Húsvét 4. vasárnap
A
katakombák sírüregeiben is némaság honol, csakúgy, mint a pogány sírokban. A
keresztény vértanúk szája ugyanúgy örökre elnémult, mint a nagy pogány költőké.
A mártírok koporsóiból ugyanúgy nem jön üzenet, mint az Istent káromlók és
Istent tagadók nyughelyéről. Akkor hát honnan tudja János, hogy a nagy
szorongatásból jöttek már Jézus Krisztus királyi trónjánál vannak, isznak az
élő vizek forrásaiból, és maga Isten töröl le a szemükről minden könnyet?
Onnan,
hogy látta Krisztus sírjában az ott hagyott lepleket, és látta a megdicsőült,
feltámadt Krisztust, aki sebeit megmutatta tanítványainak, így igazolva, hogy a
szeretetből vállalt szenvedés erősebb, mint a halál. Krisztus szeretete nincs
alávetve a halálnak és alvilágnak, hanem a halál és az alvilág van alávetve
Krisztus szeretetének. Azokat, akiket Jézus, az Élet Ura a nevükön szólít s
akik hallgatnak szavára, azokat senki és semmi, még a halál sem ragadhatja ki
az ő kezéből. Lehet, hogy a jövőnk felől kétségek és bizonytalanságok
gyötörnek, lehet, hogy a különböző szociológiai felmérések, statisztikák és
előrejelzések félelmet keltenek bennünk, de örök jövőnk miatt nem kell
aggódnunk. Most még vannak könnyeink, elsötétüléseink, félelmeink, éhségünk és
szomjúságunk, de a szentségek vétele által már megízleljük az eljövendő dicsőséget,
már most részesei vagyunk az Úr bűnön és halálon aratott végső győzelmének, és
megtapasztaljuk, hogy „az igaz lelkek az Úr kezében vannak”.
Úr Jézus Krisztus, most még úton vagyunk Atyád
országa felé, s megeshet, hogy megaláztatást és üldöztetést kell szenvednünk a
Te nevedért, mint Pálnak és Barnabásnak a mai Olvasmányban, vagy éppenséggel e
világ mulandó javai kísértenek meg bennünket, s próbálnak eltéríteni végső
célunktól. De Te, Urunk, újra meg újra letörlöd könnyeinket, derűt adsz
elboruló lelkünkek, örökké megmaradó eledellel táplálsz, és szomjunkat örök
életre szökellő vízforrással oltod. Hála legyen ezért Neked most és mindörökké!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése