BOLDOG BERZOI INCE

BOLDOG BERZOI INCE

 kapucinus áldozópap

 (1844-1890)

Brescia* közelében Niardo községben született. Pappá szentelése után néhány évig egyházmegyés papként szemináriumi vicerektorként működött, de szerzetesi hivatása egyre jobban érlelődött benne. 30 éves korában belépett a kapucinusok közé. Több rendházban is lakott, legtöbb ideig Bornoban. Itt a novíciusok segédmagisztere, a jelöltek magisztere volt. Nevelési elve: figyelembe kell venni kinek-kinek adottságát, természetét. Egyiknek több kíméletre van szüksége, mint a másiknak. Van, aki jobban bírja az önsanyargatást, a másik kevésbé. A böjtről azt vallotta: óvakodni kell az evésben, ivásban a mértéktelenségtől, de a böjtölésben is a túlzástól. A testnek meg kell adni, ami szükséges. Isten irgalmasságot akar inkább, mint áldozatot. A külső önmegtagadásnál fontosabb a belső. A külső szigor belső önuralom nélkül képmutatás és értéketlen zsarnokság, amely előbb utóbb felforduláshoz vezet. Szerette a rábízottakat, s azok is szerették ot. Néha vállalta lelkigyakorlatok tartását (Milánóban, Albinoban, Bresciában. Bergamoban), vagy ha a szükség úgy hozta, az alamizsnagyűjtés feladatát is. Alázatos, magánykedvelő szerzetes volt. Szentségének alkotóelemei az ún. „negatív” erények (alázatosság, szegénység, lemondás), de ezek teszik ragyogóvá alakját. Kerülte a külső szereplést, feltűnést. Bergamoban halt meg 56 éves korában, de Bornoban temették el. XXIII. János pápa avatta boldoggá 1961-ben.

Részlet VI. Pál pápának bíboros korában mondott beszédéből:

„Itt egy igaz ferences van, egy igazi fia Assisi Ferencnek, akit 7 évszázad után is csodál a világ… Amitől az emberek félnek, a szegénységben és a földi javakról való lemondásban találjuk szó szerinti, szinte fényképszerű megegyezést Szent Ferenc és Ince között – és ez nem kis dolog. Azt jelenti, hogy Boldog Ince valóban belép azon „hitelesek” sorába, akik valóban követték a Ferences Család szent alapítójának példáját.”

Imádság:

Istenünk, te megadtad Boldog Incének a kegyelmet, hogy tökéletesen kövesse a szegény és alázatos Krisztust. Add meg nekünk is, hogy hivatásunkhoz híven éljünk, elnyerjük a.tökéletes szeretetet, amelyet kinyilatkoztattál nekünk Fiadban, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökké.

Ortega bíboros: az embargó lazítása rendkívüli jel a pápa kubai látogatása előtt

Jaime Lucas Ortega y Alamino bíboros - EPA

A Szentatyát a havannai érsek, Jaime Lucas Ortega y Alamino bíboros fogadja Kubában, az ország apostoli nunciusával és más egyházi elöljárókkal együtt. A 79 éves Ortega bíboros a kubai egyház történelmének egyik főszereplője. Már két pápát fogadott a szigetországban: 1998-ban II. János Pált, majd 2012-ben XVI. Benedek pápát. Nehéz éveket tudhat maga mögött: papként 1966-ban internálták egy munkatáborba, de soha nem mondott le a párbeszéd lelkületéről; hozzájárult a Havanna és Washington közötti enyhüléshez. És éppen Ferenc pápa kubai látogatása előtt az Egyesült Államok újabb lépést jelentett be az embargó feloldása felé, amely immár több, mint ötven éve tart: feloldottak néhány megszorító intézkedést. Jövő hétfőtől eltörlik a kétezer dolláros felső korlátot, amelyet háromhavonta küldhetnek a kubai bevándorlók az USA-ból a szigetországban élő rokonaiknak. Sokuk számára ugyanis ez az egyetlen megélhetési forrás. Megkönnyítik továbbá a banki szolgáltatásokat, a pénzügyi tranzakciókat és az amerikai állampolgárok Kubába utazását, akik vállalkozást szeretnének indítani a szigeten. A pápa szavait nagy szeretettel és figyelemmel fogadták – mondta a Vatikáni Rádió kiküldött tudósítójának a havannai bíboros.

A pápa egyszerű papként szól a néphez, a szeretet nyelvén

Sokan várták ezt a videóüzenetet, amellyel Ferenc pápa a látogats előestéjén fordult a kubai néphez, és amit tiszteletteljes és mély csönddel fogadtak, mert valóban Krisztus helytartójának üzenete volt, aki a szeretetről, Isten szeretetéről és Jézusról beszélt. Azt mondta, amit vártunk. Sokszor beszélnek a pápáról, mint legfőbb papról, a Szentatyáról, a katolikus egyház vezetőjéről, és az emberek tisztában vannak a pápa jelentőségével, aki rendkívüli erkölcsi tekintély a világon. Olyan fogadtatásban részesül, mint egyetlen más államelnök sem, mégis: ez a pápa úgy beszélt hozzájuk, mint egy pap, aki a néphez szól, hogy elmondja a lényeget.

Gyengédek legyünk egymáshoz, mint egy édesanya a gyermekéhez

A kubaiaknak küldött videóüzenetében a pápa egy számára kedves szót használ: gyöngédség. Gyakran beszél a gyengédség forradalmáról. Ortega bíboros szerint a kubaiakat megérinti a gyöngédség üzenete, amire a világunknak nagy szüksége van. Amikor a gyengédségről van szó, Kubában mindenki az édesanyjára gondol, és jól tudja, miről van szó. Az a felhívása a pápának, hogy mindannyian ilyenek legyünk, gyengéden viszonyuljunk egymáshoz a családban, a társadalomban, nagyon fontos és jól érthető az emberek számára.

A pápa megnyitotta a szíveket az USA-Kuba közeledés előtt

Ferenc pápa kubai utazása előtt az Egyesült Államok úgy döntött, hogy enyhíti a Kuba elleni szankciókat. A havannai érsek ezt rendkívüli jelnek és örömteli hírnek tartja, ami szerinte összefüggésben áll a pápai úttal. Figyelembe veszi ugyanis Ferenc pápa szándékát a két ország kapcsolatainak javítására, amelynek elindításához ő maga is hozzájárult. Bár igaz, hogy a Szentatya azt mondta, hogy ő nem közvetített, de többet is tett annál. Mondhatjuk, hogy nem pusztán mediátor, hanem animátor, lelkesítő volt: az a képessége, ahogyan képes felrázni az emberek szívét, rendkívüli! – nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak Ortega bíboros.

A pápa, aki kicsiny dolgokon keresztül javítja meg a világot

És hogy mit várnak Ferenc pápa kubai és USA-beli látogatásától? A havannai érsek úgy fogalmazott: ez az utazás nem pusztán Kuba, az Egyesült Államok, az egész amerikai kontinens vagy Latin-Amerika számára jelentős, hanem világszinten fontos. Hiszem ugyanis, hogy a Szentatya befolyása nagyon jót tehet a világnak, és hogy a világ – Istennek és a pápa hatásának köszönhetően - képes lesz jobb jövőt adni az emberiségnek. Ez az utazás mindezt sajátos módon elősegíti, mert a pápának megvan az a képessége, hogy a kis dolgokban cselekedjék, „pequeño”, kicsinyke dolgokon keresztül, ahogy spanyolul mondjuk – zárta a Vatikáni Rádiónak adott helyszíni interjúját a havannai bíboros érsek.

