Ferenc pápa beszéde az örmény hatóság képviselőihez: Tovább a szenvedés tapasztalatával!

Ferenc pápa beszéde az örmény elnöki palotában 

Ferenc pápa útjának apostoli jellegét az a tény is kiemeli, hogy először az ecsmiadzini székesegyházban az örmény kereszténységhez szólt és csak ezt követően látogatott el az elnöki palotába. Örményország államelnöki irányítási rendszerének megfelelően az 1951-ben épített elnöki palotából irányítják az ország közéletét, élén Szerzs Szargszjan köztársasági elnökkel, akit már XVI. Benedek pápa is fogadott  2011. december 12-én a Vatikánban. Ferenc pápa az elnöki palotában a politikai hatóság, a polgári társadalom és a diplomácia testület 240 képviselőjének a jelenlétében mondott beszédet.

A Metz Yeghern, a Sorscsapás vezette be a múlt század szörnyűséges katasztrófáinak a sorát

A Szentatya felidézte Szerzs Szargszjan múlt évi vatikáni látogatását, amikor II. Karekin katholikosszal, XIX. Nerszesz Bedrosszal és az azóta elhunyt I. Aram pátriárkákkal együtt  2015. április 12-én részt vettek a Vatikáni Szent Péter bazilikában azon a liturgián, amelyen megemlékeztek az örmény népirtás centenáriumáról. „A „Metz Yeghern, a Sorscsapás” sújtotta az örmény népet és hatalmas embertömeg halálát okozta. Ez a tragédia vezette be a múlt század szörnyűséges katasztrófáinak a sorát, melyek megtévelyedett faji, ideológiai vagy vallási alapon jöttek létre és homályosították el a hóhérok elméjét, egészen odáig menően, hogy célul tűzzék ki egész népek megsemmisítését” – hangsúlyozta a pápa.

A múltbeli szenvedések tapasztalataival a jövő előtt

A Szentatya tisztelettel adózik az örmény népnek, mely az evangélium fényétől megvilágosítva, a történelem legsötétebb pillanataiban is Krisztus keresztjében és feltámadásában találta meg azt az erőt, mely újból fölemelte és méltósággal útjára indította. Mindez felfedi a keresztény hit mélységét és az abba foglalt vigasz és reménység végtelen kincsét. Tekintettel a múlt század baljós eseményeire, a pápa élő reménységének adott hangot, hogy az emberiség a múlt tragikus eseményeiből tudjon olyan tanulságot levonni, mellyel felelősen és bölcsen elébe megy a veszélyeknek. Mindenki sokszorozza meg ezért az erőfeszítését, hogy a párbeszéd, a béke állhatatos és őszinte keresése, az államok együttműködése felülkerekedjen! – óhajtotta a pápa.

Az egy Istenben hívők egyesítsék az erőiket, hogy elszigeteljék mindazokat, akik eszközzé teszik az Isten szent Nevét

A katolikus egyház aktívan kíván együttműködni mindazokkal, aki szívükön viselik az emberiség sorsát és az emberi személy jogainak a tiszteletét, hogy érvényre juttassa a világban a lelki értékeket, leleplezve mindazokat, akik megrontják annak szépségét és jelentését. Ebben a tekintetben életfontosságú, hogy mindazok, akik Istenben hisznek, egyesítsék az erőiket, hogy elszigeteljék mindazokat, akiknek a vallás csupán az a célt szolgálja, hogy a háború ügyét, a felülkerekedést és az erőszakos üldözést mozdítsák elő, miközben eszközzé teszik az Isten szent Nevét.

Őrizzétek az újrakezdés lelkületét is

Ma, főként keresztények – miként és talán még inkább, mint az őskeresztény időkben – vannak kitéve megkülönböztetésnek és üldöztetésnek a megvallott hitük miatt, miközben a világ különféle térségeiben lévő konfliktusokra nem találnak megoldásokat, melyek gyászt, rombolást és teljes népek erőszakolt migrációját okozzák. Éppen ezért nélkülözhetetlen, hogy a nemzetek sorsáért felelős személyek bátorsággal és késlekedés nélkül hozzanak kezdeményezéseket, melyek véget vetnek a szenvedésnek, békét keresnek és azok befogadását, akik az erőszak és az üldöztetés áldozatai. Az örmény nép mindezt saját személyében tapasztalta meg: ismeri a szenvedést és a fájdalmat, ismeri az üldöztetést. Megőrzi nemcsak a múlt sebeinek az emlékezetét, hanem annak a lelkületét is, Aki mindig megengedte neki az újrakezdést. Ilyen értelemben arra bátorítok benneteket, hogy soha nem szűnjön meg az értékes hozzájárulásotok a nemzetközi közösséghez.

Huszonöt évvel ezelőtt nyerte vissza függetlenségét Örményország. Jó alkalom az örvendezésre, az emlékezésre az elért eredmények miatt és új célok kitűzésére. Mindez akkor lesz hasznos minden örmény számára a hazában és szerte a diaszpórában, ha összegyűjtik és egyesítik az erőiket az ország polgári és társadalmi építésében. Ehhez mindig számba kell venni, hogy meg ne szűnjön az erőfeszítés a gyengék és kevésbé szerencsések társadalmi igazságossága érdekében.

Utat találni néhány szomszédos országgal fennálló feszültség legyőzésére

Országotok története azonos ütemben halad a keresztény önazonosságával, melyet megőrzött a századokon át.  Ez az önértelmezés, távol attól, hogy  akadályozná az állam egészséges laicitását, inkább megkívánja, táplálja és segíti az állampolgárok részvételét. Az egész örménység összetartása, és megnövekedett elkötelezettsége, hogy hasznos utakat találjanak néhány szomszéd országgal fennálló feszültség legyőzésére, megkönnyítik ezeket a fontos célkitűzéseket, melyek Örményország számára meghozzák az igazi újjászületés korszakát.

A katolikus egyház szolgálata az oktatásban és az egészségügyben

A katolikus egyház, mely korlátolt erőivel, de jelen van az országban, örömmel nyújt segítséget az ország felvirágoztatásához, a gyengébbek és szegényebbek nevelése terén, az egészségügyben és a karitász síkján, amint azt az ashotsk-i „Redemptoris Mater kórház”, a jereváni oktatási intézmény és az örmény karitász művei mutatják. Isten áldja meg Örményországot, ezt a hittől, a vértanúk bátorságától és minden fájdalmas emberi reménységtől megvilágosított földet!” – zárta beszédét a pápa az örmény elnöki palotában, az ország hatóságainak képviselői előtt.

PIEMONTI SZENT VILMOS

Szent Vilmos

apát és hitvalló.

Piemonti születésű. 15 évesen Spanyolországba zarándokolt, San Jago di Compostellába, Szent Jakab sírjához. Ezután Délolaszországban, Nóla környékén, az u.n. Szűzhegyen remetéskedett, és szerzetes kongregációt létesített. †1142. 

Az Irgalmasság Szent Éve 206.

A nagy szárazság

„A gileádi Tisbéből való Illés, a tisbei így szólt Acháb (király) hoz: Amint igaz, hogy él az Úr, Izrael Istene, akinek a szolgálatában állok: ezekben az években ne hulljon se harmat, se eső, csak az én szavamra. A Kerit-pataknál azt mondta neki az Úr: Menj el innen, vedd utadat kelet felé, és rejtőzz el a Kerít-pataknál, amely a Jordántól keletre folyik. Igyál a patakból, a hollóknak pedig megparancsolom, hogy gondoskodjanak rólad. Tehát elment, és úgy tett, amint az Úr parancsolta. Elment, és a Kerit-pataknál maradt, amely a Jordántól keletre folyik. S a hollók vittek neki reggel kenyeret, este húst, a patakból meg ivott" (1Kir 17,1-6) Amikor Salamon király meghalt, bálványozása büntetéséül az Úr elvette fiától, Roboámtól (Kr.e.931- 913) birodalma nagyobbik részét, és apja egykori munkafelügyelőjének, Jeroboámnak (931-910) adta. Jeroboám Jeruzsálemben uralkodott, birodalmát Júdeának nevezték. Két törzsből állt: Júda és Benjamin leszármazottaiból. Jerobeám Izrael tíz törzsét Izrael néven kormányozta. Attól félt, hogy alattvalói a zsidóság nagy ünnepeire majd visszajárnak imádkozni a jeruzsálemi templomba, ezért azt hazudta nekik, hogy az általa emelt két új templomban elhelyezett arany borjú szobor hozta ki őseiket Egyiptomból, ezeknek kell ünnepet rendezni. És íme, nagyobb részük elhitte ezt az ostobaságot. Az az esemény több mint háromszáz éve történt, eme borjú szobrokat pedig a nép szemeláttára öntötték. Ettől a csalástól még romlottabb lett a tíz törzs országa. Kétszáz év alatt elszegényedett Izrael-ország, és ekkor bekövetkezett a még nagyobb baj. Acháb királyuk a szomszéd ország királylányát, Izebelt vette feleségül. Rávette férjét, hogy pusztítsák el Illés próféta minden tanítványát. Erre válaszolt Illés prófétabüntető akciója a három és fél éves szörnyű szárazság. „Egy bizonyos idő elteltével történt, hogy a patak kiszáradt, mert nem esett eső az országban. Akkor az Úr így szólt hozzá: Kelj útra, és menj el a Szidónhoz tartozó Careftába, és maradj ott. Nézd, ott megparancsoltam egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad. Erre útra kelt, és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony rőzsét szedegetett. Megszólította, és azt mondta neki: Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam! Amikor elment hozni, utánaszólt: Hozz egy harapás kenyeret is! Azt felelte: Amint igaz, hogy a te Istened él: nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajam a korsóban. Épp azon vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán megyek, és elkészítem magamnak és fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk. Illés azonban így válaszolt neki: Ne félj! Menj s tedd, amit mondtál: csak előbb csinálj belőle egy kis lángost, aztán hozd ki nekem; magadnak és fiadnak csak utána készíts. Mert azt mondja az Úr, Izrael Istene: A szakajtó ne ürüljön ki, a korsó ne apadjon el addig, amíg az Úr nem hullat esőt a földre". Elment hát, és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie magának és fiának is. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által hallatott" (1Kir 17,7-16) Nem csodálatos történetek ezek? A világhíres templomot építő bölcs Salamon király öreg korára a hétszáz fő felesége mellé megkíván még háromszáz bálványozó testi szépséget. Ezek ráveszik, hogy ostoba bálványozásuknak is építsen valami díszes hajlékot a hatalmas és gyönyörű jeruzsálemi templom köré. Isten a sok érdemmel szembeállítja ezeket az ostoba tévedéseket. Ha egykori kitüntetett bölcsét nem tartotta szentnek, nem veti az örök tűz martalékává. Adott irgalmat, kegyelmet öregkori bűnbánatra és megtérésre. A fiával törődő anyát és fiát is örök példaként állítja elénk Urunk: a próféta az idős özvegyet, ártatlan kisfiút megelőzve előbb magának kér ételt és italt: de kapja érte egy új csoda tanúságát: Isten ezzel az emberfeletti tettel teszi igazán a szeretet legnagyobb hőseivé.

Évközi 12. hét szombat

Évközi 12. hét szombat

Előző elmélkedéseinkben láttuk, hogy Isten annyiban „oka” a megromlottak pusztulásának, hogy nem engedi meg egy hazug világ tartós fennmaradását, mert ez mindannyiunk üdvösségét veszélyeztetné, de az isteni haragnak semmi köze sincs a mi bűnös haragunkhoz. Mint ahogy a Tisza „haragja”, mellyel kilép a medréből, és mindent elborít, ami az útjába kerül, nem személyes bosszúból, sértődöttségből fakad; mint ahogy az elektromos áram sem kegyetlenségből rázza meg azt, aki puszta kézzel érinti a magasfeszültségű vezetéket, hanem mindkét esetben arról van szó, hogy ha nem tartjuk tiszteletben a dolgok természetét, azok ellenünk fordulnak, úgy Isten haragja sem az ő velünk szemben táplált negatív érzelme, hanem az isteni rend megnyilvánulása azokon, akik törvényeit megszegik.

Isten haragja azonban még a természet erőinél is mérhetetlenül ártatlanabb. Az ő törvényeinek figyelmen kívül hagyása, megszegése ugyanúgy magában hordja a büntetést, de egy lényeges különbséggel. A haragvó Tisza, miután árja csillapult, visszatér medrébe, és békésen folydogál tovább, mit sem törődve a pusztítással, melyet okozott. Az elektromos áram nem szűnik meg a vezetékben, akárhány halálos áldozatot is szedett. Isten azonban személy, ezért nem olyan részvétlen és közömbös, mint a természet erői. Megengedi, hogy az ember megüsse magát, hogy bűnének következményei miatt szenvedjen, de a kijózanítás után nem hagyja magára, hanem megkönyörül rajta. Lehajol hozzá, felemeli, és segít neki a régi világ romjain felépíteni egy új, szebb, igazabb világot.

Urunk Jézus, aki súlyos szavakkal figyelmeztetted kortársaidat, hogy nagy veszélyben vannak, ha bűnbánatot nem tartanak és meg nem térnek, ugyanakkor a bűnbánó bűnösök előtt szélesre tártad az irgalmasság kapuját, segíts, kérünk, hogy törvényeidet mindig szemünk előtt tartsuk, irgalmaddal soha vissza ne éljünk, s ha bűneink következményeként mégis szenvednünk kell, azt kegyelmesen fordítsd üdvösségünkre.

 

BOLDOG CONOR O’DEVANY

BOLDOG PATRICK O’HEALY, CONOR O’DEVANY püspökök és társaik ír vértanúk (+1579.08.)
Írország VIII. Henrik angol király idejében veszítette el függetlenségét. Királyi nyomásra az ír parlament megszavazta a király egyházi foségérol hozott törvényt, a püspökök nagy többsége, a papság és az egész nép azonban hosiesen kitartott a katolikus hit mellett. Századokra kihatóan folyt az ír nép elnyomása és üldözése, ahol az egyházüldözok maguk is keresztények voltak, s az ír népet ígérgetésekkel, fenyegetésekkel az Egyháztól való elszakadásra akarták kényszeríteni. S amikor ezt nem tudták elérni, minden emberi és isteni jog lábbal tiprásával kivégezték azokat, akiket eroszakkal sem tudtak megtörni. Azok közül, akik inkább a halált választották, minthogy elismerjék az angol királyt az Egyház fejének, az Egyház 1992-ben tizenhetet avatott boldoggá: 4 püspök, 2 egyházmegyés pap, 4 szerzetespap, egy szerzetes testvér és 6 világi hívo van ezek között. Szent Ferenc rendjét a négy következo vértanú képviseli:
1. Patrick O’Healy püspök,
2. Conn O’Bourke pap, ok egyszerre, 1579. augusztusában haltak vértanú halált. Patrik püspököt elfogása után a védekezés lehetoségétol megfosztva elítélték. A börtönben nagy lelki erorol tett tanúságot, ami a börtönorökre is hatással volt. Mielott kivégezték, buzdította a katolikusokat, hogy maradjanak állhatatosak a hitben, az elszakadtakat pedig intette a megtérésre. Társával, O’Bourke ferences atyával egymást buzdították a vértanúságra s egymást oldozták fel.
3. Conor O’Devany püspök az ír prímás vikáriusa volt. Szent Ignác vértanúhoz hasonlóan halála elott imádkozott a katolikusokért, hogy hitükben kitartsanak, üldözoiért, hogy belássák tévedésüket, a hóhérának kifejezte, hogy megbocsát neki. 1611-ben végezték ki.
4. John Kearney ferences papot eloször 1644-ben vetették börtönbe s kínozták meg, de innét katolikusok segítségével kiszabadult. Másodszor 1653- ban tartóztatták le, börtönbe zárták, majd halálra ítélték, mivel tilalom ellenére szentmisét mondott, szentségeket szolgáltatott ki és a katolikusokat buzdította, hogy maradjanak huségesek a római pápához. A vesztohelyre ferences ruhában, imádkozva, kezében kereszttel és rózsafüzérrel ment, kivégzése elott újra megvallotta hitét sokak elott.
„Ezek a vértanúk, akik hitükrol ragyogó tanúságot tettek, csodálatos példájukkal világoskodnak elottünk, tanítanak bennünket, hogy az evangélium parancsaihoz ragaszkodjunk, azt minden földi érdeknél elobbre helyezzük. Az Egyház közössége örvend tanúságuknak, ugyanakkor újabb ösztönzést nyer nagyobb dolgok véghezvitelére.”
A boldoggá avatási bullából.

Imádság:

Mindenható, örök Isten, te megadtad Boldog Patricknak és társainak a kegyelmet, hogy Krisztusért vértanúságot szenvedjenek. Isteni eroddel támogass minket, esendo embereket, hogy példájukra mi is bátran vállaljuk a hitünk szerinti életet. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Ferenc pápa üdvözölte az ENSZ FAO szerepvállalását a földközi-tengeri menekültválságban

Ferenc pápa a FAO főigazgatójával 

Ferenc pápa az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatójával folytatott csütörtöki találkozóján elismerően nyilatkozott a szervezet törekvéseiről a menekültkérdés kezelésére vonatkozóan, a béke illetve az ellátásbiztonság, éghajlatváltozás és a fenntartható fejlődés közti szoros kapcsolat támogatásában.

José Graziano da Silva tájékoztatta a pápát a FAO „Kék remény” kezdeményezéséről (Blue Hope Initiative), ami a Földközi-tenger déli területein élők számára igyekszik stabilitást és növekedést teremteni, elsősorban a kisipari halászat támogatásával. A menekültválság olyan ügy, amely nagyon fontos Ferenc pápa számára, de a földközi-tengeri helyzet kezeléséhez, ahol becslések szerint már több mint 2500 ember vesztette életét az év első felében, nem tartja elegendőnek a jelenlegi erőfeszítéseket – nyilatkozta a FAO főigazgatója. Az élelmezésbiztonság, fenntartható vidékfejlesztés és a mezőgazdaság ellenállóvá tétele a klímaváltozással szemben mind-mind segítenek olyan körülmények kialakításában, ahol az emberek, különösen a fiatalok, nem kényszerülnek szülőföldjük elhagyására.

Abban egyetértettek a felek, hogy a klímaváltozás hatásaira tett válaszlépéseknek elsősorban a rászoruló vidéki közösségek földtulajdonhoz, hitelhez és más erőforrásokhoz való hozzájutását kell megkönnyíteniük, továbbá biztosítani számukra az alapvető infrastruktúra szolgáltatásokat (víz, közműhálózat, egészségügy, oktatás, közlekedést stb.). Ferenc pápa emellett aggodalmát fejezte ki egyes nemzetközi szervezetek túlzott bürokráciája miatt, és megjegyezte, hogy inkább a tagállamaik érdekét kéne szem előtt tartaniuk.

 

Az Irgalmasság Szent Éve 205.

Kitartás az apostoli munkában

„Te követtél a tanításban, életmódom és életcélom tekintetében, a kitartásban, a szeretetben, a türelemben, az üldöztetésekben és a szenvedésekben, amelyek Antióchiában, Ikoniumban és Lisztrában értek. Mi minden üldöztetést magamra vállaltam! De az Úr mindig kimentett. S az üldözésből mindenkinek kijut, aki buzgón akar élni Krisztus Jézusban. A gonoszok és csalók viszont egyre mélyebbre süllyednek: tévúton járnak és tévútra vezetnek. Te azonban tarts ki amellett, amit tanultál, s amiről meggyőződtél, hiszen tudod, kitől tanultad. Gyerekkorod óta ismered a Szentírást: ez megadja neked az útmutatást ahhoz, hogy a Krisztus Jézusba vetett hitben eljuss az üdvösségre. Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen, és minden jóra kész legyen" (2Tim 3,10-17) Az apostol boldog, hogy Timóteus jó tanítvány volt: Mindent megfigyelt, amit Pál előadott. A megtanult, megértett, elfogadott isteni üzeneteket megjegyezte, hogy az ismereteket pontosan tudja továbbítani, akiket az Úr kegyelme majd hozzá vezet. Buzdítást kap most már önálló tanítóként, püspökként, hogy jól magyarázzon, és ne csak a tanított igazságokra hívja fel a figyelmet, hanem bátran hivatkozzék tanítómesterére is. Akinek a bölcs előadását átadta új tanítványoknak, azok büszkén hivatkozhattak arra: ezeket az isteni tanításokat „Jézus edényétől hallottam" (ApCsel 9,15) Amikre hasonló boldogsággal hivatkozhat:Pál apostol a mesterem, bőven megszenvedett a kapott kegyelmekért.„Kérve kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az Ő eljövetelére és országára: hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják. Te azonban maradj mindenben meggondolt, viseld el a bajokat, teljesítsd az evangélium hirdetőjének feladatát, töltsd be szolgálatodat. Az én véremet ugyanis nemsokára kiontják áldozatul, eltávozásom ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nem csak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét" (2Tim 4,1-8) Tisztességes, egyszerű ember módján készül végrendelkezni a nemzetek apostola. E világi kincse ugyan nem volt, de szellemiekben annál több. Fiatal korában is volt mit nagyra becsülnie a zsidó hitben bővelkedő szüleinél: az ábrahámi áldás gyermekének tarthatta magát. A szülei Jeruzsálembe vitték, hogy ott ismerje meg Isten ószövetségi népének rabbi képző iskolájában Isten Törvényét, az Ószövetség Bibliáját és a tudós rabbik hagyományát. Ez sem volt kevés kincs, de egyben nagy veszélyt jelentett számára: a mestereitől a Názáreti Jézus gyűlöletét örökölte és az apostoli Egyház üldözői közé állt. Ebből gyógyította ki a damaszkuszi élmény, a feltámadt Jézussal való találkozás, a keresztség kegyelmei, Urunkkal töltött két évi „továbbképzés”.Igehirdetése, apostoli levelei, majd vértanúsága, a mai napig kincs.

 

Keresztelő Szent János születése

Keresztelő Szent János születése

Isten mindannyiunkat személyesen szeret és mindannyiunkat anyánk méhétől hív. Kereszténységünk próbája, hogy miként viszonozzuk az ő szeretetét, és e szereteten belül válaszolunk‑e hívására. A teremtő Isten hívása megelőzi azt a pillanatot, amikor mi ezt a hívást felfogjuk, mert ő létezésünk első pillanatától kezdve magának teremtett bennünket, és egy bizonyos küldetést is kijelölt számunkra. Mindez ugyanakkor nem rombolja le szabadságunkat, hiszen Isten végtelen szeretete az emberi szabadság igazi területe. Láthatjuk, hogy csak a szentek szabadok, akik válaszoltak az isteni szeretetre és vállalták a rájuk bízott küldetést.

Nagyon fontos megértenünk, hogy itt két mozzanatról van szó: a személyes szeretetről, hogy „Az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva, anyám méhétől fogva emlegette nevem”, illetve egy feladatról, megbízatásról: „Kevés az, hogy szolgám légy, a nemzetek világosságává teszlek...” Csak akkor tudjuk meg, hogy mi a hivatásunk és mi a küldetésünk, ha előbb személyes szeretetére válaszolunk egész lényünkkel. Annak, aki csak úgy általában vallásos, akinek Krisztus nem személyes Megváltója, Istene, barátja, mindene, hiába vár arra, hogy valami isteni jel megmutassa neki, hogy mi a hivatása: családalapítás vagy papság, szerzetesség. Ha ő a maga langyos életével nem egész szívvel az Istené, egyik hivatást sem fogadta el, és egyik küldetésre sem alkalmas. Mert két akarat csak a legnagyobb szeretetben tud egyesülni. Ha Isten életünk igazi és egyetlen főszereplője lesz, szeretete egészen biztosan kijelöli utunkat, és világosan meg fogjuk tudni, mi is a küldetésünk.

Megváltó Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked a hívást, mellyel anyánk méhétől fogva szólítasz bennünket. Szítsd fel bennünk kegyelmedet, hogy egész lényünkkel válaszoljunk hívásodra, senkit és semmit elébe nem helyezve a Te személyes szeretetednek. Ha pedig hivatásunkban krízist tapasztalunk, adj nekünk erőt, hogy azt szeretetünk próbatételeként értelmezzük, s tudjunk ismét Téged választani, nem elhagyva helyünket, hanem megújítva Irántad való szeretetünket.

CAFASSO SZENT JÓZSEF

CAFASSO SZENT JÓZSEF 

pap

*Castelnuovo d'Asti, 1811. január 15. +Torino, 1860. június 23.

A szentnek, aki egy jómódú gazda fiaként Chieriben járt iskolába, kezdetben sokat kellett szenvednie tanulótársaitól kis termete és púpossága miatt, de csakhamar a tenyerükön hordozták állandóan egyforma jósága és barátságossága miatt. A szeminarista Giuseppe Cafasso egy mondása eltörölhetetlen benyomást gyakorolt Bosco Szent Jánosra (lásd: A szentek élete, 72. o.): ,,Aki pap lesz, az Úrnak adja magát, ezért semmi sem köti e világhoz, csak Isten nagyobb dicsősége és a lelkek üdvössége.'' Így megértjük jelmondatát is: Szentnek lenni, hogy a mennybe jussunk, és lehetőleg sokakat magunkkal vigyünk.

Miután 1833 őszén pappá szentelték, képzésének kiegészítésére Torinóba ment. A janzenizmus, a szigorúság és államegyháziság szelleme azonban, amely az érseki szemináriumban és az egyetemen uralkodott, nem volt kedvére. Szellemi és lelki otthonát az Assisi Szent Ferenc templománál levő papi konviktusban találta meg, amelyet a tiszteletre méltó Lanteri Pius Bruno (1759--1830) és a teológiai professzor, Luigi Guala alapított, s amely mintegy hatvan továbbtanuló papot tudott felvenni. Itt nem a janzenista félelem és beszűkültség vált uralkodóvá, hanem Szalézi Szent Ferenc (lásd: A szentek élete, 57. o.) szelleme. Az erkölcsi szigorúsággal szemben Ligouri Szent Alfonzot (lásd: A szentek élete, 395. o.) követték, az állami abszolutizmussal szemben pedig, amely megbéklyózta az Egyházat, az egészséges szabadság alapelveit képviselték.

Kiválóan végzett tanulmányai után Cafasso az erkölcstan professzora, majd Guala halála után, 1848-ban rektor lett ebben az intézetben. A papok legveszedelmesebb ellenségének tekintette az Evangélium szellemével szemben álló világiasságot. Feladata nem volt könnyű ebben a forradalmi időben különböző politikai felfogású papjai között. Mivel azonban semmi mást nem keresett, csak Istent és a lelkeket, s egész lénye jóságot és szeretetet sugárzott, s mivel a legnehezebb helyzetekben is rendíthetetlen maradt Istenre alapozott nyugalma, sikerült elérnie, hogy papjai egy szív és egy lélek lettek és maradtak is.

Cafasso tevékenysége a piemonti egyházmegye egész papi nemzedékének tanítója- és nevelőjeként kétségtelenül nagyon áldásos volt. Legfontosabb küldetésének mégis a lelkivezetés látszik. Mindennap sok órát töltött a gyóntatószékben. Boldoggá avatási aktáiban ez olvasható: ,,Kortársai közül (az arsi plébános kivételével) távolról sem mérhető senki Don Cafassóhoz a tanácsadás nehéz hivatalában, mégpedig a tanácsát kérők tömege és különfélesége miatt, azután az ügyek sokfélesége miatt, amelyekben hozzá fordultak és végül annak rendje- módja szerint, ahogyan ezt a szeretetszolgálatot gyakorolta.'' Az utolsó szavak gyors és világos felfogására, csodálatosan éles meglátásaira céloznak, továbbá tömör, pontos válaszaira, amelyeket szemmel láthatóan felsőbb világosság által megvilágítva, nagy jósággal adott a nehéz kérdésekre. Cafasso húsz éven át volt Don Bosco lelkivezetője, aki gyakran kinyilvánította: ,,Neki köszönhetek mindent. Atyám és tanácsadóm, vezetőm és segítőm volt.'' Giovanni Cagliero (1838- -1926) bíboros pedig, Don Bosco szaléziánusainak első püspöke ezt mondta: ,,Don Bosco erényei és bölcsessége Don Cafasso dicsősége.''

Különös részvétet érzett Cafasso a fegyencek iránt; buzgón látogatta és papjaival is látogattatta őket. Az elítéltekről való gondoskodása miatt sokan az ,,akasztófák papjá''-nak nevezték. Hatvannyolc halálraítéltet kísért el utolsó útján, és valamennyiüket olyan jól előkészítette a halálra, hogy nagy nyugalommal és Isten akarata iránti teljes megadással haltak meg. Gyakran mondta a vesztőhelyről visszatérőben: ,,Istennek hála, megint egy lélekkel több imádkozik értünk az égben.'' Ha ezen csodálkoztak, így szólt: ,,Igen, biztosan sokat vétkeztek, de Isten nem becsüli-e nagyra bánatukat és töredelmes lelkületüket, amellyel halálukat gonosztetteikért való engesztelésül fogadták? A magam részéről meg vagyok győződve arról, hogy az ilyen ember számára nincs már tisztítótűz sem.'' Szívesen nevezte őket ,,felakasztott szentjei''-nek, és közbenjárásukat kérte.

Tőle származik ez a csodálatos imádság: ,,Uram, Istenem, már most teljes megadással és készséggel elfogadom a halál bármilyen fajtáját minden aggodalmával, szenvedésével és fájdalmával együtt úgy, amint neked tetszeni fog.'' Megértjük, hogy ott, ahol ez a készség valóban tökéletes, mint ,,felakasztott szentjei'' közül sokakban volt, nincs már nagy szükség a tisztítótűzre sem.

Cafasso 1860. június 23-án halt meg Torinóban. Első életrajzírója, Don Bosco ezt közli: ,,Hiszem, hogy még a szentek között is ritkán található olyan, aki személyében annyi bölcsességet, az emberi dolgokban annyi tapasztalatot, nagylelkűséget, erőslelkűséget, mértékletességet, az Isten dicsőségéért és a lelkek üdvösségéért való buzgóságot egyesít, mint amennyi Cafasso papból sugárzik ki.''

Cafassót 1925-ben boldoggá, 1947. június 22-én szentté avatták.

Imádság:

Istenünk, te Szent Józsefet csodálatos szeretettel és fogyhatatlan türelemmel ruháztad fel mint lelkiatyát. Add, hogy szívünkön viseljük felebarátaink üdvét s tudjunk irgalmas szívűek lenni a bűnösök iránt. Krisztus, a mi Urunk által.

Ferenc pápa megáldotta a római „szívkamiont”

A szerdai általános kihallgatás előtt, június 22-én délelőtt Ferenc pápa megáldotta az úgynevezett „szívkamiont”, vagyis egy olyan mobil orvosi rendelőt, amely Rómában immár három éve áll a rászorulók rendelkezésére, vasárnaponként ingyenes kardiológiai vizsgálatot biztosítva számukra.

A római Gemelli-kórház mintegy harminc orvosa látja el a többségében bevándorló, hajléktalan, szegény embereket, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy orvosi vizsgálatokra és kezelésekre járjanak.

„Milyen szép lenne, ha mindegyikünk elmondhatná: ma tettem egy gesztust mások felé” – mondta ezzel kapcsolatban a pápa. Az eseményen jelen volt Konrad Krajewski érsek, pápai alamizsnás, illetve a Gemelli-klinika és a vatikáni orvosi rendelő képviselői. Ferenc pápa személyesen mondott köszönetet az önkénteseknek a „szívkamionért”, valamint azért, hogy a Szent Egyed Közösséggel együttműködve létrehoztak egy befogadóközpontot a hajléktalanoknak Irgalmasság háza néven.

2013 óta 1800 óra önkéntes munkát végeztek el az orvosok a szívkamionban nyújtott kardiológiai vizsgálatokkal, vagyis eddig harminc vasárnapon át várták a rászorulókat. Sajnos, nemcsak a migránsok, hanem egyre több olasz állampolgár él szegénységben, és kénytelen lemondani a gyógyulásról. A kezdeményezés az Ajándékozz életet a szívvel elnevezésű nonprofit szervezet érdeme, amely a szociális és egészségügyi ellátás terén küzd a szív- és érrendszeri betegségek ellen.

Az Irgalmasság Szent Éve 204.

Pál Isten akaratából

„Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint Timóteusnak, szeretett fiának. Kegyelem, irgalom és békesség Istentől, az Atyától, és Urunktól,  Krisztus Jézustól. Hálát adok Istennek, akinek őseimtől fogva tiszta lelkiismerettel szolgálok, amikor imádságomban éjjel-nappal megemlékezem rólad”. (2Tim 1,1-3) Buzdítás az evangélium hirdetésére. „Ezért figyelmeztetlek, éleszd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem folytán van benned. Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. Ne szégyellj hát tanúságvot tenni Urunk mellett, sem mellettem, aki érte fogoly vagyok. Ehelyett vállald az evangéliumért a szenvedéseket velem együtt, bízva az Isten erejében, aki megváltott, és a szent hivatásra meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározásából és kegyelméből, amelyet Krisztus Jézusban örök idők óta nekünk ajándékozott, s amely most nyilvánvaló is lett Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenesével. Ő legyőzte a halált, s felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot, az evangéliummal, amelynek hirdetője, apostola és tanítója lettem. Ezét szenvedem ezt is, de nem szégyellem, mert tudom kinek hittem, és biztos vagyok benne: elég hatalmas ahhoz, hogy rábízott kincsemet megőrizze addig a napig” (6-12)Kiváló példa és bevezetés ez arra a pápai szentévi elgondolásra, hogy Isten hogy osztotta a kegyelmét a levélben szereplőknek. Pál rettenetes gyűlölettel üldözte a Názáreti Jézust és a követőit, amíg a damaszkuszi úton a déli napfényt túl nem ragyogta a Feltámadott dicsfénye. Saul belevakult, földre zuhant lova hátáról és beleremegett egész valója a felismerésbe: a keresztények Jézus Krisztusa maga az Istenfia, a világ megváltója. A másik döbbenetes kegyelem: Jézus tanítványát küldi hozzá, kijelentve: „Menj csak, mert választott edényem ő, hogy nevemet hordozza a pogány népek, a királyok és Izrael fiai között. Megmutatom majd neki, mennyit kell nevemért szenvednie”(Ap Csel 9,10-19) A tanítvány tehát ment, bemutatkozott és a keresztelés után eltűnt Saul vaksága. Rengeteg zsidó és pogány megtért akkor, köztük a jelenleg magyarázott levél cimzettje is, és az egész világon olvassák tizenhárom szent levelét.„Ne felejtsd el, hogy Jézus Krisztus, Dávid sarja feltámadt a halálból, ahogy evangéliumom hirdeti, amelyért meghurcoltak, sőt mint valami gonosztevőt,még bilincsbe is vertek, de az Isten szava nincs megbilincselve. A választottakért tehát mindent eltűrök, hogy az örök dicsőségben ők is elnyerjék az üdvösséget Krisztus Jézusban. Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele, majd élünk is vele, ha tűrünk vele, uralkodni is fogunk vele. Ha azonban megtagadjuk, ő is megtagad minket, de ha hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg.“(2Tim 2,8-13) Az evangélium tanítójának feladatai.„Ezeket idézd emlékezetükbe, és hívd Istent tanúul, nehogy üres szóharcba bocsátkozzanak. Nem jó az semmire, csak a hallgatók tönkretételére. Törekedj rá, hogy az Isten színe előtt megbízható maradj, munkás, akinek nincs miért szégyenkeznie, s aki az igazság hirdetésében a helyes úton jár”(14-15)

Évközi 12. hét csütörtök

Évközi 12. hét csütörtök       
2Kir 24,8-17, Mt 7,21-29

„Tizennyolc esztendős volt Joachin, amikor uralkodni kezdett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Azt cselekedte, ami gonosz az Úr előtt, egészen úgy, ahogy apja cselekedett”

Nagyon nehéz nyomon követni Júdának és Jeruzsálemnek sorsát. Hiszkija király nagy betegségét meggyógyította az Úr, de az örömmel fogadott ajándék-évek is elmúltak lassan. Közben Babilon királya, Meródák-Baladán, Baladán fia, a babiloniak királya levelet és ajándékokat küldött Hiszkijának, mert meghallotta, hogy nagyon beteg volt. Hiszkija nagy örömmel fogadta a küldöttséget, és mindent megmutogatott nekik, ami kincs volt a házában. Távozásuk után Hiszkiját felkereste Izajás próféta. Érdeklődött a vendégjárás felől. A király eldicsekedett udvariasságával. A próféta viszont felfedte előtte Isten üzenetét: „Íme, eljön az idő, hogy elviszik házadból mindazt, ami házadban van, s amit atyáid mind e napig gyűjtöttek, Babilonba. Nem marad meg semmi sem, azt üzeni az Úr. Sőt fiaid közül is, akik tőled származnak, s akiket te nemzesz, lesznek, akiket elvisznek, s akik udvari tisztek lesznek Babilon királya palotájában. Azt mondta erre Hiszkija Izajásnak: Jó az Úr szava, amelyet szóltál: uralkodjék napjaimban békesség és hűség!” (2Kir 20,16-19) De még a város vízellátását megoldotta: tavat létesített, onnan vízvezetékkel vitte a vizet be a városba. „Halála után fia, Manassze lett az utódja. Ötvenöt évig uralkodott. Sajnos, azt cselekedte, ami utálatos az Úr előtt. Amikor meghalt, háza kertjében temették el. Utóda Ámon lett. Két évig uralkodott. Gonoszságban apáit követte. Szolgái összeesküdtek ellene és megölték. A gyilkosokat a föld népe ölte meg. Jutalmul végre ismét jött egy nagyszerű király: fia, Jozija.„Nyolc esztendős volt Jozija, amikor uralkodni kezdett, és harmincegy évig uralkodott Jeruzsálemben. Azt cselekedte, ami kedves volt az Úr előtt s egészen (ős) atyja, Dávid útjain járt: nem tért el sem jobbra, sem balra” (22,1-2) Jozija is tataroztatni kezdte a templomot, mint korábban Joás király idejében tették. Ő Jojáda főpap irányítása alatt tataroztatott (2Kir 12.1-7) Most azonban a jó király örömére és talán Isten igen nagy jóságának jeléül csodálatos örömöt nyújtott Jozija királynak. Amikor ugyanis a mesteremberek bérét szedték ki a perselyből, megtalálták az Ószövetséget. A király fel is olvastatta előbb magának, később közösségben is. Ez tetszett Istennek, és megígérte, hogy Jozija király nem Jeruzsálem büntetése során hal meg. (22,20)Jeruzsálem utolsó királyai hol Babilon, hol Egyiptom felé igazodott. Nebukadnezár ezt a kétszínűséget súlyos várostrommal torolta meg, királyokat állított félre és a nép színe-javát birodalmába hurcolta el hetven éves fogságra. Soha többé más királyt nem adott az Úr a zsidóságnak, mint hatszáz év múlva Jézus Krisztust, a mi Urunkat, akit ugyan elvetnek azóta is (Jn 18,28-19,22) Nekünk,Krisztus-híveknek pedig örökös királyunk.

SALZBURGI SZENT EBERHARD

SALZBURGI SZENT EBERHARD 

érsek
*Sittling, 1085 körül. +Rein, 1164. június 22. 

Eberhard hatalmas hanyatlás korában született, ez azonban egyben az egyházi élet megújulása is volt. Szerzetesi reformmozgalmak támadtak a kolostorok elvilágiasodása ellen; Nyugatról hadseregek vonultak fel, hogy a Szentföldet elragadják a mohamedánoktól; gyakoriak voltak a panaszok a római Kúria költekező élete és hatalmas pénzkövetelései ellen, úgyhogy a szegénység megszállottjai csakhamar sok követőre találtak; kevéssel utóbb heves hatalmi küzdelem lángolt fel a pápa és a császár között. Az Eberhard korát elsötétítő legnagyobb árnyék mégis az ismételt egyházszakadás volt: pápa és ellenpápa igényelte az Egyház vezetését, kölcsönösen kiátkozták egymást és pártokra szaggatták a kereszténységet. A forrongó nyugtalanság e békétlen idejében jótékonyan emelkedik ki környezetéből a salzburgi érsek alakja. Amikor életrajza a Hegyi beszédből a békességesek boldognak magasztalását adja ajkára, ez egyben életművét is találóan jellemzi. A pártviszályok fölött állt; eljutott arra a békességre, melyet mások oly fájdalmasan keresnek, de nem találnak, mert a világ nem adhatja meg nekik.

Sittling-Biburgi Eberhard a Duna melletti Sittlingben született 1085 körül. Első iskolai képzését a bambergi káptalan iskolájában kapta. Serdülő korában megszökött az ott uralkodó szigor miatt, de erőszakkal visszavitték, és tanítója kíséretében további tanulmányok végzésére Párizsba küldték. Párizs akkoriban fénylő tudományos hírnévnek örvendett, és sok német diákot vonzott magához. Visszatérte után Eberhard kanonok és tanár lett Bambergben Szent Ottó (lásd: 330. o.) püspök idejében, de élt benne a szerzetesi élet utáni vágy.

1125-ben Eberhard belépett a Regensburg melletti prüfeningi bencés apátságba. Ezt az 1109-ben alapított reformkolostort Hirsauból való szerzetesek népesítették be. Kiváló apátjai rövid idő alatt felvirágoztatták: az apátság művészet és tudomány, elsősorban a fal- és könyvfestészet otthona lett. Az Eberhard család 1133-ban megalapította Alsó-Bajorországban Biburg kettős kolostorát. Az első szerzetesek Eberhard vezetésével érkeztek Prüfening apátságából. 1138-ban Eberhard elkísérte Bamberg püspökét Rómába, ahol őt II. Ince pápa apáttá szentelte és Biburg első apátjává rendelte. Tizennégy éven át vezette Biburg kolostorát, ebből kilenc évig apátként. Vezetése alatt gyorsan fellendült a kolostor. Szerzeteseivel a Clunyben és Hirsauban kialakult szerzetesi életet élte; ennek jellemzői: szigorú hallgatás, ünnepélyes szentmise és zsolozsma, kereszt- és Mária-tisztelet. Az apátság hirsaui mintára épített templomát 1140-ben szentelték fel. Eberhard apátot messze földön ismerték és becsülték.

Amikor I. Konrád salzburgi érsek halála után, 1147-ben összeült a választógyűlés, egyhangúan Eberhard apátot választották meg salzburgi érsekké. Vonakodva fogadta el a választást. 1147. május 11-én szentelte fel Boldog Freisingi Ottó püspök.

Salzburg érsekeként Eberhard tizenhét éven át áldásos tevékenységet folytatott. Kiterjedt egyházmegyéje vezetéséről, a kolostorok és templomok érdekének sikeres védelméről számos megmaradt okmány és levél tanúskodik. Jelentős egyházpolitikai tevékenysége mellett lelkipásztori kötelességeit sem hanyagolta el, és mindenekelőtt püspöki hivatalának ilt. Hogy a német nyelvterület többi részével ellentétben a délkeleti terület később mentes maradt a szakadástól, és engedelmességet tanúsított III. Sándor pápa iránt, az Eberhard érdeme. Egyházmegyéjének világi papsága és szerzetesei egyhangúan melléje álltak. Kapcsolatai messzire: Aquilejáig és Velencéig, Francia- és Magyarországig nyúltak. Az ő befolyása tartotta vissza Magyarországot is attól, hogy elismerje IV. Viktor ellenpápát.

Érdemeket szerzett azáltal is, hogy magasra emelte egyházmegyéje papságának és népének erkölcsiségét. Kortársai magasztalták benne a Szentírás különleges ismeretét, csodálták határtalan jótékonyságát. Megalapította az ágostonos kanonokok kolostorát a stájerországi Vorauban, a magyar határhoz közel, s ez a vallási élet központja lett. Számos kolostor és templomalapítás fűződik nevéhez. Salzburgban és Regensburgban zsinatokat tartott. Előmozdította a Mária-tiszteletet; a jelentősebb Mária-ünnepeket oktávával látta el.

Amikor I. Barbarossa Frigyest, III. Konrád császár unokaöccsét ez utóbbi javaslatára 1152. március 4-én királlyá választották, majd három évvel később IV. Hadrianus pápa császárrá koronázta, a birodalomban hiányzott a pápai párt. Eberhard bátran síkraszállt ugyan az Egyház szabadságáért, ő azonban nem volt harcos politikus, sem politikai vezér. Életrajza tanúsága szerint az volt az alapelve, hogy hagyni kell mindenkit lelkiismerete szerint cselekedni. Eberhard megfontolt, körültekintő, mérlegelő ember volt, döntéseiben inkább habozó, mint gyors, hűségesen kitartó és különösen nemes lelkületű. Az 1159. évi vitás pápaválasztás után Eberhard bölcs megfontolással III. Sándort ismerte el törvényes pápának. Kifejezte jókívánságait Sándornak, és kérlelte, hogy győzelmét használja fel az Egyház egységének megőrzése érdekében. Sándor iránti lelkesedéséről azonban éppoly kevéssé beszélhetünk, mint Frigyes elutasításáról; különösen, mert Sándor pápa oktalan magatartásával Eberhardban, mint sok másban is, megütközést váltott ki: a pápa kiközösítette a császárt, és feloldotta alattvalóit a hűségeskü alól. Ennek ellenére Eberhard, miután III. Sándort törvényes pápának ismerte el, a pápa fő támasza lett a birodalomban a császár ama törekvéseivel szemben, hogy ismét megvalósítsa a Karoling- Ottó-i birodalmi egyházat, továbbá IV. Viktor ellenpápa jogtalanságával szemben, aki az egyházi reform képviselőjeként lépett fel.

A császár már egy szeptember 16-i írásában sürgetően figyelmeztette Eberhard érseket, hogy se ő, se püspöktársai ne hamarkodják el a pápaválasztás elismerését, és ne tegyék azt a vele való egyetértés nélkül; Eberhard maga is eltökélte, hogy csak olyan személyt ismer el, aki szavatolja a birodalom méltóságának és az Egyház jogának és szabadságának megtartását. A császár 1160. január 13-án zsinatot hívott össze Páviába, s erre Eberhard érseket is meghívta. Amikor aztán a zsinatot megkésve, február 5-én megnyitották, mintegy ötven püspök jelent csak meg. III. Sándor elutasította, hogy megjelenjen a gyűlés előtt. Eberhard is hiányzott: fele útján, Trevisóban megfordult, és megelégedett azzal, hogy távolmaradását kimentse a császárnál.

1160/61 telén megjelent Eberhard egy követe III. Sándornál Anagniban. A pápa leplezetlen örömmel fogadta. 1162. március 16-án III. Sándor egy írásában biztosította Eberhardot, hogy nincs hőbb vágya, mint a béke a császárral. A pápa békemisszióval bízta meg az érseket. Milánó meghódítása után Barbarossa Frigyes császár 1162. március 30-án zsinatot tartott, amelyen Eberhard is részt vett. A császár tiszteletteljesen fogadta ugyan, béketörekvései azonban meghiúsultak.

1163 áprilisában Eberhard, aki időközben Németország pápai legátusa lett, Mainzban újból találkozott a császárral. IV. Viktor halála (1164. április 20.) után III. Sándor ügye kedvezőre fordult Itáliában és Franciaországban; Németországban azonban III. Sándor követőit súlyos csapás érte Eberhardnak 1164 nyarán bekövetkezett halálával.

Eberhard érsek egész életében arra törekedett, hogy vitás esetekben közvetítsen. Ellenfelei -- így I. Barbarossa Frigyes császár is -- időnként megharagudtak rá, de mindig tisztelték. Békét teremtett a regensburgi püspök és Henrik bajor herceg között. A kibékítés gyakran csak évekig tartó fáradozás után sikerült, sőt egyes esetekben csak Eberhard halála után járt eredménnyel. Jól beleillik Eberhard életének képébe, hogy utolsó szolgálata is a béke műve volt. Ama kísérlete, hogy békés megegyezést hozzon létre a steiermarki Ottokár őrgróffal való viszálykodásban, aki Leibnitz érseki várkapitány ellen vonult Seckau vára elé, kimerítette a koros érsek végső erejét. A megegyezés létrejött, az aggastyánt azonban súlyos betegen vitték a Graz melletti Rein (Reun) ciszterci kolostorába, ahol 1164. június 22-én meghalt. Holttestét Salzburgba szállították.

Egy Salzburgból való kortársi tudósítás ezeket közli a lakosság Eberhard halála utáni magatartásáról: ,,A hírt minden szomorúsága mellett is szívesen nevezném örömtelinek, tudniillik, a bélpoklosok összegyűltek, hogy adományaikkal, imáikkal, panaszukkal és áldozataikkal az utolsó, jól megérdemelt tiszteletet tanúsítsák iránta... A szegények az ég felé kiáltozták: ,,Atyánkat veszítettük el, micsoda csapás ez számunkra!'' Még a tehetősek is panaszkodtak -- egyik, mert urát, másik, mert barátját és atyját vesztette el.''

Bár a 15. század közepén elkezdett szentté avatási per nem járt eredménnyel, Eberhardot a salzburgi egyházmegyében és a bencés rendben a szentek között tisztelik. Úgy szokták ábrázolni, amint a szegényeknek szolgál az asztalnál. 

Tauran bíboros: A keresztények és a muszlimok arra kaptak meghívást, hogy Isten irgalmát kövessék

A Vatikán június 17-én tette közzé Jean-Luis Tauran bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa elnökének éves üzenetét, mellyel a muszlimokat köszönti Íd al-Fitr, a ramadánt lezáró ünnep alkalmából, mely idén július 5-re esik.

Isten arra kéri a keresztényeket és a muszlimokat, hogy legyenek megbocsájtóak, irgalmasok és együttérzőek másokkal, különösen a rászorulókkal – fogalmazott Tauran bíboros.

„Szomorúan látjuk, milyen sokan áldozatul estek a konfliktusoknak és az erőszaknak”, különösen szomorú látni az idősek, gyerekek, nők szenvedéseit; az emberkereskedelem, a szegénység, a betegségek, a természeti katasztrófák és a munkanélküliség áldozatait.

„Nem hunyhatunk szemet ezek előtt a realitások előtt, nem fordulhatunk el a szenvedések láttán”; életbevágó, hogy „mindannyian együtt dolgozzunk a rászorulók érdekében – hangsúlyozta a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa elnöke.

A Keresztények és muszlimok: az isteni irgalom megajándékozottjai és eszközei című üzenet az irgalmas Istenben való közös hitet állítja a középpontba: „Nekünk, keresztényeknek és muszlimoknak, mindent meg kell tennünk, amit csak tudunk, hogy Istent kövessük. (…) Isten, aki irgalmas, arra kér minket, legyünk irgalmasok és együttérzők mások iránt, különösen a rászorulók iránt; és arra hív minket, bocsássunk meg egymásnak.”

A bíboros kiemelte, mindig reményt kelt, amikor megtapasztaljuk, vagy csupán tudomásunkra jut, hogy keresztények és muszlimok összefogtak a rászorulók megsegítésére. Nem csupán odafigyelnek Isten parancsaira, hanem meg is mutatják Isten irgalmasságát, „így hitelesen téve tanúságot hitünkről – egyénileg és közösségként egyaránt”. „Az Úr segítsen minket, hogy szüntelenül a jóság és a részvét útján járjunk” – fohászkodott Tauran bíboros.

 

Az Irgalmasság Szent Éve 203.

„Gyarapodjék bennetek a kegyelem és béke Isten és Urunk, Jézus Krisztus ismeretében. (Krisztus ismerete üdvösségre vezet.) Isteni ereje az Isten szerinti jámbor élethez mindent megadott nekünk: megismertük azt, aki saját dicsőségével és erejével meghívott minket. Értékes és nagy ígéreteket kaptunk, hogy általuk részeseivé legyetek az isteni természetnek, és megmeneküljetek a romlottságtól, mely a világban uralkodik a bűnös kívánság következtében. Éppen ezért minden igyekezetetekkel legyetek rajta, hogy hitetek megteremje az erényt, az erény a tudást, a tudás az önuralmat, az önuralom a jóban való kitartást, a jóban való kitartás a vallásos érzületet, a vallásos érzület a testvériességet, a testvériesség pedig a szeretetet” (2Pét 1,27) Szent Péter gyerekkorától kezdve hithű zsidóként élt. Felnőttként a bátyjától, Andrástól hallott a Názáreti Jézusról, akiről az utolsó zsidó próféta, Keresztelő János prédikált. András és barátja, a Zebedeus fia János másnap a Jordán partján személyesen is találkozott Jézussal. A Keresztelő messziről rámutatott: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit. Róla mondtam: A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én” (Jn 1,29-30) A két ifjú ott hagyta a Keresztelőt, és Jézus nyomába szegődtek. Jézus észrevette és megfordult: „Mit akartok?- kérdezte. Így feleltek: Mester, hol lakol? Gyertek nézzétek meg!”(38) Vele mentek. Másnap András találkozott öccsével, Simonnal, s szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást vagy más szóval a Fölkentet, s elvitte Jézushoz. Jézus ráemelte tekintetét, s így szólt hozzá: Te Simon vagy, János fia, de Kéfa, azaz Péter lesz a neved” (38-42) Néhány hónap múlva Jézus kérdezte tanítványait: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok? Simon Péter válaszolt: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilaatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alv ilág kapui nem vesznek rajta erőt” (Mt 16,15-18) Ezek a többrendbeli jézusi szavak Péter és a katolikus Egyház örök isteni dokumentumai: Jézusnak egy Egyháza van, és ez hit és erkölcs dolgában tévedhetetlen! „Mivel így minden elpusztul, minden tekintetben szentül és vallásosan kell élnetek, hiszen várjátok és siettetitek Isten napjának eljövetelét, amikor is az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak. Mi ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját. Minthogy ezt várjuk, legyetek rajta, hogy békességben, tisztán és feddhetetlenül találjon benneteket. Urunk türelmét tartsátok üdvösségnek, ahogy szeretett testvérünk, Pál írta nektek, ajándékul kapott bölcsességében minden olyan levélben, amelyben ezekről a dolgokról beszél…Szeretteim, mivel már eleve tudtok erről, vigyázzatok, nehogy a gonoszok tévedése elsodorjon benneteket, és elveszítsétek biztonságotokat. Gyarapodjatok Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus kegyelmében és ismeretében. Neki legyen dicsőség most és az örökkévalóság napján! Ámen” (2Pét 3,12-15a; 17-18) Mivel mi tudjuk, hogy az egyéni bűneinket tűzzel bünteti Isten, és a tűz okozta szenvedés gyötrelme igen fájdalmas, félelemmel nézünk a tűz rettenetes látványára előre is. A Jelenések könyvének utolsó fejezetei iszonyú szenvedésekről tudósítanak.A hetyke istentagadók különféle szörnyű szenvedésekben gyötrődve pusztulnak el. Akinek az oldás és megkötés hatalma kétezer éve megadatott, s aki vezérli a Jézus feltámadása estjén a katolikus papoknak gyóntatásra kiosztott parancs végrehajtását, nem ok nélkül írja harmadik rövid levelének figyelmeztetését a feloldozó hatalom birtokosainak és a bűnbánóknak:„Szeretteim, mivel már eleve tudtok erről, vigyázzatok, nehogy a gonoszok tévedése elsodorjon benneteket, és elveszítsétek biztonságotokat”

Évközi 12. hét szerda

Évközi 12. hét szerda
2Kir 22,8-13; Mt 7,15-20
„A nép ráállt a szövetségre”

