CANTALICE*-i SZENT FÉLIX

CANTALICE*-i SZENT FÉLIX 

kapucinus (1515-1587)

*Cantalice, 1515. +Róma, 1587. május 18.

1525-ben jött létre a kapucinus rend a ferencesek obszerváns mozgalmából, s a ferences eszménynek életmódban és lélekgondozás terén történt megújítása által a katolikus megújulás fontos forrásává vált. 1542-ben azonban váratlanul -- az évszázad szelleme és a Krisztus- követés közti feszültségben -- a rend veszélyes válságba került, amikor általános vikáriusa, Bernardino Ochino (1487--1565) a protestánsok táborába állt át, majd az inkvizíció elől Genfbe menekült. Szenzációt keltő botránnyá azért dagadt az eset, mert Ochino nemcsak feddhetetlen életű, ünnepelt bűnbánathirdető volt, hanem egyben olasz is. A kibontakozó reform jövőjéért aggódva III. Pál pápa (1534--1549) így nyilvánította ki félelmét: ,,Hamarosan nem lesz már többé kapucinus!''

A pápa azonban tévedett, mert nem gondolt azoknak a szerény és egyszerű testvéreknek tevékenységére, akik a maguk módján ébren tartották Assisi Szegényének és Balgájának szellemét. Lengő szakállal, hegyes csuklyával és koldustarisznyával, kevés szóval és tanultsággal prédikálták az Egyház gazdagságra és hatalomra törekvő tagjainak és a törtető világnak a szegény és szolgáló Krisztus üzenetét. Így történt a kicsinyek és egyszerűek egyikével is, aki jámbor halálával újból beszéd tárgyává tette a kapucinusokat: 1587 pünkösdjén futótűzként terjedt el a hír az örök városban, hogy meghalt ,,Deogratias testvér''. (Így nevezték a rómaiak tréfásan és szeretettel a városszerte ismert Félixet az általa folytonosan ismételt ,,Deo gratias'', ,,hála Istennek'' szava miatt.) A testvéreknek hamarosan be kellett zárniok a templomot és a kolostort is, olyan hatalmas tömegben áradtak az emberek. A temetés után maga V. Sixtus pápa (1585--1590) is megjelent bíborosai kíséretében, hogy ország-világ előtt kinyilvánítsa: mennyire tisztelte az egyszerű testvért. Ő indította el boldoggá avatási perét is, amelyben tanúként lépett fel, mert csupán ő maga az elhunyt tizennyolc csodáját ismerte.

Az alázatos szent haláláról való értesülésen túl az egyházi felsőbbség tudomást szerzett arról is, hogy Deogratias testvér lelkülete a kapucinusok rendje számára is legyűrte a kezdeti idők válságát; néhány évtizeden belül tagjainak és alapításainak száma ötszörösére nőtt. Azt a veszélyt, amelybe a nagy tehetségű és ékesszavú Ochino által került a rend, Isten elűzte az Abruzzókból való egyszerű paraszti szolga élete és példája által. Pál apostol keresztről szóló prédikációja az olyan emberekben, mint Deogratias testvér a Krisztussal egyesült élet engedelmesen és örömmel fogadott megtapasztalásává lett: ,,Isten azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket; s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket...'' (Kor 1,27-28).

Félix testvér a gyalázat napjaiban megtalálta az utat a kapucinusokhoz. Azzal a kívánsággal ment közéjük, hogy egész életén át testvéreinek szolgáljon; az Úr volt a mintaképe, aki szintén azért jött, hogy mindenkinek szolgája legyen. ,,Nem testvér vagyok -- lehetett hallani gyakran ajkáról --, hanem csupán a testvéreknél lakom, és a teherhordó állatuk vagyok.'' Amikor a rend protektor bíborosa és generálisa az idős és hasgörcsöktől kínzott Félixnek könnyítést javasoltak, ezt kapták válaszul: ,,A katonának fegyver alatt, az igásállatnak nyereg alatt kell meghalnia.''

Negyven éven át járta a szent kolduló barátként a reneszánsz épületekkel pompázó Rómát, hogy a testvérek létfenntartásához szükségeseket összekoldulja. A Poverello hűséges tanítványaként mindig mezítláb és köpeny nélkül járt, még télen is, egy zsákszerű, agyonfoltozott csuhában. Deogratias testvér úgy hozzá tartozott Róma városképéhez, mint azon idők ismert szentjei: Loyolai Ignác (lásd: A szentek élete, 387. o.), Borgia Ferenc (lásd: 524. o.), Gonzaga Alajos (lásd: A szentek élete, 274. o.), V. Pius pápa (lásd: A szentek élete, 187. o.), Borromei Károly (lásd: A szentek élete, 637. o.), Lellisi Kamill (lásd: A szentek élete, 348. o.) és Néri Fülöp (lásd: A szentek élete, 227. o.).

Valamennyien ismerték, tisztelték és szerették a szent koldust, a város kedvencét. Montalto bíboros, a későbbi V. Sixtus pápa Félix tarisznyájából egy darab kenyeret kért, Néri Fülöpöt megkínálta korsójából borral, amelyet kolduló útjain kapott. Tápláléka egy kevés kenyérhéj volt, néhány deszka szolgált nyugvóhelyéül, egy rőzsenyaláb vánkosául, és elegendő volt számára két-három órai alvás. Az éjszaka többi óráját imaapostolsága számára tartotta fenn.

,,Imádsága és Istennel való állandó kapcsolata volt egész művészete és szentségének titka.'' Egy életrajzírójának e megállapítása bizonyára a legjobban illik rá. Nem esett nehezére, hogy éjszakákat virrasszon át a szentségházban lévő Üdvözítő előtt térdelve. A rendi szokásnak megfelelően hosszú időn át három-négyszer áldozott hetenként, életének utolsó tizenöt évében naponta, s ez az akkori időkben nagy ritkaságnak számított. Imádságait a liturgiából merítette. Mivel nem tudott olvasni, évek alatt kívülről megtanulta a misszále és a breviárium nagy részét. Könnyű volt hát számára, hogy az oltárnál levő pappal ,,lélekben együtt celebráljon'', amint megszabták a rend szabályzatai. A breviárium laudesének és vesperásának csaknem minden antifonáját fejből tudta. Egy antifonával, egy evangéliumi vagy szentlecke- perikópával (napi olvasmányok) kezdte éjjeli imádságát.

Szelíd jóságával sokakat visszatartott a bűntől, vagy meg tudott téríteni. Egy alkalommal éppen akkor tért be koldulni egy megvesztegethető bíró házába, amikor valaki egy borjút hozott, hogy kedvező ítéletben legyen része. A borjú Félix láttán bőgni kezdett, mire ő azt mondta a bírónak: ,,Látja, uram, mennyire könyörög ez a borjú ajándékozójának érdekében?'' -- mire a bíró megtért.

Más alkalommal egy ügyvéd a könyvtárába vezette és mutogatta neki híres gyűjteményét. Félix a feszületre mutatva jegyezte meg: ,,Uram, ha ezt a könyvet nem tanulmányozza, minden másból több igazságtalanságot, mint igazságot fog tanulni!''

A jövendölés és csodatétel adománya, amellyel Isten gazdagon ellátta, ráirányította a nyilvánosság figyelmét. Így X. Ince pápának (1644-- 1655) előre megmondta pápává választását. Amikor megjövendölte a tiarát Montalto bíborosnak, a későbbi V. Sixtus pápának, ezzel a merész utalással tette: ,,Majd ha pápa lesz, pápaként is cselekedjék Isten dicsőségére és az Egyház javára; máskülönben jobb lenne Önnek, ha megmaradna kisebb testvérnek'' (Montalto ugyanis a minoriták generálisa volt).

Utolsó nyolc évében a szent súlyos szenvedéseket állt ki betegsége miatt, ez azonban egyáltalán nem gátolta lelki buzgóságában. ,,Rózsák ezek, virágok'' -- vélekedett szenvedéséről Deogratias testvér a Megfeszített iránti izzó szeretetében. Amikor az orvos arra intette, hogy kérjen Istentől enyhületet, ezt a választ kapta: ,,Még ha tudnám is, hogy Isten kérésemre egészségessé tenne, akkor sem kérném ezt tőle. Ha Isten fájdalmat küld rám, miért ne szenvedném el iránta való szeretetből?''