Sirák Fiának Könyve 95.

Amikor Saul király elvesztette a Magasságbeli bizalmát, az Úr megvonta tőle kegyét. 

 
Nem hallgatta meg könyörgését, amikor szinte lélekben összeroppanva próbálta azt az Úrtól visszakapni. Hiába könyörgött bocsánatért, amit még az élete utolsó napjaiban járó Sámuel próféta is pártfogolt, Isten Sámuelnek azt felelte: „Meddig akarsz még Saul miatt bánkódni, amikor elvetettem, hogy ne uralkodjék Izrael fölött? Töltsd meg szarudat olajjal, és kelj útra. Menj el Izájhoz Betlehembe, mert a fiai közül szemeltem ki királyt. Hogy mehetnék – felelte Sámuel, - hiszen ha Saul hírét veszi, megöl. Az Úr azonban azt mondta: Vigyél magaddal egy üszőt, és mondd: Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az Úrnak. Aztán hívd meg Izájt az áldozatra. S majd magam adom tudtodra, mit tegyél. Föl kell ugyanis kenned, akit majd megnevezek. Sámuel megtette, amit az Úr mondott neki”.(1Sám 16,1-4a) Meghívta az áldozatra Izájt és fiait, meg a város véneit. Minden meghívottat megszentelt, aztán hívta Izáj elsőszülött fiát. Szép szál legény volt, megnyerte Sámuel tetszését. Ezt ki is bökte azonnal: Nos, itt áll kegyeltje az Úr előtt. Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: Ne a külsejét és magas termetét nézd, mert hisz elvetettem. Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet. Aztán még hat fiút küldetett el az Úr. Sámuel így szólt Izájhoz: Ezeket nem választotta ki az Úr. Aztán Sámuel megkérdezte Izájt: Mind itt vannak a fiaid? A legkisebb nincs itt. A nyájat őrzi. Sámuel erre meghagyta Izájnak: Küldj el valakit, keresse meg, mert addig nem ülünk hozzá az áldozati lakomához, amíg itt nincs. Izáj elküldött érte: Vörös volt, nyílt tekintetű és szép termetű’. Az Úr így szólt: Rajta, kend föl, mert ő az! Erre fogta az olajos szarut, és fölkente testvérei körében. Attól a naptól eltöltötte Dávidot az Úr lelke, Sámuel meg útra kelt, és elment (haza), Rámába” (6-13)„Amint a hájat kiszedik az áldozathoz, úgy választotta ki (az Úr) Dávidot Izrael népéből. Az oroszlánt kinevette, mint egy kis kost, s mintha bárány volna, kacagott a medvén. Egész ifjan győzött az óriás ellen, és a gyalázatot lemosta népéről, amikor megforgatta kezében parittyáját, és legyőzte a gőgös Góliátot, A magasságbeli Úrhoz folyamodott, és ő erőt adott jobbjába, hogy legyőzhesse a harcedzett férfit, és így Izrael szarvát fölemelje. Ezért lett híre, hogy legyőzött tízezret, s az Úr dicsőítő énekében magasztalták, s így fejét diadémmal koronázták. Győzött körös-körül az ellenség felett, megsemmisítette a filiszteusokat, s mind a mai napig letörte szarvukat. Minden tette után magasztaló szókkal dicséretet zengett a szent Magasságbelinek. Egész szívvel dalolt, és kimutatta, hogy szereti Teremtőjét. Hárfákat tett az oltár közelébe, kíséretük az énekeket még kedvesebbé tette. Pompával ülte meg az ünnepeket, ragyogó fényt adott minden ünnepségnek. Amikor szent nevének dicséretét zengte, már virradat előtt visszhangzott a szentély. Meg is bocsátotta bűnét az Úr, és felmagasztalta szarvát mindenkorra. Szövetséget kötött vele a királyságra, s Jeruzsálem fölé állította trónját” (Sir 47,2-11) „Amikor Dávid már a házában lakott, így szólt Nátán prófétához: Nézd, én már cédrusházban lakom, az Úr szövetségének ládája pedig sátor alatt van. Nátán így felelt Dávidnak: Valósítsd meg mind, amit elterveztél, hiszen az Isten veled van. De Isten szava még azon az éjjelen felszólította Nátánt: Menj és mondd meg szolgámnak, Dávidnak: Nem te fogsz nekem házat építeni lakásul. (1Krón 17,1-4) Az Úr házat épít neked,(10c) Atyja leszek, ő pedig a fiam lesz (13a) Megtartom mindörökre házamban, országomban, és trónja szilárd lesz örökre (14 „Ne félj, Mária! Gyermeket fogansz, fiút szülsz és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, és országának nem lesz vége”(Lk 1,31-33) „Mária így válaszolt: Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint”(30)

Évközi 24 hét szombat

Évközi 24 hét szombat
Tim 6,13-16, Lk 8,4-1

„Tartsd meg a parancsot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig"Ha csak a mai napra előírt szakaszt olvassuk az 1Tim-ből, nehéz megérteni, melyik parancsot kell megtartania Timóteusnak. Az előző részletben azonban ott áll nyíltan: „Te, Isten embere, menekülj ezektől a dolgoktól, igazságra, hitre, vallásosságra, szeretetre béketűrésre, szelídségre törekedj." (1Tim 6,11) Az apostol kifejtette korábban, hogy Isten akarata a becsületes munka, amilyet Jézus maga is nagy odaadással végzett harminc éves koráig. Aki ettől viszolyog, a munkát kerüli, nem érdemli meg a mindennapi kenyeret. A munkakerülők ennél nagyobb vétekbe is esnek: kelepcébe kerülnek, dologtalanul lebzselnek, veszekednek, s mivel enni csak akarnak, a könnyű pénzszerzéshez folyamodnak. Attól kezdve nincs megállás a züllés lejtőjén.„De te, harcold a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, amelyre meghívást kaptál, s amelyre számos tanú előtt letetted az igaz hitvallást." (12). A papszentelés ősi szertartásában ott szerepelt a hajóban utazók közös felelőssége: az utasoké és személyzeté egyaránt. A kapitányé a legnagyobb gond, neki kell felelnie a rendért, s ha netán viharba kerül, majd süllyedni kezd a hajó, ő nem menekülhet hanyatt-homlok, legfeljebb utolsóként. „Megparancsolom neked Isten előtt, aki mindenkit éltet, és Krisztus Jézus előtt, aki Poncius Pilátus előtt tanúságot tett ugyanarról az igaz hitvallásról, tartsd meg a parancsot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk, Jézus Krisztus eljövetelég, amelyet meg fog mutatni annak idején a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya, az urak Ura, aki egyedül birtokolja a halhatatlanságot, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki ember nem látott és nm láthat, akinek dicsőség és örök hatalom. Ámen." (13-16) Aki tehát itt a földön becsülettel végezte munkáját, ellátta övéit minden szükségessel, az számíthat arra, hogy halála után abba a gyönyörű világba került, ahol az Atya lakik. A földön a rendkívüli fényesség elvakítja az emberi szemet. Isten országában ez a fényesség lesz a természetes. Ez nem a naptól, holdtól, csillagoktól származik, hanem magából az isteni természetből ered. Erről szól a Jelenések könyve (vö. 21,23-24), ezt mutatta Isten ládája felett nappali ragyogást árasztva az ablaktalan. Szentek Szentjében Isten dicsőségének tündöklése. Az Ószövetség idején többen is szerették volna látni Isten arcát, vagyis szemmel látni olyannak, amilyen ő a valóságban. Isten itt a földön nem mutatta meg önmagát színről­ színre, mert a földi ember szeme, természete még nem vette fel az istenlátás képességét. Odaát, a célba érve jut majd nekünk, Istenért dolgozó és szenvedő gyermekeinek.

GORTINAI SZENT EUMÉN

Szent Eumén gortinai püspök.

A szent főpap ifjúságától kitűnt jámborságával, szerette az alázatosságot, testét böjtökkel sanyargatta. Vagyonát szétosztotta a szegények között, szegénységben járt a Mennyországba vezető keskeny úton. Erényes és szigorú életét mindenki ismerte. Isten előtt is kedves volt, ezért Gortinában, Kréta szigetén püspökké tette. Szellemi nyája előtt, mint a gyertyatartóra helyezett fényességet árasztó világosság volt. Szent életével, tanításaival irányította a reá bízott híveket. Híveinek lelkileg is mindenben támasza volt. Istentől a csodatevés kegyelmét is megkapta. Harcolt a monoteléta tévtanítás ellen, amely Jézus Krisztusban csak egy akaratot ismert el. A tévtanítók mesterkedése miatt Tébába száműzték. Ott halt meg. A VII. században. Szent testét Gortinába szállították, és ott illően eltemették.

 

Lengyel püspöki kari elnök: Az államnak kell fő felelősséget vállalnia a menekültekért

Az egyházközségek által befogadott menekültekért elsősorban az államnak kell felelősséget vállalnia, különben a hívek segítő szándéka több kárral jár, mint haszonnal – figyelmeztetett szeptember 16-án Stanisław Gądecki lengyel érsek. Az MTI beszámolója.

A lengyel püspöki konferencia elnöke a KAI lengyel katolikus hírügynökségnek nyilatkozva ezzel pontosította egyik, szeptember eleji prédikációjában mondott szavait, melyek szerint minden lengyelországi egyházközségnek készen kell állnia az üldözöttek befogadására. Ferenc pápa ugyanaznap felhívást tett közzé, hogy minden európai plébánia fogadjon be egy menekült családot.

Ezt követően lengyel egyházi méltóságok többször arra figyelmeztettek, hogy az egyházközségek csak segítséget nyújthatnak a befogadás politikai, jogi és szervezési feltételeiről döntő lengyel kormánynak.

Gądecki érsek, aki részt vett az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) jeruzsálemi közgyűlésén, elmondta: a tanácskozáson az Iszlám Állam elől menekülőket befogadó jordániai közösségek tapasztalatairól is tájékozódott, amelyek „figyelmeztetést jelenthetnek” Lengyelországnak. Az ottani hívek kezdetben lelkesen fogadták a menekülteket a plébániákon, hittantermekben, de ez végül a lelkipásztori tevékenység megbénulásához vezetett. A kétéves tapasztalatok után az egyházközségekben elapadt a lelkesedés, az emberek belefáradtak a segítségnyújtásba.

Gądecki érsek úgy vélte, hogy amennyiben megérkezik Lengyelországba az Európai Bizottság által javasolt mintegy 12 ezer menekült, lehetetlen lesz bármilyen segítségnyújtási programot elindítani az állammal kötött egyértelmű megállapodások nélkül, mivel a fő felelősséget ezekért az emberekért az államnak kell vállalnia.

Lengyelország az uniós kormányfők júniusi találkozója után kétezer menekült befogadását vállalta 2016–2017-ben. Az Európai Bizottság által a minap javasolt kötelező befogadási kvóta alapján az országra további mintegy kilencezer migráns jutna. Erről a lengyel kormány egyelőre nem alakított ki egyértelmű álláspontot, bár vezető politikusok egyhangúlag a válság okainak kezelését, az embercsempészek elleni harc fontosságát hangsúlyozzák.

Családnak a családról 1.

Családnak a családról 1.

Hazugságáradat és lázadás a táborban    

        
Negyven nap múlva aztán, bejárva az egész vidéket, visszatértek a föld kémei, s eljutottak Mózeshez és Áronhoz meg Izrael fiainak egész gyülekezetéhez a Párán pusztába, amely Kádesnél van. Beszámoltak nekik és az egész közösségnek, megmutatták a föld gyümölcseit, és elbeszélték, mondván: Eljutottunk arra a földre, amelyre küldtél minket, s az csakugyan tejjel-mézzel folyó ország, amint ezekből a gyümölcsökből is látható, de igen erős lakói, nagy, és fallal körül vett városai vannak: Enák utódait is láttuk ott. Amalekiták laknak a Délvidéken, hetiták, jebuziták, amoriták a hegységben és kánaániak laknak a tenger mellett és a Jordán folyó körül. Zúgolódni kezdett a nép Mózes ellen, de Káleb csendesítette őket és azt mondta: Csak menjünk fel, és foglaljuk el. Azt a földet, mert el tudjuk foglalni”Ám a többiek, akik vele voltak, azt mondták: Semmiképpen sem mehetünk fel e nép ellen, mert erősebb nálunk. Sőt gyalázták Izrael fiai előtt azt a földet, amelyet megtekintettek, mondván: A föld, amelyet bejártunk, elemészti lakóit, népe, amelyet láttunk, szálas termetű, láttunk ott jó néhány szörnyet Enák fiaiból, az óriások nemzetségéből, akikhez képest mi olyanoknak látszottunk, mint a sáskák. Jajveszékelve sírt emiatt az egész sokaság azon az éjszakán és Izrael valamennyi fia zúgolódott Mózes és Áron ellen: Bárcsak meghaltunk volna Egyiptomban, s bárcsak elpusztulnánk ebben a kietlen pusztában, s ne vinne be minket az Úr arra a földre, hogy magunk kardélre ne hulljunk, feleségeink és gyermekeink pedig fogságba ne jussanak! Nem jobb-e visszatérnünk Egyiptomba? Majd azt mondták egymásnak: Állítsunk magunk fölé vezért és térjünk vissza Egyiptomba“(Szám 13,25-14,4)

Évközi 24. hét péntek

Évközi 24. hét péntek

Fontosak a mai Evangéliumban elhangzó nevek (melyeknek viselőit az evangélisták kortársai személyesen ismerhették), már csak azért is, mert a felsorolt személyek mind-mind asszonyok. Jézus a korabeli rabbikkal ellentétben nemcsak hogy megtűrte az asszonyok jelenlétét környezetében, de gondoskodásukat is elfogadta, és Isten országának kincseire sem tartotta méltatlannak őket. Látjuk ezt találkozásában a tegnapi Evangéliumban szereplő bűnös asszonnyal, a szamariai asszonnyal vagy a házasságtörő asszonnyal. Érdekes, hogy ez utóbbiak kivétel nélkül bűnös előéletűek, paráznák. A mai Evangéliumban szereplő asszonyokról pedig az evangélista megjegyzi, hogy azelőtt gonosz lelkek vagy betegségek gyötörték őket. Közös tehát bennük, hogy nők, azaz a társadalomnak a nyilvános életből kirekesztett, másodrendű tagjai, illetve hogy tisztátalanok, vagyis kétszeresen megvetettek. Éppen ezért sokkal jobban tisztában vannak elveszettségükkel, s részben megalázottságuk, részben egyszerűen női érzékenységük miatt sokszor fogékonyabbak is az evangéliumra, mint a férfiak. Nagylelkű önajándékozás, őszinte rajongás jellemzi őket, s nem kísérti őket a kapzsiság – amire Szent Pál figyelmeztet a Szentleckében –, hanem vagyonukból gondoskodnak Jézusról.

Jézus pedig cseppet sem elutasító vagy feszélyezett velük, ugyanakkor nem is bizalmaskodó, hanem diszkrét, tiszteletteljes és határozott. (Az Úr Jézus szerelmeiről és szexuális megkísértettségéről kelt históriák tudvalevőleg csak a romlott erkölcsű emberiség szánalmas önkivetítései.) Kétszeresen is felvállalja őket, s miután helyreállítja bennük az Istentől rendelt nőiség gyönyörű adományát és méltóságát, ragaszkodásukat, odaadásukat Isten országának javára fordítja.

Urunk Jézus, hálát adunk azért, hogy férfinak és nőnek teremtettünk, egyenrangúnak, de nem egyformának, különbözőnek, mégis összetartozónak. Hálát adunk azért is, hogy férfiként öltöttél testet, s így megszentelted a nemi identitást, amely földi életünk meghatározó eleme, egyéniségünk hordozója. Add nekünk kegyelmedet, hogy férfiként és nőként betöltsük sajátos küldetésünket, értékelve és kiegészítve egymást és azokat az ajándékokat, melyek a teremtő Isten fantáziájának gazdagságáról tanúskodnak, s add, hogy férfiak és nők szerte a világon együtt, szeretetszövetségben munkálkodjanak a Te országod eljöveteléért.

 

MAASTRICHTI SZENT LAMBERT

Szeptember 17.

Lambert bencés apát, majd Maastricht püspöke (†705), a karoling középkornak Márton mellett alighanem legnépszerűbb szentje. Kemény, harcos egyéniségéért különösen az udvari arisztokrácia és a lovagvilág tisztelte. Ereklyéit Lüttichben őrzik.

A Lambert-kultusz – Matthias Zender kutatásai^* szerint – a Rajnavidéken és Brabantban 1000 táján áll virágzásának delelőjén. Korán kisugárzik azonban Európa keletibb, akkor még missziós területeire is. Ismeretét nyilván a bencés szerzetesség és a nyugati lovasság hozta magával hazánkba. Legújabban tisztázták azt is, hogy az új magyar egyház liturgiáját a rajnai – frank szakrális táj, vagyis Lambert hazája ihlette.

Ismeretes, hogy a Dunántúl sokáig a Passau-i püspökség missziós területe volt, amely többek között védőszentjének, Szent István vértanúnak tiszteletét is terjesztette. Így Dubrava, vagyis a mai Somlóvásárhely egyházát is neki szentelték. Nyilván e jogcím ellensúlyozására Szent István Skolasztikának, egy sánta atyjafiának rakatott vala bencés apácamonostort Lambert tiszteletére. Ismeretes az is, hogy a XI. században egy magyar királyi herceg, I. Béla király fia is, a Lambert nevet viselte.

Nem lehetetlen, hogy a hazai Lambert-kultuszhoz hozzájárultak a Lüttich-vidéki vallon bevándorlók (latini) is,^* akik Aachenba zarándokolva, még a XV. században is (1447) fölkeresik Lüttich városát. Ez azonban megfelelő adatok híján csak föltételezés.

A hazai Lambert-kultusz így föltétlenül ott gyökerezik a keresztény magyar szakralizmus legarchaikusabb rétegeiben. Már a XI. századbeli Szelepchényi-kódex számontartja, de szinte csak az Árpád-korra jellemző. Utána már csak a somlóvásárhelyi monostor, továbbá a Lampérth, Lompérth családnév emlékeztet rá. Beregszász városának Lampértháza volt a középkori neve. Oláhpatak (Vlahova) régi neve Lampertfalva, alva, németül Lampertsdorf. Ila Bálint szerint^* dobsinai német bányászok alapították.

Rábagyarmat temploma (1770)^* a legújabb időkig, máig a szentet tisztelte patrónusául. A titulus kultikus háttere, kora nem ismeretes előttünk. Talán cisztercita ihletésű.

Ferenc pápa szavai az utcára kerültek pasztorációjával foglalkozó szimpózium résztvevőihez

Az elmúlt napokban zajlott a Vatikánban az utcára kerültek lelkipásztori ellátásával foglalkozó nemzetközi szimpózium, amelyet az Elvándorlók és Úton Lévők Pápai Tanácsa szervezett. Szeptember 17-én, csütörtökön Ferenc pápa kihallgatáson fogadta a megbeszélés résztvevőit – közli a Vatikáni Rádió.

A tanulmányi napok célja az volt, hogy akciótervet készítsenek válaszként arra a jelenségre, amely a gyermekeket és a nőket, illetve családjaikat utcára kényszeríti. A pápa nagy elismeréssel szólt az utcai pasztorációval foglalkozók tevékenységéről, akik előmozdítják ezen gyermekek és nők emberi méltóságának megőrzését; arra buzdította őket, hogy buzgón és apostoli lendülettel haladjanak előre ezen az úton.

Ferenc pápa megállapította, hogy a jelenség okai között van a közöny, a szegénység, a családi és a társadalmi erőszak, továbbá az emberkereskedelem. Úgy fogalmazott: az utcára kerültek is Isten gyermekei, és ugyanolyanok, mint mi, ugyanolyan jogokkal rendelkeznek. A törvények és a megfelelő struktúrák hiánya is hozzájárul és súlyosbítja az érintettek helyzetét. Hiányzik számukra az igazi család, a nevelés, az egészségügyi ellátás. Kiáltásuk egy olyan társadalmi rendszer ellen szól, amelyet évtizedek óta kritikával illetünk, de nehezen tudunk megváltoztatni az igazságosság kritériumai szerint.

Társadalmaink szégyene ez a helyzet, társadalmainké, amelyek azzal büszkélkednek, hogy modernek, magas kulturális és fejlődési színvonalat értek el. Az elterjedt korrupció és a minden áron való nyereséghez jutás megvonja az ártatlanoktól és a leggyengébbektől a méltósággal teli élet lehetőségét, táplálja az emberkereskedelem bűnét és más igazságtalanságokat, amelyek vállaikra nehezednek. Senki sem maradhat érzéketlen a sürgető igény iránt, hogy védelmezzük a kulturális és gazdasági tényezőktől fenyegetett nők méltóságát! – figyelmeztetett a pápa.

Majd hozzátette: az egyház nem hallgathat, az egyházi intézmények nem hunyhatnak szemet e jelenség, az utcára került gyermekek és nők láttán. Nagyon fontos bevonni a különböző országok keresztény közösségeit azoknak az okoknak a felszámolásába, amelyek a gyermekeket és a nőket arra kényszerítik, hogy az utcán éljenek vagy ott keressék kenyerüket. Az irgalmasság az a legmagasabb rendű cselekedet, amellyel Isten felénk közeledik, és az az út, amely megnyitja a szívet a remény előtt, hogy Isten mindig szeret bennünket.

Szent Ferenc Atyánk stigmatizációjának ünnpe

Szent Ferenc Atyánk stigmatizációjának ünnpe
„Jézus jegyeit viselem testemen.”

 
Francesco, mint a többi Assisibeli fiatalember, hírnévre vágyott. Fiatalon szeret az ember nagyobbnak látszani, ezért sok mindenre hajlandó. Ő is fegyvert öltött, hadba vonult. Oda, ahol mások testén ejtenek sebet, ha lehet, halálosat, mert ettől várható a győzelem, a diadal.A harcban Francesco sebesült meg. Fogságba esett. Megtalálták, sokáig betegeskedett. Teste nyomorából a lelke gyógyult. Töprengett az élet értelmén. És nem lett többet katona, nem ment sebeket osztani. Felfedezte a megsebzett, keresztre feszített Jézus Krisztust. Új életet kezdett Jézus mellett. Ezután már önmagát alázta meg, és lett érdemes arra, hogy Jézus őt felmagasztalja.Halála előtt két évvel Verna hegyén végezte őszi negyvennapos lelkigyakorlatát. Szent Mihály ünnepére készült ezzel. Naplementekor a barlang előtt dicsérte hangos szóval a Teremtőt, amikor csodálatos fényesség nyomta el a napvilágot, és a fényből kibontakozott a keresztre feszített Krisztus alakja, amint szeráfszárnyakon repülve közeledett feléje. Az öt szent sebhelyből öt fénysugár tört elő és átplántálta a krisztusi sebhelyeket a negyvenhét éves korára imában, munkában, böjtben elnyűtt testbe. Francesco véglegesen Krisztus mása lett.Sokan osztják a sebeket veszekedésben, durva vádakban a lelkeket rontva. Sokan testet is ölnek: Háború, rablás, gyilkosság. Egész nemzeteket sebesítenek: a mienket is. Sorakozzunk Francesco mellé: ima, munka, böjt, Krisztuskövetés által. Ferenc sebei 800 év óta világítanak. Ha követjük, kis átfordítással elmondhatjuk majd mi is: ”Ezek után senki ne okozzon nekem kellemetlenséget, mert Jézus jegyeit viselem testemen.”

Évközi 24. hét csütörtök

Évközi 24. hét csütörtök            
1Tim 4,12-16;Lk 7,36-50
„Légy is példaképe a híveknek beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben, tisztaságban”

Amikor pappá szenteltek, idősebb paptestvérek közül néhányan arra figyelmeztettek, hogy már nem fiatalember vagy, hanem ezerkilencszázötven éves, mert az Egyház is ennyi idős és őt képviseled. Barátaim országjáró körútjukon találtak az alföldön egy nyitott templomot. Belépve az előtérbe megakadt a szemük a hirdető táblán. Egyszerű papírlapon írta valaki az ifjúság soraiból. „Milyen legyen a mi papunk?” –címmel. Két válaszra ma is emlékszem: „Ne olyan, mint mi, mert mi ” A másik: „Ne akarjon haverunk lenni, mert haverunk van elég, de papunk nincs” Igen, a papszenteléssel valami megváltozik az ifjú leviták életében. Nem a külsejük alakul a papok ősi nevéhez, ami kezdettől fogva presbyter (presbytés = öreg) volt, hanem valami a benső tartásukban változik. Az apostol ilyen formán érzékelteti a fiatalon áldozópappá, vagy éppen püspökké szenteltek új belső létformájának és ifjú testi küllemének eltörölhetetlen ellenmondását: „Senki meg ne vessen téged ifjú korod miatt, de légy is példaképe a híveknek beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben, tisztaságban”. (1Tim 4,12) Ezek az erények az idősebb korosztálynak jellemzői, inkább mint a fiatalokénak. Pál tehát azt kívánja, hogy a fiatal Timóteus ezeket az erényeket sajátítsa el, és legyen tartalmas a beszéde, a magatartása. A kereszténység vezető egyéniségei ismerjék jól a hit igazságait, tudják megvédeni azokat.„Ne hanyagold el a benned lévő kegyelmet, amelyet a jövendölés alapján a presbiterek kéz föltétele által kaptál”(14) A papszentelés minden magasabb lépcsőnél (püspök, pap, diákonus) kézföltétellel történik, és a szentelési imádságot külön mondja el a szentelő püspök. Ezután a papszentelésnél a püspök után a jelenlévő papok is mind a fejükre tett kézzel folytatják a kegyelem átadását Erre utal az apostol. Mivel azonban minden szentségi kegyelmet a papnak kell kérnie, a felszentelteknek is imádkozniuk kell. Ezeket a tennivalókat elsődlegesen kell végeznie a fiatal Timóteusnak. Ha mindent jól esz meg, a saját üdvösségét is munkálja. (16)

CAMPOROSSÓI SZENT FERENC MÁRIA

CAMPOROSSÓI SZENT FERENC MÁRIA

 kapucinus testvér

*Camporosso, 1804. december 27. +Genova, 1866. szeptember 17.

Giovanni Croese, amint Ferenc testvért hívták családi nevén, 1804-ben született a Ventimiglia melletti Camporossóban. Mivel már nagyon korán segítenie kellett a paraszti munkában apjának és testvérének, nem járhatott iskolába. Húszévesen belépett a kapucinus rendbe, és ekkor kapta a Ferenc Mária nevet. Ezt a szegény, egyszerű pásztort választotta ki Isten, hogy elvigye az örömhírt a szegényeknek. Először a konyhán dolgozott és betegápoló testvér volt, utána pedig koldulóbarátként járta Genova utcáit, hogy a testvérek és sok szegény számára összekoldulja az életük fenntartásához szükségeseket.

Csakhamar megmutatkozott, hogy a szegény koldus voltaképpen nagy ajándékozó. Alig tudott eleget tenni a sok tanács- és segítségkérésnek. Mihelyt reggelente kilépett a kolostor kapuján, máris körülfogták, s déli hazatérésekor is sokan vártak már rá: magas- és alacsonyrangúak, szegények és gazdagok. Az egyszerű testvér hathatós imájába ajánlotta magát sok pap és prelátus, köztük a későbbi genovai bíboros, Alimonde és a novarai Gentile püspök is. ,,Tizennégy éven át láttam hazatérni -- tanúsítja egy szerzetestársa --, gyakran szakadt róla az izzadság, bőrig ázott, télen didergett a hidegtől, de Ferenc Mária testvér kimeríthetetlen türelemmel hallgatott meg minden kívánságot.'' Mindehhez járult még annak terhe, hogy számtalan levélre kellett válaszolnia. Nemsokára pedig egyre több rendkívüli kegyelemadomány nyilvánult meg Ferencen: jóslatai beteljesedtek, belelátott az emberek lelkébe, közbenjáró imádsága gyógyulásokat idézett elő. Csakhamar mindenfelé beszéltek róla. Szent életmódja miatt csak Padre Santo-nak, szent atyának nevezték.

Szegények körében végzett apostolkodása során példaképe és serkentője az Úr volt, akit azért küldött Isten, hogy a szegényeknek elhozza az örömhírt (Lk 4, 18), és aki a kereszthalál önkiüresítésével végbevitte a megváltás művét. Ferenc arra törekedett, hogy megfeszített Mestere nyomdokába lépjen. Egy tányér leves és némi kenyérmaradék elegendő volt neki táplálékul. A hús, gyümölcs és édesség fényűzésnek tűnt számára. Mivel az Emberfiának nem volt hová lehajtania fejét, ő is a legszegényesebben rendezte be celláját: kicsi és csupasz volt, csupán egy nagy kereszt függött a falon. Ágyát, amelyben sem matrac, sem szalmazsák nem volt, durva takaró födte, párnaként egy fahasáb szolgált. Szenvedett amiatt, hogy a nap folyamán olyan kevés ideje jut imádságra. Számtalan ügyért kellett imádkoznia, imádkozott hát koldulás közben, s ezt többször megszakította, hogy valamelyik közeli templom szentségháza előtt imádságban töltsön el egy órát. A csupasz kövezeten térdelt csaknem mozdulatlanul, kezeit összekulcsolva, szemét rezzenéstelenül a tabernákulumra szegezte. Ha megszaporodtak a figyelmébe ajánlott ügyek, éjszakáit is közbenjáró imákra kellett fordítania. Talány marad, hogy volt képes feltört és daganatoktól kínzott lábán és térdein egész éjszakákat is átvirrasztani imádkozva.

Genova pánikba esett, amikor 1866 augusztusának első napjaiban kitört a pestis. A kórházak csakhamar zsúfolásig megteltek, és gazdagon aratott a feketehalál. A város népének szenvedése és aggodalma nagyon a szívére nehezedett a ,,Padre Santo''-nak, mivel huszonnyolc éven át mint koldulóbarát teljesen összeforrott ezzel a néppel. Amikor rendtestvérei átvettek egy nagy járványkórházat, szerette volna a betegeket szolgálni. Felettesei gyenge egészségi állapota miatt elutasították kívánságát, de azt megengedték, hogy a betegeket felkeresse a városban. Ferenc testvér buzgósága sem kíméletet, sem félelmet nem ismert: házról házra, ágytól ágyig sietett, és éppen a legelhagyatottabbakra fordított különleges gondot. Jól ismerte Genova életét, bűnös üzelmeit. Szilárdan meg volt győződve arról, hogy ez a pestis Isten büntető ítélete. Elhatározta tehát, hogy e szegény emberekért engesztelésül ajánlja életét Istennek. Isten pedig szaván fogta a szentet. Néhány nappal később súlyos betegen vitték a betegek cellájába. ,,Isten hív -- mondta környezetének --, engedjétek, hogy hozzá menjek! Készen vagyok, és ezerszeresen boldognak érzem magam, ha Isten elfogad áldozatul.'' Három nappal ezután hazatért Istenhez Ferenc testvér, halála után pedig a pestis nem szedett több áldozatot.

Halálát követően csakhamar emlékművet állított Genova polgársága ,,Padre Santo''-jának a híres temetőben. Hogy mindenki, még a legszegényebbek is részt vehessenek az emlékmű felállításában, egy-egy embernek csupán négy fillérrel kellett hozzájárulnia. Talapzatának felirata így hangzik: ,,Krisztus kis szegénye, aki egyaránt boldog volt az adakozásban és az elfogadásban, mindenki fájdalmára és ínségére juttatott kenyeret, tanácsot és vigasztalást. Szigorú és szent szerzetesi életét engesztelő halálával koronázta meg az 1866. évi járvány kezdetén.''

A szegények apostolát 1929-ben boldoggá avatták. 1962. december 9-én, a II. Vatikáni zsinat első ülésszakának végén XXIII. János pápa a világ csaknem valamennyi püspökének jelenlétében avatta szentté.

Erdő Péter, a CCEE elnöke szentmisét mutatott be a Szent Sír-bazilikában

Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) elnöke szeptember 16-án, a testület éves közgyűlésének zárónapján szentmisét mutatott be az európai püspökökkel a jeruzsálemi Szent Sír-bazilikában.

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) első alkalommal tartja közgyűlését a Szentföldön szeptember 11. és 16. között. A plenáris ülésen a főpásztorok áttekintették az európai országok egyházait érintő kihívásokat.

Ferenc pápa szeptember 11-én üzenetet küldött az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának, Erdő Péter bíborosnak, a CCEE elnökének címezve azt.

Erdő Péter bíboros szentbeszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

„Íme a hely, ahová tették” – mondja az angyal az asszonyoknak, akik üresen találják az Úr sírját húsvét hajnalán. Meg vagyunk hatódva, hogy itt ünnepelhetjük az Eucharisztiát, közel ahhoz a helyhez, ahol Urunkat eltemették, és ahol egyszer s mindenkorra legyőzte a halált.

Olyan időket élünk, amikor elsősorban a dolgok lényegére kell odafigyelnünk. Egyes részletek további pontosítását elvégezhetjük nyugodtabb korszakokban, amikor nagy egyetértés uralkodik. Nekünk, európai keresztényeknek ma nem adatik meg ez a nyugalom. Noha hajlamosak vagyunk rá, hogy elvesszünk lelki tapasztalatok és érzések részletkérdéseiben, nehéz évtizedek és csalódást keltő tapasztalatok után, Istennek hála, tisztán látjuk és erősen érezzük, hogy a kérdés immár a leglényegesebbre szűkül: hit vagy nem hit, kereszténység vagy nem kereszténység. A történelem visszavitt minket hitünk kiindulópontjához, ami nem egy filozófiai elképzelés, sem az emberi gondolkodás egy természetes megtapasztalása, hanem maga Jézus Krisztus személye.


A „keresztre feszített názáreti Jézus”, aki nem mitikus figura, hanem történelmi személy. Volt népe, hazája, kultúrája, anyanyelve, vallási környezete. Emberi élete ezen a földön zajlott, a történelem egy meghatározott időszakában, amelyet bizonyos császárok, prokonzulok, főpapok és más ismert személyiségek neve jellemez. Nem érthetjük meg személyét és tanítását, ha nem ismerjük ezt a környezetet.

Őbenne ismerték fel a tanítványok a megígért Messiást, noha a személye a pogányok számára ostobaságnak tűnt, mivel ők nem vártak semmiféle megváltót, és botrány volt azoknak, akik viszont úgy vártak Dávid fiára, mint e világi szabadítóra és győztesre. Hogyan is lehetne szabadító az, aki nem szállt le a keresztről? Hogyan tudná megváltani a népet az, akit szégyenteljes módon megölt egy ellenséges hatalom?

Jézus a názáreti, a keresztre feszített: ez a két nagy ellenérv a személye ellen, az ellen, hogy Messiásként és Megváltóként elismerjék Őt.

És mégis, Ő föltámadt. Maga Isten volt az, aki felülmúlt minden emberi képzeletet, aki megmutatta, hogy úr a halál felett is, és Ő volt az, és örökre Ő az, aki minden embert meghív a feltámadásra és az örök boldogságra. Krisztus feltámadása ezért a történelem középpontja. Bevilágítja életünket, és végső választ ad arra a kérdésre, hogy kik vagyunk mi, emberek. Válasza sokkal szebb és nagyszerűbb, mint amit mi magunk kitalálhatnánk. Nagyobb méltóságot és hivatást ad nekünk, mint amit valaha el tudnánk képzelni a magunk számára. Nem csupán az anyagvilág olyan termékei vagyunk, akiknek érdekes képességei vannak, hanem halhatatlan személyek, akiknek örök értéke van. Arra hív meg minket a teremtő Isten, hogy az Ő szeretetében és barátságában éljünk. Számára nem nehéz egyszerre személyesen szimultán játszani ezt a játszmát minden kor több milliárd emberével. A végtelenhez képest még a sok is nagyon kevés. Őt nem korlátozza a tér és az idő.

Az Ő szemei előtt értékes minden ártatlanul meggyilkolt ember, minden éhségtől szenvedő gyermek, minden beteg, minden szenvedő. Számára értékesek mindazok, akikre az úgynevezett fejlett világ úgy tekint, mintha csak teher lennének. Isten szemében a bűnös is értékes. Nem mintha nem volna különbség a jó és a rossz között, hanem azért, mert Ő mindenkit hazavár, hogy megtérjen hozzá az eltévelyedés okozta szenvedésből.

Bármilyen baljós és kétségbeejtő esemény történik is az egyes emberek, népek vagy az egész emberiség történelmében, van egy biztos pont a világegyetemben, a világegyetemen túl. Arkhimédész szavaival: „Adjatok egy biztos pontot, és kimozdítom helyéből a világot.” Ez a biztos pont Krisztus feltámadása. Erre a bizonyosságra kell alapoznunk életünket, ebben a hitben és ebben a szeretetben kell megvallanunk szavakkal és tettekkel, hogy keresztények vagyunk, mert Krisztus feltámadt. Ámen.

A Szent Sír-bazilika – amelyet eredeti formájában 326-ban építtetett Nagy Konstantin császár – Jézus halálának helyét (a Golgotát) és feltámadásának helyét (a Szent Sírt) magában foglaló épületegyüttes Jeruzsálemben.

Sirák Fiának Könyve 94.

Az Istent megdicsőítő híres emberek sorában Sirák fia Mózes után bátyjáról, Áronról ír jóval bővebb dicséretet

 
.„Egy másik szentet is felmagasztalt, Áront, Mózes testvérét, Lévi törzséből. Örök szövetséget kötött vele, s neki adta népe körében a papságot. Pompás öltözékkel boldoggá tette, a dicsőség köntösét adta rá. Teljes díszbe öltöztette, fényes ruhákat adott neki ékességül: nadrágot, palástot és efodot, amit körös-körül gránátalmák szegnek, és sok csengő díszít, hogy csengjenek, amikor ide-oda lép, s hangjukat a templomban hallani lehessen emlékeztetőül népe fiainak. Szent ruhát aranyból, viola bíborból, és piros bíborból művészi hímzéssel, pajzsot a mellére az ítélkezéshez, urimot és tummimot, karmazsin szövetből készült drága munkát, drágaköveket, bevésett jelekkel, aranyfoglalatban kőmetsző munkáját; emlékeztetőül Izrael törzsei számára,arany diadémot fejkötő szalagján, melybe belevésték a „Szent” feliratot, csodálatos pompa és nagyszerű munka, csupa gyönyörűség a szemnek ez a dísz. Előtte sohasem létezett ilyesmi, illetéktelenek nem is viselhetik, csak az ő fiai és azok utódai mindörökké. Az áldozatai egészen elégtek, naponta két ízben, Mózes iktatta be a hivatalába, ő kente föl megszentelt olajial. Örök szövetséget jelentett ez neki, és nemzetségének, ameddig csak áll az ég: a papi rend élén állni a szolgálatban, és az Úr nevében megáldani a népet. Őt szemelte ki az összes élő közül, hogy bemutassa az Úr áldozatát: az illat- és az emlékáldozatot, s kiengesztelődést szerezzen a népnek. A parancsait is őrá bízta, valamint a törvény előírásait: tanítsa Jákobot bizonyságaira, s fejtse ki a törvényt Izrael népének. Amikor az avatatlanok fellázadtak, s féltékenyek voltak rá a pusztában, azok, akik Datannal és Abirammal tartottak, Korach bandája tajtékzó dühvel, az Úr látta és haragra gerjedt, s kiirtotta őket izzó haragjában, csodát tett általa, s tűzvésszel mind elpusztította őket. Még azzal is emelte Áron tekintélyét, hogy átengedte neki saját örökrészét: neki juttatta a termés első részét előbb neki rendelt bőséges kenyeret. Ehettek az Úrnak áldozataiból, neki adta és utódainak. De a nép földjéből nem részesedhetett, nem volt örökrésze a nép fiai közt: maga az Úr az ő része s öröksége” (Sir 45,18-22) „Harmadiknak Pinkhász kapott méltóságot, Eleazár fia, mivel buzgólkodott   neki és nemzetségének az Úr félelmében, szilárd maradt, amikor fellázadt a nép, nemes lelkülettel, s engesztelést kapott méltóságot, Eleazár fia, mivel buzgólkodott az Úr élelmében, szilárd maradt, amikor fellázadt a nép, nemes lelkülettel, s engesztelést szerzett Izrael népének. Ezért a béke szövetségét kötötte vele, s a szentély és a nép vezérévé tette: neki és nemzetségének adta tulajdonul a főpapi tisztséget egyszer s mindenkorra. Dáviddal is állt már fenn ilyen szövetség, Izáj fiával, Júda törzsökéből, hogy a trónt az apa után az egyik fiú örökölje. De Áron öröksége rászáll minden utódjára. Adjon Isten békességet a szívetekbe, hogy igazságosan ítélkezzetek népe fölött, az ősök erényei el ne enyésszenek, s szálljon át utódaikra hírnevük!” (Sir 45,23-26)

Évközi 24 hét szerda

Évközi 24 hét szerda
1Tim 3,14-16 Lk 7,31-35
„Márpedig nagydolog a jámborság titka"

Amikor először olvastam a Szentlélek hét ajándékáról, érteni véltem az első hat ajándékot, de a hetedik, a jámborság lelke nehezebben volt számomra megfogható. A legújabb fordítások már így sorolják fel a Szentlélek ajándékait: „Vessző kél majd Jessze törzsökéből, és hajtás sarjad gyökereiből. Rajta nyugszik az Úr lelke: a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudásnak és az Úr félelmének lelke, és kedve telik az Úr félelmében" (Iz 11,1-3) A jámborság tehát egy összefoglaló ajándéknak tűnik: nemcsak elfogadja a hatot, hanem örül is annak, hogy ezeket elnyerte Istentől, ezeknek a belénk öntött erényeknek a birtokában jól érzi magát a megajándékozott hívő, és nemcsak éli az istenes, jámbor életet, de boldog is általa. Jézus nyilvános működése elején Názáretben boldogan olvassa föl Izajás könyvéből a saját magára vonatkozó szövegben: „Az Úr Lelke van rajtam azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét." (Lk 4,18-19) Szent Pál erre a krisztusi küldetésre utal Timóteushoz írt levelében: „Azért írom ezeket neked, a-bár remélem, hogy hamarosan hozzád jutok,hogy ha késlekedem is tudd, hogy hogyan kell forgolódnod az Isten házában, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és szilárd alapja".(Tim 3,14-15)Tudnod kell, hogy a bérmálás szentségében te is megkaptad a Szentlélek ajándékait, ezeket megerősítette a püspökké szentelés kegyelme. Mindegyik ajándék a maga módján hat, amikor igénybe kell venni. Erre tudatosan figyelni kell. Az apostol azonban most nem ezeknek az erények taglalását nyújtja. Arra akarja felhívni tanítványa és a mi figyelmünket is, hogy ha már birtokoljuk a Szentlelket, ennek az ajándékcsokornak összességében örömünk teljék: Jézus Krisztus szolgájának a Mester lelkületével kell élnie! Nemcsak birtokolni kell a Szentlélek ajándékait, hanem azokkal boldogan együttműködni, mert így lesz jámbor, aki a Lélek adományait birtokolja, szívesen alkalmazza mások javára és egészen betölti a lényét. Az apostol Jézusban mutat rá erre a: „Márpedig nyilvánvalóan nagy dolog a jámborság titka, amely testben kinyilvánította magát, a Lélek által igazolást nyert, bemutatták az angyaloknak, a pogányok között hirdették, világszerte hittek benne, s fölment a dicsőségbe".(15) Mindez Jézus Krisztusban valósult meg, általa működik most is egyházában. Ezért nem szabad lenézni a jámborságot. Ne tartsuk magunkat távol, ha netán gúnyos mellékízzel emlegetik. Ha bennünk is így nyilvánul meg földi életünkben, biztos utat jelent majd a mennyországba.

GENOVAI SZENT KATALIN

GENOVAI SZENT KATALIN 

özvegy

*Genova, 1447 április/május. +Genova, 1510. szeptember 14/15.

Caterina dei Fieschi 1447 áprilisában vagy májusában született Genovában. Apja, a hatalmas Fieschi családból származó Giacomo, aki 1438--1439-ben Nápoly alkirálya volt, Katalin születése előtt meghalt. Anyja, a genovai nemes Francesca di Negro nevelte fel Katalint négy testvérével együtt.

Katalin életének időszaka egyike volt a liguri köztársaság történetében a legviharosabbaknak. A guelf Fieschi és a ghibellin Adorno család közti állandó harc ideje volt ez.

Aliguri köztársaság politikai változásai 1464-től kezdve még zavarosabbak lettek. Városharcok és háborúk dúltak. Genova gazdasági helyzete Konstantinápoly eleste (1453), Perának és a Fekete-tenger melletti birtokainak elvesztése után súlyossá vált. A lakosságot igen megviselték a háborúk és a drágaság, és többször is meglátogatta a pestis, amely 1493 és 1494 folyamán pusztított a legerősebben.

Mindezek ellenére gazdag és eleven humanista kultúra virágzott fel. A vallásosság olyan érsektől, mint amilyen az 1463 óta uralkodó Paolo Fregoso volt, nem kapott ösztönzést, mégis kibontakozott a megújulás. Ebből a háttérből kell tekintenünk Katalin alakját.

Családi és várospolitikai okokból Katalint már tizenhat évesen férjhez adták Giuliano Adornóhoz, aki akkor Scio sziget kormányzója volt. Katalin külső szépségének megfelelt gazdag lelki élete: tizenkét éves korától az imádságnak szentelte magát; szeretet és részvét ragadta meg Krisztus szenvedése iránt. Nem ilyen volt férje, ,,aki miatt annyit szenvedett, hogy alig bírta elviselni az életet''.

Mivel Giuliano elhanyagolta, házasságának első öt évében magába zárkózott. ,,Menekült e világ embereinek társaságától, szomorúság látszott rajta, amely elviselhetetlen volt a számára anélkül, hogy tudta volna, mit is akar.'' Visszahatásként azután következett egy olyan korszak, amelyben Katalin megkísérelte, ,,hogy úgy tegyen, mint mások'', anélkül azonban, hogy békére lelt volna. Csaknem a kétségbeesés határáig jutott el, és 1473-ban, ünnepének vigíliáján Szent Benedekhez fordult. Másnap nővére tanácsára, aki már jó ideje a Madonna delle Grazie kolostorban élt, elment a nővérek gyóntatóatyjához. Alig térdelt le, teljesen váratlanul ,,végtelen istenszeretet'' ragadta meg ,,szegénységének, hibáinak és Isten jóságának belső szemlélésével'', úgyhogy csaknem eszméletét vesztette, mialatt ,,izzó szeretettel hangzott fel benne: Soha többé a világot, soha többé a bűnt!''

Néhány hónappal ezután férje, Giuliano is megtért. Katalinnal együtt letelepedett a pammatonei kórház egy melléképületében, s a betegek és szegények szolgálatának szentelték magukat. Katalin megtérését négyéves vezeklés követte. Gyakran gyónt, és mindennap szentáldozáshoz járult (ez abban az időben egészen ritka volt). Az 1477-től 1499-ig tartó második korszakot az jellemezte, hogy nem volt pap lelkivezetője. Csak belső sugallat vezette Katalint, tiszta szeretet, amely teljesen áthatotta, átformálta, és teljesen másoknak, felebarátainak a szolgálatára indította. Ezt a mozzanatot így írta le a Lelki párbeszédben: ,,Sohasem akarom -- mondja a Lélek --, hogy választhass, mindig mások akaratát kell tenned. Ezekben a gyakorlatokban (mindenféle jámbor tevékenységben) formállak; meglátom majd, hogy mire lesz szükség, mert a tetszés és nemtetszés minden rendetlenségét ki szeretném kapcsolni. Meg akarlak tisztítani minden tökéletlenségtől, és nem szeretném, hogy valaha vesztegelj, akár tetszésből, akár nemtetszésből. Olyannak kell lenned, mintha meghaltál volna. Ezt pedig a tapasztalat által szeretném meglátni, mert olyan próbák elé akarlak állítani, amelyeket jónak látok.'' 1489-ben a pammatonei kórház vezetőjévé választották, és nyolc évig maradt ebben a szolgálatban. 1497-ben meghalt Giuliano.

A harmadik, 1499-ben kezdődött szakaszban befejeződtek szigorú böjtjei. Cattaneo Marabotto (aki megírta az életrajzát, és lelki üzenetének az áthagyományozójává is vált) lett a lelkivezetője. Tanítványok csoportja sereglett köréje: papok, szerzetesek és világiak, s a tevékenységük révén kórházak, közhasznú zálogházak, oratóriumok, mindenekelőtt pedig az isteni szeretet testvérületei vagy társaságai. Ez a ,,tisztulás'' korszaka volt, a nagy misztikus próbatételeké, a betegségeké, amelyek Katalint 1506/1507 óta kínozták, és haláláig kísérték. Katalin számára Isten szeretet, tiszta, egyszerű szeretet. Katalin válasza is szeretet. ,,Szeretetem oka -- mondta Katalin gyakran -- nem más, mint ez a szeretet.'' Egyébként nem volna igazi szeretet, ,,hanem beszennyezné az önszeretet''. És az önszeretet Katalin számára ,,mindig az igazi szeretet ellentéte''.

Romlatlan testét Genovában őrzik. 1737-ben avatták szentté, miután 1684-ben a Genovai Köztársaság a város védőszentjévé választotta. 1944 óta az olasz kórházak egyik védőszentje.

Imádság:

Istenünk, te rendkívüli kegyelmeiddel Szent Katalint képessé tetted, hogy felebarátai javára sok jót tegyen és érted sok megpróbáltatást elviseljen, add, hogy kegyelmeddel és az ő közbenjárására mi is jótettekben és erényekben gyarapodjunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

A „szeretet szentkapuját” is megnyitja a pápa az irgalmasság szentévében

Ferenc pápa december 18-án nyitja meg a „szeretet szentkapuját” a római Termini pályaudvar közelében levő Caritas-befogadóházban – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

A hírt Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke jelentette be a római egyházmegyei tanácskozás záróülésén, amelyet szeptember 14-én, hétfőn tartottak a Lateráni Keresztelő Szent János-bazilikában. A megnyitás után a Szentatya meglátogatja a Szent II. János Pál pápáról elnevezett befogadóház menzáját, amely novembertől működik újra. Egy másik szentkaput is megnyitnak a négy nagy római bazilika mellett, a Róma határában található Isteni Szeretet-kegyhelyen.

A hírek bejelentése előtt Vallini bíboros tájékoztatott az egyházmegyei tanácskozás eredményeiről. A megbeszélésen a „Mi, szülők, a szépség tanúságtevői” témát vitatták meg. A célkitűzés az, hogy az anyákat és az apákat integrálják az egyház és a plébániák életébe. Fontosnak tartják továbbá, hogy lelkipásztori szempontból elkísérjék a szülőket gyermekeik keresztény beavatása során, és fogadják be őket, ha mély családi sebekkel érkeznek.