Megpróbálom Isten üzenetét közvetíteni, hiszen a Szentírás tele van gondolattal, és ez időnként más összefüggést ajánl megfontolásra. A zsidó nép Isten különös kegyelme folytán nemcsak néhány szóban kapott értesítést az Úr benső életéről, titokvilágáról, hanem rendszeresen kapcsolatot tartott velük. Isten parancsot adott Mózesnek a fontos közlések befejeztével, hogy írja le, amit hallott. Így a családapák is könnyebben tudták teljesíteni fiaik oktatására kapott kötelességüket, a nagy parancsot: Halld Izrael! Egyszerűbb volt megtanulniuk. Óriási előnyük volt más nemzetekkel szemben, akiknél Isten nem biztosította a közvetítő prófétánál megadott kegyelmet, hogy a kapott üzeneteket ne csak jól értse, foglalja írásba, ha kell, hibátlanul másolja, és így jusson el szavahihetően az utókorhoz is. Ezek után szinte érthetetlen, hogy a zsidóság a Kr.e. VII. században annyira elfeledkezett Istenéről a bálványimádás elharapózásával, hogy elfeledték a Sínai hegy alatt kötött szövetségüket, annak írásos emlékeit, aztán évente nem keresték elő, végül teljességgel feledésbe ment a legszentebb örökség. A király, Jozija, nagyon kedves volt isten előtt, sosem imádott bálványt, nyílván ezért adta ajándéknak az ő kezébe az Úr az újra megtalált törvényt. A király megrettent az istensértések miatt, ezért elküldött néhány bizalmasát Jeruzsálem másik részében lakó Holda próféta asszonyhoz, hogy kérdezzék meg, mi a király teendője. Ő azt válaszolta: „íme, én bajt hozok erre a helyre és lakóira teljesen a törvény szavai szerint, amelyet Júda királya olvasott, mivel elhagytak engem, s más isteneknek mutattak be áldozatot, hogy bosszantsanak engem kezük művével,- és fellobban haragom e hely ellen, s ki nem alszik. Júda királyának azonban, aki elküldött titeket, hogy megkérdezzétek az Urat, ezt mondjátok: Mivel hallgattál e könyv igéire, s amikor hallottad szavait e hely és lakói ellen, hogy tudniillik álmélkodás és átok tárgyává lesznek, megrettent a szíved és megaláztad magadat az Úr előtt, s megszaggattad ruhádat és sírtál előttem, én is meghallgattalak, azt üzeni az Úr: Éppen azért atyáidhoz gyűjtelek s békességgel kerülsz sírodba , és semmit sem fog látni szemed azokból a bajokból, amelyeket e helyre hozok” (22,13-20)

BOLDOG BERNARDA BÜTLER

BOLDOG BERNARDA BÜTLER

 szűz, III. r., rendalapító

 (1848-1924) 

A svájci Auw-ban született. Nyolcan voltak testvérek. Szülei Isten és felebarát iránti szeretetben nevelték. 15 éves korában szüzességi fogadalmat tett, 19 évesen pedig belépett Altstattenben a Segítő Szűz Mária ferences nővérekhez. Itt néhány idős nővér élt akkoriban. A Verena keresztneve helyett itt kapta a Mária Szent Szívéről nevezett Mária Bernarda nevet. A szerzetben értékes emberi tulajdonságai és erényei révén hamarosan a novíciák mesternője, majd a ház elöljárója lett. Sürgette a szabályok megtartását, a fegyelem terén mutatkozó lanyhulás megszűntetését. Bevezette az Oltáriszentség állandó imádását. Mindezek következtében a szerzetesi élet virágzásnak indult, a hivatások száma örvendetesen emelkedett. Egy ecuadori püspök 1887-ben nővéreket kért hazájába. Mária maga indult el hat társával a misszióba, ahol különösen a szegények felkarolásával segítette az Egyházat. Már itt tervezte szerzete átalakítását missziós renddé. A nyolc évi termékeny munkának azonban vége szakadt, amikor Alfaro tábornok átvette a hatalmat és egyházüldözést támasztott. Elvette az egyházi vagyont, a szerzeteseket elkergette. Így Bernarda nővérnek és társainak is el kellett hagyniuk az országot. 1895. aug. 2-án a kolumbiai Cartagoban telepedtek le, ahol a kongregáció gyorsan növekvésnek indult. 1912-ben Cartago érseke egyházmegyei szinten jóváhagyta a Segítő Szűz Mária Ferences Missziós Nővérek kongregációját, mely Kolumbiában, késobb Brazíliában, Ausztriában, Olaszországban létesített házakat. Az ifjúság oktatásával, a szegények, betegek gondozásával foglalkoztak. Bernarda anya halála előtt négy évvel lemondott főnöknői tisztségéről. Cartagoban hunyt el 1924. máj. 19-én. Különösen a szegények és a hátrányos helyzetűek gyászolták. II. János Pál 1995-ben avatta boldoggá.
„Igazi erős nő, okos, sokak lelki vezetője, jeles ferences és misszionárius. Egyházának és a ferences Családnak fényes tanúságtételt hagyott az evangéliumnak és a legkisebbeknek való teljes elkötelezettségről. Karizmája továbbra is eleven az Egyházban - elsősorban kongregációjában. Megosztotta a szegények szenvedéseit, fáradozott Isten gyermekei méltóságának elismertetésén.”
A Ferences Postulatio beszámolójából - 1995.

Imádság:

Istenünk, te Boldog Bernardát arra segítetted, hogy a Ferences Missziós Nővérek társulatát megalapítsa, s nővérei előtt példájával világoskodjék. Add, hogy közbenjárására és példájára téged itt a földön egyre igazabb szeretettel szeressünk, az örök életben pedig színről színre meglássunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

 

Családok, ahol minden fiú a papságot választotta

Június 4-én az amerikai Strand házaspár harmadik fiát, Vincentet is pappá szentelték Milwaukee-ban. Elsőre rendhagyónak tűnik, hogy egy családban több, esetleg minden fiúgyermek a papi hivatást válassza, valójában az Egyesült Államokban nem egyedülálló az eset.

Hét esztendő leforgása alatt a Strand házaspár mindhárom fia: Luke, Jacob és Vincent is elvégezte a szemináriumot; a jezsuita Vincentet június 4-én szentelték pappá.

Elsőre rendhagyónak tűnik, hogy egy családban több, esetleg minden fiúgyermek a papi hivatást válassza, valójában az Egyesült Államokban nem egyedülálló az eset. Az utóbbi időkben a New York-i Főegyházmegyében a Pilsner házaspár négy fia közül hárman lettek papok; továbbá John és Bernadette Higgins mindkét fiát is pappá szentelték.

A Michigani Főegyházmegyében 2014-ben szentelték pappá a Koenigsknecht házaspár ikerfiait, Toddot és Garyt; öccsük jelenleg szemináriumi tanulmányait végzi.

Wisconsinban Timothy és Daniel Oudenhovent, valamint a szintén ikerpár Joel és Ben Sembert szentelték pappá nemrég – a Sember ikrek a második pap ikerpár a Green Bay-i Egyházmegye történetében.

Mindez csak kis ízelítő a sok hasonló történetből, amelyek hátterében felfedezhető a közös motiváló erő: a család. Nem pusztán a hitüket gyakorló szülők támogatása, hanem a testvér (testvérek) példája, amint Jacob Strand a Catholic Heraldnak megfogalmazta: „Amikor döntöttek a papi hivatás mellett, megdöbbentett, mennyire teljessé vált az életük.”

Peter Pilsner a Catholic New York főegyházmegyei lapnak mesélt hivatása születéséről; elmondta, szülei sohasem erőltették a papságot sem rá, sem fivéreire; egyszerűen élték a hitüket. „Szüleink életében nagyon hangsúlyos volt a lelkiélet és a hit. Együtt imádkoztunk, azonban soha nem erőltették, hogy a papi hivatást válasszuk.”

A most 26 éves Koenigsknecht ikrek, akik gyerekként a család fowleri farmján a teheneket gondozták, a támogató család mellett kiemelték a kis katolikus település szerepét is, ahol felnőttek. A helyi közösségben rendkívül aktívak az ifjúsági csoportok, mindenki jár misére; a közegből mintegy természetesen „termelődnek ki” a hivatások. Amint Todd atya megjegyezte: „A levegőben van.” Ezt mutatja az is, hogy tágabb rokonságukban hat pap van, szülővárosuk, az 1224 lakosú Fowler pedig 22 papot adott az egyháznak – versenyben a szomszéd faluval, a 938 lakosú Westphaliával, amely szintén 22 papi hivatással büszkélkedhet.

Napjainkban, amikor a hivatások válsága érzékelhető az Egyesült Államokban is, úgy tűnik – írja az Aleteia portál –, egyszerű a megoldás: Istennek élő családokra van szükség, együtt imádkozó családokra; és olyan helyi, plébániai közösségekre, amelyek bátorítják a hivatástisztázást.