ezek a városok, Korozain és Betszaida, és talán még náluk is jobban bűnhődik Kafarnaum, amit Jézus Názáret után lakóhelyéül választott, mert nem ismerték föl Jézus látogatásának jelentőségét, (vö. 11,20-24) Ezek után a gőgös és elutasító városok után Jézus kitárta karját a nagyvilág felé és úgy hívogatta magához a szenvedőket: „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítlek titeket." (28) Ekkor nemcsak a környékbelieket hívja felüdülni, nem is csupán a zsidóság sokszorosan kizsigerezett alsóbb néposztályát, hanem az egész világ minden elnyomott népét. Hozzájuk küldi majd apostolait, hogy tanítsák meg őket mindarra, amit Ő tanított, és vezessék el hozzá azokat, akiket mostoha sorsuk fáradttá és tehertől meggyötörtté tett. Mennyire oda kellene figyelnünk ezekben az anyagi és szellemi nyomorban vergődő években erre a jézusi hívásra:„Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én, felüdítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű - és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám édes és az én terhem könnyű". (Mt 11,28-30) Különösen mi, magyarok figyeljünk fel Urunk felhívására! Másutt is vannak óriási bajok, de nálunk súlyosabbak, mint Európa többi népéé, mert sem rokonunk, sem ismerősünk nincs senki (Ady Endre) Jézus nekünk még egy kiváló támaszt adott: az Édesanyját, akit nemcsak a kereszt alatt tett anyánkká, hanem állami és keresztény létünk hajnalán küldött Géza fejedelemhez. Ő is megígérte, hogy népünknek állandó támasza lesz. Most rajunk a sor: vissza tudunk-e, vissza akarunk-e térni hozzájuk? A többit, enyhet és boldogulást Ők adják nekünk!

Ferenc pápa imája Szeplőtelen Fogantatás ünnepén

Ferenc pápa imája Szeplőtelen Fogantatás ünnepén a Spanyol lépcsőnél

December 8-án, hétfőn a pápa és a rómaiak számára kedves hagyományt követve ünnepelték az Örök Városban Szeplőtelen Fogantatás ünnepét.

Délben az Úrangyala elimádkozásakor a Szentatya arra buzdított, hogy Máriához hasonlóan minden keresztény válaszoljon igennel Isten akaratára, és ajándékozza oda magát másoknak a befogadás, a kiengesztelődés és a megbocsátás eszközeként. Délután pedig fölkereste a Santa Maria Maggiore-bazilikát, hogy imádkozzék a Salus Populi Romani Mária-kegykép előtt.

Ezután ellátogatott a Spanyol-lépcső közelében álló Szeplőtelen Mária-szoborhoz, ahol már a hívek nagy tömege várta. A főváros polgármestere köszöntötte a pápát, aki saját kezűleg írt imádsággal fohászkodott a Szeplőtelen Szűzhöz:

Ó Mária, Édesanyánk, ma Isten ünneplő Népe
Téged Szeplőtelennek tisztel,
Aki mentes maradtál az áteredő bűntől.

Fogadd hódolatunkat, melyet Neked ajánlunk
a Rómában székelő és az egész világon elterjedt egyházad nevében.
Annak tudata, hogy Anyánk vagy és teljesen szabad a bűntől,
nagy megerősítést ad nekünk.

Mivel a rossznak nincs hatalma Fölötted, ennek a tudata
reménnyel és erővel tölt el bennünket
a hétköznapok harcaiban, melyeket nekünk kell megvívni
a gonosz fenyegetéseivel szemben.
Ebben a harcban azonban nem vagyunk egyedül, nem vagyunk árvák,
mert Jézus, mielőtt meghalt a kereszten,
nekünk adott Téged Anyánkul.
Mi tehát, jóllehet bűnösök vagyunk,
a Te gyermekeid, a Szeplőtelen gyermekei vagyunk,
akik a benned ragyogó Szentségre kaptunk meghívást,
Isten kegyelméből a kezdetek óta.
Ettől a reménységtől fellelkesítve
a te anyai oltalmadat hívjuk segítségül magunk és családjaink számára,
Rómában és szerte a világon.
Isten szeretetének a hatalma,
mely megóvott Téged az eredeti bűntől,
közbenjárásod által szabadítsa meg az emberiséget mindenféle
lelki és anyagi rabszolgaságtól,
és vigye győzelemre Isten üdvözítő tervét a szívekben és a tettekben.
Add, hogy bennünk, gyermekeidben a kegyelem győzedelmeskedjen a gőg felett
és így irgalmassá lehessünk, miként irgalmas a mi mennyei Atyánk.
Ebben az időszakban, ami Jézus születésének ünnepéhez vezet minket,
taníts meg árral szemben haladni, lemondani magunkról,
megalázkodni, odaadni magunkat, taníts bennünket meghallgatni,
csendben lenni és kilépni önmagunkból,
hogy teret adjunk Isten szépségének, az igazi öröm forrásának!
Óh, Szeplőtelen Anyánk, könyörögj érettünk! 

Látogassunk el a mennyországba!

Látogassunk el a mennyországba!                               
„Ezek után látomásom volt, és íme, ajtó nyílt meg az égben, és az első hang, amelyet mint harsonát hallottam velem beszélni, így szólt: Jöjj fel ide megmutatom neked mindazt, aminek ezek után történnie kell! Azonnal elragadtatásba estem, és íme, királyi szék volt elhelyezve az égben és a királyi széken ült valaki. Az ott ülőnek tekintete hasonló volt a jáspishoz és a karneolhoz; szivárvány volt a királyi szék körül, hasonló a smaragd színéhez. A királyi szék körül huszonnégy szék, és a székeken huszonnégy vén ült fehér ruhába öltözve, a fejükön arany korona. A királyi székből villámok, zúgás és mennydörgések törtek elő. Hét fáklya égett a trón előtt: Isten hét szelleme. A királyi szék előtt mintegy üvegtenger volt, kristályhoz hasonló, és a királyi szék közepén, és a királyi szék körül négy élőlény, elöl és hátul tele szemekkel. Az első élőlény oroszlánhoz volt hasonló, a második élőlény bikához volt hasonló, a harmadik élőlénynek emberhez hasonló arca volt, és a negyedik élőlény repülő sashoz hasonlított. A négy élőlény mindegyikének hat-hat szárnya volt, körös-körül és belül tele voltak szemekkel. Éjjel-nappal pihenés nélkül azt mondták: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, és aki van, és aki eljövendő. Mikor ezek az élőlények dicsőséget, tiszteletet és áldást mondtak a trónon ülőnek, az örökkön-örökké élőnek, a huszonnégy vén leborult a trónon ülő előtt, imádta az örökkön-örökké élőt, letette koronáját a trón előtt és így szólt: Méltó vagy, Urunk, Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztelet és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és a te akaratod által jöttek létre a teremtmények!” (Jel 4,1-11)
Szent János apostol nyomában járva mi is letérdelünk gondolatban a trónon ülő előtt, és a mennyei lényekkel együtt imádjuk: Te teremtettél mindent, akaratod által jöttek létre a teremtmények, akik földön élünk, de az írott üzeneted segítségével már betekinthetünk végcélunk világába. Te teremtettél minket, Istenünk. Nem volt elég, hogy léttel ajándékoztál meg, bennünket választottál a megszámlálhatatlan lehetőségből. Szent Pál ezt így fejezi ki: „Akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között.” (Róm 8,29) Mindezt „eleve”, a teremtés megkezdése előtt határozta el az Úr. Az Atya teremtendő lények ős-mintaokává saját képmását, a Fiúistent rendelte. Már akkor elhatározta, hogy Fia megtestesül, vagyis az egyik teremtmény, az ember lényegét isteni személye felveszi, összekapcsolja az isteni természettel. Ennek a felvett természetnek anyagból álló teste lesz az összes teremtendő anyag mintája, szellemi lelke pedig az emberlelkek és angyali lények mintája lesz. (vö. Kol 1,12-17) Ez az isteni tervben öröktől élő Megtestesült viszi majd fel a mennyországba a megdicsőült anyagot önmagában. Az Ő hasonmása, a többi ember, az Ő nyomában kap oda meghívást. Az Atya „akiket eleve elrendelt, azokat meg is hívta, és akiket meghívott, azokat megigazultakká is tette, akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette”. (Róm 8,30) Itt látjuk tökéletesen megfogalmazva Isten velünk kapcsolatos üdvösségtervét, amit életünk folyamán nekünk kell valóra váltanunk. A teremtés rendben megtörtént, hiszen Isten minden műve tökéletes. Az első ember azonban szembefordult Teremtőjével, bűnbeesett. A Fiúisten ennek ellenére megtestesült, a Szentlélektől egy bűntől tökéletesen megóvott Szűz foganta és tette a mi emberfajunk részesévé. Éppen ezért „mindenben hasonló lett hozzánk, de minden bűn nélkül” (Zsid 4,15) Ő megváltónk lett: „Ó, én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálnak testétől? Isten kegyelme Jézus Krisztus, a mi Urunk által.” (Róm 7,24-25) „Nincs tehát már semmi kárhoztató ítélet azok ellen, akik Jézus Krisztusban vannak.”(Róm 8,1) Nem szabad elfelednünk, hogy a mennyország örök boldogságát nem a bűntől való mentességért kapjuk. Isten a bűnt az üdvösség kérdéskörébe eleve nem tervezte. Mire kell figyelnünk, hogy földi életünk tetteivel biztosan valóra tudjuk váltani üdvösségünk tervét? „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Maga a Lélek tesz lelkünkkel együtt tanúságot, hogy Isten fiai vagyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösök is. Isten örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei. Mert vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.”(Róm 8,14.16-19) Az örök boldogság egyik feltétele az Isten országáért vállalt szenvedés. Jézus maga mondta: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megmenti azt. Mert aki szégyell engem és az én igéimet, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében”. (Lk 9,23-24.25) A szenvedés mellett említi Urunk az önmegtagadást. Lehet ezt aszketikus módon értelmezni, különböző önfegyelmező gyakorlatként. Aki örökre boldog akar lenni, az egész életében mondjon le önös érdekeinek szolgálatáról, tegye mindig azt, amit Isten rajta keresztül akar adni a mellérendelteknek, legyenek azok családja tagjai, munkatársak, nemzete gyermekei. Jézus az utolsó vacsorán mondta ki a lábmosás után ezt a nagy követelményt: „Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem: Mester és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki őt küldte. Mivel ezeket tudjátok, ha meg is teszitek”. (Jn 13,12-17) Jézus ezért adja új formában a szeretet örök parancsát. Az Ószövetségben a felebaráti szeretet parancsa így szólt: „Szeresd felebarátodat, mint te magadat!” (Lev 19,18) Jézus így emeli magasra a mércét: „Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ti is úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt”. (Jn 13,34-35) Miért olyan fontos feltétele az örök boldogságnak a szeretet parancsának hűséges gyakorlása? Szent János szerint Isten maga a szeretet: „Szeretet az Isten, és aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne”. (1Jn 4,16) Ugyancsak neki tulajdonítjuk ezt a mondást: „Fiacskáim, szeressétek egymást! Mert ez az Úr parancsa, és ha ez egyedül megvan, ez elég” Aki Isten kedvéért szereti felebarátait, az a maga előnyéről lemondó minden tettével hasonlóbb lesz Istenhez, ezzel együtt Istennek róla alkotott gyönyörű terve szerint bontakoztatja egyéniségét, a mennyországba illő önmagát. A mennyei boldogság mértékét pedig Isten úgy osztja, ahogyan az ember boldogítani törekszik másokat. Ezért szeretetszolgálatainkért ne várjunk emberi viszonzást. Ha éppenséggel kapunk valamicskét, fogadjuk el, de Isten már Ábrahámmal közölte négyezer éve: „Én vagyok a te igen nagy jutalmad”. (Ter 15,1) Ha még szemünkkel nem is láthatjuk a királyi széken ülőt és csodálatos udvartartását, elmélkedő lelkünk felragyogtatja a szent jánosi látomást. Bizalommal gondolhatjuk, hogy a mennylakók seregében ott örvendenek mindazok, akik szerettek, értünk szenvedni is mertek.

QUINTAVALLEI SZENT BERNÁT

QUINTAVALLEI BERNÁT

 (kb. 1180-1241) 

 
Szent Ferenc első társa. A Fioretti több fejezete ír róla. „Az alázatos szívű Bernát testvér... Szent János evangelista nyomán sasként szárnyalt az isteni bölcsesség fényéig, s éles elmével fejtegette a Szentírás mély értelmét. (l. f.) Mielott követője lett volna, többször is meghívta Szent Ferencet vendégségbe, s így bőséges alkalma volt meggyőződést szerezni életéről és erényeiről. (Cel. Vita I 10. f.) Assisi város egyik legelőkelőbb, leggazdagabb és legbölcsebb polgára volt. (Fior. 2. f.) Amikor Ferenc követoje lett, vagyonát pénzzé tette s az összeget nem rokonai, hanem a szegények között osztotta szét, ezzel például szolgált mindazoknak a testvéreknek, akik később csatlakoztak a rendalapítóhoz. Engedelmességét a szeráfi atya próbára tette. (Fior. 3) Amikor már III. Ince pápa jóváhagyta az elso Regulát (ennek szövege nem maradt fönn), akkor Szent Ferenc elküldte Bernát testvért Bolognába, hogy ott kolostort alapítson. A testvér a város főterén letelepedve oly türelemmel, vidáman viselte el az utcagyerekek csínytevéseit, molesztálásait, hogy ez feltűnt egy jogtudósnak, aki elolvasva a Regula szövegét, tüstént hajlandó volt a kolostor alapításában közreműködni. (Fior. 5. f.) Szent Ferenc halála előtt külön megáldotta „elsőszülött” testvérét. (6. f.) Ugyanez a fejezet arról ír, hogy a szeráfi atya halála után is becsülték, szerették Bernát testvért mint atyjukat a többi testvérek. Külön fejezet szól erényeiről (szegénysége, alázata, türelme, engedelmessége), és arról, hogy elnyerte Istentől a szemlélődés és az elragadtatások kegyelmét. Amikor közeledett halála, sokan keresték fel a rendtársak közül. Kérte, hogy szeressék egymást. Halálakor arca ragyogott és örvendező volt, ami csodálattal töltötte el a jelenlévőket. Csodákkal is tündökölt. (28. f.)
Egyik elragadtatás után mondta:
„Ó testvérek! Van-e oly előkelő nagyúr széles e földön, akinek ha egy gyönyörű, arannyal megrakott palotát ígérnek, készségesen el ne vinne egy trágyával teli zsákot, hogy megkapja az értékes kincset? - Erre az égi kincsre, mely az Istent szeretők jutalma, vágyott Bernát testvér.” (Fior. 28.)

Imádság:
Istenünk, te boldog emlékű Bernátot, Szent Ferenc első társát a szegény és alázatos Ferenc hű követőjévé tetted és csodákkal kitűntetted. Add, hogy példáján épülve mi is felbuzduljunk szent Fiad hűséges követésére. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Adventi kalendárium 10.

Adventi kalendárium – 2014. december 9.

Advent első vasárnapján elkezdődött egyházunkban a megszentelt élet éve. Ehhez kapcsolódunk kalendáriumunkkal: korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük mindennap. Várjuk együtt az Úr érkezését!

„Szereteteteknek el kell vegyülnie gyengédséggel. A nagylelkű szeretettel könnyű találkozni, de a mindenki iránt gyengéd és tiszteletteljes szeretet ritka. Mindenkiben ott van az Úr képmása. Minél kisebbek a testvéreink, testvéri szeretetünknek annál tiszteletteljesebbnek és gyengédebbnek kell lennie.” Magdeleine Hutin, Jézus kistestvére

Istenünk, te kinyilatkoztattad, hogy Üdvözítőt küldesz az egész világnak. Add, kérünk, hogy boldogan várjuk az ő dicsőséges születése napját. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Advent 2. hetének keddje

Advent 2. hetének keddje

Izrael népének sok keserves szakaszát ismerjük.

Ezek a büntetések az ószövetségi választott nép bűneinek következményei voltak. Már a honfoglalás utáni korszak is tele volt a bálványok tiszteletével: „Azt cselekedték ugyanis, ami gonosz az Úr színe előtt, és megfeledkeztek az ő Urukról, Istenükről, s a Baáloknak és az Astartéknek szolgáltak". (Bír 3,7) Ez a vétek azért is súlyosnak minősült Isten szemében, mert Mózes halála előtt részletesen felsorolta népének az Egyiptomból való menekülésben, a negyvenéves pusztai vándorlásban tapasztalt isteni jelenlét és gondviselés millió jelét. Meghagyta népe számára a döntés szabadságát az Úr. Mózes ezt így fogalmazta meg számukra búcsúbeszédében: „Nézd, ma eléd tártam az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Szeresd tehát az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain, tartsd meg parancsait, szertartásait és rendeleteit, akkor élni fogsz. Megsokasít és megáld téged azon a földön, amelyet elfoglalni indulsz. Ha azonban elfordul szíved, és nem engedelmeskedsz, hanem megtévedsz, más isteneket imádsz és szolgálsz, akkor - íme, ma előre megmondom neked, - elpusztulsz, és rövid ideig laksz azon a földön, amelynek elfoglalására átkelsz a Jordánon". (MTörv 30,15-18) Eme nyílt figyelmeztetés ellenére sok hűtlenséget kellett Istennek büntetnie. A honfoglalás után öt évszázaddal később élt és tanított Izajás próféta. Ő és még jó néhány prófétatársa elevenítette fel a Mózes által leírt üzenetet. Hiába. Be kellett következnie a nagy büntetésnek: el kellett pusztulnia Jeruzsálemnek és a salamoni templomnak is. A Babilonba elhurcolt népnek hetven év múlva engedélyezte Círusz perzsa király a hazatérést. Rendeletének keltezésétől számították Dániel próféta jövendölésének beteljesülését: „Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra, míg megszűnik a törvényszegés és véget ér a bűn, eltörlik a gonoszságot, és örök igazság támad, beteljesedik a látomás és a jövendölés, s felkenik a Szentek Szentjét. Tudd meg tehát és értsd meg: annak a parancsnak a kiadásától, hogy ismét felépüljön Jeruzsálem, a felkent fejedelemig hét hét és hatvankét hét telik el, és viszontagságos időkben ismét felépülnek az utcák és a falak. Hatvankét hét múlva megölik a felkentet, és népe nem lesz, hogy őt megtagadja. A várost és a szentélyt elpusztítja egy nép az eljövendő vezérrel, a vége rombolás, s a háború vége után jön az elhatározott pusztulás. Azután egy héten sokakkal megerősíti a szövetséget, és a hét közepén megszűnik a véres áldozat és az ételáldozat, a templomban vészt hozó undokság lesz, és véges-végig megmarad a pusztulás". (Dán 9,24-27) Dánielnek ez a hetekről szóló jövendölése adta a zsidóknak a biztos támpontot, hogy a Messiásnak mikor kell eljönnie. A Jézus születésétől kezdődő hetven év közepén hal meg az Úr az emberekért, úgy, hogy megtagadja őt a népe, és ezzel elveszíti kiváltságait. Ennek a hetven évnek végén egy új birodalom hadserege elpusztítja Jeruzsálemet a templommal együtt, és ez a pusztulás a világ végéig megmarad. A második, a babiloni fogság után épült zsidó templom helyén máig muzulmán templom áll.Az Úr Jézus számtalan csodával bizonyította, hogy Ő Dávid Fia, a Messiás-király, keresztáldozata meghozta a megváltást, kiengesztelte az Atyaistent. Harminchét évig végezték a zsidó papok az ószövetségi áldozatokat. Nem akarták elhinni, hogy Isten Jézus által új és örök szövetséget kötött az emberekkel, ennek egyetlen áldozata van: Jézusé. A pontot Isten a problémának végére rátette Titus római hadvezér általános rombolásával. „A tények ellen semmit sem érnek az érvek