Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. december 8., hétfő

„Az a fontos, amit mondok, és nem az, amit az újságok szerint gondolok"



„Az a fontos, amit mondok, és nem az, amit az újságok szerint gondolok”


December 7-én interjú jelent meg a La Nacion (A Nemzet) című argentin napilapban Ferenc pápával. Az interjú összefoglalóját olvashatják.


Jorge Mario Bergoglio érsek rendszeresen olvasta a La Naciont, s mint ismeretes, pápává választása után személyesen, telefonon mondta le az előfizetést. A lap most is büszkén emlékezik egykori hűséges olvasójára. Ferenc pápa Elisabette Piqué újságíró kérdéseire válaszolt spanyol nyelven.
A sokféle témát érintő terjedelmes írás mindenekelőtt a szinódusról „faggatja” Ferenc pápát.
„A szinódus nem egyfajta parlament, hanem a Szentlélek előtti nyitott tér. Leegyszerűsítő dolog azt mondani, hogy a szinódusi atyák egymással ellentétes két táborra oszlottak. Fontos volt, hogy nyíltan beszéljünk, hogy alázattal hallgassuk egymást. A család napjainkban nagy válságban van, sokak számára a házasság csak egy társadalmi esemény, és pontosan emiatt jogos megkérdezni, ahogy azt XVI. Benedek pápa is tette, hány házasságot kötöttek meg valóban hittel, és milyen volt a hite a házasulandóknak, mennyire volt tudatos ez a hit, ami természetesen fontos a házasság érvényessége vagy éppen érvénytelensége tekintetében.”
A „homoszexuálisok kapcsolatai” kérdéskörben a pápa leszögezte: „A szinóduson senki sem beszélt a homoszexuálisok házasságáról, csak a családról, ahol a fiú vagy a lány homoszexuális. Arról beszéltünk, miként lehet ezeknek a családoknak segíteni az idáig többnyire ismeretlen nehézségeikben. Tehát a családról beszéltünk és a homoszexuális személyekről a családtagjaikkal való kapcsolataik összefüggésében. Egy olyan valóságról gondolkodtunk, amellyel a gyóntatószékek világában találkozunk.”
A szinódusi megbeszélések utáni Relatiót ért ellenvetések kapcsán a pápa megjegyzi, hogy „az csak egy első vázlat, ideiglenes jelentés. Ami a szinóduson fontos, az a záródokumentum, a záró üzenet és a pápa beszéde. Ne féljünk továbbmenni, a Szentlélek vezetésével! A záróbeszédemben kijelentettem, hogy nem érintettük az egyháznak a házasságról szóló tanítását egyetlen ponton sem.”
„Az elváltak és újraházasodottak esetében nagyon sok lelkipásztori kérdés merült fel. Ezekre nem az a megoldás, hogy a szentáldozáshoz engedjük őket. Ez így nem megoldás. De megoldás az integrációjuk! Jóllehet nincsenek kiközösítve, ám a valóságban nem lehetnek keresztszülők, a szentmisén nem olvashatnak fel, nem áldozhatnak, nem taníthatnak katekizmust, tehát úgy tűnik, hogy gyakorlatilag mégis ki vannak közösítve. Éppen ezért egy kicsit jobban ki kell nyitni az ajtót… Sokan közülük rossz példát mutatnak, de amikor egy »közéletileg romlott« embernek megengedik, hogy keresztszülő legyen, ezt azért fogadják el, mert »templomban esküdött«.”
„Szükség van tehát arra – nyilatkozik a pápa az argentin La Nacion napilapnak –, hogy változtassunk egy kicsit ezen a dolgon, az értékek rendjén. Akik zűrzavarról beszélnek, azoknak jelzem, hogy én folyamatosan tanítok, beszédeket, homíliákat tartok, ez a Tanítóhivatal! Az a fontos, amit mondok, és nem az, amit az újságok szerint gondolok.”
A kúria reformja Ferenc pápa szerint „lassú folyamat, amelynek nem lesz vége 2015-ben. Az egyik most tárgyalt reformjavaslat témája három pápai tanács: a Világiak, a Család, valamint az Igazságosság és Béke dikasztériumainak az összevonása”.
A reformok közül leginkább a spirituális reform, a szívek reformja a pápa szívügye, ezért karácsonyra beszédet készít a kúria tagjainak, valamint egy másikat a Vatikán dolgozói és családtagjaik számára, akikkel a VI. Pál-teremben találkozik majd. Ferenc pápa az interjúban kifejtette, nem aggódik a római kúria reformját érintő „eltérő nézetek” miatt. A bíborosok ezt a kérdést eldöntötték már a konklávé előtt tartott kongregációs gyűléseken. Az IOR, a Vatikán pénzintézete nagyon jól működik és a gazdasági reform is jó úton halad előre.
A pápa beszélt az újságnak saját pápaságáról is. „Amikor a konklávén megválasztottak, azt mondták: Jorge, ne változz meg, továbbra is légy önmagad, mint eddig, mert a te korodban változni nevetséges dolog”. Az egészségi állapotáról szólva a Szentatya megjegyezte: „érzem a korommal járó gyengülést, de Isten kezében vagyok, és még tudom tartani ezt a többé-kevésbé jó munkaritmust”, majd tréfásan hozzátette: „Isten velem van, és kaptam tőle egy jó adag meggondolatlanságot”.
Következő apostoli útjairól szólva Ferenc pápa kijelentette, hogy 2016-ban talán elmegy Argentínába. 2015-ben szintén tervbe van véve egy dél-amerikai út, mely három országot érint, valamint egy másik út Afrikába. Minthogy szülőhazájában, Argentínában politikai választások lesznek, ezért nem fogad politikai vezetőket onnan, nehogy beavatkozzon ezzel az ország életébe. A pápa ezzel kapcsolatban megjegyezte: „a politikai rendszerrel és az alkotmánnyal való szakítás nagy tévedés lenne Argentína számára”.
A Svájci Gárda parancsnoka körül támadt ügyben a Szentatya megerősítette, hogy „továbbra is nagy tisztelettel adózik a parancsnok személyének, aki jó katolikus, egy kiváló családdal, de egészséges és rendes megújulást akar a Svájci Gárdában. A parancsnok mandátuma egy ideje lejárt, és most meg van hosszabbítva »donec aliter provideatur« vagyis amíg másképpen nem döntenek róla.”
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése