Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2019. május 17., péntek

A pápa az egészségügyi dolgozókhoz: védelmezni kell a védtelenek életét



A pápa az egészségügyi dolgozókhoz: védelmezni kell a védtelenek életét

Ferenc pápa pénteken fogadta a Katolikus Egészségügyi Dolgozók Szervezetének képviselőit abból az alkalomból, hogy fennállása 40. évfordulóját ünneplik.

„Védelmezzük és mozdítsuk elő az életet, kezdve a legvédtelenebbekkel és azokkal, akik ellátásra, befogadásra szorulnak, mert betegek vagy idősek.” Így fogalmazott Ferenc pápa és nélkülözhetetlennek nevezte a szervezet munkáját, amelynek köszönhetően javult az egészségügyi rendszer és az egészségügyi dolgozók munkafeltétele, továbbá a betegek és családtagjaik körülményei.

A technológia etikai problémái

Az utóbbi évtizedekben radikálisan átalakult az ellátási és a kezelési rendszer. Ez megváltoztatta az orvoslásról alkotott elképzelést és a beteghez fűződő viszonyt. A technológia szenzációs és nem remélt eredményeket ért el, ugyanakkor egyre jelentősebb etikai problémákat vet fel. A pápa rámutatott: sokan úgy gondolják, hogy a technika által kínált lehetőségek erkölcsi szempontból is megvalósíthatóak. Ehelyett azonban fontos először figyelmesen megvizsgálni, vajon az életet és az emberi méltóságot tiszteletben tartják-e.

Tisztelet és párbeszéd a lelkiismereti szabadság terén

A lelkiismereti szabadságról szólva Ferenc pápa hangsúlyozta: tisztelettel kell érvényre juttatni, hogy ne váljon a megvetés vagy büszkeség okává, mert ez megakadályozhatja a bennünket vezető valódi motivációk megértését. Fontos keresni a párbeszédet elsősorban azokkal, akiknek más a meggyőződésük. Ezt ne úgy tegyük, hogy felsőbbrendűnek érezzük magunkat, hanem igyekezzünk úgy közvetíteni saját nézőpontunkat, mint aki a személy valódi javát keresi.

Az egészségügyi rendszer üzletiesítése

A betegeket emberként, ne pedig számokként kezeljük – buzdított a pápa. Az egészségügyi rendszer elüzletiesítése előtérbe helyezte a költségcsökkentést, a szolgáltatások racionalizálását, valamint elkorcsosította a betegséghez és a beteghez való viszonyt. Elsődleges szempont lett a hatékonyság és második helyre került a személyre szánt figyelem, akinek szüksége van arra, hogy megértsék, meghallgassák és elkísérjék, továbbá arra, hogy helyesen diagnosztizálják és hatékony kezelést kapjon.

A lelkiség fontos

A gyógyulás nem csak a testtől, hanem a lélektől is függ, attól a képességtől, hogy az ember visszanyerje a bizalmat és reagáljon a kezelésre. A beteget nem lehet gépként kezelni. Az állami vagy a magán egészségügyi rendszert nem lehet futószalagként elképzelni. Az emberek nem egyformák, mindenkinek egyéni kezelésre van szüksége. Felmerül a veszély, hogy végül az egészségügyi dolgozók is egy számmá válnak, akiket tönkretesz a nehéz munka, a stressz és az érzelmi következmények. Fontos, hogy megfelelően biztosítva legyenek és befektessenek képzésükbe, ami szenteljen különös figyelmet a spiritualitásra, ezáltal ismét fedezzék fel és értékeljék a személynek ezt az alapvető dimenzióját – zárta beszédét a pápa a Katolikus Egészségügyi Dolgozók Szervezetének képviselőihez.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése