Sziciliai Szent Ágota

Elmélkedés a Család évében XXXVII.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
XXXVII.



Harc a családtól és Istentől elrugaszkodottakért.



„Azt mondta tehát az Úr: Szodoma és Gomora ellen sok a panasz és jajkiáltás, és a bűnük igen súlyos. Lemegyek hát, és megnézem, hogy megtudjam: vajon teljesen a hozzám szállt kiáltás szerint cselekedtek-e vagy sem!” (Ter 18,20-21) „Erre a kísérők megfordultak és lementek Szodomába. Ábrahám azonban továbbra is az Úr előtt maradt. Eléje járult és azt mondta: Hát elpusztítod az igazat a gonosszal együtt?” (22-23) Ábrahám ezek szerint tökéletesen tisztában volt Szodoma szörnyű bűnével, mert gonoszságnak nevezi. Az Úr még jobban tudta ezt. Tökéletesen ismerte a múltjukat, jelenüket. Nem neki kellett meggyőződnie, hanem angyalait akarta meggyőzni, mert azok a mennyben aggódhattak a szodomaiakért, Isten pedig az igazságot nekik akarta felfedni. Az angyalok még aznap este saját magukon tapasztalták meg: „Mielőtt lefeküdni mentek volna (Lóréknál az angyalok), a város lakói, Szodoma fér fiai körülvették a házat, gyerektől az aggastyánig az egész nép. Szólították Lótót, és azt mondták neki: Hol vannak azok a férfiak, akik betértek hozzád az éjjel? Hozd ki őket ide, hadd ismerjük meg őket! Kiment erre hozzájuk Lót – maga mögött bezárva az ajtót, - és azt mondta nekik: Kérlek titeket, testvéreim, ne tegyetek ilyen gonoszságot!”(19,4-7) Felajánlotta kínjában felajánlotta nekik két lányát, de durván visszautasították. Az angyalok vaksággal sújtották őket. Így menekültek meg. Már megértették Isten döntését. Ábrahám pedig kérlelte az Urat, alkudott egészen tízig. Istennek tetszett ez a felebaráti szeretet, de hát csak Lórék voltak igazak.

Évközi negyedik hét péntekje

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.



2011. február 4. péntek



Isten „törvénye".



Szent Pálnak megakadt a szeme korának versengésén. Egymás után kapta ugyanis az Egyház tagjaiban a Szentlélek különböző adományait. Boldog volt, aki ezek egyikében részesült, Pl betegek gyógyítása, prófétálás, idegen nyelveken beszélés vagy ezek megmagyarázása. Ebből aztán később versengés is támadt: ki kapott nagyobb ajándékot? Pál felsorolja ezeket a rendkívüli kegyelmeket, un, karizmákat az 1 Kor 12,28-30. Elismeri fontosságukat. Aztán azt írja: „Ti azonban törekedjetek a nagyobb adományokra. Emellett még egy kiválóbb utat is mutatok nektek" (31) Aztán megírja a szeretet csodálatos himnuszát (13,1-12) Ennek befejezéseként pedig ezt írja: „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három, de ezek közül a legnagyobb a szeretet". (13) A hit, remény és szeretet a három isteni erény, mert Istenhez emel bennünket, közvetlen tárgyuk az Isten. Mindegyik nagyon fontos számunkra. „Hit nélkül lehetetlen tetszeni Istennek". (Zsid 11,6) „a türelem kipróbáltságot, a kipróbáltság reményt (ad), a remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által." (Rom 5,4-5) Ezek tehát fontosak számunkra, de a legfontosabb a szeretet. A szeretet ugyanis Isten lényegét jelenti: „Szeretet az Isten, aki a szeretetben marad, Istenben marad és az Isten őbenne"(Jn 5,16) Ezt azért írhatja így az apostol, mert az Atya öröktől fogva születő Fiának azonnal odaadja fenntartás nélkül egész istenségét, az isteni természetet. A Fiú ugyanígy visszaajándékozza Atyjának és ketten ajándékozzák közösen a Szentléleknek. Ez az isteni lényeg, ezt tette meg Isten az ember minta okának az teremtéskor. Az ember akkor okos, ha önzés nélkül mindig mindent odaajándékoz azoknak, akiket Isten melléje rendel, mert Isten ezt tekinti igazán értéknek, és ennek megfelelően adja majd a mennyben az örök boldogság mértékét.

Elmélkedés a Család évében XXXVI.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
XXXVI.



Isten vigyáz a házasokra.



Ábrahám édesapja Terah volt. Amikor édesanyja meghalt, Terah újra nősült, és második feleségétől született Sára, akit felnőtten Ábrahám feleségül vett. Sára nagyon szép asszony volt. Amikor Kánaán földjét igen súlyos szárazság sújtotta, átköltözött Egyiptomba. Ez megszokott ötletnek számított a nomád világban. A legelők használatáért fizetni kellett, ezzel el is rendeződtek a formaságok. Sára szépsége miatt azonban férje tartott attól, hogy beszélni kezdenek róla az egyiptomiak, felébresztik a fáraó kíváncsiságát, ha meglátja, beleszeret, és a férjét megöleti, hogy feleségül vehesse az özvegyet. Ábrahám ajánlotta Sárának, hogy mondják azt, csak a húga. Így a király szabadnak gondolta Sárát, valóban szerette volna feleségül venni. Végül az igazságot felfedték, a királycsalásnak vette a hírt, Isten pedig figyelmeztette a fáraót, hogy Sára asszony, nem vehető feleségül. Békében, sok ajándékkal engedte el a házaspárt. Sára hűséges asszony volt, hosszú meddősége eredhetett a közeli rokonságból. Halála után Ábrahám megvett egy barlangos sziklát temetőhelyéül.

Szebasztei Szent Balázs vértanú püspök

Évközi negyedik hét csütörtökje

Szebasztei Szent Balázs vértanú püspök emléknapja

A Szentlélek emlékezete

Ez a szent halálig küzdött Istenének törvényéért,

Nem félt a gonoszok szavától,

Mert életének alapja szilárd kőszikla volt.

Könyörögjünk!

Hallgasd meg népedet, Istenünk, amikor Szent Balázs püspök és vértanú pártfogásával könyörgünk hozzád. Add, hogy földi életünkben a te békédnek örvendjünk, és segítségeddel eljussunk az örök életre. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Et præcepit eis ne quid tollerent in via, nisi virgam tantum:”

(Márk 6, 8a.)

„ Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot:” Jó ideje már, hogy Jézus Krisztus kiválasztotta a tizenkettőt legközvetlenebb munkatársának. A mi Urunk, úgy volt ezzel, akár a mai világban a mesteremberek, amikor már látják a tanítványokon, hogy valamit elsajátítottak abból, amit tanított nekik, akkor vizsgamunkát végeztetett velük, hogy a gyakorlatban is lássa, amit addig elméletben tanított nekik. Ez volt hát az egyik célja annak, hogy az Apostolokat Jézus Krisztus először szétküldte világukban. A másik célja az volt, hogy nevelje őket a gyakorlati helytállásra, szoktassa hozzá őket ahhoz az időhöz, amikor ő majd már nem lesz, de a küldetésnek, a Megváltásnak a művét folytatni kell. Meg kellett tanulniuk, hogy Krisztus hatalommal rendelkezik, és tervét mindenképpen végre fogja hajtani. De már a végső küldetés lényeges vonásai is felismerhetőek ebben a feladatban. Küldetésük során ne keressenek támaszt földi, anyagi javakban, pénzben és más eszközökben, hanem bízzák magukat teljesen Jézus Krisztus erejére. Első és legfontosabb feladatuk legyen a szeretet gyakorlása, hiszen csak ezzel kelthetik fel az érdeklődést Isten valódi országa iránt. Hiszen azelőtt már nagyon sok önjelölt messiás igyekezett az emberek bizalmát elnyerni, de azok nem tudtak valódi gyökeret, valódi hitet adni az embereknek és így el is tűntek a történelem süllyesztőjében. Az apostoloknak hitelesnek kellett lenniük, különben nem érhettek volna célt küldetésükkel. Ezért is mondja nekik Mesterük. hogy ahol nem fogadják be őket, ne álljanak le ott vitatkozni, ne kezdjék el erővel bizonygatni igazukat, hanem egyszerűen menjenek csak tovább, és biztosan találnak, majd olyan jóakaratú embereket, akiknek nyitott a szívük, ott pislákol bennünk a hit lángja, és befogadják őket. Ezek az egymásra találások sokkal fontosabbak és eredményesebbek a missziós küldetés során, mert nem erőt és energiát vesznek el, hanem az egymásra találás, a közös hit még inkább megerősíti őket és még inkább fellobbantja a lelkükben lobogó lángot. Ez a fajta találkozásnak a lángja lobogót a ma ünnepelt szentünk Szebasztei Szent Balázs vértanú püspök lelkében is. Életéről nem tudunk túl sokat és amit tudunk azt sem pontosan, az azonban biztosnak tűnik, hogy imával elnyert gyógyulás emléke kis kincses áldást őriz számunkra az esztendő liturgiájában. Többféle változatban tudósít a legendás Szent Balázs szenvedéstörténete arról, hogy szentünk örmény születésű volt, és olyan példamutató keresztény életet élt, hogy Szebaszte hívő népe püspökké választotta. Balázs erre a Szentlélek indítását követve visszavonult egy magányos hegyi barlangba, jóllehet tette nem éppen egyezett a kor püspök-eszményével. Innen vezette imádkozva, tanácsokat osztva és gyógyítva a rábízott közösséget. Vadállatok őrizték, háziállatok módjára engedelmeskedve neki.

Sajnos azonban nemcsak a keresztények ismerték a barlanghoz vezető utat, hanem Agricola helytartó poroszlói is, aki 316 táján még folytatta Szebasztéban azt a keresztényüldözést, amelyet korábban még Licinius császár rendelt el. Az oroszlánokból, tigrisekből, medvékből és farkasokból álló derék testőrség nem tudott segíteni a remete- püspökön, mert ő ellenállás nélkül engedte, hogy elfogják és Agricola bírói széke elé hurcolják. Mivel Balázst nem bírták hittagadásra kényszeríteni, a szokásos megkorbácsolás után siralomházba került. Mint előbb barlangjában, a börtönben is sok segítséget kérő ember kereste föl. Rabságában sok-sok csodát tett, amelyekről a legendája beszél. Vízbefojtás általi halálra ítélték, de végül is lefejezték.

Hogy a történelmi tények talaján maradjunk, a szentnek széles körben elterjedt kultuszából kell kiindulnunk. Kezdetben hallgatnak róla az egyébként annyira beszédes görög atyák. Eszerint a Balázs-tisztelet nyilvánvalóan nem közvetlenül a halála után kezdődött. Keleten azonban legkésőbb a 6. századtól, nyugaton a 9. századtól már, mint a torokbajok ellen védő szentet tisztelték.

Krisztusban szeretett Testvéreim az evangélium nem véd meg minket a haláltól, de mi nem is ezért hiszünk benne, hanem azért, hogy általa legyőzzük a halált és utána az Isten mennyei fényességébe kerülhessünk. Az evangélium tanúságtétele nem kapott hatalmat, vagyont. Jézus Krisztus tanújának, apostolának, hithirdetőjének lenni nem kényelmes vállalkozás. Sosem volt az és ma sem az, erről tanúskodik Balázs püspök vértanú halála, erről szólnak a híradások, amikor keresztényeket üldöznek és gyilkolnak. És, ha nem is kényelmes feladat, de Isten ereje mindvégig elkíséri azt, aki az apostolok példájára hithirdetővé válik. Ez az erő időnként rendkívüli jelek által látható formát is ölt, mint Balázs püspök imája a torokbajra. És ennek a jelnek ma is hirdetője a Balázs-áldás, kétgyertyás fohásza, melyben ma is bizalommal kérünk egészséget magunknak, szeretteinknek és minden hívő ember számára. Ezekben a napokban minden katolikus templomban felhangzik az ima, az áldás jól ismert szövege: Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására szabadítson meg téged a torokbajtól és minden más bajtól: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Imádkozzunk:

Magunkhoz vettük szent Fiad testét és vérét, Istenünk. Kérünk, adja meg a szentáldozás azt a lelkierőt, amely Szent Balázs vértanúdat szolgálatodban hűségessé, a szenvedésben pedig diadalmassá tette. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!

Elmélkedés a Család évében XXXV.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
XXXV.



A boldog család alapja a hit.



Nagy jövőt ígért Isten Ábrahámnak, amikor felhagyott a bálványimádással, és egész szívvel kezdett hinni az élő, egy, igaz Istenben. Ezért a próbatételek hosszú sorát kellett kiállnia. A legfontosabb próba mindig a családot érintette. Amikor aztán megszületett az ígért fiú, Izsák, Ábrahám megnyugodott. Biztosítva volt az a csodálatos ígéret, amit első találkozásuk alkalmával tett neki az Úr: „Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked! Nagy nemzetté teszlek, és megáldalak, s naggyá teszem neved, és áldott leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, s megátkozom azokat, akik átkoznak téged. Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (Ter 12,1-3) A saját sorsa is áldott, a szaporodó családé is az, és a megígért Megváltó leszármazottja lesz, tehát minden nép Ábrahám hite miatt lesz áldott és üdvözül. Ez várt rá.„Isten akkor azt mondta neki: Vedd egyszülött fiadat, Izsákot, akit szeretsz, és menj el Mória földjére. Áldozd fel ott egészen elégő áldozatul az egyik hegyen, amelyet majd mutatok neked”. (Ter 22,2) Ez a maga nyers valóságában azt jelentette: Lesz egy utolsó kirándulásod fiaddal. Ő nem sejt semmit, boldogan kirándul. Te is mosolyogsz, hiszen nem sejtheti meg, mi vár rá. Ám végül is odaérek a kijelölt hegyre. Ott meg kell mondanod mindent: fiam, meg kell téged ölnöm, holttestedet porrá kell égetnem. De ne félj, Isten végtelen hatalma azonnal visszaállítja épségedet, feltámaszt, hiszen Isten ígérte nekem, hogy te igen nagy népnek leszel ősapja, és tőled származik majd a Megváltó is. Bár nagyon fájt a szíve, az utolsó percekig néma maradt az ajka. Pedig az okos fiú rákérdezett a hegyoldalon: „Íme, - mondta a fiú -, itt a tűz meg a fa, de hol van az egészen elégő áldozat? Ábrahám azt felelte: Fiam, Isten majd gondoskodik magának egészen elégő áldozatról”. (7-8) Aztán elkészült az oltár, rákerült Izsák hátáról a fa. Fiam, kezdte Ábrahám, te leszel az áldozat! De akkor a magasból kiáltás harsant: „Ábrahám, Ábrahám!...Ne nyújtsd ki kezed a gyermekre, és ne árts neki semmit! Most már tudom, hogy féled Istent, s a kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél!” (11-12) Isten pedig valóban gondoskodott magának áldozatról. Egy kost vett észre Ábrahám a bokorban fennakadva. Hála és örömáldozat lett a hegytetőn. S a tudósok észrevételével ellentétben Mória eredetileg is annak a hegynek a neve volt, a jeruzsálemi templom hegye lett ama hely, és ott áldozták fel ezer évig a töméntelen egészen elégő áldozatot, Jézus keresztáldozatának előképeit. Krisztus „megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig”. (Fil 2,8)

Évközi negyedik hét csütörtökje

Sion hegyéhez járultunk, az élô Isten városához.



2011.02.03. csütörtök



Mint Názáretben.



Akik közösségen valamilyen elv szerint együtt élnek, egy egységet alkotnak, egy családot képeznek. A család nem feltétlenül a természetes elvek szerint kell, hogy összetartozzék. A bűnbeesés után szükségessé vált, hogy a kegyelem természetfölötti ereje a természetest javítsa ki, formálja át. Ragyogó példája ennek a názáreti Szentcsalád. Ebben a családragyogó központja szűz, szűzen fogan a Szentlélek erejéből és ad emberi életet az Isten Fiának, aki érettünk lesz emberré, Emberfiává. De szűz Szent József is a szó és tények legszigorúbb értelmében. Ennek a szűzi Családnak a természetfeletti világ ad meg minden örömöt, amit a többi család a teremtés jóvoltából alapvetően természetes ajándékként biztosít. a természetes családi örömök nélkül élő, de természetfölötti síkon boldoguló pap öreg korában is kell, hogy részesüljön a Názáreti Család közös örömeiben. Valóban, miért ne lehetne létesíteni ilyen alapon közös otthont, amely izoláltan, de összetartaná a munkában elfáradt öreg papokat és a munkára készülő kispapokat.Mennyi tudást, tapasztalatot, jó példát adhatnának-kaphatnának egymástól. Ilyen alapon képzelhető el az idős papok szűzi családként teljessé váló élete.

Gyertyaszentelő Boldogasszony

Eljön templomába az Úr, aki után vágyódunk.



2011.02.02. szerda



A gyöngék közt gyöngévé lettem.



Szent Pál apostol felsorolása egy hős lelkű lelkipásztor hitvallása.. Véleményem szerint olyan egyszerű papoknak, mint én és a klérus zöme, meg kell fontolnia, hogy ezt a kétségtelen szentpáli igazságot hogyan éli meg és hogyan tudja százszázalékos eredménnyel vonzóvá tenni éppen azoknak a gyöngéknek javára, akik miatt ezt a hátrányos kifejezést elhíresítette. Úgy vonzóvá tenni ezt a kijelentést, hogy ne Szent Pál apostol legyen a gyengeség propagátora s mentegetője, hanem megtanulják tőle a gyengék, az általános erőfeszítéseket nehezebben vállalók, hogy mindenkinek van lehetősége erősödni, a bűn bilincseiből kibontakozni és állandó erőfeszítések árán, de nekifeszülni az üdvözülés meredek útjának. Nem másokra mutogatok, hogy ne legyetek olyan gyengék, hanem ha hivatkozhatok arra, hogy én is hátrányosan indultam, de Isten kegyelmében bízva erősödtem, folyton nőttem a reményben. Élete végén vallja: „Én a legkisebb vagyok az apostolok között, arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, és a nekem juttatott kegyelem nem volt hiábavaló. Sőt, valamennyiüknél többet munkálkodtam, bár nem én, hanem Isten kegyelme velem együtt”.

Elmélkedés a Család évében XXXIV.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
XXXIV.



Harc a családtól és Istentől elrugaszkodottakért.



„Azt mondta tehát az Úr: Szodoma és Gomora ellen sok a panasz és jajkiáltás, és a bűnük igen súlyos. Lemegyek hát, és megnézem, hogy megtudjam: vajon teljesen a hozzám szállt kiáltás szerint cselekedtek-e vagy sem!” (Ter 18,20-21) „Erre a kísérők megfordultak és lementek Szodomába. Ábrahám azonban továbbra is az Úr előtt maradt. Eléje járult és azt mondta: Hát elpusztítod az igazat a gonosszal együtt?” (22-23) Ábrahám ezek szerint tökéletesen tisztában volt Szodoma szörnyű bűnével, mert gonoszságnak nevezi. Az Úr még jobban tudta ezt. Tökéletesen ismerte a múltjukat, jelenüket. Nem neki kellett meggyőződnie, hanem angyalait akarta meggyőzni, mert azok a mennyben aggódhattak a szodomaiakért, Isten pedig az igazságot nekik akarta felfedni. Az angyalok még aznap este saját magukon tapasztalták meg: „Mielőtt lefeküdni mentek volna (Lóréknál az angyalok), a város lakói, Szodoma fér fiai körülvették a házat, gyerektől az aggastyánig az egész nép. Szólították Lótót, és azt mondták neki: Hol vannak azok a férfiak, akik betértek hozzád az éjjel? Hozd ki őket ide, hadd ismerjük meg őket! Kiment erre hozzájuk Lót – maga mögött bezárva az ajtót, - és azt mondta nekik: Kérlek titeket, testvéreim, ne tegyetek ilyen gonoszságot!”(19,4-7) Felajánlotta kínjában felajánlotta nekik két lányát, de durván visszautasították. Az angyalok vaksággal sújtották őket. Így menekültek meg. Már megértették Isten döntését. Ábrahám pedig kérlelte az Urat, alkudott egészen tízig. Istennek tetszett ez a felebaráti szeretet, de hát csak Lórék voltak igazak.

Elmélkedés a Család évében XXXIII.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
XXXIII.



Ábrahám és Sára vezeklése.



Ábrahám és Sára is megkapták az egészséges emberek boldogságának nagy lehetőségét. Az ember Isten rendelkezéséből boldogságra van teremtve. Boldog, amíg gyermekként érzi, hogy a szeretet árama árad feléje állandóan. Az „édesapám és az édesanyám” értem vannak. Nagy kincs vagyok nekik. Lassan az is tudatosul a gyermeklélekben, hogy én nem lehetnék nélkülük. Aztán a jó szülők meg is magyarázzák kis kincsüknek: Tudod, gyermekem, egy csodálatos Édesapa, akinek teste ugyan nincs, de szeretete végtelen, örök élete mintájára teremtett minket, embereket. Mi is, te is Neki köszönhetjük, hogy vagyunk, Ő annyira szereti az embereket, hogy a házastársaknak arra adott erőt, hogy ők is közreműködjenek az emberélet fakasztásában, és csak akkor lehetnek igazán boldogok. ha ezt megértik, és ennek az önfeláldozó szeretetnek élnek. Ábrahám és Sára mindezt tudta. Mégsem voltak boldogok, mert hatalmas szerelmüknek nem fakadt gyümölcse. Pedig hatvan évesen az a végtelen nagy Szeretet, az Élő Isten személyesen tett nekik erre ígéretet, és ezerszeres áldást adott rájuk, aminek fő mondanivalója éppen az volt, hogy a világ Megváltója is késői unokájuk lesz, és „benne nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (Ter 12,3) Azt akkor még nem tudhatták, milyen rettenetesen rosszak lettek az emberek, és e miatt annak az unokának milyen borzalmasan kell értük megszenvedni és meghalni. Ennek előre jelzése volt a kisfiuk utáni olthatatlan szomj és szenvedés. Ennek most két konkrét isteni garancia véget vetett. Boldogok. De Ábrahám megérezte, vendégköszöntőjében utalt is rá, hogy az isteni látogatásnak más célja is van.Reggeli után elköszöntöttek a vendégek. A két angyal jócskán előre ment. Ábrahám pedig élvezte még, hogy azt a nagyon várt késői Unokát előre fölvett testben nézheti boldogan. Erről Jézus maga beszélt zsidó ellenségeinek: „Ábrahám, a ti atyátok, ujjongott, hogy láthatja az én napomat. Látta, és örvendezett. A zsidók erre azt mondták neki: Még ötven esztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot? Jézus azt felelte nekik: Bizony, bizony mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok. Ekkor köveket ragadtak, hogy megkövezzék. De Jézus elrejtőzött, és kiment a templomból”. (J 8,56-59) Most azonban kétezer évvel korábban egyfolytában örvendeztette ősapját. Megérdemelte.

Évközi negyedik hét keddje

Állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát.



2011.02.01. kedd



Amikor nincs közöttünk Jézus.



Olyan jó volt azon elmélkedni, hogy Jézus tartja magát ígéretéhez: „Mikor ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük”.(Mt 18,20) Most kellemetlen belegondolni abba a helyzetbe, hogy ténylegesen együtt tartózkodó, esetleg együtt imádkozó katolikusok között nincs ott Jézus.Miért van szükség olyan testvérietlen, mondhatnám krisztustalan lelkületre, vagy helyesebb a kérdést így feltennünk: miért érünk rá, hogy jut eszünkbe Isten országának alapvető értékét kizárva, önzetlen szeretet helyett önzésre pazarolnunk a vissza nem térő drága időt? Egyik nálam jóval fiatalabb barátom tudatosan mereven nézett maga elé, amikor a szentmise alatt elérkezett a kézfogás ideje. Véletlenül kétszer is odanéztem az oltártól, hogy renden történik-e a békecsók modern formája. Szóvá tettem neki legközelebbi találkozásunkkor. Ezt felelte: Mit képzelsz! Mellettem esetleg egy csinos nő áll, én meg barátságosan parolázok vele? Mit szól hozzá a feleségem? Rokonok, jó barátok beszélgetnek együtt. Amíg a másikak javára gondolnak, érezhetően féltő vagy boldogan jóvá hagyó megnyilatkozások fogalmazódnak meg, Jézus nyilván ott van köztük. Amikor azonban ítéletek, elmarasztalások fogalmazódnak meg a távollevők kárára, Jézus gyorsan eltűnik. Egy nem régi magán kinyilatkoztatás során jegyezte meg Jézus: Én még soha senkinek nem adtam megbízatást arra, hogy elítéljen bárkit is. Az ítélet az enyém. Jézus tehát elmegy, ha az Ő tisztét valaki felkérés nélkül gyakorolja. Nem hallgatja meg mások véleményét, mert az rendszerint nem igazságos a kellő információk hiánya miatt, vagy ha ezen a téren nem is lenne hiba, a kéretlen és illetéktelen bírálat egészen biztosan kap olyan kellemetlen felhangú zöngét, ami talán már nemcsak Jézus fülét bántja.

Bosco Szent János áldozópap

Legyetek bátor szívűek, akik az Úrban reménykedtek!



2011.01.31. hétfő



Keressétek az Urat mind, akik alázatosan éltek a földön!



Krisztus jelenléte, az Egyház misztériuma.

Jézus sokat imádkozott az utolsó vacsorán azért, hogy a tanítványai egy legyenek, ahogyan Ő és az Atya is egy. Az isteni személyek egysége gondolkodásban és akarásban természetesnek mutatkozik a maguk szentháromságos benső életében, hiszen ugyanazzal az egyetlen végtelen értelemmel rendelkeznek és azzal az egyetlen végtelen akarattal akarnak, ami az istenséget, más szóval az isteni természetet jelenti. Egészen más a helyzet az értelmes teremtményekben. Az ő értelmük nagyon is véges. A valóságnak csak részletét ismeri meg, csak azt érti. Ezért ha ketten vagy többen vannak együtt Jézus hívei, nem olyan egyszerű dolog egyetérteni, hiszen ki tudja, a másik értelme a megismerendő valóság melyik csücskénél tart, és azt a csücsköt is milyen pontosan ismeri. Ezért olyan óriási ajándék, amit Jézus kifejezetten annak is ígért: „Ha ketten egyetértenek közületek a földön bármely dologban, mindent, amit csak kérnek, megkapnak Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük”. (Mt 18,19-20) Jézus tehát külön kegyelemmel lép ilyenkor közénk, és teremti meg az egységet gondolatban és akarásban. Most döbbenek rá, miért nem tud nem tízmillió, de két vagy három magyar sem egyetérteni. Mai naptól kezdve meg kell sokszoroznom a magyarok egységéért végzett imámat.

Elmélkedés a Család évében XXXII.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
XXXII.



Maga Isten tiszteli meg a családot.



Amint Isten megígérte Ábrahámnak, hogy nem Izmael lesz az utódja, hanem akit Ő ígért neki, úgy akarta megvigasztalni saját maga a sokat aggódó, sokat szenvedő Sára asszonyt is. Legutóbbi látogatása után Isten felkereste Ábrahámot szállásán, Mamre völgyében. A déli hőségben a sátra ajtajában ült Ábrahám. Éles szeme a szemközti domb hajlatában három vándort fedezett fel. Azonnal felugrott és eléjük sietett. „Földig borult előttük, és így szólt: Uram, ha kegyelmet találtam szemed előtt, ne haladj el szolgád mellett! Hadd hozzak egy kis vizet, mossátok meg lábatokat, és pihenjetek le a fa alatt! Teszek majd elétek egy falat kenyeret is, hogy felüdítsétek magatokat, aztán tovább mehettek, hiszen azért tértetek erre, szolgátok felé. Azok így szóltak: Tégy, ahogy mondtad! Besietett erre Ábrahám a sátorba Sárához, és azt mondta neki: Siess, keverj be három véka lisztlángot, s készíts hamuban sült lepényt! Maga pedig elfutott a csordához, hozott onnan egy fiatal borjút a javából, odaadta a legénynek, s az sietve elkészítette. Azután fogta a vajat, a tejet és a borjút, amelyet készíttetett és eléjük tette, ő maga pedig odaállt melléjük a fa alá. „Azok, miután ettek, így szóltak hozzá: Hol van Sára, a feleséged? Itt benn, a sátorban. Erre az egyikük azt mondta neki: Egy esztendő múlva, ilyen időtájban visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának, a feleségednek. Amint ezt Sára meghallotta, elnevette magát. Öregek voltak ugyanis, és mind a ketten élemedett korúak. Sárának megszűntek már megjönni az asszonyi dolgok. Nevetett tehát magában, és azt mondta: Miután megöregedtem, és az uram is vén, lehet-e még gyönyörben részem? Így szólt erre az Úr Ábrahámhoz: Miért nevetett Sára, s miért mondta: Szülhetek-e még vén asszony létemre? Túlságosan csodálatos talán bármi is az Úrnak? Amint megmondtam, egy esztendő múlva ilyen időtájban, visszatérek hozzád, s fia lesz Sárának. Sára azonban tagadta: Nem nevettem! – mert félelmében megrettent. De az Úr azt mondta: Nem úgy van az, te bizony nevettél”. (Ter 18,1-15) Isten jónak látta a hosszú próbatételt, de megértette kedvencei emberi idegfeszültségét. Amikor eljött a beteljesülés, előbb Ábrahámot ment megvigasztalni,aki kinevette,aztán a befejezés kezdetén a családot ment köszönteni: a leendő édesanyát, aki szintén kinevette. Az Úr nem sértődik meg, de a két kinevetést örökre hangoztatja: a gyermek neve ez lett: Az apa kinevetett. Sárának jobban elnézte ezt a gyerekes gúnyolódást. A fiú neve: Jiszchak, egyértelműen Ábrahám tiszteletlenségét őrzi örökre. A héber igeragozás nemcsak abban különbözik az európai nyelvekétől, hogy míg azok ragozása az egyes- és többes számban is első személlyel kezdődnek,addig a héber nyelvben a ragozás a harmadik személlyel kezdődik, és a harmadik meg a második személynek hím és nő nemű alakja is van. A jiszchak him nemű alak.

Évközi negyedik vasárnap

Keressétek az Urat mind, akik alázatosan éltek a földön!



2011.01.30. vasárnap



Mutassuk meg Krisztust!



Az elmélkedés bevezető mondatát így is szokták fogalmazni: Isten kell, de Egyház, templom, papok nem kellenek. Aztán magára, Krisztusra is gyanakodva néznek sokan: Isten kell, de Krisztus nem. Ez mind hibás állásfoglalás. Krisztus az istenséget birtokló Második isteni Személy. Egylényegű az Atyával és a Szentlélekkel. Elválaszthatatlanok. Jézus titokzatos teste az Egyház. „Ő a testnek, az egyháznak a feje” (Kol 1,18) Minden keresztény ennek a krisztusi testnek a tagja, szerves egységben Krisztussal és egymással: „Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének, az egyháznak javára, amelynek én szolgája lettem az Istentől értetek kapott tisztségnél fogva.” (24-25)Ennek a közösségnek teljes jogú vezetőjévé nevezte ki Jézus Szent Pétert, mielőtt elhagyta volna látható alakban a fiát llegeltesd bárányaimat 1,15-17) Már korábban is erre a tisztségre emelte: „és mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni Egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldsz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is”. (Mt 16,18-19)
Az Egyház él és élni is fog a világ végéig. Ha nem így lenne, akkor Krisztus súlyos vereséget szenvedne, mert a tekintélye csorbát szenvedve füstté válna. De neki mindig igaza van, mert Ő örök igazság. Ha gond van egyesek fejében az Egyházzal, annak oka az illető gyenge hite, esetleg sértődöttsége. Lehetséges, hogy mi, az Egyház tagjai sem tudjuk igazán megbecsülni a Sziklát, amelyet Krisztus hitelesített. Igyekezzünk az igazság és szeretet alapján állva bizonyságot tenni Krisztus műve mellett!

Elmélkedés a Család évében XXXI.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
XXXI.



Az áldás fia.



„Majd azt mondta Isten Ábrahámnak: Sárait, a feleségedet, ne Sárainak (úrnőm) hívd, hanem Sárának (úrnő), mert megáldom, s tőle adom neked azt a fiút, akit majd megáldok, hogy nemzetekké legyen, s népek királyai származzanak tőle! Arcra borult erre Ábrahám, és nevetett, mert azt gondolta magában: Százesztendős embernek fog fia születni, s a kilencven esztendős Sára fog szülni? Istennek pedig azt mondta: Csak Izmael maradjon életben előtted! Így szólt erre Isten Ábrahámhoz: Nem! Sára, a feleséged fiút fog szülni neked. Nevezd el ő Izsáknak (a férfi nevetett), s én fenntartom szövetségemet vele és utódjával örökre. Izmaelre vonatkozólag is meghallgattalak: íme, megáldom és megszaporítom, és nagyon megsokasítom: tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy néppé teszem. De a szövetségemet Izsáknak tartom fenn, akit Sára szül majd neked, egy esztendő múlva ilyenkor.” (17,15-21) Ábrahámnak nagyon fontos volt ez a beszélgetés. Szégyellhette is, hogy azért borult le a földre, hogy Isten ne vegye észre, milyen nagyot derült Isten ígéretén, hogy az Úr mégis csak egyszer kimondott ígéretét tartja érvényesnek, és nem változtat azon, mert teremtményei pici eszükkel felülbírálják az Ő szándékait, és jóakaratú segítőként el akarják simítani a zűrzavart, amikor úgy látják, hogy Isten elszámította magát. Isten nem téved soha. A történelem viszont tele van emberi hibákkal, amelyeket Istennek kell orvosolnia. Mennyi egyéni, családi, nemzeti buktató maradhatott volna el, helyettük élhettünk volna csodálatos nyugalomban, ha legalább a Mi Atyánk nagy fohászát okosan úgy imádkoznánk, ahogyan Jézus Úr megfogalmazta: „Legyen meg a te akaratod. ”