,,Ebben a szegényes, szűk kuckóban lakott Isten szolgája negyven éven át'' -- mondta XII. Ince pápa (1691--1700) a kíséretében lévő bíborosoknak, amikor 1700-ban belépett a cellájába. ,,Ő, aki itt a földön csak egyszerű testvér és testvéreinek alamizsnagyűjtője volt, most Istennel együtt uralkodik a mennyben, és tisztelik a világ nagyjai és előkelői, ezzel pedig megszégyeníti a világ minden fejedelmének és uralkodójának dicsőségét.''

1625-ben boldoggá, 1712. május 22-én szentté avatták.

Imádság:

Istenünk, te Szent Félixben az evangéliumi egyszerűség és ártatlan élet példáját adtad a ferences családnak és az egész Egyháznak; add meg nekünk, hogy nyomdokain járva egyedül Krisztust igyekezzünk szeretni és örvendezve követni. Aki veled él és uralkodik mindörökké.

„Nehogy kárba vesszen” – Ferenc pápa fogadta az Európai Élelmiszerbankok Szövetsége tagjait

A pápa május 18-án találkozott az alapításának 30. évfordulóját ünneplő Európai Élelmiszerbankok Szövetsége képviselőivel.

Ferenc pápa köszönetet mondott az Európai Élelmiszerbankok Szövetsége tagjainak és önkénteseinek munkájukért, mely konkrét tett a rászorulók elkísérése és megsegítése terén. Olyan elkötelezettségről van szó, amely Európa szolidáris gyökereire hívja fel a figyelmet. A jót jól kell tenni – hangsúlyozta a pápa. Intelligenciára, tervezésre és folyamatosságra, közös elgondolásra és együttműködő emberekre van hozzá szükség. Jó látni, hogy a különböző nyelvek, meggyőződések, hagyományok találkoznak a szövetségben, és a tagok nem saját érdekeikért, hanem mások méltóságának biztosításáért munkálkodnak – jegyezte meg a pápa. „Tetteitek egy üzenetet közvetítenek: nem a saját előnyünk keresése által építjük a jövőt. Mindenki fejlődése úgy folyamatos, ha elkísérjük azokat, akik lemaradtak. A pazarlás ördögi körébe került fogyasztást visszaforgatjátok a helyes felhasználás pozitív körébe. Úgy tesztek, mint a fák, amelyek szennyezett levegőt szívnak be, és oxigént bocsátanak ki.”

Ferenc pápa rámutatott: az éhezés és a pazarlás együtt járnak; az egyik nem szüntethető meg a másik megfékezése nélkül. A pazarlás tulajdonképpen érdektelenség és közöny azok iránt, akik nélkülöznek. A pazarlás a kiselejtezés nyers kifejeződése.

Jézus a kenyérszaporítás után azt kérte, hogy a megmaradt kenyeret gyűjtsék össze a néptől, „nehogy kárba vesszen” (Jn 6,12). Össze kell gyűjteni a dolgokat és újra szét kell osztani, nem pedig folyamatosan termelni, hogy aztán eltékozoljuk! – figyelmeztetett a pápa. Az étel kidobása az ember kiselejtezése. A közös otthonunkról, a Földről való gondoskodás jegyében született gazdaság mára személytelenné vált. Ahelyett, hogy szolgálná az embert, rabszolgává teszi, hogy a valós élettől egyre távolabb kerülő pénzügyi folyamatokat szolgáljon, amelyek egyre inkább irányíthatatlanokká válnak. „Hogy élhetnénk jól, amikor az embereket számokká alacsonyítják, és statisztikák jelennek meg arcok helyett, amikor az élet a tőzsdei mutatószámoktól függ?” – tette fel a kérdést a pápa.

Ferenc pápa a konkrét tetteken és a szolidaritáson alapuló utat javasolt a közjó érdekében. A felelősségvállalás útját kell követni az igazságtalanság megszüntetése és a hangját érvényre juttatni nem tudó emberek segítése érdekében. Nem a múlt visszaállításáról kell álmodni, hogy az majd megoldja a gondokat, hanem a jót kell éltetni, egészséges és szolidáris utakon haladva. Egységre kell lépni, hogy újra fellendítsük a jót, tudva, hogy bár a rossz otthon van a világban, Isten segítségével és sokak jó szándékával jobbá tudjuk tenni a világot. Támogatni kell azokat, akik jobbá akarnak válni. Támogatni kell a társadalmi egyenlőségen, az emberi méltóságon, a családokon, a fiatalok jövőjén, a környezet védelmén nyugvó fejlődési modelleket. Nem halogathatjuk tovább az úgynevezett körkörös gazdaság [a megújuló és újrahasznosítható termékeken alapuló gazdaság – a szerk.] megvalósítását.

A pápa utalt arra a felhívásra, amit 2018-ban tett közzé: „Legyetek jó mesterek, a remény és a bizalom mesterei az újabb nemzedékek számára”. Az aggodalom és a remény érzése mellett a pápa kifejezte a háláját is az Európai Élelmiszerbankok Szövetsége tagjainak. Arra buzdította őket, haladjanak előre, vonják be munkájukba azokat, akikkel találkoznak, különösen is a fiatalokat, hogy ők is csatlakozzanak a közjó előmozdításához.

Húsvét 4. hét szombat

Húsvét 4. hét szombat

Bár a tanítvány nem lehet nagyobb a Mesterénél, az megtörténhet, hogy külsőleg, méreteit tekintve nagyobb, látványosabb dolgokat visz végbe, mint Jézus földi élete során, hiszen ő szinte át sem lépte Izrael határát, Szent Pál és a többi apostol viszont arra kapott küldetést, hogy a Római Birodalom és az egész akkor ismert világ területén hintse az isteni ige magvait.

Az „ugyanazok a tettek” jelentik továbbá Krisztus követőinek az ő szenvedésében, halálában és ennek következményeként megdicsőülésében való részvételét is. Éppen a mai Szentleckében olvasunk arról, hogy megkezdődik Szent Pál passiója, amely Jézus szenvedésével azonos. Jézust is féltékenységből adták halálra honfitársai, őrá is szitkokat és rágalmakat szórtak, végül kiszolgáltatták a pogányoknak, hogy kivégezzék. Pál apostol ugyanazt szenvedi, mint Ura, de külsőleg nagyobbat tesz, mert a pogányok felé indulva nekik is felkínálja az Úr Jézus kereszthalálának gyümölcsét, a bűnbocsánatot. Ha már nem csupán tetteiben, hanem szenvedésében és halálában is követjük a mi Urunkat, ő minden képzeletet felülmúlóan megáld minket is: felragyogtatja bennünk evangéliumának világító fényét, és a magunk szemével talán nem is látható, mégis nagy és még nagyobb tetteket visz végbe általunk.

Megváltó Urunk, Jézus Krisztus, tégy minket hűséges tanítványaiddá, akik nem nagy tettekre törekednek, hanem arra, hogy ugyanazon életet éljék, melyet Te éltél, s ugyanaz a Lélek lakjék bennünk, mint Tebenned. Hiszen nem a nagy tettek vagy a nagy szenvedés számít, hanem csak a szeretet, mellyel a tetteket véghez visszük vagy a szenvedést viseljük. Add, hogy bármit teszünk, azt Általad tegyünk, s ha szenvedünk, azt a Te megváltó szenvedéseddel egyesítsük, s így mindenkor a Te dicsőséged nyilvánuljon meg rajtunk, testvéreink és az egész Anyaszentegyház javára.

Egyiptomi Szent Szolochon

Szent Szolochon 

és vértanútársai

Szolochon egyiptomi származású volt, keresztény katonaként szolgált Kampán tribunus seregében háromezred magával. Egy pogány ünnepen, amikor mindenkinek áldozatot kellett volna bemutatni, Szolochon, és két társa: Pamfamir és Pamfalon, szintén keresztények, kijelentették mindenki hallatára, hogy keresztények és életük végéig azok akarnak maradni. Mindnyájukat kínzások alá vetették, Pamfamir és Pamfalon a kínzások között haltak meg. Szolochon épen maradt, de Kampán tribunus egy írónáddal átszúrta fülét. Az elgyengült vértanút egy keresztény házba vitték, ahol valamennyire magához tért és imádság közben adta vissza lelkét Istennek a III. század végén, vagy a IV. század elején.

A pápa az egészségügyi dolgozókhoz: védelmezni kell a védtelenek életét

Ferenc pápa pénteken fogadta a Katolikus Egészségügyi Dolgozók Szervezetének képviselőit abból az alkalomból, hogy fennállása 40. évfordulóját ünneplik.

„Védelmezzük és mozdítsuk elő az életet, kezdve a legvédtelenebbekkel és azokkal, akik ellátásra, befogadásra szorulnak, mert betegek vagy idősek.” Így fogalmazott Ferenc pápa és nélkülözhetetlennek nevezte a szervezet munkáját, amelynek köszönhetően javult az egészségügyi rendszer és az egészségügyi dolgozók munkafeltétele, továbbá a betegek és családtagjaik körülményei.

A technológia etikai problémái

Az utóbbi évtizedekben radikálisan átalakult az ellátási és a kezelési rendszer. Ez megváltoztatta az orvoslásról alkotott elképzelést és a beteghez fűződő viszonyt. A technológia szenzációs és nem remélt eredményeket ért el, ugyanakkor egyre jelentősebb etikai problémákat vet fel. A pápa rámutatott: sokan úgy gondolják, hogy a technika által kínált lehetőségek erkölcsi szempontból is megvalósíthatóak. Ehelyett azonban fontos először figyelmesen megvizsgálni, vajon az életet és az emberi méltóságot tiszteletben tartják-e.

Tisztelet és párbeszéd a lelkiismereti szabadság terén

A lelkiismereti szabadságról szólva Ferenc pápa hangsúlyozta: tisztelettel kell érvényre juttatni, hogy ne váljon a megvetés vagy büszkeség okává, mert ez megakadályozhatja a bennünket vezető valódi motivációk megértését. Fontos keresni a párbeszédet elsősorban azokkal, akiknek más a meggyőződésük. Ezt ne úgy tegyük, hogy felsőbbrendűnek érezzük magunkat, hanem igyekezzünk úgy közvetíteni saját nézőpontunkat, mint aki a személy valódi javát keresi.

Az egészségügyi rendszer üzletiesítése

A betegeket emberként, ne pedig számokként kezeljük – buzdított a pápa. Az egészségügyi rendszer elüzletiesítése előtérbe helyezte a költségcsökkentést, a szolgáltatások racionalizálását, valamint elkorcsosította a betegséghez és a beteghez való viszonyt. Elsődleges szempont lett a hatékonyság és második helyre került a személyre szánt figyelem, akinek szüksége van arra, hogy megértsék, meghallgassák és elkísérjék, továbbá arra, hogy helyesen diagnosztizálják és hatékony kezelést kapjon.

A lelkiség fontos

A gyógyulás nem csak a testtől, hanem a lélektől is függ, attól a képességtől, hogy az ember visszanyerje a bizalmat és reagáljon a kezelésre. A beteget nem lehet gépként kezelni. Az állami vagy a magán egészségügyi rendszert nem lehet futószalagként elképzelni. Az emberek nem egyformák, mindenkinek egyéni kezelésre van szüksége. Felmerül a veszély, hogy végül az egészségügyi dolgozók is egy számmá válnak, akiket tönkretesz a nehéz munka, a stressz és az érzelmi következmények. Fontos, hogy megfelelően biztosítva legyenek és befektessenek képzésükbe, ami szenteljen különös figyelmet a spiritualitásra, ezáltal ismét fedezzék fel és értékeljék a személynek ezt az alapvető dimenzióját – zárta beszédét a pápa a Katolikus Egészségügyi Dolgozók Szervezetének képviselőihez.